Hervay Tamás Valent Andrea szociológia tanárnő
első éves
Ifjúságsegítő
Kutatói vázlat
Téma:
Az Isten-tudat, illetve Isten-kép a deviáns fiatalok körében.
Probléma megfogalmazása:
A deviancia és az Isten-tudat, illetve helyes Istenkép összefüggése.
Hipotézisem:
A deviancia kifejlődése nagy mértékben függ az Isten-tudat, pontosabban a helyes Isten-kép hiányától, mert a személyiség sem a hívők többségi közösségébe nem tud beilleszkedni, sem egyéni erkölcsi gátjait nem tudja kiépíteni.
Adatfelvételi módszer: kérdőív (zárt-nyitott, több válasz is bejelölhető)
Kérdések és válaszlehetőségek:
Ha az első kérdésre nem is a válasza, a többi kérdést is töltse ki, elképzelése szerint, esetenként feltételezze, hogy van!
Az „5. Egyéb” pont saját vélemény megfogalmazásának ad teret, odaillő gondolatait ide írja!
I. Hiszel Istenben?
II. Szerinted hol van Isten (ha van)?
III. Mit jelent számodra Isten?
IV. Szerinted milyen Isten viszonya hozzánk?
V. Szerinted hogyan lehet elképzelni Istent?
VI. Melyek Isten jó tulajdonságai szerinted (ha vannak ilyenek)?
VII. Melyek Isten rossz tulajdonságai szerinted (ha vannak ilyenek)?
VIII. Elképzelhető, hogy van olyan Isten-kép, ami alapján nem hinnél Istenben, ha eddig hittél is?
IX. Elképzelhető, hogy van olyan Isten-kép, ami alapján hinnél Istenben, ha eddig nem hittél is?
Hervay Tamás ifjúságsegítő I/E Valent Andrea szociológia tanárnő
Az ifjúságszociológia feladatainak megfogalmazása a mai állapotokból kiindulva, de a múltra támaszkodva.
(Sajnos csak nagyon vázlatos lehet a kifejtés, hiszen a téma több könyvet is megtöltene.)
Az ifjúságszociológia az ifjúság, mint réteg, társadalmi csoport, szociológiája.
Vagyis vizsgálja az ifjúság és a közösség viszonyát, az ifjúság viselkedési formáit és mozgáslehetőségeit az adott szűkebb és tágabb társadalmi környezetben, az együttélési formák és a közfelfogás alakulását, a társadalmi „szerepek” viszonyát és szerkezetét, stb.
Itt most, az én szempontjaim szerint –hiszen azt vallom, a mai problémák elsődleges oka, mondhatnám gyökere, hogy tudatosan át akarják alakítani az emberiség nagyobbik felét, egy alapvetően vegetáló, csak kívülről irányított igényeket, értékeket figyelembe vevő lénnyé, akit (bár itt, az amit kifejezés találóbb!) úgy használhatnak, ahogy éppen kedvük tartja– igyekszem felvázolni az idevezető és a kivezető utat is.
A következő kérdésekre keressük a választ:
I. Kik az ifjúság, milyen kortól számíthatjuk annak a gyerekeket, fiatalokat?
II. Milyen hatásokkal operálnak csoportunk szempontjából azok, akik a fenti célt kitűzték?
III. Milyen devianciákhoz vezetett már eddig is a fentebbi hozzáállás?
IV. Mi lenne a teendő, hogy elkerüljük a további leépülést, sőt „tovább fejlődjenek ifjaink”!
V. Az ifjúság és a közösség viszonya szempontjából melyek lennének a helyes viselkedési formák?
VI. Mik a hagyományos magyar és a mai társadalomban a fiatalok mozgáslehetőségei az adott szűkebb és tágabb társadalmi környezetben?
VII. Mi lenne a kívánt végcél?
I. Kik az ifjúság, milyen kortól számíthatjuk annak a gyerekeket, fiatalokat?
Az ENSZ „A gyermekek jogairól” szóló egyezménye kimondja: a gyermek az a személy, aki a 18. életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében a nagykorúságot már korábban elérte.
Az Európai Ifjúsági Jogok Chartája szerint: az „ifjúság és a fiatalok” kifejezés alatt a 15-25 év közötti személyeket értjük.
Pszichológiai szempontból ifjúnak a 18-24 év közöttieket tekintik.
A népi hagyomány emberképében a gyermek 6-7 esztendős koráig Isten tenyerén él, 6/7-15/16 éves koráig tart gyermekkora, 16-18 éves kora közt, ez tájanként változó, beavatják, s ekkortól legény, vagy nagyleány, s teljes jogú tagja a társadalomnak.
Véleményem szerint, és persze ezzel nem vagyok egyedül, itt a tudatosság megjelenésétől kellene elindulni, ami már a kisgyermekkorban (1-3 év a pszichológia meghatározása szerint) elkezdődik.
Valójában gyermek és ifjúságszociológiát kellene mondanunk, hiszen a gyermek szocializációja már (Kodály szavait ide alkalmazva) „a születés előtt 9 hónappal” megkezdődik. Mégis, az ő tudatos reakcióit figyelembe véve ezt a kisgyermekkortól nevezhetjük a szociológia szempontjából kezdetnek.
II. Milyen hatásokkal operálnak csoportunk szempontjából azok, akik a fenti célt kitűzték?
Elsősorban atomizálták a társadalmat! Az egyéni érdek előtérbe helyezésével és a család ellehetetlenítésével megszűnt a közösség vérségi kapcsolaton keresztüli összetartó ereje. Persze a támadás többfrontos, és a kettőt előre egyet vissza elv érvényesül, vagyis néha látszólag engedékeny a rendszer. Néha kis lépésekkel, néha drasztikus változtatásokkal ér célt, ám ez utóbbiakat jól előkészíti és mindig látszólagos közösségi érdekekre hivatkozik. Alapvetően liberalista, de a cél érdekében bármely álarcot felvesz, így látszódhat néha nemzetinek is! Látszódhat vallásosnak is, de ekkor a sötétség istenét teszi középpontba, a pénzt, és a Szeretet Istenét igyekszik ellehetetleníteni. Pl. „Nem is halt meg a kereszten…” ergo nincs feltámadás. Stb.
Az ifjúság szempontjából arra épít, hogy meghatározott képzéssel szocializál, amiből a nemzeti összetartozásra utaló elemeket, és ma már a keresztény istenképet is kihagyja, amennyire csak lehet, bár hivatkozni ezekre is fog. Ide tartozik szempontunkból az is, hogy Mária Terézia óta egy a német nyelvre kidolgozott rendszer szerint tanuljuk a magyar nyelvet, minek következtében a magyar nyelvi sajátosságok nem tudnak érvényesülni, bár a nyelvben, hiszen a forma mindig hozza a tartalmat, amit vagy kifejtünk, vagy nem, ezek benne maradtak. Ami azonban imígyen kérdésessé válik, hogyan gondolkodunk? Az ugyanis köztudott, hogy nyelven gondolkodunk. De milyen nyelven, ha egyszer ez csak egy magyar szavakat használó, ám német, sőt általánosan indoeurópai mintára épülő nyelvi működést jelent.
A család hagyományos rendjében a nagyszülő nevelte a gyermeket, hiszen ő volt vele a legtöbbet. Ez ugyan némiképp megmaradt, ám mára a nagyszülő nem az a bölcs, aki az isteni törvényrendről lényegeset tapasztalatból tud mondani. A tanult dolog tanítása pedig a gyermeknél, eredménytelen, mert a tanító maga hiteltelenné válik. És itt messze nem az érzelmi kötődést és a jó szándékot hiányolom!
III. Milyen devianciákhoz vezetett már eddig is a fentebbi hozzáállás?
A drog, az alkohol, az erőszak ….stb. mellé bizony fel kellene venni az isteni törvényrend ismeretének hiányát. Ezt persze meg kell magyaráznom.
Ha valóban Isten teremtett minket, és ez alapfeltételezésem/ünk, nem az Ő törvényrendje szerint kellene mindent tennünk? De hogy tegyünk, ha a törvényrendet, sőt magát Istent nem is ismerjük?
Tehát ez a legáltalánosabban elterjedt deviancia, de annyira általános, hogy már elfogadottá vált, tehát nem kezeljük devianciaként.
Pedig ez mindennek az alapja. Ha helyesen ismerem Istent, megismerem az isteni törvényrendet is. Ám még valami fontos dolog történik, s ez ad magyarázatot arra, miért is fontos a világot uralni akaró erőknek Isten kiiktatása. Ha ugyanis Istent megismerem, valójában magamat ismerem meg, hiszen én Isten képére, értsd: képességeire, és hasonlatosságára, értsd: tulajdonságaira, vagyok teremtve. Ezekkel mind bírok, de csak lehetőségeim szerint tudom használni őket.
IV. Mi lenne a teendő, hogy elkerüljük a további leépülést, sőt „tovább fejlődjenek ifjaink”!
Elsősorban felismerni, felismertetni, hogy ez a gyökere a problémáknak: Isten helytelen ismerete! Másodsorban a helyes istenismeret szerint élni, cselekedni tanító rendszert és ez a magyar hagyomány (az évszázadok során rárakódott szennytől –hiszen a sötét erők világuralmi törekvése sem új keletű– megtisztított) rendszere, működtetni!
Ezt szerves kultúrának is nevezzük, mivel a természetes rendhez igazodik. Például nem mechanikus módon, hanem a fényárnyék viszonyokat (mert Isten maga a Fény) figyelembe véve végzi dolgát. Ezt tesszük valamennyire mi is, hiszen a naptári ünnepeink (nem az államiak!), erre a rendre épülnek ma is!
Példaként a Karácsonyt említeném, s nem véletlenül. Itt is komoly gondok vannak, a liberális gondolkodás, éppen a vallások egyenlőségére hivatkozva, és persze úgy téve, mintha az ateizmus is vallás lenne, az Istenfiú, a fény születésének ünnepéből a szeretetet is ledegradáló kereskedelmi csúcsot hozott létre, igyekezvén a keresztény Istent kiszorítani, és behelyettesíteni az anyag istenével. Ez persze, hiszen Istent sem magunkból, sem a világból kiirtani nem tudjuk, meghasonlást okoz, melyeket ismét sok mással magyarázunk, megint az anyagi szintre nyomva a szellemi-lelki dolgokat. Így kialakulhatnak úgy devianciák, hogy, mivel nem a valós okokból indul ki a kezelésük, az eredménytelen, vagy másik devianciát hoz létre, mit azután ugyanúgy félrekezelünk. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a keresztény egyházak tanítása és istenképe nem hibátlan! Ahogy a hagyományunknál is hozzátettem, hogy meg kell tisztítani a rárakódott szennytől, itt is ezt javaslom.
A teljes rendszert újra kellene indítani, s ha mi nem tesszük meg, Isten lesz kénytelen újra megtenni. Vagy, hogy ezoterikusaink is megkapják a magukét, földanya fogja ledobni hátáról az emberiséget, a teljes elrontott környezetével együtt. Vagy esztelen módon mi magunk semmisítjük meg magunkat és környezetünket.
Jobb lenne hát a teremtés pillanata előttig visszamenni, és a tiszta isteni ismeretből újraépíteni mindent. Először magát a rendszert újraépíteni a már meglévő feltisztításának segítségével, utána az oktatás minden szintjét ehhez igazítani.
Valójában ennek alapjait már lefektettem, amikor kidolgoztam a „magyarságismeret alapjai” című tantárgyat.
Ehhez kapcsolódik Dr Iván László pszichiáter professzor úr által szakmailag jónak minősített gondolataim a révedés, révülés témakörében, és ennek iskolai alkalmazására felvázolt módszerem, mely szerint az oktatást egy révedéses, idegen szóval vezetett meditációs relaxációval kellene kezdeni, mely részben kiegyensúlyozná a tanulók energiáit, egy közös energiamezőbe kapcsolván őket, részint ráhangolná őket az előttük álló feladatokra, miközben kiszűrhetőek lennének a mai munkára valamiért alkalmatlan egyedek is. Hosszú távon ez a szűrés a deviáns fiatalok, sőt még inkább a devianciára még csak hajlók elkülönítésére is alkalmas lehet. Így már korai szakaszban kezelhetővé válnának, ami jelentősen megkönnyítheti a visszakanyarodásukat a normális mederbe.
V. Az ifjúság és a közösség viszonya szempontjából melyek lennének a helyes viselkedési formák?
Az ifjúságnak, bár tudatában kell lennie (korosztályának megfelelő szinten) hogy ő a jövő, mégis elsősorban a családi, később a nagyobb közösségi elvárásoknak kell megfelelnie. Ez amúgy, normális esetben szinte teljes fedésben van egymással, csupán egyre nagyobb felelősséget, követel, minél magasabb közösségi szintről beszélünk, hiszen annál nagyobb kihatása van tetteinknek a közösség legmagasabb szintjeire, ami adott esetben akár világ szintű is lehet.
VI. Mik a mai és a hagyományos társadalomban a fiatalok mozgáslehetőségei az adott szűkebb és tágabb társadalmi környezetben?
Szűkebb környezetükben, a családban, ma a fiatalok általában egy probléma halmazzal szembesülnek. Már a szülők (ha egyáltalán kettő van) nem gondoskodnak a nagyszülőkről, otthonokba adják őket, mert a munka mellett erre nincs idejük és energiájuk, meg hát szórakozni, kikapcsolódni kell munka után! A szex, mint a kikapcsolódás egyik eszköze szerepel, nem, mint az utód teremtésé. A gyermek csak nyűg, akivel foglalkozni, törődni kell(ene). „De már én mindent megtettem a családért, hiszen nem értetek gürizek?”
A különböző kultúrák egymás mellé telepítése, és az azok összeolvasztására tett kísérleteket szintén az ifjúság sínyli meg leginkább. És még sorolhatnám…
Innentől szinte semmi más kiutat nem láthatnak ifjaink, csak a karrierizmust. A mai „értékek” valójában igazi tartalom nélküli örömszerzésre épülő célokat határoznak meg. Ma cél celebnek lenni, a Való Világ (már a neve is micsoda hazugság), az X faktor, vagy a Megasztár győzelmére építeni a jövőt. Szakmát tanulni (iparit, mezőgazdaságit,) nincs miért, mert nincsenek igazán vonzó munkahelyek. A banki a menedzsmenti és média „szakmák” csak bizonyos szempontból minősülnek annak. Ha felső szintű tanulmányt folytat, sem igen talál megfelelő állást, túl azon, hogy ez ma már csak egy rétegnek adatik meg, lévén igen drága a tandíj. Nincs igazán fejlődési lehetősége sem szakmailag, és akkor még csak a hazai piacról beszéltem.
A tágabb társadalmi környezetben is a fentiek meghatározó módon jelen vannak.
Ezekből következően egyenes az út a pszichedelikus szerekhez, és a különböző örömforrásokhoz. És mert tudjuk az adrenalin termelés örömforrásként is működik, a dopamin, a szerotonin és az endorfin mellett, az erőszak fokozódása, ha nem kábult állapotban követik el, részben ide is írható.
A médiából az erőszak és annak rehabilitálása ömlik. Ez is hozzájárul az erőszakos megoldások előnyben részesítéséhez.
A hagyományos társadalomban, és itt a szervesnek mondhatóakat értem ez alatt, különös tekintettel a mi hagyományainkra, bár látszólag kisebb a mozgástere társadalmilag az egyénnek, de fejlődése sokkal kiegyensúlyozottabb, a nagycsaládban megélt teljesség, egyénünk tevékenysége fontosságának tudata, és elismerése kiegyensúlyozott személyiséget nevel. Mindezt a természet, és/vagy Isten teremtésrendjével összhangban teszi mindenki. Legtöbb esetben a környezeti változások, folyamatok is visszaigazolják tetteinek helyes voltát.
Így egy környezetére és magára is odafigyelő, segítőkész, és valóban segíteni tudó, mások gondjából is részt vállaló ember nevelődik.
VII. Mi lenne a kívánt végcél?
Isten teljességben való ismerete, ami saját magunk isteni mivoltának felismeréséhez és a hozzá méltó magatartáshoz vezet. Ennek pedig következménye lesz tulajdonságaink jó irányba való kiteljesedése.
Nem én akarom így, de ha jól csináljuk a dolgokat, egy technikai eszközök nélküli, pusztán mentálisan is kommunikálni tudó, minden létkörülmények között megélő, mert az elemeket önmagában uraló, és elsősorban egy másokért élő emberiség jön létre –persze nem azonnal–, ha ez utópisztikusnak is tűnik, melynek egyedei a megistenülés útján járva, fizikai, anyagi, testi létük végeztével egyesülnek a Teremtővel, vagy újra leszületnek segíteni az alacsonyabb szinten levőket.
Felhasznált irodalom:
Internetes oldalak ifjúságszociológia és kapcsolódó címszavakkal.
Valent Andrea előadásairól készített jegyzeteim
Molnár V. József: Az emberélet fordulói
Hervay Tamás: A magyarságismeret alapjai (a tanórák anyaga)
Budapest 2011. 11.