VERSAILLESI HATÁROZATOK ÁTVIZSGÁLÁSA

Botos László

            Sorsdöntő határozatok, amelyek megváltoztatták Európa földrajzi, népi összetételét titkosítva lettek egy emberöltőnyi időre.  Ezek a titkos határozatok, amelyek zárt ajtók mögött születtek, feldaraboltak egy olyan európai független államot, Magyarországot, melynek múltja több mint ezer évre megy vissza. 

            896-ban Ópusztaszeren a hét nemzetség vezére, a Kárpát-medencében talált őstelepes néppel és az avar előző honfoglalás népével vérszerződést kötött.  E szerződés, Európában elsőként egyesítette közuralmi jogok alkalmazásával a nemzetet.  Akkor, amikor Európa népeinek életében az állameszme csak évszázadok után valósult meg.  Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban és Németországban a tartományok harcoltak a vezetésért.  Ez a vérszerződési államszövetség ötszáz évvel előzte meg a fent említett államokat.  XI. Lajos (1461-1484) egyesítette a franciákat.  Bizmarck (1815-1896) a németeket.  Olaszországot Garibaldi egyesítette (1807-1882).  Ugyanakkor nálunk, a vármegyerendszer korai kialakulása, ez állameszme összefogta a nemzetet. 

            1222-ben II. Endre a Magna Carta-val csaknem egy időben kiadja az Arany Bullát. 1920-ban feldarabolták Hazánkat, azért, hogy létrehozhassanak olyan műállamokat, amelyek soha nem léteztek, és egymással ellenséges érzülettel bírtak, és bírnak,  elhitetve a világ népeivel, hogy a cseh és a szlovák nép egynyelvű, ugyanazon nép. 

            Vizsgáljuk meg a vádakat, hogy mennyiben felelnek meg a valóságnak.  Vagy a vádak nem egyebek, mint a szövetséges hatalmak államai és a cári Oroszország össz-szláv egyesülési mozgalmak által elterjesztett hazug hiresztelése?   Az újabb kori történelemírás elterjesztette azt a vélt tudatot, hogy a 896-os honvisszafoglalás idejében, idegen szláv, oláh népeket igáztunk le.  Holott tüzetes régebb keletű kútfők soha egyetlen esetben sem említenek ilyen államokat, szervezett népközösségeket, esetleg szétszórtan egymástól elszigetelten élő kezdetleges népi településeket.  

            A vádak tömkelegéből említem azt a részt, lehetetlen követelést, amit az oláhok, akkor még vlachok, IV. Béla (1242) király idejében „a tatár pusztítás után” nem nyertek el, hogy Erdélyben a székelyek, magyarok és szászok után, mint negyedik nemzetség, elnyerjék a teljes függetlenséget, amit megadtunk a szászoknak.  Ezt nem kaphatták meg, mert a francia forradalom előtt, 1789-ben, a székelység és a magyar nemesség kötelessége volt az ország védelme.  E kötelesség végett élvezhettek politikai jogokat.  Ezzel a joggal a magyar jobbágyság sem rendelkezett.  A Habsburg uralom alatt a jobbágynak nem volt joga politikai határozathoz.  Ez időben, az oláhok minden követelése az volt, hogy a szászokhoz hasonlóan önkormányzatot nyerjenek.

            A szerb térnyerés követelése a hazug görög katolikus pátriárka, Rajics írásaira alapozódik, aki megírta a szerb népek történetét, de ezt, a régi szláv nyelv alkalmazásával tette.  Írásában  kijelenti, hogy minden terület, ahol szerbek éltek Ipek pátriárka alatt, az szerb terület.  E munka történelmi és földrajzi okirattá vált, hogy úgy mondjam a későbbi történészek kútfője lett. (MONDATREND) 

            1920 óta mi lettünk a legnagyobb számú kisebbség Európában.  Ez hamis híresztelés, mert jelenlétünk egy egységes tömb, és még most is a legnagyobb többségben vagyunk a Kárpát-medencében.  Nem mi vándoroltunk idegen területre, hanem a szomszédos népek jöttek hozzánk, menedéket keresve.

            A tatár, török dúlás, a Habsburg imperialista hódítás, idegen nemzetiségek betelepítése következtében vált Hazánk nemzetközivé. 

            1848-as Habsburg ellenes szabadságharc idejében, Kormányunk nem tudott egyezségre jönni a tót túlméretezett, más nemzetiségűeket bántó politikai követelések miatt,  amely követelte a tót határ kijelölését és a tót nyelv nemzetgyűlési és a honvédelemben való alkalmazását, és a Hurban szervezte magyarellenes lázadás végett, amely az osztrák oldalt támogatta.  Ekkor, ez időben a szlovák népnév még nem létezett. 

            Az orosz segélynyújtás után, a túlerővel szemben az oroszok előtt letettük az osztrákok ellenében győztes fegyvereinket.  Majd ezt követte a kegyetlen Bach korszak.  Így lehetetlenné vált a kisebbségi kérdés rendezése. 

            Az (1867) Kiegyezéskor az Osztrák-Magyar Monarchia megalakult.  Deák Ferenc a Kiegyezés vita beszédében kihangsúlyozta, hogy „egy politikai nemzet létezik, az egységes magyar nemzet, amelynek minden polgára, bármi nemzetséghez tartozzék, egyenrangú tagja”. [1] Ez a „politikai nemzet” kifejezés lett a magyarellenes támadás okozója, fellobbantója.  Deák beszédéből „elfelejtették”   azt a részt, hogy Magyarország összes honpolgára egy politikai nemzetet képvisel.   A politikai nemzeteszme, fogalma teljesen egyezik a francia „állameszme” fogalmával.  Kérdezem, miért nem támogatták ezt a meghatározást a Szövetséges Hatalmak?  Egy másik nagyon elhallgatott ok, ami kiváltotta a hihetetlen méretű magyar népellenes gyűlöletet, ami végül is, az I. Világháborúhoz vezetett, ez a össz-szláv egyesülési mozgalmak cári Oroszország általi szítása. 

            Hogy mi az össz-szláv egyesülési mozgalom?  Ezt Marx Károly fejezte ki a legjobban: „A pánszlávizmus nem csupán a szláv népek függetlenségi törekvése, hanem egy ezeréves történelem lerombolása is. Ennek a célnak érdekében Törökországot és Németország felét le kell törölni Európa térképéről. Amikor ezt a pánszlávizmus elérte, hozzáfog majd Európa leigázásához. Európa számára csak két választás van: elfogadni a pánszlávizmust vagy meghódítani Oroszországot és kiirtani az oroszországi pánszláv központot.”[2]   Az össz-szláv egyesülési mozgalom legelkötelezettebb hirdetői a csehek voltak, akik behálózták ez eszmével az egész Dunavölgyét már a XVIII.-ik században.  Rászedték a tótokat, akik később a szlovák nevet vették fel, a magyart fajánál fogva való gyűlöletre.  Benes a nagyhatalmak németellenes politikáját saját, cseh előnyre használta fel.  Benes a “Détruisez l’Autriche-Hongrie” (Megsemmisíteni Ausztria-Magyarországot) című munkájában írja: „A germán, osztrák és magyar brutalitás egyazon gyökérből fakad . . . A magyarok a németek leghűségesebb és leghagyományosabb szövetségesei . . . A magyarok a németek szellemi rokonai. . . A magyarok a közép-európai elnyomók bandájának oszlopos tagjai . . . A magyarok akadályozzák meg a szerbek és horvátok egyesülését. . . . kifosztották Boszniát és Hercegovinát . . . . A magyarok sajátjuknak tekintik az Égei-tengerhez vezető kijáratot az úgynevezett Szaloniki-utat XE "Szaloniki-utat" . . . .”[3] Masaryk XE "Masaryk"  kijelentette, hogy Magyarország volt az első világháború okozója.[4] „A cseheket az Isten arra teremtette, hogy a demokrácia pillérei és a barbár germán, magyar, avar XE "avar" , mongol és tatár törzsek közt a béke őrei legyenek,” mondja Benes.   A cseh népet, hogy betölthesse a hivatását, előbb „fel kell szabadítani az Osztrák-Magyar Monarchia XE "Monarchia"  zsarnoksága alól.” Segítséget kért Magyarország szétrombolásához. Tehát: „Détruisez l’Autriche-Hongrie! Le kell rombolni Ausztria-Magyarországot. Egyesíteni kell a cseheket a szlovákokkal és a jugoszlávokkal! Gondoljatok végül Európa érdekére, a Ti érdeketekre!”[5] Ilyen hazug hírverési anyagokból származik már Gyermek Lajos király jelmondatát átvevő magyarellenes uszításból: „a magyarokat ki kell irtani.” („Ugros boiariae regno eliminades esse.”)[6] Azóta is fennmaradt, hangoztatott magyarellenes fajgyűlölet. 

A szerbek (rácok) úgyszintén próbálták elhitetni a világgal, hogy a szarajevói gyilkosságot Tisza készítette elő, mivel ellenezte Ferdinánd tervét, mely szerint a csehek, rácok vették volna át Magyarország szerepét, Ferdinánd királysága alatt a hármas birodalomban. Ezért rendeletei keresztezők voltak, -- mondták -- hogy az orvgyilkosok közel kerülhessenek a főherceghez. Szerencsénkre a szerbek nem hangolták össze hírverésüket. Ezért történhetett, hogy a vád elhangzása után, Párizsban, Dragutin XE "Dragutin"  Dimitrievics ezredes, a szerb hírszolgálat vezetője szaloniki börtöncellájában kijelentette: „Én akartam, én csináltam. Dicsekszem, és büszke vagyok, mert azt akartam, hogy elpusztuljon Ausztria. . .”[7]

Akik a háborút akarták, Lord Crewe házában találkoztak 1918-tól a Trianon döntésig.  Lord Northcliffe, Count Denbigh, Robert Donald, a Daily Chronicle szerkeztője, Sir Roderick Jones, Reuters News Agency igazgatója, Sir Sydney Low, Sir Charles Nicholson, parlamenti tag, Sir James O’Grady, Wickham-Steed, the Times külföldi levelezője, Seton-Watson, szerkesztő-történész és H. G. Wells, író.  Mind az itt megnevezett háború előkészítőjét megelőzte II. Miklós Cár sazonovi politikája. 

1914-ben Franciaország külön békét ajánlott a Monarchiának, de Sazonov, orosz külügyminiszter közbelépett.  „Nem!” mondta – „szó sem lehet külön békéről. Semmi áron sem. . Soha!”[8]

1917-ben az orosz kormány arról értesítette a francia kormányt, hogy a németek külön béke ajánlatott, terjesztettek elő, amelyben az előnyök olyan kedvezőek, hogy azt nem lehetett nem elfogadni.[9]

Amikor Clemenceau tudomást szerzett a titkos távirat szövegéről, hogy Oroszország átállt az ellenség oldalára, ezt kiáltotta: „Csapdába kerültünk! Senkinek sem szabad róla beszélni.  Az országnak mit sem szabad a dolgokról tudnia!”  

“Egy időben Sazonov tudatta a franciákkal, hogy Oroszország hajlandó a szövetségesek oldalán tovább folytatni a háborút – sőt győzelem esetén beleegyezik Elzász-Lotaringia visszacsatolásába és a Rajna balpártjának megszállásába, beleértve Koblenzet, Mainzot és a Pfalzvidéket – kiköti azonban az alábbi feltételeket: Franciaország kötelezi magát arra, hogy a béketárgyalásokon – még az angol és olasz szövetségesek akarata ellenére is – biztosítja Oroszországnak a Magyarországhoz tartozó Ruténföldet, az osztrák Galíciát, Konstantinápolyt és a tengerszorosokat, Örményországot, Kis-Ázsiát és a Szentföldet.

            „E feltételek elfogadása – a többi szövetségessel szemben – az árulással volt egyértelmű, és az orosz egyeduralmat szabadította rá Európára. Bizonyosra volt vehető, hogy ha majd Oroszország – Franciaországgal együttesen – bejelenti ezeket a feltételeket a békekonferenciának elkerülhetetlenné teszi újabb európai háború kirobbanását.” [10] 

            A Monarchia felosztás orosz tervét titokban kellett tartani, mert kitudódva a francia segítség elmarad.  Az orosz-francia szövetség csak akkor jöhet létre, ha Németország megtámadja Oroszországot.  Az orosz politikusoknak csak egy út volt lehetséges, a franciák tudta nélküli titkos mozgósítás.  Azt tudták, ha Oroszország mozgósít, a németek szintén. Franciaország történészei szerint Oroszország 1914. Július 30-a után, a Monarchia mozgósítása után mozgósított. A valóság az, hogy július 24-én Oroszország elrendelte a balti- és fekete-tengeri hajóhad mozgósítását.  Így az oroszok erőszakolták ki a német mozgósítást.[11]  Láthatjuk, hogy Oroszország négy nappal előzte meg az osztrák hadüzenetet. 

            Az orosz mozgósítás valóságos ideje, még most sem ismert a népek előtt.  Így a németekre foghatták a háború beindítás vádját. 

            A július 24-i mozgósítást eltitkolták a francia nép és történészei elől.[12]  1916-ban a szerbek Ausztriát a szarajevói merénylet előkészítésével okolták.[13]  E hazugságot a szerb nagykövet Viznics híresztelte el a Le Temps hasábjain.  Sajnos a tankönyvek, történészek a valóság ismeretében sem javították ki helytelen értesülésüket. 

            1919 óta, Németország tudtában volt annak, hogy Ausztria belekényszerül egy össz-szláv egyesülési mozgalom ellenes élet-halál harcba.  A felületes szemlélő könnyen azt a következtetést vonhatja le, hogy Németország idézte elő a háborút, mivel elsőnek támadott.  De ma már tudjuk, hogy az egész visszahatás sorozatot az orosz 1914. július 24-i titkos mozgósítás idézte fel.  Franciaország mozgósított augusztus 1-én, 3:45-kor.  A németek d.u. 5-kor.[14]

            A Quai d’Orsay augusztus 1-e óta tudta, hogy nem Németország, hanem saját szövetségesük, Oroszország és Szerbia felelős a háború kirobbantásáért.  A francia sajtó e tényt elhallgatta, mivel a bűntény oly nagymérvű.

            Németellenes vádnak hozzák fel a lázas német fegyverkezést.  Úgy tanítják, hogy Németország ellenfelei készületlenek voltak.  A valóság az, hogy a Monarchia másfél millió emberrel kevesebbet mozgósított, mint a franciák, pedig a lakosság száma lehetővé tette volna a nagyobb arányú mozgósítást. 

            1913-ban Franciaország 1.000.000.000 frankot kölcsönzött Oroszországnak háborús előkészületre.

Pozzi azt állítja, hogy Németország messze le volt maradva a többi nemzethez képest, és ezt a hátrányt akarta behozni. Minden igyekezete ellenére sohasem tudta ezt elérni, mert a háború kitörésekor a fegyverek megosztása XE "fegyverek megosztása"  a két fél között a következő volt: [15]

Augusztus első felében:

             Németország fegyverkezett, de nem a franciák ellen, vagy a világhatalom megszerzése érdekében, hanem azért, hogy visszaverhesse a közelgő össz-szláv egyesülési veszélyt.

            1918-as bolsevik forradalom következtében, tudomást szereztünk a sajtó lefizetéséről. Pontos ismeretünk van Szovjetunióból arról, hogy az  össz-szláv egyesülés gondolatának képviselői hogyan és mennyit fizettek a francia sajtó lefizetésére. 1904-ben a sajtó 935 785 frankot; 1905-ben 2 014 161 frankot, 1905 és 1911 között 7 894 360 frankot; 1912-ben 882 140 frankot; 1913-ben 1 102 500 frankot. A felsorolt összegekből 374 000 frankot Izwolszky XE "Izwolszky"  személyesen adott át egy borítékban. 1914-ben 1 025 000 frankot kaptak. 1915-ben 931 000 frankot; 1916-ban 1 153 225 frankot; ebből 100 000-et kapott az Agence des Balkans XE "Agence des Balkans" . 1909 és 1912 között Szerbia 275 000 frankot adományozott a franciáknak abból a pénzből, amelyet Oroszországtól kaptak. Ebből a pénzből a Le Journal des Débats XE "Le Journal des Débats"  és Le Temps XE "Le Temps"  együttesen 150 000 frankot kaptak. 1913-ban megvesztegetésre is kaptak 700.000 frankot, ebből 237 000 frankot a Le Temps és L’Agence des Balkans kasszírozott be. 1914-ben a 760 000 megvesztegetési frank-ból 437 000 a Le Temps és L’Agence des Balkans-hoz vándorolt; 45 000 frankot kapott a Le Figaro XE "Le Figaro"  és 15 000-et a Le Radical. Ugyanekkor 50 000 frankot a Le Journal igazgatója, Charles Humbert zsebelt be, míg 60 000 frankot kapott Le Journal des Debats. A párizsi szerb ügynök nyilatkozata szerint a fent említett vesztegetési összegek a béketárgyalások ideje alatt megtízszereződtek. A szerbek, hogy megkaphassák Fiume kikötővárost, a Le Temps-nek fizettek 3 millió frankot. 1932.[17]

            1914. júniusában, öt nappal a szarajévói gyilkosság előtt, tudott volt, hogy Rumánia belép az oroszok által izgatott magyarellenes antant szövetségbe.

            Sazonov kérdésére, hogy milyen feltétellel üzenne hadat a Monarchiának, Bratianu felelete: “Egész Erdély és Bánát, valamint Bukovina fele és ha Oroszország biztosítaná Rumánia területének sérthetetlenségét és a háború felkészülés költségeinek fedezését.”[18]

            Pozzi megjegyzése: a történészek megpróbálták bizonyítani, hogy Rumania nyelvrokonsági okból és szimpátiából állt a francia oldalra.  Ime a valóság.

            1916. augusztus 17-én Franciaország, Anglia, Olaszország és Oroszország titkos szerződést kötöttek, elfogadva a rumán feltételeket a háborúba való belépésükért.  Ausztria-Magyarország  elleni szövetség Oroszország és Rumánia között megvolt jóval a háború előtti időben.  Ennek ismeretében, a háború előkészítésének vádja az oroszokat terheli.  E ténynek megismertetése, hogy Rumánia azzal a feltétellel lépett háborúba az oroszok oldalán, hogy szolgálataiért megkapja Erdélyt és az összes rumánokkal lakott területeket, így nyilvánvalóvá vált, hogy amit “visszacsatolásnak” és úgynevezett “igaz háborúnak” neveztek nem más, mint világuralmi térhódítás.

A megszámlálhatatlan hazug vádakról, lefizetésekről, Nitti, olasz miniszterelnök így nyilatkozott: “Az egyoldalú felvilágosítások tették lehetővé a konferencia zárt ajtói mögött meghúzódó különféle gyanús érdekcsoportok történelemhamisításait.” Továbbfolytatva mondja: „Az elmúlt 17 keserves esztendő folyamán a legyőzöttek meggyőződtek arról, hogy a szerződések – amelyeknek aláírására kényszerítették őket – nem jóhiszemüleg kötött egyezmények voltak, hanem erőszakos diktátumok, s így jogilag és erkölcsileg hamisak.”[19]

Tardieu azon a napon, amikor elfoglalta a bizottság elnöki székét, így nyilatkozott: “Magyarország számára nincs könyörület.”[20] 

Mielőtt 1871-ben Bizmarck kimondta határozatát, meghivta a francia hivatalosokat a frankfurti békekonferenciára és alkalmat adott nekik a szigorú békefeltételek ellenére, hogy ügyüket védelmezhessék.  Gróf Apponyit pedig a Chateau Madrid hotelben XE "Chateau Madrid"  háromnapi fogságban tartották mint egy bűnözőt.  Mind ezt, a szabadság, egyenlőség és testvériségi eszme városában, a demokrácia hangzatos ismételgetése közepette. 

Ha az utódállamok és nagyhatalmak nem ismerik be bűnösségük, akkor ez most, vagy a jövőben feljogosítja a magyar népet egy meg nem alkuvó határkiigazítás előidézésére.

Az erkölcsös, jóakaratú emberiség eltűrheti azt, hogy galád hazugság véglegesen elérje célját és a magyar kérdés minden idegen részére, csak egy kínos egyetlen megoldása lehet a hallgatás?

A leggyakrabban felhozott magyarellenes vádra, amely szerint, évszázadon át elnyomtuk a kárpát-medencei népeket és magyarosító hatalmi rendszerrel elmagyarosítottuk őket, erre az egyszerű válasz az, ha ez tény lenne, akkor ma már nem létezne egyetlen szlovák, rumán, horvát, ruszin vagy német mert évszázadok álltak a rendelkezésre, hogy beolvaszthassuk őket, “igazi magyar barbáriassággal”, megfosztva őket nyelvüktől, nemzeti szokásaiktól.  A tisztánlátásért itt közlök egy néhány hiteles adatot a vádak cáfolására. 

1868. június 23-án a magyar kultuszminiszter, Eötvös XE "Eötvös"  már benyújtotta népoktatási javaslatát, melyet még ebben az évben érvényre emeltek. (XXXVIII. tc.)

 „Az 57 paragrafus megállapítja, hogy a községi népiskolák vallásoktatását az illető hitfelekezetek az államhatalomtól függetlenül intézik; az 58. paragrafus pedig a következő indokolással világosan kimondja az anyanyelvi oktatás feltétlen szükségességét.”

„Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben, ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben használatos nyelveken beszél.” [21]

Végül is a Deák-Eötvös XE "Eötvös"  törvényt 1868. december 5-én megszavazták. (1868. XLIV. tc.)

„A törvény hármas alaptételre épült. A politikai nemzet tanából, mint „előfeltétel”-ből folyik a második alapelv: az ennek keretén belül biztosítandó közigazgatási, törvényelőtti, egyházi, iskolai, egyesülési és általános kultúrpolitikai egyenjogúság, amely az állam minden polgárára vonatkozóan kifejezésre jut. A harmadik elv ismét az elsőből következik, és meghatározza a törvény eszmevilágát. Miután ugyanis az 1868: XLIV. tc. csak egy politikai nemzetet ismer el, a törvény alapja a nemzetiségi vezetők által sürgetett kollektív megoldás helyett a szabadelvű koreszmét kifejező egyéni elbírálás, az egyéni szabadságjogok erkölcsi és természetjogi védelme lett.” (Kostya, 43)

„A törvénycikk szerkezetében ez a három alapelv világosan kapcsolódik össze. A politikai nemzet elvi fogalmazását adó bevezetés és a törvény első szakasza a politikai nemzetegységből következő megállapításokat teszi, tehát a magyar államnyelvet, mint az országgyűlés hivatalos tanácskozási és ügykezelési nyelvét, ’a törvényhozás hivatalos nyelvének’ nyilvánítja. A törvény előtti közigazgatási, egyházi, iskolai és általános kulturális ’egyenjogúságot’, mint második alapelvet, a további szakaszok magyarázzák, míg az egyéni szabadságok védelme és az egyéni elbírálás indítéka a törvény szellemében következik.” [22]

Az 1868-as törvény szerint az egyházak szabadon alakíthattak egyházközségi iskolákat, és megválaszthatták az oktatás nyelvét is. Magyarországon az iskolák 95.4%-ban egyházközségi iskolák működtek. Ez azért volt lehetséges, mert az egyházak vallási függetlenséget élveztek, a hitoktatás, a szentbeszéd, az iskola nyelvhasználata mindig a helyi lakosság igényeihez igazodott. „Az egyházaknak joguk volt meghatározni a tanítás nyelvét.”[23]

Mindebből látható, mennyire eltérő volt a magyar és a nemzetiségi szellemi megnyilatkozás. A templomi anyanyelv használatából fejlődött ki a nemzeti államvezetés gondolata. Az a törekvés, hogy a nemzetiségek megtarthassák anyanyelvüket, hozta létre a  szabadelvű nemzeti eszmét, amely elterjedt a világ minden pontjára, akkor, amikor a nemzetiségek mindenhol meg akarták szerezni az önrendelkezés jogát. Lehetséges-e egy nemzetiségi csoportnak alakítani egy államot a már sok évszázadra visszanyúló, jól szervezett országban? Az Egyesült Államokban, sok nemzetiségi csoport létezik, de mindez ideig egyiknek sem engedélyeztek politikai önrendelkezést. Az angol a hivatalosan elismert nyelv.

Burghardt meggyőződése szerint Magyarországon az iskolai oktatás XE "iskolai oktatás"  kétnyelvű volt. „A magyar nyelv használatának mértéke a helyi tanítótól függött. Rendszerint német olvasókönyvet használtak, a többi tantárgyaknál a magyar nyelv használatát ugyancsak a tanító döntötte el. Egyes falvakban minden magyarul, másokban németül és magyarul történt.”[24]

A felhozott tények ismeretében Kennan és Archibald Céry Coolidge megállapításai nagyon találók, mivel valóban nagy szerencsétlenséget tartalmaznak a jövőre nézve. 

Kennan La Diplomatie Americaine című könyvében így ír: „Ez a békeszerződés, mintegy az ördög kezével volt írva, és magában hordta a jövendő tragédiáit.”[25]

A csehek a Trianonban kapott Kárpátalját önként átadták a szovjetnek.  Ezzel bizonyították, hogy nem tudták betölteni a szerepet, amit vállaltak, és amit tőlük Európa elvárt.  Ezért Európa nem tudta magát keletről védeni. 

A Kárpát-medencét egy olyan megbízható erős nemzetnek kell bírnia, amelyre számíthat Európa. 

Archibald Céry Coolidge prof. 1919. január 19 jelentette:  “Egy ezeréves egységes országra erőszakolni, elfogadtatni ilyen elrendeződést, mint véglegeset, a jövőt gyűlöletre, harcra és viszályra kárhoztatná, valószínűsítené egy katonai jellegű konfrontáció létrejöttét belátható időn belül.”[26] 

1918. december 1-én Gyulafehérvárott a rumán Nemzetgyűlésen, az erdélyi rumánok vezérei kinyilvánították óhajukat, egyesülni kívánnak a rumán királysággal.  December 13-án, e határozatot megismételte a Consiliul Dirigent.  Nemzetközi Jog szerint törvénytelen határozat volt, mert a nemzetközi békeértekezlet még össze sem ült, nem hogy dönthetett volna.[27]  E gyűlésen hozzávetőlegesen 100.000 erdélyi rumán vett részt, a terület többi lakosai, a szerbek, szászok és magyarok nem vehettek részt.  Ezért is törvénytelen. 

Azért sem fogadható el e határozat, mert a 26 vármegyében a rumánok csak 43 százalékot adták a lakosságnak.  Ezért visszautasítjuk és követeljük a revíziót, a Trianoni Egyezmény felülvizsgálását.    

Ezen kívül, egy másik nyomós ok a revízió esedékességére, az utódállamok nemtörődömsége a Kárpátokból lefolyó vizek állandó szennyezettsége, ami mint lassú méreg öli népünket.

Felvidék, jelen Szlovákia elszakadása a következőkép ment végbe.  1918. október 30-án, a Szlovák Nemzeti Tanács túrócszentmártoni megbeszélésen, 90 protestáns és 15 rom. kat. szlovák küldött kikiáltotta Felvidék (Slovenskó) elcsatolását.  Ezt a függetlenségi szlovák nyilatkozatot, 1920-ban elismerték mint, “népakarati döntést”.  Hogyan lehetett ezt népakarati döntésnek venni, amikor csak a szlovákok szavazhattak, az ott élő magyarok nem?  Ezért is szükséges egy új határkiigazítási tárgyalás. 

A népek befolyásolására meghamisították a statisztikai arányokat.  Az 1910-es népszámlálás Felvidéken 1.069.978 magyart számlált.  1921-es népszámlálás magyar lélekszámát 744.620-ra süllyesztette.  1930-as népszámlálás már csak 719.569 magyart említ.  1941-ben amikor Felvidéknek csak egy részét kaptuk vissza 896.677 magyar került vissza az anyaországhoz. Csehszlovákia létrehozásakor Tardieu mondta: “Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megalapítása között.” Csehszlovákia feloszlott mert hazugságon alapozódott. 

1917. július 27-én a Corfui Egyezmény alapján Jugoszlávia megkapta létjogosultságát.  Állítólag a dél-szláv kisebbségek kijelentették csatlakozásukat Szerbiához.   Henri Pozzi, francia politikus és diplomata mondja: “Szemenszedett hazugság és egyike a háború legnagyobb szédelgéseinek.”[28]   Azért, mert nem a dél-szláv kisebbségeinek vezetői tárgyalták a kérdést, hanem három magán személy: Wickham-Steed, a Times politikai rovat vezetője, Seton-Watson, a londoni szláv propaganda végrehajtó bizottság megbízottja és Dr. Trumbics, Zara dalmát város volt polgármestere.  Jugoszlávia részéről Trumbics, szerbeket Pasics képviselte.  Trumbics nem volt közismert személy, sem a horvátok sem a szlovének között.  Ezért nem képviselhette volna e népeket.  Az említett személyek kijelentették magukat a népakarat szószólójává.  Ezért 5 millió osztrák-magyar, szlovén, horvát került szolgasorsra.  Hogyan fogadhatták el a hivatalosak a Corfui és a Clevelandi Egyezményt?  Clevelandban csak az Amerikába vándorolt tót emigráltak szavazhattak.  Mi történt a felvidéki magyar szavazati lehetőséggel?   A Felvidéken ekkor harminc százalékban éltünk?  Egy kivándorolt szervezet közönsége hogyan szavazhatott az otthoni nép nevében? 

1918. november 3-án, Seton-Watson a csehek részére egy jegyzéket nyújtott be a Foreign Office-hez, melyben kijelenti, hogy Csehszlovákia igényt tart a Felvidék bekebelezésére.  Benes élt az ajánlat adta lehetőséggel, és november 4-én a Times-ban, 5-én a Le Matin-ban, meghirdette, hogy a csehek nyugat kommunizmus elleni védőbástya.  Húsz nap múlva a csehek nem engedték területükön a magyar fegyver szállítmány Lengyelország részére való átszállítását, a kommunizmus elleni harcukban.  Ezután, értesítették az oroszokat, hogy részükre a szlovák határok nyitva vannak Európa felé.

Új Európa Masaryk szerkesztett újságjában Seton-Watson Felvidék szlovák lakosságát 1.900.000-ben jelölte meg, Pozsonyt magyar és német városnak jelentette ki.  1918. december 6-án Masaryk követelte Felvidék elcsatolását azon az alapon, hogy ott 1.900.000 szlovák él, ahogy Seton-Watson is megírta.  1919. február 18-án, Masaryk az André Tardieu tanácskozás után, 2,900,000 emelte az előbbi adatot, elhallgatva a nyilvánvaló egymillió magyar lakosságot.  Sonnino, Lord Balfour és Masaryk elfogadták a nemzetiségi határt, de Benes, Osusky és Seton-Watson követelték a stratégiai határt Csehszlovákia részére, a magyar életszükségleti kérdéseket figyelmen kívül hagyva.

Lloyd-George talán erre fel jegyezte meg: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.”[29]

Csehszlovákia megszűnt, mert egy esztelen tákolmány volt.  Sem a csehszlovákok, sem a tótok, sem az oroszok (szovjet) vagy ukránok sohasem bírták Kárpátalját.  Ezer évig független magyar terület volt.  Csehszlovákia és Szovjetunió megszűnésével kit illet e terület?    E terület népszavazás elmaradás okát, Tardieu írott bizonyítékával igazoljuk. Csehszlovákia létesítése érdekében halasztottuk el a népszavazást, amely biztos magyar sikert eredményezett volna.[30]

Ezek után idézhetjük Delcassé francia külügyminiszter szavait: „Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”[31]

            1918 decemberében, Magyarország önrendelkezést biztosított Kárpátaljának.  A SOYM (ruszin parlament) Munkácson kijelentette Magyarországgal való egyesülését.  Május 8-án Benes elfogadta a december 21-i magyar Kárpátaljára szóló függetlenségi javaslatot.  9-én egy újabb tanács megint Magyarország mellett kötelezte el magát. 

            1919 szeptember St. Germain-i Békeegyezményt a csehek visszautasították. Az újabb egyezkedés Kárpátalját Csehszlovákiának ítélte.

            1926-ban Kárpátalja hivatalos nyelvének a cseh nyelvet hirdették ki.  1910-es népszámláláskor csak 234 cseh élt Kárpátalján. 

Egy másik Magyarország elleni vád, hogy mi okoztuk az I. Világháborút.  Erre hivatalos ellenbizonyíték gróf Tisza István császárhoz, Magyarország királyához írt levele:

„Legkegyelmesebb Uram!

      „A Berlinből érkezett, egyébként igen örvendetes hírek, összeköttetésben a szerbiai eseményeken való fölöttébb jogos felháborodással, a tegnapi közös miniszteri értekezlet valamennyi más résztvevőjében azt a szándékot érlelték meg, hogy Szerbiával háborút kezdjünk, véglegesen leszámolandók a monarchiának ezzel az ősellenségével.

      „Én nem voltam abban a helyzetben, hogy ehhez a tervhez egész terjedelmében hozzájáruljak. Szerbiának ilyetén megtámadása minden emberi számítás szerint Oroszország beavatkozását s így a világháborút idézné fel, ami mellett én – a Berlinben ez irányban táplált optimizmus ellenére – kénytelen volnék Rumánia semlegességét legalább is igen kérdésesnek tartani. Az ottani közvélemény szenvedélyesen követelné az ellenünk való háborút, s ennek a nyomásnak a jelenlegi rumán kormány egyáltalán nem, Károly király pedig igen nehezen tudna ellenállni. Ebben a támadó háborúban tehát az orosz és rumán hadsereget az ellenséges táborhoz kellene számítani, miáltal a háború esélyei reánk nézve igen kedvezőtlenül alakulnának.

      „Annál kevésbé tudnék oly akcióhoz hozzájárulni, amely ilyen konstellációk mellett kezd háborút, mivel éppen most értük el Berlinben a rég óhajtott eredményt abban az irányban, hogy a Balkánon követendő konzekvens, aktív és eredményt ígérő politikánknak ott semmi akadály nem áll az útjában, mi tehát éppen most kaptuk kezeinkhez azokat az eszközöket, amelyekkel a balkáni események fejlődésére irányadó befolyást gyakorolhatunk, s ott reánk nézve kedvezőbb konstellációt érhetünk el. Ez arra a reményre jogosít, hogy ha a döntő harcot később kényszerítenék reánk, mi azt jobb esélyekkel vehetnők fel.

       . . . „Kötelességem lesz, hogy a holnapra egybehívott minisztertanácsban a magyar kabinetet állásfoglalásra bírjam, addig is csupán a magam nevében nyilatkoztathatom ki, hogy a Felséged szolgálata iránti odaadásom ellenére, vagy jobban mondva, éppen ezen odaadásom következtében, a kizárólagos és agresszív háborús megoldásért való felelősségben osztozni nem tudnék.

Budapest, 1914. július 8.

Gróf Tisza István XE "Tisza István"  s.k.”[32]

1914. július 14, Tisza megváltoztatta előbbi nézetét.  Pozzi írja: „Ma már tudjuk, hogy akkor már valóban megkezdődött. Tudjuk azt is, hogy Sazonov, II. Miklós cár XE "II. Miklós cár"  nevében, körtáviratban értesítette az összes kormányokat, hogy: ’Oroszország előre is visszautasít minden mérséklési közbenjárást, amely Pétervárott megkíséreltetnék.’ Most már a magyaroknak nem volt többé módjukban választani: A szükség kényszerítette őket, hogy együtt menjenek Ausztriával, – együtt Németországgal – együtt mindenkivel – aki segíthette őket területüknek megvédésében a fenyegető orosz betörés ellen. . . A Vörös Könyv XE "Vörös Könyv" -ben közzé tett jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy Tisza még így is csak azon feltétel alatt volt hajlandó hozzájárulni az ultimátumhoz, ha az összes hatalmakhoz egy jegyzéket küldenek azzal a kijelentéssel, hogy Ausztria-Magyarország még győzelem esetén sem vesz el semmiféle területet a legyőzött Szerbiától.”[33]

1917. május 5-i Amerika hadba lépéssel, a Központi Hatalmak győzelmi reménye megingott, mivel népeinek véleménye megoszlott a háború folytatása felől.  Azért mert a cári Oroszország esetleges megszűnésével az össz-szláv egyesülés veszélye is szűnni fog. 

1938. szeptember 19-én Deladier és Bonnet London-ban elfogadták Hitler javaslatát Csehszlovákia határának megváltoztatására.  Szeptember 22-én Hodzsa Csehszlovák elnök leköszönt és Benes lépett helyébe.  Jan Syrovy tábornok mozgósított és meghirdette a háborús állapotot.  Október 5-én Benes lemondott, a németek pedig visszafoglalták Sudétaföldet.  Október 26-án Csehszlovákia javasolta, hogy német-olasz-lengyel hármas döntsön a határ ügyben.  Október 9-én Teleki Pál és Kánya Kálmán Komáromban megkezdték a határkiigazító tárgyalásokat.  A tény, hogy a csehek és nem mi magyarok kértük a német közbenjárást a határkiigazítás ügyben egy újabb bizonyíték erre az, hogy március 13-án Tiso, szlovák elnök, külön felkérte Hitlert Szlovákia támaszává, melyet Hitler elfogadott és részben megszállta Szlovákiát.  Március 13-án, Hitler 25 évre garantálta Szlovákia függetlenségét.

Benes állítása szerint, a II. Világháború főokozója a túlzott nemzetieskedés volt.  Ezért javasolta az Új Európában a humanizmust kell előnyben részesíteni. De Benes elferdítette a valóságot, mivel a két Világháború között, nem a kisebbségi nacionalizmus okozta a háborút, hanem az extra-sovinista kisebbségi célok követelői, az össz-szláv egyesülés eszméjétől támogatva. 

Jól ismert tény, hogy milyen borzasztó volt az élet a szovjet kommunista rendszer alatt, most adjuk a fentiekhez az utód-államok kisebbségellenes törvényeit és akkor fogalmat kapunk az itt élő magyarok szenvedéseiről. 

A háború óta több nemzetnek visszafizették elvesztett javaikat, sőt többszörösen is megfizették az elszenvedett fájdalmakat: ugyanakkor mi magyarok meg sem említhettük az ellenünk elkövetett bűntényeket, mert sovinisztának bélyegeznek, és ha ezt tesszük ma a sajtó véleménye szerint, ez a legnagyobb vétek. 

Oberding György 1930-ban a rumánok által kilopott és elrabolt javakat, több mint 200 millió dollárban becsülte.  Ez összeg egyenlő, 1945-ben a ránk kirótt kártérítés kötelezettséggel.  Ebbe még nincsenek beszámítva a többi elcsatolt területek magyar veszteségei.  Az a vád, hogy 1938-1941-ban végbement területrendezés érvénytelenné vált, mert azt Hitler támogatta a mi kérésünkre.  Bizonyítottuk, hogy ez újabb rágalom volt ellenünk.

A II. Világháború végeztével, Magyarországot nem mentesítették az I. Világháború büntetései alól, hanem tovább fokozták azt, bűnös nemzetnek bélyegezve és további területcsonkítást hajtottak végre Csehszlovákia javára.  Okul hozva fel azt, hogy nem léptünk ki a német szövetségből, és a végsőkig kitartottunk velük. 

Hogy miért maradtunk “náci bérencek” a következő leírás tiszta képet fog nyújtani, és ezekre való hivatkozással követeljük a kártérítést és a háborús bűnösség bélyege alóli feloldozást valamint a Sztálin jóvoltából Csehszlovákiának adott magyar falvak visszacsatolását, illetve a mostani Szlovákiától.

            Hernádi Tibor XE "Hernádi Tibor" , hazai történész-író idézi Kovách G. István kutatási eredményét, melyet egy londoni könyvtárban talált: Fasiszta Nemzet? Antiszemita Magyarság? című írásban (Hunnia, 1991). Ez a bizonyíték 1943. október 14-i dátummal C12035 szám-jelzéssel, és 1943. október 15, F.O. 371/34498 számmal van nyilvántartva.

Ebben a dokumentumban „Namier XE "Namier"  professzor (zsidó képviselet) aggodalmát fejezi ki Magyarországnak a német szövetségből való idő előtti kiugrása miatt. Megállapítja, hogy Magyarországon a zsidók biztonságban élnek, de a háborúból való kilépés, vagy annak akár a kísérlete miatt Németország megszállná Magyarországot és ezzel a zsidók biztonsága veszélybe kerülne.”[34]

Az itt említett okmányból megtudhatjuk, a brit kormány elutasító válaszának magyarázatát A. W. S. Randall leírása szerint.

„Namier XE "Namier"  professzor a zsidó képviselettől (agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserben hagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800.000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak.  A zsidók itt – mondta ő – úgy vélik, hogy Németország nem engedi a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt megtudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné.

„Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a Tablet legutóbbi cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára.

„Namier XE "Namier"  professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.”

(Kézírás) „E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné.  Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.” 

(A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula: Magyar Brit Titkos Tárgyalások, 1943 című könyvében, Kossuth Könyvkiadó, 1978)

Nemzetünket a Nyugati Hatalmak zsidó védőbástya szerep ellátására ítélték.  Ez volt az egyik ok, amiért Kállay nyugatbarát politikája kudarcot vallott.  A másik ok, amiért a II. Világháborúba kényszerültünk, a kommunizmus megismétlődő veszélyének, borzalmainak kivédése volt.

A védekezés ösztöne a becsület, az idő legvégsőkig való kihúzása volt az egyik ok, amiért velük maradtunk, hogy védelmezzük a magyar anyákat, a vad, barbár orosz horda ellen, ameddig csak lehet, és nem a németekért való rajongás.  Sajnos, ez a hősies védekezés ellenére sem sikerült.  Mert 1945, augusztusában Kormányunk 470.000 nő számára kért szifiliszt gyógyító salvarsa-t, amit nagyon találóan a nép, Lenin betegségnek nevezett.[35]