2. rész

PÚN, VAGY PANNON

ŐSTÖRZS

P-N szócsoport

(pannon nyelvi őstörzs)

Hangjai: P, B, V, F – M, N -- a szóvégek gyakran mp, mb, nd, nt, ng, nk végződésűek.

Neve: pún, pannon, -- majd vend, venéd, főnük, főniciai. Nőelvűek, tőlük származik pannon nevük.

Életében betöltött szerepe: ősrégi hajós nép a kárpát-medencei beltengertől kezdve, üveg készítők, hajósok

Területük: Dunántúl

Vallásos alapjelképük: pen, penéz = a kissé domború lencse, s a kör tojásdad vetülete

Istenség nevek: Pannonia, a víz és lég istennője. Hímelvűek istenség-neve: Panopa, Banota, Főnuk.

Jelképes fájuk: fenyőfélék, különösen a pinus pinea fajta, gránátalma, piros pünkösdi rózsa (peonia)

Jelképes virágjuk: pipacs

Jelképes állatuk: Aranymadár, vagy Tűzmadár, babuka, páva

Színük: piros, zöld és aranysárga

Területeik: Pannonia, Venetia, Bécsi síkság, amit Vindobonának neveztek, Ausztria déli része, Szlovénia egy része, Szalavonia, Makedoniában egy peon nép

Városaik: Cattaroi öbölben, ahol a legtöbb bíborcsiga van áll Perasto, Perzagno és Kumbor, Scagliari őskori főniciai festőtelep

Népeik: pannonok, venétek, főniciaiak, vendek, venétek. Az amerikai rézbőrűek.

Megjelenésük: vöröses bőrűek (görögül: fűnikeiosz, tehát piros)

VAGY SZARMATA

Sz-R szócsoport

(szarmata/szolim nyelvi őstörzs)

Hangjai: S, SZ, Z, ZS, C, CS – L, R

Neve: szarmata, szolim

Életében betöltött szerepe: szőlő (vitis silvestris), gabona és rozs termelők

Területük: Zala, Szerémség. Zrinyiek eredeti neve: Szerinyi az 1566 évi oklevélben, Salonvár, Szill, Torontál vidékén Szeleus község, Zala megye és község,(helyesen: Szala), Erdélyben a római időkben állott Sarmisegetusa város, jelentése Szármok szigete, Dunántúl: Zala megye, népiesen Szala, Sala, híres bortermelő hely, már a rómaiak idejében is e néven ismert. Silacaene, Kaposvár mellett, római időkbeni neve, ma Szill község.

Isten és ősök nevei: Szol, Szor, Szár, Szilén, Bacchus nevelője,

Vallásos alapjelképük: szalamb = galamb, szelidség, szellem ápolói, szirt, szalag

Jelképes fájuk: szil

Jelképes virágjuk/növényük: szőlő, szilva

Jelképes állatuk: szalamb, ló

Szinük:

Helyneveik: Szoloeisz, Szoloencia, Zeliz, vagy Azila, szőlő szavunkból származik. (Herakles itt egy Szyleus nevű szőlőhegyi szörnyet ölt meg.), Silon Canaanban bortermelő vidék. Szoloencia, Szolousz, a ciprusi és sziciliai Szoli városnevek. Jeruzsálemet szolimok alapították, Ur-Szolime a régi neve. Canaan jelképe a hatalmas szőlőfürt.

MARMAR

M-R szócsoport (marmar őstörzs)

Hangjai: M, N – R, L

Neve: marmar.

Származék népeik: a marmaridák, mauri, merid nevű berber törzs, mórok, mordva, vagy mordvin nép, maorik, malaj népcsalád, a madagaszkári malgas nép, egyiptomi romesu nép, morva nép

Életében betöltött szerepe

Területük: Mármaros. Vörösmart.

Később: Márvány tenger, Róma, maláj szigetek, Egyiptom, Marakes, Melilla, Marokkó, Róma, s alapítói neve, Martu (Syria és Palesztína ősi neve),

Vallásos alapjelképük: márna (hal, Barbus Cuv.), morena, murena

Istenség neveik: Molok, vagy Moloh Nap és tűzistenség; tiszteletére való emberáldozat már az elsemitásodott időkre esik. Mar, Marah, Mart, Mars hadistenség megfelelői a Márk, Márton nevek.

Jelképes fájuk: ?

Jelképes virágjuk/növényük: málna

Jelképes állatuk: márna, morena

Színük:

Bár hiányos ismereteink vannak marmar törzsünkkel kapcsolatban, létét erősen beleírta földrajzunkba, hagyományainkba, mind a Kárpát-medencében, mind vándorterületeinken. Nyelvünk és hagyományaink nevét süllyedéssel, halállal hozzák kapcsolatba. Ilyen „Görög Ilona” című balladánk, ahol a hős, Zetelaki László epekedik, s majd belehal Görög Ilona utáni vágyódásába. El akar tehát menni szerelme után. Mielőtt útnak indulna, édesanyja óvja: „...ne menj fiam, ne menj csudahalott látni. Megvetik a hálót, megfogják a márnát...” A márna szó itt a hal-halál szavainkkal kapcsolatos.

Halál jelképű az írek MacMorna nevű hőse, aki mindig csak a küszöbön fekszik a hátán, mindenkinek útjában levő, kellemetlen egyén. Itt fel kell idéznünk azt, hogy amikor a hal elpusztul, a „hátára fekszik”, éppen úgy, mint a hátán fekvő MacMorna is. Hatalma viszont egyiknek sincsen; mindkét hagyomány szerint a halottak arra alkalmas időben feltámadnak. Nyelvi szempontból fenti nevek a marmar őstörzs szótárával kapcsolatosak. Ide tartoznak — fenti vonatkozásban — merül, mord, marcona szavaink, mely átvevőinknél már halál (latin mors), vagy gyilkosság (angol murder) értelemben szerepel. Itt meg kell említenem, hogy más őstörzsünk szótára szerinti „hal” szó süllyedést is jelent (lábam a hóba halt = hóba süllyedt a lábam) halál szavunk is ilyen süllyedéses állapotot jelez. Ennek tökéletes jelképe a hal, mely ugyancsak levegő nélküli süllyedt állapotban él. Ennek tökéletes mása a marmar őstörzs szótára szerinti „merül” és „márna” (egy halfajta) szavak jelképes összekapcsolása.

Mord, marcona, méreg, s fordítottjai: rom, rém, remegés is e szótárba tartozik. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el málnáik édességéről, máléjuk tápláló lágyságáról, lányok szép jövőt ringató merengéséről sem.

Róma alapítóinak, Romulus és Remus-nak a nevei is e szócsoportba tartoznak. E nevek latinos végződését lehagyva Rom és Rém neveket kapjuk.

Őstörzseink nyelvével és műveltségével kapcsolatban a legfontosabbakat említettem meg, az őstörzsi szálláshelyek, vándorlási területeik felismerésének könnyebbé tételére. Most hasonló rövidséggel szeretnék néhány példát felhozni a Brit szigetek ősműveltségének magyar őstörzsi összetevőire.

*

ŐSTÖRZSI JELENLÉTÜNK SZEREPE

A BRIT SZIGETEK MŰVELTSÉGÉNEK KIALAKULÁSÁBAN.

A Magyar Tudományos Akadémia szándékos elhallgatásai következtében történelmünket, hagyományainkat, nyelvünket a világ nem ismeri, s az így keletkezett űr az európai őstörténelem tárgyalásakor sokszor zavaró, tévútra vezeti még a legelfogulatlanabb idegen történészt is. Számtalanszor kénytelenek a távol keleten keresni őstörténelmük, legendáik kapcsolatait, mint például a druidok esetében, noha a Kárpát-medence magyar műveltségi termékeiben kielégítőbb választ kaphatnának. Bóna István idézett művében kifejti, hogy mindezideig a tudós világ figyelmen kívül hagyta a hun ásatási emlékek nyomán kialakult hun társadalom képét, s történelmüket mai napig is ellenségeik elbeszélései szerint tárgyalja a tudós világ. Sokszorosan igaz ez az állítás magyar ősnépünk történelmével kapcsolatban, melynek ásatási emlékei az idők hajnaláig vezető, egységes műveltségi kör emlékét dajkálják a Kárpát-medencében. Minél mélyebbre hatolunk időben a történelem ősi rétegeibe, annál közelebb kerülünk térben a Kárpát-medencéhez és magyar műveltségünkhöz. A felszínre kerülő adatok alapján pedig fel kell ismernünk, hogy az európai történelem különböző neveken ismert szereplői: a hunok, alánok, szarmaták, jazigok, pannonok, ionok éppen úgy magyarok, mint ma a jászok, palócok, székelyek, matyók, sárköziek, csángók.

Jelen munkám csak ízelítő abból a hatalmas anyagból, mely a magyar történelem kutatói előtt nyitva áll, s mely napjainkig csak fehér folt a műveltségtörténet és történelem kutató előtt. Az Artur legendával kapcsolatos munkámban a Littleton professzor támogatta szarmata-jazig-magyar vonalat, s Geoffrey Ashe professzor mythologiai anyagának következtetéseit követettem, különös hangsúllyal az így felmerülő hagyománybéli és nyelvészeti anyagra.

Nyelvi párhuzamok szemléltetésénél a Magyar Adorján feldolgozta, fent idézett szóbokrokat használom, melyek mindegyike egy-egy tájegységünk vallási szótárának része, s egy mássalhangzós csoport szóbokrait képezik. Így például e munkámban említett avar név a B-R szócsoport összegezése éppen úgy, mint a körös név K-R szócsoporté, a hún a H-N szócsoporté, folytathatnám a sort tizenhat őstörzs szócsoportjának felsorolásával. Szükségesnek tartottam ezt a nyelvi megközelítést, mert az eddigi kül- és belföldi nyelvészet nyelvfejlődési folyamatainak feldolgozása sehol nem veszi figyelembe azokat a nyelvi alapokat, melyek egy-egy — nemzetalkotás előtti — népcsoport környezetének, hitvilágának a megjelenítői. A hang nem választható el az élet egészétől, s a fenti módszer viszont ezt tökéletesen lehetővé teszi.

A Brit Szigetek hagyományai

Az angolok legtiszteltebb hagyomány gyűjteménye az Artur legendakör; itt magyar kapcsolataival foglalkozó tanulmányom részleteit hozom, teljességre nem törekedve. Mindezek teljes feltárása tudós csoportok sok éves munkáját igényeli. Jelen rövid tanulmány útmutató ehhez, a jövő elfogulatlan tudósai számára.

Az amerikai kiadású Archæologia 1997. január-februári számában Scott C. Littleton, a Los Angeles-i Occidental College embertan tanára Were the Sarmatians the source of Arthurian legend? (Szarmatáktól ered az Arthur legenda?) beszámolt arról, hogy Kr.u. 175-ben Marcus Aurelius 5,500 jazyg lovast telepített a Duna mentéről az Angol szigetekre. Ugyanekkor szarmata jelenlétről is adnak hírt a feliratok e vidéken. A cikk írója nekik tulajdonítja az Arthur legendakör eredetét, melynek szerves része a titokzatos „Grál” edény szerepe is. Az angol legenda e szereplőjének nevét az ottani írás szabályai szerint Arthurnak írom.

Az angliai szarmata-jazig jelenlét vonalát követve elkerülhetetlenül szembe kerül a kutató az Arthur legendakör adataival. E nyomokat követve viszont feltétlenül szembesülnünk kell a római kornál sokkal ősibb történelmi múlttal e területen, melynek földrajzi nevei egy nemzetalkotás előtti őstársadalom nyelvét őrizte meg számunkra.

 Nyelvi párhuzamok szemléltetésénél a Magyar Adorján feldolgozta szóbokrokat használom, melyek mindegyike egy-egy tájegységünk vallási szótárának része, s egy mássalhangzós csoport szóbokrait képezik, melyeket jelen írásom elején vázlatosan ismertettem.

Littleton professzor a szarmatákat rokonítja a szittyákkal és az alánokkal. Az angol mythologia nagy királyának történetét a szarmatáktól örökölt regének tartja. Az Arthur legenda egy hősének, Sir Lancelotnak a személyét viszont a Kr.u. V. században nyugatra érkező alánok hason nevű és szerepű egyéniségével azonosítja. Ugyancsak szarmata-alán műveltségi körbe sorolja az Arthur király kardja, a kerek asztal, s vitézei regéjét, a Grál edény legendáját, mely a keresztény századok során az új hit hagyományaival bővült, bár ezeket a hivatalos egyház nem támogatta. Littleton mind a szittyákat, mind az alánokat – nyelvünket nem ismerve -- az indoeurópai nyelvcsaládba sorolja, s az osszétokkal azonosítja. A XIX. század módszereivel dolgozó nyelvészet a századunkban is érvényesített nyelvcsaládi elméletét napjainkban értékeli át, s az eurázsiai nyelvek egymással való kétségtelen kapcsolatainak feltárására fekteti a súlyt. A nostratic elmélet képviselői ezt a kört világméretűvé bővítik. Mindezen munkában, ismét a Habsburgista erőpolitika hagyományait követve, ezen kutatások kulcsnépe, a magyar nincsen képviselve. Éppen ezért korunk tudósainak némely nyelvcsaláddal kapcsolatos megállapítása újra értékelés tárgya kell legyen.

Az orosz történész, Sulimirski Egy valahai erős nép szétszórva a nemzetek között[1] című dolgozatában kifejti, hogy a keresztény korszak kezdetekor jelent meg a Szarmátia név a korabeli irodalomban, az azelőtt Szittyának nevezett kelet-európai területeken.

A szarmatákat – mint korábban említettem -- iráni származásúnak tartja, kik közeli rokonságban állottak a szittyákkal, médekkel és pártusokkal, valamint a perzsákkal; nyelvüket az Avesta nyelvével rokonítja. Kitér Herodotusra, s arra, hogy a Kr.e.5 században élt görög író szerint „a szarmaták szittyák nyelvét beszélték, de annak romlott alakját.” Sulimirski úgy vélte, hogy nem maradt reánk szarmata írott emlék a személynevek kivételével, melyek rendszerint uralkodóik nevei. E megállapítása ismét a magyar kutatók hallgatásának következménye.

Kutatásai szerint a nyugati szarmaták minden kétséget kizárva erős központi hatalom keretén belül éltek. Az írásos emlékek „Királyi Szarmaták”-nak hívják őket. Egyik királyukról, Galatusról emlékezik meg egy, Pontus királyával (mai Törökország, a Fekete Tengertől délre) Kr.e. 179-ben kötött békeszerződés, s egy királynőjük — Amage — nevét is feljegyezték néhány évtizeddel később. Sulmirski “királyi szarmatáknak” hívja őket.

A keleti szarmaták körében megemlékezik az “aorsi”-nak nevezett, őrs szerepet játszó népről. A jazigokat, és a iasi népet a királyi szarmatákkal azonositja. Cikke egyik igen fontos megjegyzése a szarmaták és jazigok között egyenlőségjelet von, s mindkettőjüket e korban a közép Duna vidékére helyezi.

Hasonló véleményt nyilvánít Alföldi Géza az Archaeologiai Értesítő 1964. évi 2. számában megjelent tanulmányában a dunántúli római civitásokkal kapcsolatban. Ezek között megemlíti a pannon őslakos iasi népet, mely „eredetileg a pannon törzsek egyike volt és szoros rokonságban állt a többi pannon törzzsel (Andizetes, Breuci, Daesitiates, Maezaei).” Ezek között a iasi később civitas Iasorum néven alkottak közigazgatási egységet. Plinius szerint e civitas területén a Dráva keresztülfolyik, s e szerint ők népesítették be Horvátország és a magyar Dunántúl egy-egy részét.

Ptolemaios szerint Pannonia superior középső részének keleti felében laktak.[2] Az antik szerzők közül a Iasit Stephanos Byzantios említi. A civitas déli része a kelta Varciani és a pannon Oseriates néppel határos. Daruvár és vidéke is ezen civitas része volt. Ugyan itt került elő egy Res Publica Iasorumról szóló felirat is a III. századból.

Későbbiek folyamán látjuk, hogy egyik oldalon a szarmata, jász, pannon, a másik oldalon a kelta közeli kapcsolatok nemcsak a Dunántúlon, vagy a római idők Angliájában, de a Brit szigetek régmúltjában is jelen voltak. Ugyancsak figyelemre méltó az az egyedülálló körülmény, hogy magyar régész egy magyar népcsoportot Pannoniai ősnépnek ismer el.

Britannia történelmével kapcsolatban felhozza annak lehetőségét, hogy Skócia visszafoglalását a szarmaták segítségével tudták csak megvalósítani.

Egy híres szarmata síremlék részletes tárgyalása során Magyar Adorján ezt jász őstörzsünknek tulajdonítja, s a jász, iasi, ion, iassius néven említett nép történelmi forrásokban előforduló neveit jász néptörzsünk nevével azonosítja[3]. Jászok nevét  Bizanti Istvánra hivatkozva Gyárfás István Jon, jonika, játa neveken említi, s Mursa, a mai Eszék területén létező jász köztársaságot említ (Divo Comodo Respublica Jasoru.”).

Angliában fontosak a szarmata síremlékek, különösen a szarmata lovast ábrázoló, Chesterben található sírkő. Ezek vizsgálata során találkozik az ember először az angliai Don folyó nevével szarmata területen.

A római-szarmata harcokat jóval megelőző időkben írták a ionok nevüket a Brit szigetek földrajzába. Híres temetkező helyük Iona, a Kintail család birtoka. Itt emlékeznünk kell a jász—gyász gondolatpárosra, s a jász és kun népek együtt lakására a kárpát-medencei őshazában.

Pannóniai harcokban esett el Beukan és Babai, a két szarmata király: nevük az idő nagy távlatából is felismerhetően magyar értelmet hordoz.

Szarmata/szolim népünk helységnevei a Kárpát-medencében, s az ettől délre fekvő területeken szőlőtermeléssel kapcsolatosak. Hazánkban ilyenek Zala, Salonvár, Szill helységnevek. A későbbiekben számunkra igen fontos adatok ezek, hiszen a Brit Szigetek őskori települései között ott szerepel Silbury, mely a kárpát-medencei Szill, Szalonvár helynevekkel rokon.

Szarmata szavunkat sár = arany fényű, tar = kopasz szavakkal azonosítom a Herodotus által feljegyzett napos, kopár szarmata vidékekre hivatkozva. A siraces-nek feljegyzett szarmata törzs neve szir szavunkkal kapcsolatban viszont ezüstfényűt jelentett. A szarmata szó második – mata --  megye és föld jelentésű szótagja azonosul az angol meadow=mező értelmű szóval. A palóc nyelvtörzs ihlette Wales egy földrajzi vidéke: Mesgarmon,  Germanus mezejét jelenti, s itt összetételben ugyancsak megtaláljuk mező szavunkat, jelezve szemeréink valahai jelenlétét e vidéken.

A mata szó kapcsolatban van szemere őstörzsünk méz és méh szavaival is. Ide sorolható az óangol medu-ból eredeztetett mead, mézsör jelentésű szó, mely mind méz, mind nedű szavunkkal rokon. Tekintettel arra, hogy a szittyák hangsúlyozottan tejen és mézen éltek, e nyelvi kapcsolat is helyénvaló.

Az angol regék legtiszteltebbje Artur király, s kardja, vitézei és a szent grállal kapcsolatos emlékeket híven őrzik annak ellenére, hogy ez a rege nyelvükben, történelmükben, hagyományaikban gyökértelen. Nem emlékeznek Artur nevű ősatyára, istenségre, s csak a római kor Artoriusával tudják némi kapcsolatba hozni.

Arthur kardjával kapcsolatos regéket Sir Thomas Malory írta le először a XV. században[4] E legendákat, szarmata-alán eredetűnek tartja prof. Littleton.

A Kerek Asztal vitézeivel kapcsolatos legendák első említése Wace of Jersey Roman de Brut című művében van, Kr.u.1155-ből.[5] Lancelot nevű vitéze alán származású. Ennek unokatestvére Bors vitéz, s e tény az alán-magyar kapcsolatokat hangsúlyozza.

A Szent Grállal kapcsolatos legendák első irodalmi nyoma Robert de Boron Kr.u.1200-ban írott munkájában van. Az Encyclopædia Britannica szerint a Szent Grál széles szájú, lapos edény. A szó eredeteként a keltát valószínűsítik, hiszen e népnél „a bőségszarúnak, csodálatos, új életre keltő üstöknek”, edényeknek nagy hagyománya van. A név jelentését az ófrancia graal szóval is kapcsolatba hozzák, mely nagy, mély edényt, tálalóedényt jelent. De mint minden átvett szellemi termék esetében megfigyelhető, nyelvi értelmezése itt is nehézségekbe ütközik.

Magyar hagyományainkban a királyságot jelentő csészéknek, vallás jelképű poharaknak nagy hagyománya van. A grál szó magyar jelentéstartama a „K-R”-es hangcsoporton keresztül nemcsak az edény nevének jelentéséről ad felvilágosítást, de e legenda személy- és helység-neveivel is kapcsolatban van. Jelen tanulmány ezeken a nyomokon indulva tárja fel a Brit Szigetek legendáinak, nyelvi kapcsolatainak a magyar népek műveltségével rokon részeit, azoknak az őseurópai műveltségekkel való összefüggéseit. Ezek teljes feltárása szaktudományok több évi munkáját igényeli, s jelen tanulmányom irányjelző ezen eddig elhanyagolt kutatás megkezdéséhez.

A Brit szigeteken élő őslakosság emlékeit éppen olyan tervszerű rendszerességgel irtották, mint annak idején magyar emlékeinket. Ennek ellenére maradtak fenn a latin írásbeliség korából ősműveltségükkel kapcsolatos regék. Ezeknek a magyar legendákkal való összecsengése félreismerhetetlen. Mind a magyar, mind a walesi, ír, skót ősi emlékek szájhagyomány útján maradtak fenn. Skóciában vallásos tisztelettel ápolták ezen ősi történeteket, s szokás szerint a kényszerű vasárnapi templombamenés előtt a gyermekeknek fel kellett sorolniok családjuk történetét, címerének jeleit és értelmét.

Nem ritkaság még a mai, Amerikába áttelepült családoknál sem, hogy egy-egy ír egyén családtörténetét örökíti át az utódokra, s biztosítja, hogy a család egy tagja azt szóról-szóra megtanulja. Ezt éppen olyan gonddal teszik, mint amilyen gonddal örökítették át falusi emberek imádságaikat nálunk, az azokat gyűjtő, feljegyző Erdélyi Zsuzsannának. Fontos hagyományőrző szerepük volt a „nótafáknak”, kik nemcsak az ének szövegét, dallamát, de ezen keresztül népünk múltjának egy-egy darabját is megőrizték.[6] A kereszténység felvételekor legnagyobb hagyományőrző szerepük a regősöknek volt, s a különböző ősszövegekben az ő hangjukat halljuk.

A negyven általam kijegyzett és kelta eredetűnek mondott név közül csak hét olyan név van, mely nem Mac (mag, férfi) kezdetű, s ezzel magyar őstörzsi eredethez kapcsolják családjukat. A skót családi nevek Mac, illetve Mc kezdőbetűi alakban, hangzásban és értelemben a magyar mag szó azonosai. A skót történelem igen előkelő helyét elfoglaló MacArthur család mai magyar nyelvünkben Arthur magját jelenti, s Arturfinak is fordíthatnánk. A fi szó viszont a keltában is gyermeket jelent.

Számunkra érdekes az is, hogy negyven hitelesített skót család közül tizenkettőnek lakhelye Argyl, s e hely neve az ősi Árgyélus királyfink emlékét idézi.

Tárgyunk szempontjából igen fontos megemlíteni, hogy a legősibbnek tudott skót családok temetkezési helye Iona, mely név a dunántúli jászok Ion nevét őrizte meg, de kapcsolódik a jász és gyász szavak ismeretéhez is. Az Ionreach család Kintail tartomány ura, s itt is a jász és kun indítékú neveket egymás mellett találjuk, mint a világ sok más pontján is, de főleg hazánk jász-kun területén. Jelen korban a MacKenzie család eredezteti magát tőlük, s így a Mac előnév mind a Ion, mind a Kun népcsaládot a magyar törzzsel kötik össze.

E családok jelképes virága majdnem kizárólagosan a fenyő, vagy valamely örökzöld növény, s ezeket hagyományosan kalapjukra tűzve hordják. A ruháik színe, s a fent említett virágok az illető család tulajdonát képezik, ezeket más család nem alkalmazhatja, mint ahogyan nem alkalmazhatná a család címerét sem. E színek és virágok viszont egy címer előtti ősi korba visznek bennünket vissza. A fény korába, amit Aranykornak ismerünk. Magam Tündérkorként gondolok erre az időre.

Artur vitézei között megtalálhatjuk “természetes” fiát, Bors vitézt. A Bors családnév és Bors vitéz későbbi útjai kapcsolódnak Borsod vármegyénk nevéhez. Sz. Czeglédi Ilona régészünk az Archaeologiai Értesítőben megjelent cikkében a Bors nevet szlávnak minősíti [7], s nem veszi figyelembe a hazánkban számtalan helyen előforduló Bors alapú helységneveinket, valamint a bors szó magyar nyelvi kapcsolatait. Pl. Bors falu Bihar megyében, Borsa falu Erdélyben és Máramarosban, Borsád puszta nevek Veszprém megyében, s egy jó térkép segítségével folytathatnánk e sort. Magam a kerek, kemény gömb alakú bors nevét az avar őstörzs B-R szócsoportján belüli, kerekséget kifejező ősmagyar szónak tartom. Rokona a boróka (a gyalogfenyő kerekded, csípős bogyója), amit a székelyek borsikának neveznek.[8]

Honi tudósaink közül Szabó Miklós vizsgálta a kárpát-medencei kelta névanyagot igen lelkiismeretesen Pannonia területén, az I. és II. századokból. A nevek kutatásánál a görögöt vette alapul, mert „jellemző, hogy a római személynevek legrégibb rétegében is alig-alig fedezhető fel közös indoeurópai szisztéma.” Óír névként említi Cuchulainnt, mely név első „ku” (cu) szótagja kutyát jelent e nyelven. Ilyen „ku” szótag nemcsak kutyáink gyűjtő elnevezésének első szótagja, de a jellegzetesen magyar kutyafajták, a kuvasz és komondor nevének kezdete is, fejük ék alakját is jelképezve e szóval. Ku szavunk fordítottja rejti magában hunjaink ék szavát. E két szó összefüggése természetes, hiszen az első ékeket kőből pattintották. Szigeti ősi ír névnek mondja a Setantii törzs nevét, „nyugati értelemmel”, ez viszont kapcsolódik a magyar sötét szóhoz; a „nyugat”, napnyugta és a „sötét” szavak értelmileg összetartoznak.

Potzneusiedl-Gattendorf lelőhely feliratán lévő „mutsa”-nak írt kelta szót a magyarul nem beszélő német kutató, Holder „mocsok” értelemmel fordítja.

Szigeti kelta névként hozza fel a walesi Euryn család nevét arany értelemmel. Számos „matu” összetételű nevet említ, mint Matumarus, Matugenta, Maturus, Matto, Matta; e nevek összefüggésben állanak a magyar „mét”, a „megye” föld jelentésű és „mező” szavainkkal. Szabó Miklós ezeket az M-T szócsoportú szavakat a medve szóval is azonosítja, mely népünk napvallással kapcsolatos jelképes állata volt. Szabó nem használja az állítólagosan venéttel keveredett kelta népesség neveit, melyek közül ki kell emelnem az Il(l)o szócskával kapcsoltakat, mint Ab-ilus, Bas-ila, Diar-ilos, Suad-illus, Mag-ilo, Cucc-illo; e nevek kapcsolatban állanak nyelvünk élet, lélek és illó szavaival. [9]

A kelták kárpát-medencei jelenlétük alkalmával bővebb kapcsolatba kerültek magyar népünk nyelvével, műveltségével. Az Ír szigetek elfoglalása idején annál könnyebben őrizték meg az ottani magyar őslakosság emlékét, mely mai napig fellelhető műveltségük különböző megnyilatkozásában. A kelták nevét, s annak változatait Dr. Baráth Tibor a magyar keleti szóból eredezteti.

A kelták Kárpát-medencéből nyugat felé vándorlásával kapcsolatos a Hallstatt-i és La Tene műveltség. A késői Hallstatt híres települése a Duna melletti Heuneburg, melynek lakói a művelt és letelepedett élet minden vívmányával rendelkeztek, s rendszeres kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn a földközi tengeri műveltségekkel is. Nyugati szakemberek ez utóbbi hatásnak tulajdonítják a kelták fejedelmi életmódját, építkezését. Őstörzseink nyugat felé terjeszkedésének jól felismerhető állomásai ezek.

Regősök

Rheged ország és királysága a hazafias, nemzeti költészet védvára a Brit Szigeteken; neve és szerepe regős hagyományokat őriz. A Brit szigetek nemzeti költészetének négy nagy egyénisége — közöttük Taliesin  — Rheged hazafias udvarával van összeköttetésben. Mint tudjuk, regőseinknek is voltak saját használatukra kirendelt földjeik Magyarországon, melyeket István király idejében is még számon tartottak. Regős emléket sejtet a táltosemlékű Tolna-megye Regöly községének neve, valamint Regőc, az ősi Sátorhegyben fekvő község neve is, ahol Rákóczi Ferenc töltötte gyermekkorát édesanyjával Zrinyi Ilonával, kikben a hazafiasság eszményének megtestesítőit tiszteli a magyarság a mai napig is. Mészáros Gyula Regöly szarmata-alán-karthagoi kapcsolataival foglalkozó cikkének kivonatát az Arthur legenda magyar kapcsolataival foglalkozó bővebb írásom függelékében hozom.

A Brit szigetek költő-énekesei között leghíresebb volt a fent már említett walesi Taliesin. Nevét Radiant Brow-nak, Sugárzó Szemöldökű-nek magyarázzák. Neve első szótagja (tal) mind a fényjelentésű dél szavunkkal, mind Táltosaink dalos hagyományával kapcsolatos. A név második szótagja (sin) szem, s néha szen-nek ejtett szavunkkal azonos. Nevének magyar értelme Fényesszemű. Ugyanezen szócsoportba (T-R, illetve T-L) tartozik Arthur király neve is. Taliesin költészete az ember születése előtti életről beszél: „...Eredeti honom a nyári csillagok vidékén van...” E „csillagok hona” kapcsolatba hozható az Arctoúros csillagképpel, az ég látszólagos forgásával, s a magyar Csodaszarvas legendával is. Ugyanakkor a Fényesszemű jelenthetett csillagot is a Csillagszemű Juhász mesénk, s az Argus legenda tükrében egyaránt.

Prof. Ashe a legkorábbi európai költeményeknek — a görögök után — Geoffrey of Monmouth „Merlin Élete” című sorozatának részeit tartja. A nép ősemlékeit mind a Brit szigeteken, mind hazánkban regősök tartották életben. Mindkét helyen vérbefullasztották emlékező és emlékeztető szavaikat. Arany János Walesi Bárdok című költeménye a mi regőseinket is siratta.

Diodorus Siculus szittya eredetmondája

„E király (Scythes) utódai közt két erénye által kiváló fivér volt. Az egyiküket Palosnak, a másikat Napusnak nevezték. Dicső tetteket vittek véghez, s a királyi hatalmat megosztva népeiket nevükről részint palosoknak, részint napusoknak hívták. Idő múltával pedig e királyok ivadékai kitűntek vitézségük és hadtudományuk által és jelentős területeket hódítottak meg a Tanaistól (Don) egészen Thráciáig. Más földek ellen is tábort ütöttek, s hatalmukat Egyiptom Nílus folyamáig kiterjesztették, s leigázva a közbeeső területek számos és nagy népét, a szkíták uralmát egyfelől a Keleti Óceán felé, másfelől a Káspi-tengerig és a Maeotis taváig kiterjesztették. Mert nagyon megsokasodott az a nép, s nevezetes királyai voltak, kiktől némelyek a sákok, mások a massageták, s ismét mások az arimaspok nevet kapták [...]. Egy másikat, amely Médiából a Tanais mellékére települt, sauromatáknak hívnak...” [10]

„A monda ugyanazt a szószármaztatási elvet érvényesíti a Palos és Napus névnél, mint előbb a Scythes esetében; szerinte a palosok és napusok népe a két fenti királytól nyerte a számunkra ismerősnek hangzó nevét; az elsőben — a palosok — könnyű a palóc, palócok népnevet felismernünk, a Napusban pedig a nap, napos szavunkat, amely talán a Napóca (Kolozsvár) helynévben is megőrződött...[...] A sákok, sekelek, sikulok, vagy székelyek tehát a szkíta ősnépekhez tartoznak. Diodoros ez adata szerint a szkíta népekhez kell sorolnunk a massagetákat, arimaspokat és a szarmatákat is”, mondja Kolozsvári Grandpierre Endre, az Aranykincsek Hulltak a Hargitára című művében. Az örmény kútfőket kutató Lukácsy Kristóf[11] ugyancsak részletesen tárgyalja a szaka, daha és masszagéta szkitákat.

Diodoros Siculus a szittya népek hatalmas térhódításairól beszél, s ez a skótok eredettörténetével kapcsolatban fontos adat.

Arthur

Geoffrey Ashe megállapítása szerint a keltáknak olyan mythologiájuk nincsen, melyben egy Arthur nevezetű istenség lenne.

Magyar hagyományainkban az Arthur név a T-R-es szócsoportot képviselő őstörök-magyar néptörzsünk nevéhez, az etruszkok, s a turáni népek őstörténetéhez vezet. Artur nevének „tur” része bikát, hímet jelent. E szó népünk „Turkajárás” hagyományában őrződött meg. E szócsoportba tartozik Turul szavunk a térül, gurul szavakkal együtt, s ezek az önmagába visszatérő körmozgással kapcsolatosak. Ezek a szavak szép napunk napontai útjának, visszatérésének folyamatát szemléltetik éppen úgy, mint a Nap jelképének, a köröző, térülő-forduló vadászsólyomnak, a Turul madárnak a röpte is. Arthur neve tulajdonképpen Turkát, azaz bikát, tehát Bika embert, Tűz embert, Nap embert jelent, s szerepének a visszatérés szerves része. (V.5) A magyar tárkány naptiszteleti méltóságnév és az etrusz származásu Tarquiniusok nevének eredete is ide vezet. E gondolatkör a Túr folyó nevében és számos magyar helységnévben mentődött át a jelenbe. Néhány Kárpát-medencén kívüli példát felhozva ide tartoznak az angol turn (fordul) return (visszatér), az angol-francia tour, a spanyol toro (bika) és tornare (visszatér) szavak. A Földközi tenger melletti Tarsus, az olasz Turin, a francia Tours városnevekben ősi naptiszteleti helyeket sejtek annál is inkább, mert a bikaszarvat tartó földanya domborműve, kit bátran nevezhetünk Turán, Túr-anya első ábrázolásának, Nyugat-Európában maradt fenn a legkorábbi kőkorszakból.[12] Egy hagyomány szerint Tours városát trójaiak alapították.

A legkorábbi földközi-tengeri műveltségek kiemelt jelképe a turka-szarv, amit hatalmas építmények alakjában is megjelenítettek, s a turkával való vetélkedés is népszokásaik része volt. A legkorábbi csavart zigguratok neve turena és tűr-tér szavunkkal rokon, ezzel e hagyományt, kárpát-medencei központtal nyugaton egészen Angliáig, keleten a Folyamközön át Indiáig kísérhetjük. A hagyomány, s a nyelv együttes ereje mindenütt a magyar nyelvi egységet támogatja a T-R szócsoporton belül. Érdekes módon egyesül itt Trója, a Brit szigetek tündéreinek trójai nyelve magyar nyelvünkkel és hagyományainkkal. Ide sorolható egy késő kapcsolatot találunk a szombathelyi (savariai) születésű Szent Márton személyében, ki Tours püspökeként szolgált.

Az Arthur legendához szorosan kapcsolódnak a tündér hagyományok. A magyar, s a Brit szigetek őstörténelme is a Tündérkorral kezdődik. Ezek közül magyar szempontból érdemes ismét megjegyezni, hogy a Brit szigetek hagyományai szerint a tündérek a trójaiak nyelvén beszéltek. Mind Arthur, mind Trója neve a magyar túr (bika) jelentésű szóval rokon, s mássalhangzótorlódás nélküli alakja Turuja kellett legyen. A gyermek Jupitert, mint Herkulest a szittyák a Trója melletti Mt. Ida hegyen tanították, mely a magyar idő szavunkkal, s Cronossal kapcsolatos naptiszteleti hellyel azonosul. E regék egyöntetűen arra mutatnak, hogy valaha az emberiség a „trójaiak nyelvén” beszélt. Mindaddig, amíg Arthur neve egyetlen kelta istenség nevéből sem eredeztethető, a magyar szókapcsolódások egyértelműen a magyar népek egyikének törzsi emlékeivel hozzák összeköttetésbe, ahol Arthur, illetve Artur a Nap megszemélyesítője éppen úgy, mint Toldi Miklós is, kinek neve ugyanebbe a mássalhangzós szócsoportba tartozik.

 Későbbi Germán hitregék Tor istensége, Tell Vilmosa ugyancsak e mythologiai kör, s szócsoport terméke. E szóbokor nőiségi jelképei közé tartozik a magyar tér (zárt egység), az etruszk Turán istennő, ki a föld megszemélyesítője volt; innen ered a későbbi latinok terra (föld) szava, s az angol turn (fordul, megfordul). Fentiek szerint tündér őseink azt is tudták, hogy a föld kerek és forog olyannyira, hogy e tudásukat nyelvük szerkezetébe is beépítették.

Ha a sokat hangoztatott ázsiai származásunk igaz volna, ezek a szókapcsolódások nem volnának lehetségesek. A magyar hagyományok, s a történelem eltagadása az egyetemes műveltséget csorbítja, mivel népünk műveltségének láncszeme ha hiányzik, az európai ősműveltség összefüggéseinek a maga egészében való felismerése lehetetlen.

Bors vitéz

Az Arthur legenda megőrizte annak emlékét, hogy Bors vitéz Arthur természetes gyermeke, s így a Kerek asztal vitézei közül vele van a legszorosabb kapcsolatban, s e rokoni kapcsolaton át Bors vitéz törzsi hovatartozásait is megtudjuk. A legenda arra is kitér, hogy az alán származásúnak tartott Lancelot unokatestvére Bors vitéz volt. Lancelot és Bors vitézek rokoni kapcsolatait figyelembe véve a magyar és alán népeket rokon népekként kell kezelnünk. Az alán-magyar kapcsolatokat Dr. Baráth Tibor őstörténész műveiben részletesen tárgyalja.

A Bors család kárpát-medencei jelenléte messze az Árpádok előtti időkhöz vezet. E tényt az angliai legenda is megőrizte a következő részben: Bors vitéz a Brit szigetek hagyománya szerint egyszer egy ismeretlen, tengeren túli helyre hajózott, melyet Sarras-nak hívtak. „Sarras” földrajzi helye máig ismeretlen az angol irodalmárok előtt. Később ismét folytatta Grál kereső útját Európában. A Szent Grál a hagyomány szerint visszatért eredeti honába Ázsiába, más legenda szerint a mennyországba. Bors és Lancelot végül is Glastonburyben telepedtek le, ott vallási központot létesítettek, mely Lancelot halála után feloszlott. Glastonbury az Arthur legenda egy fontos helye. Röviden ennyit mond a rege. Magyar nyelvünk viszont további felvilágosítást ad.

„Sarras”, az idegen történészek által eddig meghatározni nem tudott földrajzi hely neve kapcsolatban van a magyar sár=fény szóval. Sáros alakban fényes jelentésű. Tekintettel arra, hogy a Bors család Árpád előtti ősi fészke Borsodban volt, s közelében van Sárospatak, a Grál keresést egy időre felfüggesztő Bors egy szülőföldjén lévő Sáros helységbe utazhatott. A mai Miskolc város környékének történelmi múltja az őskorba vezet, a Bükki Kulturán át napjainkig folyamatos műveltségi rétegekkel. Zöldhalom-pusztán szittya fejedelem sírját tárták fel, a leletek között a magyar népek szent jelképe, az arany szarvas is szerepelt. A népvándorlás korában germánok, kvádok, szarmaták, majd a VI-IX. századig avarok éltek ezen a területen. A szarmaták jelenléte még valószínűbbé teszi azt, hogy a Bors vitéz látogatta helység neve Sáros volt. A Bors-Miskóc család 1312-ig tartotta birtokában e vidéket. A Miskolc melletti Diósgyőrnél már az Árpádok előtt is állott egy gyűrű alakú földvár (Geuru, Győr), s ez a XVII. századig folyamatosan bővített, lakott terület. Tekintettel arra, hogy ez a vár Borsod megyében van, s az Árpádok előtt már lakott terület, Bors vitézzel történelmileg összeköthető.[13] A felvidéki Borsi község, II. Rákóczi Ferenc szülőhelye ugyancsak Bors vitéz nevét visszhangozza. A hivatalos magyar régészet és történelemtudomány a kárpát-medencei magyar jelenlét gondolatát az Árpádok bevonulása előtt nem fogadja el. Tekintettel Borsod ősvára építési idejére, s az Arthur legenda Bors vitézének a Kr.u. 5. században való szerepére, a Bors család európai, közelebbről Borsod megyében való jelenléte semmi képpen nem kifogásolható, s a kárpát-medencei magyar jelenlét ideje átértékelendő. A Bors családnév mai napig gyakori a magyar nyelvterületeken.

Arthur kardja

Két különböző rege kapcsolódik Arthur kardjához. Az egyik szerint egy hatalmas kőbe volt ágyazva, amit csak egy arra érdemes személy tudott onnan kihúzni.

A kőből kiálló kard regéjét a korai vaskorszakkal, a vasnak a vasércből való kivonásával hozom összeköttetésbe, amikor a szó legszorosabb értelmében „kőből” varázsolják elő a kardot. Ilyen vastartalmú hatalmas meteorkő Sárospatakon található. Az alacsonyabb műveltségi és műszaki szinten élők előtt e folyamat valóban csodával határosnak látszik. Ismert tény, hogy Európában az első vaskohók Magyarországon, közelebbről éppen a Bors vitéz nevével kapcsolatos Bors megyei Hámor községben voltak.

A Hét Vezér korában a mezei vas feldolgozásának már számos műhelye volt, s ezeket Stamler Imre dolgozta fel részletesen [14]. A kardkészítés egy másik változata a magyar kardok ősi „edzésével” van kapcsolatban. Az edzeni akart vaskardot Az edzeni akart vaskardot őseink egy magaslaton állították fel, vihar esetén villámütésnek téve ki. A villám a vaskardot megedzette, anyagát értékesebbé változtatta. Régi sziklarajzok szerint az istenség karja villám volt. [15] Más felfogás szerint a villám Isten nyila. A villámsújtotta kard így valóban „Isten kardjává” vált. Atilla király pásztor gyermeke is egy ilyen kardot találhatott, s vitt el a hún királyhoz. E rege megemlíti, hogy a kard lángolt, forró volt, majd forogva kipattant a földből; mely körülmény a villám sújtotta kardra emlékeztet.

Az Arthur legenda második regéje szerint e csodakardot tündérek készítették, s egy tóból kiemelkedő kéz nyújtotta át hősünknek; később a kard ugyanoda tért is vissza Arthur e földi élete vége felé. Az Excalibur szót a latin chalybs = acél szóval magyarázzák, mely átvitt értelemben jelenthetett kardot is. Angol nyelvészek ezen szószármaztatást bizonytalannak mondják.

Helmut Nickel, a Metropolitan Museum páncél- és fegyverosztályának gondnoka The Dawn of Chivalry (A lovagkor hajnala) című cikkében a latin chalybs szót görög közvetítéssel végső fokon a kaukázusi szarmaták Kalybes törzsétől származtatja, kik fegyverkovácsok voltak.

A magyar kar, kard szóval rokon az Excalibur szóban lévő cal szótő. Nyelvünk eddig nem tárgyalt egyik összefüggése, hogy a kardot „d” ragja a kar szerves részévé teszi. Véleményem szerint ennek visszhangja a címerekben látható kar-kard együttes. A cal tő rokona a hal=sűlyed szó is. Kar emeli ki a kardot a vízből, s a kar a karddal a vízbe hal (sűlyed). Magyar értelmezéssel a cal=hal (sűlyed) és a bur=vár szavak azonosságának feltételezésével „az elsűlyedt vár” nevet is kapjuk.

Hal szavunk a halállal is kapcsolatos. Az Arthur legendának a magyar hal szóval való kapcsolatát megerősíti az a tény, hogy a csodakard eredeti őrzője az állandó haldoklás állapotában lévő Halász Király volt. Ezen összefüggések a magyar nyelvben magyarázat nélkül is nyilvánvalóak, de titkukat az angol nyelv nem fejtheti meg.

 Arthurnak élete végén vissza kell szolgáltatnia a kardot. Más szavakkal mondva: akkor ért élete véget, amikor e kard ismét a vízbe halt.

A Magyar Szent Korona és a Grál Kapcsolatai

Az Arthur legendakör nagy ismerője és elkötelezett kutatója Geoffrey Ashe a Grál edényt a „hímségi és nőiségi fogalmak” végső egységbefoglalásának tartja.

A tartóedény, csésze fogalmak mind az élet egy-egy jelképeként szerepeltek magyar hagyományainkban. Az ősmagyar gondolatvilág alapvető tudata az anyag és erőny (energia) egymásba alakíthatásának ténye, ezt jelképeik, s nyelvük szerkezetének is részévé tették. Hímségi jelkép volt az ősmagyar királyok színarany napkoronája, mely az eget és földet kapcsolta teremtő egységbe. A napkorona levéve italt tartó csésze, s így befogadó képességgel rendelkező nőiségi jelkép. Ugyanakkor a fejfedő, s az edény lényegében egy. Nyelvünk a szómegfordítás szabályai szerint ugyan ezt a gondolatot képviseli. A bak (minden kitüremlő tárgy, így a fejre tett napkorona is) hímségi, a fordítottjából keletkező kupa nőiségi jelkép. E szóhoz csodálatos módon kapcsolódik a befogadást jelentő kap szó is. De nemcsak a magyarban, hanem az angolban is megtaláljuk ezen egyezést: a buck (ejtsd és értsed: bak) és cup (kupa) hímségi-nőiségi fogalmak. Az angol szigetek ős- és koratörténelmét vizsgálva a fenti, magyarral egyező szavakhoz hasonlóan jelenlevő sok száz szóazonosság miértjére könnyű választ adni, viszont jelen dolgozatom keretét messze meghaladná. A kárpát-medencei magyar ősnép túlnépesedése következtében beállott vándorlások idején kialakuló magyar népek eredetregéiben is kiváló szerepet kapott a kupa, csésze, pohár, üst, tehát a befogadást jelentő edény.

Talán első irodalmi emléke Herodotos Thargitaos-al kapcsolatos regéjében említett, égből aláhullott eke, járom, bárd és ivócsésze. A csésze az Ég és Föld, erőny és anyag, összegezve: az Élet jelképe. Későbbiek folyamán látni fogjuk, hogy a Grál életet és táplálékot is tud adni, mint magyar népmeséink terülj-terülj asztalkája. Viszont csak a magyar nyelvben azonos az Élet, s az élet (étel) szó.

Ugyancsak égből nyert aranycsésze lett a legifjabb szittya királyfi, Skythes tulajdona. S ezen Skythestől, a Herakles fiától származtak a szkytháknak összes királyai, s ama csésze miatt viselnek máig is a skythák csészéket az övükön...” [16]

Itt csak futólag emlitem meg a székely áldozópohár, Ukkon pohár fontos hagyományát. Jelentős, hogy Skythestől kezdve minden szittya is az övén hordta e csészét, mely kézzelfogható jelképe a „minden székely nemes” eszméjének. Ez az egyenlőségi tudat az Arthur legendának is része, mely felfogás a névadó magyar őstörzsek, majd a szkíta, s szarmata népek örökségeként jelent meg a Brit Szigetek népeinél.

Erdélyi Zsuzsanna gyűjtötte, régiektől örökölt magyar imádságaink is megőrizték egy ősi szent edény emlékét, melynek elkeresztényesített változata szerint „Krisztus Urunk három csepp vére, Szűz Mária asszonyunk három csepp teje” [17] lett felfogva. Amerikában élő magyar testvérünk, †Szilveszter Jenő emlékeztetett arra, hogy a szent edények tartalma az illető társadalom tüköre: anyajogú társadalomban a szent Istenanya tejét fogják fel, az életet fegyverrel védő apajogú társadalmaknál, különösen harci vállalkozások idején — amint azt a Hét Vezérnél is látjuk — vérrel pecsételik meg összetartozásukat. A magyar ősimák edénye tejet és vért őriz egy teljes egyenjogúságon alapuló őstársadalom emlékeként. Ide tartozik a világon egyedülálló feleség szó is mint koronatanú. Honvédő háborúknál a magyar asszonyok egyenjogú társként küzdöttek a férfiak oldalán, mint az Egri Nők példája mutatja, s gyakran leánykori vezetéknevüket is megtartották, mint Zrinyi Ilona, Lórántffy Zsuzsanna, hogy csak a két legismertebb nőalakot említsem. A walesi nők is 1500-ig használták leánykori nevüket.

Az életjelképű csésze legszebb ábrázolása a nagyszentmiklósi kincs 7.sz. korsóján található dombormű, melyen Nagyboldogasszonyunk jobb kezében is egy lapos, széles szájú edény van, s ebből táplálja az őt fenntartó Turult, míg a balkezében az életjelképű zöldág virul. E kép az anyag-erőny egységének tudatából született: a fény szárnyán hozzánk érkező Istenfia Életet ábrázolja.

A Szent Grál neve és jelentéstartalma a magyar kör, kerek, király és korona szavunkból ered, s királyi koronát jelent. Maga a kerek aljú edény hazánkban a békásmegyeri őstelep ásatási anyagától kezdve a szittya és hún hagyományokon át állandóan megtalálható. Jelentésében az erőny és anyag azonos voltára, s az Élet örök körforgására emlékeztet.

Kelta Társadalmi szervezet

A Brit Szigetek korai emlékei egy teljes egyenlőségre alapozott társadalmi eszményhez igazodtak az Arthur legenda tükrében. Ezen egyenlőségtudat a székelyek, szittyák társadalmában jól ismert: királyi szittyaként, királyi szarmataként írták nevüket a történelembe. Bóna István az alánokkal kapcsolatban is ugyan ezt a tulajdonságot hozza fel: „Korábban az a hír terjengett róluk, hogy a szolgaságot nem ismerik, mivel valamennyien nemes vérből származtak.”[18] Ugyancsak ilyen egyenlőségtudatot tükröz a katalánok alkotmánya. A katalánok történelméből tudjuk, hogy Atilla birodalmának felbomlása idején a nyugaton tartózkodó nagyszámú hun harcos ott telepedett le; jelenlétük ezen egyenlőségtudatot vagy megalapította, vagy erősíthette náluk, hiszen tudvalevő, hogy a nem magyar népek körében e gondolat idegen volt, ezért is említik fel érdekességként az Arthur legendával kapcsolatban.

A „Végzet köve” (The Stone of Destiny) volt a Szigetek őslakóinak koronázó helye. A koronázás a szittya eredetűnek feltételezett pikteknél hivatalosan Scone-ban, Perth közelében történt, mely hagyományos királyi koronázó helyük volt. A koronázandó egyén a „végzet kövén” foglalt helyet. Az ugyancsak szittya eredetű Skótoké volt az Albany-nak nevezett terület. Lassan mind jobban elfoglalták a korábbi pikt részeket, mikor egy hűsük, Kenneth MacAlpine arra hivatkozva, hogy pikt vér is folyik ereiben, a skótok és piktek királyává avattatta magát. A skótok szerint ezt a követ egy Tea nevű királyleány hozta magával Írországba, ahol férjhez ment Tamairhez. Elkeresztényesedett mythologia szerint Ábrahám ezen a kövön aludt, amikor a mennyei létrán az angyalokat látta fel, s alá járni. E mythologia viszont így a kő származási helyeként Ur városát jelöli meg, ahol minden valószínűség szerint ugyancsak szent kő, koronázási, vagy egyéb szent szertartás alkalmával használt tárgy lehetett, különben nem hozták volna messze földről magukkal. Tea és Tamair neve maga is a sumir-szemere műveltséggel, a folyamközi szem templomokkal, s egyúttal nedű szavunkkal, Temes és Thames folyók nevével van összeköttetésben. Tara vidékén máig is jól látható kerek földvárak vannak, s ezek Tara nevét is a magyar tár-tér szócsoporthoz, sőt Turán nevéhez is kapcsolják. Azóta e kövön koronázzák a királyokat. Fergus herceg, Dalriada alapítója hozta el a követ Írországból Iona szigetére; e név kapcsolatban van a jász néptörzs Ion nevével.[19] Később Kenneth hozta el a követ Scon-ba. Innen később I. Edward Westminsterbe vitette, ahonnan 1996-ban II. Erzsébet királynő parancsára visszaküldték Skóciába.

Magyar fogadalmi szertartásaink része az eskű, mely szó kő szavunkat rejti magában. Magyar Adorján szerint némely magyar nemzetségnél szokásos volt meteorkőre, mint tiszta, égből esett, érintetlen tisztaságú tárgyra esküdni a biblia előtti időkben. Ilyen szent kő napjainkban a muzulmánok híres fekete köve, mely meteorkövet Kaba, sőt Csaba néven is tisztelik az ottani lakósok.

Hét tagú tanácstestület kormányzott a király távollétében. Ugyan ez visszhangzik az Árpád vezette hét vezér szerepében is.

Molmutin egy új királyi családalapító tagja uralmát a kettős királyság alapelvének megfelelően osztotta fel fiai Belinus és Brennius között. Belinus volt a fő király, testvére Brennius az északi részek ura. A kettős királyság fogalma őseinknél ismeretes volt. Neveik a B-L és B-R szócsaládon belül rengeteg magyar kapcsolatra hívják fel a figyelmet. Az őstörzsi részben hangsúlyoztam, hogy az avarok és palócok igen közeli nyelvrokonok. Brennius (avar) és Belinus (palóc) királyfiak nevei ezt csak alátámasztják.

Istentiszteleti helyek

Az ír szigeteken, Killarney vidékén egy Anu, vagy Annan nevű anyaistennőt tiszteltek. Anu neve a magyar anyu, anya, s anyag szavakkal azonos. Figyelemre méltó, hogy az írek még helyes értelemben használják e nevet. A Kárpát-medencétől távolabbi területen, Sumeriában Anu már a szó értelmét vesztve férfi istenség nevét jelentette. Annwfn a kelták másvilága, se mennyország, se pokol, hanem egy e világgal párhuzamos világ. E név az anna, anya és fény szavakkal mutat hasonlóságot, fényország jelentéssel.

Istentiszteleti helyeik között legismertebb a ma Stonehenge-nek nevezett köralakú építmény. Kék kövei a Carmarthen közelében lévő Prescelly hegységből erednek. Csángó testvéreink nagy tiszteletben tartják a “kék hegyek”-et, melyek földtörténeti szempontból fontos szerepet játszanak.[20] Prof. Ashe kapcsolatba hozza ezen épitményeket az abderai Hecataeus említette kerek templomokkal, melyek a Hyperboreusok földjén vannak. Stonehenge II és III Kr.e. 2.500 és 2.000 között épült. E szent hely papjai, a druidok a görögök szerint Hyperboreai táltosok. Egy neves képviselőjük Mog Ruith volt; a hagyomány szerint bikabőr ruhába volt öltözve, e fölé madár-ruhát öltött, s repülni is tudott. E leírás alapján a nyugati történelemírás a szibériai, ázsiai sámánokkal hozza őt összeköttetésbe, nem túlságosan nagy lelkesedéssel. Aristeaus az Altáj hegység vidékén keresi Hyperboreát, s „Boreas mögötti terület” értelemmel magyarázza e nevet. Abarist Hyperboreából származtatja. Görög történetírók Abarist szittyának mondják, s a pythagorasi iskola alapításával kapcsolják össze. Későbbi görög írók a Duna felső folyása helyét hívták Hyperboreának. [21]A Mog-Ruith név első fele ismét Magorral, Ruith része a druid névvel együtt a T-R-es szócsoporttal kapcsolatos.

A druidok egy Esus, Yesu, vagy Hesu nevű istent imádtak, s e név miatt örömmel fogadták az első keresztény térítők érkezését. E név görög kiejtése Hiesu, vagy Hiesus. Spanyol nyelven mai napig is a H-hangos Hesu név használt. Shakespeare-nél használt Jesu négy betűs neve, mint ’Tetra grammaton’, kultikus értelmű. E nevek azonosak a jász nép Istenének, Jós, Jász, Jizzu nevével. Ionia nevének jász eredetét tárgyaltuk.

Cornwall folyónevei angol előttiek. A walesi caerne, s a karthagoi kart, várost jelentő szavak a magyar kör szó származékai.

Lelkiek terén az ősök bölcsességét akarták visszahozni. Szent szertartásuk a „Tölgyfa és fagyöngy (mistletoe, óangol mistel + tan=mistle+ág) szertartás”, mikor a pap a tölgy ágai között állva tanítja az embereket, mint magyar táltosaink. Hittek a halhatatlanságban. Clement szerint Pythagoras tőlük tanult. A Stonehenge viszont bizonyíthatóan a druidokat megelőző kor terméke volt.

Manopus egy ír istenség neve, kit hárfával a kezében ábrázoltak. Hasonló e vonás az Apolloról alkotott képzetekkel, de Manopus nem napisten. Neve Mén istennevünkkel kapcsolatos. E szó tágas családja többek között a manó (férfi), manyó (öregasszony), menyasszony szavainkat, az angol man (ember, férfi) szót foglalja magában, s Mén isten nevéhez vezet, akiről számos népatyát neveztek el a Földközi-tenger vidékétől Egyiptomig. Templomainkban, imáink végén elhangzó „Amen” őt idézi. A Brit Szigetek számtalan ősi fehér ló ábrázolása is hozzá vezet. Manopus nevének második szótagja apa szavunkkal, s egy magyar nemesi család Opos nevével is egyezik. Nevének részeit összegezve a Ménapa eredményhez jutunk. Nemzeti eredetregéink egyike a Fehérlófia származástudatot tartja ébren.

Az Avebury és Silbury-i kőkörök újabb kutatások szerint idősebbek a Stonehenge-nél. Avebury magyar jelentése körvár (öv, év szavaink kört jelentenek, vár szavunk az angol bury azonosa), s avar őstörzsünk műveltségi körét idézi.

A rege szerint Silbury egy Sil (ejtsd: szil) nevű király nyugvóhelye, kit arany páncélban temettek el. Szil helységnevünk, vallásos tiszteletben részesített szilfánk, Szélurfi, a megtermékenyítő erőny jelképe kapcsolatban van e névvel. Szilfából készültek templomi edényeink, s a magyar asszonyok még a közelmúltban is szilfa-teknőben dagasztották kerek kenyereiket, melyek alsó lapjára, felvágás előtt a kereszt, a fény és élet magyar jelét rajzolták, az ősöktől megőrzött szokás szerint. Angol nyelvterületen is megkülönböztetett gyakorisággal foglal helyet a szilfáról (elm) elnevezett utca. Silbury valaha egy ős anyaistennő szent helye is volt, s szarmata/szolim ősműveltségi termék.

Gyakori a három női alak ősvallásból eredő együttes ábrázolása a Brit Szigeteken, s ezek kilétét nem tudják magyarázni. Magyar hagyományaink szerint a tündérek mindig hármasával jelennek meg, kik Ipolyi gyűjtései szerint Nap-, Hold- és Csillag-anyák, s mindig együttesen jelennek meg földünkön. E gondolatkör lehet magyarázata a mára ismeretlenné vált kelta női hármasnak. Silbury nevéhez kapcsolom Sellő és Tündérfő csillagneveket. A Silbury vidéki lápok könnyen kapcsolhatók a sellő, hableány képzetekhez. A „Tavi Tündér” (Lady in the Lake) legendája is fennmardt, s e név később kelta papnői tisztséget jelentett. Elsüllyedt harangokkal kapcsolatos tündérlegenda szerint a vizitündérek a vízbe fulladó emberek életét-lelkét mentik hazánkban. Egyik legismertebb ilyen regénk a Karcsa-i templom építésének történetével kapcsolatos.

Cornwall-i kőkört „Víg leányoknak” (Merry Maidens) hívja a hagyomány, megszámolni köveiket csak nők tudják. A rege szerint ezek is életre kelnek, mint Stonhenge kövei, s körtáncot járnak. Tündérkori emlékként a hagyomány emlékezik arra, hogy az ősök repülni tudtak.

Kent hagyománybéli ura, Hengist nevét „ló”-nak értelmezik, s címerükben is a ló szerepel. Mind a hely, mind az alapító neve szoros összeköttetésben áll a hun népnévvel, kan és kanca szavunkkal. Palgrave szerint[22] a dániai juták első birtoka Kent, Kr.u. 450-ben. Nevük a dunántúli jász-játákra emlékeztet. A skót Kent név jelentése rúd, ami hímségi jelkép, s kan szavunkkal rokon. A ’Cantabria-i’-nak nevezett nép északnyugat Spanyolország kelta lakóssága, akiket Augustus hódított meg.

Kent egy ősi királya, vagy hőse volt Brethwald, később ez a név méltóságnévként marad fenn. Aethelbert Kr.u. 597-ben uralkodott Kentben, Northumbria királya Aetelfrith volt. E nevek királyi származást jelölnek, s az Atilla-Etele fogalomkörbe tartoznak.

Kent Cantium, illetve Cantawara első szótagjával azonos a magyar kanta, kancsó szó, s az ebből eredő latin cantharus, görög kantharos szó, mely egy bizonyos kétfülű kancsó neve. A kanta befogadóképessége nőiségi, a belőle való öntés, ontás hímségi, s e kettő együttesen életejelkép a világ különböző műveltségeinél. Pogány vallások templomai előtt rendszerint vagy természetes forrás, vagy mosakodásra alkalmas kút, vagy medence volt, ugyancsak a hímségi-nőiségi fogalmak kifejezésére, ami a római katolikus templomokban már csak a kis szenteltvíztartóvá szelídült. Magyar Adorján feldolgozása alapján ezek a régi, kereszténység előtti magyar egyházak a női test felépítését követték; befogadó rendeltetésük valóban nőiségi jelkép. Nyelvünkben az anyaszentegyház szó kereszténység előtti időket idéz. Addig, amíg az Ég, tehát Isten nevéből eredő egyház szó szellemi közösséget, az anyaszentegyház anyagi épületet, s földi menedéket jelent.

A rómaiak elfoglalt területeiken egy már megalapozott vallási központban építették fel saját templomaikat, így Kentben, illetve Cantawaraban is. Itt Apollonak építettek szentélyt, s ez elárulja, hogy naptiszteleti hely volt az őslakósság körében is. Ennek helyére a keresztény korszakban St. Augustine tiszteletére építettek 597-ben apátságot, s ez vált később a Canterbury érsekséggé.

A kancsó egyik népi neve „Kincső”, amivel egy népcsoportunk a Göncöl szekeret nevezte el.[23] E név az ég felé irányítja tekintetünket. Kincs szavunk fényt, gazdagságot is jelent. Cantawara ősi neve szerint e vár életet, fényt, gazdagságot is rejtett magában.

A fehér ló a Brit szigetek őslakóinak híres jelképe volt. Erről az Uffington-i fehér ló földbe vájt, hatalmas képe, vagy a Silchester-i érmék lova is hírt ad. Alfred királlyal is kapcsolatos egy ilyen fehér ló ábrázolás. A király nevét „Elf-rede”-nek magyarázzák; a szó első szótagja tündérkori eredetről beszél. Bátor, művelt egyéniség, s törvényei a vérontást szüntették be. Ugyancsak e vidéken egy „Ló-istennőt” is tiszteltek Epona név alatt, kinek tiszteletét később a rómaiak is átvették, ahol Reginának hívták. Nevében pannon népünk nap és fény szava rejtőzik; a ló és lovasa együttesen a pannonok Panna Nagyasszonyát jelenti, s élet és napjelkép.

Cerne egy Helith, Helis, vagy Heil nevű istenség tiszteleti helye. A Cerne-i óriás földrajza egy kallót tart kezében, s kétségtelen termékenységi jelkép voltának más jeleit is ékesen feltüntették a múlt idők művészei. Itt mind a helységnév, mind az istenség neve kör, kel, illetve Kolos, Kallós szavunkkal kapcsolatos. E nevek számos magyarországi helységnévben fennmaradtak, s az erdélyi Kolozsvár neve is ezen ősi nevet őrzi. E szócsoport terméke a rómaiak kallóval ábrázolt Herkules istensége is, de ők e nyelvi összefüggést már nem értették. Ide tartozik a görög írók említette szittya Kolaxis, s Heracles fiának Gelonosnak a neve is.

Lays-nek hívják a szentélyeket gondolatban összekötő egyenesek mentén fekvő szent helyek rendszerét. E vonalak mindegyike kb. tíz mérföld hosszú. Ezek közül a leghitelesebb a Szent Mihály szentélyével kapcsolatos egyenes. Tisztelete a főniciakhoz vezet Mikalu, Mikál alakban a Brit Szigeteken. Korábbi munkáimban[24] tárgyaltam Szent Mihály alakjának Magorral való kapcsolatát. Erdélyben is Szent Mihály nevéhez kapcsolódnak a legősibb istentiszteleti helyek Dr. Baráth Tibor meglátása szerint. A „Lays” rendszere hasonlítható az inka Cuczko[25] központú, sugárirányban épített szentélyrendszerhez is.

Csillagok Szentélye a neve az ősi utak, természetes mélyedések alkotta „térkép”-nek, mely a Somerset-i Glastonbury vidékén a 12 állatövi jel képét alkotja. Felfedezője Katharine Maltwood a sumiroknak tulajdonítja ezeket az utakat, de nagy méretük és koruk látszólag ellene szól ezen elméletnek. A tudósok ezeket a vonalakat és rajzokat a mai állatöv figyelembevételével erőltetettnek tartják. Itt viszont meg kell említenem, hogy a magyar pásztorok, vándorok, s főleg az éjszakai foglalkozású vadászok az égi csillagok alapján, csillagtérkép szerint irányították lépteiket. A gyakorta járt utak valóban csillagtérképet vetítettek a földre. Hazánkban minden helynek megvolt a maga csillaga. Így kettős csillag áll Hollókő vára felett: Mátyás király és kedvese csillaggá vált alakjai. Figyelemre méltó még, hogy angol régész-történészek a sumirok nyomait vélik felfedezni a Brit Szigeteken, bár a bizonyító kellékek hiányoznak. Népünk SZ-M szócsoportbeli, szem-szemere nép nyelvi és műveltségbeli termékeinek angliai jelenléte viszont jelentős.

A walesi legendák tudnak egy Beli-Mawr (Beli a Nagy), vagy „Beli, Manogan fia” létezéséről, kiben népük ősapját tisztelik. A számtalan „-billing” szórészt tartalmazó helységnév a Brit szigeteken Belinus nevével kapcsolatos. Mind a walesi népnév, mind Beli ősatya neve palóc népcsoportunk Bál Napistenéhez vezet. E név kapcsolatban van a Diodorus Siculus által megőrzött szittya királyfinak, Palosnak a nevével is. E szónak indogermán etimologiája nincsen.

A kelta hagyomány a Szigetek északi része urának Brennius-nak a nevét egy Bran nevű isten nevéből származtatja, mely szó hollót jelent (angol bran = raven; itt a magyar nyelv egy tulajdonságával, a szómegfordítással állunk szemben.). Bran a druidok tavaszi ünnepségének Beltain-nek az ura. Ismertek egy Belinus, vagy Belenos nevű istenséget Észak Itáliában, illetve dél-Gaul vidékén, s mindezek a nevek a palóc Bál, Béla Napisten névvel azonosak.

Beltain, Beltane, vagy Bealltainn ismeretlen eredetűnek mondott kelta szó. Magyarázata a Balaton nevével egybecseng. s első szótagja Bál nevéhez vezet. Bál istenünk tava a Balaton, a költőink által megénekelt „élet tava”. A Brit szigeteken, északnyugat Wales-ben is van egy Bala nevű tó. Mind a Balaton, mind Beltain nevének második szótagjával kapcsolatban felemlítem „tenő” szavunkat, mely tenni, teremteni értelemmel a Bécsi Kódexben jelent meg Isten értelemmel[26] s ma Isten szavunk része, melynek teljes értelme: Ős Tenő, Ős Teremtő. Ugyanezen „ten” szótag hangzóegyezkedéses alakja lehet Balaton szavunk, s a kelta Beltain szó vége, Bál-teremtő, illetve Teremtő Bál értelemmel. (A jelzőnek a jelzett szó utáni előfordulása nyelvünkben lehetséges; ilyen például Becskerek városnevünk, mely mai szóhasználattal Kerek Becs-et, kerek várat jelent.) További lehetséges kapcsolatok a következők: A kelta „ton” szó szent helyet jelent, s rokon a magyar tanya szóval. Országot jelző „ia” ragunk mellett a „ton, tom” ragok is szerepelnek, mint Egyiptom esetében. E szerint a Balaton Bál szent helye. A teremtés (tenő), a tavaszi ünnepség (Beltain), s a Balaton, mint az Élet Tava a szavak összecsengését tartalommal is támogatja. Ten+ger, tenger szavunkkal is kapcsolatban van, kerek szent hely értelemmel, s kapcsolatban van a nedű szóval is. Az ős világtenger idején ez volt az egyetlen „hely”.

Egy másik magyarázati lehetőség a punokhoz vezet, kik az ifjú Bált Átonnak nevezték, s e kettő egybevétele: Bál / Áton adja ki e tó nevét. Mindezen szórészek a magyar nyelv termékei. Az „á”-zós kiejtés a palóc nép nyelvjárásának része. Bál, Bél, Béla nevéhez kötődő helységnevek valaha gyakoriak voltak. Ma Bakonybél őrzi emlékét.

Él a szigeteken olyan néphit, mely szerint fiúgyermekek tetszés szerint szarvassá, vadkanná, farkassá változhatnak, majd ismét emberré tudnak válni, mely hit Csodaszarvas regénkkel, s a szarvassá vált fiúk regéjével van összeköttetésben. E néphit tavaszi, párválasztási szertartása az amerikai indiánoknál mai napig él, s a valahai egységes emberiség egységes műveltségét idézi. E képesség létéről és életben tartásáról népünk tündér-keresztelőjének szertartása is hírt ad még napjainkban is.

Manawydan, Llyr fia, illetve Manannan, Lir fia egy ír tenger-isten neve. A Lir név magyarban összeköttetésben áll a lé s lőre, folyadékot jelentő szavakkal. Manann Mén holdistenünk nevét idézi. A hold és tenger összekapcsolása természettudományilag helyes, hiszen a hold nagy hatást gyakorol a tenger vízére.

Man szigetének walesi neve Manaw, ír neve Mana, Manu, melyek ugyancsak Mén istenségünk nevével azonosak.

Arthur Guinevere királynője néha három alakban jelenik meg, s ezért a walesi hármas női istenséget sejtik személyében. E hármasság azonosítható a hold három megjelenési alakjával, s az Ipolyi említette Nap-, Hold-, Csillag-asszonyok magyar hagyományával is, kik mindig együttesen jelentek meg e földön, s korábban már tárgyaltuk.