Grandpierre Atilla

Hogyan nyerhetjük vissza életünk emberi távlatait?

“A Newtoni kozmológia volt az első, amelynek

semmi mondanivalója nem volt az emberről,

és a tudomány hívei már nem voltak képesek

az ősi eszményről fogalmat sem alkotni,

mely szerint az embernek

a Világegyetemmel összhangban kellene élnie.”

(Joel R. Primack, Nancy E. Abrams: Cosmology

and 21st-Century Culture. Science 293, 1769-1770, 2001)

Életünk láthatatlan, égig érő erő, magától árad, sodor, hajt előre, és nekünk az a sorsunk, hogy részt vegyünk benne, hogy csatlakozzunk hozzá, hogy csatlakozzunk ehhez a benne mélyen rejlő hajtóerőhöz. Akkor leszünk emberek, akkor lesz közünk a saját életünkhöz, ha felfedezzük, megérezzük azt a leküzdhetetlen törvényt, ami az élnivágyás igazi megvalósulására sarkall, arra, hogy különb emberekké tegyen bennünket, hogy értelmet adjon életünknek, hogy kinyissa elménket a Világegyetem eredetének és sorsának kérdései, a világ előrejutása, végső igazsága felé. Elménk legalapvetőbb, természetes hajtóereje, hogy képessé váljunk sorsunk önálló, természeti és közösségi egészének megfelelő irányítására, a külső adottságok meghaladására, hogy életünk felülkerekedhessen a tehetetlenségen, a külső körülményeknek kiszolgáltatottságon. Ősi örökségünk, hogy az élet diadalmaskodjon a halálon, bármit hozzon is a sors. A növényi mag életereje sem látható, de ahogy a parányi kis mag képes saját külső körülményeit messze meghaladni, és eredeti méreténél százszor magasabb növénnyé változni, és képességeinek csúcsán megmutatni belső világát, virágot hozni (1. kép), az emberi élet is arra való, hogy kibontakozzon, kiteljesedjen, virágot hozzon, megmutassa, mi van belső világa legmélyén, mi életének üzenete a világ számára (2, 3. kép).

Milyen óriási, felméretlen kincs is az emberi élet! Mérjük száz éves időléptékben: mivé fejlődhetnénk száz év alatt, ha képessé lennénk életünket önállóan, belső természeti-közösségi lényegének megfelelően irányítani? Ha csak rajtunk múlna, ha kiszakadnánk minden kényszer alól, minden megnyomoríttatás alól, hogyan szárnyalhatna életünk? Ha eredeti, velünk született képességeinket értelemszerűen kibontakoztatnánk, képességeink tovább fejlődnének, új távlatokat nyitnának életünk, kiteljesedésünk előtt! Az élet hordereje képes minden akadályt legyőzni, és belső, örök törvényeinkből merítve távlatokat nyitni a végtelenre, a közösségi, nemzeti, emberi kiteljesedés kozmikus távlataira, képes rátalálni a tökéletesség forrására, a kozmikus szervezőerők örökérvényű, megalkuvás nélküli érzésvilágára, az Örökkévalóság közösségi távlataira.

Hol vagyunk ma ettől? Több, mint 2 000 éve, hogy a judeo-görög-római civilizáció megjelent a színtéren, és azóta, úgymond, megváltott világban élünk. Csakhogy egészen mást tapasztalunk. Aggasztó világjelenségek hatalmasodnak el a világban. Az emberiség mintha örökre lemondott volna saját sorsának irányításáról, a sokmilliárd ember élete nemzedékről nemzedékre e tekintetben a panaszkodásban merül ki (tisztelet a kivételnek). A történelem az együttműködő, teremtő virágzás, a közösségi távlatok építése helyett az ellenkezőjévé, háborúk történetévé süllyedt, és a háborúk egyre kifinomultabb, romlottabb formái a békeidőket is egyre jobban uralmuk alá kerítik. A tudomány és a vallás, úgy tűnik, végleg szétszakadt, nincs a köztudatban annak szándéka sem, hogy a tudomány emberivé kellene váljon, a vallás pedig igazzá. Az állítólag megváltott világban világjelenséggé vált a  fordított értékrend, az emberiség elkorcsosodása. Mindinkább képmutatók, szellemi és erkölcsi hullák veszik át a világ szellemi és politikai vezetését. Az igazság és az igazságérvényesítés nevetség tárgyává vált. Egyre többet dolgozunk, cserébe egyre rosszabbul élünk, egyre nő a függésünk, kiszolgáltatottságunk. Leépítik a tudást: az oktatást, a kultúrát; a társadalmi tőkét: a bizalmat; az egészségügyet, a honvédelmet, a mezőgazdaságot, az ipart, a közlekedést, a hírközlést. És közben egyre jobban elhatalmasodnak a „civilizációs ártalmak”, a krónikus betegségek, a bűnözés, a személyiség-és magatartás-zavarok a 21. század első számú veszélyévé váltak. A magyarság életminősége rohamosan romlik. A népesség több, mint kétharmada egyszerre több krónikus betegségtől, elidegenedéstől, természetellenes életmódtól, érzelmi-szellemi kiüresedéstől, megnyomorítottságtól szenved (Kopp Mária, 2006, A magyar népesség életminősége az ezredfordulón). Mindezt tetőzi a tisztánlátás hiánya, a tisztánlátás esélye is mintha végleg elveszett volna, és eközben nő a manipuláció, és következménye, a lelki süllyedés. A jövő előjelet váltott. Összeomlott a bizakodó világkép, amely egészen a 20. század harmadik negyedéig jellemezte a kultúrát. A helyébe egy ellenkező előjelű világkép lépett, a sötétenlátás, amelyben az ember úgy érzi, teljes emberi lényében kiszolgáltatott a történelem vak erőinek. Úgy tűnik, a modern társadalom nem engedi meg azt a fajta társadalomba beilleszkedést, amely módot ad az igazi emberré válásra, a megismerés természetes vágyának kibontakozására (Urbán József, 2010-07-06, Magyar Nemzet, 6).

Ha ez így lenne, akkor sötét kornak nézünk elébe. De legyőzheti-e a társadalom bennünk végleg az embert, az emberré válás igényét? Ősi örökségünk, bárhogy is alakuljon az emberiség sorsa, hogy végül a jó győzzön a rossz felett. Ehhez látnunk kell, a társadalomtól kapott külső hatásokon kívül milyen mozgatórugók élnek bennünk. Végül is mi az emberi cselekvés végső mozgatórugója? A globalizmus korában az első számú világfeladatok közé tartozik az irányításelmélet jelentőségének felfedezése egyéni és közösségi életünk számára. Életünk kozmikus távlatokra hivatott űrhajó, nem engedhetjük át az irányítást a külső erőknek űrhajónk irányítópultja fölött. Ha az amerikai Űrhajózási Hivatal űrhajójának parancsnoka gondatlanságból akár egy percre is lehetőséget adna arra, hogy jogosultság nélküli erők átvegyék a rá bízott űrhajó fölötti irányítást, haditörvényszék elé állítanák. A mai magyarság, a mai emberiség, a hétmilliárd jobb sorsra született ember viszont életének túlnyomó részében kikapcsolódik; kikapcsolja életét saját irányítása alól, sodródik az árral, átadja az élete feletti ellenőrzést a munkahelyi kényszereknek, az együtt szórakozó társaságnak, a televíziónak, az üzletekben, szórakozóhelyeken, a saját gépkocsinkban saját magunk által bekapcsolt kereskedelmi szennycsatornák töltelék-zuhatagának. Az eredmény nem lehet kétséges: az élet, a világ és az ember fokozatos leértékelődése. A kiút tehát: az élet, a világ, az ember természetes, elemi erők, örök törvények szerinti értékelése.

Ha az ember kozmikus hatalmat kapott belső világa, életének alakítása felett, ha az emberi élet a Mindenség cselekvésének köszönhető, a jó gazda legelső feladata a javak számbavétele, leltár készítése, majd e testi-lelki-szellemi javak lehető legnagyszerűbb körforgásának beindítása, a Mindenség javára fordítása, az élet felragyogtatása. Fel kell tárnunk a teremtő ember belső világát és a Mindenség sorsában rejlő erőt, hogy életünket természetszerűen élhessük, saját magunk, a magyarság, az emberiség, a Mindenség javára.

Fura egy szerzet a belső világ! Testetlen, és mégis valóságos, sokszor mindennél valóságosabb! Mintha elszoktunk volna tőle az elmúlt ezer évek alatt, aminek során egyre inkább az anyagiakkal foglalkozással töltöttünk. Porból lettünk és porrá leszünk – halljuk a vallás materialista igéjét. De például halálos ágyunkon, vagy amikor örvénylő erővel tör ránk a tisztánlátás, bizony nem az számít, milyen anyagiakat hagyunk magunk után, hanem az, mit értünk el életünkkel, ami számít, ami örök értékként marad fenn a világ, a Mindenség számára. Ezt a Mindenséget is alaposan leértékelte az elmúlt kétezer év, ideje tehát újra felfedezni magunknak!

A Mindenségen kívül nincs semmi, hiszen a Mindenség minden létező összessége. A Mindenség tehát szükségképpen egyetlen hatalmas belső világ, és belső világának egén azok a csillagok ragyognak, amelyeket mi, földlakók, messze magunk fölött érzékelünk. Hogy megértsük ezt a kozmikus belső világot, természetszerűen a legjobban ismert belső világhoz, saját belső világunkhoz kell fordulnunk. Belső világunkat úgy nevezzük: elme, s lakói gondolataink, érzéseink, sejtéseink, és ezek hajtóerői. Gondolataink, érzéseink, sejtéseink hajtóerői nem kizárólag a külvilágból erednek, ahogy azt a mai fogyasztói világ urai szeretnék elhitetni. Nem pusztán abban merül ki az életünk, hogy fogyasztói javakat szerezzünk. Életünk természetes hajtóerői gondolatainkat a valóság, az élet, a Mindenség megismerése felé röpítik. Ilyen természetes gondolat-hajtóerő például a kíváncsiság, a megismerés vágya, a felfedezés örömének vágya. Természetes érzéseink hajtóereje a legnagyszerűbb, legmaradandóbb boldogság kivívása, minél teljesebb átélése, kiteljesítése, értelemmel és jelentőséggel megtöltése, valóra váltása. Természetes sejtéseink, intuícióink, ösztönös érzékelésünk hajtóerői a legcsodálatosabb élet, alkotás vágya, életünk és a Mindenség összekapcsolódásának és felragyogásának vágya. Ezeket a csodálatos, természetes hajtóerőket nem a társadalomtól kaptuk. És ha így van, akkor nem kaphattuk máshonnan, mint magától a Mindenségtől, a Természettől! És ha a Mindenség képes belénk ültetni és bennünk fenntartani a megismerés vágyát, a legnagyszerűbb, legmaradandóbb boldogság kivívásának vágyát, a legcsodálatosabb élet, érzés, gondolat, alkotás vágyát, életünk és a Mindenség összekapcsolódásának és felragyogásának vágyát, akkor a Mindenség nem olyan, mint ahogyan az elmúlt kétezer év vallásai és tudománya mutatják. A Mindenség az emberben élő kozmikus vágyakkal, hajtóerőkkel telített belső világ.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a modern tudomány sok lényegeset feltárt a Mindenség hajtóerőiről. A Világegyetemet kétségkívül természeti törvények röpítik előre fejlődésének útján. És ha a Homo Sapiens a Természettől kapta életvágyát, tudásvágyát, akkor a természettörvények között kell legyen olyan, amelyik ezeket a természetes vágyakat irányítja. A természettörvényekben vannak tehát elrejtve a Természet élet-irányító és értelem-irányító titkai!

Kétségtelen az is, hogy a külső érzékszerveinkkel érzékelhető, azaz külvilági jelenségeket a természettörvények irányítják. A fizikai jelenségeket például a fizikai törvények. De nemcsak fizikai jelenségek, hanem biológiai és pszichológiai jelenségek is léteznek, és ezeket is természeti törvények irányítják, akkor is, ha ezeket, úgy tűnik, még nem ismerjük. És ha ezek léteznek, akkor ezek irányítják természetes érzéseinket, természetes gondolatainkat, hiszen a biológiai létünk nem merül ki a vegetatív működésekben, ahogy azt a modern világ sugallja, mert – ahogy ezt a szerző Bauer Ervin nyomán évtizedes kutatómunkával kimutatta – a biológiai viselkedés egyetemes természeti törvénye, alapelve a legnagyobb, legmaradandóbb boldogság elve. Boris Petrovich Tokin, aki később olyan sokat tett azért, hogy Bauer neve fennmaradjon, jelentette ki: „Bauer álma az elméleti biológiáról hasonló Einstein céljához, hogy megalkossa a „Természet Lényegé”-t átfogó egyetlen egyenletet, amelyből minden más jelenség leszármaztatható”.1 Ez a Bauer Ervin által megfogalmazott világtörvény éppúgy vonatkozik a parányi magból kifejlődő virágra, mint az élet teljességét hordozó, cirpelő tücskökre, az éneklő madarakra, és az emberekre. Az élet alapelve lényegesen eltér a fizika alapelvétől annyiban is, hogy az élőlénynek csak egyetlen tulajdonoságát írja elő, azt sem kötelező érvénnyel, viszont óriási, kozmikus ösztönerőkkel megerősítve, mégpedig az élet, a legnagyobb boldogság melletti elkötelezettséget. Hogy ezt az adott helyzetben mennyire és milyen testi mozgással igyekszik az adott élőlény érvényre juttatni, az már az élőlény önálló döntési jogköre. A pszichológia alapelve  pedig az értelem elve, amelynek természetes feladata a legnagyobb boldogság értelmezése adott döntési helyzetben. Régóta tudjuk, hogy az egysejtűek, például a baktériumok, könnyen alkalmazkodnak, és az is igaz, hogy az emberiség jelentős szellemi erőfesztéseivel sem tud mindig lépést tartani a baktériumok továbbfejlődésével. Nemrég derített fényt a tudomány arra, hogy az egysejtűek adott döntési helyzetben képesek a váratlanul előálló, új, eddig soha elő nem fordult helyzetnek megfelelő döntést hozni, képesek tanulni hibáikból, vagyis értelemmel rendelkező lények akkor is, ha értelmük az emberi értelemre jellemző területeken az emberi értelemhez mérve kevésbé fejlett.

A természetes értelem elve nem természetellenes, mint a modern emberi értelem olyan gyakran, és nem életellenes; az adott helyzetben felmerülő, különböző (egyéni, közösségi, rövidtávú, hosszútávú stb.) összefüggésben felmerülő döntési szempontokat értelmezi.  A Természet törvényei és alapelvei tehát mély, természetes, csodálatos élet- és értelem-virágoztató hajtóerőket jelentenek.

Lényünk mélyét tehát korlátlan elemi erők kötik minden lélegzetünkkel, minden mozdulatunkkal ahhoz a Mindenséghez, amit a modern vallás és tudomány egyaránt élettelen anyagból álló, élet, értelem és jelentőség nélküli „rendszereknek” tüntet fel, anélkül, hogy megvizsgálta volna az élet törvényeit, és anélkül, hogy figyelembe vette volna Bauer Ervin világraszóló eredményeit.  

Mindezek alapján a Mindenségről, életünkről, az emberiség jövőjéről tudományosan megalapozott, váratlanul nagyszerű kép bontakozik ki. A fizika ugyanis a legegyszerűbb természettudomány, hiszen az élőlények a fizikai tárgyaknál sokkal bonyolultabbak. Törvényszerű tehát, hogy a természettudományok közül először a fizika fejlődjön ki. S ha a fizika kifejlődését nem kíséri időben a biológia hasonló kifejlődése, akkor a fizikai szemlélet elkerülhetetlenül uralomra jut. A fizikai szemléletben pedig az anyag áll a középpontban. Ennek megfelelően törvényszerű, hogy azok a civilizációk, amelyek a fizika kifejlődésének szakaszában vannak, anyagias szemléletű, materializmus által uralt tudományos és vallási szemléletűvé váljanak, ahogy a moder emberiségnél történt. Ebben a korszakban az élet, az ember a társadalomban is leértékelődik, alárendelődik az anyagi szempontoknak.

Kepler, Galilei és Newton hatására mintegy 400 éve bontakozott ki a fizika forradalma, és nyomában az egész földi társadalom minden addiginál mélyrehatóbb átalakulása. „Elindítói és képviselői… új filozófiának hívták azt a felfordulást, amelyet ma úgy nevezünk: tudományos forradalom…Kozmikus töprenkedéseik és kutatásaik …lerombolták a zárt világegyetem és a változhatatlan társadalmi rend középkori elképzeléseit, az erkölcsi értékek rögzített rendjét, és oly mértékben formálták át az európai társadalmakat, kultúrát, szokásokat és a civilizáció teljes szerkezetét, mintha a bolygón új faj jelent volna meg.” – szemlélteti a fizika hatására uralomra jutó anyagelvű világkép társadalmi jelentőségét Arthur Koestler „Alvajárók” c. könyvének előszavában.

Szükségszerű, hogy a fizika kifejlődését a biológiai kifejlődése kövesse.  Törvényszerű, hogy a biológia teljes, a mai fizikához hasonló szintű kifejlődése korában az élet éppúgy a szemlélet központjába kerüljön, ahogy az anyag a fizika kifejlődésének korszakában. Törvényszerű, hogy az élet társadalmi értékrendszerben középpontba kerülése a társadalom újjászületésére, az életközpontú társadalom megszületésére vezessen. Az Élő Világegyetem javára irányuló társadalom megszületése kikerülhetetlen, a tudományok fejlődésének logikájából adódik. Nem szükségszerű, de érthető, hogy az emberiség a fizika uralmának materialista korszakában süllyedjen erkölcsi mélypontjára. Viszont törvényszerű, hogy ezután az emberiség sorsa végleg rendbejöjjön, az Élő Természet világrendjével összekapcsolódva a legnagyobb egyéni és közösségi boldogság felé röpüljön. Az emberiség nem veszhet el, mert ugyanaz a kozmikus törvény, amely a virágokat virágzásra bírja, az emberi szellemet is virágzásra, fejlődésre bírja, és a fejlődés következő lépése nem lehet más, mint az élet lényegét feltáró, új biológia kifejlődése.

Tegyük hozzá, hogy ez az új biológia már meg is született, mégpedig hazánkfia, Bauer Ervin munkássága nyomán, már 1935-ben. Tegyük azt is hozzá, hogy a 21. század a biológia évszázada. Már csak pár évtized, és az emberiség újra érzékelni és értékelni kezdi magában a tőle elidegenített, életröpítő kozmikus erőket. Törvényszerű, hogy hamarosan megnyíljanak az emberiség boldog jövője felé vezető távlatok. Törvényszerű, hogy természetes örökségünk hazataláljon az Örökkévalóságban élni vágyó, a földi ember által elérhető boldogság révén felvirágzó kiteljesedéshez.

Grandpierre Atilla

a fizikai tudományok kandidátusa

Képek:

1. virág

2. Nap

3. Grand universe