MIÉRT FEJEZTÉK LE

ZRÍNYI PÉTERT ÉS FRANGEPÁN FERENC KRISTÓFOT?

Ismeretlen szerző

            Az 1671-ik esztendő április 30-án fejeztette le a magyart gyilkoló Habsburg zsarnokság Zrínyi Pétert és sógorát Frangepán Ferenc Kristófot, mint a „Wesselényi-féle összeesküvés” két belső tagját.

            Amikor erről emlékezünk, tudnunk kell azt is, hogy mi volt az oka ennek az összeesküvésnek? . . . Rövid a válasz: a Vasvári Békekötés, melynek a magyarság kiirtása volt a célja!  E megállapításnak magyarázatát pedig egész világosan és igazán így fogalmazhatjuk meg: a Vasvári Békekötés megvesztegetése volt a töröknek, hogy az meg ne akadályozza a magyarság kiirtását, amit végrehajtani akar a Habsburg hatalom.

            Ide vonatkozólag Zrínyi Miklósnak Montecuccoli Raymond tábornagyhoz, a török elleni hadjárat vezéréhez írott levele sok mindenről felvilágosít bennünket, mikor pl. azt olvassuk belőle:

            „Mi magyarok nem értünk a művészethez, miképpen kell a háborút elnapolni, hogyan kell elnézni megtorlás nélkül az ellenség dúlásait, hogyan kell inkább a hazát pusztítani, mint az ellenséges haderőt, hogyan kell a harcban harácsolni. . . „

            Portia miniszter azonban félreérthetetlenül megmondta az igazságot:

            „A császár azért engedte oda még Váradot és Érsekújvárt is a töröknek, mert azt hiszi, hogy ilyen módón uruk és mesterük lehet a magyaroknak és megakadályozhatja őket abban, hogy elszakadjanak tőle és más királyt válasszanak.”

            Ez volt az oka annak is, hogy a Zrínyiek birtoka, kereskedelmi kikötői mind a legyőzött török uralma alatt kerültek.

            Hiánytalanná teszi ez adatokat Lipót császárnak nyilatkozata, amit 1682-ben mondott, mikor a török, az engedmények dacára, teljes erővel készült a háborúra:

            „Nem vehetik tőlem rossz néven, ha keleten áldozok fel olyant, ami úgy sem volt elődeimé, mintha nyugaton minden kockára tennék.”

Ezek szerint világos, hogy a Vasvári Békekötés a Habsburg akarás és terv szerint Magyarország felosztását célozta úgy, hogy darabjaiból a be nem olvadó lakosságot kiirtva, osztrák és török tartomány legyen.

Ezt tervezte a Wesselényi-féle összeesküvés meggátolni!

Felismerték a Habsburg akarást többen.  Zrínyi Miklós mellett, -- akit  kétségtelenül ezért ölt meg egy vadkan a vadászaton – testvére és ennek sógora is látták a veszedelmet, melynek az érdekében szakadatlan kegyetlenséggel folyt az „evangélikusok kigyomlálása”,  mivel ezeket tartották a cél elérése legnagyobb akadályának.  Zrínyi Miklós a „Siralmas panaszok” című munkájában ugyanis félreérthetetlenül kimondotta az igazságot:

„Amint néhai Pázmány Péter cardinál publice megvallotta, hogy a magyarországi szabadság csak addig fog tartani, míg az evangélikusok oltalmazhatják. . .  Nem hitethetik el magukkal a katholikus valláson levők a klérussal együtt, hogy a német religió színe alatt a regiót affectálja.  Noha példa nekik Morva a holott ő felsége nevével parancsolták, hogy mindjárt az úri státussal hasonló móddal szabadságot elvesztették, azután a nemességgel, utolszor pedig a szabad városiakkal cselekedték.  Hasonlót várhatnak a magyarok is magukra, és tökéletesen elhihetik, hogy a religió szabadságával regiójuknak is ősi szabadsági megváltoznak és így nyilván ezen proverbium rajtuk teljesednék:  sic volo, sic jubeo, sit pro ratione voluntas.”

            A helyzetet felismerők között elsők voltak Zrínyi Miklós mellett a testvére: Zrínyi Péter és annak sógora:  Frangepán Ferenc Kristóf, akiket kegyetlen haláluk évfordulóján azzal a óhajtással emlegetünk, hogy példájuk tanítson minden magyart az igaz magyarságra. 

            Katolikusok voltak nem csak ők, hanem az összeesküvés többi vezető tagja is – élükön Wesselényivel, az ország nádorával – mindnyájan.  Közülük csak Nádasdy üldözte a protestánsokat, de mikor Wesselényihez csatlakozott, már megváltozott annyira, hogy egyik fennmaradt írásában (Oratió) ezeket mondja:

„Az pokolbeli ördög nyújtván köztetek a religióbeli kérdéseket, akit tapasztalhatsz, ha vak lenni nem akarsz, hogy az oltalmazók soha csillapítani nem akartak, hanem mint lassan emésztő hamvában levő tűzet elégettek ez óráig, hogy semmi jó dologban egyesek ne lehessetek, noha elhiheted ha elvész sem országra, sem religióra számot nem fogsz tartani, de ha megmaradsz, országod lesz, igazíthatod religiódat, mert lesz helyed holott:”

            Az országban folyt kegyetlen üldözés miatt 1665-ben már csak négy tisztán protestáns mágnás család volt.  A protestánsok közül ezért csak néhányan (pl. Vitnyédi István, Szuhay Mátyás, Fáy László, Keczer Ambrus) rokonszenveztek Wesselényi tervével, a többség még 1668-ban is távol tartotta magát, sőt azt igazán tudomásul sem vette.  Az 1669. év áprilisában azonban Zrínyi Péter, vejét Rákóczi Ferencet is beavatta a szövetkezés részleteibe és a közös ügy érdekében kibékítette Rákóczit a protestáns embereivel.  Rákóczi visszaadta nekik az anya által elvett prot. templomokat, iskolákat, egyházi javakat és kijelentette, hogy ha az anyja birtokában volna ilyen egyház, azt a magáéból fogja kártalanítani.  Erre a hatásra a protestánsok is csatlakoztak az összeesküvéshez.  

            Megállapították, hogy ezzel „Zrínyi Péter 22.000 kardot kötött az oldalára”, a Wesselényi-összeesküvés mégis kudarcba fulladt és megkezdődött a legkegyetlenebb vallás üldözés a magyarság pusztítása. 

            Ennek milyenségéről röviden, a „Törökvilág Komárom megyében” c. munkájának 30-ik oldalán, Gyulai Rudolf benedekrendi pap-tanár ezeket írja:

            „Bekövetkezett Magyarország legsötétebb korszaka.  Gyalázatos vádaskodások, törvénytelen elfogatások, irtózatos zaklatások, kegyetlenkedések korszaka volt ez.  Az abszolutizmus vak eszközéül vállalkoztak Szelepcsényi prímás, Forgáts országbíró, Pálffy kancellár, a komáromi születésű Kolonics püspök, kamarai elnök és Majtényi personalis.”

            Simonides J.: „Galleria omnia sanctorum” c. kéziratos munka (Magyar Nemzeti Múzeum) II. rész, 85. lapján közölt VI. kép ennek a kegyetlenségnek milyenségét is bemutatja.

"Egy prédikátornak Komáromban háromszoros megkínoztatása és megégettetése".

            A képen bemutatott áldozata a magyar-irtásnak egy lelkész, név szerint: Száki János, a Komárom vidéki reformátusok esperese, aki még a szomszédos két egyházmegyének is egyedüli vezetője volt.  Ezt a vezetőt tették el „lábalól” a féke vesztett gyilkozok, hogy elpusztuljon a magyar összetartás és ezzel együtt az eredményes védekezés. 

            Szákit összekötött kezeinél fogva egy csigán járó kötélen bitófára húzták, és amikor a test a lábakra kötött súlya alatt szakadozni kezdett, akkor a szívtáján megperzselték.  Ezután a jobb kezét tőből levágták, a fejére forró ólmot öntettek a hóhérral: „Tölts a fejére szentelt olaját, mert méltó az ilyen drága kenetre.”  Majd az előre elkészített, kénkőbe, viaszba szurokba mártott vásznat testére varrták, s azt meggyújtva, 1672 év szeptember 1-én elevenen megégették. 

            Száki Jánosról az „Apológia ministrorum evangelicorum Hungariae” 1676-ban azt írja: „. . . az, aki soha gyújtogató nem volt, a mi időnkben az üldöző gyújtogatóktól máglyára ítéltetett. . .”

            Befejezésül még annyit hogy ilyenek során patakokban folyt a magyar vér, . . . előzetes kínzások után következett az országból eltávolítás, gályarabság, s megszámlálhatatlan esetben a halál. 

            Lefejezték 300 évvel ezelőtt Zrínyi Pétert és sógorát is mert megakarták a magyar-irtást gátolni, de a Habsburg pokol erősebb volt náluk. 

Forrás: minimus: Miért fejezték le Zrínyi Pétert és Frangepán Ferenc Kristófot?

A FÁKLYA. XX. Évfolyam. 1971. március-április, Szerkesztő Kúr Géza