Dr. Vágó Pál
Válasz
Széchenyi Endre Úr! Ön a buenos-airesi magyar plébánia Tájékoztató-ját e szavakkal végzi: „Van még annyi időnk, hogy maradandó emléket hagyunk gyermekeinknek, unokáinknak és elmondhatjuk életünk végén: Jó harcot harcoltam! S ebben segít bennünket Isten és Mindszenty Szent József!”
Hála Istennek van egyel több szentünk István királyunkon kívül, aki sem szent, sem magyarérdekű példát nem adott. István királyt az erre egyedül illetékes vatikáni Szentszék szentté sohasem avatta, csak a Habsburg érdekű történelemhamisítók ékesítették őt ezen kívül az „országalapító” rangjára, mert szerintük Magyarország léte István királlyal kezdődött és nem az őt több mint száz esztendővel megelőző, a Vérszerződés tényében megszilárdult Magyarország volt.
I. István tényleg „országalapító volt, csakhogy az ország nem Árpád honfoglalóinak István idejében már több mint száz esztendőre visszatekintő Európa verő magyar katonai nagyhatalom, hanem . . . Ausztria volt! István királyt a német feleségének fegyveres erői emelték trónra, István király már az avar vértestvéreink által megszállt Ober-Enns vonalat a honfoglaló Árpád a 907. július 3-5 között az egyesített német erőket Pozsony előterében tönkrevert erejével ismét elfoglalt Ober-Enns határvonalat István németérdekű uralma alatt harc nélkül üríttette ki egészen a Bécs előtt kb. 30 km.-re fekvő Ungartor-Deutsch és Haltenburg-ig, és a mai Ausztria teljes területét német telepesnek adta át. Így keletkezett Német-Ausztria. . . . Amely miként valami rákos daganat emésztette nemzetünk erejét és hamisította nemzet tudatunkat és a megérdemelt összeomlásával rántott magával a trianoni ország csonkításig.
Ennyit István királyról. De lássuk ezek után a történelmi tények világánál a magyar plébánia ügyével kapcsolatban „szentté” avatott Mindszenty valóságos alakját.
Szerencsétlen erdélyi véreink „Erdélyi Világszövetsége” kitaníthatatlan eredménytelenséggel kopogtatva nyugati hatalmak kormány székeinek ajtajait, ahonnét soha baráti támogatást, sem biztatást, még kevésbé fegyveres segítséget nem kaptunk és a jövőben sem várhatunk. De honnét is kaphatnának ezek a szegény véreink helyes irányítást, akik azt hiszik, hogy a nyugati világ sajtó termékeinek olvasásából felismerhetik a nemzetérdekű tájékozódást irányelveit? A nyugati világ magyar újságolvasója még nem ismerte fel, hogy ez a nyugati sajtó – főleg az észak-amerikai – döntő többségében annak a zsidó világ-összeesküvésnek a kezében van, amely egyáltalán nem tekinti szívügyének a magyar nemzet megsegítését, hanem ellenkezőleg a magyar nemzet végleges tönkretételén dolgoznak, amelyet új Izraelként kíván birtokába venni.
Szerencsénkre, az európai határok újjárendezésére hivatott távol keleti nagyhatalom, a kommunistának elkönyvelt China volt az, amely segítőkészséggel nyújtotta felénk a kezét, ami félreérthetetlenül derül ki a Chinai Népköztársaság képviselőjének Chiai Guan-Hua az UNO 28-ik közgyűlésén szinte ultimatív hangú 1973. okt. 2-án elmondott külpolitikai beszámolójának e következő szakaszából: „A Szovjetuniót kötelezni kell minden katonai erejének kivonására minden általa megszállt ország területéről” – tehát Magyarországról is! Ez volt Trianon éjszakájának komor egén áttörő első reménysugár, mely Magyarország feltámadásával bíztatott.
China képviselőjének ez a beszéde egy katonai behívó erejével hatott rám, mert gyötört azon veszély lehetősége, ha a kommunistának minősített és ezért negligált China baráti szózatának semmibe vételével ismét a számunkra hamis oldalra állanánk fel, amint „a Nyugatba helyező” I. István királyunk óta kitaníthatatlan következetességgel annyiszor megtettünk. Elhatároztam tehát, nem törődve a vállamat terhelő 85 esztendő súlyával, hogy sorra látogatom a magyar emigráció észak-amerikai és kanadai központjait egy China-barát mozgalom kezdeményezése végett. Előadásaim során egy előnyomtatott nyilatkozatot köröztettem e szöveggel: „Csatlakozom a magyarok China-barát mozgalmához.” Erőfeszítésem eredményével meglehettem elégedve, mert annak ellenére, hogy előadásaim a nyári évadra estek, amidőn is tehetősebb nemzettársaim inkább vitorláztak a kaliforniai vizeken, mintsem politikai előadást hallgassanak. Minden előadásom kerek 150 aláírással végződött, tehát Los Angeles, San Francisco, Cleveland, Hamilton és végül montreali látogatásomról több mint 700 aláírást hoztam haza. Ez több volt, amit Mao Tse Tung zászló bontása a 800 milliós China Csunyi városkájában ért el. (Kelet Népe 8-ik. sz. 44-ik old.)
Los Angelesi előadásom rendező bizottságát nagy aggodalomban találtam, mert tervezett előadásom összeesett Mindszenty Kardinális látogatásával. Mindszenty New York-ban kitűnő sajtót kapott, aminek hatása alatt a Los Angelesiek a bíboros számára a helybeli legelőkelőbb szállodájának az államférfiak kijáró lakosztályát bérelték ki, engem pedig sürgősen rábeszélni törekedtek hogy az előadásaim sorrendjét cseréljem fel olyképpen, hogy az előadásaimat Montrealban kezdjem meg Los Angeles helyett.
Engem Ö Eminenciájának jelenléte egyáltál nem zavart. Én Ő Eminenciájának programját nem Los Angeles-i utam 1974 októberétől, hanem már 1956 októberétől ismerem, amikor is az Ő Eminenciáját kiszabadító szabadságharcosok azon kérelmét, hogy álljon a nemzethű emigráció élére, e kérelem megválaszolása helyet azon követelményének hangoztatásával kezdte, hogy az egyházi birtokokat vissza kell adni. Minden, a nyilvánosságnak szánt nyilatkozata az egyházi birtokállomány visszaszerzése körül forgott. Ebben merült ki szabadföldi tartózkodása alatti küzdelmeinek célja; ezért a célért hajlandó lett volna a gyászos emlékű Habsburg restauráció ódiumát vállalni, amint ezt Zita Ex-királynénál tett látogatásaival bizonyította. Los Angeles-i előadásom rendezőinek ennek megfelelően azt válaszoltam, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó előadásaim már leveleimben rögzített sorrendjének megváltoztatására. Teljesen elegendőnek tartom előadásom kezdetének 10 nappal történő eltolását. Ennyi idő tökéletesen elegendő a tömjénfüst eloszlására, hiszen Ő Eminenciája a tömjénfüstön kívül más benyomást gondolkodó és magyartudatos hallgatósága számára hátra hagyni nem fog. Így is történt, sőt ennél is több történt: a Los Angeles-i Körösi Csoma S. Társaság jobb oldalának kiválása és újjá alakulása, amit a háttétből előbukkanó Tollas Tibor, az emigráció gonosz szelleme megakadályozni nem tudott.
Körösi Csoma S. Társaság nemzeti érzésű tagja itt méltán háborította fel Ő Eminenciájának sértő magatartása, melyet a Körösi Cs. S. T-ság azon kérelmével szemben tanúsított, hogy hallgassa meg az emigráció nemzeti érzésű küldöttségének előadását, amelyben a magyar nemzet létét fenyegető veszélyt kívánja megismertetni és ennek megfelelően kérelmezte, hogy nemzetünk veszélyének idején hozza létre tekintélyével az emigráció nemzethű táborának egységét.
Ő Eminenciája nemzetünk ezen életbevágóan fontos kérdésének meghallgatására engedélyezett időt három perc, mind három percben állapította meg. Ez a méltatlanul szűkre szabott idő már magában is sértő elutasításnak felel meg. Az előtte tisztelgő küldöttségünknek még ez idő kihasználását sem tette lehetővé folytonos közbeszólásaival: „Minek az a rovásírás? Szépíróink latin betűkkel a magyar irodalom remekeit írták meg.” . . . „Rossz társaság az a Badiny!”. . . „Magyar Egyház!” . . . „Nem elég a Római Katolikus, a protestánsok hitfelekezetei?”
De minden további előadásnak elvágta lehetőségét azzal, hogy a küldöttség előadójának nemzeti létünk veszélyére utaló előadását Ő Eminenciájának segédlelkésze Mészáros, -- nevéhez méltóan – az előadó kabátja szélét megragadva penderítette hátra a küldöttség éléről.
Minden tiszteletünket megérdemli ugyan az a hősiesség, amellyel ismételt súlyos testi bántalmazása ellenére is megtagadta a budapesti moszkovita hatalom önigazolására szolgáló nyilatkozat aláírását, azonban a mi magyar szabadságharcunk és nemzeti létünk feltételeivel szemben közömbös, sőt ellenséges magatartást tanúsított. Megtanulta ugyan nyelvünket, de lelkében nem maradt több egy magyarul is tudó vatikáni állampolgárnál és szellemében ezer év áthidalhatatlan távolsága választja el attól, amit igaz magyarnak nevezhetünk!
Nyugodjék békében, de tiltakozunk az ellen, hogy dicső történelmünket egy újabb bálvánnyal éktelenítsük el.
Forrás: A Nap Fiai. 1978. jan-febr.