Gróf Zrínyi Miklós

Szigeti veszedelem

     I. Énekből

Az nagy mindenható az földre tekinte,

Egy szemfordulásból világot megnézé:

De leginkább magyarokat észben vette,

Nem járnak az úton, kit Fia rendelte.

Láttá az magyarnak állhatatlanságát,

Megvetvén az Istent, hogy imádna bálvánt;

Csak az, eresztené szájára az zablát,

Csak az, engedné meg, tölthetné meg torkát;

Hogy ü szent nevének nincsen tiszteleti,

Ártatlan Fia vérének böcsületi,

Jószágos cselekedetnek nincs keleti,

Sem öreg embernek nincsen tiszteleti,

De sok feslett erkölcs és nehéz káromlás,

Irigység, gyűlöltség és hamis tanácslás,

Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,

Lopás, ember-ölés örök tobzódás.

Megindult ezekért méltán ü haragja,

Azért Mihály archangyalt magához hívá,

És kemény haragjában így parancsolá,

Ü szentsége előtt archangyal áll vala. . .