Záhonyi András
A tatárlakai korong 7000 éves?
Nemrég a készítés (vagy használat) idejére utaló csillagászati üzenetet sikerült felfedeznem a Maros árteréből előkerült tatárlakai agyagtáblákon. Meglátásom szerint az Auriga (Szekeres) csillagképtől indulva a Kígyó és Kígyótartó csillagképekig (a Nyilas és Skorpió csillagképek határpontjáig) „bukkannak fel” a csillagképek rajzolatai a korongon, méghozzá abban a sorrendben, ahogy az égen is láthatók!
Ha kormeghatározásra szeretnénk felhasználni az előbbi felismerést, egy fontos kérdésre kell választ adnunk. Mikor (mely világkorszakban) láthatjuk a tavaszi napéjegyenlőség napján -- a naplemente idejétől a másnap hajnali napfelkeltéig -- az említett csillagképeket a csillagos égen?
Ez az időszak az Ikrek világkorszak vége. Ugyanis kb. Kr. e. 5000-4500 körül láthattuk felbukkanni a március 21-i éjszaka folyamán az említett (és a korongon is látható) csillagképeket az égen.
Eddig két -- mérési eredmények alapján megállapított – korbecslés szerepelt a szakirodalomban: az egyik szerint a korong és a másik két agyagtábla kb. 5000, a másik szerint kb. 7000 éves. A cikkemben most leírásra kerülő felismerés a korong kb. 7000 éves kora mellett sorakoztat fel egy újabb érvet.
A korong rajzolatait sumer képjelekként olvasva a csillagászati értelmezésben tárgyalt csillagképek sumer nevei bukkantak elő, s ezzel a korong korára vonatkozó felismerésem egy másik irányból is megerősítést kapott.
A tatárlakai táblák -- akár 7000, akár „csak” 5000 évesek -- kiemelkedő kultúrtörténeti emlékeink, és felirataik az ősi világszemléletet tolmácsolják. A kultúra és az írásbeliség áramlásának irányával kapcsolatban (azon, hogy ki az átvevő, illetve az átadó) a kétféle kormegállapítás miatt megoszlanak ugyan a vélemények – azonban a Kárpát-medencei és a sumer kultúra közötti kapcsolat tényét nem lehet vitatni (a mezopotámiai jelkészlet felbukkanását egy Maros-menti agyagból készült tárgyon a szakemberek többsége elismeri).
A tatárlakai táblákkal együtt előkerült leletekről és a régészeti feltárás részleteiről Makkay János könyvében találunk részlete leírást (A tartariai leletek, Akadémia Kiadó, Budapest, 1990.)
Az agyagtáblácskák rajzolatait a szakemberek többsége (mezopotámiai vagy rovásírásos) feliratként értelmezi. Közülük azonban csak egyről -- a korong alakúról -- találunk nagyobb számban anyagot a szakirodalomban.
A könyvekben, folyóiratokban publikált olvasatok közt nincs két egyforma. Ennek bizonyára az a magyarázata, hogy a korongon csak kevés (alig több, mint tíz) jel található. A mezopotámiai szakszótárakban egy jelhez akár 10-50 értelmezés is tartozhat, így az ellentmondásmentes értelmezések száma igen nagy lesz, ha más szempontokat (pl. a korong feliratának kapcsolatát a másik két tábláéval, az előforduló istenség- és városnevek egyidejűségét, a csillagászati vonatkozásokat) nem veszünk figyelembe.
Most néhány eddigi megfejtéshez szeretnék gondolatokat hozzáfűzni, melyről Friedrich Klárának a Dobogó c. folyóirat 2005-ös számaiban megjelent sorozatában részletesebben is olvashatunk.
Baráth Tibor a tatárlakai táblát és korongot rovásírásos feliratként kezeli. A rovásjel-ligatúrákat részeire bontja, melyek véleménye szerint a Rák havában eljövő Istenről tudósítanak. Baráth érdeme, hogy a téglalap alakú táblát együtt értelmezi a koronggal, és felveti a csillagászati értelmezés lehetőségét is: megfejtésében ugyanis szerepel a Rák jegye és a Nap. A korong olvasata Baráth szerint:
„Ez irány elé jön Isten négy órakor (hónap jele) Rák övön tíz telek után.”
A téglalap alakú tábla olvasata Baráth szerint:
„A Nap (az Ég ura) itt a Rákkor jön a napsugár lyukába.”
Az értelmezés során felvetődik néhány módszertani kérdés:
Baráth a jelek közé a korongon található furatot is beveszi (elé olvasattal) -- majd az előbbivel egyező, kör alakú jelet /a jobb felső és jobb alsó negyedben/ ó-nak olvassa.
Az „r” hangértéket többféle jelformához is hozzárendeli.
A rovásjelek mellett felbukkan a latin „L” /a jelalak alapján szóba jöhet az etruszk, a föníciai vagy az ótürk „l” is/, melyhez az „l” hangértéket rendeli Baráth. Nehezen érthető, hogy miért nem a magyar rovásírás l jeléhez rendeli a szerző az „l” hangértéket.
Olyan „részletkérdéseket”, hogy miért vesz csupán 4-et az egymás mellett elhelyezkedő és egy vízszintes vonallal áthúzott, 5 függőleges vonalkából (lásd a korong jobb felső negyedének felső jelét), nem találunk magyarázatot Baráth írásában.
Az „Ég ura” és a téglalap alakú táblán felismert (hosszú farkú) „egér” kapcsolata is további magyarázatra szorul (lásd Baráth T.: A magyar népek őstörténete, kiadta: Somogyi Zoltán, New York, 1997, 130-131. o. és 13. tábla).
Forrai Sándor (és tanítványai) szerint rovásjeleink közül a Z, az Ny, és a Gy (valamint ligatúraként a B és a P, illetve a jobb felső negyed egyik „szilvamagjában“ az Ly) ismerhető fel a korong jelei között (lásd Forrai S.: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, Magánkiadás, Bp., 1994, 23-24. o.)
Ha a bal felső negyed „V“ alakzatát jelnek vesszük (s nem karcolásnak, ahogy ezt többen is teszik), akkor az S rovásjelünk is felbukkan a korongon. Ezt a lehetőség Forrai Sándor könyvének megjelenése után merült fel. Ezen jelnek Friedrich Klára is nagy jelentőséget tulajdonít.
Badiny Jós Ferenc ezzel kapcsolatban megjegyzi: ha rovásjeleket azonosítunk a korongon, akkor azt nem lehet sumer képírásos (piktografikus) feliratnak tekinteni.
Emellett felmerül két további módszertani kérdés is:
-- Vajon miért csak néhány jelet sikerült rovásjelként értelmezni, s nem az összeset?
-- Rovásjeleink mellett miként bukkanhat fel ugyanazon a feliraton belül az O mint moabi vagy szidoni (főníciai) rovásjel, esetleg mint a Nap egyiptomi képjele?
A nemrég elhunyt Harmatta János professzor külön érdeme, hogy a másik (téglalap alakú) tatárlakai táblácska feliratát is értelmezni, és azt szerves egységben tárgyalja a koronggal és a 3. sz. táblán látható képpel (lásd Harmatta János: Neolitkori írásbeliség Közép-Európában? Antik tanulmányok 13. 3. 1966). A kevésbé ismert 3. sz. tábla életfát és állatokat (esetleg emberalakot) ábrázol, felirat rajta nincsen (lásd az 2. ábrán).
Az eddigi legátfogóbb és nyelvészetileg egységes értelmezéssel kapcsolatban érdemes feltenni egy kérdést: vajon miért akkád isteneknek (Palil, Usmu és Samas) juttatott liszt és búza, mint áldozati ajándék szerepel Harmatta sumer nyelvet (és sumer uralmat) feltételező megfejtésében?
Sajnos nem kapunk magyarázatot rá, hogy a felsorolt istenségek neveit miért akkádul adja meg Harmatta, amikor azoknak a korongon található piktografikus jelei a szakszótárakban mint klasszikus sumer képjelek szerepelnek. A megfelelő sumer istenségnevek egyébként a következők:
Palilnak IGI,
Usmunak ARA,
Samasnak UTU a sumer megfelelője.
A korong készítésének idején ugynais őket tisztelték, nem pedig a csak később felbukkanó akkád párhuzamaikat (az akkád névváltozatok: Palil, Usmu és Samas).
A termény- és állatáldozat kapcsán említem meg, hogy Hruška szerint munkások gazdasági teendőiről és juttatásaikról szól a felirat. Ez a megközelités a táblák üzenetének teljes deszakralizálásával egyenértékű, hiszen az istenségek nevei már szóba sem kerülnek, csupán a mezőgazdaság és az állattartás fogalmai jelennek meg Hruška szerint.
Badiny Jós Ferenc szerint (Badiny Jós F.: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig, Orient Press K., 1996, 203. o.) dicső óvó nagyasszonyunkról beszél a korong felirata.
Badiny közismert táblázatával kapcsolatban eddig elkerülte a táblázatra hivatkozó szakemberek figyelmét, hogy a
8. sor L.353-as jelénél található „arc, ügyelni“ jelentés a
9. sor L.449-es jeléhez (IGI szem, arc) tartozik.
Emiatt L.353-nál kimarad a számba jöhető értelmezések közül ARA-Usmu, a kezdet és vég Janus-arcú istene, mely Harmatta Jáos professzor értelmezésében is fontos szerepet kap (lásd Harmatta János: Neolitkori írásbeliség Közép-Európában? Antik tanulmányok 13. 3. 1966).
Egyes kutatók -- a Hood és Badiny táblázatára hivatkozva – a szabírok „naparcúságának alátámasztását látták a korong jeleinek értelmezését bemutató táblázatban (SA.PIR = L.353 SA arc + L.381 PIR nap). Ez az érvelés azonban az elcsúszás miatt nem tartható, mivel a SA L.353-nál nem jelent arcot (fontosabb jelentései: NA5 rezonanciaszekrény, gomb, ARA Ara /másik nevén Usmu/ isten). A sa egyébként jellemzően mint fonetikai érték szerepel L.353-nál.
Friedrich Klára értelmezésében keveredik a rovásírásos (a feltételezett nő nevének kezdőbetűje Z) és a képi (a bal alsó negyed íjra emlékeztető ábrájáról Friedrich arra következtet, hogy nyílvessző okozta a Z. nevű nő halálát, valamint a bal alsó negyed „felszálló füstje“ elhamvasztására utal) értelmezés.
Gyárfás Ágnes és Nagyné Fülöp Krisztina társszerzőjeként (Nungal, Ningirszu, Nefrot, Ménrót, Nimród, Ősi Gyökér 2002/4., 64-71. o.) már magam is kifejthettem gondolataimat a tatárlakai korong bal alsó negyedének feliratával kapcsolatban. Akkor még csak a Nyilas csillagkép felismeréséről számolhattam be.
Ezen írásomban kiegészítem az ott leírtakat, és kísérletet teszek a korong teljes jel- és képkészletének csillagászati értelmezésére.
Az eddigi megfejtéseket -- köztük az előbb már említetteket -- áttanulmányozva arra jutottam, hogy olyan értelmezést érdemes keresni, amely módszerében egységes és több szempontból is megerősíthető.
Ezért kezdtem bele a kör alakú tárgyak jeleinek, rajzolatainak vizsgálatába. Arra jutottam, hogy több esetben -- pl. a tordosi korong (Erdély), a knosszoszi (Görögország) kör alakú tábla és a karanovoi agyag pecsétnyomat (Bulgária) jeleinek elemzése során – a jelek csillagképek ábráiként is értelmezhetők.
Innen vettem a bátorságot, hogy nekifogjak a tatárlakai korong alapos csillagászati vizsgálatának. Vizsgálati módszerem alapja a csillagképi megfeleltetések, párhuzamok keresése. Meggyőződésem, hogy az analógiás és racionális gondolkodás nem egymás kizárói, hanem -- éppen ellenkezőleg -- egymás segítői lehetnek, ha megfelelő helyen és alázattal együtt alkalmazzuk őket.
Paksi Zoltán (Égi utak csillagüzenetei, Sárosi és fiai, Fót, 2001) szerint a mítoszok és mondák alaposabb vizsgálatához nemcsak a Napút 12 állomásával, hanem a mellettük felsorakozó csillagképekkel is érdemes megismerkedni. Ezért a mérsékelt éghajlati övről megfigyelhető mindegyik csillagképet belevettem a vizsgálatba.
Paksi másik fontos megállapítása, hogy a Zodiákus állomásait szimbolizáló jelek inkább az adott időszak tulajdonságaira (minőségére) utalnak. A csillagkép formájára, alakjára vonatkozóan viszont már nem adnak mindig egyértelműen biztos fogódzót az asztronómiában és a csillagászatban egyaránt használt mai szimbólum-változatok. A Kos csillagkép alakja pl. a részletes csillagtérképen egy fejjel, törzzsel és lábakkal rendelkező állatra emlékeztet.
Természetesen a csillagképet alkotó, egymástól óriási távolságra elhelyezkedő csillagokból álló összképbe bele lehet képzelni a Kos ma közismert asztrológiai jelét is, különösen, ha a figyelembe veendő fényességi fokozatot ennek megfelelően választjuk meg. A Kos esetében pl. a lábak és a „fej“ egy részének "elhagyásával" juthatunk a kos szarvaira emlékeztető, ma használatos alakzathoz.
Az Orionnal kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy csillagtérképek általában csak az égi Nimród „testét“ jelölik, íját és feltartott karját már nem. Ha csak a „lecsupaszított alakzatot“ vesszük tekintetbe, akkor elvész több olyan részlet, amely az ősi mitológiák megértésben segítségünkre lehet.
Ha rosszul tesszük fel a kérdést, akkor szinte reménytelen, hogy kielégítő választ kapjunk. A "jó kérdés" azonban már magában hordozza a helyes válasz lehetőségét.
Ilyen jó kérdésfelvetésnek bizonyult, amikor az égen megfigyelhető csillagkép-alakzatokból kiindulva keresni kezdtem azok leképezését a korong jelei között. Az eredmény meghökkentő: a korongon az Ikrektől (pontosabban a mellette elhelyezkedő Szekerestől) a Nyilasig sorban következnek egymás után az égen is egymás mellett sorakozó csillagképek!
A meglepő felismerés hitelét tovább erősíti, hogy a korong negyedeinek jeleit sumer képjelekként értelmezve ugyancsak csillagképekhez -- azok sumer neveihez -- jutunk.
Tegyük egymás mellé a tatárlakai korong fényképét és egy részletes csillagtérképet (3. ábra)! Ha összevetjük azokat, meglepő felismerésre juthatunk.
Ha a korongon a bal felső negyedből indulva az óramutató járásának irányában haladunk, meglepve tapasztalhatjuk, hogy szinte ugyanazokat az alakzatokat látjuk, mint az éjszakai csillagos égbolton. Tájékozódásunkat segíti a korong "célkeresztjében" található lyuk.
Ez egyrészt arra utal(hat), hogy a korongot nyakban hordták, másrészt pedig arra késztet, hogy rajta keresztül a csillagos égre pillantsunk.
Vajon meg lehet-e egymásnak feleltetni a korong rajzolatait és a csillagtérképet?
Kísérletem a kölcsönös megfeleltetésére sikerrel zárult. Ahogy a két ábrán is nyomon követhető, a csillagösvény állomásait az Ikrektől (pontosabban a Szekerestől, amely a Bika és az Ikrek csillagkép között helyezkedik el) indulva figyelhetjük meg a korongon.
Az Ikreket a Hidra (felette a Holló, a Serleg, a Szeksztáns és a Rák), a Mérleg, a Farkas, a Kígyó a Déli Koronával, a Skorpió ("farka"), valamint a sort záró Nyilas csillagkép követi.
Amint megfigyelhetjük, a sor teljes. Az Oroszlán csillagképet ugyanis az alatta elhelyezkedő Hidra képviseli, a Rák pedig a Hidra alatt megfigyelhető négy kisebb alakzat egyikével azonosítható.
Láthatjuk tehát, hogy a tatárlakai korong nem pontosan a mai Napúton halad végig, hanem a valamivel alatta. Így pl. a Szűz helyét a vele egy időszakban megfigyelhető Holló jelzi. Mi lehet ennek az oka? A magyarázatot érdemes a precesszióban keresni, hiszen Kr. e. 3-4000 körül nem a Kis Medve, hanem a Sárkány „lábát” alkotó csillag töltötte be (a Föld tengelyének meghosszabbításaként) a Sarkcsillag szerepét.
Az Ikrek világkorszak második felében (a korong keletkezésének egyik feltételezett időpontjában) a tavasz beköszöntekor (azaz a Kos kiséves időszakának kezdetén) a Nap mögött a Szekeres húzódott meg.
A Szekeres az Ikrek és a Bika között helyezkedik el, valamivel felettük.
Ennek alapján érthető meg a felirat készítőjének kifinomult eljárása, melynek révén egyszerre több dolgot is el kívánt mondani.
Az Ikrektől a Nyilasig található csillagképeket ugyanis egyszerre láthatjuk az égen a Kr. e. 5000 körüli időszak tavaszi napéjegyenlőségeinek (a Kos hónapjának) kezdetén.
A csillagképek "felismerése" után próbáljuk meg a korong jeleit sumer képjelekként is értelmezni!
Mivel rovásjeleink felhasználásával nem sikerült a korong összes alakzatát értelmezni, megpróbáltam azokat sumer képjelekként azonosítani.
A bal alsó negyedben nyílhegyekre emlékeztető formát látunk. Ez a Nyilas csillagkép jelét juttatja az eszünkbe. Sumer képjelként olvasva őket a pa3PA olvasathoz jutunk, ahol pa3 (L.450) -- mint hangtani kiegészítő -- azt jelzi, hogy a L.295 jel olvasatai közül most a PA-t (és nem az UGULA, SIG3 stb. olvasatokat) vegyük figyelembe. A PA fő jelentései között "természetesen" ott szerepel a Nyilas csillagkép, hiszen annak rövid neve.
Ha a jelek formáját vesszük vizsgálat alá, akkor a negyed alsó jele, a kettős kereszt a Skorpió 'farkát' (és a Déli Kereszt csillagkép néhány csillagát) jeleníti meg, mely a Nyilas mellett található. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Nyilasnál a jelek formája és sumer olvasata is ugyanarra (a Nyilas csillagképre és környezetére) utal.
A bal felső negyed jelei a HUN(.GA) olvasatot, vagyis a Kos csillagkép sumer nevét adják.
A rajzolatban azonban nem a Kost, hanem a Szekeres (Auriga) és az Ikrek csillagképeket ismerjük fel. De hová tűnt a Kos rajzolata?
Ennek megválaszolásában segített Friedrich Klára felvetése, mely szerint egy kis „V“ alakú jelet is felismerhetünk a bal felső negyed bal oldalán. Ez a jel ugyanis jellegzetesen a Kos csillagképet formálja meg.
Vajon mi lehet az oka ennek a jelzésnek, hiszen a Kos nem közvetlen szomszédja a Szekeres (és az Ikrek) csillagképeknek?
A Kos időszak kezdete -- a tavaszi napéjegyenlőség – egy kitüntetett időpont, az ókori kultúrák jelentős részében az év kezdete. Logikusnak tűnik, hogy a korongon látható „csillagállást“ ekkor keressük a csillagos égen (pl. úgy, hogy a korongon található furaton keresztül vizsgáljuk a csillagos eget).
A Kos jelének felismerése segített megérteni a korong készítőjének azon nemes törekvését, hogy a korong „használatának“, illetve keletkezésének idejét is pontosan megadja. Ugyanis a korongon látható csillagképeket (az Ikrektől a Nyilasig) éppen a tavaszpont idején láthatjuk a csillagos égen, méghozzá éppen naplemente után.
Nem kaphatnánk utalást a korong keletkezésének idejére, ha a bal felső negyednek az Ikrek csillagképet kirajzoló jele az írásjelekkel is az Ikrekre utalna, s nem állna ott mellette a figyelemfelkeltő „V”, a Kos jegy jele. Enélkül elveszne az időre utaló támpont, vagyis nem tudnánk felismerni, hogy a Kos hónapjában (a tavaszi napéjegyenlőség idején) és az Ikrek világkorszak kezdetén, kb. Kr. e. 5000 körül) megfigyelt csillagállásról van szó.
A tavaszpont több kultúrában is egybeesett az év kezdetével. Az ókorban az év kezdetét jellemzően a tavaszi napéjegyenlőség idejére tették (nem pedig a természet működéséhez nem igazán kapcsolódó január elsejére, mint ma tesszük).
A jobb felső negyed jeleinek alakja a hosszan elnyúló Hidra (vagy másik nevén Vízikígyó) csillagkép alakjára emlékeztet. Az alatta (a csillagtérképen felette, mivel ott nem a valós elhelyezkedésnek megfelelően, hanem sorban, egymás mellett láthatók a csillagképek) szereplő négy kisebb alakzat a Holló, a Serleg, a Szeksztáns és a Rák csillagképeket juttatja eszünkbe.
Ezek után már nem okozhat meglepetést, hogy a L.374 MUS jel alakja a korong megfelelő alakzatával egyezik meg. S ugyan jelentése is mi lehetne más, mint kígyó, sárkány, a csillagképek közül pedig a Hidra (mely a csillagtérképen az Oroszlán alatt 'siklik' az égen)?
A jobb alsó negyed értelmezése maradt még hátra. Képileg a Mérleg, az égen alatta elhelyezkedő Farkas, valamint a Kígyó /és a Kígyótartó/ csillagképeket jeleníti meg. (A Farkas helyén a mellette elhelyezkedő Kentaur is szóba jöhet.)
Kíséreljük meg a negyed rajzolatait a L.172 BIL jellel összevetni! Értelmezzük a jelet felbontott ligatúraként! A ligatúra felbontását az indokolja, hogy egy ilyen „hosszú“ jel csak „kettévágva“ fér rá a korongra. Ezzel az eljárással a két alsó negyedet összeolvasva a PA.BIL (jelentése: Nyilas csillagkép) olvasathoz jutunk, mely ugyancsak jól illeszkedik eddigi rendszerünkbe. (A Nyilas csillagkép „leghosszabb“ neve: PA.BIL.SAG, rövidebb névváltozatai: PA.BIL és PA.)
L.353
+
L.381
+ L.128
= L.172 
A következő feladatunk, hogy a téglalap alakú tábla jeleit is hasonló módszerrel vegyük vizsgálat alá. Ehhez legjobb kiindulásul Harmatta János értelmezése szolgálhat, mely Enlil istennek szánt fogadalmi ajándékokat olvas ki a téglalap alakú tábla jeleiből (lásd Harmatta János: Neolitkori írásbeliség Közép-Európában? Antik Tanulmányok 13.2. 1966).
a
Bika
csillagkép, a mellette található alakzat 
(mely
egy
hármas csillagra emlékeztet) pedig a
Pleiádok
/a Fiastyúk/ égi alakzatát tárjas elénk.
A jobboldali oszlop jeleiben valószínűleg az Orion ismerhető fel. A baloldali oszlop jelsora még további vizsgálatot igényel.
Cikkemben az 5-7000 évesnek tekintett tatárlakai korong csillagászati üzenetének eredtem nyomába. A korong rajzolataiban az Ikrektől a Nyilasig egymás után következő csillagképeket és környezetüket sikerült felismernem.
Mindezt az értelmezést megerősítették a korong jelei, melyeket sumer képjelként is értelmeztem. A Nyilas, a Kos és – az Oroszlán alatt húzódó – Hidra csillagképek nevének felismerésével sikerült a korong használatának és keletkezésének idejére vonatkozó utalást találni. A korong korára vonatkozó és a precesszió alapján „kódolt” üzenet szerint a korong kb. 7000 éves.
L: René Labat: Manuel d'Epigraphie Akkadienne, Paris, Imprimerie Nationale, 1948.
(Sumer-akkád francia szó- és jeltár)
1. ábra
2. ábra
(Az ábrák Érdy Miklós: A sumír, ural-altáji, magyar rokonság kutatásának története /Gilgamesh, New York, 1974, 486. o./ c. könyvéből valók, melyekért ezúton mondok köszönetet.)
A következő oldalon található 3. ábrán jól látható, hogy a csillagképeknek megfelelő rajzolatok a korong elforgatása során ugyanolyan sorrendben követik egymást, mint csillagképi megfelelőik az ég térképén. A csillagtérképek kapcsolódását a Mérleg és a Farkas csillagképekkel ismételt feltüntetésével jelzem -- ezért szerepelnek a felső és az alsó csillagtérképen is.
A szokásos XX. századi csillagtérképek égitesteket összekötő vonalhálózatát kiegészítésekkel láttam el. A vastagabb vonalak a korongon lévő rajzolatoknak megfelelő égi konstellációkat jelzik.
Miért volt erre a szubjektív(nek tűnő) kiegészítésre szükség? A válasz egyszerű: a szakralitásából az ókortól kezdve fokozatosan vesztő „tudomány” szakemberei a mitológiai vonatkozásokról egyre inkább megfeledkeztek, és a csillagképek ábráit egyszerű geometriai formákká silányították. A mai csillagtérképek eltérése a káldeus, illetve középkori -- részletes, mitológiai vonatkozásokat is tartalmazó -- égi térképektől jelentős, így az általam előbb bemutatott csillagászati alakzatok tulajdonképpen egy részleges visszakanyarodást jelentenek az ókor-középkor csillagképeinek világába.
Az egyes csillagokat természetesen másképp is össze lehet kötni, hiszen az emberi szem élessége, felbontóképessége személyenként eltérő, és az egyéniségünket tükröző képzelőerőnk is különböző alakzatokat „láthat bele” az égen megjelenő ponthalmazokba. Mégis az ókortól kezdve csak néhány jellegzetes variáns maradt fenn, és a csillagképek elnevezései is nagyfokú állandóságot mutatnak.
