Dr. Nagy Attila

ÚJ MÁRCIUSI GONDOLAT

            Van-e okunk ünnepelni márciusban? – tettem fel a kérdést néhány éve, s a helyzet azóta is változatlan. Bár emlékezni kell, de ünnepelni csak szabad országban lehet, s Magyarország ma nem szabad. Nem lehet szabad az az ország, melynek pénztárcáját más országban kezelik (időszerű részletek a napilapokban), gázcsapjait határain túl zárhatják el, vizeit a környező országokból mérgezhetik, és a politikai döntések sora Trianon óta idegenben születik. Lehet újrafogalmazni az 1848-as 12 pontot, ma is időszerű, de a legszebb s legszentebb elgondolásoknak sincs haszna, ha nem lehet megvalósítani. Mégis egy ilyen következik most, amikor az unióellenes erők Európa szerte hallatják hangjukat, Magyarország azonban ebben is néma, elnémították. Pedig ma kettőzött erővel, két irányban is zajlanak olyan események, melyeknek hátteréről kevés szó esik. Ez pedig az idei nyárelőre tervezett európai parlamenti választás, a másik pedig az az összefogás, ami a „mi érdekünkben” zajlik, immár leplezetlen nagykoalícióban, a magyar felkészülés a 2011-ben esedékes soros európai elnökségre.

Miről szól az európai parlamenti választás? Újabb hazaárulókat kell küldeni Brüsszelbe, s őket a mi pénzünkön etetni, utaztatni, brüsszeli, pesti és egyéb magyarországi udvartartásukat éltetni éveken át, nem beszélve magának a választásnak a milliárdos költségvetéséről. Az ország jelen helyzetében mindezeken nemcsak spórolni lehetne, de fel kellene ismerni, hogy közköltségen saját hóhérjainkat választjuk, akik majd európai érdekek szerint szavaznak, ellenünk. Ez a fehérgalléros bűnözés felsőfoka. Fel sem mértük a most leköszönő 24 magyar képviselő tevékenységét, a rájuk fordított kiadásokat és a (nem létező) hasznosságukat, máris újabbakat kellene választanunk. Kik ők és kik lesznek utódjaik? A válasz egyszerű: Habsburgok (ha egy van belőlük, az is sok), kommunisták, cionisták. Máig nem volt foganatja annak a néhány éve adott jelszónak, hogy „Habsburg, kommunista, cionista unió, büszke, szabad magyarnak nem való!” Érdemes szétnézni a pártok között, a buzgó jelöltállításban EU-ellenesség még az ellenzék oldalán sem jelenik meg. Bár a személyekről szóló elemzés külön írás tárgya lesz, hadd álljon itt most az értelmetlen képviselet példája. Nemrég egy 15 milliárdos ügyben történt uniós szavazás, melynek alapvető visszaéléseiről három magyar képviselő személyesen is tudott, mégsem szólt ellene. Barsiné véleménye szerint, ami az „unió” elé kerül, úgyis megszavazzák (ez beismerés!), Becsei Zsolt „természetesen” nem szavazott pártja ellenére, és az ügyben hallgatott az az Olajos Péter is, aki később más miatt kilépett egy hazaáruló pártból. Aki még ebből sem ért, annak álljon itt egy hasonlat. A közelmúlt történelméből képzeljük el, hogy a Szovjetunió kongresszusába a csatlós államok is küldhettek volna képviselőket. Ki hinné ma el, hogy bármilyen beleszólásuk lehetett volna az akkori politikába?

Az igazi alattomos háttérmunka pedig az, ahogy a 2011-es magyar EU elnökségre való felkészülés, felkészítés zajlik. A dolog látszólag nyilvános, bárki olvashatja a www.rajtunkasor.hu vagy akár a Magyar Tudományos Akadémia honlapján. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 2008. szeptember 10.-i döntése értelmében az MTA Politikai Tudományok Intézete nyerte el a 2011-es magyar EU elnökséghez kapcsolódó szakpolitikai rendezvénysorozatok szervezésére beadott pályázatot. A projekt célja egy olyan átfogó szakpolitikai konferenciasorozat rendezése, amely a magyar EU elnökség időszakára felméri és elemzi a magyar álláspontot a különböző uniós szakpolitikai kérdéskörökben. A projekt kapcsán egy olyan átfogó kommunikációs kampányt terveznek, amelynek célja a közvélemény tájékoztatása és felkészítése hazánk rendszerváltozás utáni időszakának egyik legjelentősebb politikai eseménysorozatára, amely hosszú távon meghatározhatja Magyarország nemzetközi megítélését és országképét. A konferenciasorozat alcíme, valamint a kampány tervezett jelmondata: Rajtunk a sor! A rendezvényekre minden esetben meghívást kapnak az adott szakpolitikai témakört felügyelő minisztérium vezetői (miniszter, szakállamtitkár), az Európai Bizottság vezető tisztviselői, a Magyar Országgyűlés szakbizottságainak kijelölt tagjai, a parlamenti pártok szakpolitikusai, az Európai Parlament magyar tagjai, az adott iparág meghatározó vállalatainak vezetői, valamint a civil szféra képviselői és a téma elismert kutatói. A 2009. január és 2010. december között havonta zajló konferenciasorozat célja, hogy a kormányzati ciklusok, és a napi politikai változások ellenére folyamatosan biztosítson egy „semleges” egyeztetési fórumot, ezáltal is segítve a központi közigazgatás felkészülését és a társadalom tájékoztatását.

    Az eseménysorozat kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogyan az unióba való belépés kampánya is zajlott, kézfogás a hatalom és az ellenzék között. Nem kell bővebb magyarázat ahhoz, hogy ma a fenti rendezvénysorozat a hatalom érdekeit szolgálja, lásd a résztvevőket, az NKTH-t, az MTA-t, a fővédnök maga Sólyom László, védnök pedig az akadémiai elnök, Pálinkás József, és a 2009. januárjában megtartott nyitó alkalom díszvendége lett volna Gyurcsány Ferenc is, akit azonban valószínűleg a közfelháborodás elkerülésére töröltek a névsorból. A magyar elnökség nem is igazán magyar, hanem trióban zajlik majd Spanyolországgal és Belgiummal, „két nagyobb testvérrel”, és egyébként is, a magyar elnök már csak az íratlan szabály miatt sem képviselhet éppen magyar érdeket… Érdemes megnézni a havonta tervezett előadássorozatok témaválasztását: 2009. február: A lisszaboni stratégia: kutatásfejlesztés, gazdaságfejlesztés, szociális kérdések. Bár jelenleg nincs is ilyen szerződés, az előadók között Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Göncz Kinga külügyminiszter mégis hitet tett amellett, hogy reményeik szerint a magyar elnökség idejére ez már érvényben lesz. Sőt! A Rajtunk a sor c. rendezvénysorozat leplezetlenül hirdeti azt a 2010 januári alkalmat, melynek címe: Az Unió új keretei: a lisszaboni szerződés. Mintha törvényszerű lenne az elfogadás, és a program szerint „előre isznak a medve bőrére”. A lisszaboni szerződés sikere reményében beszélt Németh Zsolt és Mesterházy Attila, az Országgyűlés magyar EU-elnökség munkacsoportjának fideszes és MSZP-s társelnökei is. De kilóg a lóláb akkor is, ha a FIDESZ egyéb tevékenységét idézzük: ők éppenséggel önálló költségvetési törvényt sürgetnek az EU-elnökségre, 3 évre, a felkészülési költségek fedezésére. Már megtörtént annak a 600 (!) jelöltnek a kiválasztása, akik e munkát segítik majd szakértőként. Sok hűhó a semmiért, és főleg az ország jelen helyzetében. A döntések szálai időben itt is távolabbra nyúlnak, már 2008. februárjában aláírták az ötpárti megállapodást a 2011-es EU-elnökségről. Álságos Orbán Viktor legutóbbi évértékelő beszéde, „Nem fűzünk reményt a mostani kormány működéséhez”, miközben éppen a gyurcsányi politika legfőbb kiszolgálójával, Pálinkás elnökkel fog kezet.           

            Magyarország állapotának fokmérője, jelenleg szégyene, hogy az EU-ellenes gondolatot ma újnak lehet nevezni. Akinek nem volt elég az elmúlt húsz év történelme, nem tanult az europarlament elmúlt négy évéből, nem látja, hogy mibe került mindez, az a fenti adatokból is kiszűrhetné: sokban van nekünk az EP parlamenti választás, még többe kerül pusztán a felkészülés a 2011-es elnökségre, hogy e dicstelen trónon az ország pusztulásáról tudósíthassunk.

Dr. Nagy Attila

orvos, közíró