Töttössy Istvánné Magdolna

Magyar iskola Európában- Európa a magyar iskolában

Úgy gondolom, hogy Európának és az iskolának címbeli megközelítése minden bizonnyal azóta lehetséges, hogy Európában létezik a magyar iskola, mert megalapították, fenntartották és működtették az iskolát. Ám ahhoz sem férhet kétség, hogy miközben mindkét fogalom megőrizte eredeti, alapjelentését, mégis alapvető változásokon is átment.

Ebből egyértelműen következik, hogy napjaink egyik sarkalatos kérdésköre, mit tartogatnak számunkra a folyamatosan módosuló fogalmak, s miként találjuk, miként találhatjuk meg helyünket a XXI. sz. Európájában, s milyen, milyenné lesz, milyenné tehetjük benne a magyar iskolát, s milyen lesz, milyen lehet Európa a magyar iskolában.

Ehhez azonban először is szükséges tisztázni, hogy milyen összefüggésben kívánjuk használni a kultúra és a civilizáció fogalmát. A kultúra az emberiség szellemi javainak hordozója, a civilizáció pedig az emberiség által megtermelt anyagi javak összességének és felhasználásuk minőségének megjelenítője.  A civilizáció és a kultúra tehát számos nemzet esetében nem azonos szinten van jelen, s a két fogalom egybemosása az "európaiság" megítélésekor épp oly téves eredményre vezethet, mint amilyen hamis képet adhat egyik vagy másik fogalom környezeti tényezőktől független megítélése, értékelése.

S természetesen még ide kívánkozik az a megállapítás is, hogy maga az Európa-egyesítő gondolat sem XX. sz-i, s mint ilyen maga is koronként változva, más- és más célokért , más-és más köntösben  vált láthatóvá.

Célszerűnek tartom épp ezért áttekinteni:

a.) Európa fogalmának megjelenését a történelemben,

b.), kultúrtörténeti jelentésének módosulásait,

c.) Európa természetföldrajzi jelentéstartalmának módosulását,

d.)Európa politika-és gazdaságföldrajzi jelentésének módosulásait

e.) a magyar iskola  fogalmának állandóságát és folyamatos változásának állomásait

f.) az Európa-egyesítő gondolatoknak  egymástól csak látszatra  önálló, valójában egymásra épülő sorát, amely elvezetett  az Európa Tanács és az Európai Unió megalakulásán át napjaink eseményeihez.

Ez valójában nem más, mint az ismert történelmi tények új szempontú csoportosítása. Ebből törvényszerűen következik, hogy bizonyos szempontok felértékelődnek, mások halványabban jelennek meg.  Ez természetesen azt is jelenti, hogy a XXI.sz. iskoláinak, ezen belül a magyar iskolának is egyfelől meg kell felelnie az új típusú politikai-gazdasági rendszer követelményeinek, másfelől meg kell őriznie és őriztetnie iskolarendszerének magyar jellegét oly módon, hogy ezen belül kiemelt helyen kezeli az új szempontrendszerű történelemtanítás kialakításának feladatát. Ez azonban véleményem szerint olyan gondolkodásbeli újszerűséget igényel, hogy ez kilépteti a tantárgy keretei közül a kérdést, hiszen sokféleképpen lehet megközelíteni napjaink Európáját, az egységesülni készülő Európát.  Lehet szeretni, lehet nem szeretni, , csupán egyet nem lehet: nem tudni, hogy mi az európaiság jelentéstartalmának  állandó és változó tényezője, s ennek megfelelően helyünket a volt , a jelen, s a jövő Európájában ,  helyünket a változó jelentéstartalom  határain belül.

Tudomásunk szerint legkorábban a görög mitológia örökítette meg Európé nevét.

A Tyrosz-i királylány, akinek csodás álmában szerelméért két földrész: Ázsia és az akkor még névtelen versengett, s akit amint éppen álmából ébredt, bika formájában maga Zeusz rabolt el, lett a földrész névadója.

Europé nevét  Európaként - mint földrészét- először Hésziodosz említette Kr.e. a VIII. sz-ban, majd Hippokratész, aki már összehasonlította Ázsiával, majd Kr. e. a IV. sz-ban Arisztotelész írt viszonylag hosszan róla Politika c. művében.

Kr.u. a VIII.sz-ban, pontosan 769-ben Cordobai Izidóra a 732-ben történt  Poitiers-i  csata leírásánál használja az Európa-kifejezést névszóként, amikor így fogalmaz:

 "...hajnalban az európaiak (=Europenses)  megpillantották az arabok táborát."Néhány évvel később Nagy Károlyt  udvari költője "Európa atyjának" nevezi. [1] Íme! A fogalom ismét módosul: Európa - pontosabban európai- itt, a korai középkorban e vonatkozásában a kereszténységet rejti  már magában.

 Ebből következően azonban az Európa-fogalom újabb módosuláson majd 1054 után,

a keresztény egyház kettészakadásakor megy végbe, amikor is kialakul a Róma - központú

 katolikus (azaz egyetemes) és a Bizánc- központú ortodox (azaz igazhívő) keresztény világ.

Az ortodox törésvonal kialakulása után-ahogy az amerikai történész Gloria Man[2] nevezi a két keresztény világ választóvonalát-, valamint a vallási és a világi hatalom elkülönülésével azonban Európa fokozatosan azonos jelentésű lesz az OKCIDENS, azaz a latin Nyugat-tal.

A "Nyugat" pedig lassan formálódott Europa christiana-vá, azaz keresztény Európává. A folyamat mozgatórugója az Universitas, ahol a közös nyelv a latin, a közös eszmeiség a nyugati kereszténység. A XVI.sz-tól azonban a kereszténység maga is több ágú lett a protestantizmus elfogadottságával és térhódításával.

A  XVIII. sz. több szempontból is újat hozott az Európa-fogalom értelmezésében.

Egyfelől új korszak köszöntött be a francia felvilágosodással: Nyugat már nem volt azonos az Európa christiana-val, sőt nem volt azonos a katolikusok és a protestánsok közötti megegyezések  Európájával sem,hiszen a tételes vallásgyakorlatot mellőzõk is helyet találtak maguknak, de kultúrája, civilizációja  változatlanul  a keresztény eszmerendszeren  nyugodott.

Másfelől megváltozott Európa földrajzi értelemben is. A XVIII. sz-ig Európa határa ugyanis a Don folyóig terjedt. Nagy Péter azonban nemcsak Nyugatra nyitott ablakot Szentpétervár megalapításával, mert "A cári hatalom Európa és Ázsia határául az Ural hegységet, illetve az Ural folyót mintegy folytatásként jelölte ki."[3]

Az Európa-fogalom új jelentéstartalommal bővült: Közép-Európáéval. Közép-Európa államai a kitágult Európa középső sávjába estek, kultúrájuk és civilizációjuk a római kereszténységhez kötötte őket.

Ugyanakkor tapasztalni kellett, hogy nemcsak Európa földrajzi határa tolódott el keleti irányba, amely ezzel megbontotta a hagyományos földrajzi-politikai értelemben egymást fedő ortodox-törésvonalat. E törésvonal mozgása ugyanis épp a földrajzi mozgással ellentétesen is elmozdult Keletről Nyugat irányába (gondoljunk az orosz hatalom növekedésére Ukrajna, illetve a sorozatos felosztások következtében Lengyelország irányába, Erdély népességnövekedésének etnikai mutatóira).

E sokirányú és sok összetevőjű változás, a nyugati és keleti politikai hatalmak küzdőterévé engedte válni Közép-Európát. Itt csapott össze két nagyhatalmi érdek: a kontinentális Nyugat és a nyugati irányba törő Kelet. Ez a harc Közép-Európa megszerzéséért a földrajzi vonatkozásban megnövekedett Európa fogalmát a politikai és gazdasági helyzetet  jól érzékeltető ,  három új elnevezésű régióra osztotta : Nyugat-Európára, Köztes-Európára[4] és Kelet-Európára. Köztes-Európa tágabb fogalom volt politikai és gazdaságföldrajzi vonatkozásban is Közép-Európánál.

A napjainkban használatossá vált új történészi kifejezéssel élve a "hosszú" XIX.századot felváltó "rövid" XX. század teljes egészében kimozdította a hagyományosnak tekinthető, de politikai és gazdasági vonatkozásban már három részre tagolódott Európa- fogalmat. Köztes-Európa egyfelől pozitív értelemben változott (gondoljunk a lengyel állam újraalakulására), másfelől Közép-Európaként úgy esett szét (amelynek egyik legfájdalmasabb ténye Magyarország szétdarabolása), hogy az új államok létrejöttével egyben tovább mozdult nyugati irányba az ortodox törésvonal (Románia nyugati határainak növelése).

Az I. világháborút lezáró Versailles-i-Washington-i békerendszer azonban nemcsak átrajzolta Európa politikai térképét, nemcsak teret nyitott a kommunista diktatúra megteremtésének, nemcsak felszámolta Nagy-Britannia tengeri hegemóniáját, hanem lehetővé tette, hogy ettől kezdve Európa sorsába az Egyesült Államok is beleszólhasson. Ez teljesedett ki a II. világháború után, amikor az USA katonai jelenléte állandósult Európában.

Az Ural hegységig és folyóig növelt Európa Nyugat- és Köztes részének 27 magterületéből (amely kiindulópontja volt a modern nemzetállam létrejöttének) 16 állam van a II. világháború utáni Nyugat-Európában, 11 pedig Köztes-Európában[5].

 A II. világháborút követő  hidegháborús időben  újabb változáson ment át az Európa-fogalom. A számunkra látható politikai "tényezők", akik át-meg átrajzolták az európai

 országok határait Nagy-és Kis-Európá-nak[6] nevezték  az ideológiai, politikai, gazdasági vasfüggönnyel kettészelt Európát.

Nagy-Európa foglalta magába a két katonai és gazdasági pólusra osztott Európát. Ez jelentette a NATO és a Varsói Szerződés , illetve a kapitalista és a szocialista  típusú országok alkotta tömböket. Ez a megosztottság, amely egyik oldalról nélkülözött minden  önkéntességet,  elmosta  a klasszikusnak mondható Nyugat-Kelet meghatározást, mert a kulturális és civilizációs határaiban megcsonkított  Nyugatról  (gondoljunk pl. Königsberg-Kalinyingrád sorsára)  a politikai szempont szerinti Köztes-Európát Jalta leválasztotta és Keletnek adta. A szovjet fennhatóság alá került  területet szokták Kelet-Európának, Kelet-Közép-Európának, Közép-Kelet-Európának nevezni. Ez a fogalom egyszerre utal politikai övezetre, a korábban kialakult kultúrára és civilizációra is.

Kis-Európa fogalmához egyfelől az 1949. május 5-én megalakult Európa Tanácson[7], más-

felől a Marshall-segély segítségével és szívós emberi munkával  felemelkedő európai országokon keresztül vezet az út. az Ez a Hatok útja, azé a hat európai országé, amely 1951.április 18-án  létrehozza az Európai  Szén-és Acélközösséget (=ASZEK), ismertebb nevén a Montánuniót [8], mellyel kezdetét vette az európai  gazdasági integráció.

Nagy-Európa fogalma 199o-ben megingott, 1991-ben leomlott, amikor feloszlatta önmagát a Varsói Szerződés és a KGST. Ezzel azonban  egy az eddigitől teljesen új fejezet kezdődött Európa történelmében.

Ez azonban újabb és alapvető  kérdéseket hoz elő.

Hol van tehát Európa határa?

Mi az európaiság  a   XXI.sz.-ban?

Hol a helye Magyarországnak a XXI. sz. Európájában?

Természetes egyszerűséggel adhatunk erre egy önmagában  igen bonyolult választ: majd megtanítja az iskola. Csakhogy hogyan alakult ki, milyen kulturális és civilizációs  értékek hordozója volt, s mivé lett  a XXI. sz. magyar iskolája?  Ez az iskola milyen választ képes adni?

A latin betűt  és műveltséget megalapozó magyar iskola együtt formálódott a keresztény Európává váló Okcidens Európával,  s járt a közelmúltig egyéni  és mégis európai utat.

A 996-ban Szt. Márton hegyén, a mai Pannonhalmán  Géza fejedelem által alapított   bencés kolostor falai közül csakhamar kinőtt az első iskola. Erről tanúskodnak a már 1010-es, 1020-as okmányok.

A magyar iskola hasonlóan az európai keresztény államok iskoláihoz  a XIV. sz..-tól már nemcsak egyházi és világi társadalmi feladatokat egyaránt ellátó klerikusokat képzett, hanem a városi plébániai iskolák bizonyos polgári igényeket is kielégítettek képzésük  korszerűsítésével.

.Célszerűnek  mutatkozik itt egy kicsit elidőzni az iskola, az oktatás, a nevelés fogalmánál.

Az oktatás  egyfelől tágabb az iskola fogalmánál, mert nem kötődik kizárólagosan az  iskolához[9],másfelől  szűkebb is az iskola fogalmánál[10], mert az iskola nem csupán  oktat[11],s így sajátos viszony és arány alakult ki az oktatás  (mint a tanítás és tanulás egysége)[12]  és a nevelés között[13]. A  magyar iskolák még egy sajátosságát kell érintenünk: ez pedig  a nyelvi és kulturális különbözőség, valamint  a fenntartói "sokszínűség" [14].

Magyarországon is - miként egész Európában-  az oktatás terén a reformáció  hozott több tekintetben is változást. Azonban mind a katolikus, mind a protestáns iskolák  változatlanul a a nyugati keresztény valláson nyugvó "értékrendet"[15] tekintették  az oktatás alapjának.

A változás vonatkozott az iskolaszerkezetre[16], a tananyag korszerűsítésére, a  protestáns iskolák tannyelvére. Erre az időre tehető[17] továbbá a tanulói kör kiszélesítése, és a tanárok képzésének megszervezése.

A szerkezeti és tartalmi változtatások törvényszerűen vonták maguk után a szó klasszikus értelme szerinti tanterv megjelenését .[18] Az oktatás-nevelés folyamatában ezzel a  hangsúly egyfelől a valamennyi és az azonos irányába mozdult,  másfelől a cél és az eszköz  viszonyrendszerét módosította.

A magyar oktatásügyben az első és alapvető cezúrát Mária Terézia uralkodása jelentette.

Apja, III. Károly nyomdokain haladt[19], de  az  oktatásügybe történő beavatkozását már nem titkos  utasítások formájában, hanem nyíltan állami  beavatkozással , felelősségvállalással és elvárással szándékozott  megvalósítani.  

Egyszerűen az 1769-ben kelt rendeletével az oktatás egészét - az elemi foktól az egyetemig bezárólag- felségjogai közé emelte. Ez az  új felségjog  biztosította  a törvényes keretet az 1777-ben kiadott,  jól átgondolt , tervszerűen felépített három szerkezeti egységből álló Ratio Educationis-nak. A rendelet 1776-ban kialakított tankerületekkel a tanügyigazgatást, majd 1777-ben a részletes tananyag felosztással a tartalmi szabályozást, a rendtartással pedig az oktatási intézmények működésének szabályozását  biztosította. Az állam "elvárásai" közül értelemszerűen emelkedett ki  az uralkodó iránti hűségre nevelés.  Ennek legfontosabb és egyben legmeghatározóbb eszköze -az egyébként ettől kezdve kötelező- tantárgy, a történelem lett. A későbbiekben e mellett hasonló fontos szerephez jutott a tannyelv[20] is.

Az állam szabályozó szerepe ettől kezdve váltakozó erősséggel, de  állandósult   a magyar oktatásügyben (miként valamennyi  európai és nem európai országban máig!!).

Az egyházak szerepe folyamatosan változott, de autonómiájukat a tanterv és a tannyelv vonatkozásában csorbítatlanul  épp a fenntartói kötelezettség alapján  őrizték meg  a XIX.sz. utolsó negyedéig.

A polgári Magyarország megteremtése törvényszerűen jelentette (volna!) a magyar oktatásügy teljes egészének átalakítását az óvodától az egyetemig. A politikai események azonban az Eötvös József  nevéhez  kapcsolódó  oktatáspolitikai tervezet  kibontását megakadályozták. Mégsem mondhatjuk, hogy e néhány hónap a Batthyány-kormánytól  a Szemere-kormány lemondásáig nem hozott újat. Az ún. áprilisi törvényekkel hozott.! Az oktatásügy igazgatási és költségvetési valamint a felsőoktatás tanszabadsága  vonatkozásban. A modern közigazgatásnak megfelelően megszűnt a Helytartótanács Tanügyi Hivatala, s helyét - az európai normák szerint - elfoglalta, tevékenységi körét szükségszerűen bővítette a vallás- és közoktatásügyi minisztérium,ahogy nevezték a kultuszminisztérium, s ahogy rövidítették a VKM. A közoktatás  anyagi fedezetének biztosítását pedig az állami költségvetés hatáskörébe utalta. Az egyetemi tanszabadság kérdésében ideiglenes  rendelettel  megtették az első lépést a szerkezeti, tartalmi korszerűsítés irányába.

A szabadságharc leverése után a magyar közoktatás újabb  és  mélyreható változását két lépcsőben ,rendeleti úton irányította  a bécsi kormány  vallás-és közoktatásügyi minisztere[21]. 1849-ben az "Entwurf " a középiskola szerkezeti-és szervezeti formáját korszerűsítette a katolikus, a protestáns , illetve az állami vagy magán fenntartókra való tekintet nélkül[22]. Egységesítette a korábbi tagozatokat, mind a gimnázium ,mind a reáliskola számára elvi megalapozottságú, teljes folyamatában jól megtervezett tananyagot , részletes módszertani útmutatót , a tanulmányok lezárásával érettségi vizsgát , valamint  szaktanári rendszert vezetett be[23].

1855-ben az elemi népiskolák korszerűsítésére került sor, amely tartalmazott némi ellentmondást, de pozitív jellege erősebb maradt: a népiskolákat legalább háromosztályossá, a nagyobb népiskolákat pedig négyosztályossá kellett fejleszteni. A tanítók pedig csak tanítóképzőt végzettek lehettek.

A centralizált abszolutisztikus Habsburg-hatalom németesíteni akaró szándékát nem az Entwurf-fal , hanem majd 1955-58 között a tannyelvre vonatkozó közvetlen utasításokkal próbálta  - igaz eredménytelenül-   megvalósítani.

1861-től az Entwurf-ra épülő gimnáziumi és reáliskolai tantervek  magyar nemzeti jellegűek voltak. Ezt mutatja a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a földrajz tantárgyra vonatkozó követelményrendszer. Ugyanakkor a tannyelv kérdésében értelemszerűen érvényesült az anyanyelven tanulás joga az anyanyelven tanítás jogával szemben.

Nem volt ilyen egyszerű a magyar felsőoktatás helyzete az önkényuralom idején.  A szabadságharc leverése után jelentős számú az egyetemi tanár és diák  hagyta el az országot részben  kényszerű politikai okok  miatt,  részben tanulási célból.

Bécs birodalmi politikája  itt azonnal, közvetlenül és durván[24] éreztette hatását, noha intézkedéseik ellentmondásossága  csekély  előremutató, korszerűsítő elemet is hordozott[25].

A XIX. sz. ötvenes éveiben tehát a magyar közoktatás felkészült a polgárosodás igényeire és szükségleteire: alapja a keresztény értékrend, tananyaga és szerkezete

korszerűsített, nyelvhasználatában  az anyanyelven tanulás joga érvényesül az anyanyelven tanítás jogával szemben, melyet  az állam hivatalos nyelvének kötelező tanítása mellett is megőriz az ország feldarabolásáig. Bonyolultabb a felsőoktatás helyzete, amelynek rendezése  csak a dualista állam keretei között kezdődhetett meg.

A kiegyezés után az  Eötvös József nevével fémjelzett 1868.évi XXXVIII. sz törvény, az első hazai tanügyi törvény[26] megszabta a tankötelezettséget, megszervezte a hatosztályos népiskolát, a népiskolai ismétlőosztályt, az állami tanítóképzést,  a népiskolai felügyeleti hálózatot.

A szakmaiság és a polgáriasulás ötvözeteként értékelhető a miniszter  tudományos tanácsadó testületének, az Országos Közoktatási  Tanácsnak 1871-ben történő létrehozása .

Az állam szabályozó  szerepe a század utolsó évtizedeiben  kétségtelenül tovább erősödött , de ez elsősorban  a  tanügyigazgatásban kialakított felügyeleti jogban, valamint  az egyházi iskoláknak juttatott államsegélyek feltételhez kötésén  keresztül érvényesült,s legkevésbé  és rendkívül megengedő formában  csak a tantervi szabályozásban.[27] Ehhez kapcsolódott a kormány 1896-ban kezdődött iskolaépítési akciója: öt év alatt 1000 elemi iskola építése emlékeztessen a millenniumra.

A tankötelezettség teljesítéséhez szükséges feltételek (személyi, tartalmi, dologi és anyagi) nagymértékű javulása[28]a polgárosodás kulturális és civilizációs szükségleteinek további korszerűsítését  alapozta meg.

Az 1883.évi középiskolai törvény összegezte a korábbi  vonatkozó rendeleteket, a gimnáziumok és reáliskolák rendjét, a középiskolai  tanárképzést. Az általános irányú középszintű iskolák mellett megjelentek a szakirányú középszintű iskolák is.

1884-ben az ipartörvénnyel szabályozást nyert az iparos-és tanonciskolák kötelező megszervezése. A szakmunkásképzés természetesen  más törvények által is szabályozva magában foglalta a mezőgazdasági, szőlészeti, borászati , erdészeti és bányászati  szakképzést is.

A magyar szakmunkásképzés szerkezete  a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan duális lett.

A dualizmus a magyar felsőoktatás  "aranykora"-ként ment át a köztudatba. A kiegyezés után megnyílt a lehetőség a nemzeti jellegű és korszerű (= európai értékrendű és szintű!) felsőoktatás kiépítésére. Az Eötvös-i tervszerűségre jellemzően a létesítendő intézmények tudós-tanárgárdájának kiművelésére  a kiegyezést követően azonnal  ösztöndíjasokat küldtek a leghíresebb európai egyetemekre. A felsőoktatás- és kutatásfejlesztés elválaszthatatlanul összetartozott. A felsőoktatás kiépítése országos és nem főváros-centrikus program  volt [29]A felsőoktatási program nem csupán a hagyományos Universitás korszerűsítését jelentette. Kialakultak  a művészeti felsőoktatás[30], a műszaki[31]a kereskedelmi és a  közgazdasági[32] felsőoktatási intézmények , valamint  a  felsőfokú nemzeti honvédtisztképző intézmény, a Ludovika Akadémia. Ugyancsak alapvető változást hozott a közoktatásban  bekövetkezett változtatás: a szakképzés megkövetelte a megfelelő,  a képzéshez szükséges tanító,- illetve tanárképzést is[33].

A korszerű felsőoktatás az oktatás és kutatás  egységével teremtette meg  egyfelől a "tudóstanár" képzés lehetőségét, másfelől  a felsőoktatás belső és állandó megújuló  fejlődését is. A tudomány kevésbé vált a civilizáció kiszolgáltatottjává, mint a nyugat-európai országokban.

A "hosszú" XIX.sz. lezárulásakor  a politikai vonatkozásban  "Köztes-Európa" régiójába tartozó  Magyarország  oktatásügye elérte  a nyugat-európai átlag színvonalat [34].

A Versailles-i békerendszer Magyarországot a széteső Közép-Európa országai közé sorolta, melynek oktatásügyi vonatkozásai is magukon viselték  a trianoni diktátum valamennyi  hatását.[35]

A két világháború közötti  Magyarország  oktatásügyének  talpra állítását folyamatos korszerűsítéssel kívánta a Horthy-korszak megoldani. E folyamat irányítója a modern konzervativizmust  képviselő, az Etvös-i oktatáspolitikát továbbfejlesztő gr. Klébelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter volt több mint  tíz éven át.

Kultúrpolitikájának alapját a "reális nemzeti önismereten és józan nemzeti önértékelésen alapuló nemzeti önbecsülés"[36] képezte.

Célja egyfelől az európai gondolkodású és korszerű szakmai műveltséggel rendelkező értelmiségi középosztály folyamatos frissítése, melyhez egy korszerű tehetséggondozás  kiépítése kapcsolódott, másfelől a saját közegükben maradó paraszt-és munkásfiatalok  számára  alapos általános és szakmai műveltséget  nyújtó oktatási intézmények biztosítása

A szükséges  törvények, rendeletek, költségvetési tervezetek elfogadtatásának indoklása minisztersége alatt  változatlanul   egyetlen mondatban is összefoglalható: "..a magyar hazát.... elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá."

A miniszter teljességre törekvő korszerűsítésének eszköze a jól átgondolt  és átfogó tanügyi reform volt,amely a közoktatás[37], a szakoktatás[38] , a felsőoktatás[39] , valamint  a  kutatás- és tudományfejlesztés[40] egészét átfogta .

Ez  volt jelen szemléleti[41] tartalmi, szerkezeti és mennyiségi[42]  vonatkozásban is, és  egészült ki a az iskolán kívüli  népművelés fejlesztésének programjával. A korábbiakhoz képest  alapvetően új elemet jelentett  a közoktatásban  a modern nyugati nyelvek és a reáltantárgyak  tanításának előretörése, a Tankönyvügyi  Bizottság  létrehozása, a  tanulmányi munka serkentésére bevezetett országos tanulmányi versenyek rendszere, az egészséges életmód igényének fejlesztése érdekében a tanórán kívüli , de iskolai keretek közötti sportolás bevezetése, az ehhez kapcsolódó országos sportversenyekkel, az iskolaegészségügy fejlesztése, az újszerű  tanár-szülő kapcsolat a szülői értekezletek rendszeresítésével, a hírközlés eszközeinek felhasználása az oktatás-nevelés  korszerűsítésének népszerűsítése érdekében.

Trianon után 10 évvel a magyar oktatásügy  az extenzív és intenzív  fejlesztés eredményeként  ismét  felzárkózott  az európai mellé.

A korszerűsítési folyamat továbbfejlesztése a történész-kultúrpolitikás Hóman Bálint miniszterségéhez kapcsolódik. Hóman Bálint rövid megszakítással  ugyancsak egy évtizedig irányította a magyar kultúrpolitikát. Irányelve a Klébelsberg-inek a folytatása volt, ha munkásságának  elemzői és  értékelői többségükben  ma még nem  is  így  vélekednek.

 Klebelsberg a haza felemelését,a valláserkölcsi alapon álló korszerű nevelést,  Hóman a nemzet összefogását,a nemzetnevelést  emelte  kultúrpolitikai kulcskérdéssé.

Vajon gondolkodhatott volna-e másképp bárki, aki a Trianon és az első proletárdiktatúra-okozta  lelki válságból  ki akarja mozdítani és cselekvővé akarja tenni nemzetét, majd évtized múltával a  terjeszkedő-hódító német és szovjet veszélyt időben felismerve meg akarja  attól  védeni  ? Aligha!

 A nemzetnevelés két szélsőséges pedagógiai törekvést, az individuálpedagógiát (kizárólag az egyénre irányuló) és a szociálpedagógiát (csak a közösségre irányuló) ötvözi az ellentétek feloldásával[43].

Hóman Bálint a közoktatás alapkérdésének tekintette a tanügyigazgatás korszerűsítését[44],

amely számára  egyet jelentett az állami felelősségvállalás és ellenőrzés növelésével [45],

az iskolatípusok közötti átjárhatóság megteremtésén keresztül  a tehetséges tanulók tovább- tanulásának segítésével[46],a nyolcosztályos népiskola  kifejlesztésének  és kötelező bevezetésének  törvényi szabályozásával, a középiskolák egységesítésével [47], a pedagógus képzés korszerűsítésével[48].

A tehetséggondozás keretei között összefonódott az oktatás-és a szociálpolitika,

a középiskolások ösztöndíjrendszerének megteremtésével,[49] az ún. "tehetség-mentő" gimnáziumok kijelölésével[50], az országos tehetségvédelmi alap, valamint  az Országos Magyar  Falusi Tehetségmentő Mozgalom  beindításával[51].

A felsőoktatás - és kutatásfejlesztés  ugyancsak a Klebelsberg-i utat folytatta.

A korszerűsítés középpontjába a felsőoktatás szerkezeti átalakítása került, amely egyfelől az egységesítés érdekét, másfelől a párhuzamosság kiküszöbölését  tekintette elsődleges feladatának. A jogászképzés átalakítása és összehangolása  még az előző kormányzati ciklusban megvalósult, ám elmaradt a mezőgazdasági és a közgazdasági képzését. Ezt hidalta át az 1934-ben létre hozott József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi  Egyetem[52].

A szerkezeti átalakítás kategóriájába tartozik a tanító-és tanárképzés  további módosítása is,amely  a  "széteső Közép-Európa", a nagyhatalmak játékszerévé silányított Köztes-Európa országaiban kiemelkedően előremutató és mint ilyen, egyben egyedülálló  koncepció[53].A folyamatos korszerűsítés ezzel természetesen nem zárult le, s kiterjedt a művészeti oktatás területére is[54].

A tehetséggondozás, az értelmiségi réteg folyamatos utánpótlása is  tovább bővült, e célt szolgálta tehetséges szegényparaszti származású főiskolás és egyetemista  fiatalok számára a kollégiumi  hálózat bővítése a Bolyai Kollégium létrehozásával.

A további változtatások szakmai kidolgozásához életre hívták az Országos  Felsőoktatási Tanácsot. A reform előkészítését szolgálta az Országos Felsőoktatási Kongresszus.

Az ifjúság  egészének  iskolai kereteken kívüli nevelését Hóman Bálint éppoly fontosnak tartotta, mint Klebelsberg. Az új  formák igen változatos képet mutattak[55]

A magyar oktatáspolitikában változatlanul az egyik sarkalatos, de a trianoni béke előttinél bonyolultabb kül- és belpolitikai  kérdést jelentett a nemzetiségek  iskolaügye. A korszerű, a nemzetiségi jogokat és az államérdekeket ötvöző nemzetiségi iskolapolitika kidolgozásában , amely már a húszas években megkezdődött,  az irányító szerep gr. Teleki Pálé volt. Ez azonban szellemiségében nem jelentett törést sem a klebelsbergi, sem a hómani oktatáspolitikában. Teleki Pál, aki rövid ideig maga is volt kultuszminiszter, a nemzetnevelést  - hasonlóan Hóman Bálinthoz -  a magyar oktatáspolitika  lételemének tekintette .

A  két  bécsi döntés , Kárpátalja visszatérése, a Délvidék egy részének birtokbavétele  új és bonyolult feladatok elé állította a kultuszkormányzatot is. E  területekre is kiterjesztették a köz-és felsőoktatás korszerűsítésének tervezetét. Itt azonban a fejlesztés mellett a 20 éves elszakítottság miatt kialakult lemaradást is fel kellett számolni, valamint olyan józan  nemzetiségi oktatáspolitikát megvalósítani,[56] amelyet korábban is és az adott időszakban is elvártak az utódállamokban  élő magyar nemzetrészek számára. Komoly nehézségek árán  terjesztették ki a felsőoktatási intézményhálózatot, de egyetlen visszatért terület sem maradt  ki [57]

A   modern konzervativizmus és a nemeztnevelés együttes eredményeként a II. világháború befejezésekor a magyar oktatásügy egésze minden politikai ellentmondás  és társadalmi  feszültség[58] ellenére sem maradt el  az  átlag európai  színvonaltól. [59]

A II. világháborút lezáró 1947. évi párizsi békediktátum  Magyarországot is Nagy-Európa keleti blokkjába , a  Szovjetunió fennhatósága alá utalta. Ez olyan cezúra volt a magyar történelemben, melyhez hasonlót nem élt át még a Kárpát-medence magyarsága[60].

A magyar oktatásügy totális átszervezése természetesen  1945-ben megkezdődött .

"A kommunista párt nem rejtette véka alá, hogy az iskolarendszert a legalsó foktól a legfelsőig központi befolyás alá karja vonni, s ott a szocialista, kommunista ideológiának megfelelő  nevelési rendszert kíván  bevezetni".[61] A kezdeti intézkedések azonban megtévesztő módon ellentmondásosak voltak.

A hatalomátvétel a célnak megfelelően ideológiai, tartalmi vonatkozású rendeletekkel vette kezdetét [62]. Az oktatásirányítás centralizálására[63] az Országos Köznevelési Tanács létrehozásával kezdődött. .A tanügyigazgatás, az  iskolaszerkezet[64] és a  tantervek  átalakítását[65] 1948-ban ( még a "koalíciós" kormányzás utolsó pillanataiban ) az egyházi iskolák államosítása követte[66].

A felsőoktatás egészének  átformálása is azonnal megkezdődött. A szerkezeti változás  hozta az első, ellentmondásoktól nem mentes, s ezen keresztül  megtévesztő  intézkedést. 1945-ben létrehozták a már korábban is szükségessé vált Agrártudományi Egyetemet. Csakhogy ennek szerkezeti  felépítése  már nem a nyugati típusú universitashoz, hanem a keleti típusú szakegyetemi rendszerhez állt közelebb.

A  felsőoktatás ugyancsak ellentmondásos szerkezeti átalakítása  gyakorlatilag 1964-ig lezajlott, s ez  magában  foglalta a tudományos élet szovjetizálását is[67] 

A teljes magyar oktatásra kiterjesztették az új típusú személyi politikát, amely egyszerre volt forrása  egy felgyorsított tehetséggondozó folyamatnak,[68] gyors karriereknek és a tudományos élet kiválóságai elüldözésének[69].

A köz-és felsőoktatás  irányításának módját, eszközrendszerét,  szerkezetét , tantervét és a tananyag-kiválasztásának  szabályozását átalakította a szovjet típusú diktatúra.

Az erőszakolt  keleti típusú oktatáspolitika az évszázadok alatt formálódó , az európai keresztény értékrendhez igazodó magyar oktatás  fejlődését megállította, majd más irányba vitte. Kelet-Európa irányába.

Az 1945-1990 közötti időszak  oktatáspolitikájának központi feladata a szocialista, kommunista ideológiának megfelelő marxista-szocialista-kommunista nevelési rendszer kiépítése- a gyakorlatban bonyolult képletet eredményezett.

A korszak oktatásügyét három oktatási törvény (1948[70], 1961[71], 1985[72]),valamint tucatnyi törvényerejű-  és miniszteri rendelet  bontotta kisebb  szakaszokra.

A magyar közoktatás átélte a gazdasági tervutasításos rendszer oktatáspolitikai változatát, a a tanfelügyeleti rendszer látszat decentralizálásával megoldott központi ellenőrzés kialakítását, az új tantervek bevezetésével a  tananyag tanítási órákra történő lebontását, a központi rendtartással az iskolai lét legapróbb mozzanatának  állami irányítását ,  és a  szabad iskolaválasztás jogának eltörlésével a diákok helyhez kötését, valamint a káderpolitikával  mind a tanulási, mind a tanítási jog  politikai alapon történő korlátozását. A gazdasági életet központilag szabályozó, de bizonyos önállóságot engedélyező   tervlebontásos rendszer az oktatásban gyakorolt diktatúra  enyhülését is jelentette: csökkent a politikai alapon történő kiválasztás szigorúsága, lehetővé vált a középiskolák  szabad megválasztása,az iskolai rendtartás lazulása, a tananyag törzs-és kiegészítő anyagra bontása.

1949-ben az általános iskolára épülő  szakmatanulást törvényileg szabályozták, minimálisra csökkentve a duális képzés lehetőségét (mely viszont összhangban volt az államosítással).

1956 és l964  között a felsőoktatásra vonatkozó rendeletek  a megtorlástól a konszolidáció kezdetéig  erőteljesen magukon viselték egyfelől  a politikai nyomást, másfelől  az ésszerűbb és szakmai hozzáértést tükröző hatást[73] . Az enyhülés a felvételi rendszerben a politikai szűrés lazulását jelentette, majd ugyan rendkívül  szigorú ellenőrzés alatt, de kezdetét vette a nemzetközi tudományos életbe való bekapcsolódás.

Az egypártrendszerű Magyarország oktatáspolitikájában  az első igazi  áttörést az 1985.április 18-án elfogadott I.sz. törvény jelenti: engedi a párhuzamos iskolaszerkezet létét[74] ,pozitív irányba mozdítja  a nem magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű diákok  felsőoktatásban  való részvételi lehetőségét[75].

1990-ben a teljes magyar oktatás civilizációs  szempontból lemaradva, kulturális vonatkozásban megtépázva, sérülten, de európai  értékrenddel ,  a Kis-Európához való felzárkózásra  alkalmasan  érte meg a  szocialista blokk  széthullását.

A "Kis-Európá"-hoz tartozás azonban  - jelen esetben eltekintve attól, hogy ez  nem egy  egyoldalú akarat eredménye- megköveteli, hogy a közelmúlt eseményeit alapvetően más megközelítésben is, a távolabbit pedig  a jelenleginél árnyaltabb és másabb összefüggéseiben is  legyünk képesek látni.   A Kis-Európa fogalom kifejtése  a maga összetettségében szinte a  közoktatás valamennyi tantárgyát érinti.

A mai iskolaszerkezetben a tanuló - az iskolatípusnak megfelelő szinten- tanulja  az európai országok irodalmát,  művészettörténetét irodalom illetve rajzórán. Az idegen nyelv tanulása országismeretet is nyújt. Földrajzórán természet-és társadalomföldrajzot, általános

és regionális földrajzot (amely gazdasági földrajz megnevezéssel ismertebb),valamint  politikai földrajzot  tanulnak.   Így ismerik meg a az országok kultúráját és civilizációját..

Ebbe a tantárgycsoportba tarozik a történelem, kötelező tanítását először a Ratio Educationis  írta elő, elvárva az  uralkodó iránti hűségre nevelést.

A  tanuló nemzeti és egyetemes történelmet tanulva  ismerkedik meg a múlttal ,s egészen napjainkig eljut. Összességében tehát nem kevés ismerettel  rendelkezik az Európa Tanács és az Európai Unió országainak múltjáról és jelenéről. Elmaradt azonban  az ismeretek új szempontú  összefüggésbe helyezése, holott Comenius óta senki sem tudta jobban megfogalmazni, s pedagógiai szempontból közelíteni meg a történelemtanítás jelentőségét:

"Minthogy a történelem tanulása igen gyönyörködteti az érzékeket, izgatja a képzeletet, ékesíti a műveltséget, gazdagítja a nyelvet, élesíti a dolgokról alkotott ítéletet és észrevétlenül fejleszti az okosságot, azt kívánjuk, hogy valamennyi osztályon végig állandó kísérője legyen az elsőrendű tárgyaknak".

A comeniusi megállapítást minden bizonnyal valamennyi szakember ismeri,  hiszen egyes állításai a tantervekben konkrét megfogalmazásban egymásra építve megtalálhatók[76].

Így lép elő a legfontosabb kérdéssé, hogy  milyen tények birtokába engedjük jutni a tanulókat!

A tanítás célja az önálló döntéshozatalra képes fiatal nevelése, eszköze a tananyag. Ám cél és eszköz eggyé válik azok kezében, akik irányítják az oktatást, azok kezében, akik szakvélemények birtokában döntenek. A szakember felelőssége nem politikai, annál súlyosabb: erkölcsi.

A II. világháború után Európa romokban hevert, maga alá temetve eszméket, ideálokat és rendszereket. A túlélők pontosan emlékeztek a háborúhoz vezető út minden állomására ,hiszen birtokolták a tényeket, az ismereteket. Ezek az ismeretek alkalmasak voltak a tények új szempont szerinti számbavevésére,  a tények újszerű összefüggésben  láttatására.

Az egységteremtés igénye  nem Európa, s nem  a XX.sz. szülötte, a bibliai időktől jelen van történelmünkben (gondoljunk Bábel tornyára).Az egységteremtő szándék és megjelenési formája azonban korszakonként igencsak  eltérő. Eltér az okban,a célban, eltér a megvalósítás eszközeiben.

"Akik nem ismerik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt"- választotta G. Santayana spanyol származású filozófus  gondolatát Ránki György Magyarország német megszállásáról szóló könyve mottójául A múlt ismerete és a jelen, illetve a jövő buktatóinak elkerülhetősége szoros kapcsolatban van egymással.

Múlt és jelen összekapcsolódásának, egymásra épülésének felismertetése, a tévutak, a zsákutcák elkerülésére való felkészítés a XXI.sz. történelemtanításának alapfeladata. Ehhez azonban alapvetõ, mondhatni egyetlen  eszköz a tényfeltárás. Szilárd, megbízható ismeretek és az ismeretek feldolgozásához szükséges módszerek hiányában a tanuló válhat egyéniséggé, amely tömeget  alkot, ám személyiséggé, aki nemzetet alkot , aligha.

Az Európa Tanácsot  és  az Európai Uniót nemzetek hozták létre, olyan nemzetek, amelyek korábban évszázadok óta szemben álltak egymással. Ahhoz, hogy megbékélhettek  szükséges volt önmaguk és egymás múltjának alapos ismerete! Ahhoz, hogy e szupranacionális szervezetek  tagjai legyünk szükséges önmagunk, környezetünk ismerete. Szükséges a két szervezetet létrehozó  "köveknek és kötőanyagoknak" az ismerete.

A kilencvenes évek elejétől a magyar oktatás átalakítása mind szerkezeti, mind tartalmi szabályozás szempontjából ezért központi kérdés, ha a felszín nem is erről fecseg! Nem haladó és maradi elvek ütközéséről van szó, miként sokan szeretnék beállítani, s ezzel máris hátrányos helyzetbe hozni azt, akinek a kedvezőtlenebb jelző jutott. Ezért  központi kérdés,  a mennyiség és minőség, hogy heti x vgy z órában tanítjuk a történelmet, hogy x és z órában mit mennyit és  milyen tényeket![77]

Az Európa Tanács Nagy-Európa  kettészakítása után jött létre.  Az alapító országok -a szovjet rendszerről szerzett ismeretek birtokában mondhatjuk - a "szerencsés" oldalon voltak Céljuk az "európai államok  szorosabb kapcsolatának kialakítása gazdasági és  szociális  fejlődésük előmozdítása céljából".A belépés  feltételei  -a jog uralmának elismerése, a politikai szabadság biztosítása  többpárti berendezkedés és szabad választások alapján , illetve az egyéni jogok és szabadságok tiszteletbentartása"[78]. Az Alapszabály külön kitér, hogy"a nemzeti védelem kérdései nem tartoznak a Szervezet hatáskörébe".[79] Magyarország, a szocialista blokk államai közül elsőként, 1990.november 6-án nyerte el a teljes jogú tagságot.

Az Európa Tanács  kiépült szervezete és működési rendje[80] teszi lehetővé, hogy  választások útján az állampolgár közvetve e szupranacionális szervezetnek magyar képviselőit is megválassza[81] .

Az Európai Unió olyan  szervezet, amely nem viharoktól  mentes tárgyalás, hanem   sorozatos alku  szülötte. Egyfelől. Másfelől maga is folyamat[82]. A sorozatos alku-előkészítő azonban az Európa Tanács. Az készíti fel értelmileg és érzelmileg arra a tagokat, hogy a valódi érdekegyeztetés csak kölcsönös engedmények árán valósulhat meg. Mondhatni szabályos munkamegosztás alakult ki az Európa Tanács és az Unió , illetve az Unió jogelődei között, a csatlakozási pontok[83]jól érzékeltetik ezt. Az Európai Integráció egyben a két  szupranacionális szervezet együttműködését is jelenti. Az együttműködés tökéletes kifejezője   a  közös zászló.

Az Európa-egyesítő  gondolatok  közül a  II. világháború  romjain  újjáéledő világban a  francia külügyminiszter, Robert Schuman terve vert gyökeret. Schuman koncepciója Jacques  Maritain [84] francia keresztény filozófusnak  a "keresztény gondolat és a demokrácia fejlődése közötti összefüggés"-re, valamint  a megbékélésre alapozta [85].

 Schuman nézeteit az  "Európa a szó keresztény értelmében vett általános demokráciá"-ról

c. tanulmányában fejti ki , mely szerint: "A demokrácia  a kereszténységnek köszönheti létét. Azon a napon született, amikor az ember küldetésévé vált, hogy mulandó élete során  az egyéni szabadság, mindenki jogának tiszteletben tartása és a testvéri szeretet gyakorlása  révén  kivívja az emberi személyiség méltóságát."[86] Schuman tehát keresztény Európát akart, de  ezt nem a  tételes vallásgyakorlásra épülő   Európának, hanem a kultúrájában, erkölcsi normáiban keresztény Európának tervezte:"A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy kereszténységellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed." [87]  Ennek a szellemiségnek elsõszülötte a  korábban elképzelhetetlen :"...a francia és német szén -és acéltermelés egészének  egy közös főhatóság alá rendelése, olyan szervezet keretében, amely nyitva áll más európai országok részvétele előtt is."

A nyitott keret természetesen a csatlakozás lehetőségével  nem zárt és nem zárja a ki a módosulást, a formálódást, de változatlanul kizárja a Schuman-i útról, a keresztény értékrendű Európa útjáról való letérés lehetőségét.

Schuman nem  a nemzeti  múltjukat, hagyományaikat  megtagadók összefogását akarta, hanem az öntudatos, nemzeti értékeikre büszke , biztos értékrenddel rendelkező államok szövetségét.  Jól gondolta. Emberöltőnyi idő távlatából elemzők igazolják  nézetei helyességét, amikor a gazdaság  korszerűsítési folyamatait elemezve állapítják meg:

"A megkésett korszerűsítés ott volt sikeres, ahol szilárd értékrendre, hagyományos  erkölcsi értékekre, nemzeti és vallási hagyományokra ....építkezhetett" [88].

Nos, a száraz  közgazdászi megállapítást akár a XXI.sz.-i magyar oktatáspolitika alapkövetelményének is tekinthetjük. A megállapítás meggondolásra késztethet minden oktatásért felelős szakembert. Mit tudunk mi a keresztény értékrendre épült Unióról? Mit tud rólunk az Unió?

 Milyen a magyar oktatás értékrendje? Milyen erkölcsi értékeink vannak? Vannak? Milyen mélyen ismerjük nemzeti és vallási hagyományainkat? Tiszteletben vannak? Vannak?

"Aki  uralja múltat, uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, , az uralja a múltat is"[89].- mondja G.Orwell  1984. regényében a hatalom birtokosa  foglyának.

Az uniós  csatlakozásra[90] váró  Magyarország történelem tanterve  lehetővé tesz-e, hogy ismereteink birtokában múltunkat uralva jövőnk urai is lehessünk? Uraljuk-e a jelent, hogy tanterveinkben  uralhassunk múltunkat?

A történelemtanítás szükségességének okát:

"Minthogy  a történelem tanulása igen gyönyörködteti az érzékeket, izgatja a képzeletet, ékesíti a műveltséget, gazdagítja a nyelvet, élesíti a dolgokról alkotott ítéletet és észrevétlenül  fejleszti az okosságot, azt kívánjuk ,hogy  valamennyi osztályon . . . .

Aligha férhet kétség a Comenius-i megállapítás változatlan igazságához és időszerűségéhez. Minden bizonnyal ezt használta fel-és ki a Ratio Educationis is   a tartalmi szabályozással, amikor az uralkodó iránti hűséget állította a történelemtanítás középpontjába.

A tartalmi szabályozás a megtanítandó anyag ki-és megválogatását jelenti mindmáig. Ezért válhatott egyik és egyben legfontosabb eszközévé  az állampolgárrá nevelésnek is. Jól is van ez így, amíg a valódi cél, az okosság fejlesztése összhangban  van, illetve lehet   az állampolgári hűségre neveléssel, ami napjainkban értelemszerűen nem az uralkodó iránti hűséget jelenti., hanem a haza, a nemzet iránti hűséget. Ez  jelenti azt a többlet-felelősséget is, amelytől egyetlen oktatásirányító politikus, egyetlen történelemtantervet készítő szakember és egyetlen  történelemtanár sem szabadulhat meg. Az állampolgárrá nevelés nem jelent kötelező azonosságot a létező politikai hatalom feltétlen elfogadásával (miként vélte Mária Terézia, s akarták azt erőszakkal is megvalósítani utána sokan), hanem  sok esetben épp a dolgokról alkotott ítélőképesség, az okosság észrevétlen fejlődése vezette a jó állampolgárt  a létező politikai hatalom létének megkérdőjelezéséhez, amely egyéni és közösségi érdek tekintetében  épp az egyéni érdek félretételét követelte meg  sok esetben (elegendő a középkori egyetemre járókra gondolni, akik tanulmányaik befejezésekor kötelességüknek érezték a hazatérést, a tudósokra, akik nehezebb körülmények között végezték itthon munkájukat, vagy Zrinyi Miklós horvát bánra, Batthyány Lajos miniszterelnökre, vagy az ötvenhatos fiatalokra ). Az állampolgárrá nevelés ugyanis  erkölcsi kérdés, s  szabad megmosolyogni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni  Berzsenyi intelmét:"...minden ország támasza, talpköve

                               A tiszta erkölcs, mely ha megvész:

                                    Róma ledűl, s rabigába görbed."

A mai iskolarendszerben a tanuló Európáról tanul földrajzórán, történelemórán, áttételesen irodalomórán, valamint azokról  az európai országokról  részletesebben is,melyek  nyelvét idegen nyelvként tanulja. Ismeretekkel tehát rendelkezik az Európai Unió országairól, de az Európai Unióról és a létrejöttét tekintve előbb alakult, de céljaiban azonos , ám megjelenési területeiben más jellegű Európa Tanácsról összefüggő ismeretanyaggal nem rendelkezik. Ugyancsak tanul  Köztes-Európa Kelet-Európához  adott országairól, de ismeretanyaga itt is országismeret és a keleti-tömb, illetve az ortodox-törésvonal  kialakulásának folyamatáról összefüggő, rendszerező ismerete nincs.

"Akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt"-választotta G. Santayana gondolatát  [91] Ránki György  Magyarország német megszállásáról szóló könyve mottójául .Nem véletlenül.A múlt ismerete  és a jelen, illetve jövő buktatóinak elkerülése szoros kapcsolatban van egymással.

Múlt és jelen összekapcsolódásának láttatása és felismertetése már az új kerettanterv  cél-és feladatrendszerének központi  kérdése,a témakörök  megfogalmazása ugyanakkor több hagyományos elemet tartalmaz, mint azt az újszerű tananyag elrendezése megkívánná.

Az európai integráció tanítása óhatatlanul veti fel a kérdést az előzmények  vonatkozásában.

Az európai egység  gondolata  ugyanis sokkal korábbi, mintsem azt hinnénk. Ez azonban a

jelenleg használatos tankönyveinkben  e megközelítésben nem szerepel.  

"Aki uralja a múltat, uralja a jövőt, aki uralja a jelent, uralja a múltat"-mondja  G. Orwell 1984 c. regényében.

Az Európai Unió,  európai szupranacionalista jellege  jelenleg egyszerre  és megköveteli a csatlakozni akaróktól a hazaszeretetet, a nemzeti identitást.

 Az egységteremtés igénye   természetesen a bibliai időktől  jelen van  a politikai gondolkodásban (gondoljuk Bábel tornyára).Az egységteremtő szándék és megjelenési formája azonban igencsak eltérő, ám ismereteimre támaszkodva egyfelől a tervkészítők szempontjából, másfelől a cél szempontjából, s nem utolsósorban  a kivitelezés  tekintetében  lehet és kell e terveket csoportosítani, hiszen ez vezet napjaink kérdéseihez, s csak így láthatjuk magunk  és láttathatjuk meg oktató-nevelő munkák során  lehetőségeinket  tanítványainkkal is. E megláttatás igen felelősségteljes, s jövőt építő.

A hűbéri rendszeren nyugvó és birodalomépítő szándékok mellett már az 1300-as években jelentek meg  szövetségi elvekre épülő elgondolások . Előbbinek iskolapéldája lehet a Habsburg-ház politikája,  a másikra  Pier Dubois, francia ügyvéd 1302-ből. Új helyzetet teremtett A francia felvilágosodás, illetve a francia forradalom , a nemzetállam-eszméjének gyors térhódításával. Egészen különleges és sajátos  útnak tekinthetjük Anglia egységesítő törekvéseit, amely  mozgásteret hagyva, megengedve mindig új köntösben, régi céllal és változó eszközökkel  szolgálja az európai-egységesítő szándékot.

Birodalomépítő szándéka volt azoknak az uralkodóknak, illetve uralkodó családoknak, akik hatalmuk növelésében látták az egységteremtés lehetőségét. Ez természetesen több szempontú egységet jelentett: jelentette a politikai egységet és a gazdasági egységet pl. a Habsburgok esetében, jelentette az ideológiai, azaz vallási egységet is pl, a spanyol Habsburgok szándékaiban.