Szólít a múlt

Segesvár

Mikor az oroszok százezrei betörtek, akkor már  csak arról volt szó: becsülettel meghalni, s dicsőséget hagyni az utódokra. Mindenki tisztában volt vele, hogy Magyarország ügye elveszett. Erdély szorosait honvédeink vitézül védelmezték, de az orosz túlerő elől mindenütt meg kellet hátrálniuk.

Segesvárnál került döntő ütközetre a dolog. Egyfelől székelyek legendás Bem apója 5000 emberrel és 12 ágyúval, másfelől Lüders tábornok 12000 emberrel és 32 ágyúval. Bem égett a vágytól, hogy az oroszokkal összemérhesse fegyvereit, s nem várta be, míg csapatai mindenfelől összegyűlhetnek.

Július 31-én délelőtt 11 órakor kezdődött a csata. Bem Héjjasfalva felől bontakozott ki, az oroszok Segesvárt tartották megszállva. Lüders Maros-Vásárhely felől várta a főtámadást és serege jó részével maga is ott foglalt állást.

Bem eközben Fehéregyháza mellett kifejlődik, s megkezdi az ágyúzást. Az első lövésre Szkariatin orosz tábornok halva bukik le a lováról. Nagy riadal támad a magyarok közt és szuronyszegezve azonnal támadásra indulnak. De a túlerővel szemben mit sem tehetnek. Az oroszok fedett állásukból pusztító tűzzel fogadják rohamoszlopainkat. A honvédek hátrálnak, majd másodszor is, harmadszor is rohamra indulnak. Mindhiába, az orosz nem mozdul helyéből. A völgy megtelik puskaporfüsttel, s ádáz harci zaj harsog a levegőben.

Délután látja be Lüders, hogy Maros-Vásarhely felől semmi veszedelem se fenyegeti, s a csatatérre lovagol…csakhamar az összes kozákezredek pokoli dübörgéssel, irtóztató rivalgással nekizúdulnak a magyar seregnek. Csekély számú huszárságunk nem állja ki a lökést és menekül… A kozákok belevágnak gyalogságunkba, csapataink megrendülnek, hátrálnak, amiből csakhamar vad futás lesz. A kozákok utánuk és kaszabolják őket.

Bem maga is majdnem orosz fogságba esett. Kocsija felfordult és ő egy mocsaras árokba borult. Itt magát halottnak tettetve hever, amivel kikerülte a kozákok figyelmét. Éjjel aztán visszalopózott a csatatérre négy Vilmos-huszár a hosszas keresés után ráakadva, kimentette az ősz vezért.

E csatában Bemnek majdnem egész serege megsemmisült. Vesztettünk 1000 halottat és sebesültet, 500 foglyot, 8 ágyút, 2 zászlót, 790 honvéd eltűnt. Bem poggyásza, hadipénztára, a kolozsváriaktól kapott Rákóczi-kardja, mind az ellenség kezére került.

Ezzel Erdély sorsa el volt döntve. Komoly harcra többé nem került a dolog.

*

Petőfi halála

Halhatatlan lett. Az bizonyos. De hogy meghalt-e, azt sokáig nem tudta elhinni a magyar. Érczalakja ott áll Segesvár ormán, emléke ott lebeg a völgy párázatában, de testét, mely isteni lelkét rejtegette – azt nem találták meg a dúló csaták után. Egész legenda támadt nyomtalan eltűnéséről. A költők megénekelték, hogy az istenek magukhoz ragadták kedvencüket az örök fényesség honába, a székely nép meg sokáig regélte hegyei közt, hogy a muszka Szibériába hurcolta, s ott az ólombányákban raboskodik.

A hatvanas évek elején, mikor a nemzet először lélegzett föl szabadon, kezdtek Petőfi halálának körülményeivel foglalkozni.

Petőfi Magyarországról jövet július 25-én Beszterczén csatlakozott Bemhez, aki nyakába borult és össze-vissza csókolta. Bem egyenes hívására jött, - bár ne tette volna. Ettől kezdve nem is hagyta el az öreg katonát, akit a rajongásig szeretett. Július 30-án Székely-Keresztúron hál, Varga Zsigmond házánál. Július 31-én reggel a házikisasszony felkéri, hogy szavaljon valamit, s Petőfi egyszerre elkezdi:

Ott essem el én

A harc mezején

Ott folyjon az iffui vér ki szívemből…

Végigszavalta, azzal kocsira ült és elrobogott Segesvár felé… mintha végzete kergette volna… Mire odaért, már dörögtek az ágyúk. Petőfi Fehéregyháza széléről, egy rombadőlt kemence mellől nézte a csatát. Mikor az oroszok esti rohama megingatta a magyar sereget, s Bem is megfutott, akkor Petőfi is futásnak eredt. Lengyel József ezredorvos, aki lóra kapott, beszélt vele ekkor. Lengyelt lova megmentette, de a gyalog Petőfit bekerítették a kozákok. Mikor Lengyel utoljára hátranézett, Petőfit fedetlen fővel, széteresztett ingnyakkal, lengő zubbonnyal menekülni látta.

Heydte Báró, aki másnap a halottakat temette, leír közülük egyet, s az a leírás teljesen illik Petőfire.

Gyalokay Lajos is a futás alatt találkozott Petőfivel, akit felszólított, hogy jöjjön vele a kocsijára, mely onnan nem messze várja.

- Azt hiszed – felelt Petőfi a kocsira célozva -, hogy van ebben a pokolban olyan bolod, aki helyt merne állni? Nincs itt szabadulás, igyekezzünk a túloldalra, ott tán megmenekülhetünk.

S mikor Gyalokay habozott, így kiáltott:

- Nincs most idő a gondolkodásra, én meghyek, Isten veled.

Ezzel otthagyta Gyalokayt, aki nem látta többet. Legdrámaibb, és megdöbbentőbb Szkurka György Vilmos-ezredbeli vén huszár elbeszélése. Szkurka ordonánclegény volt Bem mellett, s így ismerhette Petőfit. Mikor a futás megkezdődött, Szkurka sebzett lován Kőhalom felé vágtatott. Egyszerre csak utoléri az “ajjutánst”, aki egyedül futott ugyanarra. Már messziről ráösmert, hogy ez Petőfi. A vén huszár hátul galléron ragadta a költőt, aki viszont a kengyelvasba kapaszkodott, s öles léptekkel futott a ló mellett. Vagy két puskalövést haladtak, ekkor észreveszik, hogy négy muszka lovas egyre közelebb és közelebb jön hozzájuk.

- Állj meg! – kiáltott Petőfi és eleresztette a kengyelszíjat.

Mikor a huszár továbbhurcolta, újra rákiáltott:

- Bocsáss, engem az Isten se ment meg.

Azzal kirántotta magát Szkurka kezéből, s balra a nagy mezőre ugorván, a hegyoldalon a kukoricás felé futott. Két muszka lovas utána. Akkor – mint Szkurka beszéli – a fegyvertelen Petőfi (aki nagyon fáradt lehetett) megállt, s szembefordult a kozákokkal. Emelt fővel várta a csapást. Az első kardvágásra nem esett el, a második ütésre elterült a földön, s ekkor még egy csapást mértek rá.

Haller József gróf szerint Petőfit egy darabig Zeyk Domokos vitte, kengyelvasába emelve, s a buni hídon döfték le a kozákok. Haller azzal a szívtépő állítással fejezi be elbeszélését, hogy Petőfit élve temették el.

1849. augusztus 1-én Csonta János Fehéregyházi gazdaember, aki a halottak összeszedésével volt megbízva, a buni híd mellett egy kecskeszakállú, borzas hajú, vászonöltözetű fiatalembert talált, akit mivel halottnak vélt, szekerére tett és a sírhoz vitt. Itt azonban az ifjú nyöszörögve megszólalt:

- Élek, meggyógyulhatok… Petőfi a nevem. Segítsetek!

De a temetésre felügyelő orosz katona nem kegyelmezett, betaszította a sírba, holttesteket dobott rá… S vége volt… a halottakkal telt gödörre meszet szórtak, s aztán fölhantolták.

Ezt a hajmeresztő elbeszélést megerősítette Sándor János unitárius lelkész, aki ott, a temetés pillanatában egy gyergyó-szentmiklósi honvédtől hallotta.

Mindebből világos, hogy Petőfi meghalt – hogy örökké éljen. Munkái az emberiség közkincse, hírneve az egész világé, dicsősége a magyar nemzeté.

Két szobor hirdeti az utókor háláját. Az egyik Huszár Adolf műve, a pesti Duna-parton, a másik Köllő Miklós alkotása Segesvárott, a várban. A nemzet imádattal őrzi emlékét legnagyobb költőjének.

*

Mikor Kossuth legelőször lement Debrecenbe a népet a haza védelmére lelkesíteni, a civisek így kiáltottak:

- Ide próbáljon jönni a német! Hisz cipóval agyonhajigáljuk!

Jött. Itt volt. Nem is a német, hanem a muszka. Hajigálta is Nagy Sándor, nem is cipóval, hanem ágyúgolyóval, - mégis elfoglalta a kálvinista Rómát. A híres várost, mely oly sokáig fő ereje, forrása és alapja volt az ellenállásnak, a várost, melyben a függetlenségi nyilatkozat megszületett, most kozák lovak taposták…

Tehát az orosz már itt állott szemben a magyarral, s a magyar vesztett. Igaz, hogy minden magyarra négy orosz esett. Délben fél egykor hallatszott az első ágyúlövés. A 8500 főnyi sereget, melyet Nagy Sándor vezérelt, s mely Görgei hadának első hadteste volt, irtóztató túlerővel támadta meg az orosz. Lovasezredek hosszú sorai mögött fejlődött ki a síkon a töméntelen ezred. E lovasezredekben a magyar ágyúk nagy pusztítást tevének. A történetírók feljegyzik, hogy a magyar tüzérség e napon kitűnően lőtt. Általuk esett el Kuprianov tábornok is. Eközben a jobb szárnyon Korponaynak csak lándzsával felfegyverzett fiatal tartalék-dandárát a muszka lovasság borzasztó ordítással megrohanja és lekaszabolja. A jobb szárny meginog. Az egész sereg ellen rohammal indulnak az oroszok. Kezdődik a hátrálás. Ez, a jobb szárnyat kivéve, rendben megy. A honvédek meg-megfordulnak és kemény sortüzekkel űzik vissza az üldöző kozákokat. A huszárság Debrecenen át Derecske felé menti az ágyúkat és társzekereket. Meg is menti, szilajul vissza-visszavág az oroszra. A Korponay-dandár 200 halottat, 320 sebesültet, 500 foglyot, 4 ágyút, 1 zászlót vesztett, az első hadtest többi része csak 53 halottat és 90 sebesültet.

… Itt kezdődik a züllés. A legbátrabbak lelkét is megszállta a kétségbeesés. A halál szele végigszállt az országon, s hideg ujjal markolta meg a szíveket. A vérmes reménységet eloltja a hideg lemondás, a hősök indulatát a vértanúk megnyugvása.

Forrás: Hunnia. 1992. aug. 25