MARIO ALINEI
ŐSI KAPOCS
A magyar etruszk nyelvrokonság
ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ
Nagy örömömre szolgál, hogy könyvem az etruszk nyelvről, valamint annak
kapcsolatáról a magyar nyelvvel és a magyar néppel a magyar olvasóközönség
számára is hozzáférhetővé válik. Ezért köszönettel tartozom az Allprint
Kiadónak, aki ezt a könyv olaszországi megjelenésétől számított kevesebb, mint
két éven belül lehetővé tette.
A magyar olvasó számára azonban, mielőtt nekilát könyvem olvasásához,
szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy e könyv olasz közönség számára íródott,
és ennek hatása a mű szerkezetére nem elhanyagolható. Először is, míg az etruszk
nyelv az olaszok számára egy titokzatos nyelv, addig az etruszk, mint nép,
Olaszország nagy részén látható nyomokat hagyott, múzeumok őrzik emlékeit és
ezért, legalábbis első látásra, az emberek rendkívüli módon közelállónak érzik
magukhoz. Ami még fontosabb az etruszkológia mint tudományág (amelyet
Olaszországban egyetemeken is tanítanak) vonatkozásában, hogy a meg nem fejtett
terület a nyelvészet, nem pedig a régészet. Vagyis az etruszk társadalomról és
kultúráról rengeteg ismerettel rendelkezünk! Emiatt tehát az olasz közönségnek
szánt elméletemben a nyelvészeti megközelítés elsőbbséget élvez, és a könyv
végére hagytam azon őskori események bemutatását, melyek segítségével lehetővé
válik két olyan távolinak tűnő nép összekapcsolása, mint a magyar és az etruszk.
Másrészt ezt a választásomat egy másik körülmény is elősegítette. Mégpedig az,
hogy az olasz közönség már ismerte - ismerhette - az indoeurópai és altáji
népekre vonatkozó Kontinuitás Elméletemet a paleolitikus kortól, amelyet "Az
európai nyelvek eredete" című kétkötetes munkámban mutattam be. Ez a tézis pedig
szorosan kapcsolódik a jelen könyvemben ismertetett etruszk magyar egyezésről.
A magyar olvasó számára a kérdés megvilágítottsága lényegesen eltér ettől.
Mindenekelőtt, még a nyelv kérdéskörén kívül is - melynek tanulmányozása
Magyarországon soha nem működött intézményes keretek között - fontos szempont,
hogy maga az etruszk néppel kapcsolatos anyag kevésbé családias, a kulturális
látóhatártól és az intézményes tudományoktól teljesen távol álló ismereteket
testesít meg. Már csak azért is így van ez, mivel a magyar egyetemeken nem
létezik etruszkológiai tanszék.
Másrészt pedig nem is várhatom el, hogy a magyar olvasóközönség ismerje az
indoeurópai és altáji népekre vonatkozó elméletemet, hiszen a témával
kapcsolatos fontosabb munkáim olasz nyelven jelentek meg, és csak néhány férhető
hozzá angolul és franciául.
Fenti indokok miatt mindenképpen szükségesnek tartom megelőzni a magyar
fordítást ezzel az előszóval, amelyben összefoglalok néhány alapvető fontosságú
pontot. Ezeket tanácsos a magyar olvasónak az elsősorban olasz közönség számára
íródott könyv olvasása előtt megismernie.
Az etruszk kultúrából - az ókori Európa egyik legnagyobbjából - mérhetetlen
mennyiségű, alaposan tanulmányozott irodalmi anyag maradt fenn. Ennek
köszönhetően ma már néhány, az etruszk történelemre, társadalomra, gazdaságra,
vallásra, építészetre és művészetre vonatkozó megállapítást végérvényesnek
tekinthetünk. Vagyis az etruszk nyelv tanulmányozásához nem valami tabula rasa a
kiindulópont, hanem megbízható extralingvisztikai ismeretekből álló hatalmas
anyag.
A régészet által a hetvenes évek óta kidolgozott nagyszámú megállapítás közül az
egyik alapvető fontosságú e könyv témájához. Nevezetesen arról van szó, hogy az
etruszkok ősei, az úgynevezett villanovaiak (a rákövetkező etruszk elődjeként
ismeretes civilizáció tagjai) a Kárpát-medence területéről származnak. E fontos
felfedezés az amerikai Hugh Hencken régésznek köszönhető. Megállapítását a
későbbi kutatások is megerősítették.
Földrajzilag tehát az, hogy az etruszk civilizáció a Kárpát-medencéből
származik, bizonyítottnak tekinthető.
Ezenkívül Hencken feltételezte, hogy az etruszkok két hullámban, tengeri úton
érkeztek a Kárpát-medencéből Olaszországba, és két eltérő ponton kötöttek ki. Az
egyik az Adria partja, ahol megalapították a Felsina (latinul Bononia, olaszul
Bologna) nevű etruszk várost, a másik pedig a Tirrén - tenger partja, ahol aztán
megalapították a valódi Etrúria fő központjait. Ezek Toscana és Lazio
tartományban voltak találhatók: Tarquinia, Orvieto, Chiusi, Volterra, Vulci,
Veii, Vetulonia, Populonia stb. A kárpát-medencei - dunai népek Hencken által
feltételezett tengeri úton történő bevándorlása mellett nem zárható ki a
szárazföldi úton való betelepülés sem. Mindazonáltal Hencken kutatásai alapján
bizonyítottnak tekinthető, hogy a bronzkor végének "kárpát-medencei - dunai"
eredetű csoportjai eljutottak a Földközi - tenger vidékének keleti és középső
területeire. Itt aztán elterjesztették kultúrájukat, amelyből Olaszország mai
területén kialakult az etruszk civilizáció.
Természetesen az őskori "kárpát-medencei - dunai" népek még nem a magyarok!
Ezen a ponton egyenletünk utolsó lépéséhez segítségünkre van kettő Kontinuitás
Elmélet a paleolitikus korról. Először is a magyar kutatók által is jól ismert
"uráli kontinuitás elmélet"-nek nevezett tétel, amelyet napjainkban az uráli
nyelvterületet kutató nyelvészek, valamint a régészek - a magyarokat is
beleértve - túlnyomó többsége elfogad. Másodsorban pedig az új - a
www.continuitas.com címen könnyen hozzáférhető - indoeurópai és altáji
kontinuitás elmélet. Vegyük szemügyre mindkettőt.
Az uráli elmélet alapján az uráli népek már a paleolitikus kor idején jelen
voltak Európa keleti részén, az utolsó jégkorszakban (Kr.e. XIII. évezred) és a
mezolit korban. Az éghajlat enyhülése után (Kr.e. IX. évezred) északra húzódtak,
hogy folytathassák halászó - vadászó életformájukat. Eszerint a magyarok, más
ugor népekkel együtt szükségszerűen az Ob folyó környékén telepedtek le, és a
Finn-ugor népek legkeletibb csoportját alkották. Mindenesetre az ősmagyarok már
egészen a paleolitikus kortól Európa keleti részén éltek.
A magyar kivételével minden uráli nyelv jelenlegi elterjedése tökéletesen
megfelel az elméletünk által feltételezetteknek. Az egyetlen kivételt - mint
ismeretes - pontosan a magyarok jelentik. Ők valószínűleg a még nem végleges
letelepedés időszakában különváltak a többi ugor népcsoporttól, hogy elfoglalják
a Kárpát-medencét. Itt pedig elérkeztünk az ún. Honfoglalás sokat vitatott
kérdéséhez. Körülötte mindig sok vita zajlott, még a legutóbbi, "kettős
Honfoglalás"-nak nevezett változatról is.
Az indoeurópai és altáji kontinuitás elmélet szerint az indoeurópai népesség
Európa nagyobb részének és Ázsia indoeurópai területének, míg az altáji Ázsia
középső részének őslakos népe.
A két elmélet kombinációja pedig egyrészt új elképzelés kialakítását teszi
lehetővé a Honfoglalásról, másrészt annak a bizonyítását, hogy a magyarok az
etruszkok ősei. Nézzük, hogyan lehetséges ez.
Mint láttuk, az altáji elmélet szerint a török és mongol népek a paleolitikus és
mezolit korban már Ázsia középső részén éltek. Következésképp, a neolitikus kori
Közép-Ázsiában nem csak a nagy kultúrák tartoztak az altáji nyelvhez, hanem azok
az első lovas - harcos nomád népek is, akik az időszámításunk előtti IV.
évezredben Ázsia nyugati sztyeppéin és Európában tűntek fel. Ők a török
nyelvcsoporthoz kellett, hogy tartozzanak. Ezért az uráli letelepedésektől délre
fekvő Serednyi Stog (=SS) néven ismert kultúrának, amelyben szintén a Kr.e. IV.
évezredben megkezdődött a lónak a lovaglásra való használata, szintén a török
nyelvcsoporthoz kellett tartoznia. Vagyis magától értetődően török a híres,
kurgan néven ismert kultúra is, vagy az orosz Yamnaia, amely a III. évezred
folyamán a Serednyi Stog-ból alakult ki, és egészen Kelet-Európáig elterjedt.
Röviden, minden lovas - harcos nomád nép, akik akár az őskorban, akár később az
eurázsiai sztyeppéken váltották egymást, túlnyomórészt az altáji népekhez
tartoztak. És a magyar puszta, az eurázsiai sztyeppék nyugati vége, az összes
keletről származó harcos nomád nép természetes élőhelye.
A magyar olvasó számára nem szükséges kihangsúlyozni ama tényt, hogy a török
nyelvnek és kultúrának milyen óriási befolyása volt a magyar társadalom és nyelv
alakulására. Ezek közül a hatások közül kiemelnék három, dolgozatom
szempontjából különösen jelentős vonatkozást:
- A lóra és lovaglásra vonatkozó magyar kifejezések török eredetűek
- Ezek a kifejezések megegyeznek az obi-ugor nyelvekben használt kifejezésekkel
- Más, a török (elsősorban csuvas) nyelvből kölcsönzött mezőgazdasági,
társadalmi és politikai kifejezések viszont nem egyeznek meg az obi-ugor
nyelvekben használt kifejezésekkel
Ez a három tényező a magyar őskor vonatkozásában elméletünk fényében a
következőket vonja maga után:
- A magyar és az obi-ugor nyelvek a Kr.e. III. és IV. évezredben a
nyugat-ázsiai területeken még egységesek voltak. Nagyon közel álltak az első
török kultúrákhoz, amelyek az ő területeiktől délre pattantak lóra.
- A magyarok, az obi-ugoroktól való különválásuk után minden valószínűség
szerint ismét török hatás alá kerültek.
- A magyarok az időszámításunk előtti III. évezredben érkeztek történelmi
területükre a Kárpát-medencébe és szerepük az etruszkok, villanovaiak, valamint
elődeik, az ős-villanovaiak kialakulásában kétségtelen.
Ismert, hogy a villanovaiak és közvetlen elődeik - az ős-villanovaiak - egyik
legjellegzetesebb tulajdonsága a halottégetés. A hamvasztás Közép - Európából
származik, az úgynevezett Urna Mezőkről, melyek közül a legrégebbiek a magyar
Urna Mezők (Hencken).
Ezenkívül, a kárpát-medencei - dunai hatás Olaszországban nem a villanovaiakkal
kezdődött. A III. évezredtől kezdődően (amikoris a Kárpát-medencét elözönlik a
kurgan népcsoportok) az olasz őskort a majdnem folyamatos közép-európai befolyás
jellemzi (Barfield). Fontos körülmény, hogy a II. évezredben a Val Padana-i (Emilia)
és a letelepedett magyarok által a Duna síkságán a bronzkorban mesterségesen
kialakított dombok (lásd Tószeg) "nagymértékben hasonlítanak' (Barfield). És
végül, a kárpát-medencei-dunai hatás nyilvánvaló régészeti bizonyítékai az
őskori Olaszország északi részén is azt támasztják alá, hogy megtörtént "a Val
Padana . tényleges elözönlése a keletről származó népek által" (Barfield,
Cardarelli).
Valósággal szinte kötelező a következtetés: a kárpát-medencei - dunai népek,
akik a III. és II. évezred folyamán akkora hatással voltak Olaszországra, és
akik aztán "villanovai" népként az I. évezredben tengeri úton érkeztek
Olaszországba, nem lehetnek mások, csakis a III. évezred magyarországi
meghódítóinak utódai, vagyis a török kultúrát átvett magyarok.
Ezen a ponton szükségesnek tartom emlékeztetni a kedves olvasót, hogy pontosan
Hencken volt, aki azt feltételezte, hogy a II. évezredben a kárpát - dunai
területeken élő etruszkok - akiket a görög nyelv Tyrsenoi néven ismer -
eljutottak a Földközi-tenger vidékének keleti részére, tehát találkozhattak az
ókori egyiptomiak által a Földközi-tenger feletti uralomért vívott csatával
kapcsolatban említett egyik híres "tengeri néppel", a tursha néven ismert
népcsoporttal. Ezt az elméletet alátámasztotta az a felfedezés, hogy az
Égei-tenger Lemnos szigetén talált feliratok etruszk nyelvűek.
Magyar régészek is feltételezték, hogy a 'II. évezred magyarjai' (bárkik is
voltak), részt vettek a "tengeri népek" hadjárataiban.
Megvizsgálva az etruszkok két latin nevét - Tusci és Etrusci -, melyet a latin
nyelv kutatói a tusci > tu(r)s-ci, e-trusci > e-tursci, E-truria > E-trusia >
E-tursia sorozat segítségével a görög Tyrsenoi névhez kapcsoltak, felmerülhet a
kérdés, hogy vajon az etruszkok másik megnevezése, a turs- nem kapcsolható-e a
turchi, azaz török névhez. Vagyis nem előzi-e meg az altáji vagy török eredetű
törzsi nevek hosszú sorát, melyeket a történelem folyamán a magyaroknak adtak:
magyarok, avarok, törökök, baskírok, hunnok. Egyébként mindezen nevek, mint
ismeretes, altáji eredetűek.
Az etruszkok - vagyis a török népnek tartott őskori magyarok, Olaszország
megszállóinak - 'születése' tehát a bronzkorra tehető. Midőn a
kárpát-medencei-dunai terület "Európa ipari központjá"-vá válik (Barfield), és a
magyar fémkohászat, virágzásának csúcspontján megadja a kezdő lökést a magyar
terjeszkedésnek.
Most pedig térjünk át az etruszk nyelvre, amellyel kapcsolatban mindenekelőtt
egy félreértést kell tisztázni.
Nem teljesen igaz a gyakran hangoztatott állítás, hogy az etruszk teljesen
titokzatos nyelv. Valójában az etruszk nyelv a XIX. századtól kezdve különböző
nemzetiségű éleselméjű tudósok vizsgálatainak különleges jelentőséggel bíró
tárgyát képezte. Ezek a tudósok mind a tipológia és nyelvi szerkezet
vonatkozásában, mind pedig nagyszámú, alapvető fontosságú szavak jelentésével
kapcsolatban teljes mértékben helytálló következtetésekre jutottak. Könyvem nem
utasítja el ezeket az eredményeket, sőt, ezekből indul ki.
A korszerű etruszkológiát - melynek elismert vezetője az olasz tudós, Massimo
Pallottino - 'kombinatórikus' vagy 'hermeneutikus' vizsgálatnak nevezik, mivel
csakis a nyelv belső jellegzetességeit és azoknak a szövegben fellelhető
összefüggéseit tanulmányozza. Anélkül teszi ezt, hogy megkísérelné az etruszk
nyelvet bármely más nyelvvel kapcsolatba hozni. Az e módszer által elért
eredmények, ha már teljesen biztosak, azért is nagyon fontosak, mert nehezen
cáfolható bizonyítékokon alapulnak.
Teljes mértékben bizonyított állításai közül kiemelnék néhányat, melyek az eddig
elmondottak fényében minden bizonnyal felkeltik a magyar olvasó érdeklődését. Az
etruszkológusok szerint az etruszk nyelv
- agglutináló, a szótőhöz kapcsolt képzőkkel, eset végződésekkel és
toldalékokkal, ugyanúgy, mint a magyar és a többi uráli nyelv
- a hangsúlyt az első magánhangzóra teszi, ugyanúgy, mint a magyar
és a többi uráli nyelv
- jellemzője a magánhangzó illeszkedés, ugyanúgy, mint a magyarnak
és a többi uráli nyelvnek
- kizárólag zöngétlen okkluzív mássalhangzókat használ, ugyanúgy,
mint az uráli ősnyelv
- nyílt szótag szerkezet jellemzi (= magánhangzóra végződő szótag),
ugyanúgy, mint az uráli ősnyelvet
Fenti ismeretek birtokában, melyek egyébként a könyv utolsó három fejezetében
részletesebb kifejtésre kerülnek, remélem, hogy a magyar olvasók számára is
könnyebb lesz a könyv első, nyelvészeti témájú fejezeteiben való elmélyülés.
a szerző