RECRUDESCUNT DIUTINA
INCLICTAE GENTIS HUNGARAE VULNERA
Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem kétségbeesett segélykiáltásai a Nyugat urai felé ugyanúgy pusztába kiáltott szavak maradtak, mint Kossuth Lajos brilliáns retorikával elszavalt beszédei az Új Világ törvényhozó testülete előtt. Vagy napjainkban: Tom Lantos magyar származású kaliforniai képviselőnek a kongresszusi naplóban megörökített megemlékezése Koszorús Ferenc vezérkari ezredes egyedülálló hőstettéről, amivel negyedmillió zsidó testvérünket mentette meg a gettókból elhurcolástól.
NINCS KEGYELEM ! A nyugati világ mindmáig Ázsiából betolakodott fajzatot lát bennünk és alig leplezetten a lassú kiirtásunkat tervezi. Hatmillióban határozták meg a lakosságunk számát Sanfranciscóban, a népszaporodást tanulmányozó értekezleten. Addig is megrögzött, javíthatatlan antiszemiták vagyunk, amint azt az újonnan kinevezett nagykövet nem is késlekedett a fejünkre olvasni. A Nemzetet képviselő államelnök csak derékban görnyedve a kezét csókolta, ahelyett hogy elvezette volna a Dohány utcába.
Ha egyáltalán hallott Madl úr a márványtábláról.
Ha már itt tartunk: nem feltünő, hogy a NATO-ba “meghívásunk” idején nem találtak bennünket antiszemitának?! Amikor sürgősen szükségük volt Taszárra?
Vígasztalásunkra szolgálhat azonban, hogy tízmilliós lélekszámunkkal is három világbajnokságban vagyunk verhetetlenek. Munkabéreink a tháiföldi, maláji és indonéziai keresetek alatt vannak, (bár ott fűtési gondok sincsenek), az alkoholizmusban is élen járunk és több hosszal tartjuk az öngyilkossági rátát.
Kormányzatunk a világbankok adósságvermeinek őrei, az uzsorakamatok fizetett beszedői, Baál aranyborjú papjainak helytartói. Természetesen a szocializmus, a nép szabadsága cégjegyzéssel, a baloldaliság örve alatt. Valójában azonban a globalizálás, az “Egy Világ” őrület forgatókönyvének a vak, kritikátlan majmolásával.
Kormányunk a szerencsétlen ország sajkáját egy óriási vízesés felé kormányozza az egyre gyorsuló ár sodorvonalában. Ha ez az allegória nem rázná fel a józan ész teljes hiányával, strucc módra gondolkodó honfitársaim valóságszemléletét, utalok néhány történelmi tényre az utóbbi évtizedek során vitathatatlanul a világhatalmat gyakorló USA politikája körül.
Szövetségeseit a pillanatnyi érdekek szerint cseréli. Példák: Afganisztán (Szovjetúnió majd a barlanglakó terroristák), Irak (Irán és Saddam ellen) Szerbia (2.VH és Kosovo).
Külpolitikájának meghatározása: gátlástalanul imperialista. Enyhítő körülmény, hogy szubordináltan, a saját jól felfogott érdekeivel szemben, kényszer alatt, eszköz gyanánt cselekszik, a Világuralom valódi birtokosai: a Nemzetközi Pénzhatalom igájában.
Közvéleménye a kritika teljes hiányával a media hatása alatt áll. Csak egy példát említek: a 911-es rémtörténetet. A világhálón bárki, bármikor beírhatja a Google keresőre, hogy <operation 911>, rákattinthat és egyből fény derül minden idők legnagyobb csalására, megtévesztésére ami egy jobb sorsra érdemes, hősi multú ország lebombázásához vezetett, ártatlan civilek tízezreinek a legyilkolásával.
Az angol és amerikai forrásokból vett információk tömegét érdemes elolvasni.
Mert a repülőgépek földről való irányítása már 1950-től folyik … Nem volt szükség Kamikaze pilótákra – különösen olyan balfácánokra, akik még egy Cessnát sem voltak képesek röpülni. Mégis hónapokig nyomoztak az “terroristák” pilótaiskolái után.
Az USA a technológia fejlődését, a találmányokat a “véderők” használatára korlátozza elsősorban. Amivel gyilkolni lehet, azt persze ki is próbálják. Gyakorlótérről gondoskodás a külpolitikosok dolga – valami háborús ok mindíg akad valahol. Annak idején a hiányos emlékezetű M. Albright asszony (nem emlékezett, hogy a nagypapája Sztálin jobbkeze volt) önként ajánlkozott is: minek van “véderőnk” ha nem használjuk? Mert Amerikában a Pentagon irányítja a külpolitikát – a kocsit fogják a lovak elé ...
Amerika lelkiismeretét terheli az idők végezetéig a (nem egy, hanem) két atom bomba használata, a kartács bombák, nepál gyújtóbombák, műholdról irányított rakéták és számtalan más “tömegpusztító fegyver” bevetése. Ehez az egész világon kizárólagos privilégiumot engedélyeztek saját-maguknak, az erősebb jogán.
Figyelemre méltó tény, hogy 2002 decemberében biológiai fegyverek nemzetközi ellenőrzését tárgyalták és az USA szavazta le a protokol alírását, azzal érvelve, hogy az ellenőrzés gyakorlatilag lehetetlen és a szerződés megszegéseit sem lehet megállapítani. Az érvelés mögötti ok természetesen Amerika üzemeinek a nemzetközi ellenőrzés alóli mentesítése volt. Ugyanakkor Bushnak “megdönthetetlen bizonyítékai voltak” hogy Iraknak tonnaszámra áll raktáron a sok vegyszer, és kötötte az ebet a karóhoz hogy azt meg is fogják találni. Egy másik blöff, amit később majd intézményesen elhallgattatnak.
A PÉNZ URALMA UTÁN ÖKÖLJOG ?
Oswald Spengler írta volt még 1914-ben, hogy a pénz uralmát az ezredfordulóval Cézár egyeduralma fogja követni. A jövendölés kisértetiesen megvalósult, beteljesedett. A pénz uralmát tekintve: tökéletesen. Cézárt illetően kételyeim vannak. A Nyugat Alkonya írásakor még dinasztiák uralkodtak, csak a franciák éltek köztársaságban és a gyarmatból szabad államszövetséggé alakult Amerika elnökét választották népszavazással. Tudvalévő, hogy a születési előjoggal uralkodásra kerülő királyok, fejedelmek, cárok és hercegek közt elég gyakran előfordult az exportra alkalmatlan (ütődött) egyén, hisz DEO GRATIA (Isten kegyelméből) kerültek sorra a trónra. De Sprengler sem láthatta előre a lángeszével, hogy az Új Világban a századfordulón egy szellemi fejlődésben visszamaradt, köznevetségnek örvendő, de jó családból való embert válasszanak meg négy évre az egyre több hatalommal felruházott elnöki székbe. Spengler kortársai: Theodore Roosevelt, W.H. Taft elfogadható képességű vezetőknek látszhattak (a vérbajjal született Woodrow Wilson később került csak sorra).
“Dabljú” Bush teljes autarkiára predesztinált, hogy azt ne mondjam dróton rángatott báb a láthatatlan hatalmak kezében, aki aligha éli túl a négy évét mint elnök. Ha lenne egy független nemzetközi bíróság: még rács mögé is kerülhetne.
De ilyen bíróság nincs, mint ahogy nincs egy független Nemzetek Szövetsége sem, csak szabott árakon szavazó küldöttek gyülekezete egy hasonló, lekötelezett és lefizetett vezértitkár engedelmes vezetése alatt.
Bush személyében USA-ban feltámadott a náci Főnix madár. Az ellenmondást nem tűrő, tömegpusztító fegyverekkel fedezett, ököljog korlátlan birtokában uralkodó Cézár.
A jövő kilátásaira utaló döbbenetes váteszi jóslatot prof. Paul Kennedy “The rise and fall of the Great Powers” c. könyve (Random House, 1987) borítólapjáról idézem:
“ … the United States now runs the risk, so familiar to historians of the rise and fall of previous Great Powers, of what might roughly be called ‘Imperial Overtretch’: that is to say, decision makers in Washington must face the awkward and enduring fact that the sum total of the United States’ global interests and obligations is nowadays far larger than the country’s power to defend them all simultaneously.”
Azok számára, akik nem értenek angolul anyanyelvi színten, íme itt a mondanivaló magja: az USA globális terjeszkedése összeomlik, ha egyszerre támadják meg világszerte. Ezzel a halálos veszedelemmel kacérkodik Bush elnök.
KIÚT A KÉNYSZERPÁLYÁRÓL
Soha a történelmünkben nem volt nagyobb szükségünk egy gerinces NGO szervezetre mint napjainkban, amikor a kormány tehetetlen – ha mégoly nemzeti érzések is irányítják a külpolitikáját, amivel pedig igazán nem lehet megvádolni Medgyessyéket.
Az egyedüli civil szervezet, amely felöleli a Kárpátmedencében és a diaszpórában élő magyarságot: a MVSZ kellene hogy legyen.
Más nincs, és akár tetszik, akár nem: idő sincs rá, hogy kreáljunk egy másikat.
Viszont a MVSZ kárpátmedencei központja és a világszerte tengődő Országos Tanácsok közötti egyre elhatalmasodóbb gyalázkodások, kölcsönös kitagadásig fajuló ellentétek már nemcsak hazai, hanem külföldi bírósági beavatkozásig is kiterjedtek. Aggasztó és végtelenül elszomorító, hogy a Világ halálos veszedelmében is ennyire elfajult a hagyományos “magyar a magyarért mozgalom” – a fúróval és fűrésszel …
Szerencsére a nyelvöltögetésben érintett maroknyi ember számszerűsége és értelmi emelkedettsége a béka-egérharc kategóriába sorolja a dicstelen viszálykodást. A régi AOT aktív tagjainak a számát illetően csak találgatni lehetett, a kitagadott utód USOT (?) arra büszke, hogy már csaknem 40 tagja van.
Az állítólagosan másfél milliónyi amerikás magyarból.
A jelenség azonban gondolkodásra késztet. Sejteni engedi, hogy elrejtve mély szakadék tátong a gondolkodó otthoniak és a külföldre szakadt hazánkfiai között.
Szeretnék az átélt tapasztalataimból rátapintani eseményekre, okokra, amelyek kihatásai kitermelték történelmünk buktatóit, a reánk mért sok csapást, viszályt és a hagyományos balszerencsét, amiért aztán most egymást okoljuk, Sajó Sándor szavaival: egymást marcangoljuk. Talán sikerül eloszlatnom a ködöt, vagy legalábbis rést ütnöm rajta a tisztán látáshoz.
Gyerekkorom óta meggyőződésemmé vált a Habsburg uralom átka Mohácstól kezdve. A török nem a mi ellenségünk volt, elmodhatjuk a költővel: “Hej, török testvér – nem jól cselekedtünk…” A török megszállásunk “Két pogány közt egy Hazáért omlik ki vére” évszázadai, majd az örökös európai háborúzás véres és anyagi veszteségei, gyarmati kiszolgáltatottságunk, az idegen nemzetiségek betelepítése, majd azoknak a céltudatosan ellenünk hergelése okozta Trianont.
A Habsburgok a római katolikus egyház feltétlen támogatói voltak. De sem a dinasztiában, sem a Vatikánban soha nem akadt senki, aki beleolvasott volna Mózes Deuteronomiumának a 17. fejezetébe, ahol írva vagyon: “ … csak a népedből való testvéreid közül tehetsz meg valakit királyodnak; idegent, aki nem testvéred, nem tehetsz meg királyodnak.” Kullancs, pióca módra szívták az életnedvünket és vérünket, akik a birodalmuk magja, fenntartója voltunk és – hálából – ott ártottak nekünk, ahol tudtak.
Tehát: nem csak és nem egyedül a nyugati hatalmak diplomáciájának az évszázados gyűlölete eredményezte irányunkban az “ ázsiai fajzat” ellenséges megítélést.
Az 1867-es kiegyezés a városokba tömörült, jórészt idegen középosztály jólétét hozta meg. A polgárság persze a dinasztiához húzott, és nem a jobbágyokból agrárproletárokká vált tősgyökeres magyarsághoz. Ez nyomta rá a bélyegét a trianoni Horthy idők alatti történelmünkre is. Az értelmiség, középosztály, a vezető réteg csak féltéglával mellveregető jajdehazaffyas szólamokban volt magyar, de mindezideig (igen, 2003-at írunk!) nem volt képes megszabadulni a “boldog békeidők” urambátyám színekúra emlékeitől. Nagyon kevés Teleki Pál és Bajcsy Zsilinszky volt közöttük.
Horthy negyedszázados országlása világviszonylatban is kimagaslóan eredményes volt. Rákerültünk Európa térképére, szilárd értékű pénzünk lett. Bár a három millió koldús szemét csak ONCSA házakkal törölhettük ki, de Horthy két alkalommal is megvédte a Nemzet szuverénitását, sőt a puszta létét, amikor fegyverrel is kiebrudalta a trónjára visszasettenkedő IV. Károly exkirályt.
(Jellemző a mai szégyenletes, tragikomikusan fejvesztett állapotokra, hogy Ottó “trónörökös” közéleti nagyságként a magyar történelemírást (!) irányíthatja és nemzetellenes hazaárulókat támogathat.)
A második világháborúba a zömmel idegen származású vezérkar jóvoltából sodortattunk be, hamis okok alapján.
A magyar paraszt s a vele érző értelmiség politikai beállítottsága baloldali: vagyis a legszélesebb néprétegek emberhez illő jólétét előnybe helyezné az uralkodó kevesek érdekeinél. Az orosz fogságban ennek a vajúdásnak a beteljesedését remélte odahaza is. A nemzetközi nagytőke megvalósult agyréme, a bolsevizmussá torzult “szocialista” világrend azonban csak mézes madzagnak használta a már történelemelőtti időkben is ismert és megvalósított szocializmus eszméit.
Hitler európai győzelmei után az angol és amerikai vezérkarok hetek vagy hónapok alatt várták a Szovjetúnió vereségét. A nácizmusnak csúfolt nemzeti szocializmushoz csatlakozás tehát reális alapra támaszkodott és céljaiban is rokonszerves volt, mert a nemzetközi nagytőke rohamosan gyarapodó, káros hatalma ellen irányult.
Hitler megbocsájthatatlan tévedése a nagybankok bűneinek kizárólagosan a zsidóság terhére irása volt. Egybemosta a nemzetköziség felé hajló zsidóságnak a (gettókban élés miatt is érthető) elkülönülését a bankárok immár a világtörténelmet is befolyásoló káros szerepével.
A 20. évszázad világbankjai korántsem voltak kizárólagosan zsidó kézen!
A faj szerinti megkülönböztetés - és annak középkori barbár eszközökkel elkövetett megoldása lett Hitler végzete. Ehez járult még az elfoglalt területek lakosságának teljes kizsákmányolása és megalázása is. Már az első hónapokban kiderült, hogy nem keresztes háborút indított, hanem terjeszkedés volt a célja.
Mi pedig rájöhettünk, hogy imperialista rablóhadjárathoz csatlakoztunk.
A háború sorsa azonban már az első télen eldőlt a moszkvai visszacsapással, amikor Hitler megfutamodó tábornokokat akasztatott fel. A Wehrmacht legyőzhetetlenségének a varázsa hetek alatt elpárolgott.
Utána 1941 január elején a német vezérkar főnöke, Keitel vezértábornagy Budapesten már az asztalt verte, követelve az egész honvédségünk bevetését. Mi pedig még négy évig birka módra kitartottunk a “szövetséges hűség” áldozataiként. Mentségünkre szolgál: (ami csak később bizonyosodott be) - béketapogatózásaink fő akadálya a nemzetközi aggodalom volt, hogy kilépésünkkel Hitler megszállna bennünket és érvényt tudna szerezni a zsidóság deportásának a végrehajtásához. De a megszállás 1944 március 19-én mégis bekövetkezett és a vidéki zsidóságból csak a munkaszolgálatra behívottakat tudtuk megmenteni, a budapesti gettókba gyűjtött (Tom Lantos szerint is 250,000 főnyi) zsidót pedig Koszorús vezérkari ezredes a deportálások ellen kifejtett, egész világon egyedülálló fegyveres bravúrral mentette meg az elhurcolástól.
Meg is kaptuk érte a jutalmunkat: minket kiáltanak ki antiszemitának mindmáig.
Két cikkben is méltattam a negyedmilliónyi gettóba zárt magyar zsidó nő, gyermek és öregember megmentésének az amerikai kongresszus által is elismert jelentőségét. A márványtábla felújítását és újraavatását szorgalmaztam, de csak síri csend következett – mintha Tom Lantos is megbánta volna amit tett a megbékélés érdekében.
A jelek szerint a Világ hatalmasságainak nem érdeke hogy a kétezer éve velünk jóban-rosszban együtt élő magyar zsidósággal megbékéljünk.
Attól tartok, ha a jelenleg még uralmon lévő világrend hatalmon marad, hamarabb kerül sor a márványtábla lebontásra, mint felújításra, újrakoszorúzásra.
A SORSDÖNTŐ KORMÁNYZÓI PROKLAMÁCIÓ
1944 október 15-én a “végső győzelemig” kitartó nyilas és szimpatizáló “hősök” német támogatással sikeresen megakadályozták az aláírt és elfogadott fegyverszünet végrehajtását. Vezérkar, kormány, a csonka parlament, Vitézi Rend, a kabinetiroda, a három hadsereg és valamennyi hadműveleti egység parancsnoka magára hagyta Horthyt és családját. A kevés kivétel öngyilkos lett vagy a Gestapo kezére került.
De egyáltalán lehetett-e teljesíteni a kormányzó hadparancsát?
A határozott IGEN válaszom nem üres, semmitmondó “mi lett volna, ha …” szalmacséplés – mert azt a saját történetemmel és okmányokkal bizonyítom is.
Rozsnyón, 1945 január 22-én, az akkori országhatáron, mint a 24. hadosztály hadműveleti vezérkari tisztje, egy ezredcsoporttal lemaradtam. Nem kerültem fogságba, Malinovszkij “vendéglátását élveztem” néhány napig és kiadtak a debreceni kormánynak. Sztálin vörös hadserege ugyanis csak hadosztályokban gondolkodott s az a legkisebb egység, ahová vk. tiszt is van beosztva. Így egy vk. tiszt átállását egy teljes hadosztály kapitulációjának értékelhették. Ezzel kerülte el Konok Tamás alezredes és csoportja is a hadifogságot. De van a történetnek folytatása is.
Ugyanannak a 24. hadosztálynak a megmaradt részei három hónappal később, április közepén, dr Szilágyi Gábor vk. tiszttársam kezdeményzésére Zólyombucsán megadták magukat. Fegyverüket is megtartva kerültek vasúti szállítással Debrecenbe.
A fentiekre vonatkozó írásbeli bizonyítékok a Hadtörtéti Irattárban fekszenek el.
Volt tehát lehetőség, hogy nemcsak hadsereg, vagy hadtest, de hadosztály is teljesíthette a kormányzó hadparancsát. Természetesen nem Kéri Kálmán módra, átszökve az egyik ellenség elől a másikhoz – csapatok nélkül.
A nyilas puccs árulói, a velük rokonszenvező náci-imádók, no meg a vörös hordától joggal rettegő úri középosztálybeliek (különösen, ha vaj volt a fejükön) a becsapott, félrevezetett honvédség fedezete alatt nyugatra menekülthettek. A polgári és katonai vezetőkkel a nyugati végeken a Dunát lehetett volna elrekeszteni.
Az istenadta nép és a vele érző értelmiség odahaza maradt, magára vállalta a vörös horda jogos (!) gyűlöletét és bosszúját, a fegyverszünet megszegése miatt.
Így festett a tragédiánk a Hazánk felől. Két választáson is kiszavaztuk a bolsevista rendszert, mégis a ‘44-es menekültek minden később érkezőt, beleértve a demokratikus kormány tagjait, “legalábbis kommunista gyanúsnak “tekintettek. - És kezeltek.
Folytatódott a meghasonlás, mélyült a szakadék az ‘56-os menekültek exodusával.
Sydneyben ’56 december elején a repülőtéren fogadtuk az első légiszállítmányt, 80 fő “Szabadsághőst”. Már eldefilírozott a fele a helybeliek többszázas sorfala előtt, amikor egy “bunkó” hang megszólalt mögöttem : “Hát egy magyar sincs magik (sic) közt ?”
Őrzöm a nevét a 6 felnőttnek és 2 gyereknek, akik nem voltak a nűrnbergi törvények szerint üldözöttnek tekinthetők. A feltűnően jól öltözött fiatal emberek (amint később kiderült) Rákosi pribékei voltak, akik a felkelés haragja elől menekültek és hamarosan szabadsághős alakulatba tömörültek, a hatóságok és média glóriájával a fejük körül.
Ilyen volt az ‘56-os exodus egy befutott csoportja. Egyébként is, nagyon kevés volt at ‘56-osok között, aki puskaport szagolt. Nagyban szaporodott azonban az egyesületi élet gittegyletei száma. Kevés búzával a rengeteg ocsú között.
Ez szerintem a kényszerből (?) külföldön élő magyarság többségének az anatomiája. A kivételeknek természetesen őszinte tisztelettel tartozom.
A külfödön élők sorsa s a jövőt illető kilátásai: sorvadás, enyészet és felszívódás a környezetbe. Vigasztaló, hogy a Kárpátmedence magyarsága – még ha fogyásban is van – továbbra is pótolni tudja a külföldre szakadt honfitársakat. Ez a keleti génjeink titka.
A MVSZ Teleki Pál kezdeményezéséből a trianoni tragédia kábulatában alakult meg. Már Horthy 24 éves országlása alatt visszacsatolták a határontúli magyarok nagyrészét: a Kárpátmedence magyarjai Délerdély kivételével együvé kerültek.
Jött a második világháború: szokás szerint sikerült belekeverednünk, de még nagyobb bajként ( és ismét szokásunk szerint) körömszakadtáig, sőt azután is: birkaként ragaszkodtunk a szövetségeshez illő hűségünkhöz. Pedig világszerte ismert tény, még Bismarck kancellár is kiemelte, hogy a nemzetek politikájában nincs hűség, hála, fegyverbarátság, becsület, - csak: ÉRDEK !
De nem az uralkodó osztály érdeke, hanem a nemzeté.
Hitler fejezte ki ezt a legőszintébben. Mint magánember: “Ein Mann - Ein Wort”, szavatartó, őszinte, tisztességes. De mint a Reich Fűhrere: szabadon csal, hazudik, megtéveszt - ahogy azt a nemzetének az érdeke kívánja.
Nem tudok követ dobni az olaszokra, finnekre, románokra, csehekre. Mint ahogy az angol birodalom se vádolta Tháiföldet, mert hálából, hogy a gyarmatosítástól egy évszázadon át megóvta, mégis csatlakozott a Berlin-Róma-Tokyo tengelyhez. Senki se merné Sziámot árulással vádolni a japán nyomásra megalakult fasiszta kormánya hűtlenségéért. Az akkori érdekük úgy kívánta. De amikor Hitler ideje lejárt, egyből leváltották a kormányt és újra biztosították Nagybritanniát a hűségükről. Az angolok pedig megértették …
A hitleri Németország melletti végső kitartás, amikor az államfő már fegyverszünetet kért: megbocsájthatatlan halálos bűn, sőt öngyilkosság volt. Nem mentség a vörös rém fenyegető veszedelmétől menekvés. Senkinek sem volt inkább oka a félelemre, mint Horthynak, a Fehérek Vezérének. Százszor és ezerszer jóvátette, ha része is volt a vörös terrort jövető véres megtorlásokban, mert származásával és egész közéleti szereplésével ellentétben családjával együtt a Nemzettel maradt, vállalva a sötétbe ugrás rémségét.
Ezért kapta a hálás utókortól a leggyalázatosabb megbélyegzést, országlásának a teljes semmibevételét, a történelem szőnyege alá seprését – ugyanakkor az utóbbi fél évezred valamennyi baját okozó dinasztia leszármazottjait a megvert kutya alázatával ajnározza a kormányzat és az irányított közvélemény.
Nem véletlen ez a szégyenletes állapot, mert a Habsburgok Horthynak, a magyarság rövid nemzeti léte alatti államfőjének az esküdt ellenségei voltak - és maradtak is, még haló porában is. Mégis: egy kanadai ujságunkban Ottó cikkeit olvashatjuk rendszeresen.
A MVSZ megalakitása óta nagyot változott a világ – a mi nyomorúságunk pedig hatványozottan nyomasztóbb lett. Trianont betonba öntötték és a csonka Hazánkat örökre adósok börtönébe vetették a globálizmus sötét hatalmai. A börtönőrök, azaz a hitelezők kitartrott helytartói odahaza élő hazánkfiai és ők irányítják az ország pénzgazdálkodását.
A tejjel-mézzel folyó Magyarország éhezik, mert pénzhiány van.
Szabó Dezső klasszikus mondása: éhes hassal nem lehet Himnuszt énekelni. Mit is várhatunk az otthoniaktól? Aki tehetett volna valamit annak idején, cinikus gúnnyal figurázta ki a jogos felháborodást azzal, hogy: “tetszett volna forradalmat csinálni”. Ma már azt se lehet, mert a NATO is a pénzeszsákok fizetési jegyzékén van. Odahaza csak tűrni és hallgatni lehet. Ezért javasoltam évekkel ezelőtt, hogy innen, kintről támogassuk anyagilag a MVSZ-et idekinti sajtóhadjárattal és tüntetésekkel, hogy mint NGO megtegye azt amit a kormánytól nem lehet elvárni: követelni a “tartozások” törlését.
(Figyelemmel kísértük-e Argentina “csődbejutását”?)
Itt ki kell térnem egy veszedelmes járványos betegségre, amit bizonyos urambátyám-kori haszonlesők terjesztenek. Előrebocsájtom, hogy vakon hiszek a vallásosságban. Az ember az egyedüli állat akinek szabad akarata van és aki tudja, hogy meg fog halni. Ez az alfája minden vallásnak: “Memento mori” – vagyis: emlékezzél.
A földi életünk célját egy öreg székely góbé jelölte meg s azt el kell fogadja minden felekezet tagja, sőt az ateista is. A Kállai Eszter gyűjtéséből való mondás így hangzik:
Azért vagyunk a világon, hogy velünk szebb legyen, mint nélkülünk.
Földi életünk után a halál valamennyiünket egyenként és egyénileg visz el. Hogy mi lesz a lelkünkkel azután, azt a vallásfelekezetek “tanítják” . Én azt tartom, hogy Isten mindnyájunkban ott lakozik és velünk marad, ha elhagyjuk az árnyékvilágot. Ezt éreztem a különböző keresztény és buddhista templomokban, mecsetekben, zsinagógákban, “ateista” kínai kegyhelyeken – ahol több áhitat érzett, mint egy szagosmisén …
Vallás, halál, boldogulás, elkárhozás – mind a legszentebb, legtitkosabb, elidegeníthetetlen magánügyünk, amibe beleszólni senkinek sincs joga és amit lebecsülni, csúfolni, nevetségessé tenni: üldözendő felelőtlenség.
A járványos megbetegedés, amit említettem, a hittel kapcsolatos. Amikor felelőtlen emberek a saját céljuk elérését az emberi vallásos érzés fondorlatos kihasználásával segítik elő. Mert a hit ikertestvére a hiszékenység – különösen a tömegemberekben. Ennek a kihasználása régen a primitív varázslók mestersége volt, ma pedig néhány sötét alkotmányosságkutató és ereklye-misztikum-szakértő szeretne jól megélni belőle. A szentté nyilvánítotott, de tulajdonjoggal is felruházott királyi korona köré font kegyes misztikus erők alkotmányos összetartó hatalmáról lenne egy kérdésem. Ezer év során milyen válság alkalmával vált bármiképen a NEMZET hasznára a Szentkorona?
Vajon kinek a fején teljesednék be a Szentkoronának tulajdonított csodálatos, sok misztikus varázslat? Van más választás, mint Habsburg Ottó, aki már amúgy is Jeruzsálem királya és kiváló kapcsolatairól híres dinasztiából származik?
Vagy maradna a Korona, király nélkül? Mint a Nemzet és az ország birtokosa? Horthy alatt azt is kipróbáltuk. Törvényeinket, ítéleteket a Szentkorona nevében hoztuk, alkotmányunk oszlopa volt. De a kritikus helyzetben (44/X/15) teljes csődöt mondott. Szálasi felesküdött rá és – nem történt csoda, nem szakadt fejünkre a firmámentum.
Nekem nem a koronával van bajom. A tragikus múltat megélt ereklye illő helye szerintem a Királyi Vár kupolatermében lenne, fényes, pompás környezetben, történelmi emlékekkel, könyvtárral körülvéve, ahol fiatalja-öregje megismerheti a Nemzet igazi, hamisítatlan történetét. A királyságot megelőző ősidőkig vissszatekintéssel.
Ami aggaszt, hogy a boldog békeidőkből reinkarnálódott „úri csibészek” (ahogy a parasztok mondták) rémeit látom, akik a korona árnyékában remélnének közel kerülni a húsosfazékhoz. A kataszter-specialistáktól, a símán munka-nélkül-jól-élnivágyóktól, a cím és rangkórságos jajdeelőkelőt játszó bohócoktól tartok. Akik ősei a boldog békebeli udvartartásokban fölözték le a közvagyont.
VILÁGHELYZET
A harmadik világháborúhoz a „prélude” már elhangzott. A dzsungelpolitika bombái énekelték el Bajazzo „Incomminciate!” prológját: Irakban. Világtörténelmi fordulópont tanúi – és remélhetőleg ez alkalommal nem szenvedői – vagyunk.
Immár unalomig ismétlem: Keleten kel fel a Nap. Aki járt mostanában Kínában, annak nem kell mondanom hogy Eurázia van megszületőben. Ezerszáz év után a mi időnk következik itt az Európa félszigeten, annak pont a közepén.
Mi, magyarok, soha semmi jót, de még méltányos elbánást sem kaptunk Nyugattól.
Keleten testvért látnak bennünk. Kína a közeljövő világhatalma. Társadalompolitikai és gazdasági célja teljes ellentétben a csődbejutott bolsevista nemzetköziséggel: az embermilliárdok emberhez méltó életviszonyainak biztosítása egy alulról felépített eszményi demokráciáciában (ez a Jimmy Carter kutatócsoport megállapítása) és sziklaszilárd nemzeti alapra épült szocializmusal, ami egyedüli alkalmas társadalmi rendszer mind a rablókapitalizmus, mind pedig a pénzhatalom globálista világuralmának a megdöntésére. Kínának (minden hamis híresztelés ellenére) nincsenek imperialista törekvései: hatalmas, középkori elmaradottságban élő tartományainak a fejlesztése még évszázadokra is leköti a kirobbanó gazdaságát.
A mai világégés nevető harmadikja Kína lesz. Nekünk, szomszédainkkal együtt teljes semlegességben kell kivárnunk az események feltartóztathatatlan lepergését.
Patrubány Miklós tudatában lehet ennek, mert nemzeti programjának a jelmondata már 1998 óta: „Arccal Európa felé, de szívünkben Ázsia minden zöngésével”.
Befejezésül választ adok a címben feltett kérdésre.
Turáni átok nincs, soha nem is volt. Csak történelmünk félévezredes „Via Dolorosa” kísértetjárása üldöz egyre – attól kell megszabadulnunk. Ismerjük meg magunkat !
Tisztelettel és szeretettel
Palotás Pál
Seattleben, az Úr 2003. évének májusában