Hajdu Zazó
ŐSI MAGYAR SZERTARTÁS AZ
INDIÁNOKNÁL?
A kérdést meg is lehet forditani: „az indiánoknál maradt meg egyedül ez az ősi szertartás?”
Amikor indián barátom meghivott a „sweat”-ceremoniájukra, nem is gondoltam arra, hogy mire is megyek. A ceremónia igen hatásos és bensőséges volt, - és igen nagyon meleg. Az jutott eszembe, hogy lám-lám, „bekerültem az izzasztóba...” ahogy a közmondás tartja. Pár hét múlva ismét elmentem, de akkor már nem hatott az újdonság erejével, oda tudtam figyelni, hogy mi is történik. Azóta is, évek óta, rendszeresen járunk nejemmel együtt, igy be tudok számolni az indián „Sweatlodge”-ceremóniáról.
A ceremónia, mint minden más ceremónia, szabályok szerint és rendszerben zajlik, a sweat-vezető (medicine man) irányitásával. Az indiánok elmondása alapján ezek a szabályok több évezredes hagyományokon alapulnak. A lényege az, hogy a „sweat”-ben imádkozunk valakiért, aki beteg, vagy egyéb problémái vannak, pl. meg akar szabadulni valamilyen rossz tulajdonságtól vagy lelkiismeretfurdalástól. Azért, hogy az ima hatásos legyen, a résztvevő a saját szenvedését ajánlja föl a Termtő Istennek.
Itt egy kis kitérőt kell tennem, hogy ez utóbbinak magyarázatát adjam. Ugyanis, azt kell figyelembe venni, hogy Isten létezik attól függetlenül, hogy valaki elhiszi-e vagy sem, vagy attól függetlenül, hogy az illető milyen valláson van. Más szavakkal: ha valaki imádkozik az Istenhez, az akármilyen valláson is van, ugyanahhoz az Istenhez imádkozik, mivel hogy Isten csak egy van. Azáltal, hogy a „sweat”-i imádkozó a saját szenvedését ajánlja föl - már emlitettem, hogy nagyon meleg van - az imájának nagyobb ereje van, mintha kényelemben másutt imádkozna. Raymond A. Bucko Jesuita szerzetes a „Ritual of the Sweatlodge” c. könyvében igen szépen és részletesen kitárgyalja mindezt. Szóval, mielőtt bármelyik kedves olvasóm ezt a szertartást „pogány”-nak vagy netalán istentelennek minősitené, olvassa el ezt a - római katolikus pap által irott - könyvet, de legalább is tünődjön el a fentieken.
A „sweat”-hez köveket hevitünk, amiket beviszünk a „lodge”-ba, ami is egy alacsony, kb 3.5-4 méter átmérőjű kunyhó, mélyedéssel a közepében a kövek befogadására. Ezeket az izzó köveket a ceremónia alatt vizzel öntözi a vezető, ami a meleget fokozza. Időnként szagos gyógynövényeket is dobál rájuk, melyek kellemes füstje növeli a hatást. (Nem használunk halucinogén herbáriákat, füstölőink inkább a tömjén használatára emlékeztetnek.)
Maga a ceremónia négy körben zajlik. Az első a „tisztulási kör”, a második az ima kör, amikor mindenki imádkozik valakiért, a harmadik a pipa kör, aminek a végén elszivjuk a pipát (helytelen értelmezésben a béke-pipát) és a negyedik a záró kör, amikor mindenki imádkozhat saját magáéert és aminek a végén rádobja az őt kinzó bajokat a kövekre és úgy távozik, hogy nem néz többé vissza. Ami a „sweat”-ben elhangzik, arról a ceremónia után többé nem beszélünk. Mindent - képletesen - a forró kövekre dobunk, ami által megszabadulunk attól a tehertől, ami nyomott bennünket, legyen az fizikai vagy lelki. A hajdani törzsi háborúk után a résztvevők itt szabadultak meg a bűntudatuktól, a bűnözők itt kaptak megbocsájtást, a betegek itt kerestek gyógyulást. A mai napig sem ritka, hogy valaki komoly betegségből kigyógyul a „sweat”-ben. Alkoholizmus vagy kábitószer függőség szinte 100%-ban megszünik. Elmondhatom, hogy a rendszeresen oda járók egyike sem hódol semmilyen káros szenvedélynek akkor sem, ha eredetileg azért jöttek, hogy pl. alkohol vagy kábitószer szenvedélyüket legyőzzék.
A körök alatt az ajtó le van zárva, amit a három szünetben kinyitunk, hogy kissé lehüljünk. Amikor az ajtó le van zárva teljes a sötétség, amelynek olyan értelmet adnak, hogy igy mindenki egyenlő, nincs megkülönböztetés, ami különben is csak emberi tulajdonság, Isten előtt mindnyájan egyformák vagyunk.
Mindegyik körben énekelünk odaillő, nagyon szép és nagyhatású énekeket Sioux (szú, és nem „sziú”) nyelven. A rendszeres résztvevők ismerik az énekeket és persze a jelentésüket is.
A szimbolikáról most nem irhatok mivel az túl hosszúra nyujtaná irásomat, csak megjegyzem, hogy minden szimbolikus, a forró kövektől kezdve az alkalmazott szinekig és a pipa elszivásáig. A négyes szám, mint nálunk is, (három a magyar igazság és egy a ráadás...)
dominál szinte mindenben, a hetes szám pedig a „szentséges” dolgokra jellemző. Az indiánoknak is hét szentségük van.
Nagyon röviden és tömören leirva ez a lényege az indiánok Sweatlodge-ceremóniájának. A testvéri légkörben mindenki jól érzi magát, valóban nincs megkülönböztetés köztünk. Egyetemi tanártól lefelé a kuka-turkálóig mindenki szivesen látott, éspedig vallásra és felekezetre való tekintet nélkül. Senkit sem akarunk meggyőzni arról, hogy ez a helyes út, mivel ez nem tekinthető vallásnak, csupán életfilozófiának: ettől még lehet az illető jó keresztény, budhista, vagy bármilyen más vallású. Az azonban bizonyos, hogy nagyot lendit az ember világnézetén és szemléletén.
Ahogy már emlitettem, az indiánok több ezer évre teszik a Sweatlodge-ceremónia létét, és mint olyan, egyike a legrégebbi ceremóniáknak. A Magyarok elvesztették történelmüket, és azzal mindazt, amit a múltban hittek és értékeltek. Ezek egyike élet és vallásfilozófiájuk, amit csak most próbálnak tudósaink föltárni, egyenlőre sok melléfogással. Az „izzasztó”-ról a mai napig sem beszélnek annak ellenére, hogy találtak az indiánok swaetlodge-ához hasonló
A képen a Medicin Man előkésziti a Sweatlodge-ot a ceremóniára
maradványokat Magyarországon is, amiről azonban fogalmuk sincs, hogy mi lehet. Azt képzelik., hogy azokban laktak és főztek őseink... Pedig már Herodotosz leirta 2450 évvel ezelőtt, amikor a szkiták szokásairól ir, hogy a szkiták „...kis nemez-sátrakba bujnak, amibe forró köveket hordanak, és ott orditoznak...” (Herodotus: The Histories.) Ezt szintén, tudósaink félremagyarázva, szaunának minősitették, mivel fogalmuk sem volt az izzasztóról, ami spirituális szerepe és hatása miatt egészen más kategóriába esik. A rómaiak és a görögök a hunokat szkitáknak nevezték még Atilla idejében is. (C. D. Gordon: The Age of Attila.) Mi, magyarok pedig nem csak jogutódai, hanem egyenes leszármazottai vagyunk a hunoknak. (Sajnos, magyar tudósaink közül sokan még ezt is tagadják.)
Diószegi Vilmos: „A Pogány Magyarok Hitvilága” c. munkájában, - ahol számos magyar , orosz, német és egyéb tudós kutatásáról ad számot, - szintén érdekes hasonlóságokat fedezhetünk föl, ha összevetjük a magyarok hagyományait és a mai napig élő indián szokásokat. Ilyen pl. a sámán és a táltos dob életre keltése, amire itt nem térek ki, csak megjegyzem, hogy a kettő teljesen azonos.
Amennyiben valaki érdeklődne vagy tapasztalni szeretné az itt leirt szertartást, szivesen adok felvilágositást ez ügyben.
Telefonom, otthon: (780) 662-4731
studió: (780) 464-4884
E-mailem:
Honlapom:
Zazó L. Hajdu
Szobrászművész