Botos László

TRIANONNAK 85 ÉVE

            85 éve, 1920. június 4-én Magyarországtól elkobozták területének kétharmad részét és lakosságának felét, amit a szomszédos utódállamoknak ajándékoztak.  Ezóta, több mint hárommillió magyar él Magyarország határain kívül, kisebbségként kezelt  másodrendű állampolgárként. Állandó zaklatás,  üldöztetés,  megkülönböztetés alatt kell élniük, ami egyenlő egy nemzeti népgyilkossággal.  Anyanyelvüket nem használhatják, magyar iskolájukat elkobozták, bezárták, megsemmisítették.  Templomaikban nem használhatják anyanyelvüket.  Egyetemi és főiskolai taníttatásukat lehetetlenné tették.  Eltiltották a vezető állások betöltésétől és tanító, vagy politikai pályáktól.

              Az ország feldarabolását a Nagyhatalmak államférfiai hajtották végre az I. Világháború után, akik semmit sem tudtak a magyar múltról, történelméről és földrajzáról.  Ismereteiket, statisztikai kimutatásaikat azoktól kapták, akik az elkobzandó területek várományosai voltak.  Elfogadták az alaptalan vádaskodásokat. 

            Több mint egy évezreden át a magyar nép és nemzet a Kárpát-medencében élt, amely földrajzilag Európa egyik legalkalmasabb területe egy tökéletes gazdasági kifejlődésre: a Nagyalföldet hegyek koszorúzzák, ami természetes egységet és védelmet nyújt a bentlakóknak.  A magyar nép önellátó volt, bővelkedett mezőgazdasági termékekben és állattenyésztéshez szükséges füves mezőségben.  A bányák bőségben szolgáltatták az ipari termeléshez szükséges alapanyagokat.  A mezőgazdasági termelés olyan magas volt, hogy majdnem egymagában kielégítette az európai élelmezési szükségletet.  Mi magyarok többségben voltunk és vagyunk a Kárpát-medencében. 

            Magyarország területét az egykori 282.000 km²-ről 93.000 km²-re csonkították. Az elkobzott területekből Rumánia kapta a legnagyobb részt, 103.000 km²-t, mely a Történelmi Magyarország 36.2%-a. Ez önmagában nagyobb, mint a megmaradt 92.963 km².   Az ipar teljesítő képességének  52.2%-a, a foglalkoztatottak 50.7%-a, a termelési érték 44.4%-a került határokon kívülre.

            Magyarországtól elvették a nemzet fennmaradásához szükséges minden  megélhetési lehetőséget. A tőlünk elkobzott területek szilárd helyzetet teremtettek az utódállamok részére.  Az ipari dolgozók 50.7%-a idegen kezekbe került.  A 44.4% haszonnal járó kitermelt értékeket szintén a szomszédoknak adományozták.  A legnagyobb gazdasági kárt a vas, szövött árú, cement, üveg, malomipar, fakitermelés és a papirgyártás szenvedte.  A só, szén és kőbányainkat mind elvették.  Ugyanúgy a földgáz kútainkat.  Elvették vasútvonalainkat, műútainkat és távbeszélő vezetékeinket.  Az utódállamok vasútvonalaink 57.8%-át és a magyar műutak 60.3%-át kapták meg.  Az emberek millióinak életét zavarták meg.  Meg kellett változtatni nyelvüket, szokásaikat, műveltségüket és új állam kötelékeit kellett elfogadniuk, mindannak ellenére, hogy ők nem bevándorlók voltak, mert hiszen több mint ezer éve, mint őshonos nép éltek ott a Kárpát-medencében.

            Két új államot alapítottak.  Csehszlovákiát és Jugoszláviát.  Ezek voltak azon államok, amelyek az elkobzott magyar területeket elcsatalhatták.  Ezek az államok valótlan statisztikai és elferdített adatok alapján követelték a magyar területeket,  azt hirdetve, hogy a magyarság mint kisebbséget elnyomta őket,. 

            Lloyd-George angol miniszterelnök őszintén bevallotta: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.”[1] 

            Már az I. Világháború előtt voltak tervek Magyarország feldarabolására és új államok létrehozására. 

            Magyarországot a szláv népek vették körül, és a pán-szláv mozgalom célja volt a nyugat felé terjeszkedés, hogy Európát elfoglalhassa.  A németek ennek ellenkezőjét akarták, a kelet felé terjeszkedést, követve a Habsburg császárság “Drang nach Osten” politikáját.  Mi a kettő között fekszünk.  A háborúban a német oldalra kényszerültünk az Osztrák-Magyar birodalom következtében. 

            Marx Károly: „A pánszlávizmus nem csupán a szláv népek függetlenségi törekvése, hanem egy ezeréves történelem lerombolása is. Ennek a célnak érdekében Törökországot és Németország felét le kell törölni Európa térképéről. Amikor ezt a pánszlávizmus elérte, hozzáfog majd Európa leigázásához. Európa számára csak két választás van: elfogadni a pánszlávizmust vagy meghódítani Oroszországot és kiirtani az oroszországi pánszláv központot.”[2]

            Masaryk Tamás és Benes Edvard saját előnyükre kihasználták a Nagyhatalmak németellenes törekvéseit.  A kezdetben, csak középeurópai népi szövetségről beszéltek, cseh vezetés alatt.  Így akarták megváltoztatni, befolyásolni a középeurópai helyzetet.  Céljuk volt Magyarország eltörlése és cseh-szlovák-horvát és szerb szövetség létrehozása Rumánia belépésével is.  Gondolták így kellő erő áll rendelkezésükre Németország szembenállására.  A csehek azt hirdették, hogy Magyarország felosztásával a béke megvalósítható Közép-Európában.  Benes azt is javasolta, hogy Csehszlovákia lesz a védőbástya Kelet és Nyugat között.  Csehszlovákia ezért megkapta Kárpátalját az I. Világháború után annak dacára, hogy ezidőben mindössze csak 234 cseh élt e területen, a cseh nyelvet pedig hivatalos nyelvvé emelték. 

            A II. Világháború után Csehszlovákia e területet a Szovjet Úniónak adományozta.  Amikor a Szovjet Únió megkapta Kárpátalját, férfi lakosságát kiszállították (deportálták) 18-tól 50 éves korig.  Idővel az utolsó 5 évcsoportnak megengedték a visszatelepülést.  A többi megsemmisült.  A Szovjet Únió felbomlása után Karpátalja Ukrajna fennhatósága alá került. 

            1915. május 17. az Ohio-i Clevelandban az amerikai kivándorolt csehek és szlovákok egy határozatot irtak alá, amely Csehországgal való egyesülést követelt.  Ez egyezmény alapján Wilson elnök „meggyőződött” a cseh és szlovák testvéri egyesülés óhajáról, így támogatta Csehszlovákia megalakulását.[3]  Hogyan történhetett ez, hogy a kivándorolt csehek és szlovákok ilyen választási alapon beleszólhattak az óhazai népakarat döntés kialakításába, ugyanakkor az őshonos magyaroknak és az ott élő szászoknak ezt megtagadták?

            Masaryk és Benes egy szélesen kidolgozott félrevezető  hírverés hadjáratot vezetett.  A politikai vezetők könnyen megvásárolhatók voltak.  A sajtónak hatalmas összegeket irányítottak Prágából, Moszkvából, Bukarestből és Belgrádból, mindezt a pán-szláv mozgalom sikerének érdekében.[4]  Már 1917-ben, a Cseh Forradalmi Szervezet egymás között felosztotta Magyarországot. E tervhez segédkezet nyújtottak a francia és angol tanácsadók, valamint Lord Northcliffe pénzügyi vonalon, amikor határozatokat hoztak Londonban, Amszterdamban és Párizsban. A hírverő bizottság rendszeresen Londonban találkozott, Lord Crewe házában, 1918-tól a Trianoni Döntésig. Ezek voltak, akik befolyásolták a döntéseket. Az új határokat a hamis számadatok alapján hozták, amit e csoport Benestől kapott. Elnöke Lord Northcliffe volt. A Bizottság tagjai Gróf Denbigh, Robert Donald, a Daily Chronicle szerkesztője, Sir Roderick Jones, a Reuter News Agency igazgatója, Sir Sidney Low, Sir Charles Nicholson, parlamenti tag, Sir James O’Grady, Wickham Steed, a Times külföldi levelezője, Seton Watson, szerkesztő és történész és H.G. Wells, író.  15 évvel később, az angolok beismerték, hogy félrevezették őket, ezért több mint 200 parlamenti tag követelte a határok felülvizsgálását.[5]

            Benes Détruisez l’Autriche-Hongrie (Ausztria Magyarországot el kell pusztítani) című tanulmányában követelte Magyarország megsemmisitését. 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie! Le kell rombolni Ausztria-Magyarországot. Egyesíteni kell a cseheket a szlovákokkal és a jugoszlávokkal! Gondoljatok végül Európa érdekére, a Ti érdeketekre!”[6]

Benes és Masaryk a demokrácia leple alatt eltitkolta a valós cseh célokat.  Függetlenséget és népakaraton való döntést hirdettek a csehek és szlovákok részére, amit a magyaroknak és   németeknek megtagadtak.

Szent István megkoronáztatásától, amely K.u. 1000-ben volt, Magyarország szivesen látta, fogadta az idegen “vendégeket” és még támogatta a török elől menekülő szerbeket, oláhokat az ország belterén való letelepedésre.  Elősegítette műveltségüket, iskolákat és egyetemeket alapítottak.  1648-ban Fogarassy István lefordította oláh nyelvre a katekizmust.  Ugyanebben az évben, a bibliai Újszövetséget és három évre rá a Dávid zsoltárokat is lefordította. Ezek a betelepülők úgy hálálták meg mindezt, hogy a magyar területeket sajátjuknak követelték és azzal vádoltak, hogy elnyomtuk, elmagyarosítottuk őket.  A rumánok, szerbek, csehek és szlovákok önrendelkezési jogot követeltek.  A Nagyhatalmakat a Masaryk és Benes hírverés befolyásolta és ennek alapján javasolták Hazánk megcsonkítását a népi önrendelkezés alapján. 

1918. december 1-én Gyulafehérvári (Erdély) Nemzetgyűlésen, az erdélyi románok kinyilatkozták a Rumán Királyság-hoz való csatlakozási igényüket.  Itt hozzávetőlegesen 15000 erdélyi rumán vehetett részt.   A többi itt élő nép, a szerb, szász és a magyar nép nem szavazhatott e “népi döntéskor”.

A Corfui Egyezmény, amely alapján Jugoszláviát létesítették 1917. julius 27-én, állítólag azt foglalja magába, hogy a dél-szláv kisebbség óhaja a Szerbiával való egyesülés.  Pozzi Henri egy francia politikus mondja: „Szemenszedett hazugság és egyike a háború legnagyobb szédelgéseinek.”[7] 

Pozzi a hivatalosok és a történészek figyelmébe ajánlja, hogy nem az állítólag elnyomott dél-szláv kisebbségek vezetői tárgyalták ezt a csatlakozási szándékot, hanem három magánember: Wickham Steed, a Times politikai rovat vezetője, Seton Watson, a londoni szláv propaganda végrehajtó bizottságának megbízottja, és Dr. Trumbics, Zara, dalmát város volt polgármestere.[8]

            Seton-Watson, 1923-ban tárgyalja a Korfui Egyezményt a Review of Reviews - ban: „Az ’elnyomott nemzetiségeket’ egynéhány tucat horvát, szlovén, illír és szerb emigráns képviselte. Ezekhez csatlakozott egy maroknyi – olasz fogságba esett – cseh katona.” „Kész komikum! De remekül sikerült! – mondotta e sorok írójának a francia Magat, a Korfui sajtóiroda főnöke – valóban kár lett volna, ha a ’kongresszus’ résztvevői bármiféle tekintetben is feszélyeztetik magukat.” [9]

            A szerbek képtelenek voltak békésen együtt élni más nemzeti csoportokkal, melyek Jugoszlávia népességét képezi.  Ezért 1990-ben engedélyezték Szerbia függetlenségét, megtartva az 1920-ban Magyarországtól elrabolt területeket. 

            A Turócszentmártoni Kinyilatkozás, 1918. október 30-a szolgáltatta a “jogot” Csehszlovákia megalapítására, a csehek és szlovákok egyesítésében.  Ezt arra a valótlan állításra alapozták, hogy a két nép, a cseh és a szlovák egy és ugyanazon nép.  Az itt élő 700.000 magyart ugyancsak kizárták az önrendelkezési szavazás lehetőségéből.  A csehek és szlovákok kénytelenek voltak az együttélésre, ezért 1992-ben Csehszlovákia felbomlott, megszűnt létezni.  Így két egymástól független állammá alakultak, megtartva a Magyarországtól kapot területeket. 

Lord Weardale, angol államférfi nyilatkozta:

„Kötelességemnek tartom tiltakozni az ellen, hogy a külügyminisztérium nem foglalkozott behatóbban azokkal az érvekkel, amelyek bizonyítani látszanak, hogy az önrendelkezés fennkölt elvét – amelyért úgy tudjuk, ezt a háborút viseltük – számtalan esetben figyelmen kívül hagyták, de egyetlen esetben sem olyan durván, mint Magyarország határainak a megállapításakor.”[10]

André Tárdieu, Trianon létrehozója nyilatkozta: „Választanunk kellett a népszavazás, vagy Csehszlovákia megteremtése között.” Ő az utóbbit választotta, mert ezért kapta fizetését.[11]

Henri Pozzi idézi Millerand-levél egy részét Lloyd George-nak. „Mi mind határozottan elismerjük a békeszerződések esetleges revíziójának lehetőségét.”[12]

A nagyvilágban szétszórt magyarok egységesek a közös követelésben egy igazságos új határkiigazítás reményében, hogy megváltoztathassák a becstelen Trianoni Döntéseket. 

Az adatolás Botos László 1999. Clevelandban kiadott Út a Trianoni Békeparancshoz című könyvéből.