A Szent Korona, Koronázás és a magyar küldetés

Dr. Balogh Sándor

4. rész

                                         A MAGYARSÁG VÉGSŐ KÜLDETÉSE

Koronánk Jézus Koronája?

A Korona tisztelői és tanulmányozói egyaránt felvetik a kérdést, “Miért is szent a Szent Korona?”

Csomor tanulmánya alapján először kezdhetjük a Korona szentségét dogmatikai szimbolizmus, a Szentháromság tan és a kettős, az égi és a földi  királyság kifejezésével valamint, amint láttuk, a számok misztikus értelmezésével magyarázni. Szigeti a felajánlás dogmatikai hátterével magyarázza. Bencsik Andras, a MAGYAR DEMOKRATA hetilap szerkesztője lapja 1998/51 számában (36-8 o.) Csomor tanulmányai alapján érdekes elméletet ismertet. Szerinte a Szent Korona “szent”,  mert az “istenség szimbóluma,” amivel közel áll a Csomor által is említett szám-misztikára és dogmatikai szimbolizmusra alapított értelmezéshez.

Bencsik szerint egy tárgyat szent-ként tisztelni közel van a bálványimádás fogalmához. Hogy az Egyház mégsem tiltakozott a Korona ilyen tisztelete ellen, úgy oldható meg, hogy a tárgy eredetileg is “szent” tárgynak készült, tehát a szándék nem bálványimádás, Isten imádásának tagadása, hanem Istennel vagy egy szent személlyel való kapcsolat kifejezése. Ebből kiindulva, Bencsik azt hiszi, hogy a Korona nem emberi használatra, nem emberi király megkoronázására készült, hanem mivel a kor hite szerint várták az Úr közeli eljövetelét, a Korona Jézus földi megkoronázására készült a Második Eljövetelkor. A Korona  már ismertetett jelképezése  , az Égi és a Földi Birodalmak ábrázolása, stb., mind használhatók bizonyítékul erre az elméletre is.

Bencsik Csomor Lajos érdekes felfedezésével támogatja elméletét: a Szent Korona alulnézetben a Jézus feje körüli glóriához hasonlít. A keresztpántok és a kör alakú abroncs a csüngők nélkül tökéletes isteni glóriát alkotnak, amit csak a Koronát hordó személy láthat mintegy belülről azaz alulról nézve a Koronát, míg a külvilág csak a többi jelképet látja.

Így Bencsik szerint “... a korábban már említett—a kutatók által bőségesen elemzett—egyéb bizonyítékokra való tekintettel is kimondható, hogy ez valóban ISTEN KORONÁJA....” 

Külön érdekessége a Bencsik elméletnek, hogy szerinte “A SZENTSÉG ELÉVÜLETLEN FORRÁSA A SZENT KORONA ESETÉBEN NEM A MÚLT HANEM A JÖVŐ: ebből fakad azon különlegessége, hogy személyisége és uralkodói jogai vannak.”

Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a Koronán nem a keresztrefeszített Jézust ábrázolják. Bár a kereszt a keresztpántok tetején ott volt, tehát a tervező eleget tett a minimális követelménynek, hogy a Korona keresztény jellegét hangsúlyozza, mégis Jézust mint Pantokrátort, azaz a Világmindenség Eljövendő Urát ábrázolja.

Hogy a Jézusnak szánt Korona mégis emberi fejre került, az csak az Eljövetel késedelme miatt, és feltehetően a Gondviselés akaratából történt. Bencsik égi jelnek veszi, hogy Szent István fejére került a Korona, és ezzel a magyar nemzet jelképe lett.

Így az sem meglepő, hogy Bencsik párhuzamot talál az ószövetségi frigyszekrény és az annak gondozásával megbízott ószövetségi választott nép és azon belül a választott papság és a Korona valamint az annak birtoklásával megbízott magyar nemzet közt. Szent István felajánlása pl.  az Ábrahámmal kötött szerződéssel, a kovenanttal párhuzamos. Persze ha ezt elfogadjuk, abból óriási, szinte bibliai jelentőségű teológiai és egyéb következmények folynak: a magyar nemzet mint az új szövetség választott népe? Ez nem gyerekjáték, és nem átlátszó, gyerekes érvekre épült elmélet, és részletesebb vizsgálatot érdemel!

Azonban ha a Korona valóban Jézus második eljövetelekor történő megkoronázására készült és arra lesz használva, nincs ellentét a Máriának való felajánlással és a Mária által való elfogadással? Hogy tudta Mária elfogadni a Jézusnak készült Koronát, és hogy lehet majd Jézust megkoronázni a Szűzanya Koronájával?

Csomor szerint a Gondviselés oldotta meg a kérdést: A 2000-es Millenniumi évben készült a koronának egy hasonmása, amit a Szentatya megáldott ugyanazzal az áldással, amit Szilveszter pápa használt az eredeti korona megáldásakor, és megengedte, hogy azt Budán a Koronázó templomban látható Mária szoborra helyezzék. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az Egyház a létező uralkodói koronák közül csak a magyar Szent Koronával engedi Szűz Máriát ábrázolni.

Szent István Koronája és Dávid trónja?

Szent István Koronájával kapcsolatban nincs bibliai jövendölés, bár egyesek a Jelenések Könyvének egyes részeit a Koronával kísérelik meg kapcsolatba hozni. Azonban Dávid Trónját többször is említik a bibliai jövendölések.

Bibliai jövendölésekre (pl. 2 Sámuel 7:13), de főleg Gábor arkangyal Máriának tett ígéretére, hogy “Az Úr neki adja Dávidnak, ösatyjának, a trónját...” (Lk 1:32) hivatkozva, Armstrong szerint “mikor Jézus visszatér, ezen a trónon (szimbolikusan Dávid trónján) fog ülni mint a világegyetem Királya.” Armstrong szerint eddig Jézus nyilván nem ült Dávid trónján, mert az megszűnt még Jézus születése előtt és az egyedüli kapcsolat Dávid trónjával Jakab párnája (102 o.) ami a British koronázó székbe van beépítve. Ezzel kapcsolatban Armstrong két másik érdekes tényre hívja fel a figyelmet. Az angoloknak két másik neve is van: brit és (angol)szász, angolul British és (Anglo)-Saxon.. Mindkettöt az ószövetségi zsidókkal hozza kapcsolatba. Héberül a Covenant, azaz a szerződés amit Isten kötött a zsidókkal “berith,” or brit, és az ember “ish,” tehát “british” a szerződés emberét vagy népét jelenti. Saxon vagy Sacson pedig Izsákra, Jákob apjára vezethető vissza. Izsák angolul Isaac, de mivel a héberben a magánhangzókat nem írják ki, Sac-nak is írható. Son pedig angolul valakinek a fiát jelenti, tehát Sacson vagy Saxon Izsák fiát vagy fiait jelenti (Armstrong, 95-96 o.). Ezt ha kapcsolatba hozzuk Jákób párnájával és az angol politikai kultura alaptételével, az angolok  “születési jogaival,” több, mint véletlent kell, hogy feltételezzünk. Joggal tekinthetjük ezt Anglia misztériumának.

Azonban a királysághoz a trón mellett korona is kell amivel Jézust majd megkoronázzák mint a Világ Koronázott Királya.

Nos, ha valaki hihetetlennek tartja Bencsik és Csomor elméletét, hogy a Szent Korona lesz Jézus koronája a Második Eljövetelre, mit szól a már készen álló trónhoz Izsák fiainak és a bibliai szerződés népének az országában? A két elképzelés szinte kiegészíti egymást: Dávid trónja és a Pantokrátor Korona. Az angoloknak van trónjuk, de nincs méltó koronájuk. Lehetséges, hogy több, mint véletlen és egyszerű emberi vonzalom van a magyar-angol barátság illetve rokonszenv mögött?  Lehetséges, hogy közös szerepünk lesz az angolokkal annak idején?

Persze ide hit kell, de ha az angolok hihetik, hogy az angol királynak sacerdotalis (papi) jellege van, a kö Jakab Párnája, és az angol koronázó szék Dávid széke és (amiről a mai kor liberális történészei nem hajlandók beszélni, de a Jákobi párna létét ök sem vonják kétségbe) természetfeletti azaz escatologikus, a világ végére vonatkozó szerepe van mert azon fogják Jézust megkoronázni a tövis korona helyett egy új Koronával, miért lenne hihetetlen a mi részünkre Csomor és Bencsik elmélete?

Látunk bizonyos hasonlatot a magyarság és a zsidóság története között? El tudjuk képzelni a Kárpát-medencét mint az Ígéret Földjét, Árpádot mint az újszövetségi Mózest, a Habsburg uralmat (vagy a szovjet megszállást?) mint az egyiptomi fogságot, és így tovább? Bizonyára lehetne még Trianonnak megfelelő ószövetségi eseményt is találni. De persze a hasonlatosságnál nem a részletek fontosak. A fontos jövőre irányuló küldetés kérdése: van-e ilyen küldetés, és a mai nemzedék elfogadja-e azt?

Bencsik nem egy ősi magyar vallásról beszél, nem azt akarja megújítani,  hanem egy keresztény Magyarország esetleges keresztény küldetésének kérdését vizsgálja meg. Ahogy a zsidóság a Megváltó első eljövetelét volt hivatott előkészíteni, úgy lehetne a magyarság a Második Eljövetel előkészítője?

Lehetséges, hogy ezért van heves ellentét és jönnek az egyre erősödő magyar ellenes támadások az első eljövetelt előkészítők részéről? Lehetséges, hogy politika helyett erkölcsi és vallási megújhodás oldja meg a magyar nemzet problémáját?

Komoly, vallásbölcseleti kérdés. Mindenesetre egyes hittudósok szerint a második eljövetellel kapcsolatban Ábrahám azon leszármazottainak akik a mai napig nem fogadták el a Messiás első eljövetelét, tehát a zsidó vallás mai követőinek semmi pozitív szerepe nem lesz, mivel ők még mindig várják a Messiás első eljövetelét. A 19. századbeli francia hittudományi tanár, P. Huchedé szerint, bár a zsidók többsége hallgat majd Illés próféta szavára és megtér, mégis a zsidók közül jön majd az Antikrisztus, akit sokan a zsidók közül Messiásként fogadnak (lásd P. Huchedé, History of the Antichrist, TAN Books, Rockford, IL, USA). Huchedé több bibliai idézettel támasztja alá a zsidók végsö megtéréséről szóló véleményét ( lásd Ozeás, 3, 4-5; 5 Mozes 4, 30; Róm, 11, 25-26). Ugyancsak idézi Szent Ágostont és Szent Gergelyt, akik szerint a zsidók megtérése hitigazság.

Lehetséges, hogy Isten választott egy másik népet a második eljövetel előkészítésére, és a magyar Szent Korona ezt képviseli? Vagy Isten elfogadta Szent István felajánlását és ezzel István mintegy felvette Ábrahámnak, és a magyar nemzet a választott népnek a szerepét a második eljövetellel kapcsolatban? Ha ezt elfogadjuk, milyen következményei vannak ennek a kiválasztottságnak? Komoly kérdések, komoly üdvtörténeti megfontolást érdemelnek, ezért erre a kérdésre még visszatérünk.

Egyetemes történelem, proto-kereszténység  és az Ószövetségi kiválasztottság

A “választottság” története természetesen Ádám és Évával kezdődik. Mint tudjuk, az első emberpár elkövette az eredeti bűnt, Isten kikergette őket a Paradicsomból, de nem hagyta őket minden remény nélkül. Megígérte, hogy küld majd egy Megváltót aki egy asszonytól születik majd. Pár évezred után Isten kiválasztott egy Ábrám nevű istenfélő embert hogy egy eljövendő nemzet ősatyja legyen, és hogy az ő sarjából, illetve ebből a nemzetből szülessen a megígért Megváltó. A kiválasztás után Isten új nevet is adott neki: ö lett Ábrahám, a kiválasztott nép atyja. Ezzel az üdvtörténetben Isten az emberiséget két részre osztotta: a különleges “kiválasztottak” és a többiek, azaz a “nem választottak.”

A kiválasztottság jelentését és célját valamint a kiválasztott és a többi népek Istenhez való viszonyát sokan félreértik vagy félremagyarázzák, így ez az alapvető  kérdés tisztázásra szorul. Ezért hadd kezdjük el az emberiség “egyetemes történelmével” és kultúrájával.

Magyarul  részletesebben ismerteti ezt a kulturát Ft. Dr. Zakar András, Mindszenty Bíboros Úr titkára A Szumér Hitvilág és a Biblia című könyvében, amire Kocsis István is hivatkozik (Magyarország…, 130-135). Zakar szerint a bibliai kinyilatkoztatott bölcsességgel majdnem párhuzamosan, egy hasonló világkép létezett, sőt, úgy látszik, hogy sok esetben a korábban létezett szumir világkép szolgált mintául a bibliai ihletett szerzőknek.

Miután Isten kiűzte Ádámot és Évát, két fiuk született, Káin és Ábel. A történetet ismerjük, Kain megölte Ábelt.  Erre Isten újabb gyermeket adott Évának, Szet-et. Míg Káin leszármazottjai általában bálványimádásra és erkölcstelenségre vetemedtek, Szet utódai istenfélő életet éltek. Ádám és Éva valószínűleg elmesélték az isteni ígéret az Asszonyról aki széttapossa a kígyó fejét, valószínűleg más kinyilatkoztatással bővítve. Ez az ígéret aztán fennmaradt a szóbeli hagyományban, többek közt az is, hogy egy Asszony Istent fog szülni, aki megszabadítja a világot és békét hoz a világra (Zakar, 200. o.; Zakar itt Ijjas Antal püspök és hittudós Jézus története című munkájára is  hivatkozik). Ezt a tanítást “őskinyilatkoztatásnak” (prisca theologica) nevezzük.

Az őskinyilatkoztatás mellett volt az “ősszövetség” vagy “alapszövetség,” amelyet Isten Ádám és Évával kötött, ahogy általában Gen. 3:15 verset a hittudósok értelmezik (Zakar, 10-11 o.). Ebben a versben Isten megígérte, hogy egy asszonyon keresztül küld egy szabadítót, aki megszabadítja az emberiséget a sátántól: “Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé. Az széttiporja fejedet, te pedig sarka után leselkedel,” mondta Isten a Sátánt képviselő kígyónak.  “Tulajdonképpen tehát Ádám és Éva [is] kiválasztott volt, s igy valamennyi utódai választottak voltak” (U.o.; Zakar kiemelése). Majd Zakar így folytatja: “Az Ábrahámot illető kiválasztás ehhez képest csak azt a pontosabb körülírást adta meg, hogy az ő utódaiból születik meg majd az az Ivadék, akiben áldást nyer a föld összes népe.”

Azonkívül az őskinyilatkoztatás és ősszerződés mellett volt egy ősvallás, az úgy nevezett “őskereszténység” vagy “proto-kereszténység” amelynek papjai is voltak, akik Istennek tetsző áldozatot mutattak be.  Ilyen “a felséges Isten papja” volt Melkizedek, Salem királya, akinek Ábrahám tizedet szolgált. Ebből a korból csak az ö neve maradt fenn, így ezt Melkizedek rendje szerint való papságnak nevezzük, ami túl élte az Ószövetséget, Jézus maga is az volt, és a Katolikus Egyház papsága ma is ilyen Melkizedek rendje szerinti papság. Pál szerint ez a papság örök. Tehát az ószövetségi időket helytelen lenne zsidókra és pogányokra osztani. Zakar részletesen megmagyarázza, hogy “ahol van papság, van áldozat, és vannak kegyelem-közvetítő eszközök vagyis szentségek…. Ebben az esetben “természeti” vagy “megváltás előtti” szentségeknek hívhatnánk ezeket” (115. o.).

Kétségtelenül voltak népek (Káin leszármazottai?) ahol nem maradt fenn az öskinyilatkozás és nem volt papság aki áldozatot mutatott volna be Istennek, de nem minden nép volt pogány! Ezt a kort többen is tanulmányozták, így pl. Athanasius Kircher, S. J. (1602-1680) jezsuita tudós és történész is, akik hasonló megállapításra jutottak.

Kircher szerint a vízözön előtt Hermes (a három közül az első) azaz Henoch vagy Enoch piramist építtetett, amelyben meg akarta örökíteni a vízözön előtti, Ádámtól származó bölcsességet. A vízözön után az emberiség egy része visszatért a régi erkölcstelen életmódra, de volt egy másik Hermes, Hermes Trismegistus, aki egy titkos nyelvet dolgozott ki amit csak a beavatott papok értettek, és ezen a nyelven örökítették meg az isteni őskinyilatkoztatást. Hermes ezt obeliszkokra vésette, amit Kircher fejtett meg és fordított le az 1600-as években.

Ábrahám leszármazottai a zsidók illetve izraeliták lettek, akiknek fő üdvtörténeti szerepe a Messiás eljövetelének előkészítése. Isten evégből szövetséget kötött velük ősatyjukon, Ábrahámon keresztül és történelmük során hol büntette, hol óvta őket, ahogy megérdemelték.

Azonban az ősszövetség és az őskereszténység, azaz Istennek az emberiség nem zsidó, azaz nem-kiválasztott népeihez való viszonya nem szűnt meg a zsidókkal kötött szövetség után. A Számok Könyve, Mózes öt könyve közül a negyedik, 22-24 fejezetekben leírja, hogy a zsidók negyven éves vándorlása alatt eljutottak Moab síkjára, és Balak, Noab királya, megijedt a nagyszámú zsidótól, és elküldött Balaám jóslóért (bár hasonló szerepe volt, mint Izrael profétáinak, a hagyomány szerint nem szokás rá mint prófétára hivatkozni), hogy átkozza meg a zsidókat, hogy Balak hadai csatában legyőzhessék őket.

Isten azonban háromszor is utasította Balaámot, hogy inkább mondjon áldást a kiválasztott népre. A negyedik áldásban Balaám elmondja, hogy ö “hallja amit Isten mond, tudja amit a Legfenségesebb tud, és látja amit a Mindenható lát,” majd megjósolja amit egyesek Jézusra vonatkoztatnak: “egy csillag kel Jákobból és egy vessző Izraelből” (Numbers, 24, 16-17). Tehát egy nem zsidó próféta is megjövendöli Jézus eljöttét.

Cirus perzsa király, akit Izaiás próféta Isten felkentjének nevez és akinek jobbját Isten fogja kezében, szintén nem zsidó volt (Izaiás, 45:1). Tehát Izraelen kívül is voltak Istennek választottjai

Az Ószövetség egyik irodalmilag és művészetileg legkiválóbb műve, Jób könyve, szintén egy türelmes, istenfélő és Isten előtt kedves nem-zsidóról szól, amit az ószövetségi szerző valószínűleg nem zsidó forrásokból vett át.

Végül a három Királyok is a nem-választott népeket képviselték a betlehemi jászolnál. Az őskinyilatkozásból ők előbb felfedezték a bibliai jövendölések beteljesedését és Jézus eljövetelét, mint maguk a zsidók, akiknek feladata volt az Úr útját egyengetni és Krisztus eljövetelét előkészíteni.

Tehát az téves beállítás, hogy Isten csak a zsidókkal törődött volna, csak azoknak adott volna kinyilatkoztatást, és csak a zsidókat hívta volna asztalához. Szent Pál a Zsidókhoz írt levelében (Zsid., 7, 1-10) ezt világosan kimondja. Azonkívül Jézus is Melchizedek rendjebeli papnak vallja magát, amely Pál szerint nemcsak ősibb, magasabbrendű és tökétesebb a zsidók Levita papságánál, hanem örök, míg a zsidó törvény és a zsidó papság az új törvénnyel, Jézus eljövetelével “megszűnt, hatástalanná és alkalmatlanná vált” (Zsid., 7, 18).

Így a hasonlat miszerint Izrael a fa törzse és a kereszténység a fa lombja, eltúlozza, sőt, elferdíti a zsidóság üdvtörténeti szerepét és isteni hivatását. A kereszténység nem a zsidóságból, hanem az egyetemes emberiségből nőtt ki és papsága az egyetemes emberiséget szolgáló Melkizedek utódai. Jobb hasonlat lenne, bár minden hasonlat sántít, ha Izrael szerepét ez előszobához vagy hídhoz hasonlítanánk, amelyen keresztül jött a Megváltó, de mindenkiért jött, mindenkit megváltott, így persze a zsidókat is, de nem csak a zsidókat. Miután a várt személy átjött a hídon, a hidra nincs többet szükség! Ezzel a zsidóság üdvtörténeti szerepe egyelőre bezárult. Utána már, hogy megint egy hasonlatot használjak, a választott nép ama része amely nem fogadta el Aki jött, csak mint kerékkötő vesz részt a Megváltás folyamatában. Egy másik hasonlat, amely segít a zsidóság és a kereszténység viszonyát megvilágítani a vad alany és az abba oltott nemes gyümölcs. A zsidóságba Jézus beoltotta az üdvözülés nemes vesszőjét, és akik megmaradtak a zsidóság mellett, a fa törzsének vadhajtásaihoz hasonlítanak, amit a gondos gazda időnként le-le vagdal, hogy ne szívja el a nemes ágaktól a növekedéshez és gyümölcsterméshez szükséges tápanyagot.

Ezt mind szükséges volt elmondani a magyarság küldetésének a háttereként. De mielőtt arra rátérnénk, az üdvtörténet miatt szükséges legalább nagy vonalakban megvizsgálni, hogy mi is történt Ábrahám után az első választott néppel, ugyanis azért nekik is lesz valami szerepük a második eljövetelnél. Az alábbiakban két angol illetve amerikai vallástörténész, J.H. Allen és Herbert Armstrong munkáit használom alapul azzal a megjegyzéssel, hogy az elveszett törzsekkel kapcsolatban más elméletek is vannak, így a könyveikben leírt történelmi tények és bibliai jövendölések magyarázatának elfogadását mindenki maga döntse el. Jelen szerző szerint a könyvekben sok, számára uj, és nehezen elfogadható magyarázat illetve elmélet is van, azonban az alábbiakban vázolt magyarázat illetve történelem logikusnak tűnik amit tények és bibliai jövendölések is támogatni látszanak, és végül összhangban van a kialakuló magyar küldetéstudattal.

A választott nép története, Dávid trónja

Mint tudjuk, Ábrahámnak öreg korára született feleségétől, Sárától egy fia, Izsák (K.e. 1800 körül). Izsáknak két fia volt, Ézsau volt az idősebb, és Jákob a fiatalabb. A zsidó elsőszülöttségi elv alapján az atyai áldás az elsőszülöttet illette, de azt Ézsau eladta Jákobnak egy tál lencséért. Így kis csalással Jákob kapta meg az áldást. Mikor Ézsau ezt megtudta, Jákobnak menekülnie kellett anyai nagybátyjához (akinek lányai, tehát saját unokatestvérei közül kellett neki feleséget választani, Izsák utasítása szerint, Gen, 28:2). Utközben egy éjjel egy kőre hajtott fejjel aludt és látomást látott és újabb ígéreteket kapott az angyaltól. Reggel a követ olajjal leöntötte és megszentelte (Gen., 28). A követ később beépítették Dávid király trónjába (cca K.e. 1000). 

Dávid trónjával kapcsolatban több jövendölés is van a Bibliában. Isten megígéri Dávidnak, hogy fiának, Salamonnak a trónját, amit Dávidtól örököl majd, örökké fenntartja. Azonban a legismertebb jövendölést az angyali üdvözletben találjuk, mikor Gábor arkangyal azt mondja Máriának: “…és Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját” (Lk. 1, 32). Az tény, hogy Jézus életében Dávid trónja, sem jelképesen, mint uralkodóház, sem a valóságban, mint egy ülésre szolgáló bútordarab, nem létezett. Így vannak, akik ezt úgy magyarázzák, hogy Dávid trónja jelképes, és Jézus azon trónol a mennyországban.  A nehézség ezzel a magyarázattal kapcsolatban az, hogy ha Jézus a Pantokrátor testben, személyesen visszajön mint a Világ Királya,  milyen trónon ülne, ha Dávid Trónja csak az égben létezik, és persze a következő kérdés, milyen Koronát viselne?  Erre később visszatérünk.

Salamon bűnei miatt elvesztette Isten tetszését, ezért Isten elvett Salamon fiától tíz északi törzset, és csak a déli Judát hagyta meg neki (l. Kir. I., 11:11-13; K. e. 910) Jeruzsálem fővárossal. Azóta a Biblia a tíz törzset hívta Izraelnek amíg az asszírok el nem foglalták Izraelt (K.e. 722). Juda megmaradt Judának (vagy Júdea) és később őket nevezték Hébereknek, vagyis zsidóknak, bár továbbra is Izrael fiai maradtak. Dávid trónját Juda törzsének királyai örökölték, amíg 587-ben Babilon elfoglalja Júdeát, Zedekiást és a királyi család férfitagjait megölik, és ezzel Dávid trónja Júdeában megszűnik.

Mi lett Isten Dávidnak tett ígéretével? Ez már kívül esik a bibliai eseményeken. Zedekiásnak, Juda utolsó királyának lányai is voltak, akiket a babilóniaiak életben hagytak. Állítólagos ősi ír történetek és legendák szerint Zedekiás egyik lányát, Tea-tephi héber hercegnőt egy ír herceg vette el, és az őszhajú Jeremiás próféta kíséretével, K.e. 569-ben Írországba utazott.

Az ír legendák alapján az is valószínű, hogy Jeremiás prófétánál sokkal korábban, talán még Dávid idejében Zarah családjából egy csoport Írországba került (Armstrong, 97-99 o.), és ebből a csoportból származó izraeli-ír herceghez ment Tea-tephi zsidó hercegnő feleségül, akivel Jeruzsálemben találkozott. Magukkal hoztak egy követ, amit héberül “lia-fail” nek, angolul “stone of destiny,” azaz a sors (vagy végzet) kövének hívtak.  A hagyomány szerint ez Jákob Párnája, amelyet menekülése közben Jákob felkent, és amelyet Dávid trónjából mentettek meg. Armstrong szerint az is jelentős, hogy a “lia-fail” név visszafelé is olvasható, és a héber nyelvben jobbról balra olvasnak!

Ír és angol hagyomány szerint Dávid trónjának lerombolása után Jeremiás próféta ezt a követ hozta magával Írországba mint Tea örökségét. Így az angol királyi háznak nemcsak vérbeli kapcsolata van Dáviddal Tea-tephi hercegnő révén, hanem az angol királyokat, így Erzsébet királynőt is, Dávid trónjából származó kövön, Jakab párnáján koronázták meg (Armstrong, u.o.). Tehát nemcsak Dávid trónja létezik, hanem az angol királyi házon keresztül, anélkül, hogy a köztudatban tudatos lenne, máig is Dávid leszármazottjai ülnek Dávid trónján.

Angliában a koronának nincs különleges jelentősége, azonban fontos hagyomány, hogy az új uralkodót a koronázási székben kell megkoronázni. Ez egy régi szék amelyet a Westminster Abbey-ban, az oltár mögött láthatnak a látogatók. Az utolsó pár évig az ülés alatt egy látszatra kb. 15 x 30 x 60 cm méretű, több mint 300 font (közel 150 kilós) u. n. scon-i kő (Stone of Scone) volt, azzal a felirattal, hogy “ez Jakab Párnája.” Így tehát Dávid trónja ma is létezik Angliában.

A kő Írországból Scone (innen a kő egyik neve, “Stone of Scone”) nevű városba, Skótországba került, ahonnan 1296-ban Edward I hadizsákmányként Londonba vitette, majd 1996-ban a követ politikai megfontolásból visszaadták a skótoknak azzal a feltétellel, hogy a kő a “Korona tulajdona marad,” és ha új uralkodót koronáznak, a követ ideiglenesen, a koronázás időtartamára, visszateszik a koronázó székbe. Bár az angolok tudtommal nem beszélnek a kőnek bármilyen misztikus erejéről, nyilván nagy fontosságot tulajdonítanak a kő jelenlétének a koronázás  szertartása alkalmából.

Itt érdekes megjegyezni, hogy ebben a használatban a Korona Angliát azaz az angol népet jelenti, nem az anyagi koronát! Ezek szerint a Jákob Párnája az angol államé, és nem fordítva, mint a magyar Korona esetében: nálunk a Koronáé az ország illetve a nemzet. “Nem az országnak van Koronája, hanem a Koronának van egy nemzete”!

Még egy érdekesség, hogy a XIII. században készült angol koronázó szék négy lába négy faragott oroszlánon áll. Vajon véletlen, hogy Juda jelképe az oroszlán?

Azonban Izrael történetének ezzel nincs vége. Az asszíriai fogság után a tíz törzsből álló Izraelt mintha elnyelte volna a föld. Eltűntek, minden jel nélkül. Körülbelül száz évvel ezelőtt, 1902-ben Angliában megjelent egy könyv, amely megrázta a hívő angolokat, azonban a pozitivista történészek és a sajtó teljesen elhallgatta a felfedezést. J. H. Allen ekkor adta ki Juda’s Sceptre and Joseph’s Birthright című könyvét, amely részletezi, hogy az asszír fogságban Izrael törzsei, az asszírokkal együtt észak-nyugatra vándoroltak, de amíg az asszírok letelepedtek az Európai földrész különböző pontjain, Izrael átkelt a csatornán és a british szigeteken telepedtek meg. Tehát nem vesztek el, csupán az önazonosságukat vesztették el. Anglia megtérésével ők is keresztények lettek, igy már csak bizonyos nevek és hagyományok mutatják származásukat.

Így például a saxon (sakszon) szót könnyű megérteni, ha ismerjük a héber írásmódot. A héberben, a magyar rovásíráshoz hasonlóan, a magánhangzót gyakran elhagyják de az olvasáskor beolvassák, Így Izsákot pl. lehet zs-k vagy s-k-nak írni, és sak-nak vagy Isak-nak olvasni. Így saxon (angolosan sak’s son) Izsák fiait jelenti. Az angol-szászt azonban nem szabad összetéveszteni a német-szásszal, amely az ó-német Sahs, kés vagy tör szóból ered (Armstrong, 96 o.). Armstrong szerint a british szo ugyancsak levezethető a héberből. A héber “berith” a szerzödést jelent, amiből az e-t héber irásban ki lehet hagyni, és az “ish” pedig embert, valami csoport tagja, mint pl. “Ir-ish, Jew-ish,” . Tehát a Brit-ish a szerződés embere, szerződéses (Armstrong, 95. o.).

Azonban mindez nem elég. Allen és Armstrong szerint ezt a helyváltozást is Isten akarta. Mielőtt Dávidnak megigérte Isten, hogy trónja örökké megmarad, azt is mondta neki, hogy “egy (másik) helyet készít nekik, ahova átpalántálja Izraelt” (II Sam 7:10, I Kron. 17:9; Armstrong 92 o.).  Ezzel összhangban van egy másik jövendölés illetve áldás. Izsák többek közt ezzel áldotta meg Jákobot: “Isen áldása legyen rajtad és tegyen termékennyé, hogy nemzetek gyülekezete legyél” (Gen., 28:3). Ez a jövendölés csak a Brit Birodalomra, Nagy Britanniára illik, csak abban valósulhatott meg!  Armstrong rengeteg bibliai proféd\ciával támogatja állításit, de ez a kettő talán a legérdekesebb.

Bármennyire hihetetlenül hangzik, ha az ismert történelmi tényeket, régi ír és skót írott emlékeket, a modern nyelvészet módszereit és a különböző bibliai próféciákat összevetjük mint azt Allen and Armstrong tették, ez a magyarázat nagyon valószínűnek tűnik, ha a pozitivista történészek és a napi sajtó nem is beszél róla.

Így, míg a világ figyelme jelenleg az Izraeli-arab ellentétre irányul, pár éve még mozgóképet is csináltak róla Amerikában mint a lehető Armagedon, azaz a világ végét bevezető ellentét, Dávid trónja több ezer mérföldre fókuszponttól várja, hogy Jézus, mint a világ jövendő királya, a Pantokrátor, elfoglalja. Armstrong szerint “mikor Krisztus visszatér a földre, ezen a trónon fog ülni. Nem egy nemlétező trónt hanem egy létezőt fog átvenni (102 o.).

Megjegyzendő, hogy Armstrong szerint Juda, azaz akiket nem hurcoltak el az asszírok, megtartották a Sabbath napot, ezzel megkülönböztetve magukat a környező népektől és képesek voltak megtartani önazonosságukat, míg Izrael átvette a környező népek kulturáját, közte a “teremtés kezdete utáni nyolcadik nap” megszentelését (Armstrong, 132-3 o.) és ezért könnyen elvesztette kulturális különbözőségét és izraelita öntudatát, asszimilált majd összeolvadt más népekkel. Izrael elveszett illetve asszimilált törzsei később áttértek a kereszténységre míg Judah megmaradt ősi hite és vallási hagyományai mellett. Armstrong szerint Isten ugyan megtartotta az Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak, és Dávidnak adott ígéreteit, ezeknek az emlékeiből csak homályosan maradt meg valami az izraeli, illetve később a British köztudatban illetve politikai kulturában.

Így fontos része az angol politikai kulturának, hogy minden angol különleges jogokkal bír. Ez a hit az angolok született jogaiban (“the Rights of the Englishman”) robbantotta ki az amerikai Függetlenségi Háborút, mivel a király megsértette az amerikai angolszász polgárok született jogait. Ennek a hagyománynak illetve az angolok különleges jogainak eredete, ahogy ezt tanultam az amerikai egyetemen amerikai tankönyvekből, visszamegy Anglia történetének ködös múltába. Azonban az egyedüli logikus magyarázat az, hogy a “Jákobi örökség,” azaz az Ábrahámnak és Izsáknak tett isteni ígéreteknek elsőszülött jogán Ézsaunak járó, de a tőle Jákob által csalással megvett és tovább örökölt jogokról van szó, amelyeket Jákob párnája jelképez.

Az angolszászok különleges jogainak a “ködös” eredetére utaló magyarázat soha nem elégített ki, s mikor mint turista 1989-ben Angliában megláttam az állítólagos Jákob Párnáját (amiről tanulmányaim során soha nem hallottam), ösztönösen felötlött bennem, hogy a kettő közt lehet valami kapcsolat. Így jutottam el kutatásaim során a fenti, Anglo-Izraelizmusnak is nevezhető magyarázathoz.

Míg ez teljesen újnak, szinte hihetetlennek tűnik a kívülállóknak, az angol-szász világban több mozgalom, egész kultusz alakult ki e körül a magyarázat körül. Az Interneten pl. talál az ember több “Anglo-Izraelizmussal” foglalkozó honlapot mint például az angol-izrael azonosságban hívő csoportok (Anglo-Saxon Federation of America) valamint protestáns szekták (pl. Christian Conservative Churches of America, Worldwide Church of God, amit Armstrong alapított) honlapjain kívül. Azonkívül mind J.H. Allen (Judah’ sceptre) mind Herbert Armstrong könyvei leölthetők az Internetről.

Azonban lássuk, mi történt Juda törzsével? K.e. 721-től Juda királyai váltakozva hol az egy Isten imádását mozdítják elő, hol a bálványimádást. A következő nyolc király Dávid trónján hol asszír, hol babiloni nyomás alatt kormányoztak, míg végül 587-ben Babilon százötven évre fogságba ejti a zsidókat.

K.e. 538 -ban a zsidók (Juda törzse) visszatérnek a babiloni fogságból és elkezdik újraépíteni a Templomot, de a királyságot már nem állítják vissza. A környező hatalmak közül hol egyik, hol a másik szállja meg Júdeát, míg végül K.e. 168-ban Antiochus beszünteti a zsidó vallást és a Templomot a pogány Zeuss tiszteletére dedikálja. Ezért a zsidók, a Makkabeus család vezetésével fellázadnak és valamivel több, mint száz évre Júdea ismét független lesz, a királyi címet is visszaállítják, amíg K.e. 40 körül a rómaiak Heródest juttatják hatalomra mint Júdea királya. Heródes K.e. 4-ig uralkodott, így az ő idejére esik Krisztus születése, akinek tényleges születési évét a történészek K.e. 7-re teszik.

Így Krisztus Júdeában született, római megszállás alatt. Dávid trónja már nem létezik Palesztinában, és az északi királyság tíz “elveszett” törzséről már senki nem beszél. Igy Jézus már csak Júdea zsidójáinak hirdette Isten országát. Izrael tíz törzsének megtérítése későbbi feladat lett, amiről Allennek és Armstrongnak ugyancsak megvan az elképzelésük (Armstrong, 127 o.), azonban az már nem tartozik ide.

A “nem választott” népek

Mint láttuk, Jézus is Melchizedek rendjebeli papnak vallja magát, amely Szent Pál szerint nemcsak ősibb, magasabbrendű és tökétesebb a zsidók Levita papságánál, hanem örök, míg a zsidótörvény és a zsidó papság az új törvénnyel, Jézus eljövetelével “megszűnt, hatástalanná és alkalmatlanná vált” (Zsid., 7, 18).  Ugyancsak láttuk Balaám és a három keleti király, illetve bölcs szerepét. Zakar részletesen kifejti ezt és ismerteti a szumér hitvilágot, amely nemcsak sokban hasonlít a biblia hitvilágához, de úgy tűnik, hogy gyakran az idősebb szumir történetek és vallás-erkölcsi felfogás szolgált forrásul a bibliai sugalmazott íróknak, akik Isten sugalmazása alapján használták a szumir és egyéb, nem zsidó forrásokat. Végül láttuk, hogy a zsidóságnak fontos, de csak  nagyon szük hivatása volt az üdvtörténetben, amely a keresztrefeszítéssel illetve a megváltás beteljesedésével befejeződött. A huszadik században rengeteg régészeti és nyelvtudományi adat alapján a jezsuita Norbert Lachwin, a Római Biblikus Intézet tanára “már régebben kimutatta értékes tanulmányában hogy az Ószövetség előtt is voltak proféták akik az emberiségnek Isten üzenetét közvetítették” (10 o.) Zakar szerint “a hittudománynak is sokkal mélyebben kell foglalkoznia az őskinyilatkoztatással, az alapszövetség idejének a vallásával” (11 o.). Az, hogy a Biblia (Genzis) vajmi keveset foglalkozik az Ábrahám előtti időkkel, nem elég ok ennek a kornak az elhanyagolására. Ebben a szellemben Zakar röviden összefoglalva ismerteti Kalicz Nándor (Agyagistenek), Torma Zsófia és más tudósok konkluzióit.

Zakar külön kiemeli  ősszövetségi hitvilágból, ahogy ezek a népek “semmilyen faji megkülönböztetéssel be nem szennyezve őrizték az Istenanya és az Istengyermek iránti hitet, reményt és szeretetet”  (15 o.). Ez a hit, remény és szeretet  Jézus iránt mutatkozik a három királyok imádásában, vagy az egyszerű versben, amit egy magyar költő irt, és nagyon alkalmazható erre az őskeresztény lelkületre.

Alföldi Géza:

Ha nálunk született volna

Népszámlálás volt Betlehemben, -

Így szól a Karácsony története, -

S akkor született meg egy roskadt istállóban

az Úr egy Fia, Mária gyereke.

Nem volt, ki szállást adjon nékik,

Barmok lehelték rá a meleget

Nem volt pólyája, egyetlen takarója

Meséli a monda ... Mert ott született!

De Cegléden vagy Kecskeméten,

a Hortobágyon született volna,

az első Karácsony igaz történetéről

így szólna a bibliai monda:

Rozál épp az udvart seperte,

János meg a jószágnak almozott,

A kis Péterke az öreg kandúrral játszott,

A puli… az meg hátul kalandozott.

Akkor ért a ház elé József.

Jó tejszagot lehelt a méla csönd.

Mária fáradtan alig vonszolta magát

A a kerítésen József beköszönt.

Rozál fogadta hangos szóval.

Mi szél sodorta erre kenteket?

-Törvénybe mennénk. De beteg az asszony

S pihenni kéne, mert ránkesteledett.

Kerestünk födélt a kocsmában,

De szállást a bérlője nem adott.

Hej, pedig az asszony utolsóban van már.

De hiába! Nincs pénz, mert szegény vagyok!

Egy istálló is elég lenne,

csak tető legyen már fejünk felett... -

Rozál seprőjét a falnak támasztotta.

Bodri a kiskapuig settenkedett.

Takarodsz vissza, beste lelke!

Kerüljenek csak kietek bentébb!

Talán egy ágy az csak akad majd még a háznál ...

Hogy elfáradt szegény, eszem a lelkét! -

Szélesre tárta a kaput,

Mária arca, mint viasz: sápadt.

Ne ugass már, Bodri! Hát nem látod, hogy vendég?!

Eredj csak, Péterke, s szólj az apádnak!

Jöjjön csak, lelkem, segítek én...

Támaszkodjék rám! ... Óvatost lépjen!...

Úgy, úgy, lelkem! ... Kend meg csukja csak be a kaput!

De siessen, oszt maga is segéljen!...

János is sebtében előkerült,

kemény keze még a villát fogja.

Utasok... Nincsen szállásuk... S beteg az asszony...

Behívtam őket! ... Már miért ne tetted volna?!...

Az asszonynak vess tiszta ágyat.

Az ember meg a lócán elalhat.

És valami enni is akad tán a háznál...

Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!

A Bodri is odasündörgött.

Péter a butykossal már is kocog.

S ameddig az asszony megvetette az ágyat,

János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

Máriát már a fájdalom rázta.

A párnák között csöndesen feküdt.

S amíg az asszony terít, megnyugodva látta,

hogy János a szobában éppen befűt.

A kemencében lángolt már a tűz,

Rozál az ágynál csendesen állt ott

És lelkükre a tiszta ágy párnaszaga,

mint a békesség, szelíden leszállott...

Kint az égen holdfény ragyogott

Házra, tájra ezüst hímport hintett.

S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,

ím, megszületett, a régen várt kisded,

A szomszédságból akadt bölcső.

Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.

S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában

a kis teknő körül szépen köralakban

Jaj, de szép fiú! ... Nézd csak, apjuk! -

ujjongott Rozál, míg óva mosta...

És ígyen született meg az isteni Gyermek...:

már hogyha nálunk született volna!

Dehát nem nálunk, illetve nem az őskeresztény szumir, szittya vagy pártus népek közt született, hanem a választott nép királyi sarja volt.

Az Istenanya fogalom az őskeresztény hitvilágnak egy jelentős fogalma, amelynek nemcsak az “istenszülés” és a Szabadulás terén, hanem a családi és társadalmi életben is, főleg a termékenységgel kapcsolatban is nagy szerepe volt. Ez azok közé az “ősi egyetemes, általános nagy közös vallási igazságok”  (16 0.) közé tartozik, amelyeket hittudósainknak tisztázniuk kellene, Zakar szerint. Az Istenanya mint Nagyasszony, Boldogasszony, Nagyboldogasszony, vagy népiesen Bódogasszony  volt közismert a népnél (46 o.).

Nyelvészek szerint a “boldog” szó nem a boldogság állapotát jelenti, hanem a szumir Bau=Istenanya, és dug=hös, szent. Tehát “boldog” szent Istenanyát jelent (Zakar, 46).  Asszonynak, vagy Nagyasszonynak pedig a királynőt hívták. Tehát ezt a kifejezést őseink valahonnan Keletről, talán éppen Szumérből hozták magukkal az új hazába, és Szent István korában, a nyugati kereszténység felvétele előtt  még élt ez az hit és ezek a kifejezések az ősszövetségi időkből. Ugyanis a honfoglaló magyarok nem pogányok voltak, ahogy azt sok évszázados hamisítás eredményeként sokan hiszik és állítják! Viszont az tény, hogy míg vándorlásaik során talákoztak és átvettek bizonyos keresztény felekezetek, köztük Bizánc tanaiból, a Kárpát-medencében találkoztak először nyugati illetve római kereszténységgel.

Csomor szerint

“a fentieket röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy mi, magyarok vagyunk az a nép, amelynek körében a világon legrégebben él a Boldogasszony tisztelet, mert lényegében mi már akkor is ‘Szűz Mária-tisztelők’ voltunk, amikor Szűz Mária még csak az Atya terveiben létezett—ezért lehettünk és lettünk mi a Szűzanya népe, hazánk pedig Szűz Mária Országa” (Ne féljetek…, 314 o.).

Érdekes adattal szolgál az őskinyilatkozás hittartalmával kapcsolatban Dr. Érdy Miklós, aki a hun lovastemetkezések magyar vonatkozásait vizsgálta. Temetkezési hagyományokkal foglalkozva, Érdyt külösen a másvilággal kapcsolatos hit érdekelte:

“A lónak a halottal eltemetett részei a vallási felfogást tükrözik, amely a hosszú évszázadokon keresztül változó törzsszövetségeken és földrajzi tereken keresztül magmaradt. Dienes István, kiemelkedő honfoglaláskori régészünk két dolgozatában is foglalkozott a lélekhittel, s a sokrétű táltos hivatással” (21 o.).

Dienes szerint az ősmagyarságnál is élt egy kettős lélekben való hit. Az egyik lelket lehet az állati párához hasonlónak elképzelni, ami a testet élteti, amelyből származik a lélegzik szavunk, ez a “lélegzetlélek” (erre utal pl. a “lélegzetvétel” kifejezésünk), a másik az u.n. “szabad lélek,” amelyet valamikor “isz” (ész?) vagy “iz” szavak szolgáltak. Dienes szerint ez a lélek a fejben található, és halál után nem pusztul el, nem enyészik el mint a lélegzet lélek. Ez a halhatatlan lélekben való hit legalább is egyszintű a bibliai lélekfogalommal, sőt, a két fogalom megkülönböztetése komoly bölcseleti hátteret mutat, és megállja a helyét a mai tudományos világképpel szemben is.

Ennek ellenére sokhelyütt őseinket nemcsak mint pogányokat, hanem kezdetleges vándor barbároknak kezelik, akik pl. a nyereg alatt puhított húst ettek. Nem azért, mert nomád (azaz vándorló  harcias) életmódjuk miatt ez funkcionális volt, hanem azért mert mintha nem is ismerték volna a tüzet és a letelepedett, házias életformát.

Kocsis István a Magyarország Szentkoronája című művében példát ad arra, hogy hogyan került be ez a csúsztatás a magyar történelembe. Egy XI. századbeli  törvénycikkben ez a latin kifejezés szerepel: “… scythico, gentili et ethnico ritu….” Ennek szószerinti  fordítása “szkíta nemzeti és népi rítus.” Kocsis szerint ezt röviden de helyesen mint “szkíta hitet” lehetne visszaadni. Ezzel szemben a Corpus Juris Hungarici (A magyar jogtár vagy törvénytár) millenniumi kiadásának fordítója, a hagyományos felfogást követve azonban helytelenül, így fordítja át a latin szöveget: “… scythiai ősi pogány szokás…” (129-130 o.) Sehol sincs szó arról, hogy a szkíta hit pogány hit lett volna. A “pogányságtól” pedig egy másik kis csúsztatással eljutunk a barbárságig, ahogy azt román és egyéb elfogultan nemzetieskedő szomszédaink nagy előszeretettel terjesztik rólunk.

Zakar fent idézett művére hivatkozva, Kocsis megállapítja, hogy “a/ A kereszténység felvétele előtti ősi magyar hitvilág egyistenhitű” volt (u.o.), majd “b/ A Kárpát-medencei, de még Szent István előtti magyar kereszténység” … egyik központi alakja az Úr,  mint Isten testetőltése…” (136 o.).  Ehhez Kocsis megjegyzi, hogy a akkoriban az Úr jelző, mint Úr Isten, Úr Jézus, stb., csak Istennek járt ki, míg a latin “domine” Istenen kívül az evilági urakra is vonatkozott. Ugyanúgy, az “asszony” szó is csak királynőkre vonatkozott.

Kocsis itt idézi az őstörténet-kutató Badiny Jós Ferencet, aki szerint a szkíta vallás legfontosabb része a “Nagyboldogasszony kultusz (137 o.; v.ö. Badinyi, Jézus király, A pártus herceg, Bp., 1998, 74 és 148 o.). Ez pedig, mint láttuk, csak az őskinyilatkoztatásból illetve az őskeresztény tanokból maradhatott meg ilyen tiszta állapotban.

Kocsis végül a három fő magyar őstörténelemmel foglalkozó írással, a Gesta Ungarorum, Anonymus, és a Képes Krónikával bizonyítja a magyarok honfoglalás, illetve a szentistváni térítés előtti egyistenhitét.

Hogy ez nem általánosan elfogadott tanítás a magyar történelemről, annak több oka van, köztük egyik, hogy mindkét fél, úgy a kereszténység, mint annak ellenfelei alapvető ellentétet látnak az ősi magyar hit és a nyugati katolikus/keresztény hitvilág közt. Ezért nemcsak az ősi hitet torzítják el néha, hanem a katolikust is. Azonban ami a fő, egyesek nem ismerik el, hogy a végeredmény nem az ősi magyar hit elpusztítása az új hit javára, hanem a Gellért legenda szerint az ősi magyar hit Nagyboldogasszonyának és az új hit Szűz Máriájának azonosítása volt. Szent Gellért felfedezte, hogy a két hit lényegében ugyanaz, csak az egyik a prófétai jövő időben tisztelte a Szűzanyát, mielőtt történelmileg Mária megszületett volna, a másik néven szólítva tiszteli, miután megszületett, történelmi múltban, ugyanazt a személyt. Ezért Kocsis tragikusnak tartja (bár nem használja ezt a szót), hogy Badiny “Szent Pál apostol elfogult megítélésével felégeti a katolikus és református hittudósokkal való érdemi vita utjai felé vezető hidakat” (137 o.). Szent Pál zsidó volta nem jelentheti azt, hogy amit ír az automatikusan elvetendö! Tudományos körökben ilyen elfogult előítéletnek nincs helye.

Szent István szerepe

Egy másik ok Szent Istvánnak, mint történelmi személynek és királynak téves megítélése. Ez gyakran együtt található a Badiny féle váddal, csak más színben jelentkezik. Így például sokan szemére vetik Istvánnak, hogy nyitott a nyugat illetve a németek felé, hogy az ősi hit helyett a kereszténységet “erőszakolta¨a népre, hogy a keleties szeniorátus helyett átvette a nyugatias elsőszülöttség elvét, hogy Intelmeiben bevette az idegenek meghívását, hogy “érezzék magukat jobban nálunk mint máshol (olyannyira, hogy egyesek tévesen az Intelmekre vezetik vissza a Habsburg uralomtól  a trianoni tragédiáig minden bajunk gyökereit), hogy csak néhány kifogást említsek.

Ez a felfogás azonban nemcsak teljesen alaptalan hanem káros is, mert eltereli a figyelmet a sokkal fontosabb  üdvtörténeti kérdésekről. Ezért, mielőtt tovább megyünk a két hitrendszer kapcsolatának elemzésével, szükséges ezt a kérdést, azaz Szent István történelmi szerepét tisztázni.

Nagy Sándor, az ismert régész és történész és az ónyelvek szakértője, a harmincas években a Budapesti Egyetem történelemprofesszora, majd az emigrációban élő szerző a magyarság eredetével foglalkozva Szent István munkáját is elemzi, és Szent István oldalán köt ki. Szerinte a magyar-német viszonyban a kulcsesemény a pozsonyi csata volt, 1146 szeptember 11-én. A csatában a magyarok elsöprő győzelmet arattak. Ezzel a győzelemmel, Nagy szerint, “ a német ambíció, hogy Magyaraországot leteperjék, végetért. A magyarok fegyverei beleverték a leckét a németek fejébe, hogy a magyarok megvédik szabadságukat és országukat a legutolsó csepp vérükig.” (Nagy, 260 o.). Majd megjegyzi, hogy bár később újra kellett harcolniuk a Habsburgok ellen, azok nem katonai győzelem hanem házasság révén jutottak a magyar trónra. Így a pozsonyi csatával egy korszak amiért Szent Istvánt felelőssé lehet tenni sikeresen lezárult. Utána bármi történt is, azért történelemhamisítás lenne Szent Istvánt felelőssé tenni!

Ehhez még hozzá lehet tenni, hogy az Árpádház kihalása után, Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás korában a nemzet csillaga magasan tündökölt, tehát ha Istvánt a rosszért felelősségre vonjuk, miért nem adunk neki hitelt a nemzet sikereiért is? Így ha nem is az 1146 után, de legalább a 15. század után történtekért Szent Istvánt bármiért is felelőssé tenni az képtelenség csimborasszója!

Ami Szent István valláspolitikáját illeti, Nagy Sándor szerint eljött az idő, hogy “a magyar uralkodó ház döntsön kelet és nyugat közt… István tisztalátású ember volt, egy valódi politikus… Az utolsó ezer évben nem volt egy történész, aki Szent István döntésének helyességét kétségbe merte volna vonni” (242-3 o.). Nagy Sándor csupán egy panaszt hoz fel Szent István ellen: miért hagyta, hogy “a Halotti beszéd nyelvét,” az ősi magyar nyelvet a latin nyelv váltsa fel (u.o.).

Szent István korának egy másik érdekes elemzését találjuk Makkai  Sándor, író, kritikus, lapszerkesztö, teologia professzor, majd 1926-36 közt erdélyi református püspök Magyarok Csillaga című történelmi regényében. Makkai nemcsak a történelmi tényeket veszi figyelembe, hanem mély lélektani meglátással elemzi Szent István korát, a kor nehézségeit, és István megoldását. Igazi írói alapossággal beleéli magát a kor szellemébe, és mint elképzelt kortárs teremti újra az eseményeket.

Így például mikor István (“Bajk”) szembe kerül ellenségeinek egy csoportjával, akik nem fogadják el az idegeneket behozó Bajkot, még Géza fejedelemre való hivatkozása után sem: “Érts meg, úrfi, mindenki csak addig parancsol, amíg él” (81 o.). Hasonlóan megrázó mikor ezeket a szavakat adja a haldokló Géza fejedelem szájába: “Be kell végezned munkámat. Mindent elkészítettem… …- hirtelen megcsattant a hangja - Parancsolom, Bajk! … Nincs többé széthúzás s apróka hadnagyok fejedelemségei… Utánam csak egy úr lehet, egy akarat: a tiéd … Mert … különben nincs többé magyari nemzet!…” (115 o.).

Mikor Bajk tiltakozik, hogy “nem kellek nekik, nagyuram,” Géza  “fegyver kell hozzá, -sziszegte.- Sujts le akárkire aki ellenszegül! … Magyarok lesznek, tudhatod,!… De átkozott légy, ha tétovázni fogsz!… Miért fogadtam be akkor melléd az idegen lovagokat? …”  Történelmünk egyik legmegrázóbb jelenete: ahogy Makkai leírásában Géza utasítja -nem, parancsolja Istvánnak,- hogy használja az idegen lovagokat népe ellen, nemzete megmentésére. Ebbe bele kell magát élnie annak, ahogy azt Makkai tette, aki meg akarja érteni Géza és István életművét!

Ehhez azt is meg kell érteni, hogy egyrészt a vérszerződésben lefektetett szenioritási elv megfelelt egy nomád, vándor népnek ahol törzsek jönnek-mennek a szövetségből, de elégtelen volt egy letelepedett, földműveléssel foglalkozó nemzetnek. Másrészt a vérszerződés olyan messzemenő szabadságjogokat és kiváltságokat biztosított a törzsek főurainak, amelyek az össznemzet szempontjából károsakká váltak. Így mire Géza hatalomrajutott, Radics szerint “a nagyfejedelmek hatalma szinte teljesen szétfoszlott” (A magyar Szent Korona fényében, 14 o.). Így a központi hatalom visszaállítása nélkül a nemzet halálra volt itélve.

Ezért Gézának igaza volt. Sok “pártütő” magyar fejét kellett betörni Istvánnak, akiknek a fejét nyugaton a német zsoldosok törték volna be ha folytatják a kalandozó életmódot és letelepedve, nem térnek át a nyugati kereszténységre. De Géza elgondolása győzött, nem is beszélve István királyságának üdvtörténeti jelentőségéről A nemzet túlélte a német támadásokat, a tatárjárást és törökdúlást, Habsburg uralmat, Trianont és bolsevizmust, és túl fogja élni a szovjet tankok után a nyugati bankok uralmát is. Ezt a történelmi helyzetet nem gondolta végig Badiny és követőinek  tábora, nem  élték bele magukat abba, ahogy Makkai beleélte magát. Badinyék rövidlátóan csak a magyar-magyar ellenségeskedést látják Szent Istvánnál és nem veszik figyelembe a valós történelmi helyzetet. Elfogultságukban még a Boldogasszony tisztelet és a Mária tisztelet összehangolását sem vették észre.

Így végeredményben nem István és a nyugati kereszténység hanem a keletről magunkkal hozott Nagyboldogasszony tisztelet és az őskeresztény magyari vallás győzött. István ebben a szellemben ajánlotta fel a koronát nemcsak, vagy nem annyira Szűz Máriának, hanem inkább a Magyarok Nagyasszonyának! Ez is a Szent Korona “misztériumai,” titkai közé tarozik.

Csomor így foglalja össze István valláspolitikáját: “Szent István nagy műve abban áll, hogy—az Egy Pásztor akaratának megfelelően—egy akolban, a Római Katolikus Egyházban egyesítette népének sokféle keresztény irányzatát, és az egyesítéssel kialakított vallást kötelező államvallássá tette…. Szent István visszakapta őseinek, a hun nagykirályoknak a koronáját, a Magyar Szent Koronát, amely által küldetéséhez Istentől származó hatalmat és erőt nyert. A világi hatalom mellé II Szilveszter pápától apostoli hatalmat is kapott” Ne féljetek…, 314 o.)

Mint láttuk, a máriatiszteletnek több ezer éves múltja van hazánkban. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálosok is ismertek különleges máriatiszteletükről. Mikor Nagy Lajos királyunk templomot épített nekik 1352-ben, a templomot a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték, és a környező települést Márianosztrának, “a mi Máriánk”nak nevezték el. A török megszállás alatt a templom és a kolostor rommá vált, és csak 1711-ben kezdték meg az újjáépítést. Az új oltárkép Máriát kis Jézussal a karján ábrázolja, mindkettő fején a leegyszerűsített magyar Szent Koronával. A csodatevő oltárképet egy lengyelországi pálos atya festette, és hozzáérintették a híres Csensztochovában lévő csodatevő kegyképhez, mert ők nem csupán egy művészi értéket akartak Márianosztrának ajándékozni, hanem kegyképet, ami azt jelenti, hogy a másiknak minden kegyelmi erejét is oda akarták ajándékozni, ami sikerült is, mert több csoda történt, az első még 1749-ben, a kép közbenjárására.

A magyar küldetés: az örökségek egyesítése az utolsó napokban

Ezek után térjünk vissza az Ószövetségi jövendölésekhez. Jézus Dávid trónján fog ülni, ami Angliában van, a British nemzet Izrael tíz törzse amely keresztény lett de tovább bírja a jövendölésekkel járó jogokat. A Juda törzsbeli zsidók egy része elfogadta Jézust mint Megváltót még Jézus személyes ittlétekor, míg a másik része Jézus keresztrefeszítését követelte, elcserélte a kinyilatkoztatott Szentírást a babiloni értékrendre épült Talmudért, és nagyjából szétszóródtak a világban. A mai zsidó vallásúak közül sokan Ábrahám leszármazottai, azonban nagyrészük a nyolcadik században megtért Kazár törzsek leszármazottai tehát nincs vérbeli kapcsolatuk Ábrahámmal. Ezek közül a szétszóródott zsidók közül alapították a cionista mozgalmat azzal a céllal, hogy a világon szétszórt zsidók közül, legyenek izraeliták vagy kazár zsidók, aki vissza akar menni az “Ígéret földjére,” haza tudjon menni, és a többi, szórványban (diaszporában) maradó zsidóknak is legyen egy szellemi otthona.

Másrészt láttuk, hogy a magyar nemzet, a Szent Korona tulajdonosa, egy ősszövetségi vallási kultúrájú nép leszármazottja. A szakrális  királyság csak ebben a két országban, Angliában és Magyarországon létezett. Angliának van Trónja a Pantokrátor, azaz Krisztus Király második eljöveteléhez, nekünk van Koronánk.

Üdvtörténeti szempontból ez a terv, ha valóban ez Isten terve, magába foglalja több történelmi ág egyesítését. Először Jézus idejében a különböző jövendölések beteljesedésével az emberiség átlépett az Ószövetségből az Újszövetségbe, és a kereszténység megalakításával a zsidók hivatása, kiválasztottsága megszűnt.

A magyarság megtérésével egyesült az őskereszténység hitvilága a Judai zsidóságra épült kereszténység hitvilágával, és Szűz Mária királynői szerepében belépett az emberi történelembe. Jézus eljövendő megkoronázásával Dávid Trónján a mi Szent Koronánkkal pedig a kiválasztott nép, Izrael elveszett törzsei és a magyar nemzet által képviselt őskereszténység egyesül majd Krisztus mint a Világ Királyának és a Boldogasszony mint a világ Királynőjének az uralma alatt. Így az Ádámtól Ábrahámig tartó, tehát a kiválasztás előtti egyetemes világrend visszaáll.

Bár ez a terv kimondottan egy jelenésben vagy jövendölésben sincs így leírva, azonban egyrészt nem ellenkezik egy kinyilatkoztatott bibliai vagy magánjövendöléssel, másrészt kifejezetten összhangban van velük, ami a nyugati vallásokat illeti. Hogy a keleti vallások hogyan illenek ebbe a tervbe, az még a jó Isten titka. Azonban Isten róluk sem felejtkezik meg, ugyanis Huchedè szerint azokhoz Hénok próféta fog visszatérni, hogy “felébressze bennük a hitet és a szeretetet” (Huchedè, 30 o.; Sirák 44;16), hogy az egyetemes világrend valóban visszaálljon.

A kiválasztott népnek az a része amelyik nem fogadta el Jézust mint Isten küldte Messiást, kívül marad ezen a renden, bár a Biblia (Dániel, 12;1, Jel., 13;8) szerint az utolsó időkben ezek közül is sokan megtérnek. Ozeás próféta szerint “sokáig lesznek ugyanis majd Izrael fiai király nélkül, áldozat nélkül, oltár nélkül… aztán azonban megtérnek Izrael fiai és keresik az Urat, Istenüket, és királyukat, Dávidot, és az idők végén félve keresik majd az Urat és az ö jótéteményeit” (Ozeas, 3;44-5). Hasonlóképpen jövendöl Mózes: “… az utolsó időkben visszatérsz az Úrhoz” (Deut, 4;30) és Szent Pál is megerősíti az ószövetségi jövendöléseket: “…akkor majd Izrael elnyeri az üdvösséget az Írás szerint” (Róm., 11;25-26).  Huchedè szerint Szent Ágoston és Szent Gergely azt tanítják, hogy a zsidók megtérése hitigazság (31 o.).

Hogy ez hogyan fog történni? Sirák próféta könyvének  48. Fejezetében, különösen a 10. versben olvassuk, hogy a zsidó származású Illés próféta visszatér a földre és az ő feladata lesz a zsidóság megtérítése. Huchedè szerint “a zsidók egy része megrögzött marad, és az Antikrisztushoz csatlakozik, nagyobb részük azonban hallgatni fog Illés szavára és megtér” (Huchedè, 31 0.).

Ugyanakkor a Jézust el nem fogadó, “megrögzött” zsidóság, amely még mindig várja a Messiást, elfogadja az Antikrisztust, aki a hagyomány szerint szintén zsidó lesz. Az Antikrisztus “kijelenti, hogy ö a Messiás, akit Izrael még mindig vár és elfogadják mindazok, akiknek a neve nincs beírva a Bárány könyvébe” (Huchede, 17 o.;Jel., 13;8). Az Antikrisztus kihasználja ezt a Messiás-várást hatalmának megszerzésére és “azt a várost választja székhelyéül, amelyben megfeszítették Urunkat (azaz Jeruzsálemet; l. Jel. 11;8). Ha nem így tenne, a zsidók nem fogadnák el őt Messiásként, hiszen szívük vágya a földi Jeruzsálem dicsősége, s véleményük szerint a Messiásnak ott kell tartózkodnia” (Huchedè,18 o.).

Szent János részletesen leírja a két próféta munkáját, amely 1260 napig tehát három és fél évig tart majd, és a különleges hatalmat, amivel Isten ellátja őket (Jel., 11;3-8).

Itt megjegyzendő, hogy először is nem tudjuk “sem a napot sem az órát,” hogy ez mikor következik be. Másodszor, az Antikrisztus és Jézus második eljövetele nem szükségkép jelentik a világ végét. Huchedè Kramer szentirásmagyarázóra hivatkozva (lásd H. B. Leonard Kramer, The Book of Destiny, 2. kötet 217 o.) lehetségesnek tartja, “hogy Jézus második eljövetele és a világ vége között akár többezer év is eltelhet, amelyben az emberiség az Antikrisztus után végre egyesülni fog az igaz Isten imádásában és békében fog élni” (Huchedè, 46 o.).

A Százak Tanácsa 2000 állásfoglalása

Ezzel kapcsolatban szükségesnek látszik a Százak Tanácsa 2000 állásfoglalását is felülvizsgálni és kiértékelni. A Százak Tanácsa a millennium megünneplésével kapcsolatban mind a száz tag (feltehetően az ezredfordulói Magyarország értelmiségi előkelősége írását tartalmazó kötetet adott ki. A mű végén a Tanácsnak a Magyar Szent Korona “méltó megbecsülésével”  kapcsolatos állásfoglalását is közlik amelyet a Tanács 1999 június 9-én jelenlevő tagjai fogadtak el és amelyet megküldtek Dr. Orbán Viktornak, Dr. Ádler János Országgyűlési elnöknek, Dr. Dávid Ibolya Igazságügyminiszternek, és Dr. Nemeskürty István Millenniumi Kormánybiztosnak. Az ülésen résztvevők névsora mellékelve az eredeti példányhoz, de a kötet nem közli, hogy kik és hányan hagyták jóvá és esetleg kik tartózkodtak vagy ellenezték, pedig ezt is érdekes lenne tudni. Íme a szöveg:

Állásfoglalás a Magyar Szent Korona méltó megbecsüléséről

A második ezredfordulós ünnepségekhez közeledve, amikor az ezeréves magyar királyság alapításának évfordulóját és Magyarországnak a Krisztus utáni harmadik évezredbe való lépését ünnepeljük, különös jelentőséget kap Magyarország Szent Koronájának történelmünkön végigvonuló megkülönböztetett tisztelete és megbecsülése.

Nélkülözhetetlen fontosságúnak tartjuk az alkotmányos jogegyenlőséget, az országos és helyi önkormányzást, a vallásszabadságot, a népek és felekezetek országépítő együttélését megvalósító Magyarországot jelképező, honpolgárait a Szentkorona-tagságában minden megkülönböztetés nélkül egyesítő, az állami főhatalom teljességét, történelmi jogi folyamatosságát megtestesítő Szent Korona jelentőségének törvénybe iktatását.

Törvényben rögzítendő, hogy “a Magyar Államiság jelképe, történelmi és közjogi folyamatosságának megtestesítője Magyarország Szent Koronája.

Az államforma tekintetében semleges, mert nem elsősorban és meghatározóan a királyságot, hanem a nemzeti és állami hatalom teljességét Szentkorona eszme törvényi szabályozása, vagy az államforma jellegével való összekötése szükségtelen, mert ez az eszme a magyar történelmi közjogi fejlődés során szervesen alakult ki, jogi szabályozás nem helyezheti és nem is helyezte hatályon kívül, nem léptetheti ezért újra hatályba vagy nem módosíthatja annak hatályát.

A Szent Korona méltóságának megfelelő őrzésének és megóvásának kötelezettsége és joga a nemzet szuverenitását elsőrendűen képviselő országgyűlés megtisztelendő feladata.

Budapesten 1999 június 9-én, a Százak Tanácsa jelenlevő tagjai”

Nos, első olvasásra nem volt világos előttem, hogy a bölcs Százak mit is akartak ezzel az állásfoglalással mondani, mi ebben olyan fontos, hogy arról az illetékeseket értesíteni kellett! Ezért elolvastam újra, ezúttal ceruzával a kezemben, hogy a fontos részeket aláhúzzam. Egyedül a középső, kétsoros mondatot húztam, alá. Aztán elkezdtem gondolkozni: mit is jelent ez a mondat?  Törvényben rögzíteni valamit, amit ha nem is mindenki hisz, de mindenki tud? Mi lehet a célja egy ilyen törvénynek?

Majd ahogy a szöveget átgépeltem, újra alkalmam volt végig tanulmányozni az egészet. Így jöttem rá, hogy nem az a fontos, amit mond, hanem ami kimaradt. Kimaradt, hogy a Szentkorona-tan lesz (illetve még mindig) az ország törvényeinek és az állami főhatalomnak a forrása, ezért a soha törvényesen nem érvénytelenített Szentkorona-tant hivatalosan is vissza kell hozni a magyar közéletbe. Ha óvatosan olvassuk a szöveget, Szentkorona-tan kifejezést, ami a Szent Korona jogi vonatkozásait jelenti, nem is említik a szerkesztők. Van Szent Korona “eszme” egy hosszú, nyakatekert mondatban, aminek értelme többszörös elolvasás után még mindig zavaros. Az “eszme” nem ugyanaz, mint a ”tan,” Óvatos olvasásnál az is világos lesz, hogy az egy mondatból álló második bekezdés vége felé csupán a Korona “jelentőségének törvénybeiktatását” javasolják.

Tehát nesze semmi, fogd meg jól. Szemfényvesztés a szavakkal. Kritikusok szerint ha egy mondat hosszú, nyakatekert és zavaros, az vagy azt jelenti, hogy egy bizottság készítette, amelynek tagjai hevesen vitatkoztak minden szón, és a végén semmitmondó megalkuvó eredményt  hoznak létre, ami nem jelent semmit, vagy senki nem érti, és ezért senki nem ellenzi, de elfogadják, mert valamit illik elfogadni. Az is lehet, hogy céltudatosan zavarják meg az olvasót hangzatos, de semmit mondó közhelyekkel. Amerikai alkotmányszakértők az amerikai Alkotmány 26-ik bővítését hozzák fel erre például az elnök akadályoztatása esetén folytatandó eljárásról.

Jelen esetben az öt bekezdéses ”állásfoglalás” öt mondatból áll, és minél hosszabb a mondat annál zavarosabb. A negyedik, leghosszabb mondatnak például egyáltalán nincs értelme. Micsoda semleges? A tanács, az állásfoglalás, a Korona, vagy a Korona eszme? Mire vonatkozik a “hanem,” a vessző és a “vagy,” és mi “szükségtelen”? Azért mert valami “szervesen alakult ki,” még ha igaz is lenne, nem jelenti azt, hogy megjelelő “jogi szabályozás nem helyezheti hatályon kívül.” Mi történt a második bekezdésben felsorolt jogokkal a Rákosi rendszerben? Vagy talán tagadják a Százak, hogy a Rákosi rendszerben vallásüldözés, megkülönböztetés, terror, az emberi jogok sárba tiprása volt a szabály?

Szent-korona-tan és a törvények

Az előző részben ismertetett történelmi események világosan mutatják, hogy a Szentkorona-tan igenis törvénybe volt iktatva, amit Rákosiék felrúgtak. Tehát a nemzet képviselőinek azt vissza kell állítani.

Végül az utolsó, dőltbetűs mondat is félrevezető. Az igaz lehet, hogy a Korona méltóságának a megőrzése a “magyar országgyűlés megtisztelő feladata,” de az 1945-ben érvényes 1920-as I. tc. szerint az “állami szuverenitást egyedül képviselő nemzetgyűlés” hivatott ezekben a kérdésekben intézkedni. Az állandósított és az alkotmányban előírt országgyűlés azonban nem “a nemzet szuverenitását elsőrendűen képviselő” intézmény, ezért tehetetlen lényegbevágó kérdésekben. Legfeljebb a Korona méltóságát képes megőrizni. 

Végül ami az államforma kérdését illeti, a zavaros nyelvezet ellenére, elfogadható a semleges álláspont, amennyiben a nemzetgyűlés szabadon dönthet a királyság, királlyal vagy kormányzóval, avagy a köztársasági államformák közt.

Sajnálom, hogy ezt nyilván jó szándékkal készített de félresikerült Állásfoglalást ilyen kritikának kellett alávetnem, de válságos helyzetben mikor egy nemzet jövője a tét, nem elég az esetleg felületes jó szándék. A közmondás szerint is a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Remélhető, hogy a történelmi tények ismeretében a Százak Tanácsa átértékeli álláspontját és a fentieket elfogadja, mint építő szándékú  bírálatot.

Befejezés

Természetesen, mint láttuk, nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni az escathológiai kérdést és a lehetőségét, hogy a Szent Koronának és a magyar nemzetnek különleges szerepet szánt Isten a végső időkben. Ebben a különleges küldetésben pedig fontos szerepe van az engesztelésnek, amit nemzetünknek sokkal komolyabban kellene venni, már csak a természetes lélektani következményei miatt is!

Források:

Allen, J. H., Judah’s Sceptre and Joseph’s Birthright, 1902  (Anglia; interneten van)

A Mindszenty bünügy okmányai, Kovács János, felelős kiadó, Budapest, 1949.

Antalóczi Lajos, Jelenések, üzenetek és a jövő, Eger, 2000.

Armstrong, Herbert W. The United States And Britain In Prophecy, 1954 USA, interneten van).

Bencsik Andras, “Miért szent a Szent Korona,” MAGYAR DEMOKRATA, 1998/51.

Berger, L. Peter, A Rumor of Angels—Modern Society and the Rediscovery of the Supernatural ((“Rémhir az angyalokról—a modern társadalom és a természetfeletti ujrafelfedezése”) Doubleday Anchor book,Garden City, 1970.

Biblia.

Bogyai Tamás, Stephanus Rex, Budapest, Ecclesia Kiadó.

Botos, László és Margaret, The Homeland Reclaimed, Rochester, NY, 1995.

Bornemissza Benedek, “Utazás a Koronánk körül”, A NAP FIAI, XXXVII évfolyam, 2000 május-június, 127-131 oldala.

Center for the Study of the American Experience, Rights and Responsibilities, Interntional, Social and Individual dimensions, Rutgers University, New Brunswick, NJ, 1980.

Csomor Lajos, Magyarország Szent Koronája, Budapest, 1985.

Csomor Lajos, Szent István Koronája Nyomában, Budapest, 1987.

Csomor Lajos, Öfelsége A Magyar Szent Korona, Budapest, 1996.

Csomor Lajos, Ne féljetek, Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok a világ végezetéig! A Mi Urunk Jézus Krisztus sükösdi jelenései és tanításai, Sükösd, 1993-2000, n.d.

Einhard: The Life of Charlemagne, translated by Samuel Epes Turner, (New York: Harper & Brothers, 1880) [in 1960 the University of Michigan Press reprinted this translation.]

Endrey Antal, Jézus Krisztus Sükösdön, Boldogasszony kiadó, Hódmezövásárheky, n. d.

Engesztelő imaóra.

Erdö Péter, “Mindszenty és prímási tisztsége,” (lásd Török, 19-32 o.).

Érdy Miklós, A hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal, 2001

Foglein, Stephen A., The Age of “One Fold And One Shepherd” is Coming, an Analysis of World Events based on Biblical and Christian Prophecies, Atlas Books Publishing, Mountain View, CA, 1981

Füzér Julán, OFM, Mindszenty bíboros, a szent Youngstown, OH, USA, 1989.

Gobbi, Don Stefano, La Madonna ai soui Sacerdoti prediletti -Különálló, válogatott üzenetek; 1981 aug. 16-i üzenet, magyar fordítás Keller Illés OCD által kéziratban.

Gobbi, Don Stefano, To the Priests, our Lady’s beloved sons, 18. angol kiadás, 1990 aug. 22-i üzenet (Budapest), 652-3 oldal, “Queen of Love” (“Szeretet Királynője”).

Grolier’s Encyclopedia, 2000.

Hámori Alfréd, Hungary Today—Új Világ, 1993 nov. 26, , “The Astronomical Aspects of the Holy Crown of Hungary.”

Hoffer Endre, “A Korona hazajövetele Bécsből 1790-ben” (egykoru napló; Hazánk és külföld c. lap 1867 áprilisi számából vette a Hídfő Könyvtár, 1981 március).

Horváth Sándor, O.P., Örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál, Budapest, Szent István Társaság, 1944, "Az  engesztelés," (390-416 oldalak).

Kiss Sándor, A magyar demokráciáért, New Brunswick, 1983.

Korváth Mária, Találkozások Jézussal és Máriával, Budapest, 1998: Békesség nektek, 1. rész, Virrasszatok és imádkozzatok, 4. rész.

Huchedé, Rev. P History of Antichrist; magyar fordítás Az Antikrisztus, 1972, Esztergom.

István Király Intelmei, Szigethy Gábor szerk., Magvető, Bp., 1982.

John XIII, Pope, Peace on Earth, (Béke a földön című enciklika).

Kocsis István, A szakrális fejedelem, Budapest, 1999.

Kocsis István, A Szent Korona misztériuma, Budapest, 1997; II. Kiadás 2001.

Kocsis István, A Szent Korona tana. Múltja, jelene, jövője, Budapest,1995

Kocsis István, A Szent Korona tana. Múltja, jelene, jövője, Budapest,1995.

Kocsis István, Magyarország Szent Koronája, Budapest.

Koltai András, Jelkép vagy hatalom; Beszélgetés Kukorelli István alkotmánybíróval a Szent Korona-törvényről, (Ítélet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar hallgatói önkormányzatának lapja, IV. 5, 2001 május 3, 8-9 o.).

Katolikus Egyház katekizmusa.

            Dr. László András “Néhány megjegyzés az államforma és az államforma érvényesülésének a kérdésköréről Magyarország vonatkozásában,”

http://www.geocities.com/ultradextra/allamfor.html

Lipthay Endre, “Mindszenty József életrajzi kronológiája,” (lásd Török, 165-188 0.).

Lovag Zsuzsa, A magyar koronázási jelvények (Magyar Nemzeti Múzeum) Budapest, 1986).

Magyar Tudományos Akadémia, Értelmező Szótár.

Makkai Sándor (ref. püspök), Magyarok Csillaga (Történelmi regény Szent István koráról és a magyar államalapításról), Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1982.

Mezey Barna, szerk., Magyar alkotmánytörténet, Osiris, Bp., 1996,

Mészár            os István, “Marxista történészek Mindszenty-képe 1948-1992 között,” lásd Török, 127-164 o.).

Mihályi Gilbert, O. Praem., Európa válsága és megmentése, Róma, 1956.

Dr. Molnár Gyula, A magyar énekek éneke—a sükösdi jelenség, 1995.

Dr. Molnar Gyula, Mária a történelemben, Küküllöi esperesi kerület, 2002.

Dr. Molnárfi Tibor, A Korona (Regnum Marianum) Kolozsvár, 1996.

Dr. Molnárfi Tibor, A Szent Korona misztériuma (A Szent Korona és a Kozmosz), Budapest, 2001.

Dr. Molnárfi Tibor, “A Szent Korona és a kozmosz a Krónikákban és a hagyományban,” I. rész, A CÉH, 2002/4 (XIII évf. 4. Szám) 11-20 oldalak, és II. rész, A CÉH, 2002/5, (XIII évfolyam, 5. szám), 11-22 oldalak. 

Müller Lajos, S.J., MISZTIKA, Budapest, 1935.

Myers, Henry, Medieval Kingship, 1982.

Nagy N. János, Hontalanul, Cleveland, 1981.

Nagy Sándor, The Forgotten Cradle of the Hungarian Culture. (ford. László és Margaret Botos), Toronto,, Kanada, 1973.                                                         

Natália Nővér, szerkesztette Fogas Anna, Szent József kiadó, Bp., 1993.

Nemeshegyi Péter S. J.,  “Az Európai Unió-s identitás keresztény képe,” TÁVLATOK, 2001/3, # 53, 355-366 o.).

Overstreet, Harry A., The Mature Mind, WW Norton, NY., 1940.

Pap Gábor, “A magyar Szent Koronáról,” (Pázmány Péter…, 61-112).

Dr. Parente Pascal, Beyond Space; A Book About Angels, 1973.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, A Magyar Szent Korona és a szentkorona-tan az ezredfordulón, Budapest, 1999.

Petőfi összes költeményei.

Pius, XII, Summi Pontificatus.

Pusztaszeri László, Az élő Árpádok, Budapest (Press Publica).

Radics Géza, Eredetünk és őshazánk, Csikágo, 2001.

Radics Géza, Magyar múltban magyar jövő, olvasmányok múltunkról, a szerző kiadása, 2000.

Ruffy Péter, Koronánk Könyve, Budapest, Móra Kiadó, 1981.

Schütz Antal, Dogmatika.

Sisa István, Magyarságtükör, Nemzet határok nélkül, Budapest, 2001.

Szabados Dezső, A Magyar Szent Korona kialakulása, szerk., Dr. Imre László, Budapest, 2000.

Szent Tamás, Summa Theologica.

Szigeti István, A Szent Korona magyar titka, Lakitelek, 1998.

Szigeti István, A Szent Korona titka, Aachen, 1995.

Terdzsüman, Mahmud, Tárih-i Üngürüsz azaz Magyarország történte; Törökből fordította Blaskovics József, Budapest, 1982, Cleveland 1988.

Tóth Endre, Európai uralkodó koronák, SZKSZ Honlap.

Tóth János, Nyerésre állunk…

Tóth Zoltán József, “A Szent Korona és a szentkorona-tan; (Pázmány Péter…, 267-382 o.).

Török József, Mindszenty József emlékezete, Budapest, 1995.

Thúry József: Török Történetírók—Török-Magyarkori Történelmi Emlékek, Budapest, 1893, (MTA Kiadó).

Vatikan II, Nostra Aetate zsinati határozat

Varga József, Bűnös nemzet vagy kényszerű csatlós?  Adalékok Magyarország és a Duna-medence kortörténetéhez, I., II. (német kiadásból fordítva, Budapest, 1992).

Zakar András: A sumér hitvilág és a Biblia, Garfield NJ, (USA) 1973.

Zétényi Zsolt: A Szent Korona - a magyar nemzet jelképe és őrzője, Püski, Bp., 1997,  (Internet: www.alkotmany.ngo.hu/korona.htm)

Zétényi Zsolt: A Szentkorona eszme mai értelme, Budapest, 1997.

Zétényi Zsolt: Magyarország Szent Koronája, Múlt, Jelen, Jövő, Budapest, n.d.

Személyes beszélgetések Csomor Lajossal