Friedrich Klára

TATÁRLAKA TITKA

3. rész

Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor az Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig című könyvében (Orient Express Kft. 1996) bőséges elemzést nyújt át számunkra, nem csak magáról a tatárlakai leletegyüttesről, hanem időbeni, térbeni környezetéről is. Már a bevezető sorokban megemlékezik Torma Zsófiáról. Ismerteti a külföldi szakértők megállapításait és jogos felháborodással utasítja vissza Sinclair Hood angol régész kannibalizmussal összekapcsolt, emberáldozatra utaló véleményét. Megtudjuk, hogy a C14-es méréseket Dr. Hans E.Suess, a San Diegoi Egyetem professzora végezte és i.e. 5500-5000-re tette a leletek keletkezését. Pontosítja, hogy Vlassza nem 26 agyag szobrocskát és két kőfigurát, hanem Istenanyát ábrázoló 26 agyag szobrocskát és két alabástrom figurát talált. Leszögezi, hogy a korongon protosumir képírású fogalomjegyek láthatók, amelyekben nem kereshetünk csupán hangértékű rovásjeleket. Ezt a Dzsemdet-Naszr és Uruk néven ismert sumir kultúrkörök képírásából vett példákkal, valamint az itt látható táblázattal támasztja alá.

A korong megfejtése tehát Badiny Jós Ferenc olvasatában:

„Oltalmazónk! Minden titok dicső Nagyasszonya!

Vigyázó két szemed óvjon Nap atyánk fényében”

Bár a korongon lévő rovásjegyeinkről ennek ellenére sem mondhatunk le, teljes mértékben egyetérthetünk Badiny Jós Ferenc következő mondataival: „Ez a tatárlakai amulette az emberiség első értelmes és nyelvtani szabályokat is tartalmazó írásemléke. Így a történelem a Kárpát-medencében kezdődik, ezzel az írásbeliséggel.”

Marton Veronika A sumir kultúra története című könyvében (Magánkiadás 2000) Badiny Jós Ferenc alapján említi a leleteket. Kiegészíti azzal, hogy Torma Zsófiának igaza lehet abban, hogy a tatárlakai és a Dzsemdet-Naszr-i lakosság vallási képzete egy tőről fakad. Ismerteti Leonard Woolley (régész, Uruk ásatója) megállapítását, mely szerint a Dzsemdet-Naszr-iak a Kárpát-medencéből a Balkánon keresztül érkeztek Sumérba.

Tóth Kurucz Mária Clevelandben és Komáromban élő költő, műfordító, néprajzkutató 1996-ban Clevelandben kiadott, Erdélyi festett edények című munkáját Torma Zsófia emlékének ajánlja. A füzet valóságos kincsestára a tatárlakai leletek rokonságának, és azon ritka művek közé tartozik, amelyben a korong pontos rajza látható. Véleménye: „A táblák Délről hozott import mivoltának semmi sem mond jobban ellent, mint az erdélyiek rajtuk lévő jelképe, amiből később Életfa lett. A fenyőgally semmi szín alatt sem lehet szumér, mediterrán, avagy egyiptomi. Ez az ősi jelkép mindenhová elkísérte az őslakos Kárpát-medenceieket, bárhová is mentek.”

Erdélyi István régésznek köszönhetjük a mindmáig legjobb, térhatású felvételeket a táblácskákról, amelyeket a Turán 2001. április-májusi számában adott közre. Írásából megtudhatjuk, hogy Nicolae Vlassza az ásatást vezető régész éppen nem volt jelen, amikor a nevével elválaszthatatlanul öszszeforrott fontos anyag előkerült. A gödör feltárásáról nem is készült részletes dokumentáció. Újdonság, hogy egy agyagból mintázott horgony modell is volt a leletek között. Bár Erdélyi István írása igen rövid, mégsem mulasztja el megemlíteni, hogy az első magyar régésznő, Torma Zsófia is talált hasonló írásemlékeket Tordoson.

Kabay Lizett, kolozsvári néprajzkutató és művészettörténész őseink rejtett üzeneteinek meggyőző megfejtéséhez „dekódolásához” hatalmas ismeretanyaggal, képzelőerővel rendelkezik. Kulcsképekhez kulcsszavak című könyvében (Debrecen, 2000) a 49. és 52. oldal között olyan jelképeket is láthatunk, amelyekkel a korong egyes rajzai értelmezhetőek. Ilyen a sumér tízes számnév és a Nap ékjele, valamint a Nap és Hold együttes ábrázolása.

A szerző a korong jobb alsó negyedében két oltárt vesz észre, amelyek a Nap és Hold tiszteletére szolgálnak. A korong legnehezebben értelmezhető rajza a jobb felső negyedben lévő fésű szerű ábrázolás. A szelet vető táltos című könyvében bemutat egy edénytöredéket, amelyen hasonló minta ismétlődik háromszor, mint az eső jelképe, s ez esetleg közelebb visz a korong megfejtéséhez.

Mandics György  matematikus teljes mélységében megértette Torma Zsófia leletanyagának és a tatárlakai táblácskáknak összefüggését és fontosságát. Rejtélyes írások című, kisméretű, de nagy jelentőségű könyvéből idézek (Akadémia Kiadó 1987): „Az európai neolitikum felfedezésének története 1875 áprilisában kezdődött, amikor Vén András tordosi tanító egy tarisznya cseréppel kopogtatott be Torma Zsófia kisasszonyhoz. A meglepő formákat, ismeretlen díszítéseket látva a különc, gyűjtőhóbortjáról híres kisasszony a világ első ősrégész asszonya kifaggatta az öreget a lelőhelyről. Kiderült, hogy Tordos falu határában a Maros part tele van ilyen edényekkel, teljesen épekkel is…”

Varga Géza a Bronzkori magyar írásbeliség című kötetben (Budapest, 1993) a mellékelt táblázatban hasonlítja össze a tatárlakai, mezopotámiai, tordosi és székely jeleket.

A székely rovásírás eredete című könyvében (Budapest, 1998) szintén táblázatban mutatja be, hogy a mai székely-magyar rovásírás 32 jelével 26 jel rokonítható a Tordos-Vinca kultúrkörből, amelyhez a tatárlakai táblácskák is tartoznak.

Gyenes József nyugalmazott vegyészmérnök a rovásírás FDC rendszerének kidolgozója, a Kötött kéve című folyóirat 1996. december 19-i számában, önmagát is beleértve, tíz szerzőtől keresi a választ a koronggal kapcsolatos kérdéseire, amelyek közül a legfontosabbak: Mi célból készítették, mi volt a rendeltetése és milyen jelek láthatók a korongon? Önmaga így válaszol ezekre: „Amulett a csüggedés és kishitűség ellen a Sötétség korszakaiban, valamint csillagászati jelképek, piktografikus jelek, magyar írásjegyek.”

Szathmáry Atilla szintén a Kötött kéve folyóiratban (1997. szeptember 3.) meghatározza a magyar írást illetően legfontosabb feladatainkat. Véleménye szerint a korong megfejtése a következő:

„Egyetlen magasztos teljességünk leáldozóban,

De fény atyánk arca felemelkedik,

Ismét felragyog és betölti dicsőségét.”

A korong rajzát is közli, sajnos a kis V jel nélkül. Egyúttal eredeti méretben, agyagból, másik oldalon a Szathmáry féle megfejtéssel, eladásra kínálja karácsonyi ajándékul.

Radics Géza Eredetünk és őshazánk című művében (2002) a tatárlakai leletek jelentőségét ahhoz hasonlítja, mint amikor a XIX. században Rawlinson a sumér és a szkíta nyelvet azonosnak találta. (Sir Henry Rawlinson, 1810-1895 között élt angol régész, az óperzsa ékírás megfejtője, aki jelentős eredményeket ért el a mezopotámiai ékírás megfejtésében is.)

Jelen ismereteink szerint a Kárpát-medence ősi népe volt az írás feltalálója – szögezi le Radics Géza és ebben régészeti bizonyítékok alapján tökéletesen igaza van.