ÉGEN MENŐ SZÉP MADÁR

 

A magyar ima

 

Tomory Zsuzsa

 

1989

 

 

 

 

  

© Tomory Zsuzsa 103 North St. Silver Lake WI 53170

 

 

 

 „...HA ÍGY HALADUNK A KORRAL, AKKOR MŰEMLÉK LESZ AZ IMA IS...”

(Péliföldszentkereszt, 1975.V.3. Búcsú. G.F-né)

 

ELŐSZÓ

 

A lélek legmélyenbb rétegei dajkálják Isten-tudatát. Emberi eszmélésünk legősibb emlékeit őrzik Isten-tudatunknak hangot adó imák. Ezen egyetemes, ősi tudatkörön belül egy-egy nép imája e nép lelkének tükörképe, s fenntartó ereje.

„A magyar nem imádkozós fajta...”, — „Ugyan már, idejét múlta dolgok ezek...”, s ezekhez hasonló, a századforduló emberének tudatlanságából eredő és korszellemmel lépést tartani akaró megjegyzéseivel áll szemben népünk dúsgazdag imatára. Erdélyi Zsuzsa gyűjtésében és feldolgozásában, a Magvető 1967-es kiadásában megjelent „Hegyet Hágék, Lőtöt Lépék” című imagyűjtemény minden egyes darabja a magyar lélek gyöngyszemeit nem egyenként, de marok-számra hozza felszínre és tárja kétkedő nemzedékünk ámuló szemei elé.

Az imák zöme szűkebb hazám területéről származik. Gyermekkori sétáink alkalmával szerettük útbaejteni az Ódombóvári állomást, hogy visszatérve elmondhassuk: „Bejártuk Somogyot — Tolnát — Baranyát”, t.i. e három megye ott találkozik térkép készítőink szerint. Ez imagyűjteményben említett majd minden dűlő neve az otthon melegét sugározza felém, s az adatközlők féltő, gondoskodó üzenetét szeretném tolmácsolni a ma magyarjának úgy, ahogy azt tőlük tanultam, amíg közöttük éltem, s ahogyan most emlékeztetnek e könyv lapjain keresztül. Tőlük tanultm meg, hogy Isten nélkül sem élet, sem fennmaradás nem lehetséges. S közöttük lehettem tanúja utólérhetetlen méltóságú, virágszirom gyengédségű, ezerszínű, sajátosan magyar Isten-tiszteletüknek, mely soha nem süppedt heti egy óra „kötelező” lelki tunyaságába, hanem életük minden mozzanatának szerves része volt. Kincs, amit örökség gyanánt adtak tovább az utódoknak.

Jelen írás célja ezen örökséget — melyet néprajztudósaink áldozatos munkája mentett át a mába — emberközelbe hozni, hogy a ma magyarjának kincsévé, élő erejévé válhasson, s mindennapi életének szerves részévé.

 

                                                                                       Tomory Zsuzsa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A MAGYAR IMA KINCS

 

Lehet utólsó pillanatban „hagyatkozni”, kié lesz a ház, a bútor, a gépkocsi. Ahhoz, hogy a legnagyobb magyar kincset, a magyar imát átörökíthessük, egy élet példaadása szükséges. Éppen ezért nincs nagyobb fájdalom, mint látni azt, hogy az utódok e kincset többé nem becsülik. Magyar imák adatközlői ebben — saját életükön túlmenően — őseink örökségét látják elutasítva, melyről tudják, hogy népünk életének záloga.

„Kinek kell édesem? (t.i., az ima)...Mer hát nem köll nekik semmi, csak a televízió. Ha így halad, teljesen kipusztul a hit terén az élet...Nagyon fájlaljuk mi öregek. Nagyon. Ott kong a gyönyörű nagy templom üresen...”  „...nincs becsukva, még a rendőr oda sem áll sehova, egy templomajtóba se, hogy oda nem szabad bemennyi... ők saját önnönmagoktó teszik ezt, amit tesznek. És annyira puha a menyeim és annyira gyöngék, annyira puhák, hogy hát megengegyik...” (V.1:74)

„Ha így haladunk a korral, műemlék lesz az ima is...” (V.1:70)

Pedig, amikor nyolc gyermekes leányához megy sietve a magyar anya, önnön lelkivilágát így jellemzi: „...a rózsa kivirágozhatna az utamon, mer én annyit imádkozok, ha arra megyek...”

„Kilenc hasval tíz gyereket születtem, lelkem. Az utólsó ikrek vótak...rettenetes, amit má értem, lelkem, rettenetes... És mégis a jó Isten erőt, egészséget ad, hogy nem kell gyámol. Istent kérem mindig. (Imádkozgatok)... ha a dolgom elvégzem, végzem a rózsafűzért. Imádkozgatok, lelkem. Megkérem a jó Istent, hogy adjon erőt, hogy még a többiekvel hadd lehessek...” (V.1:75)

„Aszongya unokavőm: mennyen mamám maga a templomba, maga csak imádkozzon, mer maga öreg, mer má magának nem sok van vissza. Még ha öregek leszünk, mink is imádkozunk. Mondom: tik má akkor lekéstek, má tik lekéstek. (Sírva:) Le is késtek!” (V.1:76)

Szeretet élteti lassan-lassan tünedező öregjeinket, s imáik indítják útnak az új ezredet, egyetemes felelősségük tudatában, hazánk bármely részén is élnek.

„Hogy is tudjak különbséget tenni — írja előszavában Erdélyi Zsuzsa — a lebegő beszédű, nyíltszívű palócok, a gyönyörű magyarságú moldvaiak, bukovinaiak, vagy a követhetetlenségig „rávéleksző”, időtlen emlékezetű somogyiak között? Katyi, Mari, Rozi, Ilon, Emera nénik között? Kikben olyan felelősségérzet lakik a „régi-régiek”-kel, „utánzott”-akkal kapcsolatban. Öregasszonyok között, kik készültek érkezésemre, füzeteket körmöltek tele elődeik „megszokott énekeivel, imáival”. Várták, mikor kerül rájuk a sor. Ha nem volt idejük kivárni, üzentek értem: „Jöjjön el Háromfára...”, hogy el-elakadó hangjukat megörökítsem. Bár a halál a kapu előtt leselkedett, addig nem engedték be, míg egy „jóravaló becses személj” nem rögzítette a sokszor már csak zihálva, sípolva feltörő utólsó hangfoszlányukat.” (V.1:14-15)

Az ima tudatos átörökítésének számtalan példája közül hadd idézzek csak néhányat:

„Senkise parancsol abbul, hogy énnéköm nem szabad ezt imádkozni (nyomatékkal mondja). Hat éves voltam, mikor meghalt az édösanyám. És én eztet attú tanútam...az mög biztos a’zédösanyjátú. Hát kitül tanullunk? Ha valamit tanullunk ugye? Hát én ezt szeretöm... mer ezt az édösanyámtú tanútam. Aztán még csak kislány vótam... Addig nem hagyom e’, míg élök. Mert ezt az édösanyámtú tanútam, ezt e’nem hagyhatom... Krisztus szenvedése mindönkihöz, mindenkibe benne van... Mer én szeretöm a jó Istent nagyon...” (B.l:343, Töröcske, Somogy megye.)

„Én meg a szüleimtől örököltem...” — mondja egy Tolnában megtelepedett bukovinai férfi. (V.1:479)

„Ezt meg nagyapám édesapjátúl (tanultam). Én 9 éves voltam akkor...”  „Kislányom el ne felejtsd!” — mindi azt mondta, ha hazagyüttem a tanyárú, tanyán laktunk.” „Tudod-e még mondani?” — e’mondatta velem.  „Elfelejtetted-e, tudod-e? — mindig forszírozott.” (V.1:248 Szolnok megye.)

„Unokárú unokára akarom, hogy maraggyon... mi vallásosak vagyunk, menünk templomba...” (Zala megye)

„...hát hogyha megöregszem és elpusztulok, akkor mégis ezeknek is csak eszíbe gyut, ugye? hogy valamikor a nagymamátú tanútam...” (B.1:76 Somogy megye)

„... Ez a régiek imádsága volt. Mer a régiek nem tudtak írni-olvasni és amit úgy hallottak, az úgy rájuk ragadt, meg is őrizték, megmaradt az agyukban...” (B-1:78 Nagykanizsa.)

„... Én ezt nem könyvbű tanútam. Így szájrul szájra ment.” (V.1:78 Somogy megye)

„...Nem mondja senki egyformán... talán mer e’nem imakönyvbe vót, aztán mindenki, aki a szüleitű ahugyan tutta... azok megint vitték a szülőktű... édesanyám is hazúrú vitte, így ment tovább...” (V.1:78 Győr megye)

„... eleitű hagyatkozott imák” úgy maradtak fenn „apárú fiúra, mint a géczi taliga.” (V.1:48)

„... ahogyan ők is megtanúták a régi szülőktől, mink meg őtőlük megtanulluk, mitüllenk má a gyerekek... de má most azoknak vége szakad, mert az má nem lesz többet folytatva, a mostani fiatalság nem imádkozik ilyeneket, nem sokat lehet ám találni azér most se belőlünk ijjen régiekbő és akik hát tunnak...” (V.1:79 Somogy megye)

Ki nem érezné e néhány kiragadott példán át is az Isten iránti szeretetet, ami szárnyra keltője, s az ősök, szülők iránti tiszteletet, mely ez imák megőrzője. Tudják, hogy mint harmatcseppben a világmindenség tükröződik, úgy egy-egy imájuk nemcsak ősidőkbe nyúló múltjukat dajkálja, de a jó Istennel való eleven kapcsolaton át a jövő záloga is.

 

 

A MAGYAR IMÁDKOZÓS FAJTA

 

„... Én ezt a szüleimtű tanútam, mikor még iskolába se jártam, s nem felejtettem el hála a jó Istennek... édesapám, meg édesanyám, azok is nagyon jóravaló népek vóltak, nagyon szerettek imádkozni, azok segítettek mikor még olyan fiatal lány vótam, az iskolába...” (V.1:462 Somogy megye)

A szülők együtt tanítják imádkozni gyermekeiket, mert nagyon szeretnek imádkozni. Túláradó lelkük ezt másként el sem képzelheti. Imával nevelik, segítik gyermeküket, mint ahogy őket is imával nevelik az ős elődök... Ebben az együttes imában fog kezet múlt és jelen, s nyugszik meg Isten örökkévaló szeretetében.

Tanít imát — amint láttuk — az édesanya és édesapa. Tanít a nagyanya, nagyapa, idősebb testvér, nannyó, ismerős, rokon, férj — mindenki, akire hagyatott ima, kötelességének tartotta a továbbadást.

„... Ezt mind (nagyapjától tanúlta) ... Csépe Mihály ... nem is tudom hányba halt meg, nagyon régen (30-32-ben)... 80 éves is vót a’, idevalósi vót ... este, reggel (szokta imádkozni)”. (V.1:364 Nógrád megye)

„Hát az öregektű, öregapámtú tanulgattam talán a legjobban, mikor még ollan kisgyerek vótam.” (V.1:453 Zala megye.)

„... Nagyapámtú ... minden este ... hárman vótunk lányok, az édesapánk elveszett a világháborúban, ő nevelt bennünket, térdenállva, letérdeltünk minden este melléje és úgy mondtuk el. ... Mindig, mindig imádkozza, minden este el vót ez mondva, minden este.” (V.1:589 Zala megye.)

Testvér is tanít imát:

„Eztet legöregebb testvéremtű tanultam.” (V.1:594)

Férj tanításáról emlékezik a következő vallomás:

„Férjemtől tanultam egyet, s a másikat nem es tudom, hogy kitől? (V.1:479)

Ismerős, rokon, mind továbbadó:

„... eztet szintén egy barátnémtól ... akkor úgy többen mondták eztet ... lányok, vagy  három lány, hogy eztet ők tanólgatták egymás közt, én kisebb vótam és akkor addig hallgatkoztam, hogy megtanóltam tőlik úgy munka közbe... pénteki nap ... (V.1:482 Bukovina/Tolna megye)

Nagymamára emlékezik a következő imádkozó:

„Én is este imádkozom, meg van úgy, hogy reggel is, nekem mindegy... Ezt még a nagymamám tanított rája, anyámnak az édesanyja.” (V.1:338 Komárom megye.)

Száztíz évvel ezelőtt született „nannyó” tanította imát mentették át Erdélyből Veszprém megyébe ismerősei. (V.1:465)

„Ezt es nagymámámtul, anyókámtul (tanultam). Ugy híttuk anyóka, nagymámánkat.” (V.1:630 Baranya megye.)

S aki nagymamáinkat tanította, szintén képviselve van:

„Olyan hat éves koromban tanultam dédnagymamámtól, hát ő má egész pupos öreg nagy-dédike vót, olyan 80-83 éves, üllői születésű vót... Hát én elimádkozom ezt mindennap még most is.” (Templomban?) „Ezt? Neem!!” (V.1:321 Komárom megye.)

Fenti vallomások tanúbizonysága szerint együtt imádkozik a magyar család, nagycsalád, barátok, ismerősök. A gyermek első eszmélése ezen imádságos világot őrzi, s fejlődő értelme tanítatlanul is „hallgatkozva megtanóta” az imákat. Velük együtt őseink mélységes Isten-hitét, Isten tudatát, hiszen átörökített imakincsen keresztül emlékezete a teremtés hajnaláig viszi vissza. Tér és idő pora lepereg a magyar imák őrzőiről, s nem választhatja el semmi a teremtményt és Teremtőjét.

 

 

A MAGYAR IMA.

 

Népünk az imát két nagy csoportra osztja: a templomban, pap jelenlétében mondott imára, s a saját imáira, melyeket pap jelenlétében soha el nem imádkozza. Ezek a saját, népi imák az ősi magyar imák, melyek a teremtés hajnaláig visznek bennünket vissza. Ezek lelkiségének, útmutató bölcsességének közelebbi megismerése e könyv célja, hiszen ezek megőrzése mindenkori fennmaradásunk záloga.

Népi, illetve való magyar imáinkat a hivatalos egyházak tiltották, s ezen tiltás emlékezetét népünk híven megőrizte:

 

TILTOTT IMÁK

 

„... és igen örültem, hogy örömet szereztem a régi imával. Most megint itküldök hármat, nem tudum mege felelnek. Én nem másítottam rajtok. De már ezeket is kevesen tudják, sokat érdeklődtem míg e hármat megfelelőnek találtam. Egy öregnéni azt mondta, hogy egyidőben megtiltották hogy ilyen forma imákat imádkozzanak, valószínűleg az 1890-es években. Azután már megjelentek az ima könyvek nyomtatásban és a nép már abol tanulta az imákat. Most már nagyon kevesen élnek abol az időből, akik még tudják a régi imákat...” (V.1:469 Udvard.)

„... anyámtól tanultam, leírtam egy papirosra osztán mondtam minden nap kétszer, reggel meg este. Az anyám azt mondta, a papok tilcsák... hallotta az öregektől, a papok tilcsák ezt az imádságot...” (Annyira meg van hatva, hogy sokszor hosszan hallgat, nyeli könnyeit, majd sír, szipog, nem tudja folytatni — jelzi a gyűjtő.) (V.1:554 Nógrád megye.)

Népünk őseitől örökölt imáit, s lelkiismerete szabadságát megőrzi minden áron, s mindenkivel — még a papokkal — szemben is:

„... kigyónta az esperesnek, az meg letiltotta őket. Azt mondta nekik, dobják a tűzbe, azt nem szabad imádkozni. Azt nem mondta, hogy miért. azok nem engedelmeskedtek neki... Nagymama azt mondta neki: dobja be az esperes úr, én nem dobom be.” (V.1:72)

„... azt mondta neki a papja, hogy ezt tegye a tűzbe, ezt hagyja elégtételül, hogy ezt az imát égesse el... ő nem törődött azzal, hogy a papok mit mondanak...” (V.1:72 Somogy megye.)

„... Ki parancsul nekem, ha én lefekszek az én ágyamba... osztán csöndbe imádkozok?... Csak a jó Isten segéllen meg...” (V.1:72 Zala megye.)

„... A papok elizéték, a misszionáriusok, hát aztán ezeket nem vígezik, ezeket megtiltották... mit tudunk, mondtuk, mikor gyóntunk, azt mind el köllött hannyi... Iszen az öregapám tanított mindenfélire, de e’tiltották... sokat, sokat e’tiltottak...” (V.1:71 Pográny.)

„Volt egy pap és az nagyon tiltotta, hogy babonás pogán maradvánnak tartotta... akinek vót, összeszedte... és elégették. Azér van itt olyan kevés belőle...” (V.1:80 Béd.)

A tiltott imák túlélik ezredek viszontagságait, üldöztetéseit, hiszen a magyar lélek számára legfontosabbak bízták reá örökségül: ősei, s közvetítétükkel maga a jó Isten.

 

ISTENTŐL EREDŐ IMÁK

 

Népünk imáit Istentől eredeztette:

„Isten adta ezt az agyambú, e magamtú gyün, magamtul. Nem írtam, kedves, nem ezt én mindig mondom... (nincs leírva, mégis egyformán mondja, ingadozás nélkül). A jó Isten így adta... Ugyanúgy jön, mintha ez megtanult imádságom vóna. Má’ régóta, úgy, hogy mindig ezzel fejezem be nálunk az imáccságot. Hisz mi, ugye, mondja is az november hónapi evangyéliom: Vigyázzatok és imádkozzatok! Hát ebbe ez benne van. Ebbe minden benne van. Az a mindenem, ott se kell hagyni, ott se lehetne hagyni...” (V.1:677 Heves megye) Az ima gyűjtője megjegyzi, hogy bár nem tanult ima, elmondója minden ingadozás nélkül és mindig egyformán mondja el az Istentől kapott imát.

„... mer amit imakönyvben írtak... azt valakinek kellett írni. Vagy a papoknak, akik megszerkesztették... ezt pedig senkise szerkesztette, csak úgy hallottuk a régiektől. Meg mi is a saját nyelvünkön mondjuk el...” (V.1:70 Nemeshetés, Zala megye.)

Néha az ima megtalálásának körülményei voltak csodálatosak:

„... nagymamám... a’ édesanyámnak az édesanyja, mikor ők ollan gyerekek vótak ő úgy találta... ekkora egy szív volt (10-12 cm. átmérőjű)... Kő vót, aztán azt mondja, ők nem gondútak semmire... addig veregették, eccer csak szétesett, szélle verték... aztán egy kis levél vót benne. Akkor elszaladott az ő édesannyának megmondani, hát az mingyá olvassa, magyarú’ vót. Hát hogy hunnan kerűt, hunnan se, azt nem tuggyák, abba a kőbe, csak abba vót... a nagymamám hát aztán emlékszem rá, mikor meghalt 85 éves vót... Németh Anna Juni Mihályné... 14-be halt meg... Ukki származás vót... az édesanyámat megtanította, aztán minket is, este, regge’ mink mindig imádkoztunk. De mindig térdenállva!... (V.1:569)

Néha „látomány” keretén belül száll az ima a magyar tudatába:

„...az unokaöcsém... Horváth József... nem tudom hányba halt meg, mert Pécsre került... látománya volt... meglátta a Szűzanyát... a Szűzanya mondta neki... ő aztat elfogadta, hogy hát megtanulja, vagy imádkozza, akkor azt mondta az öcsém: „Néném, ezt ha megtanulja, ez testi és lelki bajokon segít, ezt el ne hagyja soha...” Egy hónappal előbb annak mindig látományai voltak minden éjjel mert cseléd vót oszt kint hált a takarmányos szekér tetején. Még az anyja előtt is titku’ta, titokban tartott mindent egy esztendeig... nem híresztelte senkinek se. A Szűzanya mikor megjelent neki, azt mondta neki a Szűzanya: „Fiam, Te rajtad, tégedet megvernek úgy mint a szent fiamat megostorozták, megverték, mert amelyik gonosz, nem hisz, hát eztet az imádságot, te ezzel testi és lelki bajokon segítesz, el ne hagyd soha!”... Én ezt mindig éjjel imádkozom... Hát este elaluszom, de akkor meg mingyá elnyom az álom, akkor, mikor fölébredek, éjjel, vagy hajnalba, akkor el szoktam végeznyi...” (V.1:672 Somogy megye.)

Az imák gyűjtője megemlékezik még a „menbű szállott”, „sugárolt” imákról is.

Magyarnak öröklött imáit elhagyni Istenének és őseinek megtagadásával lenne egyenlő. „Valahogy nem tűnt véletlennek, hogy én személy szerint Koppány ivadékai között találkoztam először az archaikus imádságanyaggal...” állapítja meg Erdélyi Zsuzsa könyve 16. oldalán. Fenti gyűjtő a pénteki imádságokat ősszövegekre alapuló imáknak tartja. (V.1:368) Egy öntőimádság „ultólsó sorai egy 4000 év előtti (i.e. II. évezredből) mezopotámiai költemény visszhangja is lehetne...” (V.1:100)

Gyógyító jellegű (V.1:116) és „magán” imáink ősiségét és népünk ősidőkbe nyúló emlékezetét (V.1:226) az „ötezer telt, ötezer múlt...” megjegyzéssel árulja el.

Egy bizonyos imát az 1860-as években betiltottak, említi egy öreg néni, a „Tiltott imák” fejezetben.

Sütő András a Halottak napjával kapcsolatban elmondja, hogy a falú apraja és nagyja meglátogat ilyenkor minden sírt, s ki mire emlékezik az ott nyugovóval kapcsolatban, azt elmondja, s ezen emlékét, ismeretét továbbadja a közösségnek.

Mikor iskoláinkban „történelmet” tanulunk: személytelen évszámok és történések sorát véssük emlékezetünkbe, melyek talán igazak sem voltak, s a mindenkori hatalmi törekvések függvényei.

A magyar ősemlékezete a személyes tapasztalaton át megszűrt történéseket rögzíti és adja át személyes élményként az utókonak. Az ilyetén rögzített ötzer, vagy még több éves emlékek hihetetlen kincset jelentenek; népünk ennek tudatában tartja átörökítendő közösségi értéknek.

 

TANÍTÓINK

 

Ősi imáinknak megőrzői között nem említettem eddig azon szent embereket, akik életüket az ősi hit megőrzésére áldozták.

„... Talán második osztályos vótam, mikor jártak ojjan zarándok emberek. Ojjan nagy bot vót náluk, és a bot végin vót feszület... És kinn a pusztán laktunk... igen réges-régen vót az, ojjan szakállas zarándok ember vót az... (megkérdezte tőlük, hogy mit tudnak imádkozni, azt felelték, amit az iskolában tanultak)... kislányom, én megtanítalak benneteket imádkozni...” (V.1:79 Somogytarnócz)

„Gyermekkoromban odaállított édesanyám az ablakba, vót egy szent kódus, aki mindenféle isteni parancsot tudott, ilyen szent dolgokat s mink gyerekek montuk vele... Minden héten meggyütt, járta a házakat s tanította a gyerekeket imádkozni a „Héccer hét szentmisé”-re... hangosan mondta, kórusban a gyerekek vele. Ugy megtanított már, vártuk, hogy hun kezdi...” (V.1:79 Badacsonytomaj, Zala megye.)

„Egy röszkei születésű öreg koldus után (írta le az imát), aki — állítólag — kb. 60 ével ezelőtt tanulta édesanyjától”, mely ima ismét utal az öt, hatezer éves múltra, s ebből vetíti ki a majdan bekövetkező krisztusi szenvedést:

„O, fiiam, fiiam, fényös Jézus

halnék halálodé

ötezör, hatezör mulvá’

ehen hozzák a szép ajándékot,

mirhát, kenetöt,

akive’ a Krisztusnak Jézusnak

nagy fájdalmait kenyögetik.” (V.1:333)

Az ősi hit tanítói között asszonyokat is találunk:

„Nagyszénáson születtem, de Békésgyulán vót a nagyapám, így apácákná vót ijjen udvaros. 93 éves vót az az apáca és akkor az és a nagyapa mondta, szóval oszt akkor én is hát megtanultam...” (V.1:282-3) Az ima nyilvánvalóan nem egyházi eredetű imafűzér, melynek emlékét semmi sem tudta eltörölni a 93 éves, magyar lelkű apáca emlékezetéből.

„... Az én agyamba mindig az forog. Én akármikor imádkozok valamit még akkor is mingyá’ ez jut eszömbe. Imádkozom sokszor az Úrangyalát... de mindig közbe az agyamba mégis ez forog... amerre én mentem mindig ezt köllött mondani...” (t.i. a nem egyházi eredetű imát.) (V.1:138 Töröcske, Somogy megye.)

Hétköznapok magyarja is népe tanítójává vált, midőn szent ünnepőein házról-házra járva emlékeztetett a régi hitre. E tanítás, „kántálás”, dicsőség volt mind a kántálóra, mind a meglátogatott háziakra nézve. Ilyen karácsonyi kántálás az alanti, Nagyberényről (Maros-Torda megye) származó szöveg.

„Felkelek én szép piros hajnalban,

Megmosdottam arany folyóvízzel

S megkendőztem Mária kendővel.

Feltekintek boldog mennyországba

S ott is láttunk egy vigasz lajtorját,

S azon felül egy márvány koporsót,

Kiben nyugszik világ Urunk Jézus.

Mér sírsz, mér sírsz asszonyom Márija?

Hogyne sírnék világ Ura Jézus.

Szípják, konyák (ontják) egymás piros vírit.

Felszántották cinterem elejit,

Bévetették Ádám-méh magjával.

„Aggya Isten, hogy érjenek sok Karácsony első napját örömmel, egészséggel, békével, áldással, szerencsével, sok számos esztendőkben, hogy érjenek.

Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját,

Hogy dicsírhessük meg áldott szent nevedet.

S a mennyei harang mint húzódnak, szólnak,

S a mennyei gyertya mint gyújtódnak, gyúlnak.

Madarak repdesnek, angyalok kerülnek,

S be vannak kerítve gyémánttal s ezüsttel.

Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját,

Hogy láthassuk münk is Krisztus Urunk fiát.” (V.1:700)

 

Kántálóink tanító imáival szinte azonosul regőseink Istenre figyelő éneke, midőn tolmácsolják a csillagos eget megszemélyesítő Csodaszarvas dalát:

„...Szarvam vagyon, ezer vagyon,

Szarvam hegyin vannak százezer sövények

Gyulaszlag, gyulaszlag, holtatlan alusznak.” (V.1:496)

 

Ősi hitünk ihletett lelkű tanítói, Táltosaink, dalba öntötték túláradó lelkük Isten-tudatát. Táltosaink nem kőtáblákba vésett, lélekölő törvényhalmazzal, de az Isten-szeretet dalaival tanították gyermekeinket szeretetre, emberségre. Táltosaink népünk dalos tanítói. Tolna megyénk neve talán az ő emléküket dajkálja. Dalaik zengése ma is hallható még akkor is, ha a szöveg megkopott, egy része a dallamtól elmaradozott:

„Nem elég a szöveg a tudatlan dallamhoz, ezek valamikor a régiek énekei voltak.” (V.1:70 Endrőd, Békés megye.)

„... én szeretném, ha minél előbb jöhetne szeretném átt adni azt a pár imát és éneket amiket le írtam, ne menének feledésbe az a régi szép ének és ima, amelyek a mostani ima könyvekbe nem igen található, mi már nem énekelhetünk ugyan már nem is tudnánk — már mind a sírba száltok akikkel együtt szoktuk énekelni imádkozni, csak egyedül vagyok — én is csak úgy vagyok már készülök a nagy utra várom a boldog halált...” (V.1:71 Babót, Győr-Sopron megye.)

 

A TEREMTŐ MUNKA IMA

 

Amint az ima ének, a munka is ima. „Mikor Édesapám hozzá fogott aratni, búzát vágni, letette a kalapját, úgy kezdett hozzá az aratáshoz. Mondja: Miatyánk ki vagy a mennyégbe, Uralkodol mindenekben, Szenteltessék meg szent neved, Ég s föld imádjon tégedet... stb. Nehéz munka, de édesapámnak jó erős hangja vót, és ahogy kaszált ugy megkezdte az aratást, imaénekkel... S mindig úgy dolgozott, levette a kalapját. A’ nem káromkodott, úgy kérte az Istent...” (V.1:64 Kakasd, Tolna megye.)

„Kedvemet találom benne nagyon, hogy otthon is, ha magam vagyok, nekem az az élet, ha imádkozhatok vagy énekelhetek... még munka közben is, ha kiállok a szőlőbe kötnyi, vagy eggyelem a szőlőt... má bizony kapálás közben is szoktam egy kicsit dalolgatnyi...” (V.1:73 Nógrádsipek.)

„... (amit lehetett, ebbe a könnyűbe, ebbe a füzetbe, mind énekeltük, mer) tuggya, vót nekünk egy gyümölcsösünk, falutól három kilóméterre vót. Hegyen vót. S abba vót egy keresztfa. S vasárnaponként déli misérő kijöttünk, s délebédeltünk s akkor az asszonyokval összetalálkoztunk, mer ott nem ilyenyek vótak, mind itt. Jobb hívőek vótak. Esszetalálkoztunk, még húszan es vótunk s elmentünk a kereszthez, mig mentünk az úton addig is imádkoztunk, vagy énekeltünk...” (V.1:74 Majos, Tolna megye.)

„Valamikor lakodalomba mondták... lakodalomba valamikor ínekőtík, esküvőre, mikor mentek a menyasszonyér’... a sarkon, a sarkon, minden lakodalomba eztet...” (Paradicsomba csendítenek, az angyalok énekelnek...) (V.1:74 Nyitracsehi.)

Bukovinai egyén így emlékezik: „Az édesapám, amikor nagy üdő jött, akkor ezt az éneket vette elő:

Miatyánk Uristen, hallgass meg münköt!

Áldd meg határunkat s ne nézd bűnünköt!

Evvel háromszor mondta édesapám s evvel hárította a nagy üdőt, nagy felhők elszenderültek. Szépen.” (V.1:124 Bukovina)

„De az én anyám még el is rejtőzött abba az üdőbe, osztán úgy énekűt. Ojjan éneköket, hogy maga ojjant nem is hallott. Én azt nem tudtam mögtanu’ni... Ha valami ijjen nagy innep gyütt, az ha gyütt szent Anna napja, gyütt ijjen valamijjen nap, az akkor mindig éjjel, meg éjjel is arra ébredtünk, hogy az énekűt... Azt mondják, üde hallgasson, abba az üdőbe, mer én kislány vótam, én tizenhárombeli vagyok, hogy tizennégybe ütött ki a háború, hogy azt mondják, hogy az én anyám kiénekűte a háborút, hogy előtte, hogy gyüttek ide, úgy ha’gatták, úgy kiénekűte, hogy ekkor és ekkor kiüt a háború! Az én anyám! Hát én nem tudom, mer én hijába mondom, én nem tudom, de az ojjan asszon vót! Az kiénekűte azt, hogy a háború lössz!...” (V.1:140 Andocs.)

„Amikor Pestrű tizenötön jöttek ki, meg Prágárul, Berlinbül, Pestrül, kijöttek hozzánk, nem tudom nem-e maguk közt valamelyik vót... vótak nők is s átal vótam a kertbe menve, nagy üdű jött, de ojjan száraz vót a búzafőd, mint a beton! Hogy a traktor mehetett a tetejin, nem vágott bele. Ojjan száraz vót. Ezt elkezdtem énekelni... (s mikor elmondta:) sírtam es s amin sírtam a berlingi tanár úr vette át magyarul, hogy mit mondok én. Még eccer elkérték ezt az éneket. Énekejjem el. Dehát ma úgy van, hogy nem sokat törüdnek az Istenvel, nem sokat üsmerik az Istent, de bizon, úgy mint ahogy énekelgetik, hogy „Ej haj, kisöreg, eső után késő köpönyeg.” Ez így lesz!” (V.1:203 Kakasd, Tolna megye.)

„... (a jövő gyűjtői)... nem fogják kérdezni, miért vettük fel imádságainkat gyűjteményünkbe; miért nevezzük kincseknek? Az e fajta imádságokat ma már jobbára csak az öregasszonyok imádkozgatják, és a koldusok éneklik is, jobban mondva: dúdolják. Énekelni többet hallottam, de mivel a koldusok megtudták, hogy ki akarom nyomtatni, nagyon óvatosak voltak s így csak ezt jegyezhettem le ének után-” (V.1:328 Kálmány Lajos: Szeged Népe III.1891)

 

 

A MAGYAR ISTENTISZTELET HELYE

ÉS KÖRÜLMÉNYEI

 

Ősi imáink felemlítésével karöltve jár annak a felismerése, hogy népünk imáit csak a maga körében gyakorolta. Az ima szerves része volt minden napjuk szinte minden percének, bölcső előttől a koporsó utánig hű kísérője. Kora reggel, munka közben, magányos órák éltető csendjében mondott imáit egészítették ki a közösség templom utáni, „igazi” imái.

„Nem tudnak erről a papok. Nem tudtak. Ez, mer ilyen régi imádság vót. Mer, nem mondták meg a népek ugyé, hogy köztük, hogy milyen imádságokat végeznek... hát ugyé szoktak a házakhó járni mindég s ott imádkoztak, ezt nem a templomba.” (V.1:86 Bükkszenterzsébet, Heves megye.)

„... Templomban, közösben nem, csak úgy, ha valaki magában elmondja... nem volt jóvá hagyva... osztán a pap nem engedte...”

„... Az öt csütörtököt is tartják... öt csütörtök egymásután, mindegy, hogy melyik öt... De azt csak éjféltájban köll, amikor az Urjézus Krisztus a Gecemáni kertben szenvedett, hisz szent órának mondják és mikor tollfosztásból megjöttek, akkor két óra hosszat is eltart...” (V.80 Kalász.)

„... ülünk a kemence körű, a lámpát meg se gyújtották oszt úgy imádkoztunk a padkán körbe... együtt mondtuk mindnyájan nagyanyámékná’... ezeket nem lehet elfelejteni... csak ahugy otthon tanútuk, csak ahogy otthon imádkoztuk... ők is ezt összeszedték így maguknak az eszektűl gondolom szerint... oszt így szokták meg, azután most így maradtak egymásrúl egymásra... ídesapám is azt mondta, hogy ezt a Hajnal-t még a nagyanyjátúl tanulta...” (V.1:73 Jászalsószentgyörgy, Heves megye.)

„Templomba is szokták a rígi öregek... míg nem ment a főtisztelendő úr a templomba, aggyig az asszonyok imádkozták így maguk. Közösbe is szokták.” (V.1:73 Pográny.)

„...Ez má’ nagyon régi... tollfosztásba mondták, tanúták (Ha kimegyek az ajtóm elejbe)...” (V.1:74 Béd.)

„... ezt summásságon tanultam, mikor oda vótunk nyári munkán... itthon nem mondtuk, ott a summásságon tanúltam a többiektű...” (V.1:74 Mezőkövesd.)

„Valamikor lakodalomba mondták... lakodalomba valamikor ínekőtík, esküvőre, mikor mentek a menyasszonyér’... a sarkon, a sarkon, minden lakodalomba eztet...” (Paradicsomba csendítenek, az angyalok énekelnek...) (V.1:74 Nyitracsehi)

„Lefekvés előtt, vagy bármikor, ha megijedek... valami olyan dolog előadja magát, hogy hát magamnak lelki nyugvást akarok, akkor eztet mondom én. Bárhol! Ha nem hangosan, magamban...” (V.1:181 Tokaj, Zemplén megye.)

Öröklött, ősi, mennyből szállott, szülőktől, szent tanítóktól, dalos táltosainktól tanult imák kitörölhetetlen erővel kísérik a magyart bölcsőtől a koporsóig.

„... Az én agyamba mindig az forog. Én akármikor imádkozok valamit még akkor is mingyá ez jut eszömbe. Imádkozom sokszor az Urangyalát... de mindig közbe az agyamba mégis ez forog... amerre én mentem mindig ezt köllött mondani... Sokáig. Esztendőn körösztül... most annyira mán nem, mint akkor az időbe...” (V.1:138)

„... Hát, aki hitös, az bizon nem feledkezik meg az ijjesmirű. Nem felejtik el halálos hóttig...” (V.1:81 Attala, Somogy megye.)

Ahogy ima tölti ki a magyar életének minden mozzanatát, úgy hihetetlen változatosságú imáinak fajtája is:

 

MOSDÁS KÖZBENI IMA

 

Dícsértessél óh áldott víz,

Ki megmostad az én gyarló testemet,

Mosd meg az én bűnös lelkemet!

Dícsíret neked örök Atyaisten!

Ki az egész világot teremtetted,

Áldott a te neved,

Áldott a teljes Szentháromság

Most és Mindörökkön örökké ámen.

                                       (V.1:75 Somberek, Baranya/Hadikfalva, Bukovina.)

 

TÖRÖLKÖZÉS KÖZBENI IMA

 

Törölközéssel kapcsolatban megemlíti Erdélyi Zsuzsa, hogy a kérdezett „Törölközőjébe borulva Jézus véres verejtékéhez imádkozott reggelenként mosdás után (egy kalocsai öregasszony...). Ennek tulajdonította, hogy sohasem volt beteg...” (V.1:176) Ismét felidézem a korábban már teljes egészében hozott szöveg kezdő sorait:

Felkelek én szép piros hajnalban,

Megmosdottam arany folyóvízzel

S megkendőztem Mária kendővel.

Feltekintek boldog mennyországba...

Napját a magyar a kora-hajnal tiszta fényében kezdi, arany folyóvízben mosdik, Mária kendővel törölközik. Nincs az a király, aki nagyobb diccsel övezhetné magát, mint népünk minden egyes tagja. Testi-lelki tisztasága tudatában állandó Isten-közelben tudja magát, s nemcsak feltekint boldog mennyországba, de bele is lát. Nem vakhit, de egy teremtő élet közvetlen kapcsolatán alapuló lelki tudás ad erőt. A „hitös” magyar ismeri Istenét.

 

ESTI IMA

 

Éjtszakáit a következő szavakkal ajánlja Isten kegyelmébe:

A nap lement

És sötét lett

Kérjük azér szent fölsíged

Az éjcakát oltalmazza

Házunk népünköt.

Pusztuljatok hát rossz álmok,

Sátány lódulj és ne állj ott!

Hol Isten őriz híveit

Ki győzelmet kinek biztosít.

Engedd ezt hatalmas Isten

Fölsígedet kérjük szépen

Kit az Ige Szent Lélekkel

Istenünknek ismerünk el. (V.1:177 Zsére.)

Az Istent ismerő és vele személyes kapcsolatban álló embernek hatalma van, kétkedésnek még árnyéka sem található; gonosznak, rossznak csak addig van hatalma, amíg jelenlétét megtűrjük. Egy másik imádságban e tudatnak így adnak hangot:

Én lefekszem én ágyamba,

minden testem koporsómba,

Őrizzetek szent angyalok,

Forogjatok szent keresztek,

Hadd aludjam Máriának kebelébe

Tik szójáig,

Hajnal hasadtáig.

Izsák, Ábrahám, Aranyszájú Szent János!

Kötözve legyenek a rosszak,

Se értsenek, s halljanak

Az igaz szó általa ámen. (V.1:178 Kissziget, Zala megye.)

 

Nemcsak a gonosz felett uralkodik, de a szent angyalok is neki engedelmeskednek. Mikor gonosz-űző, éber tudata pihen, őket rendeli ágya mellé őrizőknek.

Nemcsak önmagáért, de az egész világért is imádkozik a magyar, egy olyan kortól kezdve, amikor a világbéke kérdése még nem volt ilyen égető kérdés, mint napjainkban. A már korábban említett, Istentől kapott ima egy részét idézem most:

 

VILÁGBÉKÉÉRT — MEGNYUGVÁSÉRT — VÉDELEMÉRT VALÓ IMÁK

...

Hálát és köszönetet mondok neked vérző Krisztusom!

A családom nevibe, az egész világ nevibe,

Születésed óta kereszthalálodig,

Minden szenvedésér’, vércseppjeidér’, fájdalmaidér’

Amit mi érettünk végbevittél a Golgotán és a keresztfán,

Mi azt neked nem tudjuk meghálányi, azért légy imádva,

Áldva,

Dicsőítve,

Magasztalva,

Szeretve,

Tőlem és mindenkitű’

Annyiszor ahány csillag az égen, vízcsöpp a tengerbe,

Fűszál a réten, porszem a földön, levél a fákon, hópehely télen,

Amennyi teremtett lény van a világon,

Annyiszor légy imádva,

Áldva, dicsőítve, magasztalva, szeretve tőlem és mindenkitül most és                                                                                               mindörökkön örökké ámen.

....

Légy nekünk

Igazgatónk,

Kormányzónk,

Vezérünk,

Ügyvédünk,

Védelmezőnk,

Testi lelki bajainkban megmentőnk,

S minden szükségleteinkbe segítségünkre,

Add meg Urunk mindnyájunknak a hitet,

A reményt,

A szeretetet,

A szelídséget,

Az alázatosságot,

A békességet,

Az egyetértést,

Áldás, hála,

Áldja meg az Atya

A Fiú,

A Szentlélekúristen,

Az ő szent áldása szálljon mireánk, és az egész világra most és mindörökké                                                             ámen. (V.1:677 Bükkszenterzsébet, Heves megye.)

Egy Nógrád megyei, Hasznos községből való imádkozó a következőket vallja: „...Hát eztet szombaton legjobban. Szombatyi nap. Hát ha kéri a Szűzanyátú’, mer ugye benne van az Urjézus szenvedési, aztán, amit a Szűzanyátó’ kér, azt megaggya, hát ugye most legjobban kérjük mink is a békét, hozzá mongyuk mindig, hogy a világbékét aggya meg az Úristen.” (V.1:81)

A következő imát „... lefekvés előtt, vagy bármikor, ha megijedek... valami olyan dolog előadja magát, hogy hát magamnak lelki nyugvást akarok, akkor eztet mondom én. Bárhol! Ha nem hangosan, magamban...” adja át nekünk egy tokaji imádkozó:

Föld szülte Annát

Anna szülte Máriát

Mária szülte világ megváltóját,

Aki ettől nagyobbat szül

Az árthasson nékünk.

 

A VILÁGBÓL KIMULTAKÉRT

 

Bejön hozzám szent Úristen világosító,

Világosíccsa meg az én szívemet

Aggyon bátor szívet meg lelket

Nyugodalmat minden velem jóttevőknek

Élőknek halóknak

Úton vízen járóknak

És a világbúl kimúltaknak, ámen. (V.1:227 Mernye, Somogy megye.)

 

 

EGYMÁS KÖZÖTTI IMÁK

 

Ezeket otthon, keresztjáráskor és gyógyító jelleggel kórházban mondják. Ez utóbbira — külön fejezetet képező — gyógyító imáink tárgyalásánál még kitérek, a hason célú magányos imákkal együtt.

Egymás közötti imák kötelékébe tartoznak a karácsonyjárás imái, melyek — régi szokás szerint — magukban rejtik az Újév áldását is. A Baranya megyei Sásdon élő, volt Klézse, bukovinai lakós így emlékezik:

„Emberek, iljen jó élő emberek összegyűltek, tuggya, kinek kedve vót, s hárman, négyen, ötön is, s aztán tuggya bémentek az ablak alá és énekelték, tuggya, hogy hogy csengett a falú! Hogy milyen szép vót!...Kit csak a szűve húzott mindenki elment. Összegyűltek, osztán béhítták, ittak, tisztelődtek. Aztán még mentek arrébb. Aztán akkor még, ha úgy akart odaragadt még az es, akikhöz bémentek. Hezzik ragadt, hogy ment ő es csoportba velük. De szép vót nagyon! Annyira szerettem, tuggya, én ott, hogy mikor karácson jött, akkor tudtuk, hogy mi az a karácsony. De most nem tudjuk. Se húsvétot, se karácsont. Elkenik az innepet, nem úgy, mint ott. Ott most es úgy van. Most es úgy énekelnek. S úgy mennek a templomba. Bocskorját felköti az asszon, meljiknek nincsen csizmája, s mennek bé.”

Ó szép Jézus s ez új esztendűbe

Tarcs kegyelmedben.

Hogy az új esztendűben

(J)éljünk csendességben

Lehessünk Jézus

Drága kedvében.

 

Paradicsom mezijébe

Arany szénye leterétve

S abba’ vagyon egy koporsú

S abba’ fekszik egy Úrjézas.

 

Jobb keziben arany alma,

Bal kezibe jaran’ vessző

S azt az almát fel-felhajtja

Bal kezivel le-lekapja

 

Felmentyibe úgy zúgadaz

Lejöttyibe s úgy zengedez,

Zúg az erdű(e) szép ződágval,

Zeng e mezű szép áldásvol.

 

Mennyországba (e)csendítének

S ez angyalkák felgyűlének,

S egy olvasút elmondának,

S azt Úrjézus úgy szerette

........

S ez új esztendőben legyenek örömbe

Örömvel mennyenek Jézus elejibe,

Elejibe mennyünk, mennyben dícsérjük,

Dícsértessék Jézusnak szent neve. (V.1:706)

 

Áj, Abaújmegye egy lakósa a következő ima-köszöntőt tudja:

 

Nyisd meg uram, nyisd meg azt a szent kapudat,

Kapud előtt láccik egy aranyos karszék.

 

Abba nëvelkëdig asszonyunk Mária,

Asszonyunk Mária, Istennek szent anyja.

 

Angyalok rëpdësnek, szépen örvendeznek,

Angyalok rëpdësnek, szépen örvendeznek. (V.1:711)

 

Máriapócsi karácsonyi köszöntő a következőket mondja:

A piac közepén

Van egy almafácska,

Annak a tetején

Három liliomszál.

 

Kötik a bokrétát

Az apró angyalkák

És úgy énekelnek

Szinte zeng mennyország.

 

Hej mennyország kapuja

Sarkig ki van nyitva,

Be is vitték rajta ë

Az aranyos bűcsűt

Bele is fektették

Az ártatlan Jézust.

 

Csucsujj el burujj el

Te ártatlan Jézus!

Mert addig nem nyugszik

Boldogságos Szent Szűz. (V.1:712)

 

A fenti, égi jelenetnek szinte tükörképe a következő, Székelyföldről átmentett dal:

 

Falu végén van egy kis házikó

Abba nézék,

S rengő bölcsőt láték.

 

Egy kis leján rengeti vala,

S szájával

Fújdogálja vala.

 

Aludjál el Istennek báránya,

Szeretetből

Jöttél e világra. (V.1:703)

 

Altató ima-dalaink a fentiekhez kapcsolódnak, mint az alanti, Mekényesről (Baranya megye) származó „Mária altatója”:

 

Fölszántotám cintorom elejit

Fölszántotám cintorom elejit,

 

Bévettetém Ádámnak magjávol.

Bévettetém Ádámnak magjávol.

 

Elboronáltatám anyai jajszókval,

Elboronáltatám anyai jajszókval.

 

Kimenék én ajtóm eleibe,

Föltekinték nagy magos mennyégbe,

 

Nyitva látom mennyország kapuját,

Nyitva látom mennyország kapuját.

 

Azon bellől menyország ajtaját,

Azon bellől menyország ajtaját.

 

Azon bellől egy terített asztalt,

Azon bellől egy terített asztalt.

 

Azon vala e’ rengü bőcsücske,

Azon vala e’ rengü bőcsücske.

 

Ül vala mellette anyánk Szűz Márija

Ül vala mellette nyánk Szűz Márija.

 

A lábávol rengetgeti vala,

A szájávol fúdogájja vala.

Aluggyál el Istennek bárányo,

Aluggyál el Istennek bárányo.

 

Szeretetbül jöttél erre(j)a világro,

Szeretetbül jöttél erre(j)a világro.

 

„...Ezt amikor csak úgy jött, hogy énekeljék, akkor ezt énekeltük, mer’ szerettük nagyon ezt az éneket. Mikor a kicsikéket rengettük, alítottuk el, én ezt szoktam mindig énekelni... Mikor a gyermekeket munka közben belétettük a bőcsübe, akkor ha fontunk, ha varrtunk, mellette vótunk, akkor rengettük a lábunkval s eszket énekelgettük, mert nagyon szerettük eszket a szent énekeket énekelni. Igen ezekkel alítottuk el... Nálunk ez vót a szokás, hogy amikor a kicsi gyermek sírt, akkor ha édesanyánk mondta, vaj az ő édesanyja mondta a gyermekeknek, hogy „tedd bele a kicsikét a bőcsübe s rengessed s alícsd e’!”... (V.1:696-7)

Ezen ima-dalokat őrző lelkek számára tér és idő megszünt létezni, mennyország és földi világunk a szervesen összetartozó Mindbe olvadt. Ferencszállásról (Csongrád megye) származik a következő „Esti ima”:

Uram Teremtőm,

Hálákat adunk a te szent felségednek,

Végtelen szeretetedér,

Ingyen való kegyelmedér,

Hogy a mai napon gondot viseltél reánk,

Erőt, egészséget nyújtottál számunkra,

Munkánkba megsegítettél és a te gazdag tárházadból megelégítettél

Köszönjük a te gondviselő kegyelmedet,

Hogy gyarló létünkre nem számláltál a sírba(n) szállók közé.

Bocsássál meg a te nagy irgalmasságod szerint minden bűneinket,

Melyekkel megszomorítottuk a te szent orcádat,

Légy kegyelmes nekünk, mint bűnösöknek,

Oldozd el vétkeink kötelit,

Hogy a te ösvényes utaidon járhassunk és tégedet mindig közelebb közelebb                                                           hozzádjutva nagy nevedet áldjuk és magasztaljuk,

Mert méltó vagy erre élő Istenünk

Mert mennynek földnek ura, mindenségnek ura vagy,

Mert a te szavadra állott elő Urunk Istenünk

Mindön, mindönbe dicsőítik a te nagy nevedet.

Rajtad tösz mindenki bizonyságot,

Az a pici kis hangya,

Az a kis bogár,

Az a mezei liliom,

Az a mezei virág, amire a te szavadra állott elő Uram, mert megáldottad                                                                                                                 szépséggel illattal,

Urunk Istenünk minket is álgyá meg,

Tiszta szívvel,

Bölcs értelemmel,

Szeretettel,

Hogy tudjuk szeretni felebarátunkat,

Urunk Istenünk ne hagyd, hogy ez kihajjon a szívünkbül,

Hanem mindönkit szeretettel, békességgel, örömmel

Fogadjuk, tisztöljük, böcsüljük, mert a szeretet födöze Uram mindönbü,

Mer Pál apostol azt mondja,

Ha szeretet nincs bennem, én semmi vagyok,

Hiába szólok akár ékes hangon,

Cimbalomhangon,

Mozdíthatom a hegyeket,

Nem ér semmit, ha szeretet nincs bennem, semmi vagyunk.

Hogy szeressük egymást,

Hogy tégedet

Mindönbe áldjunk és magasztaljunk.

Mert méltó vagy ezekre élő Istenünk,

Aki alkotónk, teremtőnk, megváltónk, megszentelőnk vagy,

Szent felségednek legyen mindönben dícséret, dicsőség, most és mindörökké,                                                                                                         ámen. (V.1:663)

 

PÉNTEKI IMÁK

 

Pénteki imádságaink ősszövegei képviselik a számos „Urjézus imáját”, jelképeik tárgyalása későbbi fejezetben kerül sorra. Viszont fel kell említenem Erdélyi Zsuzsa azon megállapítását, hogy ezen szövegek lírai képanyaga „...egyes jegyeiben kötődött ugyan a középkori egyházi fényszimbolikához, de teljes képrendszerében és jelen megfogalmazásában a nyugati egyházi irodalomban nem (akadott) nyomára, sem párhuzamára.” (V.1:41)

 

IMA ÉS MUNKA

 

Sajátos kapcsolata van népünknél a munkának és az imának. Egy adatközlő megemlítette, hogy édesapja mindig levetett kalappal aratott, s közben rossz szó soha nem hagyta el ajkát, csak ima-ének. Minden teremtő cselekedet, mint amilyen a szántás, vetés, új élet ápolása, imának számított. Ugyan akkor az ima-mondás lehet öröm, megnyugvás, de kötelesség is. „Én ezt az imát reggel és este végzem...” mondja számtalan adatközlő. A végzés szó fontos kötelesség elvégzését jelöli. Ha belealszik az esti imába, később felébredve folytatja, s bevégezi. „Én már öreg vagyok, nem tudok dolgozni, ez az én munkám” — mondja egy másik, s tudatában van annak, hogy imáival egyedülállóan fontos munkát végez. Teremt. A jóság és szeretet magvait hinti el és ápolgatja imáival. Nemcsak hiszi, de tudja az ima erejét. Ősi gondolkodását nyelvébe rejtve a teremtő Ég szavát ígének hívja és tisztában van annak hatalmával. Az íge közvetítő közege a dal (V.1:98). Énekszárnyon száll a magyar ima az ég felé, s az imának felismert teremtő munkáját is dallal végzi. Az Ige hatalma szökkenti szárba a magvakat, érleli a gyümölcsöt. Ég és föld lakói érzik áldott hatását, még az elemek is engedelmeskednek:

„Az ima eszközi mivoltát világosan jelzi egyik kakasdi (Tolna megye) adatközlőnk meghatározása, aki elmondta, hogy oda haza Bukovinában „Az édesapám, amikor nagy üdő jött, akkor ezt az éneket vette elő”:

Miatyánk Uristen, hallgass meg münköt!

Miatyánk Uristen, hallgass meg münköt!

Áldd meg határunkat, s ne nézd bűnünket!

Áldd meg határunkat, s ne nézd bűnünket!

Evvel háromszor mondta édesapám s evvel hárította a nagy üdőt, nagy felhők elszenderültek. Szépen.” (V.1:125)

Hogyan kell az imákat mondani? „Csak az a fontos, hogy szívből imádkoznak és akkor biztos, hogy használni fog, mert nekem használt és még énis szoktam magamra imádkozni és érzem, hogy jó.” — mondja egy mindszenti (Csongrád megye) lakós. Most is, mint a teremtés hajnalán, a teremtő folyamat véghezvivője nemcsak tudja, de látja, érzi, tapasztalja, hogy e teremtés jó. A teremtő egyén egész énét, egészlelkét adja:

Bizon, bizon mondom...

lelket adtam bele... (V.1:371)

mondja imája végén a jászalsószentgyörgyi (Szolnok megye) lakós.

A hajnali ima tested-lelket tisztít, s az anyagi való nem gátolhatja a lélek Isten kereső röptét:

Én felkelék jó reggel hajnalba,

Kimosdódám minden bűneimből,

Megkendőzém arany kendőcskémvel,

Kimenék ajtóm eleibe,

Föltekinték nagy magos mennyégbe,

Ott láték egy kápolnát,

Kűjjel irgalmas,

Bellül kegyelmes...” (V.1514 Mekényes, Baranya megye/Lészped, Moldva)

 

Karácsond, Heves megyei lakós arról emlékezik meg, hogy édesanyja is reggel mondta imáját, mikor piros a hajnal. A teremtő munkát végző ember együtt mozog a teremtett világ rendjével. A hajnali imát napkelet felé tekintve végezték:

Kitekint Mária napkeletre

Ott lát egy szép templomot,

Abba vagyon Jézus... (V.1:409 Balatonmagyaród, Zala megye.)

*

..........

Reggel föl keltembe napkeletre tekintek

Nyitva látom mennyországnak ajtaját

Kivül aranyos belül üdvösséges

Otan fekszik Krisztus Urunk... (V.1:322 Palócföld)

 

Ahogy a teremtés elindítója a világmindenségben az Egy élő Isten, az egy és azt követően a páratlan számok a teremtés számai, így az imádságokat is háromszor, ötször, hétszer, vagy kilencszer kell végezni. (V.1:123)

És hirdesd meg számból fakadt szent igéimet,

aki ezen imádságot háromszor elmondja,

Annak minden baján könyörülök... (V.1:148)

 

mondja egy Heves megyei adatközlő, s imája utólsó mondata csak megerősíti ennek fontosságát: „Ezt bizonnyal az Uristen maga mondta.”

 

Én körösztöt vetek az öt ujomal

Az ötvenes örző angyalomnak erejivel...” (V.1:323)

 

„Gonosz felhők ellen” való imádságot Balástya tanyai (Csongrád megye) lakós a következőképpen használta: „... Hát a fölhőt a 9 Urangyalával. Mindég 3 Urangyalát végzök, akko körösztöt vetni a föllegre akkor aztán:

„Oszlassa szét az Atyaisten,

Oszlassa szét a Fiúisten

Oszlassa szét a Szentlélekúristen,

Szentháromságegyisten.

Mennyen Tiszára, Dunára,

Ahol kárt nem csinál.”

Ezt szoktam a fölhőre, mög a jegös föllegre. Mikor e’ múlik a jegös fölhő a szép szivárván’ jelenik mög az égön, hogy az Urjézus megbékűt... (V.1:156)

 

 

AZ ÍGE

 

Népünk hitt az ima és az ige erejében. E hitnek semmi köze sincsen egyszerű, lelki fejlődés kezdetleges fokán álló társadalmak babonáihoz. A magyar Istenével minden cselekedetében szoros kapcsolatban van, szinte a Teremtő társának tudja magát, e világ tökéletesedési folyamata cselekvő tagjának. Ennek tudatában az ima nemcsak önnön megnyugvását szolgáló szent cselekmény, de embertársaival szembeni szent kötelesség, s a boldogabb jövő szent záloga. Ezen felfogást tapasztaltuk már a világbékéért mondott imák mögött egy olyan korban, amikor a világbéke kérdése korántsem volt oly égető kérdés, mint napjainkban. Ugyan ez a hit tartja kötelességének a betegekért való imát.

„... a betegségeket le kell imádkozni, mert azok kihatnak az ártatlan utódokra 3-4 izig is.” (V.1:115) — mondja egy Székesfehérvár-i adatközlő.

„Hát mostmá nem nagyon hisznek ijjenösmibe, ugye? Ma már az imádságban nem nagyon hisznek... (Az édesanyja) az nem tudott semmi mást! Az a világon sömmi mást, az Isten gyógyította mög, mer az egy ojjan imádság, ami régön a földre maradt, ugye aztanék ez által az Isten is segít azon, hogy gyógyuljon mög... Az nem járt iskolába sohase... az nem tudott óvasni... eccör mondta, mindig eccör mondta(j)el ezt... ezt mondta végig és ahogyan a viaszt óvasztotta úgy öntötte az imádság alatt ahugyan ugye... hát a vízbe bele öntötte...” „Hát mikor mögha’t édösanyám, akkor sokan gyüttek mindig kérték, de hát én nem akarom, mer én haragudtam arra is, hogy mér csinyáta... Azt mondtuk az édösanyámnak, mer édösapám möghalt ugye, fiatal vótunk, gyerökök: Édösanyám, ezt maga ne csinyájja! mer magának ezt nem kő’! Még magát ezér e’vigyék? Vagy megbüntessék? Azt mondta az én édösanyám: Édös lányom, ha börtönbű dobálják ki a csontomat, neköm ezt akkor is kő’ csinyálni, mer akin én tudok, azon akarok segíteni! Ezt mondta! Akármi történik velem, de akihön tudok, mikor ide gyünnek könyörögni, akkor — azt mondja — evvel az imádsággal! Pénzt nem kért sohase. Ha adtak nekije, vagy jószántábú valaki adott nekije, de ű pénzt nem sohase senkitű. Aki mit szán, adott, ha tíz forintot adtak neki, vagy abba az üdőbe vótunk mink gyerökök, egy ruha lisztet, vagy egy fazék tejet, mert szögény vót, rá vót utalva mindönre... Aztán azt mondta, hogy ű azt nem bírja, aztat, hogy ha idegyünnek, aztán ű tunna segíteni, osztán, hogy ne segítsen rajta... mer mindenkinek azt mondta: Nem én segítök, az Isten! Mer én — aszongya — ezt az imádságot tudom, én semmi mást nem tudok, aszonya, én nem segítök, az Isten segít...”  „... Ű fönnhangon mondta ezt, ha’jja mindönki, hogy ű nem csinyál rosszat, ű ezt imádkozza... tudják, hogy ű imádsággal gyógyít. Ü Isten nevibe, ű nem adott soha se semmi gyógyszört! Ü nem adott semmit, mást semmit, mind ezt elimádkozta a Jézus szent nevibe, aztán mindig az Istenhö fordút, mög folamodott, még mondta, hogy ü még 9 nap imádkozza azután is ezt az imádságot a betegé’, hogy a jó Isten gyógyítsa mög. (V.1:137-139 Töröcske, Somogy megye.)

Fenti adatközlő világosan Isten eszközének tudja magát és édesanyját. Imájának egy részét alant idézem:

Istennek ereje hatalma szálljon a földre,

Egek királya!

Hozzád fordulok, folamodok,

Nyugtassátok ennek a súlyos betegnek a nyavaláját

Mind ahugyan a Nap az égrű’ lenyugszik,

Föld szülte fát, fa bimbaját,

Bimbaja virágját,

Szent Anna szülte a Boldogságos Szűz Máriát,

Boldogságos Szűz Mária, édösanyám, szülte szerelmes szentségös szent fiát,

Szent Fia! távolicsd a nyavaláját

Se csontyába, se bontyába semmiféle tetemibe mög ne akadhassék!”

 

A fenti ima visszatérő gondolata: „Az Istennek nagyobb ereje, hatalma van, mint aki eztet a súlos betegöt mögverte...” (V.1:133) E mély hitből fakadó ima-magyarázathoz többet fűzni nem is lehet. Talán csak annyit, hogy e hit nem elszigetelt jelenség. Felsőnána, Tolna megyei adatközlő a következőket mondja:

„Nem az én akaratom szerint, édes Jézusom, ha te akarod mutasd meg a te jóságodat, szüntesd meg neki a fájdalmát!... Imádkozom utóján három Miatyánkot, három Üdvözletet, s egy Hiszekegyet... de akkor én is magamot (felajánlom), nem, hogy én általam... csak a jó Isten akarata által. S higyje meg, hogy azonnal megszűnik... azt mondják, valami hagyomány vagy miféle...”

Modern lélektani módszereknek megfelelő képekkel hozza fel népünk tudatunk mélyéből a jót, s űzi tudatos erővel a tudatlanság szülte sötét árnyakat, s azok hetvenhétszer hét megjelenési alakját:

Kereszt vetes és egy miatyánk

mikor az Jézus jerikobol jeruzsalembe ment

ut közbe elfáradott

bement egy házhoz szálas kért

kapott szállást az ur Jézus

gyékén ágyat kőpárnát

ur Jézusnak gyékén ágya kő párnája

melyen nem volt neki semi maradása

ennek a fájásnak se legyen itt semi maradasa

oszlasa e a teljes szent háromság egy Isten amen! (V.1:114)

 

Kistelek, Csongrád megyei imádkozó a következőket vallja:

„...Hát vótak neki ezek (az imák), úgy adták ide a lányai... ő nem gyógyított... csak ezeket megtanulta s hát én se gyógyítok, én hozzám is hiába gyün, nem vergődök vele... de tudom csináni, például saját gyermekemnek, vagy magamon van valami, akkor én nem megyek el máshoz, én ezt megcsinálom és kérem a jó Istent, mulassza el, mert csak az Isten az orvos, még az orvosoknak is.” (V.1:145) Fenti adatközlő már „nem vergődik” más bajával, de az ima erejében feltétlenül hisz.

Csokonyavisonta, Somogy megyei lakós elmondja, hogy a kórházi betegek mellett is elmondják e gyógyító imákat. (V.1:625)

Nemcsak betegséget, de balesetet, sőt halált elhárító imáink is vannak:

„... nagyapámtól... Kiss István, meghalt 1944-ben 89 éves korában, sipeki... hát ő így emlegette nekünk, hogy háború vót, és vót ilyen árok, ahol a szuronyokat állították fel, hogy abba majd az ellenség beleesik, oszt le vót takarva harasztval, oszt ő ment arra, oszt ő beleesett, oszt egy szuron se ment őbele, úgy hogy minden szuron szét dő’t, szaladtak oda mentésre, hogy mennek, „Kiss él?” — Élek — aszongya — húzzatok ki, nincs semmi bajom.” Kihúzták. Oszt vót ott egy tisztelendő atya, kérdezte, hogy: „Kiss, szokott maga imádkozni?” — aszongya „Szoktam.” „Mit szokott?” Oszt elmondta neki ezt az imát. Hogy ez őrizte meg.” (V.1:312) Az ima ősi hitvilágunk képzeteivel dús, s az imádkozó tekintetét az imádságos könyv helyett az ég felé irányítja...

Tengernek közepébe van egy aran’ fa

Arany fának arany ágán ül a Boldogságos Szűz Mária,

Arra ment 12 apostol egy angyali szóval nem bírták megilletnyi

Arra ment Aran’Szájú Szent János

Egy angyali szóval meg bírta illetnyi,

Oh te hétfájdalmú szentséges Szűz Mária,

Hát te tengernek közepébe aran’ fának ágán ülsz?

Hogy ne ülnék, mikor Jézus Krisztus szent fiamot negyven naptó nem láttam.

Oh, te hét fájdalmú szentséges Szűz Mária

Tekints nagy könyvedbe,

Nagy könyvedbő’ mennyekbe

Majd meglátod Jézus Krisztus szent fiadot mennyeknek országába, ámen.”                                                                                                                                     (V.1:312)

Nemcsak saját embertársai iránt érez felelősséget, de magát az Ur Jézust is gyógyítani szeretné, hiszen tudja, hogy egy élet szenvedése az egyetemes élet szenvedése.

 

„Isten aggyon jó napot, én Uram Teremtőm!

Ha lehetne öt mélységes sebeidet tenyeremmel behúznám...” (V.1:309                                                                                                                                 Nógrádmegyer.)

A Zelickisfalud, Somogy megyében megőrzött Látomány ima ősi hitünk fennmaradt hitvallásának is tekinthető, s az Isten erejével bármikor élni tudó ember imája:

 

Dícséret és dicsőség néked édes Istenünk,

Mennyben, és a földön áldott legyen a te szent neved!

Atyáink Istene,

Szent Isten,

Szent erős Isten,

Szent és halhatatlan nagy Uristen

Könyörülj mirajtunk!

.....

Mennyei szent atyánk megszentesítő szavával,

Küldessék vissza a halál kocsija,

Dobassék ki a halál ekéje a mi életünk földtestéből,

Tétessék ki a halál fejszéje a mi életünk fájának gyükeréből

Irigy ember haragját,

Emberevők hatalmát,

Ördög diadalmát,

Szegénységet, betegséget, csapást, kárvallást, törvénykezést

Minden látható ellenségeinket rontsa meg a mindenható nagy Uristen

Az ő mindenható nagy erejével és Istenségével,

Az Urjézus fényes ragyogó tüköre,

Megváltó Jézusom eszköze,

Aki érettünk a keresztfát megföstötte, ámen. (V.1:672)

 

Isten erejével, igéjével hatalma van a magyarnak a teremtés, élet és halál felett is, s e hatalmat feltétlen csak a jó szolgálatába állítja, igen tudatosan. Mindenkor az anyagiasság, öncélúság abroncsait oldja fel. E munkában segítségére van mindenkor fényes tüköre, a lelkiismeret fénye, melyben önmagát mint Isten gyermekét ismeri fel. Hogy e tudata megmaradhasson, szívből imádkozik, s tudja, hogy ez jó...

Amint az előbbiekben láttuk, a teremtő szó magyar neve az ÉG-gel azonos IGE, mely a teremtés maga. Jól ismert a Biblia „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala Istennél, és az Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden Ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet és az élet vala az emberek világossága.” (János l:1-5) A teremtés a teremtő Íge zengésére indul el. Az ígével teremtés nem ismeretlen rokon népeink képzet-világában sem. Tudjuk a Kalevala teremtője dallal teremt éppen úgy, mint dalos, táltos tanítóink késői unokái magyar földön, napjainkig is. Az Íge Istentől reánk ruházott teremtő hatalom. Ennek használata nemcsak, hogy nem bűn, de kötelesség, megtisztelő kötelesség.

Sötétségben élni, mikor a fény kéznél van: tudatlanság. Betegséget hagyni az ártatlan utódokra: bűn, népünk tudatában. E tudás nyomán fakadó jóval űzérkedni — elképzelhetetlen.

Az Íge hatalmával maradéktalanul élő Jézus nem riadt vissza segédeszközül használni a vízet, port, nyálat, s a gonosz lelkeket disznóba küldte, ha erre szükség volt. Hadsonlóképpen népünk is ígéit énekelve a rosszat elirányítja kőbe, sziklába, tengerfenékre, Dunába, Tiszába, állatba, jégesőt a sivatagba, „lehetőleg oda, ahol nem tudnak ártani senkinek” mondja Erdélyi Zsuzsanna.

Az Íge hatalmát mindig és feltétlenül csak a jó munkálására használja népünk, igen tudatosan. „Rontani” csak a rosszat szabad, ezzel elősegítve a jó diadalát. Így soha nem embertársaink ellen irányul népünk teremtő igéje: írigy embernek csak a haragját, emberevőnek csak ezirányú hatalmát tűnteti el imája, ezzel minden ember — még az irígy, az emberevő — javát is szolgálva.

A teremtő íge egyik fontos alkalmazási területe a gyógyítás, mint már korábban is láttuk.

 

GYÓGYÍTÁS

 

Gyógyítás történik kézrátétellel, vízvetéssel, füstöléssel, ráolvasással — az egyén örökségének megfelelően. Különböző módszerek művelői egy pontban találkoznak: lelkük mélyéig tudatában vannak annak, hogy ők a gyógyításban csak Isten eszközei, a gyógyítás az Ég Urától jön.

Buhlicz Jánosné, Kuczora Erzsébet, noha gyógyítással idegenek számára már nem vesződik, egyetemes felelősség érzete már halványulóban, családját gyógyítván a következőket mondja: „...én ezt megcsinálom és kérem a jó Istent, mulassza el, mert csak az Isten az orvos, még az orvosoknak is.” (V.1:145)

Igézéssel kapcsolatban a következőket mondja Antal Tamásné, Erős Margit: „S akkor megfújtam a fejit, megnyaltam ssss s elköpködtem. Ez az igizet. Vízvetés is igizet. Vízzel megkentem a két térdit, két tenerit, a haját, s három csöppöt hagytam belőle. Elvittem ki s ráöntöttem egy bokorra, vagy rózsafára, vagy egy növényágra, hogy: „Ugy viruljál, mint az a rózsabokor.” „Akkor kell próbálni, mikor a Hold tele van. Pénteki nap is (jó) még az is...” (V.1:111)

Közben a következő imát mondja egy hadikfalvi adatközlő:

Mikor Jézus Urunk a földön járt,

Szűz Mária vizet vetett az ő szent fiának

Ágokból,

Bogokból,

Virágokból,

Használt a kis Jézuskának

Ugy használjon az én vízvetésem is tenéked Ilona,

Mint a Szűz Máriáé használt a kis Jézuskának.

 

A gyógyító minden esetben betegségről az örökké megújuló élet szépsége felé fordítja a beteg figyelmét. Bibliai alakok megjelentetése emberközelbe hozza az Istent. (Zárójelben megjegyzem, hogy ezen önkéntesnek látszó történetek a családon belüli tudás-átvevésen alapulnak: Jézus gyógyított vízzel, tehát Mária is gyógyított öntéssel, tőle tanulta fia, népünk gondolkodása szerint.)

„Ahhoz, hogy meg lehessen gyógyítani, fel kell ismerni az előidéző okot, az eredetet” — mondja kutatásai nyomán Erdélyi Zsuzsanna. Rokon népeink eszmevilágát kutató nyugati tudósoknak ugyancsak feltünt e tulajdonság. Az ok-okozati összefüggésekhez való feltétlen ragaszkodás népi mivoltunk egyik génjelzője. Később pedig a gyógyító szövegek szerkezeti tárgyalásánál elmondja, hogy a bekezdő, epikus részt lassan mondják, de magát az igét kántáló-éneklő lejtéssel. Rokon népeink fennmaradt hagyományai alapján tudjuk, hogy Isten teremtő szava Dal alakjában éri emberi tudatunkat, s a teremtő ember ima-válasza is teremtő dal. Tanítóink is szelíd dalú Táltosok-dalosok. Erdélyi Zsuzsanna figyelmeztet ezen a ponton az eddig kielégítően meg nem magyarázott, igéző imákban szereplő Damion névnek az ősi Tammuz-Dumuzi gyógyító istenséggel való valószínű egyezésére (V.1:99), s magam is a Dana-Tana fogalomkörrel hozom kapcsolatba, mely fogalomkör Isten teremtő hatalmának felismerésén alapulva az Őt ismerő embert is a teremtés szolgálatába állítja. E cselekvő, tevő Is-ten, Ata-ten — Ős-tevő, Teremtő Atya mai szótárunkkal — teremtő erejének szent jelképe a Duna, s annak keletre fekvő testvére a Don, valamint a „T”-betűs kiejtésű változata a Temes, s angliai testvére a Thames, az életet adó víz. Ipolyi Arnold veti fel a kérdést, hogy „Létezett-e ősvallásunkban is még ezen táltosokon kívül, egy különváló nép-, s hitbölcsek osztálya.... bölcsek és táltosok”... Említésre méltónak tartja, hogy szomszédaink kódexeiben e két osztályt megjelölve a „chaldaei, sapiens, magi” szót használták, nem lévén saját szavuk e két papi osztály megjelölésére. (V.2. II:212) Tana bölcseinek munkájára a magyar tan, tanács, tanul szavak emlékeztetnek, s velük együtt a dana és ének szavak ismételten bizonyítják, hogy népünk tanítói dallal, énekkel, nem kőtáblákba vésett tilalmakkal tanítottak.

Fentieket összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy Tana az Isten tudó, cselekvő, teremtő és megtermékenyítő tulajdonságainak megszemélyesítője, helyesebben a Teremtő Isten ezúton való megértése. Népünk tudattárában soha nem találunk „Isteneket” az indogermán mythológiával egyezően, hanem a személyes Isten-ismeret szerető, ezer-színű becéző neveit. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy a Jóisten, Szerelmetes Isten, Teremtő Isten elnevezések egyazon Istent idézik. Népünk gondolatvilágával ismeretesek előtt jól tudott tény, hogy mindennek okát keresi eredményes munka érdekében a magyar. Az okos ismeri a történések mozgatóját, az Ős-Okot és értelmét a teremtés szolgálatába állítja.

Az ígézet tulajdonképpen nem más, mint a teremtés folyamatának okos megőrzése. E teremtés mindig pozitív előjelű. Látszólagos negatívumok, mint betegség, gyengeség magyar gondolkodás szerint elfogadhatatlanok, s természet-ellenesek. Egyik legjobban ismert „ígéző” dalocska, a „Gólya-gólya-gilice” gondolatmenetével egyeznek ősvallásunk teremtő dalai. Minden alkalommal a tudatlan világ ténykedése folytán a teremtés tökéletes egységén látszólagos csorba esik, s ezt a Teremtés törvényeit ismerő magyar, ki Istene eszközének tudja magát — meggyógyítja, rendbe, összhangba hozza. E tudatot következetesen ősi hitéből eredezteti a magyar, s tanítóként gyakran „Szent Ilona asszonyt”, vagy az ősi „Boldogasszonyt” idézi. (V.1:106, 561)

Az ígén túlmenően anyagi jelképeket is használ a magyar, jól ismerve az altudat anyagformáló erejét, s annak befolyásolhatóságát is: a betegség lemosására használt vízet rózsabokor tövébe öntve a betegnek azt a parancsot adja, hogy úgy virágozzon, mint a rózsabokor. Betegség helyett az élet képét varázsolja a sérült lélek tudatába. A fent idézett vízvetéses gyógyítás szövegének egy része a következőket mondja: „Mennyünk e’ törjünk három magyaró ágat, égessünk belüle kilenc szenet, hányjuk bé vízbe, mossuk meg vele. Uljan tisztán maraggyon, mint Krisztus Urunk atta az annya méhibe...” Későbbiek során láthatjuk majd, hogy az itt idézett „magyaró”-ág vallásos jelkép, a Teremtő Isten jelképe, a páratlan számok is a teremtés számai, s mint ilyenek a beteg gondolatait ismét csak az egészség felé irányítják. Hasonló gondolkodásról tesz bizonyságot Jézus, amikor a bűnt és a betegséget egy nevezőre hozza. Amikor környezete elfogadhatatlannak tartja, hogy bűnöket bocsájt meg, felveti a kérdést: mi könnyebb, betegséget gyógyítani, vagy bűnöket bocsájtani, jól tudván, hogy a betegség bűn. Az Isten örökké megújuló teremtésével való nem élés bűne.

Népi — tehát magyar — tudatunkban a betegséget le kell imádkozni, s ennek „elvégzése” szent kötelesség. Erdélyi Zsuzsana idézett műve 116. oldalán öntőimádságainkat szoros összefüggésbe hozza a 4000 éves mezopotámiai imákkal, melyek édestestvére Jézus gyógyító, ördögűző tevékenysége is. Ugyanezen nézetének ad hangot fenti műve 100. oldalán is.

Gyógyítás történhet kézrávetéssel is: „Isten aggyon jó napot Uram Teremtőm! Ha lehetne öt mélységes sebeidet tenyeremmel behúznám.” (V.1:309)

Gyógyító jelképek között említettük előbb a Teremtő Isten jelképeit: a magyró ágat, a teremtő páratlan számokat; említettük a viruló élet felidézését, az egészség képének altudati rögzítését. Az alföldi „hasznos” imádságok között gyakorta idézett kép a „három gyógyító virág”, melyeket lábfájás ellen a következő módon használja népünk:

 

Mikor az Ur Jézus Krisztus

Leszállott a szőlőhegy közepére

megsulytotta az ő szentséges

szent lábait.

Bement az ő szent templomába

Leült az ő szent székére,

lehajtotta az ő szentséges szent fejét

az ő szent asztalára.

Oda szállott a boldogságos szép

Szűz Mária:

Mit busulsz, mit bánkódsz,

szerelmes szent fiam?

Van még a Krisztus Urunknak

egy gyönyörű szép kis kertje,

abban van három szál virág.

Egyiket szakajtom vérrü,

másikat termésrü.

Vér, termés fájdalom

oszoljatok széjjel

az én nyomorult lábaimru! (V.1:151)

 

Ezen imából is világosan kitűnik, hogy népünk tudatában van annak, hogy az egyén szenvedése az egyetemes élet szenvedése is. Ezen egyetemes élet megszemélyesítője Krisztus. Ha az én lábam fáj — az egyetemes életen esett csorba. Ezt orvosolás nélkül hagyni nagyobb bűn, mint az egyéni szenvedés meg nem szüntetése. Az asztalra fejét lehajtó Krisztus képe pedig döbbenetes azonosa ősi teremtés-történetünknek, mikor az Atya Isten, fiacskája kérésére a teremtés gondolatával foglalkozik; a gyönyörűséges kert pedig a teremtés Aranykertje, Boldogok szigete, fényes Csallóköz képét idézi. A teremtés, a megújhodás képét.

Későbbiekben látni fogjuk, hogy a fehér, hideg égitest, a Hold, az ég fehér lovasa a Halál jelképeként szerepel. A V.l:145 gyógyító szövege a hold mennyegzőjébe küldi a betegséget, hiszen a holt égitestnek a betegség nem árthat. A hold újulását viszont már ismét az élet szolgálatába állítja: ahogy a hold újul, úgy újuljon az élő test is.

 

Uj Hód: uj Kiráj,

Házasíti a fiját

Engöm hinak

Vendégségbe,

De én nem möhetök,

Küdöm a hidegömet.

A gyógyítás elvégzése szent hivatás. A korábbiakban bőven idéztem a „semmi mást” nem tudó gyógyító asszonyok szent hitét és elkötelezettségét, mely szerint e hivatásnak eleget kell tenni, bármennyi kellemetlenségnek, sőt néha veszélynek is van kitéve a gyógyító. Gyógyító tevékenységükért anyagi jutalmat soha nem kértek, soha nem vártak népünk gyógyítói, szemben a kereszténynek nevezett papok és orvosok gyógyító tevékenységével, amiért súlyos javadalmakat kértek olyannyira, hogy már 1629-ben rendeletekkel kellett ezen egyházi személyek tevékenységét szabályozni: „Azt is tiltjuk, hogy az Isten igéjével senki ne komplárkodjék, s azzal fizetésért testi betegségbül akarna valakit meggyógyítani...” (V.5:114 és V.1:108)

 

 

GONOSZ ?

 

Amint népünk minden betegséget, negatívumot tudatlanság következményének, Isten reánk ruházott teremtő erejével való nemtörődés bűnének tartja, éppen úgy nem hisz a gonosz létezésében sem.

Tudja, hogy a reánk bízott Isten-erőt lehet jóra és rosszra egyaránt fordítani, de saját népi tudata csak a jó használata felé irányul. Negatív előjelű bájoló tevékenységet mindig idegenek körében tapasztalunk. Saját hivatása a jóban való hit megőrzése és a világ lelkének gyógyítása. Önmagát a fény szülöttének ismeri, s ezen emlékét népi elindulása hajnaláig vezeti vissza. Őshazájának a négy Dunaág által övezett Csallóközt tudja, melyet hív még Boldog Aranykertnek, Tündér Ilona kertjének, Fényesség szigetének számtalan népmeséjében. Ezen mesék szövegébe rendszeresen belefűzi a „Nem mese ez gyermek”... mondatot, ezzel jelezve, hogy ősvallásunk idegenek elől elrejtező gondolatait tartalmazzák. Ipolyi Magyar Mythologiájának I. kötete 130. oldalán a következő kép tárul elénk: „... a réz, ezüst, arany erdőn túl, mintegy mennyország nyílik a halandó elébe, a benne jövők szépek lesznek, mint az angyalok, a fákon ragyogó csillagok teremnek, alattok ezüst források folydogálnak, fehér madarak csodásan énekelnek, itt még a varjúkárogás is fülemilének, és a cigánylány is angyal; arany oroszlán áll őrt, aranybokrok között fénylik a tündérpalota...”  „A tündérgyermekek ajkaira égből csepeg a téj, bölcsőjük hó és napsugárból készült, mosolyuk mint a hajnal hasadása, ha könnyeznek gyöngy hull a szemeikből.... A tündér királyi leány szeméből ha sír gyöngyök, ha mosolyog ajkairól rózsák, ha lép nyomába aranyak hullanak.... Midőn egy éjjel egy várba leereszkednek, hol, mint a mese mondja, a sötétséget harapni lehetett volna, a terem felvilágosodik, mintha úgymond a hajnal jött volna belé hálni éjszakára, mert négy tündérlány szeméből a szoba négy szögletéből ragyog elő a csodás világosság...” E tündéri hon aranykorának hagyományaink szerint idegenek megérkezése vetett véget éppen úgy, mint ahogy a Kisjézust is idegen bájolók aléltatják el, vagy ahogyan idegenek vágják meg a gólya lábát. Régen tündéri ősszüleink lénye hozott világosságot a sűrű sötétségbe éppen úgy, mint ahogy a ma késő unokái is jóba vetett hitükkel oszlatják e világ sötétségét. Hitünk szerint a jóságot jósággal mindenkiben fel lehet ébreszteni: szegénylegény, ha boszorkánnyal találkozik, így szól: „Adjon Isten jónapot öreganyám!”, s minden mesehallgató gyermek tudja az erre következő választ: „Ezer szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál...”, s ezzel a boszorkányból segítőkész öregasszony, vagy éppen tündér lesz. Amint az Istennel nem élés bűne betegséggel azonosul, úgy a rosszaság, gonoszság csúnyává változtatja az egyént, s a jóság gyakorlásával a betegség is és a csúnyaság is száműzhető e világból. A keresztény papokkal hazánkba érkezett sátánnak hatalma vajmi kevés, s azt is a jó szolgálatába lehet állítani számos népmesénk szerint.

A „Sátány lódulj”című ima (V.1:177) kitünően érzékelteti ez új hitbéli jövevény alantas szerepét.

A nap lement

És sötét lett

Kérjük azér szent fölsíged

Az éjcakát oltalmazza,

Házunk népünköt

Pusztuljatok hát rossz álmok

Sátány lódulj és ne állj ott!

Hol Isten őriz híveit

Ki győzelmet kinek biztosít.

Engedd ezt hatalmas Isten

Fölsígedet kérjük szépen

Kit az Ige Szent Lélekkel

Istenünknek ismerünk el.

 

E felvidéki imának Zala megyei társa a következőket mondja:

 

Én lefekszem én ágyamba,

Minden testem koporsómba,

Őrizzetek szent angyalok,

Forogjatok szent keresztek,

Hadd aludjam Mária kebelébe

Tik szójáig

Hajnal hasadtáig

..........

Kötözve legyenek a rosszak,

Se értsenek, se halljanak

Az igaz szó általa.

 

A V.1:348 imája a következőket mondja:

...........

Szól az Isten az ajtómon,

Aluggyatok én fiaim, én lányaim, én vagyok a te őrző angyalotok

........

Vessz el elülem, vessz el te gonosz sátány ne kisérgess engem

                           mer fejem van nékem, mer fejem van nékem.

Fentiek szerint az igazság felismerése, Isten segítségével megtöri a sötétség, a látszólagos gonosz hatalmát.

Fenti „Sátány lódulj!” felszólítás erősen emlékeztet Jézus „Távozz tőlem sátán” felszólítására, mely csupán Péter hitbeli tudatlanságát illeti.

A gonosz hatalma népünk tudattárában anyaghoz kötött: ördög árka, sánca, építményei adnak gyenge hitelt létezésének népmeséink tükrében, mint ahogy Jézus életében is az ördög az anyagi világot kínálta fel Isten gyermekének; hatalom, gazdagság, anyag-imádat az, ami az Istenfiúság tudatát el tudja homályosítani az ember lelkében, de e kísérletek mind vereséget szenvedtek úgy Jézus, mint székely népmeséink hőseinek életében is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II.

 

ŐSVALLÁSUNK

 

 

 

ŐSVALLÁSUNK ALAPJA — ISTEN

 

Népi tudatunk legmélyebb rétegeiből világít felénk Isten tudata. Nemcsak vallásuknak, de teljes emberi és népi létüknek alapja Isten. Ismeri nevét, működésének színhelyét, vele való elválaszthatatlan kapcsolatát. E kapcsolatot híven tükrözik az Őt illető, szeretet-szülte nevek, melyeknek töredékét korábban említettem, s igen részletes gyűjtés eredményeként tárgyalja Ipolyi Arnold Magyar Mythologiája első kötete.

Erdélyi Zsuzsanna idézett imagyűjteményének valamennyi imája is az EGY-Isten tudatot vetítik elénk. „Mellettem van egy Isten”(V.1:159), s ezen Egy Isten a Teremtés ura:

.......

Áldjátok kútfejek Urát,

Áldjátok folyóvízek Urát,

Áldjátok Cethalak és mindenek, kik mozognak vízekben Urát...” (V.1:636)

 

Az Esteli Ima e tudatot így rögzíti:

 

„...nagy nevedet áldjuk és magasztaljuk,

mert méltó vagy erre élő Istenünk,

Mert mennynek földnek ura, mindenségnek ura vagy.

Mert a te szavadra állott elő Urunk Istenünk

Mindön, mindönbe dicsőítik a te nagy nevedet.

Rajtad tösz mindönki bizonyságot,

Az a pici kis hangya,

Az a kis bogár

Az a mezei liliom,

Az a mezei virág, amire a te szavadra állott elő Uram,

                           mer megáldottad szépséggel, illattal...” (V.1:225)

 

Egy Istene az Ég és ezzel a Mindenség Ura. Ő atyái Istene, kinek emléke kitörölhetetlenül ég lelkében. Jelenléte a sötétséget, betegséget elűzi, s a boldog élet záloga:

„Dícséret és dicsőség néked édes Istenünk,

Mennyben és a földön áldott legyen a te szent neved!

Atyáink istene,

Szent Isten,

Szent erős Isten,

Szent és halhatatlan nagy Úristen...”

Tudatában van annak, hogy léte Istenétől elválaszthatatlan:

 

... Menny el sátán, ne késércs!

Mert én meg vagyok keresztelkedvel,

Szent keresztvel megjegyezvel,

Ha nem hiszed, ereggy az Isten elejibe,

Megfelel az én képembe. (V.1:161)

 

Azt is tudja, hogy Istene szereti:

 

Mikor engem teremtettél,

Akkor engem szerettél,

Szent lelkedhez szorítottál... (V.1:172)

 

S hol lakik a Nagy Uristen? „Az én lelkembe...”

 

Az igazság fénye öleli át Istent és teremtményeit, s ennek fénye hozza felszínre Isten létének tudatát.

Népi imádságainkban Nagy Isten személye látszólag keveredik a kereszténység idegen fogalomkörű Jézusával, holott ezen isteni személy ősi hitvilágunk szerves része legalább annyira, mint amennyire a semi eredetű vallási fogalmak számára idegen. Létéről tudomásunk van majd valamennyi velünk rokon népek hittudatában is. Az ősi sumir „kétharmadrész Isten, egyharmadrész ember” személyisége, a Kalevala szeplőtlenül fogant Titok és Szomorúság-fia, a vogulok búvárkacsa képébe öltözött Isten-fia, s népünk Titkos Istene a láthatatlan Nagy Isten teremtésben megjelenő életerejének jelképe. Az Isten-Jézus képének látszólagos keveredése nem a keresztény és pogány elemek ötvöződésének eredménye, hanem ősi hitvilágunk szerves része. Népünk tudta, hogy a teremtés mögött álló Mindenség Ura és a teremtésen keresztül megjelent életerő, az Élet lényegében egy, mint ahogy a nap és sugara is egy. Isten és Jézus azonosságát tükrözik a V.1:635, 700, 489 imái, melyekben a szenvedő Istenfia vérét az angyalok felszedik és Jézus Urunk elé viszik. A 152. sz. ima a következő ősi képeket vetíti elénk:

„Én kimegyek én ajtómon

Föltekintek az egekbe

Ott látok egy aranyos szent egyházat,

Küjjű kincses

Bellű irgalmas

Közepe szünetes,

Ott ül a kisded Jézus

Drága széken és drága asztalánál

Ott válogattya apró ujjaival drága könyvét,

Szól a kakas Máriának,

Kejj föl, kejj föl, szép szűz Mária!

Megölték szentséges szent fiadat,

Hét csöpp vére elcsöppent,

Aranytálba felvették,

Krisztus Urunk eleibe felvitték

Krisztus Urunk azt mon’ta

Csöppe csöpp vér

Mennyetek el az én bűnös fiamnak, lányaimnak a fekete fődre...”

Fentiek szerint az Uristen teremtésén keresztül azonosul teremtményeivel. A Teremtő ismeri a szenvedést és a teremtett gyermek belát az egekbe, Isten teremtő műhelyébe.

Az aranyos szentegyház maga a határtalan, fényes ég. Szünetes közepe a teremtés központja, ahol még mozgás, idő nincsen. Ott van Istenünk kerek asztala, s innen indul el az első teremtő gondolat.

A kakas tűzet jelképez. Mind a hang, mind a tűz csak erő és anyag közvetítésével születhet. A kakas kukorékolása jelzi a teremtés első rezdülését, az idő kezdetét. Kukorékolása ébreszti fel az addig Csipkerózsika álmot aludó ősanyagot, ősanyánkat. Ekkor születik, s indul útnak ősszüleink szűz ölelésének gyümölcse, elsőszülöttjük: a fénybe burkolt Élet. Az élő, alkotó, érző, vérző Élet. Ő a Titkok fia, Szenvedés gyermeke. Istenfia Élet. Nem egy bosszúálló istenség megkövetelt véráldozata, hanem a fényben született, diadalmas, ezer arcú, ezer mosolyú Élet, kit népünk Boldog Isten, Szerelmetes Isten, Szépisten néven becéz.

Néprajzosaink jegyezték fel, hogy egyszer egy „tudatlan” falusi ember hallotta két tudós vitáját: mi volt előbb, a tyúk-e, vagy a tojás. A tudós urak megdöbbenésére az illető iskolázatlan egyén pillanatnyi habozás nélkül megválaszolta a kérdést: a kokas. A nyugati emlőkön nevelkedő tudós urak máig is nevetnek e válaszon. Pedig mennyi tudás rejtőzik ezen egy szó mögött!

Ősi teremtés-történetek emlékeznek egy olyan időre, amikor még föld nem létezett: „Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, hanem csak végnélküli víz s a vizen felhő. A vízen az Uristen Szavaoth ült...” (V.6:265, V.1:532). Jól ismert, s ősi népdalaink szinte elmaradhatatlan képe:

Amott keletkezik eh homálos fölhő

Abban a fölhőben csudafiuszarvas...

ki nem más, mint csillagos egünk, s az Áldott Nap közvetítésével megjelenő Élet. Hasonló emléket közvetít a következő ima (V.1:92)

Én kimenek én ajtómba,

Föltekintek magos mennybe

Ott látok egy pálmafát,

Pálmafának szűz ágát,

Szűz ágának virágját,

Virágja szülte Máriát

Mária szülte szent fiát...”

A láthatatlan teremtő Isten, ős erő és ős anyag szűz ölelése hozza létre elsőszülöttüket, a fény mezében megjelenő életet. Imáink, népdalaink hívják őt Élő Istennek, Fényes Jézusnak, Fényes Csillagnak. E szűz teremtés rendje is ismert. Idézem a V.1:27 ima szövegét:

Ég szülte Földet,

Föld szülte fát,

Fa szülte ágát,

Ága szülte bimbaját,

Bimbaja szülte virágját,

Virágja szülte Szent Annát,

Szent Anna szülte Máriát,

Mária szülte Krisztus Urunkat a világ megváltóját.”

Ugyanezen gondolatmenet ismétlődik majdnem valamennyi imában. Egyes néprajzosaink a „fa szülte ágát” a bibliai „Jesse vesszejével” azonosítják. Sokkal kézzelfoghatóbb valóság a magyar életfa bevonása e teremtéstörténetbe.

Dús képzelőerővel megáldott népünk költői képekbe burkolva adta át tudását meséin, de főleg dalain keresztül az utókor számára. A mindenek felett álló, mindeneket teremtő Uristen, ki teremtője és ezzel együtt őse is mindeneknek, az ős-ősz szavak nyelvi azonosulása folytán mint ősz hajú öreg-Isten jelenik meg, fényes asztalánál ülve, ősködöket jelképező „homálos”, vagy „fekete”-felhők feletti láthatatlanságba burkolózva. Jelenlétéről csak a csillagos eget megszemélyesítő Csodaszarvas dala, illetve az általa megjelent „Fényes Isten, Élő Isten, Arany Isten, Fényes Jézus, Szent-Világ-Uristen, illetve Szent-Világ-Urjézus” ad hírt.

Későbbi korok értetlensége vitte át a képzőművészet majd minden ágába idegen földön, a fehér hajú, nagyszakállú Isten képét. Magyarja tudta, hogy a Láthatatlant ábrázolni nem lehet.

 

 

SZENT VILÁG URISTEN — FÉNYÖS JÉZUS

 

Korábban említettem, hogy Isten és Istenfia lényegében azonos, mint ahogy a nap és sugara is egy. Az Ős-Ok teremtés előtti csendje és nyugalma, s az ősködök mögül fényszárnyon megjelenő élet lényegében azonos. S amint a fény, az élet a mindenség teremtő-ereje, az Uram-Teremtőm kifejezés az Isten fiának képével azonosul legalább olyan gyakran, mint a Nagyisten, Öregisten képével.

Jézusról beszélve a 78.számú ima így emlékezik:

„Isten aggyon jó napot, én Uram Teremtőm!”

*

Oh én Uram, Teremtőm,

Ki engem teremtél,

Szent véreddel megváltál... (V.1:375)

*

Ajtómon Jézus...

.....

Szól az Isten az ajtómon... (V.1:348)

*

Én jó Uram teremtőm,

Mikor engem teremtettél,

Akkor engem ösmertél

Szent lelkeddel szeretté’

Szent halálodda’ megváltottál,

Dicső Isten nagy Uristen,

Dicsőséges Nagyúristen... (V.1:383)

*

Én Uram Teremtőm,

Mikor engem teremtettél,

Annál előbb ismertél,

Szent kereszteddel megváltottál... (V.1:398)

*

Én mondom, a Teremtő

Aki titeket az ő szent véréve(l) és haláláva(l) megváltott. (V.1:271)

*

Az Uristennek lecsöppent egy csöpp vére

Az angyalok fölszették

A Jeruzsálembe fölvitték

Az Uristen elejbe tették... (V.1:455)

*

Mondá Krisztus Urunk

Teremtettem testet, én adtam a lelket... (V.1:570)

*

Krisztus Urunk mikor engem teremtettél... (V.1:653)

*

Lakóhelye „Isten kertjében”, az „égben”, vagy a fényes napban van:

 

Házunk közepin egy kűláb,

A kűlábon van szent oltár

Kerűjj csak kerűjj szép Szűz Mária

Mit látol a fényös napon?

Ehen gyün a fényös Jézus!

Hun vótál te fényös Jézus? (V.1:518)

 

Mint korábban említettem, a mennybe látó magyar Istent felhők felett, fényes székben, fényes asztal mellett találja:

 

Megzsengítik a mennyországot,

Eldzsülenek a szent angyalok,

......

Benézzenek a Ziszten kertyibe.

A Zur Jézusz leülve zarany székbe

Felfogva szent hajával. (V.1:505 Szabófalva, Moldva)

*

Tenger fövenyén van egy aranytemplom

Abba van egy aranyasztal,

Krisztus Urunk ráhajtotta szent fejét

Behunta szent szemét,

Összeszedte szent száját

Kinyújtotta szent lábát... (V.1:361)

*

Tenger közepin van egy aranytemplom

Annak közepében van egy aranyasztal

Arra Krisztus lehajtotta szent fejét,

Összetette szent kezét... (V.1:362)

 

Jézus, mint láttuk az élettel, alant pedig a fénnyel azonos:

Elvitte a boldogságos sz. Mária az ő áldott sz. Fiát az Ur Jézus Krisztust a                                                 paradicsom kertjébe.

Lefeküdvén, elaludván a gyönyörűséges pálmafánok árnyékába

Föltekintett tetejébe

....

Kérdi tőle a boldogságos sz. Mária

Kérdi tőle mi lőtt szerelmes Fiam fényes Jézus? (V.1:125)

 

„Az én anyám szokta mondani abba az üdőbe, mikor a Szűz Mária a földön járt, hát ugye nem tudott se óvasni nem tudott, se írni, aztán vitte a szent fiát a karján, találkozott három lánnya’. Mögnézi egyik lány, aszongya: „jaj de gyönyörű, ujjan, mint a napsugár!”...Mögnézi a másik: „jaj, hát a csillagok se, úgy ragyog, mint a csillagok, ez ujjan gyönyörű, ez a kicsi.”  Mögnézi a harmadik: „hát, mint a hódvilág ujjan szép ez, mint a hódvilág!” Igy, igy mind: ahugyan nézték, ez mindig másképp ragyogott ugye, mindig szöbbnek látták.” (V.1:139)

 

Napkeletről tekintettem

Ottan láttam héccer szentőt szentegyházat,

Abba láttam héccer szentőt szent barátot,

Annak a kezébe láttam héccör szentőt szent kelhét,

Arra méne fényes Jézus Isten fia,

Kérdi tűle micsinyász?

Térdig ülök vérbe

Könyékig könyvembe... (V.1:261)

 

A Komárom megyei Babindali Apolka imájából az alanti ősi emlékek bukkannak elő:

..............

Ötezer telne,

Ötezer múlna

Tekintsétek Máriát,

Hogy kesergi Szent Fiát,

Fiam, fiam, fényes Jézus,

Halnék, halnék, mért ne halnék?... (V.1:331)

 

A 90.sz. ima töredékes szavai még érthetően hírül adják, hogy a Nap is Isten-fia fényes Jézustól származik. Ő maga csupa fény.

 

Hegyet hágék,

Lőtőt lépék

Kő kápolnicskát láték

Bellől arannyas

Küel irgalmas

Szent Világ Urjézus Krisztus benne lakik vala.

Aran(y) hajával leeresztvel,

Aran könyveivel kicsordulval,

És aran szekállával kitépvel.

Eljöve Szent Világ Uristen és megkérdeztén:

Mié’t ülsz itt Szent Világ Urjázus Krisztus

Aran hajadval leeresztvel,

Aran könyveidvel kicsordulval,

És aran szekáladval kitépvel?

Azé(r) ülök itt Szent Világ Uristen

Várom a harangokat megkonduljanak...  (V.1:353)

 

A harangok megkondulása ismét a hang, s ezzel a teremtés kezdetét is jelöli: erre vár Szent Világ Urjézus. Leeresztett hajjal várja, hogy teremtés kezdetével fényesen ragyoghasson, sugározhasson.

Erdélyi Zsuzsanna megemlíti, hogy Pais Dezső a Szent Világ Uristen, Szent Világ Urjézus kifejezéseket „nagyon korai vallásos stílusmozzanatokra való visszahajlás”-nak minősíti. Visszahajlás helyett a megőrzés, az ősi vallás múltból a mába való átmentése a helyesebb meghatározás. Fenti képekből ismét felénk ragyog az ősi haza, a Fényesköz képe, ahová fényszárnyon maga az Uristen hozta magával lénye lényegét: az Életet. Fényes Jézust, ki maga is a fénnyel azonos. Ki a napban lakik, s a fény jogán azonosul is a nappal:

 

Virág szülte virágját,

Virág szülte szent Annát

Szt. Anna szülte Máriát,

Mária szülte szt. Fiát,

Napkeletre tekintek,

Ott látok egy fényes felhőt,

Abba vagyon Krisztus Urunk

Térdig vízbe könyökig vérbe...(V.1:351)

 

Jézusról szólva a 106. számú ima a következő képet vetíti elénk:

 

.....

Egy csöpp vére elcsöppenik.

Az angyalok fölszedik,

Angyali ruhába öltöztetik

Jeruzsálembe bévivék

Orgonának három ágát,

Fényes napnak hangosságát. (V.1:377)

*

Fiam, fiam, fényes fiam (V.1:377)

*

Későbbiek során  részletezem majd, hogy a három ágú orgona is nap, illetve élet-jelkép. Itt lényegesnek tartom megemlíteni, hogy őseink hite szerint a világmindenség dalol. Isten dallal teremt, dallal tanít, s a világmindenség maga csodálatos dal. Zeng a nap és imára tanítja magyarját. Fénye felhők és ősködök mögül tör elő a teremtés hajnala óta, életnek hordozója. Anyagi, szellemi, értelmi valónk megvilágosítója. E hit soha nem alacsonyodott le nap-imádás oktalan szintjére. Ős-hitünk fényszülöttei őskoroktól kezdve Berzsenyiig jól tudták, hogy Isten léte „ világít, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet...” Amint a fény változatlan a teremtés óta, úgy Isten is változatlanul velünk van. Elképzelhetetlen borzalom lenne, ha önmagát a világtól megvonná. Erre emlékeztet naponta a nap leáldozása, amint „vére” pirosra festi a felhőket, s ott áll térdig vérbe, könyékig könnybe. Látszólagos elmúlás mögötti örök élet diadalának szent jelképe.

 

Égen menő szép madár

De nem madár szárnyas angyal

Szárnya alatt szent oltár

Szent oltárban igaz hit

Igaz hitben Boldogasszony

Kelet felől tekint a Nap

Ott látta az ő szent fiát

Térdig vérbe könyékig könnybe

Egy csöpp vére lecsöppenik

Az angalok fölszették

Krisztus Urunk elejbe vitték... (V.1:238)

 

A Krisztus Urunk itten az Öreg-Isten, Nagyisten, Uristennel azonos, s Jézus a fényben megjelenő Isten-fia, kit népünk Magúrnak, Magornak nevez, de azonos az előbbiekben említett nevekkel is éppen úgy, mint ahogyan Őt idézik a Világ Világa, Virága, Boldog-Isten, Jós-ten, Jóisten nevek is. Római emlőkön nevelkedő nagy renaissance királyunk Mátyás szobrot állíttatott „Magor Napistennek”. E tette népünk számára elképzelhetetlen, hiszen fénynek szobrot emelni nem lehet. De Mátyás e tette megőrizte késő utókor kétkedői számára Magor igazi szerepkörét. Ezzel a megállapítással nem akarom lebecsülni Jézus istenfiúságának tényét, hanem inkább megvilágítani szerepkörét népünk hagyományainak tükrében. Magor neve is azonos az Ég szülötte Élettel, ki a Csodaszarvas csillagvilágában honos, s e földi élet alapja. Füves puszták lakói jelvilágában a Csodaszarvast az „Égben menő szép madár”, a napok és korok körét egymásba fonó napmadár, a Turul cseréli fel, ki szárnya alatt hordja a fény teremtő és romboló erőinek jelképeit, Magort és Hunort.

 

Fehér rózsa mária

Gyönggyel gyökerezik,

Virággal virágzik.

A mi házunk nígy szöglete,

Nígy szíp őrző angyal őrizzetek

Szíp kerekek forogjatok

Szíp csillagok csillámlatok,

......

Virág szülte szent Annát

Szent Anna szülte Máriát,

Mária szülte szent fiát,

Kitekintek napkeletre,

Ott látok egy szíp csillagot

Kívül aranyos, berlül kegyelmes

Abba fekszik Krisztus Urunk...” (V.1:451)

Istenfia Krisztus a Napban fekszik, a föld teremtése előtti nyugalomban, erő és anyag tökéletes egyensúlyában.

A vogulok körében fennmaradt imádság hasonló képeket vetít elénk: „Hét sasröptényi magas Ég atyácskánk hajlította abroncskerék módra forgó karikós föld hét tája fölött...”  „Kelő napos arany fürtödet abroncskerék módra menő kerek földre sugározd ki.” Őseink ismerték tehát az energia pozitiv és negativ előjelű összetevőit, de jól tudták azt is, hogy kerek a föld. A könyv írója idézi a továbbiakban Munkácsi Bernát azon megállapítását, hogy a hét, a hetes szám nem értendő számtanilag, hanem ősi mondákban szent szám és a végtelen kifejezője. Idézem tárgyalásának részleteit: „Az Isten lakása az ég, hét oldalra, azaz mindenfelé kiterjed; hét osztályú, azaz igen sok részből áll.” Az irtisi osztjákok beszélnek hét forrású szentvízről, hét főból álló szent ligetről. „Ez feltehetően a káldeusok csillagimádásával függ össze...” (V.1:452) Itt emlékezetünkbe kell idézni, Jézus a hetes számot ugyancsak a végtelen kifejezésére alkalmazza. A vogul hét mennyország is egyenlő a végtelennel éppen úgy, mint ahogy Jézus is figyelmeztet: „Az én atyám házában sok lakóhely van...”

A 13.számú Öntőima szerint Jézus az Egek királya, s mindenek felett áll. Az 535. oldal imája szerint „bal hóna alatt viszi az aranykeresztet az alatt viszi a sok bűnös lelket...” E képben ismét azonosul a nappal, illetve a teremtés erőit magában hordozó fénnyel, élettel, s közelebbről a Turullal. Mária a 181. számú imában „fényes csillagomnak” szólítja, mint ahogy népünk mai napig is csillagomnak hívja szerettét, ezzel a fény szülöttének ismerve el magát. Másutt Jézus aranyalma, s nyilvánvalóan fényjelkép ismét. (V.1:717, 719, 399)

A kis Jézus aranyalma,

Szűz Mária édesanyja,

Nincsen neki dundikája

Sem pingátos nyoszolyája.

Feltekintek magas égre

Nyitva látom mennyország ajtaját

Benne látom kegyes szűz Máriát.

Ó hajnal, hajnal

Szép rózsaszínű hajnal

Akibe Jézus nyugodott...” (V.1:719)

*

Kimegyek ajtóm elé

Föltekintek magos mennybe

Ott látok egy kerek almácskát

Abba hét oltárocskát. (V.1:399)

*

Az anyagba öltözött fény, az álruhás Isten, álruhás Jézus számtalan imában, mesében nyer kifejezést. (V.721) Hetvenhét sebe az egyetemes élet szenvedését példázza, s halálát az egész teremtett világ siratja:

......

Siratnak barlangban

levő mérges sárkányok,

siránkoznak minden helyben

livő vád állatok,

 

Gyázbon őltőzének

minden féle állatok,

sirát az náp ohait az főld

sirnak az Cséllagok,

 

Siratlak szüntelen

enis keserves szévél,

reát nizvin téged szánlok

könyves szemeimmel,

Szánnyagok meg engem,

erdők szép vióláim,

keserűlőn az hegyeknek

Zugó Csátornai,

 

Vége ligyen Immár

keserves panaszémnak... (V.1:755 Moldva.)

 

Népünk hitvilágában a Mindenség egy, összefüggő, együtt élő, értelmes egész.

Alábbiakban teljes egészében idézem a „Térdire tette szent könyvét” című imát (V.1:433), mivel ősi megyar vallási képzeteink majdnem teljes egészükben megtalálhatók benne, s a későbbiek során vissza-vissza utalandok ez ima képeire.

 

Térdire tette szent könyvét

 

Alszik szép Szüz Mária Betlehemben,

Odaméne Krisztus Jézus

— Alszol-e édesanyám? —

— Aludtam, de már nem alszom, mert nem jót álmodtam felőled

Téged a zsidók megfogtak,

Megkötöztek

Körösztfára fölszögeztek

Epével ecettel itattak,

-Ó szerelmes szent Anyám, ez pedig mind igaz lészen.

(Aki ezt az imádságot este reggel háromszor elmondja,

kiszólítom az árnyékvilágból, befogadom országomba)

Ó fehér rózsa Mária,

Engem Jézus táplálj,

Mária tejével,

Krisztus vérével

Én kilépek én ajtómból

Ott találok egy kápolnát,

Kivül fényes, belül irgalmas,

Abban van a boldogságos Szüz Mária.

Arany haját leereszti,

arany övét megoldozza,

térdire tette szent könyvét,

Arra méne a szeretetben szent János,

Kérdi tőle:

Mit sirsz, mit keseregsz boldogságos Szüz Mária?

Hogyne sirnék, keseregnék,

ma teljes három napja, hogy nem láttam a mi Urunk Jézus Krisztust, ez világnak                                                                                                  urát!

Tekints a magos mennyekbe,

Ott meglátod a Krisztus Jézust, ez világnak urát,

jobb vállán szent köröszt,

szent körösztön szülőgyermek,

szülőgyermeken hét zsolozsma,

(Aki ezt az imádságot elmondja

este lefektibe,

reggel felkeltibe,

Hetvenhét büne megbocsáttatik.)

Én megemlékszem Krisztus hét szaváról,

melyeket mondott magos körösztfáról,

Krisztus szent testét cédrusfa tartotta,

Az ő két karját pálmafára nyujtották,

az ő szent nevét, titkát a fák kutatták.

Én ezeket a szent szókat szivembe bezárom

és halálom órájáig ki sem bocsájtom.

Halálom óráján legyen kalauzom,

és másvilágon legyen jó orvosom...

 

Fentiek szerint Jézus ismét mint a Világ Ura szerepel, s nevét, szent nevének titkát a fák kutatják, éppen úgy, mint a Kalevala szűz szülöttéét is.

 

 

CSODAFIASZARVAS ÉS MAGOR

 

Ősi hitünk egyik legszentebb jelképe a Csodaszarvas. Emléke, jelentése honunk „iskolázott tudósai” körében teljes feledésbe ment, illetve a meotiszi ingoványok tünedező vándoraként jelent meg néha-néha. Régészeink érdeklődése és szakvitái e csodaszarvas nemét, faját kívánták megállapítani, s egyedül népünk sokszor —latin betűkkel — írni, olvasni nem tudó, de magyarul emlékező és érző egyénei mentették igaz valóját a mába. Ők az egyedüliek, akik tudják, hogy a Csodaszarvas mindig megtalálható, amig világ a világ. Nem kell mást cselekedni, mint kimenni ajtónk elébe és az égre nézni, s máris előttünk ragyognak díszei, a szőrét, agancsait díszítő, gyönyörű csillagok. Agancsai között ragyog a fényes Nap, ki nem más, mint a Láthatatlan, Régi Isten földre érkező Csillaga, az ősi Magúr, ki e világi élet elindítója. A Csodaszarvas nem babonás tudatlanság szülte alantas „totemállat”, ahogyan tudósaink szeretik nevezni, hanem a világmindenség összhangját mindenki számára érthető, gyönyörű képpel kifejező jelkép. A Nap az ősi Mag, melyből anyagi világunk született; a benne munkáló Élet megszemélyesítőjének magyar neve Magúr, Palóc neve Béla, Jász neve Jizzu, e nevekkel más-más tulajdonságát fejezve ki. Azonos a Boldog Istennel, ki szegény ember szándékát bírja, a Teremtő Istennel, Szerelmetes Istennel, a földön járó álruhás Istennel. Belőle vált ki anyagi világunk légies megszemélyesítője Tündér Ilona, ki az Élet anyja, a föld és lég megszemélyesítője. Ő Magor szűzi arája, öntestéből kivált, s vele lényegében azonos édes párja. Magor lényének lényege hagyományaink megőrzői előtt éppen annyira titok volt, mint ahogy a ma büszke tudósai sem tudják mi a fény, csak azt tudják, hogy van.

Magúr szent jelvénye a megyer, egy földbe szúrt bot, melynek tetjén gömb a kelő nap. Palócaink pálcája ugyanezen jelkép, s a fák villás ágai között megjelenő nap ugyancsak Isten ember-közelbe érkezését hirdeti. Hasonló értelmű a székelykapu, a gyermekjátékok aranykapuja. Ezeket alkalmazzák keresztény templomokban mint szárnyas-oltárokat, melyek egyúttal Turulunk megjelenített másai is.

 

Krisztus szent testét cédrusfa tartotta,

Az ő két karját pálmafára nyújtották,

Az ő szent nevét, titkát a fák kutatták... (V.1:433)

 

Lehetetlen e képben fel nem ismerni őseink Istenfiát, a pálmafa villájában megjelenő Világ Világát. A Csodaszarvas agancsa, melyet az Ég ezernyi csillaga díszíti népünk életfája, égig-érő fája, mely a földet az éggel kapcsolja össze, s a magyar tekintetét Teremtője felé irányítja. E képet vetíti ősidőkből a mába műveltségünket átvevő népek jelképei között megjelenő „oltár-szarva” is; de a jelkép mögötti lényeg ezeknél már feledésbe ment, illetve talán azt soha nem is tudták. Ősi tudás máig őrzött fénye ragyog regős énekeinkből, a Csodafiúszarvast szólaltatva meg:

 

„...HOMLOKOMON VAGYON FÖLKELŐ FÉNYES NAP,

OLDALAMON VAGYON ÁRDELI SZÉP HOLD,

JOBB VESÉMEN VANNAK AZ ÉGI CSILLGOK...” (V.1:281)

 

Ugyanezen kép tárul Julia Szép Leány című balladánkban is, de itt a Csodaszarvast a „mennyei báránko” helyettesíti be.

Vessük össze minden további magyarázat nélkül népi imáinkban a Csodaszarvas díszeibe öltöző Jézus képét a fentiekkel:

Van nékem házam,

Három vetett ágyam,

A legszebbikbe fektetem az Urjézust.

Fejinél kel a Nap,

A lábánál a Holdvilág

Az úgy tündöklik, mint a világ. (V.1:279)

*

Fölült Jézus a márványkőre

Arra ment három szűz leány,

Az egyik azt mondta, óh édes Jézuskám, szebb vagy mint a holdvilág!

A másik azt mondotta: óh édes Jézuskám, szebb vagy te a ragyogó csillagnál!

A harmadik azt mondotta: óh édes Jézus, szebb vgy te a fényes Napnál! (V.1:281)

*

Ha kimegyek az ajtóm elejbe

Föltekintek az égre,

Ott látok, amit látok,

Mennyországot nyitva látom,

Abba látom szencsíget,

Szencsígbe látom Krisztus Urunkot...

 

Erdélyi Zsuzsanna kitér a Veronika asszony, Regina asszony tárgykörre, s ezen belül a szegény embernek öltözött Krisztusra, (V.1:723) akinek isteni mivoltát elárulja a fejénél, lábánál, oldalánál tündöklő Nap, Hold, Csillagok.

Az Ég-fia, Csoda-fia itt tisztán azonosul az egyetemes élettel: az Ő vére folyik, ha az emberek egymást ölik.

 

Felkelek én szép piros hajnalban,

Megmosdottam arany folyóvízzel

S megkendőztem Mária kendővel.

Feltekintek boldog mennyországba.

Ott is látok egy vigasz lajtorját,

S azon felül egy márvány koporsót,

Kiben nyugszik világ Urunk Jézus.

Mér sírsz, mér sírsz asszonyom Márija?

Hogyne sírnék világ Ura Jézus.

Szípják, konyák egymás piros vírit.

Felszántották cinterem elejit,

Bévetették Ádám-méh magjával. (V.1:700 Deáki)

*

Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját,

Hogy dicsérhessük meg áldott szent nevedet.

S a mennyei harang mint húzódnak, szólnak;

S a mennyei gyertya mint gyújtódnak, gyúlnak.

Madarak repdesnek, angyalok kerülnek,

S be vannak kerítve gyémánttal s ezüsttel.

Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját,

Hogy láthassuk münk is Krisztus Urunk fiát. (V.1:700)

 

Fenti imádságot karácsonyi aranymise után mondták, s tisztán az Egyetemes Élet születését dicsőíti.

Egy másik ima emlékezik a „fényes Napnak hangosságáról.” (V.1:377) Minduntalan visszatérő emlék, hogy a teremtett világ énekel. Isten dallal tanít. Az ég jegyeit ruházatán hordó Táltos, amint lassú méltósággal lépked az Égig érő fához támasztott „lajtorján”, annak villás két ágába kapaszkodik, s tanítóénekébe kezd; azonosul a Csodaszarvas agancsában fénylő nappal, s Isten hirnökével. Dallal tanít mint a „hangos ég”, illetve Csodaszarvasunk, ki azonos magával az egyetemes Élettel. Nem piszkos sámán őrjöngő zagyvasága őseink Isten-tisztelete, hanem a Mindenség Urának utólérhetetlen méltóságú dicsőítése, s a vele való azonosság tudatának szakadatlan éberen tartása.

Jézust is számtalan ima fán ülve ábrázolja:

...Uram Jézus Krisztusom mi tüng itten tenger partján?

Olajfáknak ágán

Szent könnyet hullajtván

Arra mén a tizenkét apostol

Se nem imádá, se nem üdvözlé

Menj el fekete fődnek szinire,

Hirdesd prédikámból származott szót. (V.1:307)

*

Hol van Urunk Jézus Krisztus

Tengernek partján

Aran’ fának ágán

Üdvözletnek virágán

Lehajtván szent fejét

Véres könnye kifolyván... (V.1:315)

*

Hun lakik a Jézus?

Tengernek közepin

Aran fának ágán... (V.1:317)

*

Ha kimegyek ajtóm elejibe

Föltekintek a magos mennyégbe

Ott látok egy aranyos kis káponkát

Benne látom Szűz Máriácskát

Térdig vérbe

Könyékig könnyübe

Jézus ül az aranfán, aranfán... (V.1:319)

*

Sátán mönny el előlem,

Ne kísérgess engemet,

Mert van nékem az Urjézus Krisztus,

Fejem fölött párnafa, letelpödött,

Ága szülte bimbóját

Bimbó szülte virágját,

Virágja szülte Szent Annát,

Szent Anna szülte Szűz Máriát,

Szűz Mária szülte szent fiát... (V.1:384)

*

Isten legfőbb dalosa a Csodaszarvas — maga a Világmindenség — illetve a Világ Élő Istene, Istenfia, aki az Ég urát Igaz Igéivel dicsőíti, s az embereket is szép dallal erre oktatgatja. Népünk Jézust „fejének”, aranyfán ülő főtáltosának ismeri el, s szellemi azonosának tudja.

......

Tenger közepén van egy aranykápolna,

Abba van egy aranyasztal,

Ott térdekel Krisztus Urunk

Arra megyen Szent Pál Szent Péter és mondja néki:

Ereggy ki a világ szélére és zarándokolj az Arád népével.

*

Népünk számtalan meséje az Öregistent aranyasztal mellett ülve ábrázolja, ősz fejét  gomb-végű botjára támaszta, mély gondolatokba merülve. Fekete palástján a csillagos ég ragyog, lábainál fényes ábrázatú fiacskája. Ugyan ezen kép jelenik meg Jézussal kapcsolatban.

 

Tenger közepi van egy aranytemplom

Annak közepében van egy aranyasztal

Arra Krisztus lehajtotta szent fejét... (V.1:362)

 

Itt már világos, hogy ezen ősi imákban Krisztus a Nagyisten, Jézus a fiú-istennel azonosul:

 

Én kimegyek én ajtómon,

Föltekintek az egekbe

Ott látok egy aranyos szent egyházat,

Küjjű kincses,

Bellű irgalmas,

Közepe szünetes,

Ott ül a kisded Jézus

Drága széken és drága asztalánál

......

Hét csöpp vére elcsöppent,

Aranytálba felvették,

Krisztus Urunk eleibe felvitték... (V.1:491)

 

Itt hét csöpp vére, másutt hetvenhét sebe ismét az Élet, az egyetemes, az Istenfia élet végtelen szenvdését idézi és int hálára, alázatra, emlékeztet függőségünkre.

 

....üdvösséges malasztnak szövetnéke

Öreg napnak fényes hajnala... (V.1:490)

 

A Hegyet Hágék Lőtőt Lépék című mű néprajzi célzatú, s nem vallásbölcselet tárgyába tartozó munkájában Erdélyi Zsuzsanna minduntalan az Ujszövetséggel, másutt sumir, illetve, egyiptomi vallásirodalommal hozza szükségszerű összeköttetésbe népünk imáit. Itt emlékeztetnem kell önmagunkat, hogy ezen imák mondói, saját bevallásuk szerint is írástudatlanok, s így a Jelenések könyvét soha nem olvashatták; a nyugati kereszténység római katholikus papsága egészen a legújabb korig a Biblia olvasását tiltották. Fenti ima a Jelenések könyvével hozható összefüggésbe Erdélyi Zsuzsanna megállapítása szerint. Arra már nem tér ki, hogy az idézett szöveg (Jelenések 21:23) őse fenti mellékletek szerint népünk hitvilágában, s közvetítésükkel a sumir hitvilágban egyformán honos. Népünk ősi hite Jézust sajátjának ismerte el. Egy Isten fényes fiának. Biblia ismeret teljes hiányában is.

Ősi hitvilágunkban Magúr, illetve Magor a teremtő magba rejtett Isten-erő jelképe; Napunk az ősi mag, miből világunk „virágzott” elő. Későbbi vallásképzetek romlása már Hunort, a napsugár romboló, szikkasztó erejét hangsúlyozta. (V.8) Ha fentiek alapján kételkednénk abban, hogy népi emlékezetünk ősi hitünket ezer éves üldöztetés után is híven megőrizte, figyeljünk a következő sorokra:

 

Felkelék, felkelék

Szép piros hajnalba.

Nyitva látom nyitva

Mennyország ajtóját.

Azon belül vala egy ringó bölcső.

Abban fekszik vala világ Ur Jézus.

Mér sír maga, mér sír,

Asszonyunk Szűz Mária?

Hogy ne sírnék, rínék,

Mikor két édesem el akar veszni... (V.1:693)

 

Itt csak meg kell jegyeznem, hogy népünk magas erkölcstana, mély természet-ismerete és Istentudata soha nem engedte meg hitének alacsony, animisztikus szintre való sűlyedését. Igazságot jelképekben kifejezni, különösen tanító célzattal lehet, s a jelképek teremtői mindenkor tudják, hogy csak jelképekről van szó. Alacsonyabb műveltségi fokon álló népek e jelképeket átvéve már magát a jelképet emelik isteni szintre, mint ahogy az történt műveltségünk átvevői körében. Ma ezen utódműveltségek vannak többségben, s politikai, gazdasági hatalmuk lévén ezen értelmetlen meséket tanítgatják népművelő intézeteikben. Mi magyarok pedig népünk magas műveltségét ezen rövid mércéhez akarjuk igazítani, meddő erőfeszítéssel. Az Igazság, a tudás nem szorítható szűk keretek közé, s jelenléte sokezer év távlatában is tisztán felismerhető.

 

 

NAGYBOLDOGASSZONY

 

Nagyboldogasszonyunk tisztelete elmondhatatlan szépségű hitvilág tüköre. Ő a teremtés előtti, hófehér, örök tisztaságú, mindörökre érintetlen, fenkölt nyugalomban élő ős anyag. Teremtett világ letéteményese. Kebelébe rejtve minden, ami eljövendő. Michelangelo híres freskója fejezi ki ezen ősi emléket népünk hagyományához fogható tisztasággal. Nagyisten, az Öreg-Örök Isten és Nagyboldogasszonyunk szűz ölelésére lép elő első és egyetlen szülöttük: a fény mezében megjelenő élet. E világ egyetlen erőnye, melynek minden csak részecskéje csupán. Ős szüleinek lényege: erő és anyag tökéletes egyensúlyban egyesül egyszülöttük személyében és így indul világokat teremtő útjára.

Nagyboldogasszonyunk kebelébe rejtve van a szent ótár, mely belül csupa fény. Kebelében forgó keresztek, melyekről népünk tudja, hogy a fény jelképei; napok, naprendszerek hordozója, szülője. Kebelében lévő templom maga a világűr. A 28. számú ima a következőképpen fejezi ki e teremtés folyamatát:

 

Kimenek ajtómba,

Föltekintek magos mennybe!

Ott látok egy gáljfát,

Gáljfa viszi ágát,

Ága viszi leveljit,

Levelji viszi bimbóját,

Virágja viszi Annát

Anna viszi Máriát

Mária viszi szent fiát,

Aki ezt a kis máccságot elmongya este reggel,

Megnyeri mennyeknek országát. (V.1:185)

 

Ő a teremtés gyöngybe gyökerező, aranyba bimbózó fehér rózsája. Ő a teremtés előtti álmodó anyag. Teremtő álmát tovább adja, s vele együtt álmodik hatalmas, nagy, jövő építő álmot minden magyar édesanyja. S vele együtt emlékeznek minden álom elindítójára, az Ős Okra, Istenünkre. Ő a mennyekben tündöklő, fényes tűz:

.......

Nagy Isten könyörülj meg rajtunk!

Tisztíccs meg münköt mi bűneikntől,

Oh áldott drágalátos Szűz,

Mennyben tündöklő fényes tűz,

.......

Hallgass meg édes asszonyunk,

Mer te hejzád foljamodunk... (V.1:626)

 

Tőle származik a fény, az élet, s e földi élet letéteményese, a Nap. Élet elindultával válik láthatóvá Nagyboldogasszonyunk, s az élet elindultával veszi kezdetét az idő, a változás, s az élethez kapcsolódó érzelmek ezernyi válfaja. Ezek szerint Nagyboldogasszony egyszülöttének születése az ő születésnapja is. E hitnek állít emléket a V.1:199 ima is: „... azon sebek megerednek, piros vére lefolának, Anna asszony születése napjára...” (V.1:589)

Kebele a világűr, s benne nyugszik egész teremtett világunk; ez az a csodálatos, kívül aranyos, belül irgalmas szent kápolna, amiről majd minden ima megemlékezik. E kápolna az Isten lakóhelye, melyet csak tiszta szívvel, lélekkel lehet megközelíteni, felfogni. E hitnek ad gyönyörű kifejezést a V.1:54 számú ima:

Ha én gyovont ember lehetnék

Mária kapun bemennék...

E két sor tudtul adja, hogy az imádkozó az ősi Nagyboldogasszony hitre emlékezik, s tudja, hogy a teremtést felfogni csak tiszta szívvel lehet, s megközelíteni Boldogasszony kapúján haladva lehet. E tisztulási folyamat előfeltétele a gyónás, mely szó nyelvünk tükrében a javulás fogalmával azonos. A későbbiekben már ősi hitvilágunk minden virága jelen van:

............

Én kimegyek én ajtóm eleibe

Föltekintek magos menbe

Nyitva látom mennyország ajtaját

Abba látok apró madarakat

De nem apró madarak hanem szárnyas angyalok

Szárnyuk alatt korona

Koronába igaz kert

Paradicsomkert

Közepiben aranyágas

Aranyágason aranyszög

Aranyszögön aranykendő

Krisztus Jézusnak három csöpp vére

Boldogasszonnak három csöpp teje

Aki ebbe megmosdik s az arany kendőhö törű’közik

Ugy mehet a Jézus Krisztis szinye eleibe amen. (V.1:248)

 

Önkénytelenül is eszünkbe jut a boldogságot kereső szegénylegény útja, mely előbb a hold házába vezet, ahol ezüst kendőbe törölközik, s csak ezután indulhat a Nap házába, aranykendőbe törölközve végül is megtalálni boldogságát, valahol az Óperenciás tengeren is túl lévő, örök ifjúság, örök boldogság honában. Itt meg kell említeni, hogy Óperenciás tengerünk a földet körülölelő őstengert jelenti. (V.8) A szárnyas angyalok ezen imákban a régi hit fényt sugárzó, tündéri lényeit idézik:

 

Kertye, kertye, paradicsomkertye,

Négy szögletibe négy angyal

Közepibe szent oltár... (V.1:249)

 

Az angyalok szárnya alatt lévő korona anyasági jelkép. Tér és idő anyaghoz kötöttségének felismerését jelöli kor szavunk is. Koronában igaz kert, hangsúlyozzák imáink megőrzői. Az előbbi fejezetekben láttuk, hogy igaz szavunk rokon az ég, s a fény szóval is. Koronában igaz kert: fényes kert, magyarok fényes szigete, a boldogság aranykertje. Nagyboldogasszonyunk koronájában hordja az igaz kertet: Csallóközünk határait a végtelenbe tágítja ez ima. Nagyasszonyunk kapúján át született Mindenséget ismeri fel igaz kertként. Avilágmindenség az aranykert, s ennek közepiben aranyágas — ismét anyasági jelkép, azonosa az aranykapú, melyről majd vallási jelképeink során fogunk bővebb magyarázatot adni.

Nagyboldogasszonyunkat a magyarra oly jellemző közvetlenséggel, szeretettel néhol „nagyanyánk”-nak szólítják. (V.1:444)

Amint az emlékezés az anyag tulajdonsága, úgy az emlékeztetés, illetve tanítás a Nagyboldogasszony szerepe. Számtalan imában találkozunk az intéssel: „Hirdessed a Boldogasszon’ szájáró’ származott szent ígéket!” (V.1:561) Ezen igehirdetésbe vonja be Kisboldogasszonyunkat, s mint az ő leányai, ősi Aranyasszonyaink, Rózsaleányaink papnői tiszte is ezen régi hitre és erkölcsre való emlékeztetés. Ha emlékezünk még a korábbiakban említett ötezer évvel ezelőttre való utalásra, munkájukat példás lelkiismeretességgel végezték.

A XX. század természettanának nagy vívmánya a világegyetem tágulásának felismerése. E tudatot ősidők óta ismerte népünk, s tartották ébren imáink mondói, amikor a világ születésén túlmenően a világ terjedését is Nagyboldogasszonyunk szerepköreként ismerték fel:

........

Piros színű szép hajnal,

Kibe Mária nyugovék,

......

Világ tőle terjedék... (V.1:147)

Nagyboldogasszony világot szülő szerepének állít gyönyörű emléket a következő ima:

........

Mária kapúja megnyílik,

Isten fia születik.

Ott látok egy fényességet,

Talán csak egy zöldességet... (V.1:253)

 

Ő szüli az Istenfia Fényes Jézust, az Életet. Az élet születését ünnepli napjainkig is a gyermekek ajkáról felcsendülő „Bujj, bujj zöldág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu csak bujjatok rajta...” gyermekdalocska, s állít emléket minden székelykapú, minden ágas. (V.8) Róla, a Világszülő Nagyasszonyra emlékeznek a sumir örökségű ótestamentumi Jób sorai is. A nappal érkező fényesség mellett „zöldességet” is látnak. Napjaink kifinomult mérőeszközei kimutatták, hogy napunk fénye zöldes.

A következő ima megemlékezik a „Boldogasszony ágyáról”, melynek vetülete minden magyar édesanya szülőágya:

 

Fehér rózsa Mária

Gyönggyel gyökerezik

Arannyal bimbózik.

Ég szülte Annát

Anna szülte Máriát

Világnak megváltóját

Házamnak négy szögleti

Négy szép angyal őrizeti

Körösztök forogjatok

Hadd nyugodjam Boldoganyám ágyába’... (V.1:528)

 

A magyar lélek legmélyebb rétegei őrizik Istentől való eredetének tudatát, Istenfiúságának tudatát.

Sajátosan magyar hitbeli örökségünk szerint az álmodó anyag, az álmodó anya megálmodja gyermeke sorsát, annak születése előtt. Legjobban ismert napjainkban Emese álma, melynek során a madárral jelképezett Istentől eredezteti szülöttét. Korábbiakban találkoztunk már a madár jelkép és a lelkiismeret, a lélek azonosságával. Népünk tehát nem a római mythologia goromba nemzéstörténeteiről beszél, hanem tudja, hogy minden élet elindítója Isten. Ő lehel életet álmok szülöttjébe, kinek életében önnönmagát sokszorozza. Emese neve emlékeztetni látszik a sumer asszonyok nyelvének nevére — Emesal-ra, de végső fokon a nőiségi jelképű szem szóhoz vezet vissza. (V.8). A madár – Isten kapcsolatot a „madárlátta kenyér” kifejezés is őrzi.

 

 

BOLDOGASSZONY — KISASSZONY

 

Néprajzosaink régen felfigyeltek már a tényre, hogy hazánk egyházi naptárában sokkal több Boldogasszony ünnep található, mint szomszédainknál. Dr. Bobula Ida történészünk rövid kis tanulmánya rámutat e „többlet” sumir azonosaira. E boldogasszonyokon túlmenően vallásos tiszteletben tartja népünk Nagy és Kisboldogasszonyát. E két boldogasszony könnyen azonosult az új hit Szűz Máriájával, s annak anyjával Annával, kinek létezését a Biblia nem ismeri, s apokrif irodalmi háttere külön tanulmány tárgya lehetne. Mária anyján túlmenően sokkal inkább egyeztethető az Ótestamentum egyes könyveiben halványan körvonalazott, anyagi világmindenségünket szülő Nagyboldogasszonnyal.

Népünk a láthatatlan Nagyisten mellett látja őt, fehér palástba burkolva, lábainál hófehér küldötte, a fehér szarvas — az érintetlen, teremtés előtti szűz anyag jelképe. Kettejük szűz érintése indította útnak az Életet, kit népünk számtalan névvel becéz, mint azt az előbbiekben már említettem.

Magyar Kisasszonyunk — Tündér Ilona — nevét iskolás éveink alatt soha nem hallottuk. Tanult főink emlékét sem ismerik. Talán Juhász Gyula az egyedüli aki sejtette a név mögötti hatalmas múltat, s annak szépségét, amikor Ilona című költeményét írta. Csak népünk őrizte meg emlékét. Legtisztábban Boldog Aranykertünk kései utódai, Csallóköz gyermekei. Emlékeikben megőrizték bűvös alakját, neve édes csengését. Tündér Ilona édesanyánk e földi élet anyja. Ruhája az ég kékje, köténye fodrai a felhők, holdsarló pártáját gyöngyvirág, s bélagyöngy díszíti; pártájának szallagja a szivárvány, illetve „bába-bukra”, ahogy népünk nevezi, hona az Aranykert gyöngyvirág borította mezője. Jegykendője, aranykendője a napsugaras lég. Aranykertbe várja szerelmesét minden gyöngyvirág nyílás idején, ki nem más, mint a fényes Isten, Magyarok Istene, Magúr. Ő népünk Napba öltözött Kisasszonya. Ilona és Magor elválaszthatatlanok, mint az életet átölelő anyag, mint az anyagot magába foglaló Élet. Gyöngyvirágnyílás idején vetett élet újítja, sokszorozza önmagát Karácsony éjjelén minden újszülött gyermek mosolyában, s indul kiteljesedő jövője felé, mint az ujjászülető Nap.

Húnok Kisasszonya Temise jelképe a hold, s szerepköre az anyag változóságát idézi. Virágja gyöngyvirág helyett havasok gyopárja, s a kék harangvirág. Amint a Hold nem dajkál életet, úgy Temise is a szűzesség jelképe. Örökké pártában marad. A ma fehér ruhás, fehér pártás menyasszonyai nem is sejtik, hogy Temise Kisasszonyunknak állítanak emléket. (V.8)

Ismételnem kell, hogy Hunor és Temise megjelenése már igen késői keletű jelkép, s népünk hitvilágában soha nem gyökerezett meg, mint ahogy a rombolás gondolata is idegen maradt.

Nagyboldogasszonyunk emlékét dajkáló imádságokat idézem a következőkben:

 

Piros színű szép hajnal

Kibe Mária nyugvékol,

(Ur) tűlő született,

Világ tűlő terjedett,

Pokol tűlő megtöretett,

Neked adom lölkömet,Tűled várom lölköm örök dicsőségét, örök boldogságát...

......

Hirdessed a Boldogasszony szájáró’ származott szent igéket! (V.1:561 Kapuvár)

 

Fenti szövegben mindkét Boldogasszony szerepel. Nagyboldogasszonyunk világmindenséget szülő hatalmában nyugszik Kisasszonyunk és minden jövő nemzedék.

Ősi hitünk majdnem valamennyi hittétele megtalálható egy Somogy megyei lakodalmi köszöntőben:

Föld szülte pálmafát

Pálmafa ágát

Ága bimbaját

Bimbaja virágját

Virágja Szent Annát

Szent Anna Szűz Máriát

Szűz Mária világ megváltóját.

Midőn Mózes a pusztába keresztet álított az ő népének és rézkigyot mutatott be

Én is be mutatom az életnek fáját ezt mindenki jól megnézte mert ijent szem nem                          látott és fül nem halot

Magam voltam a paradicsomnak kertjében nagy sokára meg pilantotam

De én ott a nagy fényeségtől semitsem látam.

Ezen fának ágáról leszálott nekem egy angyal

Mit csinálsz itt te alvo gyermek?

Én annak igen szépen könyörögtem, hogy én e szép fáért jötem.

Ő erre azt felelte mihaszna jötél ha sem fűrészt sem fejszét nem hoztál

Na én ere meg fogtam gyökerestül fel huztam

Drága menyegzőbe ajándékul hoztam

Melyen vagyon alma körte szilva aranyos cseresznye

Tetejében egy bús gerlice mely szüntelen azt csevegi gyönyörü szájával

Isteni szent erény szájon az uj házasok szivére

Dicsértessék a Jézus Krisztus. (V.1:149)

 

Nagyasszonyunk világszülő tevékenysége fentiek alapján nem szorul magyarázatra. Bár későbbi, az életfával és vallási jelképeinkkel foglalkozva ismét utalni fogok fenti köszöntőre, előlegben fel szeretném hívni a figyelmet a sumír mennyország és a somogyiak mennyország képzetének majdnem teljes azonosságára, s arra, hogy minden szó, szokás, gondolat, tehát lelki, szellemi, s anyagi termék eredete helyén marad fenn legtovább. (V.8) A somogyi „egyszerű” ember lakodalmi szokása világítja meg közelebbről Innana gyökerestől kitépett fájának jelentését, s azt is, hogy a Pécsi Székesegyház ikonográfiájában szereplő, sumir tárgyúnak hitt, eddig kielégítően meg nem magyarázott, ugyancsak gyökerestől kitépett életfa és a rajta lakó madarak jelképe a valóságban ma is élő népszokás.

Ugyancsak utalni fogok majd a magyar lelkiismeret-vallás keretén belül a lelkiismeret vallási jelképeire; jelen esetben az életfán szűntelen szóló bús gerlice a lelkiismeret jelképe. A lelkiismeret fogalma semi vallásokban ismeretlen, s szavuk sincsen reá. A madár, mint lélek, illetve lelkiismeret jelkép kimutathatóan magyar, s a velünk rokon, vagy hatáskörünkben élő népek fogalomkörében található csak meg. Ugyancsak emlékeztetni szeretnék a korábban idézett Boldog Aranykert leírásában szereplő állandó fényre, egyetemes jóságra, s a lelkiismeret örök dalára.

Könyve 99. oldalán Erdélyi Zsuzsanna boncolgatja a boldog szó lehető eredetét, de mivel a most divatos, alacsony rendű, „samanisztikus” magyarázattal akarja összeköttetésbe hozni, kutatása meddő maradt. Eredményesebb Bobula Ida kutatása, aki Boldogasszony szavunkat a sumir pantheon Bau-jával (sumir boldogasszony neve) hozza összeköttetésbe. Ő viszont a származtatás irányát jelölte tévesen; kutatása eredményesebb lehetett volna, ha a magyarból következtet a sumir képzetekre, szavakra.

Magyar Adorján kitér arra, hogy Magor neve a görög szigeteken „makar” alakban „boldog” értelemmel öröklődött át. (V.8) Tekintettel arra, hogy Fiú-Istenünk neve őstörzseinél más és más, de lényegük ugyanaz, itt meg kell említenem, hogy a palócok Bál istene után örökölhettük mai boldog szavunkat.

Anna asszony születése napjára emlékezik a 199. sz. ima utólsó sora. Nagyboldogasszonyi szerepére a 86.sz. ima sorai emlékeztetnek: „Első asszony Anna asszony, Márja szülő.” Nagyboldogasszonyunk és Mária szerepköre néha egymásba olvad, vidékek szerinti egyéni megoldásokkal akarván áthidalni az új hit szavait és a régi vallás képzeteit. Ahol hű akar az ima maradni az Ujtestamentomi szereposztáshoz, s Fényes Jézus szülőjeként Máriát jelöli meg, beiktatja Szent Ilona Asszonyt, így emlékeztetve Mária napot szülő nagyasszonyi tisztjére. A következő ima sorai mintha ezen Anna-Mária szerepcsere kényszerű megoldására emlékeztetnének:

 

Uti piros szép hajnal,

Kibe Mária nyugovék,

Nap tetűled születék,

Rózsaliliom szép virágszál,

......

Ezer bétellék

Szűz mária születék,

Szent székében ülteték,

.....

Ha én fiam Jézus

mer megmondták tenéked,

Hogy én leszek tenéked Napbú látó anya... (V.1:447)

*

Uti piros szép hajnal,

Kibe Mária nyugovék,

Nap tetűled születék,

Rózsaliliom szép virágszál,

.........

Ezer bétellék,

Szűz Mária születék,

Szent székében ülteték,

.......

Ha én fiam Jézus

Mer megmondták tenéked,

Hogy én leszek tenéked Napbú látó anya... (V.1:447)

 

Fenti szöveg az ezer Karácsonyán történt istváni felajánlásra emlékeztet, s az ennek következtében történt Nagyboldogasszony-Kisasszony szerepcserére. Hazánkat I. István a Boldogasszony oltalmába ajánlotta, s  ezen ima íróinak emlékezete szerint István Boldogasszonyunkat Máriával azonosította, s a Nagyasszonynak járó „szent székébe ülteték.” Az ősi világrend nevei kényszer-térítések során szükségszerű változáson mentek át. Ősi hitünk Tündér Ilonája, e földi élet anyja, ki Magorral való násza után a Magyar Ilona nevet veszi fel, hitünk Napba öltözött asszonya — nem a világegyetem Nagyasszonya. Ezért tartja az ima szövege oly fontosnak megjegyezni, „hogy én leszek tenéked Napbú látó anya...” Így a régi és új hitbeli képzetek keveredésére mindenkor ott van a figyelmeztetés.

Ismételten figyelmeztetni szeretnék ősi hitünk szereplőire: Nagyisten és Nagyboldogasszony a teremtés mögötti örök nyugalom, örök tartalom letéteményesei. Teremtés előtti őserő és ős anyag szűz találkozása hívja életre első és egyszülöttüket: a fényt. Benne egyesül őserő és ősanyag kétpólusu, örökké teremtő, változó energiává. Vele születik meg az első piros hajnal, melynek fényében először válik láthatóvá Nagyboldogasszonyunk jelenléte, s maga az életfa, melynek virágát, végtelen világát ő szülte. Ő Magorunk szülője is, kiben a teremtés ősi képe ismétlődik: Napból sugárzó fény és e földi anyag szent ölelése szüli e földi embereket, akikben ismét folytatódik a teremtés. Népünk tudta, hogy anyag és energia egymást felcserélhetik, s egymással lényegében azonosak. Ezért jelenik meg Ilona néha mint Magor, illetve Fényes Jézus mátkája, vagy éppen mint Jézus azonosa. Visszatérve tehát fenti ima utólsó sorának mondanivalójára: Nagyasszony napbú nem láthat — ő a nap szülője. Kisasszonyunk lehet csak „napbú látó” anya: az emberiség, a magyarság anyja.

Mária neve alatt megjelenő Nagyasszony szerepére utal a következő:

...........

Eme ház szép ház!

Küel aranyos

Belül irgalmas.

Négy szögibe négy aranykereszt,

Közepibe egy aranyótárka,

Abba ül asszonyunk szép Szűz Mária

Térgyig vérbe könyökig könnyűbe.

Odamene Szűz Ilona, kérdé:

Mit sirsz Asszonyunk? (V.1:367)

 

Ugyan ezen szerepcsere eredménye a V.67. sz. ima:

.............

Hajnal, hajnal, szép piros hajnal,

Kiben Mária nyugszik,

Nap tőle keleti, pokol tőle távozik,

A mennyekbe csendítének,

Az angyalok ott lévőnek

Oh Szűz korona

Ehol jön a boldogságos Szűz Mária....

*

.........

Föltekintek a magas égre,

Ott látok egy kápolnát,

Abban látom a Boldogságos Szűz Máriát,

Töri a szent kezét, hullajtya a szent könnyét,

Odamén Szent Anna asszony,

Mária leányom,

Mér tördeled szent kezedet... (V.1:282-3)

*

Oh hajnal,

Aranyszínű szép hajnal!

Kiben a boldogságos Szűzanya megnyugszik.

Urtul születik,

Pokol tőle töretik. (V.1:287)

*

Oh szép piros hajnal,

Mária nyugodik,

Naptól adatik

Pokol tűle töretik.

*

Óh hajnó, hajnó

Szép piros hajnóm,

Akibe’ Mária nyugogyik,

Ur tüllé születyik,

Pokol tőle töretyik...

*

Kis- és Nagyboldogasszonyi képzetek keveredését figyelhetjük meg a következő imában:

Piros hajnal hasadott

Melyben Mária nyugodott

Urunk tőle született

Nap tőle származott

........

Amott látok egy madarat,

De nem madár, szárnyas angyal

Szárnya alatt egy venyicse,

Melyből Boldogasszony kitekintett.

 

Az első négy sor Nagyboldogasszonyunk világ-szülő szerepére emlékeztet, kebelébe rejtve az élet fénye, fényes kápolnája, s e fény dajkálja életre kisboldogasszonyunkat. Ő a napból, a fényes kápolnákból, venyicsékből kitekintő Édesanyánk, Kisboldogasszonyunk. Majdnem szószerinti egyezést találunk a V.1:365. oldalán található ima és a fenti ima első négy sorában. A V.1:446 imáját külön idézem, noha látszólag ez is egyezik a fentiekkel:

 

Uti piros szép hajnal,

kibe Mária nyugodék,

Nap tetűled születék

Rózsaliliom szép virágszál,

Eleven ostya....

 

Az „Uti piros szép hajnal” kifejezés, mely több imának része, emlékeztet ismét Folyamköz Utu nevű napistenére. Elkerülhetetlen ismét ezen hasonlatosságnak észlelése, mely még szembetűnőbb lesz vallási szertartásaink, szent számaink tárgyalása során, ami egy következő tanulmány tárgya.

Nemcsak Kis- és Nagyboldogasszonyaink szerepköre keveredik látszólag népi emlékezetünkben, de Jézusnak és Máriának szerepe is. Ezen keveredés azonban soha nem önkényes, soha nincsen alárendelve a népi szerző képzelete szárnyalásának. Mindig a kép mögött álló Igazságnak megelevenítése, amint azt a teremtés rendje felfogni engedte. Előbbiekben már említettem, hogy Kisasszonyunk, Tündér Ilonánk, Magyar Ilonánk az élet anyja, birodalma a föld, a lég. Őseink jól tudták, hogy e föld a napból vált ki, a centrifugális erők hatására, s valószínűen annak egyenlítői tájáról, „oldalbordájából” indult el élete. Ezt Magyar Adorján bőven tárgyalja Az Ősműveltség című művében. Azt is tudták, hogy ezen anyag-energia egyenleg állandó és egymásba átalakítható. Amint Kisboldogasszony a megelevenített anyag, úgy Magor az élet, a fény — átvitt értelemben a Nap megszemélyesítője, s kettejük léte egymásba olvad, egymást egészíti ki.

 

Fehér rózsa Mária

Engem Jézus született

Szent szívébű szeretett

Szent János ablakomon

Boldogasszony tűzhelyemen,

Mária ajtómon. (V.1:402)

 

„Óh szép fényes hajnal, kiben a Jézus Mária nyugszik...” mondja a V.1:498.számú ima: itt tisztán egy a két személy, mint ahogy a napban rejtőző anyag és erőny is egy. Gyakorta adnak Jézus és Mária szájába hasonló szavakat: az imák hol egyik, hol másik „szájából származó szent ígék...” Pokol tőlük töretik, s egy esetben Mária ígéri, hogy a megtért lelkét felviszi atyja szent házába. Népünk nem felejti, hogy Magor és Magyar Ilona lényegében egy.

 

 

KISBOLDOGASSZONY — KISASSZONY

 

Őseredetileg népünk Kisasszonya Tündér Ilona, Élet-anyja az e földön lévő minden életnek, s így az embernek is.

........

Eme ház szép ház!

Küel aranyos

Belül irgalmas.Négy szögibe négy aranykereszt,

Közepibe egy aranyótárka,

Abba ül asszonyunk szép Szűz Mária

Térgyig vérbe könyökig könnyűbe.

Odamene szép Szűz Ilona, kérdé:

Mit sírsz asszonyunk?... (V.1:367)

 

Imáinkban Nagyboldogasszony mellett jelenik meg, néha kevert szereposztásban, s Szűz Máriával helyttesítik. Igéző imáinkból ismertjük fel ősi hitbeli kisasszonyunkat, amint „magyaró ág”-ból készít gyógyírt. (V.1:106)

 

Oh hajnal, hajnal,

Szép piros hajnal,

Melyben Mária nyugodván,

Urtul született,

Világtul támadott... (V.1:557)

 

Ősi emlékeink megőrizték, hogy Ilona élete a napból indult el — Ő a Napbú látó anya. Élete arany kápolnában nyugodott, a világűr méhéből hivatott életre. Ő Fényes Istenünk hitvese, kivel az emberi nem vette kezdetét. Haja arany, ruháját arany öv díszíti:

.......

Én kilépek én ajtómból

Ott találok egy kápolnát,

Kívül fényes, belül irgalmas,

Abban van a boldogságos Szűz Mária.

Arany haját leereszti, Arany övét megoldozza... (V.1:433)

 

Az Élettel, magyarul Magúrral való házassága után a Magyar Ilona nevet veszi fel. Fenti arany hajú Kisasszonynak a Selyemsár hajú Magyar Ilonával való azonossága félreismerhetetlen.

Népünk Máriát néha angyalként is tiszteli (V.1:335) , mely szó tökéletesen fedi az ősi tündérekről alkotott képzetet, miszerint fényt hozó, fényt sugárzó lények. Aranyhajú Jézus aranyhajú mátkája tehát őmaga is fényt, meleget sugárzó lény, ki szerepében gyakorta azonosul Jézussal, mint anyag az erőnnyel.

 

Fehér rózsa Mária

Engem Jézus született,

Szent szívébű szeretett... (V.1:402)

 

Tündér Ilona gyöngypártáját főkötőre cserélte fel (V.1:285). Hún azonosa, a fehér-fényű Temise, a Holdsarlóval azonosulva örök szűzességben él, s pártáját mindörökre megtartja. Temise néha Ilona holtan született kislánya is népünk jelképrendszerében. E képzet csillagászati és élettani szempontból helyes is. Ez imák őt is Szűz Mária névvel illetik, miután a kereszténység kezdő századaiban — minden egyéb jelképpel együtt — Temise jelképeit is alkalmazta a keresztény képzetű Máriára. Színei a kék és fehér, illetve ezüst. Amíg Ilona a Napba öltözött asszony, addig Temise-Mária este születik. A V.1:199 ima három részlete mindhárom Boldogasszonyt felidézi:

......

Őrizzetek szent angyalok,

forogjatok szent keresztek,

Hadd aludjak Máriának kebelébe(n)...

 

Mária kebele, melyben megnyugodni lehet Nagyboldogasszonyunk, a világűr, a teremtett világ. Későbbi sorokban Ilonáról szól az ima:

........

Menny el, menny el a piros este,

Mária megnyugodott,

Világ verratáig

Világ hasattáig...

 

Nap nyugtával nyugszik a föld, a teremtett világ.

.....

Kel’ föl szép Szűz Mária

Mer meggyolladt a gyojtatlan gyertya... (V.1.588)

 

s a gyújtatlan gyertyákkal — a csillagokkal — együtt kel fel a szűz fehérségű Hold. A hold a változó anyagi világ jelképe is. Változása anyagi világunkat befolyásolja. Amint magocskát a fekete föld sötétje dajkálja életre, úgy dajkálta a teremtés előtti ős-sötétség is anyagi világunkat:

 

Élő világ állapota ezen éjjel betelt

Szűz Mária születé,

Szent székébe ülteté... (V.1:405)

*

.....

Világ állapodék,

Ezer éjjel bételék,

Szűz Mária születék,

Szent székében ülteték... (V.1:4-5)

 

Ilona-Máriával szemben, kit a piros este dajkál álomba, Temise-Mária piros hajnalban nyugszik:

„Óh hajnal, hajnal rózsaszínű szép piros hajnal

Kibe Mária nyugoszik

Ur tőle születik

Világ tőle hadatik... (V.1:275)

 

Amint Ilona képe is keveredik ezen imákban Nagyboldogasszonyunk képével, úgy Temise-Máriáé is:

 

Uti piros szép hajnal,

Kibe Mária nyugodék,

Nap tetőled születék... (V.1:446)

 

Az első két sor felismerhetetlenül Hold-jelképű, a harmadik sor viszont már Nagyboldogasszonyunkkal azonosul — talán a szűzesség közös nevezője révén.

 

Óh hajnal, hajnal,

Szép piros hajnal,

Melyben Mária nyugodván,

Urtul született

Világtul támadott... (V.1:557)

 

A fenti sorok ismét érvényesek mind Nagyboldogasszonyunkra, mind Hold-jelképű Kisasszonyunkra is, hiszen mindketten az anyagi világ jelképei, s mindkettő „Urtul” nyeri fényét.

Holdfelkelte harmatos világ képét idézi a következő imatöredék:

 

Fehér rózsa Mária,

Gyöngybe nyílik,

Arannyal keletzik... (V.1:530)

 

Ugyanezen képet dajkál a következő ima is:

 

Fehér rózsa Mária

Gyönggyel gyökerezik

Arannyal bimbózik

Ég szülte Annát

Anna szülte Máriát

Világnak megváltóját...(V.1:528)

 

A fenti imában már a hold-jelképű Boldogasszony képe keveredik Jézus képével, az anyag-erőny szerepcsere jogán.

....

Ime vala vélle Mária,

Arany fának ága,

Holtaknak bársonya,

Szűzeknek virága... (V.1:461)

 

Fenti sorok emlékeztetnek, hogy a Hold és a holt szavak egymással azonosak, s a fehér nemcsak Hold-szín, de egyúttal a gyász színe is „Koppány földjén”. A Fehér Rózsa című, kezdetű imák fehér fényről beszélnek, épen úgy, mint ahogyan a „liliommá tették” (t.i. Jézust) kifejezés is a halál állapotát írja le. A fehér hold képtelen életet ringatni, mert őbenne sincsen élet. Képtelen a szenvedésre. Nem tud könyékig könnybe, térdig vérbe merülve együtt szenvedni az emberiséggel. A Hold holt égitest voltának tudatát — mint minden egyéb természettudományi ismeretet is — őseink nyelvünkbe építették.

Amint a nap első sugarai kelet felől érintik Földünket, illetve Élet-Anyánkat, úgy Ilona is kelet felé fordulva imádkozik (V.1:409), s aranyasszonyi tisztjénél fogva gyermekeit, az emberiséget is megtanítja imádkozni:

 

Ereggy, ereggy fekete föl’ szinire,

Hirdessed ezt fiaidnak,

Hirdessed ezt leányidnak... (V.1:554)

 

Ez imák szerzője pedig mindenkor Jézus, illetve Isten.

Nyilvánvalóan ősi Kisasszonyunk egy, már feledésbe merült nevével találkozunk a V.1:129 számú ima Lénájának nevében Somogy megyében, illetve Léva nevében, érdekes módon ugyancsak Somogy megyei imában. Léna neve „leány” szavunkkal mutat esetleges rokonságra, s így a szűzanyai fogalomkörrel okszerű kapcsolatra ad alkalmat. Léva neve Léva várát juttatja eszünkbe; a vár is anyagi, s nőiségi jelkép volt őseinknél. Érdekes tanulmány tárgya lehetne a Léva vára környékén fennmaradó ősi hit tanulmányozása. Tekintettel arra, hogy Léna és Léva nevének említésekor két nőalakot jelentet meg az ima, feltehető, hogy ezen imák már a késői, hún hagyománykörű imakoszorúnak részei, mikor is Magor mellett megjelenő Hunorral egyidőben két kisasszonyi szerep alakult ki.

 

... Ott látom a hét vetett oltárt,

A hetedik oltárnál a Léva és a Léva,

Színe meghervadott,

Mit sírsz, mit keseregsz

Hogyne sírnék keseregnék,

Mikor a szerelmes szent fiamnak hét csöpp vére elcsöppent...

s változata:

Ott látom a hét vetett oltárt,

A hetedik oltárnál a Léva és a Léva....

Hún mondakörre utal a szenvedéses szöveg. A magyarok Ilonája, a magyarok napba öltözött, arany kápolnában lakó asszonya a szenvedést, a változást nem ismeri. Az első halál, az első szenvedés a pusztai éjtszakák hideg vándorát követő húnok tudat és tapasztalatvilágában jelenik meg.

A V.1:108. számú imában tárgyalt Nesztorid asszony a szemere képzetkörrel tarthat rokonságot. Erdélyi Zsuzsanna Bornemisszát idézve megjegyzi, hogy bár fenti névnek hagyományai voltak, Bornemissza tagadta létét: „Eféle asszony és leányzó hírrel sem volt.”

Imáinkban Szent Ilona asszony szerepköre mindenkor a gyógyítás, vígasztalás, imára tanítás. Jelképe a magyaró ág, midőn gyógyító tevékenységére utalnak. (V.1:106, 120, 367 oldalak). Szent Ilona asszony mellett Szűz szent Margitról emlékezik meg egy csikbánfalvai adatközlő, s itt ismét egy, ma már talán feledésbe ment, vagy menő feltehetően a Marmar törzs (V.8) Kisasszonyával találkozunk, kinek hatalma van betegséget űzni. Az ima mondója szerint e szertartáshoz tizenkét szál szentelt gyertyát, tizenkét szál szentelt vesszőt használnak. E szentelt vesszők emlékeztetnek népünk Gyula tisztségének jelvényére, ahol a vesszők egyúttal a napsugarak jelképei is. A Gyula tisztség maga a nappal, s tűzzel tisztulás emlékét hordozza.

Sajátosan magyar kisasszonyi emléket őriznek a következő sorok:

 

Föld szülte fát, fa bimbaját,

Bimbaja virágját,

Szent Anna asszony szülte a Boldogságos Szűz Máriát,

Boldogságos Szűz Mária, édösanyám szülte szerelmes szentségös szent fiát.

                                                                                                               (V.1:134)

Itt tehát Tündér Ilonához hasonlóan, Mária Kisasszony minden ember édesanyja.

Három Máriáról emlékezik a V.1:159 imaszöveg, Mária angyalról a V.1:355 oldal imája. Mindkét esetben tündéri fény-lények behelyettesítőjeként fényt hozó szerepüket őrzi meg az ősi imaszöveg. A V.1:355 oldalon található ősi szövegnek egyúttal a Tammúz tisztelet közeli rokona, amint az alábbi szövegben láthatjuk:

 

Győjj hozzám szent Ur, szent erős,

......

Tedd ki boldog a keresztet

Kűdd el Mária angyalt

Vigye porgatóriumba

Mária kapuja fölnyína

Isten fia születne...

Fenti hitkör sumír azonosában is istennő indul el az alvilágba életet menteni, illetve új életet hozni e földre. Sajátos magyar kifejezés szerint a föld méhe dajkálja a szunnyadó életet. Fentiek szerint a purgatórium nem más, mint a fény előti ősanyagban pihenő Fény, illetve Nap. Kis és Nagyboldogasszonyunk egymásba olvadó, ősi képeivel találkozunk itt ismét.

 

ŐSVALLÁSUNK ELEMEI

 

Népünk gondolkodását, hitvilágát közvetlenül nem ismerő néprajztudósaink ősvallási jelképeinket csacskaságnak, értelmetlen szószaporításnak minősítették. A legjobb akaratúak is idegen mythológiákból kiindulva kísérelték meg néhány jelképünk megértését. Néprajzunk Bartók és Kodály-i felkészültségű látnokai és munkásai mai napig is felfedezésre várnak. Míg az előbbieknek nagy előnye a zene egyetemes nyelve, s az emberi lélek állandó, körülményektűl független zene-igénye, addig az elmúlt század politikai és gazdasági változásai az ember hitigényét látszólag háttérbe szorították. Szükséges azonban az embernek ismerni önmagát, s ehhez az önismerethez hozzá tartozik világmindenségbe belesimuló szerepköre is. Ezen önismeret szükségességét ismerik fel a ma „gyökereket” kutató népcsoportok — mint például az ír és afrikai eredetű amerikai — is, akik távoli földrészeket keresnek fel, hogy önmagukat jobban megismerjék, örökségük tükrében. Nekünk magyaroknak csak a kezünket kellene kinyújtani ahhoz, hogy páratlan szellemi kincseinket felszinre hozva mai önmagunkat jobban megértsük, s ezzel az ismerettel a világ szellemi örökségét gazdagítsuk.

Népművészetünk hasonlíthatatlan gazdagságát könnyűszerrel figyelhetjük meg világkiállítások anyagát szemlélve: a magyar kiállítás utólérhetetlenül bő anyaga alig szorítható a kiállítások kijelölt asztalaira, jut az anyagból számtalan hímzés, fokos, kulacs, síp, szűr, faragás, agyagmunka, tulipános láda, szőttes, a falakra, földre, ahol éppen talpalattnyi helyecske akad. Addig más ország művei egy-két asztalkán szerénykednek. Itt hozzá kell tennem, hogy fenti magyar anyag sokszor csak egy vármegyényi honi terület anyagából állíttatott össze, de hol van még a többi országrész kincse!

Népzenénk bősége ugyancsak figyelemre méltó.

Ősi hitünk bölcsessége, mély természet-ismerete utólérhetetlenül csodálatos.

 

 

AZ ÉG

 

„Isten” fejezetemben bővebben kitértem hitünk azon alaptételére, mely szerint Isten és a világmindenség egymástól elválaszthatatlan. Magyar köszöntésünk hallatakor senki nem kételkedik abban, hogy az „Ég áldja” kifejezés „Isten áldja” köszöntést jelent. Isten határtalanságát a határtalan ég, későbbi kifejezéssel a mindenség teszi kézzelfogható valósággá. Ő a teremtést, életet melengető égi tűz. Ő a teremtést egyesítő és létének értelmet adó Ős-Ok.

Magyar ősvallásunk tudói előtt ismeretes volt az ég határtalansága. Ismerték állandó változását, légkörünk pára-tartalmát, s az ég anyagi mivoltát tengerhez hasonlították. Mai napig is használjuk az „Ég tengere” kifejezést. Érdemes e ponton megjegyezni a magyar gondolkodás „vetületes” szemléletét. Anyagi világunk az ég vetülete, s az eget tükrözi. E vetületes kifejezésmód ezernyi változatát figyelhetjük meg népművészetünkben. Ismerték az anyag és erőny egymásba olvadó azonosságát. Tűz és víz látszólagos ellentétei képeznek alkotó egészet az életben. Ezt egyik imánk a következőképpen fejezi ki:

(Jézus véréről lévén szó:)

.......

Az angyalok felszedték,

A tenger fényébe elvitték,

A tenger fényébe’ van egy aranytemplom,

Abba van egy aranyasztal

Kire Krisztus Urunk szent fejét lehajtotta...(V.1:359)

 

Erdélyi Zsuzsanna megjegyzi, hogy a tenger fénye itt tenger fövenye helyett áll. Szerintem a tenger fövenye már értelmi romlás következtében kerülhet csak e szövegbe, hiszen a tenger fénye mellett szereplő aranytemplom, aranyasztal, maga Jézus személye is fényjelkép. Az ég és fény értelemszerűen összetartozó képzetek. A határtalan égnek „fövenye” viszont nincsen. Maga a tenger szó is rokonságot látszik tartani a fény értelmű szavainkkal. Tündér szavunk nemcsak a gyors változás fogalomkörébe tartozik, de amint láttuk tündéreink fénylények, jelenlétük sötétséget oszlat. A húnok Tana óriása a tudás fényét hozza magával, s egyúttal a tevés, cselekvés, változás is kapcsolatos nevével. Kutatás tárgya lehetne, hogy tenger szavunk jelentheti-e Tana kertjét, illetve az eget, hiszen nevének utólsó „a” betűje lehet névelőnk utóvetős használata, a „ger” szócska a kör, a zártság, kerítettség fogalmával rokon. Korábban már kitértem a Don, illetve Duna nevének Tanahoz való kapcsolódására. Magyar Adorján magyarázata szerint e nevek nedű szavunk megfordításából keletkező, értelmi egységet alkotó szavak. A tenger szó tehát — szóelemeit figyelembe véve — „víz kör”, „nedvesség kör” értelmet hordozza. Az ég tengere tehát hűen kifejezi annak földünket körülvető, nedves légrétegét. Tükörképes világnézetünk szerint pedig Tana folyójának, a Dunának égi mása a mennyei Csallóköz fényes folyója a Tejút, ahonnan — mint másutt bemutatjuk — Csodaszarvasunk indul el.

Ősi hitünk tudja azt is, hogy égitesteink az ég tengerébe merülve végzik napi útjukat:

„Áll a tenger közepében Boldogságos Szűz Mária”, kezdi a V.1:76 imáját az egyik adatközlő. Az előbbiekből már láttuk, hogy Mária Tündér Ilonánkkal, illetve a Földdel és légkörünkkel azonos. Másutt tenger közepében lévő „kerek kápolna” található, mely kép ismét az égitestek kerekségéről ad hírt. Igen valószínűnek tartom, hogy gyermekmeséink változó vára és kacsalábon forgó várkastélya is fentiekhez kapcsolódik.

 

Reggel ha felkelek

Napkeletre tekintek

Ott látom a mennyország ajtaját nyitva,

Kívül aranyos, belül irgalmas... (V.1:420)

 

Kívül aranyosak, belül irgalmasak a tenger közepében forgó kápolnák is. Fentiek szerint tehát mennyországunk kapúja a teremtett világ, melynek részesei és egyúttal csodálói is vagyunk.

Tenger közepén van egy aranykápolna,

Abba van egy aranyasztal,

Ott térbekel Krisztus Urunk... (V.1:364)

 

Sajátosan megyar gondolatkörbe tartozik a fénynek és a hangnak kapcsolódása. „Kacagó hajnal” kifejezésünket mindenki hallotta. Amint az Ég és a fény egy, úgy az ég is „hangos”:

Orgonának három ága,

Magos mennyég hangossága...(V.1:104)

 

s egy másik változata szerint a fényes nap is hangos (V.1:377). Hullám mozgással terjed mind a fény, mind a hang. Cseng, dalol, kacag, énekel a fényes világmindenség. Ki ne hallott volna a „szóló szőlő és csengő barack”-ról? Népünk ősidők óta tudta, hogy minden, ami van, a fény szülötte és dalol. Az ember is. A barack is.

Fentiekhez kapcsolódva szeretném megemlíteni egyik naphívogató gyermekdalunkat:

„Nyisd ki Isten kiskapudat,

Süss fel Nap, fényes Nap,

Kerted alatt a kisbárány

Majd megfagy.

 

A fényes nap kertje itt ismét az eget idézi. A kiskapú pedig népünk legtovább fennmaradó ősi napkapúja: ennek keretében jelent meg ünnepei kacagó hajnalán az Áldott Nap, s általa a Fiacska, a Szerelmetes, a Boldog, a Teremtő Isten. Az Élet.

 

 

AZ ÉLETFA

 

Életfa ábrázolásaink kimeríthetetlen gazdagsága népművészetünkben utólérhetetlen. Népmeséink szinte elmaradhatatlan kelléke az égig érő fa. Ősvallási emlékeink különböző néven emlékeznek meg e szent jelképünkről. Kevesen tudják azonban ma már, hogy életfánk magát az Egyetemes Életet jelenti, amint az élet világmindenségünkben jelenti ki önmagát. Ezen életfa ágai-bogai galaxiák végtelensége, virágai világok tömege. Szépségét angyalok őrzik. Csodálatos virágaiból indul el minden teremtmény élete:

Fa szülte ágát,

Ága szülte bimbaját,

Bimbaja szülte virágját,

Virágja szülte Szent Annát... (V.1:27. számú ima.)

 

Fény honából hozott életfán más is terem:

......

Melyen vagyon alma körte szilva aranyos cseresznye” — mondja a 15.számú ima. Következő sora még másról is megemlékezik:

Tetejében egy bús gerlice mely szüntelen azt csevegi gyönyörű szájával

Isteni szent erény száljon az új házasok szívére,

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

 

Az Élet, az Életfa, az Ég, a Világmindenség elválaszthatatlan a Lélek szavától, illetve magától az Istentől, akiről minden magyar tudta, hogy Ő a teremtésben visszhangzó ősi Dal. Léte láthatatlan, de dala ott zeng a teremtett világban: az égben, a csillagokban, az emberben, a szőlőben, barackban egyaránt. Számottevő értelmi romláson esett át ősi hitünk, mire az Ótestamentum Tigris és Euphrates közé szorított földi paradicsomkertjének életájává változott. Ez utóbbi megemlékezik arról, hogy az „est hűvösében” néha arra jár az Isten. Magyar hitünk tudja, hogy életfánk, a világmindenség, Istentől elválaszthatatlan, annak szerves részei vagyunk. Életfánk ágai-bogai között ott „lakik” az Uristen.

Erdélyi Zsuzsanna megemlíti hogy ősszövegeinknek állandó eleme a tengerben lévő aranyfa:

 

Széles tenger partján az

Aranyfának aranyága

Arra járt asszonyunk Szűz Mária...(V.1:305)

 

Magyar hagyományaink szerint nincsen az ember kizárva a „paradicsomkertből”, az aranyfa kertjéből, az égből. Tudja, hogy annak állandó lakosa. Az életfa áldásait naponta élvezi. Csak ki kell lépnie háza elejébe, s máris belát az ég és a teremtés fényes világába. Teremtő Istenünk szent jelképei is mindig velünk vannak:

 

Van nékem házam,

Három vetett ágyam,

A legszebbikbe fektetem az Úrjézust.

A fejinél kel a Nap

A lábánál a Holdvilág

Ugy tündöklik, mint a világ. (V.1:279)

 

Amint Isten hangja zeng az Életfa ágai mögül, úgy ősi istentiszteleteink táltosai is az Életfa földi másának ágaira hágva, a lombok mögül mondták tanító, Istenre emlékeztető szózataikat, dalaikat. Nem azért tették ezt, hogy titokzatossággal nagyobb befolyást gyakoroljanak a babonás hallgatóra. Az Istent élő és ismerő magyarnak nincsen szükséges titokzatosságra. Jellemétől idegen a misztikum. De a földi életfán mondott igehirdetés nagyon is összefügg vetületes világképével. Emlékezteti a hallgatót a teremtésben jelen lévő Istenre. Keresztény egyházak mai napig is ősi táltosaink „aranyfáján” szónokolnak, hiszen a szószék stilizált aranyfa... Ezen ősi istentiszteleti fák zádokfa, mustárfa, mustrafa néven maradtak fenn népi emlékeinkben. Sivatagos vidéken élő húnságunk a fát kővel kényszerült helyettesíteni jelképrendszerében: otronckő kifejezésünk talán ide vezethető vissza.

A Világmindenség összetartozásának tudatát őrzi mai napig is magyar édesanyák ajkán gyermekeiket szólító „csillagom” kifejezés, éppen úgy, mint egy nógrádsipeki imádságban Boldogasszony is így szólítja Jézust: „Oh fiam, fiam, fényes csillagom...” (V.1:173) Őseink tudták, hogy a Nap is csillag; amikor gyermekeiket csillagomnak szólították annak is kifejezést adtak, hogy a Nap gyermekeinek tudták őket.

Az életfa, illetve világfa jelképei közé tartozik a három ágú orgona, az „ingva”-fa és aranylápfa is. Orgonának három ága, magas mennyég, illetve Fényes Napnak hangosságával, az élettel azonosul.

A fenyő is ősi idők óta ég, illetve fény jelkép, még közelebbről meghatározva: Csodaszarvas jelkép. Fenyő és fény szavunk azonos. Egy szojot énekben ezen összefüggések már ismeretlenek, de ismételgeti az ősidőkben örökölt szöveget:

 

Lakottam föld, szülöttem föld

A Nagy-havas a Szív-havas

fölmegyek rá fölhágok rá

szellemtanya szellemtanya

zúg a botom zsenge fenyő... (V.1:354)

 

A pálmafa, cédrusfa és fény hordozója:

 

Krisztus szent testét cédrusfa tartotta,

Az ő két karját pálmafára nyújtották,

Az ő szent nevét titkát a fák kutatták...

s ugyanezen imában, ezt megelőzően a következő képet látjuk:

 

Tekints a magos mennyekbe,

Ott meglátod a Krisztus Jézust, ez világnak urát,

Jobb vállán szent köröszt,

Szent körösztön szülőgyermek... (V.143)

 

A fa, életfa, mandulafa, pálmafa, keresztfa, villás fa, ágas, mind életet hordozó fény jelkép. Anyagi közegben megjelenő fény és élet emlékét hordja a következő ima:

 

Ánafa szülte ágát,

Ága szülte bimbóját

Bimbója szülte virágját,

Virágja szülte szent Annát,

Szent Anna szülte Máriát... (V.1:437)

 

A 118. számú ima szavainak, jelképeinek egy része előttünk már homályos, de fenti tárgyhoz tartozik, s alant idézem:

 

Fehér rózsa Mária,

Engem Jézus találla,

Tiszta szívbű szeretett, aran gyűrűvel megpecsételt

Öttö möttö olannyal

Ötezer angyalimmal borostyánfához. (V.1:409)

 

Almafácska és topolyafa egyaránt fényjelkép, s Karácsony ünnepén használt dal szerves része:

 

A piac közepén

Van egy almafácska,

Annak a tetején

Három liliomszál.

 

Kötik a bokrétát

Az apró angyalkák

És úgy énekelnek

Szinte zeng mennyország.

 

Hej mennyország kapuja

Sarkig ki van nyitva,

Be is vitték rajta

Az aranyos bőcsűt... (V.1:712)

 

Székely földön a fenti kezdést topolyafa és három rozmaringszál helyettesíti a V.1:237. számú imaénekben. Ihajfa helyettesíti a bibliai olajfák hegyét a V.1:291 oldalán. A 222. számú ima mező közepén lévő aranyzőccségről beszél, alatta Mária kesereg.

Világfa, életfa emléket dajkálnak a következő idézetek:

 

Széles tenger partján az

Aranyfának aranyága... (V.1:317)

*

Hol van Urunk Jézus Krisztus

Tengernek partján

Aran’ fának ágán

Üdvözletnek virágán... (V.1:315)

*

Hun lakik a Jézus?

Tengernek közepin,

Arany fának ágán...(V.1:317)

 

Ugyanezen gondolatnak ad hangot a V.1:319, 320 imája is. Az 54. számú ima paradicsomkert közepébe helyezi az aranyágast:

.......

Paradicsomkert

Közepiben aranyágas

Aranyágason aranyszög

Aranyszögön aranykendő

 

E képek emlékeztetnek nemcsak életfáinkra, de ősi zászlóink mélyértelmű vallási összefüggéseire is. (V.8)

A Szentháromság hármas vesszeje (V.1:669) s az 544. oldal három mandulafája is ezen életfa fogalomkörbe tartozik..

 

 

CSODASZARVAS

 

Csodaszarvasunk még késői keletű, gyermekmesék világába száműzött emlékei szerint is tündéri lény, illetve az előbbiek során már tárgyalt okok értelmében fény-lény. Hunor és Magor egész éjtszakán át űzi, kergeti tisztán látható alakját, útját követi, de mire felkel a nap, a Csodaszarvas eltünik szemeik elől. Éppen olyan hirtelen, mint Csodakútunkból a csillagok... Ezen jelenet nap-nap után megismétlődik, míg a testvérek el nem jutnak egy, általuk új honnak felismert helyre.

Régészeink vitáinak tárgya, hogy ezen szarvas ugyan valóban fehér volt-e, régi ábrázolások agancsa szerint milyen szarvas-fajba sorozható? Legjobb esetben is „totem állattá” degradálták. Tudósaink közül csak igen kevesen ismerték fel fenti mondatöredék mögül felbukkanó ősi Csodaszarvasunkat. A tárgy fontosságára való tekintettel Magyar Adorján Csodaszarvas című művéhez utalom az olvasót. Itt idézem néhány sorát:

 

Amott gomolyodik nagy gomolyag felhő,

Abból támad elő Csodálatos szarvas

 

Csodálatos szarvasnak ezer ága-boga,

Ezer ága-bogán ezer égő gyertya

 

Ezer égő lángjuk az égi Csillagok,

Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak

 

A fölkelő Napot szarva között hozza

Arany Hajnalcsillag a homlokán ragyog,

 

Ahány szőre szála annyi Csillag rajta,

Ezüstös telt Hold szűgyéről világlik... (V.9:116-7)

 

Fentiek szerint tehát a Csodaszarvas agancsai azonosak magával az Életfával.

Ősi balladáink, ősi imádságaink szerint a távolban kerekedő fekete felhőből tűnik elő Csodaszarvasunk.

 

Nehol kerekedik egy kerek dombocska...

Ihon nevelkedik egy arany almafa...

Amott vagyon egy tó-állás... (V-1:300)

*

Amott kerekedik egy kis kerek kápolna,

Benne imádkozik a szép Szűz Mária

Paradicsomban csendítének

Egy csepp vér lecseppent... (V.1:300)

 

Amint Csodaszarvasunk ága-bogán gyújtatlan gyulladnak az égi gyertyák, a csillagok, úgy e következő imatöredék is a következőket mondja:

 

Nyisd meg Uram nyisd meg mennyeknek kapuját,

Hogy dícsérhessük meg áldott szent nevedet.

S a mennyei harang mint húzódnak, szólnak;

S a mennyei gyertya mint gyújtódnak, gyúlnak.

Madarak repdesnek, angyalok kerülnek,

S be vannak kerítve gyémánttal, s ezüsttel...(V.1:700)

 

A V.-1:474 imája hasonló indítékokkal ékes:

.....

Halál órájakor pokol kapuja előtte záratlan bezáródik,

Mennyország ajtaja záratlan kizáródik,

Mennyei harangok megkondulnak,

Oltári gyertyák fellobbannak, ámen.

 

Az oltári gyertyák már értelemcsúszás eredményei, amit megmagyaráz az ima ujkori, kereszténységgel kapcsolatos szó és gondolatszövése.

Amint Csodaszarvasunk agancsa a csillagos éggel, illetve az Élet fájával azonos, úgy maga a Csodaszarvas az ős Ok hirnöke. Őseink tudták azt, hogy anyag nélkül hang nem lehetséges, s így a Teremtő dalát az anyagi világ közvetítésével foghatjuk csak fel. A Csodaszarvas nem isteni szintre emelt, vallási imádatban részesített lény volt, hanem az anyagi világ jelképe, melynek közvetítésével Isten szavában gyönyörködhetünk. Miután a Csodaszarvas Isten hirnöke, e földi, Istenre emlékeztető ősi papi testület, táltosaink is Csodaszarvas mezébe öltözve végezték igehirdető munkájukat. Erdélyi Zsuzsa e képzetet magyarázva emlékeztet arra, hogy számos népi imánk a Csodaszarvas mezében jelenteti meg Jézust:

 

Fölült Jézus a márványkőre,

Arra ment három szűz leány,

Az egyik azt mondta, óh, édes Jézuskám, szebb vagy, mint a Holdvilág!

A másik azt mondotta: Óh édes Jézuskám, szebb vagy te a ragyogó csillagánál!

A harmadik azt mondotta: óh, Édes Jézus, szebb vagy te a fényes Napnál!...

 

A V.1:124. számú imában aranyágas alatt jelenik meg Mária, mely ismét Világfa — Csodaszarvas fogalomkörbe tartozik. Maga Jézus is fa ágáról hirdeti igéit, aranyfa ágán ül számos ima szerint, éppen úgy, amint regéink szerint Isten-fia Életet, Magort is Csodaszarvasunk hozza a földre, amint annak arany csillogású ága-bogaiba kapaszkodik. E képzet ismét emlékeztet bennünket arra, hogy népünk táltosai, tanítói mese köntösébe öltöztetve jelenítik meg a természettudományi valóságot. Istenfia Élet felképe, megjelenítője az Áldott Nap valóban az életfa ágába „kapaszkodik”, s így „látogatja” meg földünket, fényt, életet árasztva, önmagát sokszorozva életet teremt. Isten e mindenütt való jelenlétét Berzsenyi költeménye érzékelteti talán tárgyunkhoz tartozóan a legszebben:

 

„A legmagasb menny és az éther Uránjai

melyek körülted rendre keringenek

dícsérik nagy kezed alkotásait.”

 

E jelképeket visszafelé következtetve is láthatjuk, hogy amint a hatalmas világmindenségben Isten önmagát sokszorozva kerül „emberközelbe”, világosan láthatóvá az ember tudatvilágában, úgy a véges emberi értelem egyszerű eszközeiből alkotott jelképek segítik e tudatot nemcsak éberen tartani, hanem tökéletes következtetéssel ki is fejezni. A pásztor földbeszúrt botja végén megjelenő új nap az anyag és erőny teremtő egyensúlyát tökéletesen kifejezve a Teremtő Istenre emlékeztet éppen úgy, mint a villás fa két ága, vagy a kiskapú keretében megjelenő áldott Fény is. S mindegyik a születés szent ajándékát fejezi ki, legyen e születés emberfia születése, vagy csillagé, vagy világmindenségé. E ponton szeretném önmagunkat emlékeztetni, hogy világ templomainak úgynevezet szárnyas oltárai magyar eredetűek, s a kiskapú, székelykapú, egyszerűbb keretek között a villás ág, a Csodaszarvas agancsai között megjelnő, vagy Turul szárnyán érkező Istenfia megjelenési helyének modernizált késői unokája.

 

 

TURUL ÉS A MADARAK

 

Levegő birodalmát meghódító, magas mennyég felé könnyűszerrel röppenő madarak ősi idők óta a lélek Istenközelébe való szárnyalásának jelképei.

Székelykapúink dúcában fészkelő galambok e kapú anyag-erőny egységén túlmenően az anyag, erőny és a lélek egységére emlékeztetnek.

Kiváló helyet foglal el hitvilágunk Turulja. Mint a Csodaszarvas, a Turul is fényjelkép. Amint Csodaszarvasunk maga a csillagos ég, ága-bogai galaxiák tömege, úgy Turulunk maga a fény mezében megjelenő, örök körforgású Élet. Szittya ötvösmunkák repülésre tárt szárnnyal ábrázolják, mindegyik szárnya alatt egy-egy emberi alak. Népi imáink madara is mindig rejt valamit szárnya alatt:

 

Égen megy egy kis madár,

Szárnya alatt szent ótár,

Szent ótárban igaz szűz... (V.1:212-3)

*

Égen menő szép madár,

De nem madár, szárnyas angyal

Szárnya alatt szent oltár

Szent oltárban igaz hit,

Igaz hitben Boldogasszony... (V.1:238)

*

Hegyen völgyön egy madár,

De nem madár, szárnyas angyal,

Szárnya alatt keresi Boldogasszon szent fiát... (V.1:239)

 

Majdnem szószerinti azonosságot mutat a 91. sz. ima is, s szittya ötvösmunkák szinte életrekelt mása az alanti ima:

 

Ebben a házban négy szög van,

Minden szögben egy angyal,

Közepiben Krisztus,

Ablakban Szűz Mária,

Fiát kollászgattya

Odaszáll egy angyal,

Szárnya alá kapja,

Viszi a mennyekbe,

A mennyek megnyílik,

Az angyalkák szépen énekelnek,

Dicsőség a magasságban Istennek, ámen. (V.1:256)

 

Különösen értékes ez ima emlékünk, mert megőrizte számunkra ősi Karácsonyunk ünneplésének emlékét: „...eztet mink Karácsony este... karácsony este a sarkokat megajándékozzák: minden négy sarokba dobnak diót, hogy: ’édes sarkocskáim mással nem ajándékozhatlak meg csak ezzel az egy dióval’, s keresztbe dobják a diót, s keresztet vetnek: Atyának és Fiúnak Szentlélekistennek... négy sarok felé... még most is szokjuk.” (V.1:256)”

Turulunk az évente megújuló égi fény, az örökké megújuló élet jelképe, s ünnepe a Karácsony, az új nap és új élet születésének szent ünnepe. Világűr sötétjéből előtörő égi fény, — anyaméh védő sötétjéből kilépő, megkoronázott új élet, magok védett sötétjében pihenő rügy, illetve székely szóval ügy az egyetemes Élet születését ünneplik. Az élet körforgását tökéletesen jelképezik az égen keringő madaraink. Ősanyáinkat látogató Turul-madár tehát nem a római mythológia otromba, embernek állattal párosuló Léda és hattyú-szerű története, hanem őseink magas szellemiségű azon tudatának jelképe, mely tudja, hogy férfi és asszony egyesülésének soha nem lenne folytatása, ha Isten nem rejtené az élet fényét jövendő élet magocskáiba. Minden magyar édesanya tudta, hogy gyermeke nem az övé, nem az uráé, hanem a Teremtő Istené. Rokon népeinktől már csak a jelképet vették át az alakuló késő műveltségek, s így született a Léda történet, az átvevő nép alacsony szellemi szintjének tüköreként. Így áll rokontalan, s előzmény nélküli magánosságban Jézus születésének története, melynek minden mozzanata — a napkeleti mag-papoktól kezdve az angyali üdvözleten át, a galamb, mint Isten jelképe mozzanatáig mind Turul mondakörbe tartozik. Ugyanekkor emlékeznünk kell arra is, hogy Decapolist valamikor Scythopolis, Szittyaváros néven tartott számon a történelem, s e hasonlóság nem véletlen.

Fenti tárgyhoz tartozóan meg kell említenem, hogy népünk a tavaszi légben szállongó szárnyas magocskákat lelkecskének, angyalkának is hívja. Az angyal ennek fényében tehát éppen úgy a lélek, az élet hírnöke, mint a madár. Imáinkban tehát az angyal és a madár igen okszerűen egymást helyettesítheti. Említésre érdemes itt, hogy imáink madarai nem légben szállonganak, noha a lélek és lég szavaink is okszerűen osszetartoznak, hanem „égen mennek”, s így emlékeztetnek fényjelkép voltukra.

Csodaszarvas dalával kapcsolatban tárgyaltuk már, hogy népünk tudta, lég nélkül, anyag nélkül hang nem lehetséges. Turul mondakörünk bizonysága szerint őseink tudták azt is, hogy a fény megjelenési közege is az anyag. Jelképe az önmagába visszatérő vonal, a kör, illetve annak felmagasztosult, fényes alakja, a korona.

 

„Amott jön egy madár, de nem madár, szárnyas angyal,

Szárnya alatt korona,

Koronában igaz hit,

Igaz hitben Boldogasszony... (V.1:348-9)

Ismét szószerinti azonosságban ismétlődik a fenti kép a V.1:228, 238, 348 imákban. Korábbiak szerint igaz szavunk ismét azonos a fénnyel, az éggel. Koronában igaz hit, igaz hitben Boldogasszony ismét teremtés-történetünk tanait idézi: a teremtő fénybe burkolva pihen Ősanyag-Boldogasszonyunk.

Szent Ótárunkban is igaz szűz nyugszik. Őseink ótára lehetett maga a föld, sík mezősége aranyasztal, amelyen az „eleveny ostya”, a nap hirdette Isten éltető erejét; lehetett villás-fa ága, lehetett kiskapú, székelykapú, de egyben megegyeznek: anyagból vannak, s befogadásra képesek. Anyagi valójukat Istenfia Élet emeli Istenközelbe, „... szárnya alá kapja, viszi a mennyekbe...” akár Csodafiaszarvas, akár Turul mezében is jelenteti meg népünk valóságot is meseszépnek látó és tudó lelke.

 

 

FORGÓ KERESZTEK

 

Számtalan ima visszatérő képe a forgó kereszt. Tudjuk, ősi idők óta a kereszt fényjelkép, közelebbről a Nap jelképe volt. Emlékeztetem magunkat a magyar „paradicsom” leírásakor talált képre, mely szerint a szoba sarkában álló tündérből áradó fény megvilágosította az egész szobát. Régi imádságainkban a szoba négy szögletét vagy angyalok, vagy keresztek, forgó keresztek világosítják meg. Turul fejezetünkben láttuk, hogy a madár, az angyal fényjelkép, s így e helyettesítés helyén is való. A madár, az angyal, a kereszt fényt hordozó anyag éppen úgy, mint a mindezek helyébe lépő négy gyertya is. Néhány ima a szent keresztet kerékkel helyettesíti, s ezen kép is — mint Turul fejezetünkben láttuk — anyag jelkép a koronával, gyűrűvel együtt. Táltosaink igen jól tudták, hogy a világegyetem csillagvilága éppen úgy, mint parányai állandó mozgásban vannak. Népi hímzéseink keresztöltéses szemei fényből született voltukat fejezik ki, s napábrázolásai is kereszt-tűzmagok, erőny-részek jelenlétéről tudósít. Ezekben is népünk magasrendű természetismeretét látom bizonyítva.

Tudjuk, hogy Csodaszarvasunk az Áldott Napot hordta két agancsa között. Alanti ima ősi táltos imák töredéke, melyben a napot kereszt helyettesíti:

 

Jobb vállamon úristen

Bal vállamon asszonyunk Szűz Mária

Fejem fölött szent kereszt ... (V.1:237)

 

Az alábbiakban hozok néhány idézetet a fentiekkel kapcsolatban:

 

Ajtómban Atyaisten,

Ablakomban Boldogságos Szűz Mária,

Házam négy szögletibe négy őrző angyal van,

Annak közepibe arany kereszt... (V.1:233)

*

Házamnak négy szögletibe négy őrző angyal,

Őrizzetek szent keresztek, forogjatok... (V.1:22

*

Forogjatok szent keresztek,

Hol nyugosztok Máriának kebelébe

Föltekintek magas mennybe

Ott látok egy szép szentegyházat,

Küllű aranyos, bellű irgalmas

Abba rakonyának négy szép égő gyertyát... (V.1:421)

 

 

CSENGETTYŰK, HARANGOK

 

Nem szükséges emberi kéz ahhoz, hogy csengettyűk krisztálytiszta hangja megszólaljon. Szabadban felakasztott csengettyűk a legkisebb szellő fuvallatára már csengeni kezdenek. Előbbiekben már láttuk, hogy a lég, a levegő fogalma a lélekkel azonosul. A csengő szava tehát Isten lelke által gyengéden érintett, jó ember  érzékeny lelkiismeretének jelképe.

A jó embernek nincsen szüksége írott törvénykönyvekre. A gyengéd, szerető tanítás, Isten gyönyörű, teremtő dala tanítja a jóra. Lelke, mint a csengettyű, a legkisebb érintésre már megszólal, s zengve adja tovább az imént tanult teremtő szót. Majdnem minden esetben kapcsolatban vannak a csengők az angyalokkal is. „Paradicsomkertbe csendítenek, kis angyalok énekelnek...” kép állandóan visszatér imáinkban, az ország bármely vidékéről származnak is.

Harangok dalával kapcsolatban igen fontosnak tartom az alábbi, nyilvánvalóan ősi szöveget:

 

Nyisd meg Uram, nyisd meg mennyeknek kapuját,

Hogy dicsírhessük áldott szent nevedet.

S a mennyei harang mint húzódnak, szólnak;

S a mennyei gyertya mint gyújtódnak, gyúlnak.

Madarak repdesnek, angyalok kerülnek,

S be vannak kerítve gyémánttal, s ezüsttel...”

 

Amint a mennyei gyertyák — a csillagok — Isten természetbe épített törvénye szerint „gyújtatlan gyúlnak”, úgy a mennyei harangok is húzatlan szólnak: Isten-tudatunk állandó társunk a teremtés hajnala óta. A lélek szép szavát világi zaj, durvaság elnémíthatja átmenetileg. Emberi, magyari felelősségünk ezen elnémított harangok ujból való megszólaltatása. Világhódító utunk nem függ fegyverektől, politikai hatalmaktól, országhatároktól. Nincsen semmi másra szükség, csak a szeretet, a feltétel nélküli, önzetlen szeretet szavára. Gábor Áron, hadifogoly éveire emlékezve fejezi ki e kötelességtudatot gyönyörűen, amikor szibériai éveit, ott lévő magyar társaival arra akarta használni, igen tudatosan, hogy a háború ütötte sebeket kötözgesse, gyógyítgassa. Önkénytelenül is eszembe jut a gólya-gólya gilice mondóka, melyben magyar gyerek a gyógyító szerepét játssza az akkori nagy pusztulás idején. Ez a lelkiség, amelyet őseinktől kaptunk örökségül. Tudósaink tudálékossága, de magyar lélektanban való tudatlansága magyarázhatja csak az előbb idézett gyermekdalocskát „mentegetőzéssel”, vogul mintára. A magyar nem mentegetőzik. Felelősséggel vállalja tetteit és annak következményeit. S közben gyógyítja a világot szeretettel és a jó diadalába vetett hitével.

Harangokról szólva meg kell említenem déli harangszónkat. Emléke ugyancsak a török-világig vezet, amikor nyugat bástyájaként vérzett, s cserébe jót, segítséget soha nem kapott. A bosszút mégsem ismeri. Csak háláját fejezi ki azért, amije van. S minderre Isten áldását kéri.

Ifjúságom idejében divatozó népieskedő filmek forgatása során megjelent egy cikk, amelyben a film írója és rendezője csodálattal állapította meg, hogy alföldi paraszt-szereplőiket napokon át kellett tanítani a bosszú kifejezésére, hogy a szövegkönyv tartalmának eleget tegyenek. A bosszú az emberi lélek végső eldurvulásának eredménye és mindeddig ismeretlen, idegen népünk gondolkodásától. Remélem, mindörökre az marad, s a mennyei harangok hangja soha nem némul el.

 

 

ANGYALOK

 

Jelenlétük elengedhetetlen magyar hitvilágunk tárgyalásánál. Korábbiak során kitértünk már arra, hogy az angyal fénylény, Isten fényének hordozója.

 

Paradicsomba csöndítenek,

Ott angyalok tündöklenek... (V.1:533)

*

Fölserken az angyal mennyei álomból

Százhuszonhat ékes énekéből,

.....

Nihol az angyalok a szép fényességben... (V.635)

 

Turul fejezetünkben láttuk, hogy az angyaloknak szárnyuk van, s szárnyuk alatt hordozzák fényes Jézust, vagy a fényes kápolnát, koronát, venyicsét. Alanti imánk az angyalokat zászlókkal hozza kapcsolatba:

 

É hun gyünnek

Angyalok,

A mönnyeji

Szép ’ászlók!  (V.1:328)

 

A zászlókat párhuzamba állítom gyermekmondókánk „arany kendőjével”, mely a napsütötte lég jelképe volt. Egy alanti imában látni fogjuk, hogy „ezer angyal” között ül a Boldogságos Szűz Mária, kire itt Tündér, illetve Magyar Ilonánk szerepkörét ruházták, aki földünk, s a lég megszemélyesítője. Maga a gyakorta említett paradicsomkert is kapcsolatban van légkörünk pörgő, forgó, földünket körülvevő parányaival.

Lakóhelyük a paradicsom fényes kertje, útjuk az égből a földre vezet. Szerepkörük az őrizés, tanítás, lelkek várása, életek mentése:

 

Istenke küld három szíp angyalt,

Egyik tanít, másik őriz,

Harmadik viszi az én bűnös lelkemet az áldott mennyországba.

(Jézusnak) Egy csepp vére lecsöppent,

Az angyalok fölvettík.. (V.1:240)

 

Őrangyalunk anyánk méhétől kezdve mellettünk van, Isten rendelése szerint:

 

Istennek hív szent angyala

Engem ki őrzésed alá

Az Ur kegyelmességiből

Bízottam anyám méhiből

Világoddal ma látogass

Őrizz vezérelj és támogass... (V.1:329)

*

Paradicsom ajtaja

Kívű kincses bellű irgalmas

Hét szegű hét ótár

Közepibe szent köröszt

Hív szent angyala

Engem ki őrzísed alá vettíl

Bízottam mi anyám hibű

Fínyedde(l) látogass

Őrizz, vezírölj minden jóra igazgassá’ amen. (V.1:338)

 

Angyalok őrzik népünk házatáját. Szobája közepében, vagy négy sarkában egy-egy fényes angyal van. Ősi imáink ezen túlmenően majdnem felejtett ősi emlékeket szólaltatnak meg, váratlanul, ősi tisztasággal:

 

Kitekintek a napkeletnek

Ott látván egy aranyos szent házat

Szővőtő szőig meg terítve

Előtte kőláb

Kőlábon négy szép őrző Angyal.

Őrizzetek engem... (V.1:526)

 

Templomaink előtti kőláb jelenléte a legősibb korokig vezet bennünket vissza, s Isten anyagi világunkban megjelenő teremtő erejének jelképe. (V.8)

 

Napkelet felű gyün három véres angyal,

Kezibe hozza marok vesszejét

Vállára veszi tüzes ostorkáját...,

 

s változata:

 

Az én házam szt. Antal,

4 szögében 4 angyal;

Közepében szt. oltár

szt. oltáron ezer angyal

Ezer angyal között ül a boldogságos szűz Mária...

 

A Látomány ima hírt ad „... a titkos Isten emberiségének öt érzékeny angyala” létezéséről. (V.1:869)

Lehetetlen észre nem venni hitünk ősi multját a következő angyali képben:

 

Én körösztöt vetek öt ujommal

Az ötvenes őrző angyalomnak erejivel... (V.1:323)

*

Tűzhelemen Boldogasszon

Szobám közepén az aranyszál kereszt

Kerűjjetek keresztek

Őrizzetek angyalok

Mert elnyugszom a Jézus Mária nevébe

Isten veti öt ujját

Ötven angyalával... (V.1:456)

 

Fentiek szoros kapcsolatban állanak a sumirok által megőrzött ötven isteni lény (anunnaki) személyével. Világ tudósai mai napig nem tudják ezek szerepkörét — felvilágosításért nyugodtan fordulhatnak népünk „egyszerű” embereihez.

 

 

A TÜKÖR

 

Amint a csengettyű a lelkiismeret szavának, úgy a tükör magának a lelkiismeretnek volt jelképe. E tételt Magyar Adorján a Lelkiismeret Aranytükre című munkája részletesen tárgyalja.

Ősi imáinkban egyszer említtetik, a következőképpen:

 

Dobassék ki a halál ekéje a mi életünk földtestéből,

Tétessék ki a halál fejszéje a mi életünk fájának gyükeréből,

Irigy ember haragját,

Emberevők hatalmát,

Ördög diadalmát,

Szegénységet, betegséget, csapást, kárvallást, törvénykezést...

.... rontsa meg a mindenható nagy Uristen,

Az ő mindenható nagy erejével és Istenségével,

Az Urjézus fényes ragyogó tüköre,

Megváltó Jézusom eszköze... (V.1:672)

 

Ősi hitünk szerint az igazság égi fény. Ha ez világosítja meg tükörünket, lelkünket, megszünteti a sötétség fenti birodalmát. Fenti imádságnál ismét figyelembe szeretném ajánlani, hogy a „rontás” fogalma csak az emberiség negativ előjelű tevékenysége ellen irányul, de soha sem az ember ellen, akiről tudja, hogy a Teremtő Isten élő része.

 

 

 

ARANY

 

Meleg fényénél fogva az arany természetes fényjelkép. Magyar arany szavunk az erő és anyag szavakat egyesíti, s őseredetileg fényt jelentett.

Imáink aranyló, fénylő világában a következőket találjuk:

 

Tenger fényébe’ van egy aranytemplom,

Abba van egy aranyasztal

Kire Krisztus Urunk fejét lehajtotta... (V.1:359)

*

Kimegyek házam elejibe,

Föltekintek magos mennybe,

Ott látok egy aranyos kápolnát,

Kívül irgalmas, belül kegyelmes... (V.1:592)

*

Tenger közepén van egy kis aranyasztal

Azon térgyepel az Atyaisten... (V.301)

 

Fentiek szerint a tenger és a magos mennyég, az ég tengere egymással behelyettesíthetők. Mindkettő az Uristen lakóhelye.

 

(Isten) Kapud előtt láték egy arany karszéket,

Karszék felett egy arany szőnyeget,

Kibe üle asszonyunk Mária,

Istennek szent anyja

Bevannak kerítve gyémántba, ezüstbe... (V.1:701)

*

Porodicsom mezijébe

Arany szénye leterétve

S abba’ vagyon egy koporsú

S abba’ fekszik egy Urjézus.

Jobb keziben arany alma,

Bal kezibe jaran’ vessző

S azt az elmát fel-felhajtja,

Bal kezivel le-lekapja

Felmentyibe úgy zúgadaz,

Lejöttyibe s úgy zengedez,

Zúg az erdű (e) szép ződágval,

Zeng e mezű szép áldásvol... (V.1:705)

 

E szöveg erősen emlékeztet a gyermek Magor erejét leíró népmesékre. Ha a V.1:692 imájával vetjük össze, e hasonlat már nem is véletlenszerű; a fentivel majdnem azonos szöveg után a V.1:230 így folytatódik, a Magor-Hunor testvérpárra, mint a nap megszemélyesítőire utalva.

 

Nyitva látom nyitva

Mennyország ajtóját.

Azon belül vala egy ringó bölcső.

Abban fekszik vala világ Ur Jézus.

Mér sír maga mér sír,

Asszonyunk Szűz Mária?

Hogy ne sírnék, rínék,

Mikor két édesem el akar veszni... (V.1:692-3)

 

Alanti imáink aranyágyat, aranymelencét is látnak a mennyország kapuján belül. Arany fényben sugárzik minden:

 

Hegyet hágék,

Lőtőt lépék

Kő káplonicskát láték,

Bellől arannyas

Küel irgalmas

Szent Világ Urjézus Krisztus benne lakik vala

Arany könyveivel kicsordulval,

És arany szekállával kitépvel.

Eljöve Szent Világ Uristen és megkérdeztén... (V.1:353)

*

Én kilépek én ajtómból,

ott találok egy kápolnát,

Kivül fényes, belül irgalmas.

Abban van a boldogságos Szűz Mária.

Arany haját leereszti,

Arany övét megoldozza... (V.1:433)

 

Itt a kápolna azonosul magával az éggel.

 

Kimegyek a kapum elejibe,

Ott látok egy aranyágast,

Az alatt Szűz anya Mária

Kék köténbe, piros vérbe... (V.1:427)

 

Az aranyágas itt, mint Csodaszarvasunk ága-boga naprendszereket jelképez. Mária kék köténye — Tündér Ilona mondakör értelmében — a kék ég maga.

 

Hol van Urunk Jézus Krisztus

Tengernek partján

Aran’ fának ágán

Üdvözletnek virágán... (V.1:315)

 

Majdnem szószerinti a V. 317, 319, 320 imája is, s ismét Táltos hagyományainkkal kapcsolatos:

 

Én kilépek én ajtómon aranyos pénteken,

Belépek Krisztus nyomába

Krisztus nyoma mellett egy szál aranyvessző,

Egy szál aranyvessző mellett szent szék.

Abba ül a Boldogságot Szűz Mária... (V.1:415)

 

Az „aranyos péntek” pannon őstörzsünk napünnepe, s fény szavunk azonosa. A fény fordított alakja nap szavunkat adja. (V.8) Ezért is voltak a pénteki imák igen „hasznos imák”, hiszen a péntek a Nap, a Fény, s így az Élet ünnepe is. Péntekhez kapcsolódó hitvilág maradványa az a gondolat is, hogy Szűz Mária mindig pénteken mosta a Kisjézus ruháját, mert akkor mindig kisüt a nap: fentiek szerint értjük már, hogy miért! Ha más bizonyítékunk nem volna, már ez is elegendő ahhoz, hogy felismerjük: Pannónia őslakói, a pannonok, a Nap fiai is ősnépünk.

Hetünk minden napja egy-egy őstörzsünk szent napjának nevét, s ezzel természetesen saját nevét is viseli. Ez viszont azt is jelenti, hogy a magyar minden napja ünnep.

 

Én kilépek én ajtómon

Krisztus Urunk nyomába,

Ott látok egy arany ágot,

Abba van egy zsölleszék,

Abba ül a Boldogságos Szűz Mária... (V.1:417)

 

Itt az aranyágon nyugvó zsölleszék a csillagvilág ága-bogai között nyugvó holdsarló, azon ül Fehér Rózsa Mária, a fehér fényű Hold.

 

„Aran’ fűszál ágajtómon,

Krisztus Urunk ablakimon...” mondja a fenti ima.

*

Mikor reggel felkelek,

Napkeletre tekintek

Ott látok egy aranyágat,

Aranyágon zöldességet,

Ott van Krisztus... (V.1:522)

*

Hiszünk egy Istenbe,

Bízunk egy Istenbe

Hol lakik az Isten?

Az én lelkembe,

......

Mennyországba csendítének,

Az angyalok felvivének

Aranyos misét hallgatának... (V.1:478)

 

Arany tányérba, arany melencébe gyűjtögetik az angyalok Jézus kihullott vérét, szűz Mária tejét. Ez aranyos világ néha gyémánttal, ezüsttel van körülvéve. Mielőtt belép ide magyarja, arany folyóvízben mosdik, arany kendővel törölközik. Az aranyfolyó nem más, mint a kora reggel arany csillogású folyvíze. Az aranyszög a napsugár, a rajta függő aranykendő az aranyfényben úszó levegőég.

A mennyország is belül aranyos, kívül irgalmas:

 

Nyitva látom mennyország ajtaját

Abba látok apró madarakat

De nem apró madarak hanem szárnyas angyalok

Szárnyuk alatt korona

Koronába igaz kert

Paradicsomkert

Közepiben aranyágas

Aranyágason aranyszög

Aranyszögön aranykendő

Krisztus Jézusnak három csöpp vére

Boldogasszonynak három csöpp teje

Aki ebbe megmosdik s az arany kendőhö törű’közik

Ugy mehet a Jézus Krisztus szinye eleibe amen. (V.1:248)

 

Teljességre nem törekedve itt azt is meg kell említenem, hogy a fenti kép erősen romlott mása iktatódott be a sumir Dumuzi szenvedéstörténetébe, de már értelem nélkül. Ennek megemlítését azért tartom fontosnak, hogy lássuk milyen ősi műveltségünk, amikor többezer évvel ezelőtt már kopott, s értelmét csak részben megőrzött alakját örökölték tőlünk — ez esetben — a sumirok. A Függelékben saját fordításomban hozom a „A Dumuzi Halála” címet is viselhető himnusz vonatkozó részeit. (V.7:156)

A V.1:149. számú oldal imája a mennyországot olyan fényesnek tudja, hogy a nagy fényességtől semmit sem lehet látni. A V.1:91. számú ima hétszegű hét oltárt tud benne.

 

Ma péntek, ma péntek, szent aranyos péntek

Kimegyek ajtóm elébe,

Föltekintek a magas égre,

Nyitva látom mennyország kapuját,

Azon belül mennyország ajtaját,

Ott látok egy arany széket... (V.1:466)

 

Itt, a mennyország kapúján belül van a mennyország ajtaja — a magyar kiskapu — mely ismét ősi vallásunk szertartásának körébe tartozik, a székelykapúval és oltárok szárnyas ajtajaival együtt. Mennyország kapúja a V.1:566. oldalon kívül kárpitos, belül aranyos, mint a korábban már tárgyalt aranyos kápolna, ami pedig maga a fényes ég.

 

Nígy szíp őrző angyal őrizzetek

Szíp kerekek forogjatok

Szíp csillagok csillámlatok...

.....

Kitekintek napkeletre

Ott látok egy szíp csillagot

Kívül aranyos, belül kegyelmes,

Abba fekszik Krisztus Urunk... (V.1:451)

 

Az imádkozó itt nyilvánvalóan tudja, hogy napunk is egy csillag, s benne nyugszik a Világ Világa, az Életet hordozó Fény.

 

(a három vetett ágy közül:)

A legszebbikbe fektetem az Urjézust.

Fejinél kel a Nap

A lábánál a Holdvilág

Az úgy tündöklik, mint a világ. (V.1:279)

 

A fenti leírás Istenről beszél. Lénye tündöklik. Tündöklő angyalok között él arany mennyországban. Előtte arany asztal, arany melence. Arany bölcsőben arany hajú gyermek arany almával játszadozik. Arany ága-bogú szarvas mond hírt létéről embereinek. Néha ő maga is álruhában közöttük jár. Mellette arany széken a fehér fényű, szűzi ős-anyag, Nagyboldogasszonyunk. Istenünk lépte nyomán arany vessző, új világ, új élet sarjad. Törvénye szerint rendben gyújtatlan gyúlnak a fényes csillagok. Ígéje teremt és igazsága égi fény. Ilyen magyar hitünk ege, s paradicsomkertje, melyből egy pillanatra sem lettünk kiűzve. Csak ajtónk elé kell kiállni, s máris beláthatunk Egyisten birodalmába.

 

 

FEHÉR RÓZSA, LILIOM

 

Korábbi fejezeteinkben már érintettük e jelkép magyarázatát. A népünknél oly népszerű „Fehér rózsa” ima egy változata az alant közölt ima:

 

Fehér rózsa Mária

Gyönggyel gyökerezik

Arannyal bimbózik

Ég szülte annát

Anna szülte Máriát

Világnak megváltóját... (V.1:528)

 

A fehér szín az érintetlenség jelképe. A teremtés Nagyasszonya hófehér tisztaságú álma válik valóra Teremtőnk szavára, s ekkor ragyog fel először az életet rejtő, arany fény.

A fehér rózsa mindenkor magyarok Nagyboldogasszonyára emlékezik.

Későbbi, hún befolyás hatására a vándor húnok az égi vándort választották jelképül, s egyúttal színeit is: a hold ezüst-fehér ragyogását és az ég kékjét. Kisasszonyuk s leányaik pártáján holdvilágos éjtszakák harmatcsöppei rezegnek, melyek a legkisebb érintésre is lehullanak, megsemmisülnek, ezzel jelképezve szűzességüket.

Az örök szűzesség viszont terméketlenséget is jelent, s közösségi szinten a halállal egyenlő. Jól tudták, hogy a Hold maga is terméketlen, holt égi test, s egyúttal a Halál jelképe is volt. Virágja a szűzi fehér liliom.

A liliom gyakran már nem fény jelkép. Érintése hideg, mint a halál. A V.1:139 ima Jézus halálát a következőképpen fejezi ki: „Liliommá tették...” Ugyanezen gondolatkörbe tartozik a hideg érintésű fehér márvány is. Koppány földjén a fehér a gyász színe is, mind e mai napig. Természettani magyarázata talán az, hogy a fehér szín a fényt visszaveri, tehát jelképesen már képtelen az élet befogadásra.

 

 

B Ű N

 

A magyar érzékeny lelkiismeretét átülteti gyermekeikbe már kicsiny gyermekkoruk óta s védi, nevelgeti, az alanti ima szerinti értékmérővel:

......

Jaj, anyám, édesanyám, Boldogságos Szűz Mária!

Mikor apjára, anyjára haragos szemet vet,

Annyi, mintha megverné,

Ha apját annyát ujjával fenyiti,

Annyi, mintha megölné... (V.1:606)

 

Bűnbocsánatot örökölt imáinak lelkiismeretes „végzése” biztosít.

 

 

ERÉNY

 

Erényeink birtokában vagyunk, ha a világ hívságait nem látjuk, szorgalmasak vagyunk, józanok. Ezek birtokában életünk végéig egészségesek maradunk, s „Egy Isten tőlünk áldozik...” Erény szavunk az erőny szó édestestvére, s e szerint: hatalom és élet az erényes ember élete.

Reggeli imádság

 

......

Már megvirradván éj után

Kérjük Isten leborulván

Hogy münköt ez nap fáradván,

Bűnbe(n) ne ejcsen a sátán,

úgy foljon nyelvünknek szóllása

Ne halaccék duffolása

Szemeinknek nyergelása

Világ hívságait ne lássa,

Min’ távol tiszták lehessünk,

Távozék minden restségünk,

Józan legyen eledelünk,

Jóra forduljon testünk,

Hogy ez a nap jól elnyugoggyék,

Bódog reánk következzék,

Világtól szűvűnk búcsúzzék,

Egy Isten tőlünk áldozzék,

Dicsőség az Istennek... (V.617)

Testi-lelki szépségünk, tisztaságunk megtartásánál segít bennünket a lelkiismeret aranytükre (V.8), igazmondó aranytükre, melynek szerepéről korábbi fejezetben már megemlékeztem. Tükör szavunk tű, illetve tűz-kör összetételű, s magát a fényes Napot is jelentette. Kései unokája a katholikus templomok oltáriszentsége, mely sugárzó nap-alakú, s benne őrzik az oltáriszentségnek nevezett ostyát, melyről csak népünk tudja, hogy fényből van, s a nap is eleveny ostya...

 

 

ALTATÓ

 

Hitre, jóra nevelés már az anyaméhen belül kezdődött, hiszen a család minden tagja szinte kötelességszerű pontossággal „végezte” napi imáját. Születés után is időrendbeli törés nélkül folytatódik az imádságos élet. Ősi imáink altató-dal alakban is megtalálhatók, s a hírközlő szerint a nép ezeket „igen szerettte”. (V.1:697) Az édesanya közelsége, a bölcső rengésének megnyugtató érzése és az ima lágy dallama egy életen át kíséri a gyermeket:

 

Fölszántottám cintorom elejit

Fölszántottám cintorom elejit,

 

Bévettetém Ádámnak magjávol.

Bévettetém Ádámnak magjávol.

 

Elboronáltatám anyai jajszókval.

Elboronáltatám anyai jajszókval.

 

Kimenék én ajtóm eleibe,

Föltekinték nagy magos mennyégbe,

 

Nyitva látom mennyország kapuját,

Nyitva látom mennyország kapuját.

 

Azon bellől mennyország ajtaját,

Azon bellől mennyország ajtaját.

 

Azon belllől egy terített asztalt,

Azon bellől egy terített asztalt.

 

Azon vala e’ rengü bőcsücske,

Azon vala e’ rengü bőcsücske.

 

Ül vala mellette anyánk Szűz Márija,

Ül vala mellette anyánk Szűz Márija.

 

A lábával rengetgeti vala,

A szájával fújdogálja vala,

 

Aluggyál el Istennek bárányo

Aluggyál el Istennek bárányo

 

Szeretetbül jöttél erre (j)a világro,

Szeretetbül jöttél erre (j)a világro.

 

Népünk gondolkodása, s nyelvünk tanúsága szerint is az alvás és halál, (hal -hál), ágy és koporsó fogalma egymással rokon. „Lefekszem én ágyomba, testem, lelkem koporsóba”, s ehhez hasonló imarészletek állandóan ismétlődnek. A V.1:238 számú ima bölcsője fekete fábul van. Színe egyezik a fekete föld színével, mely be van vetve születendő életkékkel, magocskákkal, s Ádám, Árpád magvaival. Egyaránt dajkál jelent, múltat és jövendőt. A fekete anyaföld dajkáló méhe a sötét világűrben szunnyadó életmagok vetülete.

Népünk hitt az álmok igazában:

 

Jézus Krisztus édesanyja Szűz Mária

Elaludt a Kálvária hegyén közel Betlehemhez

Hozzá jött Jézus és így szólt:

Anyám, anyám szép álmot álmottál?

Nem fiam, felelé, nagyon rosszat álmottam

Elaluttam is álmomban láttalak elfogva egy kertbe’

.........

Anyám, anyám, szerető jó édesanyám a te álmod igaz... (V.1:647-8)

 

Magyar édesanyák álmainak igazát hirdetik ősi eleink nagy álmodóitól kezdve mindennapunk szerető édesanyái. Ugyanezt a hitet visszhangozzák távolra szakadt véreink a sumir műveltség idejéből.

Ugyan ezen fejezetbe tartozónak tartom megemlíteni azt, hogy moldvai hírközlő kiejtése szerint minden ember ártatlan, amíg nem ártottak neki. „Ártottlan.” Fehér lap, amire még nem írtak. S magyar szülők álmaiból életre kelt gyermeket ártottlanul megtartani kötelességük volt.

 

 

MAGOR — HUNOR

 

Felületes szemlélő számára túlzásnak látszik azon állítás, hogy népi imádságaink emlékei több ezer év emlékeit őrzik. Imáink vissza-visszatérő emlékei utalnak az ötezer telt, ötezer mult időkre. Imáink turulos-angyalos képeit örökítették meg szittya aranyművesek szinte hiánytalan pontossággal. Ezek, s ezekhez hasonló felismerések lassan fellazítják elménk szigorú tagadását.

Fenti testvérpárral kapcsolatban csak annyit tanított a hivatalos iskolarendszer, hogy honkereső ősünk hont találó fiai voltak. Véletlenszámba menő olvasások során botlik a ma magyarja olyan ismeretekbe, melyeknek részük kellett volna lenni általános oktatásunknak. Ilyen ismerettel bővült jelen sorok írója a Magyar Hírek egy cikkén keresztül, mely szerint Mátyás Király annak idején Magor Napistennek szobrot állíttatott. Földi királyfi egy pillanat alatt fényjelképpé vált. Nem Istenné, mint azt római emlőkön is nevelkedő Mátyás hitte, de Egyisten, az Ég Urának egyetlen fiává, az életet hordozó fénnyé.

A korábban is idézett imát most ismételten idézem.

 

Mér sír maga, mér sír,

Asszonyunk Szűz Mária?

Hogyne sírnék, rínék,

Mikor két édesem el akar veszni... (V.1:230)

 

Ha a Nap elveszik, elveszik a sugara is. Turulunk szárnya e két testvért védi — Nagyasszonyunk is két édesét siratja.

Ősvallásunk Magúrja a Teremtő Isten jelképe. Csak későbbi keltű a napsugár ékét, égető, szikkasztó hatását jelképező, s már rombolni is tudó Hunor. Magor és Hunor szorosan egymáshoz tartoznak, mint nap és sugára.

Talán sehol sem válik oly ékessé népünk szólása, mint éppen Kálváriás, sirató imáinál, énekeinél, Ómagyar Mária Siralmunktól napjainkig. Az előbbi szóalkotásával kapcsolatos tanulmányok már eddig is felhozták középkeleti kapcsolatok lehetőségét. Feltünő egyezést muatnak Dumuzi szenvedése és halálával kapcsolatos siralmak. Halálát álom előzi meg, melynek igazában mindenki hisz. Szenvedése kezdetén őt is vas-szeggel verik, a melencét tartó állvány eltörik, s tejet többé nem önthetnek bele. A sumir paradicsom leírása majdnem szószerint egyezik a magyar paradicsomkert leírásával, ahol még a vén cigányasszony is szépnek látszik. Említettem korábban népünk ötvenes őrző angyalát, akik a sumir ötven anunnaki szerepkörét világosítják meg.

Gyógyításuk — többek között — ugyancsak öntéssel történt, s az Íge teremtő erejében ők is hittek. Keresztény papságra várna a feladat, hogy az Ótestamentom könyveinek eredetét átértékeljék. Szinte lehetetlen észre nem venni Jézus tanításaiban és életében életre kelő magyar hitvilágot.

Illyés Gyula egyik írása említi, hogy a magyar táncok ég felé emelt kezei szinte vallási szertartás-jellegűek. Sumirjaink is ég felé emelt kézzel imádkoztak. Áldás kívánságaik majdnem szószerinti egyezést mutatnak népünk újévi köszöntőivel. Jelen munkának nem célja e hasonlóságokat tárgyalni, de a magyar hit igazságszeretete valamikor, arra alkalmas időben e kapcsolatok igazát fel fogja deríteni. Ez viszont nem lehetséges saját multunk, hitünk ismerete és élése nélkül hiszen távolszakadt véreink hitvilága ősműveltségünk egy-egy visszavetülő sugara csupán.

 

ŐSI TUDÁSUNK HIVATOTT GONDOZÓI

 

Ősi hitvilágunk szolgája a szent barát, mint Isten hírnöke. A Barát szerepe a Táltoséval rokon, felelőssége a tudás megőrzése, tanítása. Az emberiség szellemi gondozása.

 

Elindultam egy útra,

Hétszer szentelt szent útra,

 

Ott vagyon egy szent egyház,

Hétszer szentelt szent egyház,

Az előtt mondanak egy misét

Hétszer szentelt szent misét

 

Az előtt áll egy asszony,

Hétszer szentelt szent asszony,

 

Abba vagyon egy oltár,

Hétszer szentelt szent oltár,

 

Az előtt áll egy barát,

Hétszer szentelt szent barát,

 

A karján van egy gyermek,

Hétszer szentelt szent gyermek,

 

Az az asszony Mária,

A kis gyermek szent fia,

A mi urunk Jézus Krisztus. (V.1:260) 

 

A hétszer szentelt szent kifejezés a végtelennel hoz bennünket kapcsolatba, s a hétszer szentelt szent Barát fenti imában maga az Isten, a hétszer szentelt szent asszony Nagyasszonyunk, a hétszer szentelt szent oltár maga az ég.

 

Látok két rózsapásztort,

Szennél szent oltárt. (V.1:289)

*

Amott látok amott, rózsabástyát... (V.1:294)

*

Én kimenek én ajtómon

Föltekintek magas égbe

Láttam Máriát

Máriának bimbóját

A leveles színű Szent Annát... (V.1:289)

A fenti két rózsapásztor ugyancsak a hétszer szentelt szent oltárnál található, mint a barát. A leveles-rózsás kép Avar díszítőművészetünkre emlékeztet, s elképzelhető, hogy őseink egy rétegének temploma a rózsabástya, papi testülete rózsapásztor néven volt ismeretes, s „leveles színű” szent Anna népmeséink Viráganyója, illetve Nagyasszonya. A rózsalányok is jelen vannak a fenti jellegű kápolnában, istentiszteleten (V.1:357), s hivatásuk a gyülekezet tagjaiban a reményt életben tartani. (V.1:549) Gyermekkorom pünkösdi körmenetének még szerves része volt a rózsalányok jelenléte, kik virágszirmokat hintettek az Ur jelképeit hordó papság lábai elé. Pünkösd szavunk ugyancsak pannon őstörzsünk szótárának terméke, s ősi nap ünnep. A felkelő, megújuló nap örömére és tiszteletére piros pünkösdi rózsát helyezett népünk még a közelmúltban is az ajtó bejárata fölé. A fényszületés ősi emlékünnepét örökítik meg az első keresztény pünkösd leírásakor megjelenő „lángnyelvek” is. Az Újszövetség kitér azon „csodára” is, mely szerint Péter beszédét a jelenlévők mind megértették. Magyar hagyományaink ismeretében e csoda igen érthető: a megjelentek más-más törzsi név alatt mind magyar származású népek voltak, akik a Fény ünnepére gyűltek össze.

Virág és világ szavaink rokonsága jogán itt ismét fényjelképpel van dolgunk, s a rózsapásztor kifejezés a „fény őreit” is jelenthette, a rózsabástya a fény honát. Maga a rózsa szavunk is fordítottja a sár, fény értelmű szavunknak (sárarany = fényes arany). Tekintettel, hogy előbb idézett imánkban két rózsapásztor említtetik, ismét feltehető, hogy a nap és sugára, Magor-Hunor-i jelképpel van dolgunk.

 

 

ÉRTELEM-VÁLTOZÁSON ÁTMENT SZAVAINK

JELENTÉSE

ŐSI IMÁINK TANÚSÁGA SZERINT

 

Az állat.

 

A V.1:658. oldalon található idézet szerint állat szavunk valamikor a testet jelentette: „Az wr isten zemeelben három(,) allatban egy.” S ugyenezen oldalon: „Hány az Isten állatjában? Három személyben.” Korai irodalmunk „asszonyi állata” tehát nem az asszony állati szintre való sűlyedésének tanúsága, hanem népünk azon hitéről ad hírt, hogy a lélek kétféle „állat” szerint jelenhet meg anyagi világunkban; asszonyi, vagy férfiúi alakban. Állat szavunk rokonságot mutat áll szavunkkal. Arról ad hírt, hogy valami áll, megáll, tehát anyagi tulajdonsággal rendelkezik.

Népünk imája a léleknek anyaghoz való kötődését így szemlélteti:

 

Kerűjjetek keresztek,

Őrizzetek angyalok,

Hogy nyugoggyam Máriának ölébe’

Krisztus Urunk szen’ markába’,

Fődös orrom, vas a testem,

Aczél az én orcám,

Mennyország a sövegem,

Isten az én fegyverem...  (V.1:235)

 

A vas

 

A vas fontos helyet foglalt el népi imáinkban. A fenti ima képei elmondják, hogy őseink ismerték a fémek, főként a vas villamosságot vezető tulajdonságát. Jelképes szóval élve az égi fényt, a villámot magához vonja, s ezáltal önmaga értékét megsokszorozza. Anyagi értelemben vasból acél lesz, — emberi szemszögből Isten teremtő erejének eszköze. Az Ószövetség „vasvesszővel legeltető pásztora” tehát ilyen Isten emberéről beszél. Isten kardja a fentiek értelmében ugyancsak egyezik e vasból való „megyer”-rel, s így az élettel, a nép, a nemzet, az emberiség egyetemes életével.

Korábban kitértem már arra, hogy az Ómagyar Mária Siralomban Jézus „vos szegekkel veretik” éppen úgy, mint a mai napig fennmaradt népi imáinkban. A sumir Dumuzi is vasszegekkel veretik.

Az Ószövetségben Hámor fiairól tudjuk, hogy ismerik, s használják a vasat: Básán vas ágyát viszik magukkal. Hámor szavunk viszont a vas-megmunkálás szava. Básán neve víz szavunkkal, s a magyar nemzéssel kapcsolatos szókörrel is rokon. E szerint a víz a teremtés közege, s víz partján épült Buda és Pest városa is, melyek neve ugyancsak e szókörbe tartozik.

Amint a víz teremtő, éltető közeg, addig a vas, bár folyékony állapota is van, pusztítás eszköze is lehet. Erre utal a vasnyál (V.l:367) és vaskesztyű (V.1:395, 470, 481, 482), mint életet kínozó, pusztító eszközök. Népünk vasorrú bábájának szerepköre az ember teremtő és pusztító hatalmát ismerteti, de az Isten örök jóságának tükörképeként a jó eszközének tudja magát. „Jótett helyébe jót várj” mondja vasorrú bábánk, s egyszeriben segítő öregasszonnyá változik. Magyar mennyországunkban, tündérországunkban az öreg cigányasszony is szép éppen úgy, mint Folyamközi nyelvrokonaink hitvilágában is.

Egyik imánk arra búzdít, hogy igehirdetőink fogjanak jobb kezükbe kardot, bal kezükbe pálcát, s úgy tanítsák a világot (V.1:360). E két jelkép ismét magyar és hun Isten-jelkép, illetve anyagi világunkban való megjelenésének eszköze. Fény és életjelképek.

 

Értünk haló halhatatlanok.

Boldogasszony, Damion, Damu és Dumuzi

 

Sumir hit szerint a halál, s az alvilág hatalmát csak az törheti meg, akin nem fog a halál. Dumuzi halálával kapcsolatos műben aprólékos leírásban részesül egy medencét tartó állvány, mely eltörik, a benne lévő tej kiömlik, s ő maga vas-szögekkel veretik. E nyomorúságból Istenasszony menti ki. Hasonlítsuk össze fentieket a következő imával, figyelembe véve azt is, hogy minden műveltségi termék eredete helyén marad fenn legtovább (V.8)

 

Én lefekszem én ágyomba

Testi lelki koporsómba

Házamnak négy szögletibe négy szárnyas angyal

Én kilépek én ajtómon Krisztus Urunk nyomába

Föltekinték mennyekbe

Nyitva láccik mennyország ajtaja

Ottan láccik aranlápfa

Aranlápfa mellett aranmelence

Abban vagyon Krisztus Urunknak három csöpp vére

Asszonyunk Máriának három csöpp teje

........

Oh Mária anyám légy értem haló halhatatlan

Mer meghattam a fődnek kujcsait, hogy az én nevemet el ne felejcsék,                                                                                                                     hirdessék...

 

Erdélyi Zsuzsanna öntőimádságokkal kapcsolatos tanulmánya ugyancsak folyamközi hasonlóságokat tárgyal, s végső összegezésül a következőket mondja: „Az öntőimádság utólsó sorai egy 4000 év előtti (i.e. II. évezredből) mezopotámiai költemény visszhangja is lehetne: „Gyógyulj meg, te, ki oly sok bajt, fájdalmat kiálltál!... oldó-kötő igéi gyökerestől kitépték mind a rontást...” s ennek magyar azonosa:

.....

Szent Fiad! Távoztasson el a nyavalákot

Hogy mög ne akadhasson se húsába

Se csontyába,

Semmiféle tetemibe mög ne akadhasson.

Damion!

Mégis mondom Damion!

Kötve legyen boszorkány száz szamár szőréve’

Hatvan leán hajáva’

Boldogasszon igéive’

Ugy ne árthasson, mint Krisztus Urunk, ámen. (V.1:95)

 

Mind a Damion név, mind a szamár szemere őstörzsünk jelképei közé tartozik. (V.8)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

UTÓSZÓ

 

Az előzőkben láttuk, hogy népünk lelkétől elválaszthatatlan a Teremtő, Jóistennel való kapcsolatának tudata. E tudat fenntartója, kifejezője az ima.

Népünk imáit kincsnek tudja, s azokat minden áron igyekszik átörökíteni családjukon, közösségükön belül. Ha a közvetlen környezet érzéketlennek bizonyul ezen imákkal szemben, s lelkét megmételyezte a nagyvilág talmi kincseinek hamis értéke, a távolbalátó képernyőjének segítségével, akkor keresnek arra érdemes személyt, aki e megőrzést elvégezi.

Imáink beláthatatlan régiségű szellemi műveltségünk gyöngyszemei, híven megőrizve őseink hitét, s e hit kifejező eszközeit.

Az ima népünk életének szerves része, mely minden tettüket megáldotta, s Isten-közelbe emelte. Szinte lehetetlen elsorolni valamennyi változatát. Van reggeli ima, ima mosdáshoz, fésülködéshez, munka közbeni, munka utáni imák, altató imák, imák gyógyításért, őrizetért, világbékéért. Vannak pénteki imák és hasznos imák. Mindezek Isten közelébe emelik az imádkozót, s megvédik testi-lelki romlástól. E megóvó tevékenység éppen olyan kötelesség az utódokkal szemben, mint az élet anyagi feltételeinek előteremtése. Tudatukban az anyagot elevenítő lélek, s a lelket dajkáló anyag egymástól elválaszthatatlan egészt alkotnak: mindkettő a Teremtő Istennek részei.

Istene az Ég ura, a teremtés mögött álló, láthatatlan, felfoghatatlan, mindenható, örök Isten. Igéje a teremtés maga. Örök láthatatlanságban, örök nyugalomban él. Mellette Nagyboldogasszonyunk; benne pihen a jövő minden álma. Őserő és Ősanyag szűz érintése nyomán születik meg első és egyszülöttjük, a fény szárnyán útra indított, egyetemes Élet. Ő népünk Szép Istene, Szerelmetes Istene, Fényes Istene, Magorja, Fényes Jézusa. Fényes mennyországból érkezik az ég tengerében úszó kerek szigetecskére, dombocskára, s indítja el e földi életünket, szerelmetes párjával, Tündér Ilonával, Magyar Ilonával, népünk Kisasszonyával. Ő népünk napba-öltözött asszonya, a lélek által megelevenült anyag jelképe. Tündér előneve tudatja velünk, hogy lényéből fény árad, mint a magyar mennyország valamennyi tündér-lakójából is. A teremtés csupa fény és csupa jóság. Népünk ősi gondolkodásától idegen a sötétség és gonoszság fogalma. Tudja, hogy minden a fény szülöttje: világ szavunk egyaránt jelöl fényt és teremtett világot. A világ és virág is egy, csak megjelenési alakjuk különbözik. A nap is „eleven ostya”, a fényből életre hívott magocskából készült liszt és ostya is éltető fény.

Ősi hitünk tanítói Táltosaink tanító eszköze a teremtő dal. Amint az Ég Urának ígéje nyomán zengeni kezdett a teremtett világ, úgy Táltosaink bekapcsolódva e teremtő dalba, a teremtés részeseivé válnak. Táltosaink még ismeretesek „szent kódus”, „szent barát” és „rózsapásztor” néven is.

Istentiszteleti helyként említtetnek szent fák, melynek ágai közül maga az Isten szól az emberekhez; imádkozik népünk határban, hegyen, útszéli keresztnél, tollfosztás közben, mindenhol, ahol túláradó lelke imában akarja kifejezni önmagát. Imádkozott szentegyházban is, de népi imáit csak akkor mondotta el ott, ha az új hit papja nem volt jelen.

Legszentebb vallási jelképük a Csodaszarvas, az Ég megszemélyesítője, kinek agancsai az ég csillagait, fényes Napunkat, homloka hajnalcsillagunkat, szügye fényes holdunkat hordozza. Csodaszarvasunk dalára emlékeznek karácsonyesti népi szertartásaink, imáink, melyekről tudják, hogy Isten teremtő dalának anyagi világunkban felfogott csodája. Csodaszarvasunk világokat hordozó ága-boga egyúttal az Élet fája; minden ami van, e fán terem, s ennek mása az ég tengerében lévő, kerek dombocskán virágzó fa, melyben — mint minden másban — Teremtő életünk sokszorozódik.

Égen menő szép madarunk, Turulunk a megújuló élet, a fény, a nap jelképe. Ősanyáink álmaiban való megjelenése nem Léda-erotikájú mese, hanem azon tudat kifejezője, hogy e világi élet kezdete Isten. Az úgynevezett klasszikus műveltségek lélek nélküli, együgyü meséi mind hatalmas lelki műveltségünk meg nem értett töredékei. Iskoláinkban századok óta e töredékeket kellett gyermekeinknek kötelező tantárgyként szajkózniok, értelmi és érzelmi világukat mételyezve. Ugyanakkor őseink hitét felemlíteni sem volt szabad; ha ezt valaki meg merte cselekedni, közoktatásunk írástudó lélek-kufárjai haladéktalanul nevetségessé igyekeztek azt tenni.

Ezért tartom Erdélyi Zsuzsanna hatalmas munkáját korszakalkotónak. Igaz magyar tudós tárja népünk kincseit ámuló szemeink elé. Adja Isten, hogy fáradozásainak gyümölcse is lesz: nemcsak ismerői, de élői is leszünk őseink hitének.

Leghőbb reményem, hogy ezen imák minden magyar család örökségtárának részeivé válnak, s templomainkban is elfoglalják méltó helyüket, magyar istentiszteleteink keretén belül.

Tekintettel arra, hogy népünk imáinak minden szava, gondolata kincs, a szövegben ezeket mindig kiemelten hozom.

Wilmette, 1989                                                                Tomory Zsuzsa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FÜGGELÉK

 

 

SUMIR SZENVEDÉSTÖRTÉNET

Dumuzi halála

(Kramer és Jacobsen angol fordítása után)

........

Tele volt a szíve könnyel,

Elment a mezőre

Könnyes szívvel a jó Pásztor

Elment a mezőre.

Könnyes szívvel jó Dumuzi

Kiment a határba,

Utitársa, mint máskor is

Kedves furulyája.

Furulyaszó visszhangozza

Minden búját-baját:

„Oh, szép mezők, sirassatok

Sírva zokogjatok.

Zokogjatok ti is értem,

Ti folyami rákok,

Gyászoljatok, gyászoljatok

Folyóparti békák.

 

Sirasson az édesanyám,

Édesanyám Sirtur.

Édesanyám, neked talán

Öt kenyered sincsen,

Sirasson az édesanyám,

Tíz kenyere sincsen.

Ki viseli anyám gondját

A halálom napján?

 

Hadd zokogjak, mint jó anyám

Ott kint a mezőkön,

Hadd zokogjak, mint testvérem,

Ott kint a mezőkön.

 

Virágbimbók közé dőlt le

Dumuzi a jó juhász.

Virágbimbók közé dőlt le,

Virágok közt álmot látott.

Felébredve azt sem tudta,

Álom volt-é, vagy látomás?

Megdörzsölte két szemét,

Szédelegve felkereste

Álomfejtő nővérét.

 

Ez testvér az álmom,

Ez álmom lényege!

Nádas borít, káka övez,

Fejét hajtja nagy búsulva

Egy magányos nádszál.

Két szép nádszál egymás mellett,

Az egyiket elmozdítják.

Liget fái nőttön nőnek

Fenyegetőn tornyosulnak.

Víz borítja szent tűzhelyem,

Elviszik a szent köpűnek

Még az állványát is.

Szögön függő szent csészém is

Leesik a szegről.

Pásztorbotom nyoma veszett

Egy bagoly....... (a sumir tábla itt törött)

Bárányom sólyom karmaiban,

Fiatal kecskéim

azurkék szakálla

Söpri a föld porát.

Bárányaim a karámban

Hajtott térddel, megrettenve

A földet kapálják.

Tejet többé nem töltenek

A törött köpűbe.

A csésze eltörött,

Damuzi már halott.

Szelek martaléka

Szépséges karámja.

 

Baljóslatú álmod,

Amit nékem monasz.

Nádas borít, káka övez

Ameddig a szem ellát.

Ellenséged éltedre tör,

Mint sűrű nád, olyan számos,

Ezt mondja az álmod.

Fejét hajtja és úgy búsul

Egy magányos nádszál:

Szülőanyád jelképe az,

Fejlehajtva aki sirat.

Két szép nádszál egymás mellett

Geshtinanna és Dumuzi.

Édes testvér, ketten vagyunk,

Melyikünket tépik majd ki?

......

Növények közt menedékem,

Geshtinanna el ne árulj.

Fűvek, bokrok rejtenek el,

Rejtekemet el ne mondjad.

Hatalmas fák közt bujdosok

Jó testvérem, el ne árulj.

.......

Utu, te kedves sógorom,

Jó nővéred feleségem.

Szép Eannát én táplálom,

Nászajándékát én vettem

Eriduban járva.

Inanna szent ajkát

Csak én csókolhatom

És az ő szent ölét

Én simogathatom.

Változtasd kezemet

Gazella kézzé.

Változtasd lábaim

Gazella lábbá.

Csak így menekülök

A gonosz galláktól,

Menekítsed lelkem

a démonok elől

Subirilába.

 

Ajándékul Napnak

A könnyeit adta.

Utu a könnyeket

Szépen elfogadta,

Az Irgalom Ura

Irgalmazott rajta.

S mi történt, óh csodák csodája!

A karjai végén gazella patája,

A két lába helyén gazella lába.

Futva fut, menekül,

Menekíti lelkét

Távoli világba

A gonosz üldözők,

A démonok elől

Szép Subirilába.

 

Belili, bölcs asszony

Nem vagyok akárki,

férjének istennő hív!

Adj innom a szentelt vízből,

Adj ennem a szentelt lisztből

Futva futok aztán tovább,

Gyors gazella lábon.

 

.........(Geshtinanna elrejti karámjában a testvérét, de hiába, a gallák megtalálják:)

Az első üldöző belép a karámba

Dumuzi szép arcát

Vas szögekkel sujtja.

A második galla

Belép a karámba

Dumuzi szép arcát

Pásztorbottal üti

A harmadik belép,

Felrugja az állványt,

A szent tej kiborul.

A negyedik is beront

Leesik a szögről

Dumuzi bögréje.

Ötödik jöttekor

Darabokra törik

A szent tej edénye,

Nem öntenek többé

Tejet a köpűbe

Eltörött az edény

Dumuzi már nem él.

Szelek martaléka

Szépséges karámja... (V.7:256-8)

 

E költeményekben megelevenedő képek kárpátmedencei magyar hagyományaink visszhangjai. Ott van az álmot látó, anyjáért, testvéréért aggódó fiú, ki bújdosni kényszerül.

Ott van a szarvassá vált fiú képe, kinek már csak erdőben-mezőben van lakása.

Ott van a szenvedések történetének igen jellegzetesen nem keresztény, de magyar hagyományú képtára.

Alant minden külön magyarázat nélkül hozom néhány hason képet ringató imánkat. Valamennyi idézet Erdélyi Zsuzsanna művéből való, s csak az oldalszámokat hozom.

 

A Boldogasszony tejét felfogó aranymelence.

 

Föltekintek az égre

Ott látok egy aranyos fát,

Kívű aranyos

Bellű kegyelmes

Az alatt van egy aranymelence

Abba van Szűz anyának három csöpp teje

Az Úrjézusnak három csöpp vére... (242)

 

Nyitva láccik mennyország ajtaja

Ottan látszik aranylápfa

Aranlápfa mellett aranymelence

Abban vagyon Krisztus Urunknak 3 csöpp vére

Asszonyunk Máriának 3 csöpp teje... (388)

 

Paradicsomkert

Közepiben aranyágas

Aranyágason aranyszög

Aranyszögön aranykendő

Krisztus Jézusnak 3 csöpp vére

Boldogasszonynak 3 csöpp teje

Aki ebbe megmosdik s az arny kendőhö törűköz

Úgy mehet a Jézus Krisztus színye eleibe amen. (248)

 

 

Jézus magyar szenvedéstörténete:

 

Vasdárdákkal vesszőzik

Vas-szegekkel szegezik

Vas-ostorral ostorozzák (451)

 

Vasvesszővel vesszőzték

Vasustorral ustorozták

Tüvisekkel koronázták... (441)

*

Vasláncokkal megkötözték

Vaskecsükkel megcsapkodták

Vasnyálukkal leköpdösték. (367)

*

Vas vesszővel megvesszőzték,

Vas ostorral megostorozták. (346)

*

Vas ráfára kötözték

Vas dárdával dárdázták. (365)

*

...Mikor mozs viszik a szent fiamat

A Zsella hegyre csapdottatnyi

Tompa szöggel szögeztetnyi

Dárdávo’ dárdázik

Vastörökkel bökdözik. (417)

*

Vasustorokkal harcon vagdosták... (337)

*

Vas kesztyűvel csapdossák

Vas ostorral ostorozzák. (294)

*

Ott csapdossák dárdával,

Vasrúddal vagdossák

Vasvesszővel verdesik. (287)

*

Siratlak szüntelen

en is keserves szévél,

reád nizvin téged szánlok

kőnyves szemeimmel,

Szánnyatok meg engem,

erdők szép vióláim,

keserűlőn az hegyeknek

Zugó Csátornai,

 

Vége ligyen Immár

keserves panaszémnak... (V.1:755 Moldva)

 

ÓMAGYAR MÁRIA SIRALOM

 

„....keservesen kinzatul vos szegekkel veretü

 

MAGYAR SZÓLÁS-MONDÁS

 

„Illa berek nádak erek...” is több ezer éves emléket dajkálnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VONATKOZÓ IRODALOM

 

 

1.  Hegyet Hágék, Lőtőt Lépék, Archaikus Népi Imádságok, Magvető Könyvkiadó                  Budapest, Második Kiadás, 1976, Erdélyi Zsuzsanna

2.  Magyar Mythologia, Ipolyi Arnold, III. kiadás, Zajti Ferenc kiadása Budapest, 1929

3.  Kalevala, Vikár Béla, Európa Könyvkiadó, Budapest, l962

4.  Kalevala, John Martin Crawford, Robert Clarke and Co. Cincinnati, 1898

5.  Az ev. ref. egyház Pest megyei kánonjai, 1629. ápr.4. A Magyar Protestáns Irodalmi            Társaság kiadványai.

6.  A Szegedvidéki Magyar Világteremtési Regetöredékek Változatai, Munkácsi Bernát,           Ethn.V.1984, 264-272)

7.  The Sumerians, Samuel Noah Kramer, The University of Chicago Press, 1963

8.  Az Ősműveltség, Magyar Adorján, Magyar Adorján Baráti Kör kiadása, Budapest,1995

9. A Csodaszarvas, Magyar Adorján, Magyar Adorján Baráti Kör kiadása, Budapest,1991

 

 

 

 

 

BETŰRENDES TARTALOMJEGYZÉK