Prof

Prof. Dr. Dr. Szilvay Gyula

a bars-verebélyi és nógrád-verebélyi

VEREB (Hunyadi)

család genealógiai adatai

München 1977

E L Ő S Z Ó

Kedves Olvasóink!

Hazánkban okleveles adatok csak a XIII. század első felében említenek jövevény pásztor, ide-oda vándorló hegyi oláhokat. Még ennek a századnak a végén is mindössze 9 állandó oláh letelepedésről van tudomásunk. Jelentősebb számban csak a XVIII. század elején (200.000 fő) állapíthatók meg, s az 1784-i összeírásnál 800.000 oláh élt Erdélyben.

Ebből kifolyólag az oláhoknak nem lehetett őstörténetük a mi területünkön! Ezt a hiányt igyekeztek egyes román „történészek” az ismert, mondvacsinált „dákó-román” elmélettel bepótolni. Ennek a mesterkélt és tudományosan alá nem támasztható elképzelésnek a cáfolatait szükségtelen itt részleteznünk. Elégséges ha rámutatunk, hogyan vélekedik erről a kolozsvári egyetemi tanár. a román hazafi, dr. M o 1 d o v á n G e r g e l y ebben a Nyílt Levelében, amelyet a bukaresti „dákó-romános” Kultur Liga elnökéhez intézett: „Ön a történelemből tudhatja, hogy ezelőtt mintegy ezer esztendővel egy Ázsiából bevándorló nép itt_; ezt az országot saját karjával és vérével meghódította és elnevezte a maga nevéről M a g y a r o r s z á g n a k. És ezer esztendő ráta ez az állam egy percig sem szűnt meg magyarnak lenni, valamint a nemzet is mindig magyar volt. És tudni fogja a történelemből azt is, hogy mi románok abban az időben a Balkánon éltünk az albán, a bolgár, a görög nép között szétszóródva, akiktől és ahonnan nyelvünket, szokásainkat, egész hitvilágunkat kölcsönvettük. Önnek mint nyelvésznek tudnia kell, hogy ennek a népnek a nyelvében, szokásaiban, viseletében, hitében is a görög, a bolgár, az albán — egyszóval a balkáni befolyás — töméntelen, ami a román népnek ezekkel a népekkel való együttélését a napnál fényesebben bizonyítja. És hogy semmi sincs a gótból, az avar, hun, stb. népek befolyásából, amelyek a magyarok bejövetele előtt Dáciában éltek és uralkodtak. Ami amellett bizonyít. hogy a románság azokkal a népekkel nem is érintkezhetett. Ön mit historikus, a mai románság egyetlen fegyvertényét sem tudja felmutatni Dáciában Kr. u. 274 után, amikor a Római Birodalom megszűnt Dáciában, egészen a magyarok bejöveteléig, vagy azutánig. Egyetlen küzdelmet a beözönlő barbárok ellen, a bizánci görög írók műveiben egyet-len sort sem! A régiség kutatásban egyetlen köve t, amely arra vallana, hogy e föld a magyarok bejövetele előtt a románságé lett volna! Hazai okmányainkban a románság neve a honfoglalás után csak több századdal később, 1222-ben jön elő először. Ez az intézmény, amellyel éltek, arra vall, hogy a bevándorlás a Balkánról történt. Egészen világos tehát, hogy mi ebben az államban a magyarok bejövetele e l ő t t nem voltunk urak, a magyarok a l a t t pedig abban mint á 11 a m a 1 k o t ó tényezők nem is szerepeltünk. Szerepeltünk mint fajta, nemzetiség, de nemzet gyanánt soha! Ez az igazság !" (Szöllősy Sándor: „.Ez az igazság” c. könyvéből, 46.147. o., Hídfő, London, 1968).

Sem ez a — saját elitjüktől — felemelt higgadt szó, sem a nyugati tudományos világ általános elutasítása nem gátolják ma sem a román hivatalos köröket, hogy folytassák történelmük átfésülését. Ismeretes, mekkora anyagi áldozattal, drága színes filmekkel igyekeznek a hiszékeny és tájékozatlan amerikai társadalomban „dicsőséges múltjukat, kulturális érdemeiket bemutatni és elhitetni. De ma már ennél is továbbmennek: nem elégszenek meg a római rokonsággal, ha-nem immár a suméroktól akarnák levezetni a származásukat. Evégből nem átallják kiváló honfitársnőnk, Torma Zsófiának önfeláldozó egész életmunkájával összehordott s a magyar-sumér kapcsolatokat igazoló bizonyítékainak a „kikölcsönzését” sem.

Jelen művével Professzor Dr. Dr. S z i 1 v a y Gyula úr éppen a mi különlegesen nagy fajsúlyú Hunyadi Jánosunk magyar származásának igazolásával akarja elejét venni minden további ezirányú oláh kísérletnek, hogy Nándorfehérvár hősét „elrománosítsák”. Társaságunk kétszeresen hálás ezért Tudományos Tanácsunk igen tisztelt Elnökének a tudós alaposságával összeállított kitűnő dokumentációjáért, s örömmel üdvözli ezt a nagy magyar értéket mentő kiváló munkáját.

Kérjük kedves magyar Testvéreinket — otthon ugyanúgy mint az utódállamokban és idekint emigrációs gócainkban — vegyék és olvassák ezt a nemzetvédő, hézagpótló művet azzal a megértéssel és szeretettel, mint amilyen lelkesedéssel és odaadással a Szerző azt összeállította.

München, 1977 nyarán

Katona Sándor a KCSST ügyvezetője

Kiadta Dr. J. Herp nyomda segítségével a Körösi Csoma Sándor Történelmi Társaság Európai „Árpád” Tagozata, München

A V E R E B (Hunyadi) család leszármazási táblája

Prof. Dr. Dr. SZILVAY Gyula, a ZIGGURAT Akadémia e. i. Rektora, a Körösi
Csoma Sándor Történelmi Társaság „Árpád” Tagozata Tudományos Tanács
Elnöke kutatásai szerint.

Előadva és megtárgyalva a ZIGGURAT Akadémia 1975 április 20-án
BREMENBEN tartott teljes ülésén.

VÁLASZOM

az 1977 július 1-ig befutott hozzászólásokra és kritikákra, az általunk újabban
felfedezett okmányok alapján.

A magyarság és kereszténység egyik legnagyobb hőse volt Hunyadi János, akinek származása sokáig vitatott volt és kérdésessé tették a román és szerb ellenbizonyítások. — Ezen kérdés tisztázásához kívánok hozzá szólni a következőkben, részint írott, részint hallott források szerint:

Atyámtól, SZILVAY Gyulától,

BERZSENYI, Mátraverebély község jegyzőjétől (1905),

SZAMKÓ, Mátraverebély kántor-tanítójától (1905),

SOSKO Géza, mátraverebélyi mézeskalácsos mestertől (1905),

BARTALOS Gyula, mátraverebélyi plébános (1975 május 14-i értesítése) és másoktól hallott kutatási eredmények és élőszóval hallott családi hagyományok alapján. Ezek között legfontosabbak Dr. Vereb Lajos gyöngyösi főorvosnak rendelkezésemre bocsátott családi okmányai, amelyek tökéletesen födik eddigi kutatásaimat. A Vereb család magát ugyanis a mátraverebélyi Vereb-Hunyadi családtól származtatja egyenes ágon. (21. - 22. oldal)

Mindezek szerint Hunyadi János a honfoglaló magyarokkal együtt bejött Besenyő törzsből, annak Vereb családjából származott.

A besenyő törzsek bekéjének (fővezérének) Tevelének két fia volt: Ertem és Káta (Kr. u. 850, — lásd: Beniczky Gyula: „A besenyők Súr-törzsének történelme” Magyar Szakemberek Írásai, 1. oldal, — Amerikai Magyar Kiadó, Detroit, 1959). (20. oldal)

Ek bekének, Tevele ükunokájának szintén két fia volt: Kara és Dama (955) (lásd Beniczky Gyula: „.A besenyők Súr törzsének történelme_, 1. oldal).

A másodszülött Dama káhn 950 körül a Zsitva és a Szlujka folyók mellett kapott egy hatalmas szállásbirtokot, ahol ő megalapította Súr-Kátát a későbbi Zsifvabesenyőt, Bars megyében (lásd Beniczky: „A besenyők Súr törzsének történelme, 1. oldal).

Beniczkytől függetlenül ugyanezen adatokat tartalmazza baróti Beke Dénes, az 1900-as évek elején megalakult „Besenyő törzs” szimbolikus fővezérének birtokában lévő adatgyűjtemény is (vonatkozó adatok a Beke család irattárában). baróti Beke Dénes 1920-ig Hont megyében, Krakkó pusztán lakott. Utána Budapesten a Páva utcában volt egy kertes családi háza.

Ez a hatalmas szállásbirtok, amely egyben a besenyők Súr (illetve El-Súr) törzsének is a szállásbirtoka volt, az Érsekújvár alatti Köbölkúttól fel egészen az Aranyosmarót alatti Hizér községig terjedt.

Ezen a területen a következő alvezérek kaptak birtokot:

1.) Dama vezér (a későbbi El-Súr/Szilvay család megalapítója), Súr-Kátát kapta, ahol a „káta” szó a besenyő vezérek főhadiszállását jelentette. Súr-kátából fejlődött ki későbben Zsitvabesenyő község. A birtok innét ék alakban húzódott a Malonya község fölötti dombokig, ahol ma az Ambrózi-Migazzi grófok kastélya áll.

2.) Malonya vezér a neki juttatott területen alapította meg a későbben kialakult Malonya községet. Innét származnak a Malonyai és Malonyay családok, akik közül Malonyay Ferencnek Szabolcs megyében, későbben pedig a Csepel szigeten Gyökérpusztán volt birtoka, egészen. 1944-ig. Ennek a fia József egyetemi diáktársam volt. Malonya vezértől való származásukat hagyományosan és büszkén őrizték.

3.) Taszár vezéré lett a későbben itt alapított Barstaszár. Ebből a családból származik a Zsigárdy család, akiknek ősrégi kastélyuk még ma is áll Barstaszár községben, közvetlenül a Zsitva folyó partján. Ebben a községben és ebben a Zsigárdi kastélyban töltöttem én (Szilvay Gyula) gimnazista korom legszebb éveit.

4.) Vezekény vezér birtokán alakult ki a későbbeni Nagvvezekény és Kisvezekény.

5.) Köbölkút vidékét kapta a későbbeni Papp család, akiknek ősei ebben az időben az E-Súr törzs „iralói” orvosai, később papjai lettek. Innét a „Papp” elnevezés.

Ebből a családból származnak a Papp családok, közöttük Papp Miklós. Szilvay Gyula anyai nagybátyja, akinek az ősi háza Köbölkúton 1914-ig még megvolt. Neki 1900 és 1914 között Budapesten, a Thököly út 38 alatt volt csemegekereskedése. Két férjezett lánya, Ilona és Viktória ma is Budapesten élnek. Birtokukban volt az ősrégi családi címer is: kék mezőben jobbra futó és körmei között háromféle gyógyfüvet vivő szarvas.

6. Az El-Súr törzs későbbi rajai alapították Komárom megyében Naszvad, Imoly, Martos, Ó-Guta és Bajcs községeket.

7.) Vereb vezér tulajdona lett az itt alapított Verebély község és ennek hatalmas területe. Ez a birtok későbben a Kósa család tulajdonába ment át, akiknek leszármazotta Kósa Károly 1914-1917 között Aranyosmaróton Szilvay Gyula iskolatársa lett. Ő később az ősi földön, Verebélyben lett gyógyszerész.

A Vereb család alapításának ideje tehát Vereb vezérig, Kr. u. 990-ig nyúlik vissza.

Ezen besenyő vezérek szállásbirtokaira vonatkozó adatok (jórészt kutatások alapján) Beke Dénes és Atyám Szilvay Gyula családi irattárában voltak elhelyezve. Ők ketten gyűjtötték a besenyő törzsre vonatkozó adatokat. Ők ketten voltak azok, akiknek felkérésére Berzsenyi községi jegyző és Szamkó kántor-tanító tudományosan is hozzáfogtak Vereb-Hunyadi János Verebélyben töltött gyermekkorának tanulmányozásához, és akik kutató munkájuk során bukkantak ra Sosko Géza ottani mézeskalács-készítőre, 1900 körül.

Sosko Géza családi ereklyéi között több olyan tárgy volt (egy levél Hunyadi (Vereb) Jánostól, egy szépkivitelű sétabot, egy bőrből készült zacskó alakú pénzes erszény), amelyeket Sosko egyik őse kapott Mátraverebélyben játszó és későbben gyermekkori pajtásától. Ezeket a tárgyakat Szamkó lerajzolta, illetve azokról jegyzőkönyvet vett fel, amit atyám Szilvay Gyula kérésére megbeszélt baróti Beke Dénessel is. Nem nagy értékek, de történelmi nevezetességek.

Hunyadi (Vereb) János tehát fiatal éveit Verebélyen (ma Mátraverebély) töltötte, aminek ott nyoma is van.

Vereb vezér utódaiból egy hatalmas és nagykiterjedésű család alakult ki; akik közül okmányszerűleg Zacharias de Vereb nevével találkozunk először 1227-ből, akit Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című könyvében (Budapest, 1937, Váci nyomda) ír le.

Ez a könyv Dr. Vereb Lajos főorvos (Gyöngyös), családi levéltárában 1975-ben is megvan.

Beke Dénes kutató munkái között több értékes adat volt összegyűjtve, Ezek szerint a családfa így alakul ki:

Vereb vezér, Bars-Verebélyben, 990.

Vereb Stephanus, Vereb vezér ükunokája leköltözik 1180 körül a Zagyva partjára és ott megalapítja Verebélyt, a későbbi Mátraverebélyt.

Zacharias de Vereb, (Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című könyvében) már okmányszerűleg is bizonyítható (1227), Stephanusnak volt a fia.

Ennek fia Jacobus, vagy inkább Johannes (1250 körül). Ez utóbbi név (Johannes = János) egyezne Fráter Lénárt kutatásaival.

János fia György (1300 körül).

György fia Péter (1330 körül).

Péter fia János (1386), ami viszont a mátraverebélyi Plébánia Hivatalban elfekvő feljegyzésekkel egyezne.

Sosko Géza és Beke Dénes egymástól független feljegyzései szerint Vereb János fia György Erdélybe költözött és ott Nagyszeben vidékén telepedett le. Berzsenyi és Szamkó viszont Sosko Géza és más verebélyi források alapján arra a megállapodásra jutottak, hogy Vereb György (ha csak rövid ideig is) alvajda lett Erdélyben. — Ez egyezik Beke Dénes feljegyzéseivel, akinél ez a Vereb György mint erdélyi besenyő vezér volt nyilvántartva.

György fia Péter már Erdélyben született 1330 körül. Péterről a mátraverebélyi Plébánia Hivatal archivumában a következő feljegyzés található (2. oldal):

„Vereb György első fiát Pétert úgy nevelte, hogy alkalmas legyen a királyi udvar szolgálatára. Péter így jutott Nagy Lajos királyunk mellé. Vállalta a király szolgálatában Laczfy Miklós erdélyi vajda mellett az alvajdaságot. 1360-1368 között viselte ezt a tisztséget. Vlajko oláh vajda elleni harcban az Iloncsa folyó mellett megsebesült (1368). — Felesége nevét nem tudjuk, egyesek úgy vélik, Zápolya leány volt.

Péter 1380 körül visszaköltözött ősei szülőföldjére Mátraverebélybe és ott élt 1403-ig. Ott is van eltemetve az általa újjáépített templomban.

A templom falába beillesztett sírkövön a következő van feljegyezve:

„HIC REQIESCIT CORPUS STRE(nui)

IMVI(eti) MILITIS MAG(ist) RI

PET(ri, filii) (Geor)GY.

OLI(m) VICEVAIVODAE T(ranssilvaniae)

FU(n) DATO(r) IS HUI (us) E(cclesiae)

QU(i) OBIIT A. D. MCCCCIII”.

Ezt a sírkőfeliratot Dr. Vereb Lajos gyöngyösi főorvos bocsátotta rendelkezésemre 1972 szeptember 28-án kelt levelében.

A további megjegyzéseket Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című könyvéből idézi:

„Az évszám a köriratban. A sírkő alsó felében egy kereszt, a felső részében a címer, az általánosan ismert és legendás hírű madárképpel, a hollóval.

A címerpajzson egy gótikus páncélsisak, sisakdísz.”

Dr. Vereb Lajos felhívta még figyelmemet arra, hogy Fráter Lénárt idézett könyvének 96. oldalán közölt CANONICA VISITATIO” 1789-ből származó okmány megőrzi a Verebélyből származó Hunyadi János eredetét, mely szerint:

„. . . habet et Cryptam unam, ubi requiescit Corpus Petri, filii Georgii de Geréb, olim Tavernicorum Magistri, Transsylvanie vicevojvodae. Sanguine juncti cum Mathia Corvino, Rege Hungariae, fundatoris huius Ecclesiae. Ao 1403 tumulati."

Itt Fráter Lénárt megjegyzi, hogy a sírkövön szereplő címer sohasem volt a Geréb család címere. — A birtok pedig egy pillanatig sem volt a Geréb család tulajdona. Viszont bizonyítja, hogy az ott eltemetett Péter Mátyás király vérrokona.

A Vereb családnak tehát már ebben az időben (1403) okmányszerűleg van bizonyítva vérrokonsága a Hunyadiakhoz, nevezetesen Mátyás királyhoz, mint a könyv szerzője mondja: „nagyapa és unokája között”.

Péter mesternek a verebélyi Plébánia Hivatalban elfekvő feljegyzések szerint négy fia volt: Pál, György, András és János.

A verebélyi birtokot Pál kapta, de elég korán halt meg és a vagyon Boldizsár nevű fiára szállt.

„Péter mester halálakor János 17 éves lehetett, anyja már nem élt, így elment erről a tájékról.”

Ezt bizonyítja Beke Dénes megállapítása is, mely szerint János apja halála után az Erdélyben maradt fivérei kívánságára Erdélybe ment.

„János Zsigmond királlyal 1416-ban Párisban jár. Ekkor tetszenek meg neki a francia-burgundi várkastélyok, és ezért tervezi meg így később a vajdahunyadi várat.”

„Zsigmond halála után (1437 december 9) leánya Erzsébet férjhez megy Habsburg Alberthez. Ő tette meg Jánost bárónak és szörényi bánnak.”

„Ulászló király 1441 március 12-én hadbamenet közben Márványkő-nél oklevélben Jánosnak az ő hűségéért, önzetlen szolgálatiért őáltala és őérette bátyja fiának és törvényes leszármazóinak adományozta Sáp uradalmat Külső-Szolnok vármegyében. Filio vajvodae de Verebel.”

Tehát Jánost ezen okmány szerint 1441-ben még V e r e b- nek hívták.

Mint már említettem, Sosko Géza mátraverebélyi mézeskalácsos mester, 1906 körül jegyzőkönyvbe mondta Berzsenyi és Szamkó kutatóknak, hogy a családi emlékei között több olyan emléktárgyat őriz, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy Sosko Géza egyik őse gyermekkori játszópajtása volt a Verebélyben nevelkedett Vereb (Hunyadi) Jánosnak. János itt Verebélyben is a V e r e b családi nevet viselte.

Az előbb felsorolt és a Sosko család. birtokában levő ereklyéket (levél, sétabot és pénzes zacskó) Szamkó a saját szemével látta és azokról jegyzőkönyvet vett fel, (amint azt Atyám Szilvay Gyula 1910 körül Beke Dénessel az én jelenlétemben Krakó pusztán közölte.)

Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című munkájában közöl még egy levelet III. Calixtus pápától Mátyás királyhoz_: amelyben Hunyadi Jánosra vonatkozólag ugyanazokat a jelzőket használja, mint amelyek a verebélyi sírkövön olvashatók: „invicti”, „invictissimi”, strenue".

III. Calixtus pápa János kardinálishoz írott levelében Hunyadi Jánost egy szentnek tartja, bár ezt a kifejezést nem használja: „Quid eiim mirabilius, quam eius filium ab Hungariae in regem unanimiter esse electum 14. III, 1458”.

A verebélyi sírkövet felsőgyőri Nagy Iván is leírta 1865-ben megjelent „Magyarország családai” című könyvében.

Itt meg kell jegyeznem, hogy Fráter Lénártot „Hunyadi magyar származása oklevelekben”, Budapest, 1937-ben megjelent könyvéért még hivatalos helyről is erősen támadták.

Fráter Lénárt azonban nem tartotta érdemesnek, hogy ezekre a támadásokra válaszoljon, mert tisztában volt azzal, hogy a Hunyadi (Vereb) János származását illető és hivatalosan közölt adatok „ .. nem egyebek történelem-hamisításnál”.

Nem kevesebb támadás érte Berzsenyi és Szamkó kutatómunkáját is, nemcsak magán részről, de amikor kutatásaik eredményét annak ide-jén (1910) hivatalos helyekkel (Tudományos Akadémia) is közölték, még csak választ sem kaptak.

Így kutatásaik eredménye a két család (Berzsenyi és Szamkó) levéltárában maradt.

Morális jogaik elismertetéséért ma a következő Vereb unokák küzdenek:

Dr. VEREB Lajos, főorvos, Gyöngyös,

Dr. VEREB Imre, belgyógyász, Gyöngyös,

Dr. VEREB György, orvos, Debrecen,

Dr. KRÉBECZ Jenő, orvos, Kiskunfélegyháza,

KRÉBECZ József, közgazdász, Budapest,

és nem utolsó sorban

Mátraverebély (Nógrád megye) és

Verebély községek (Bars megye), ahonnét ez a nagy család származik.

Végezetül még csak annyit, hogy a Vereb család neve a különféle okmányokban a következő neveken szerepel:

VEREB, VERÉB, VRABECZ, VRABEL, WEREBEL.

A további kutatókat pedig felkérem, hogy kutassák fel a világ minden táján elszórt C OH R V 1 N A- kat, — amelyekben bizonyára még sok értékes adatot fognak találni.

Szilvay Gyula

János nem lehetett Vojk fia, már csak azért sem, mert mint Péter fia Mátraverebélyen nőtt fel.

3.) A román verzió még érdekesebb: ezt Dr. Flieg Ferencné, Keresztes Hedvig küldötte be. Magát a román származású Hunyadi János leszármazottjának tartja (28. és 29. oldal).

Kifogás tárgyává teszi, hogy Vereb-Hunyadi János többek között egy sétapálcát adott emlékül Sosko nevű játszópajtásának. Szerinte 600 évvel ezelőtt a hadvezérek kardot hordtak és nem sétapálcát.

János ebben az időben 10-15 éves lehetett. A fiatalok ebben a korban, francia mintára sétapálcát hordtak.. Kardot csak idősebb korban.

4.) A Körösi-Csoma-Sándor-Társaság kiváló tagja, Nyeső József, beküldi a birtokában lévő és a Hunyadiakra vonatkozó adatait, megemlítve, hogy ezek szerinte is nem egyebek történelemhamisításoknál (30. oldal).

A Vajdahunyadon lemásolt genealógiai táblázat nem mutat semmi érdemlegeset (31. oldal).

„A gyönyörű templomot, amelyet Péter alvajda oly pazar bőkezűséggel 1370 táján felépített, a törökök 1540 körül feldúlták,”

Érdekesek az ebben a könyvben közölt „Hunyadi János származása” adatok:

„A szentkúti kegytemplom főbejárata felett két címer látható: a kegyhely két főbirtokos-családjának címere. A balkéz felől van az ősrégi Vereb-családé, jobbról az Almásiaké.”

„A Vereb-család címerében két madár alakja tűnik fel. A család nevéről első tekintetre verébre gondolhatnánk, habár annak egy kissé nagy volna”.

Szentkút múltjának nagy kutatója, P. Sipos Lénárt, hollónak gondolva, ebben az irányban látott neki a vizsgálódásnak. Érdekes fel

fedezésre bukkant! Hasonlóságot talált a Vereb-címer és a régi Hunyadi címer között,"

„Ezen az alapon tovább haladt és arra a következtetésre jutott, hogy a törökverő nagy Hunyadi a Szentkúti ősbirtokos Vereb-családból származott.”

„Oklevelekből igazolja (az idegen, főképpen az oláh származás megdöntésére), hogy Hunyadi János ... ősrégi magyar családból származott.”

„Idézi többek között V. László király 1453-ban kiadott címer-nagyobbító és díszítő oklevelét: „Ezideig fentnevezett János comes címeréül, vagyis nemességének jeléül, ... arany vagy égszínkék mezőben, természetes színben festett, szárnyait kissé felemelő és csőrében gyűrűformát tartó hollót használt .. " (Ez a szöveg idézve Teleki: 10, K. 365 lapon található oklevélből).

A szöveg szerint tehát már az előző királyok adtak a Hunyadi-családnak és őseinek címerhasználati jogot, Hunyadi magyar nemesi családban született.

Keresi továbbá, hogy a címer hová vezet? Ezen a nyomon a Verebcsaládhoz jut a fentemlített címer által.

De megerősítve látja feltevését a verebélyi templomban elhelyezett síremlék is, amelynek felső részén címer van a legendás madár alakkal, a hollóval.

„Itt nyugszik a rettenthetetlen, legyőzhetetlen katonának, Péter mesternek, György fiának, Erdély egykori alvajdájának, e templom alapítójának teste, ki meghalt 1403-ban.”

„Jánossal Erdélyben találkozunk 1425-ben (DL. 11. 716 sz. oklevél).” „Ez a János 1441-ben Ulászlótól birtokadományt kap .. (Jászói hiteles hely átiratából). Így szerepel ezekben az okiratokban: „Johannes, filius Vojvodae de Verebel.”

A mellékelt fotokópiákat Nyeső József tagtársunk hozta el egyik magyarországi útjáról és bocsátotta rendelkezésemre 1977 májusában. Ezúttal mondok neki köszönetet érte. A fotokópiákat Erős István Tarnaőrs-i plébános bocsátotta rendelkezésére (13. oldal).

1. Hunyadi János, Vereb György unokája és Vereb Péter negyedik fia a honfoglaláskori Besenyő nemzet El-Súr családjából, Vereb khán törzséből származott.

2. A család a Vereb nevet minden valószínűség szerint Zsigmond király idejéig, 1416-ig viselte.

3. A Hunyadi nevet János, Péter negyedik fia, vette föl 1416 körül, a róla cinevezett Hunyad váráról, amit ő tervezett és épített, Párisi útjáról visszatérve.

4. Ezzel megdőlt minden olyan állítás, hogy Hunyadi János „Szibinyáni Jank” néven született volna, vagy nemes vonalú családjának bármi köze is lenne a Margineau, Margineantiu (román), vagy akár a Szorb, Sorb (délszláv) rokonsághoz.

De történelem-hamisítás az is, hogy az erdélyi főurak: Drágfy, Majláth, Barchay, Kendeffy stb. román származásúak lennének, amint azt Dr. Flieg Ferencné, született Keresztes Hedwig 1975 szeptember 26-i levelében közli.

Itt nem akarok a román történelemmel és a románok eredetével foglalkozni. Azt, későbben fogom megtenni.

Ezen a helyen csak ismételten szeretném közölni az „Ősi Gyökér” (La Raiz Ancestral) 1976. 2. számában már lehozott megállapításomat.

A szerkesztésedben megjelent Ősi Gyökér III. évfolyam 6. száma (1975) egy S.O.S. felhívással fordult a magyarsághoz.

Ehhez szeretnék hozzászólni, mint aki közel 55 éve foglalkozom tudományosan ezzel a kérdéssel.

Ugyanis ez a kérdés nagyon régi keletű és 1920 -ban lett aktuálissá .. .

A mada-sumér népeknek a Káspi-Mediterrán térségbe való települését a történelem így jegyzi fel (Mácsay-Lengyel Béla professzor kutatásai alapján)

Az első hullámban a Dáhok, vagy Dákok Kr. e. 3600 körül kerülnek az Aral tó vidékére (Sumériából).

A negyedikben az Uzok, Kr. e. 1500 körül, előbb Sabartuba, majd innét a Káspi keleti vidékére.

A Dákok valószínűleg a szintén rokon szkíták nyomására kissé nyugatabbra vándoroltak és Dácia néven egy önálló és független államot alkottak.

Dácia, mely ország a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedt, Kr. után 107 körül római provincia lett és elvesztette függetlenségét.

A dákok kényszerből átvették a betolakodott rómaiak nyelvét és szokásait, de jellemben és fajiságban megmaradtak suméroknak.

A Római Birodalom bukása után a dákok apró törzsekre oszolva, de még mindig az ott visszamaradt rómaiak társaságában, újra éledni kezdtek.

Ezeket az apró törzseket a közös sors végül is összehozta és a 13. században megalakították a Walach hercegséget.

A még mindig csak lazán összetartozó törzseket végülis Bátor Mihály vajda (1598 - 1601) egyesítette.

A Valach hercegség 1856-ban, a Krim háború után orosz vödnökség alá került. Ebben az időben hatalmas szláv tömegek lepték el ezt a területet.

1886-ban önállóak lettek, behívták Hohenzollern-Sigmaringen Károlyt, és őt királynak kiáltották ki.

Károly király 1877-ben proklamálta az ekkor megalakított Románia függetlenségét, és azt a románok .,Regát"-nak nevezték.

a) Montenia (vagy nagy Valachia), az Olt folyótól keletre. 52.505 km² — 5 millió lakossal. Fővárosa Bukarest.

b) Oltenia (kis Valachia), az Olt folyótól nyugatra. 24.078 km² — 2 millió lakossal. Fővárosa Crajova.

Dobrudzsa Kr. u. 1200 körül került Wiking uralom alá, ahol ezek a germán törzsek hatalmas telepeket alkottak: Constanta (Konstanca) és Tulcea.

Moldva ebben az időben (Kr. e. 400-tól Kr. u. 107-ig) magyar terület volt. Itt csángók, avarok, besenyők, hunok, szkíták és székelyek laktak. Fővárosa Gyula.

a) A sumér eredetű dákok Kr. e. 3000 körül telepedtek le a mai Románia területén.

c) A római gyarmatosítók (kolonizátorok) rákényszerítették a dákokra a latin nyelvet, éppen úgy, mint a többi római gyarmatok lakóira is.

d) A 13. században megalakították a Valach hercegséget. Ennek lakói két népből tevődtek össze: az őslakó dákokból és a római kolonizátorokból visszamaradt rómaiakból. Az elsők az őslakók, a második a betolakodott gyarmatosítók

e) Ez utóbbiak 1877-ben kikiáltották a Román királyságot ... és a római gyarmatbirodalomból megalakították Romániát ... anélkül, hogy az őslakó dákokat megkérdezték volna. Amit Románia helyett régi nevén, ismét Dáciának kellett volna nevezni.

Az Oláh Őstörténelem-Kutató-Társaság az előző oldalon felsorolt adatokat, mint történelmi valóságot tárja a Világ elé és ezekkel a hamisított adatokkal kívánja a Dák-Román egységet bizonyítani.

1.) A sumér eredetű Dákok Kr.e. 3.000 körül telepedtek le a ma is lakott területükön.

2.) D Á C I A Kr.u. 107-ben római provincia lett, éppen úgy mint a többi környező állam.

3.) A két V a 1 a c h provinciát, MONTÉNIÁT ( vagy Nagy Valachiát) és OLTÉNIÁT ( vagy Kis Valachiát ) Bátor Mihály_vajda egyesitette ( 1598-1601 ).

5.) csak 1886-ban lettek ismét függetlenek, Hohenzollern-Sigmaringen Károly ( német ) uralkodójuk alatt.

6.) Hogy a német Hohenzollern-Sigmaringenek ezt a törpe kis államocskát erősítsék, galád módon hozzájuk csatolták a mada-sumér lakta Dáciát, a Havas Alföldet, Dobrudzsát, Moldvát és Peles ( későbbi Sinaja ) területeket.

7.) Ma egy eredetileg valach kisebbség uralkodik az absolut többségű
Dák-Magyar-Csángó-Avar-Besenyő-Hun-Székely és Szkíta fölött.

Ezt a történelmi zürzavart 1925 után Mussolini történelem-kutatói, 1933 után pedig Hitler történészei kezdték boncolgatni.

Most vizsgáljuk meg, hogy ezeket az „őstörténelmi” adatokat miképpen akarták a mi korukban az u. n. „Tengelyhatalmak” (Németország és Olaszország) saját érdekükben érvényesíteni:

Mussolininek sok gondot és politikai kellemetlenséget okoztak az 1919-ben bekebelezett déltiroli osztrákok.

Hogy ezektől valamiképpen megszabaduljon, olasz politikusoktól több tervet kért be. A leghasználhatóbb tervet Antonio S t a r a c e nevű, gazdag és jóhírű politikus nyújtotta be 1926-ban.

Antonio Staracet személyesen ismertem. Castellamare die Stabie és Sorrento között Vico Equenze nevű üdülőhelyen volt egy patricius palotája és ott lakott családjával. Amikor egyetemi hallgató voltam Nápolyban (1925 - 1927), gyakran voltam a vendégük. A naplókönyvemben még a mai napig is megvan a kezeirása.

Starace terve a következő volt: a Traján által ottfelejtett római gyarmatos utódokat (oláhokat) visszatelepíteni Olaszországba ... és pedig Dél-Tirolba és Dalmáciába, hogy ezekkel hígítsák föl a bennszülött dalmátokat és déltiroliakat.

Hitlernek pedig 1933 után támadt a gondolata, hogy Európát újjá alakítja. Ő a Wikingek örökét: Dobrudzsát és a román Regatot akarta visszaszerezni. Ezt a tervet Hitler megbízásából Rosenberg dolgozta ki.

A két politikus, Rosenberg és Starace végül is összejöttek 1935-ben Münchenben (Das braune Haus) és a ott a következőkben állapodtak meg:

2. A románokat (oláhokat) pedig, mint mostani hazájukban „téridegeneket” visszatelepítik eredeti hazájukba, Olaszországba, az előbb említett Déltirolba és Dalmáciába.

3.) A tervet közölték későbben Jon Antonescu-val, a Vasgárda vezérével, aki csak az erős nyomásnak engedve, ment bele ebbe a tervbe.

5. Antonescu lett volna az új visszatelepítettek provinciájának, Alto-Adige-nek és a Dalmáciának kormányzója (Governatore).

Ezt a tervet Hitler és Mussolini a közismert „Brenner"-i találkozón szentesítették ... ahol a terv végrehajtásával megbízott olasz képviselő, On. Dr. Roberto Maltini is résztvett.

Roberto Maltinivel 1928-ban ismerkedtem meg, amikor Rómában egyetemi tanársegéd lettem. Hivatali osztálya a Palazzo Venezia-ban volt, közvetlenül Mussolini mellett. Itt gyakran találkoztam vele. (Keze írása a naplókönyvemben szintén megvan.) Mindkét politikussal, Staraceval és Maltinivel szoros össze-köttetésben voltam egészen a háború közepéig.

b) expressis verbis leszögezi, hogy ezek mint Dacia provincia gyarmatosítói kerültek a római légiók fegyveres kísérete mellett oda. Az „erőszak” ténye tehát megállapítható,

c) és mint „téridegeneket” ki kell onnét telepíteni ... hogy helyet adjanak (az ugyancsak téridegen) germánoknak .. .

Hitler kérlelhetetlenül végre akarta hajtani ezt a tervét, mert ezzel is védőgátat akart emelni az orosz-szláv tömegek ellen.

Sajnos, Magyarországot is csak mint satellit-államot ismerte volna el, és ha nem is „de jure”, de „de facto” bekebelezte volna Németországba, amint ezt az emlékirataimban megírtam.

A wikingekről csak annyit, hogy ezek az „északi germánok” K.r. u. 800 és 1200 között rettegésben tartották az akkor ismert egész világot.

Skandináviából származnak és mint kereskedők, gyarmatosítók és tengeri kalózok bejárták gyors hajóikkal az Északi-tengert, a Keleti-tengert, az Atlanti óceánt, a Földközi tengert és a Fekete-tengert.

Ők voltak azok, akik Grönlandon keresztül (a fóniciaiak után, de Columbus előtt) fölfedezték Amerikát.

A románok fenyegetése tehát, hogy Erdélyből kitelepítik a Regátba az ős-lakás székelyeket, magyarokat, avarokat és besenyőket ... visszafelé is elsülhet, ha mi okosan, ügyesen és főleg hiteles okmányokra támaszkodva, a világ színe elé hozzuk, hogy a kolonizáló románok Erdélyben, Moldvában, de a Regátban is „téridegesek”.

Hogy az erőszakos gyarmatosító politika egyszer mégis csak megbukik, ha arra a leigázott népek évszázadokat is kell, hogy várjanak, — mennyivel könnyebb a mi dolgunk, akiknek csak azt kell bebizonyítanunk, hogy az 1877-ben kikiáltott Románia történelmileg hamis alapokon lett felépítve.

A hatalmas gyarmatbirodalmak megszűntek: Anglia, Németország, Franciaország. Hollandia és Belgium a szemünk előtt veszítették el hatalmas gyarmatbirodalmaikat. Legújabban pedig

1. Sir Cecil Rhodes által alapított Rhodesia fegyveres hatalommal betelepített angol gyarmatosítói most vívják élet-halál harcukat az őslakó bennszülöttekkel szemben. Vajmi kevés reménységgel.

2. H. H. Kitchener lord, tábornok és Krüger apó hollandusai ugyanezt a harcot vívják, ugyanilyen reménytelenül, a Dél-Afrikai bennszülöttek ellen.

3. Az amerikai indián rezervátumok is mozgolódnak, — akik az USA 200-ik „születésnapját” keserítik meg.

4. Ugyanilyen mozgolódás tapasztalható Közép- és Délamerika „indios^” lakói között is.

5. Spanyolországban az őslakó Mah-Gar eredetű Baskok követelik vissza ősi jogaikat.

6. A turáni (sumér) népekre is eljön a feltámadás ideje ... de dolgozni kell érte.

A német tankönyvek Romániáról azt írják, hogy: „Rumánien ist ein Vielvölker-Staat”, ami annyit jelent, hogy Romániában több nemzetiség él. Így székelyek, magyarok, avarok, besenyők, csángók, románok, szlávok, németek és cigányok.

Magának a román népnek eredetéről különben még majd egy külön munkában fogok beszámolni, hiteles történelmi dokumentumok alapján. Mert az sem úgy van, mint ahogyan azt ők ma állítják.

Mint érdekességet kell megemlítenem, hogy Sinaja városa már jóval a magyar honfoglalás előtt magyar terület volt. Már Kr. u. itt lakott Peles (vagy Pelles) vezér. A sinajai volt nyári királyi nyaraló volt az ősrégi Pelesvárkastély, amelyet későbben átalakítottak.

Ez a palota ma is a Peles nevet viseli, amelyet a románok Múzeummá alakítottak át. (Muzeul Peles).

Peles vezér utódai, a Pelles család, ma Borsód megyében, Budapesten, Erdélyben és Németországban élnek. A család sinajai eredetére vonatkozó adatokat is tőlük kaptam meg.

Erdély, a Regát, Dobrudzsa, Moldva tehát mindég Sumer-Mah Gar eredetű magyar volt ... van ... és lesz.