A Szent Korona, Koronázás és a magyar küldetés
Dr. Balogh Sándor
Azonban eddig csak a Koronáról beszéltünk. A korona rendeltetése a koronázás tényében teljesedik be. A Korona a jelképes eszköz, amely a koronázáskor tölti be létének célját. A koronát tanulmányozni a koronázás tanulmányozása nélkül olyan, mint a keresztvizet tanulmányozni a kereszteléstől elkülönítve, vagy egy világiasabb példával, mint a benzint a robbanómotorban végzett szerepétől megfosztani.
A Szent Korona és a koronázás tanulmányozásához pedig néhány fogalmat szabatosabban meg kell határoznunk. Dr. Csihák György, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke szerint Koronánk hivatalos latin nevének, “Sacra Regni Hungarici Corona” minden szava fontos (Csihák, “”Sacra Regni Hungarici Corona és a magyar közjogi kérdése ma” (Budapest-Zürich, 1999). Elsőnek lássuk, mit jelent a “szent.” Latinul könnyebb megérteni a dolgot, ugyanis míg legtöbb nyelvben, így a magyarban is, a szent szó két fogalmat fedez, a latinban a két fogalomnak két külön szó felel meg: Sancta, es Sacra. A Sancta (himnemü változata Sanctus) Istenre, Máriára és szentéletű illetve szentté avatott személyekre vonatkozik, a Sacra inkább Istennek szentelt tárgyakra.
A Szent Korona mint tárgy lehet különleges viszonyban Istennel, nem csak azért mert esetleg Krisztus második eljövetelére készült, hanem azért is mert Szilveszter pápa megáldotta, Szent István felajánlotta, és Mária, az Isten Anyja, Jézussal együtt elfogadta. Más szent tárgyak közt találunk különböző tárgyakat, az említett Jakab olajjal felkent kő-párnájától a frigyszekrényen át a megszentelt egyházi eszközökig és templomokig. Ebbe a csoportba tartozik a mi Koronánk is, egyedül az uralkodói koronák közül.
A latin név következő szava “Regni.” Ez alatt sokan, helytelenül, a király személyét értik, pedig ez Csihák szerint nem a rex (király) hanem a regnum (t. i. regni a regnum birtokos esete), királyság szóból ered, tehát a korona nem a királyé, hanem az országé (51 oldal). Majd három évvel később a “Gens Hungarorum – a magyar nemzet,” a Magyar nempolitikai kiadványok (Budapest-Zürich, 2002) című füzetében továbbmegy és a Hungarici szót is mikroszkóp alá veszi. Csihák szerint ez “Hunok Országának” fordítható. Tehát a Korona teljes latin nevének magyar fordítása “Hun Ország Szent Országkoronája,” vagy rövidebben “Hunok Szent Országkoronája.”
A koronázás pedig mint folyamat lehet misztikus jellegű. A szentségek lényege, hogy anyagi jelek, jelképek használatával természetfeletti változást hoznak létre, és természetfeletti erőt, kegyelmet közvetítenek. Keresztelésnél, pl. a víz nem a keresztelendő testének tisztáramosása miatt fontos, hanem a víz látható jelképe egy olyan tevékenységnek, amely eltörli az eredeti bűnt, és ezáltal a természetfeletti világban az Egyháznak, Krisztus misztikus testének tagjává avatja a megkereszteltet. A víz önmagában nem elegendő a szentség kiszolgáltatásához, különben minden zápor, vagy minden zuhanyozás egyben keresztelés is lenne. Minden szentségnek megvannak az alanyi és tárgyi feltételei. Így a kereszteléshez is szükséges, hogy a keresztelő maga megkeresztelt személy legyen, akinek el kell mondania a szükséges szöveget a megfelelő szándékkal, és a megkeresztelt (vagy az ő nevében a keresztszülő) kell, hogy kérje (és elfogadja) a keresztség szentségét.
A Krisztus által alapított hét szentségen kívül vannak más, szentség jellegű szertartások is, főleg az Ószövetségben, mint például a próféták és királyok felkenése. Az olajjal való felkenés jelezte egy tárgy vagy személy Istennek való felajánlását és elkötelezését. Sámuel is olajjal kente fel az Isten által kiválasztott Sault (Sámuel I, 10:1). Dávidot megválasztása után szintén olajjal kenték fel Izrael királyának (Sámuel II, 5:3). Dávid után egyik fia, Adonias, még Dávid halála előtt Dávid hallgatólagos beleegyezésével, kezdett királyként viselkedni, de amikor a papok és a próféta nem őt hanem Salamont kenték fel királynak, Adonias félelmében az oltárhoz menekült Salamon irgalmát kérve (I Kings 1:45-53).
A szentségek kiszolgáltatása az Újszövetségben is gyakran olajjal való meg- illetve felkenéssel egybekötött misztikus jellegű tevékenység. A kérdés az, mennyiben lehet a koronázást a szentségekhez hasonlítani? Külsőleg, maga a koronázás szertartása a püspökszentelés szertartására épül. Azonban a kérdés nem a forma, hanem inkább a koronázás, mint szentségi jellegű tevékenység és annak természetfeletti következményeire vonatkozik.
Így tehát eljutottunk a Korona misztikumának elemzésénél a szentség fogalmához. A szentség egy látható jel vagy eszköz alkalmazása, amely a természetfeletti rend “rejtett valósága” , azaz az Istennel való kapcsolat szintjén hoz bizonyos eredményt (Katekizmus, #774). A Szent Koronával kapcsolatban is feltételezhető tehát, hogy a Korona egy látható jel és eszköz, amely a koronázás tényének látható eszköze, míg a természetfeletti rendben a koronázás a király személyét Istennel új viszonyba hozza, és új, láthatatlan hatalommal és tulajdonságokkal ruházza fel. Szent Tamás és más teológusok tanítása szerint lehetséges, hogy a király a koronázáskor külön angyalt kap, aki segíti a kormányzásban. Így a Szent Korona sokkal több, mint egy természetfeletti szempontból teljesen semleges, emberi hatalmat képviselő jelkép, mint a legtöbb uralkodói korona. Feltehetően, a Csomor Lajos által készített millenniumi Korona hasonmás sem szent ilyen értelemben, tehát a vele való koronázás nem érné el ugyanazt a természetfeletti hatást. Itt megjegyzendő, hogy a sükösdi jelenések szerint a Szent Korona “működőképes,” azaz képes még ma is a megfelelő kegyelmet közvetíteni!
Bár előfordulhatott a Korona történelme folyamán, hogy egyes trónkövetelők és támogatóik a Korona birtoklásától valami szerencsés kijövetelt vártak, a nemzet egyöntetűen és következetesen, a Koronában kizárólagos látható jelet és eszközt látott a királyi hatalom létrehozására. A Korona nem egy szerencsét hozó tárgy. Akárcsak a katolikus egyházban a szentségek kiszolgáltatása és érvényessége bizonyos feltételekhez van kötve, ugyanúgy szigorú feltételei vannak az érvényes koronázásnak is!
A koronázás lényegében két külön tevékenységből áll: az egyházi rész, amely püspökszenteléshez hasonló, szentmise keretében lezajló, szentélmény jellegű szertartás, amelynek keretében a király felesküszik az Evangéliumra és egyházi esküt tesz. Ez a tevékenység természetfeletti kegyelmet közvetít az uj királynak. A másik rész világi, közjogi jelentőségű eskü (Zétényi, Magyarország, 27-28).
Tóth Zoltán József felsorolása szerint “elsődleges fontosságú biztosítékai” az érvényes koronázásnak “az országgyűlés közreműködésén túl, a hitlevél és a koronázási eskü. Az országgyűlés választási, majd koronázási feltételeit a trónra lépő király a koronázási szertartás részeként, esküvel és a hitlevél kiadásával erősíti meg (333 o.), amit az országgyűlés törvénybe iktat (Zétényi, Magyarország, 28 o.).
Pap Gábor szerint az érvényes koronázáshoz több más megkötés is adódik. Először is csak a Szent Koronával való koronázás érvényes és ez adja meg a szinte mágikus tekintélyt a megkoronázottnak (76 o.). Az Árpádház kihalása után pedig csak a nemzet által szabadon választott személyt lehetett érvényesen királlyá koronázni a Szent Koronával, amíg a Habsburg család nem került hatalomra.
Más lényeges követelmények a hely, idő, és a koronázó személye (80 o.). Van rá adat Pap Gábor szerint, hogy az avatatlanul koronázó személyeket “büntetés” érte, azaz ketten, “egészséges, életerős ember létükre,” rövidesen az illetéktelen koronázás után meghaltak (81). Azonkívül a koronát egy “jelvény együttesben” kell viselni, azaz a palást, kesztyű és papucs mind aranyszállal voltak átszőve, akárcsak a koronázó érsek ruhája, hogy az esetleges elektro vagy ahhoz hasonló, ismeretlen jellegű erőny (energia) ne ártson nekik (81-2). Csomor más tekintetben hasonlítja a koronát a szekrényhez, amely agyoncsapta a hozzáérő, papok által viselt védő ruha nélküli személyt, de a lényeg ugyan az. Tehát Pap szerint van komoly fizikai illetve energetikai hasonlóság is a Korona és a Frigyszekrény közt.
Itt megjegyzendő, hogy mivel minden valószínűség szerint Csomorék a Koronát meg is érintették a vizsgálat során, érdekes lenne tudni, hogy ők is viseltek-e védő ruhát, vagy az energetikai folyamat csak hivatalos alkalmakkor, a koronázással kapcsolatban zajlik le? Ahogy a méltó szentáldozás lelki javunkra válik, a méltatlan áldozás pedig kárhozatunkra, a méltatlan koronázás testi vagy lelki kárt okozhat. Ez a tény, ha igaz, közvetetten bizonyítja, hogy a koronázás művelete természetfeletti következményekkel jár.
A sükösdi Marika is beszél ilyen nem természetes hatásról. “Elmondta, hogy a koronázás alatt a király csak annyi ideig tarthatja a fején a Magyar Szent Koronát, amíg a legszükségesebb, amíg koronázási esküjét vagy imáját el nem mondja. (Marika) elmondta még, hogy ‘volt olyan király a magyar nemzet történelme során, akit megkoronáztak ugyan, de mivel tovább tartotta a fején a Magyar Szent Koronát mint szabad lett volna, megbomlott az agyműködése. Ezért is esett le fejéről a Magyar Szent Korona a koronázás után. Marika Jézus Urunktól úgy tudja, hogy ez IV Károly volt.” Tehát van alapja, hogy valami misztikus erőny alapján a Koronát a Frigyszekrényhez hasonlítsuk.
Míg egyes keleti országokban nem használnak koronázást, mint hatalomadó szertartást hanem például pajzsra-emelést, nyugaton a koronázás elterjedt hagyomány. Lovag szerint “A középkori világrend alapja az a tétel, hogy minden hatalom Istentől való, ezért annak átruházása az uralkodóra egyházi közvetítéssel, a főpapok által végzett koronázással történt A szertartás legfontosabb része a királyi eskü, a királyszentelés, a szentelt olajjal való felkenés, a királyi hatalmat jelképező jelvények átadása és a trónráültetés voltak. A keresztény Európa uralkodóit lényegében azonos jelvényekkel iktatták be, az írásba foglalt szertartások—az ordók—a jelvényeket illetően nem mutatnak jelentős eltéréseket” (Lovag, nincs oldalszám).
“A középkori fennmaradt koronázási jelvények közül az egyik legteljesebb, legépebben megmaradt együttes a magyar. A Magyarországon hagyományos, kisebb változtatásokkal már a Szent István korától alkalmazott szertartás szerint csak a gyűrű, a karpántok és a ruházat egyes kevésbé fontos darabjai hiányoznak” (Lovag). Legfontosabb természetesen a Korona, ami teljes épségében megmaradt, kivéve néhány képet amelyet a szakemberek szerint valakik eltávolítottak illetve kicseréltek.
Ha magát a magyarországi koronázások egyházi rendjét tanulmányozzuk, az is megerősíti a felfogást, hogy a Szent Koronával való koronázás misztikus, a pap- illetve püspökszenteléshez hasonló esemény, amely természetfeletti hatalommal és jogokkal jár.
Mezey Barna megkülönböztet jogokat amelyeket a király a trónutódlás révén önműködően gyakorolhat (mint pl. II. József, a “Kalapos” király), és jogokat, melyeket csak a koronázás nyújt.[1] Mezey szerint is a koronázás két részből áll, a világi rész, melynek folyamán az új király esküt tesz az ország törvényeinek betartására, és az egyházi szertartás, amely felkenéssel, a hatalmi jelvények átadásával, és a tulajdonképpeni koronázással jár, aminek eredményeként “isteni kegyelem birtokába” jut az uralkodó.[2]
Szent István és koronázott utódai, pápai felhatalmazás alapján, különleges egyházi hatalommal is rendelkeztek, tehát a Korona ebből a szempontból is szent!
Pap Gábor tanulmányával, de főleg Bencsik elméletével kapcsolatban érdekes felfigyelni egy fontos hasonlóságra illetve lehetséges kapcsolatra a magyar és az angol koronázást illetően.
Míg nálunk a Szent Korona szükséges az érvényes koronázáshoz, Angliában bármilyen koronával lehet koronázni, így sok királynak saját, sőt több különböző koronája is lehetett. Az angol közjogban a “Korona” inkább egy fogalom mint egy bizonyos létező tárgy. Azonban még mint fogalom is, sokban különbözik a magyar “Szent” Korona fogalmától. Nálunk a Szent Koronával való megkoronázás adja a királynak a tekintélyt. Angliában a koronázási korona csak eszköz, inkább Jákob Párnáján illetve Dávid trónján való megkoronázás a fontos. Eredetileg mindkét rendszerben a királynak “sacerdotalis” azaz papi jellege van, aki mintegy Isten kegyelméből (“minden tekintély Istentől van”; l. Rom. 13:1-4) uralkodik. Azonban Angliában Henry VIII uralkodásával ez más jelleget vett fel. Míg a magyar királyok az egyházi ténykedést a hierarchiára bízták, az anglikán egyházban az uralkodó egyben az egyház feje is. Ezért az uralom jelképei, a trón, a korona és a jogar “szent” tárgyak mivel ezt a “papi” feladatkört jelképezik: “azok sugározzák az Isten által választott király tekintélyét” (Henry Myers, MEDIEVAL KINGSHIP, 1982, 167-8 o.).
Évszázadok során az angol Korona (Crown) fogalma is fejlődésen ment át. Ahogy a királyság fogalma a népről kiterjedt a területre, “a szent tárgyak ékessége (splendor) kiterjedt a királyság területi integritására is” (u.o.). Így volt pár éve lehetséges pl. a távoli és teljesen értéktelen Falkland Szigetekért háborúba menni és azt megvédeni mint Crown land (a korona földje), a Crown nevében. Angliában tehát a “Crown” inkább egy jogi fogalom mint tárgy, így bármilyen korona megteszi, amennyiben az a király illetve a királyság tekintélyét sugározza, még amikor a király legtöbb jogától megfosztva, csupán mint ceremoniális jelkép uralkodik is. Így például előfordult az is, hogy az angol Parliament a “korona” nevében (“in the name of the Crown”) fosztotta meg a királyt vagy királynőt bizonyos királyi jogok és hatalomgyakorlástól.
A koronázott királyról írván, nehéz nem gondolni a jó Pásztor és a fizetett béres közti különbségre, amit Jézus elénk állit az Evangéliumban (Jn 10, 11-18). Ez a hasonlat annál is találóbb, mivel az ókorban a királyok és fejedelmek gyakran pásztornak nevezték magukat (l. Ez 34). A próféta figyelmezteti Izrael pásztorait (vezetőit), hogy nem a juhokat, hanem saját magukat legeltetik és maguk híznak a juhaik helyett. A jó király olyan, mint a jó pásztor, aki vigyáz rábízott juhaira és azokat legelteti, míg a választott politikus, akárcsak a béres, a juhok helyett maga legel és hízik, gyakran csak a saját érvényesülése érdekli, és gyakran legfőbb célja saját újraválasztása és/vagy támogatóinak az érdekvédelme. Azonkívül van a tolvaj, “aki csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson,” (Jn. 10,10) amiből volt elegünk az elmúlt több, mint ötven év alatt.
Míg a király az egész országot és a nemzetet osztatlanul képviseli, a választott politikus rendszerint pártjának vagy körzetének érdekeit tartja szemelőtt, a tolvaj pedig idegen érdekeket szolgál. Bár maradinak és talán népszerűtlennek hangzik, a jó király magasan felette áll a még a jó politikusnak is. Azonkívül a nemzet jelen körülményeit tekintve, míg az országgyűlés és a kormány az ország határain belül élő tízmillió magyart képviseli, a koronázott király képviseli és beszélhet nemcsak az itthoni hanem az elszakított területeken és a diaszpórában élő tizenötmilliós magyar nemzet nevében is, amit a köztársasági elnök nem tehet meg!
Tehát a Szent Korona misztikája kiterjed a koronázott személy Istenhez való viszonyára, a király misztikus hatalmára és tulajdonságaira. Mivel a szentségek egyben természetfeletti kegyelem forrásai is, feltételezhető, hogy az érvényesen koronázott király is különleges kegyelmet nyer a koronázás szertartásával, amely segíti az ország kormányzásában és a királyi hatalom gyakorlásában. Jézus egyik üzenetében Natália nővérhez kifejezetten utal is erre. A királyság megszűntekor megszűnt ez a különleges kegyelem és a különféle választott képviselők és a múltban a köztársasági elnökök viselkedésén és munkáján meg is látszott a különös kegyelem és az Isteni támogatás hiánya. Azonkívül vannak olyan nézetek, mint alább kifejtjük, hogy a koronázással a király külön angyalt kap, aki segít neki kormányozni.
1999 december 10-én az Igazságügy Minisztérium támogatásával és a Magyarok Világszövetsége közreműködésével “Alkotmányosságról az Ezredfordulón” cimmel vitaindító gyűlést tartottak Pesten. Az alkotmányosság keretein belül két kiváló előadó, a Szentkorona-tan egyik legjobb szakértője, Kocsis István, és a nemzetközileg elismert jogász, Dr. Zétényi Zsolt behatóan foglalkoztak a Szentkorona-tan és a Szentkorona-eszme mai jelentőségével és a jogfolytonosság visszaállításának fontosságával, amit a következő részben ismertetünk. Mindketten időszerűnek találták a tárggyal foglalkozni, és az esetleges új alkotmányt a Szentkorona-tanra alapozni.
Érdekes, hogy ha már ennyire alapvető kérdésekkel foglalkoztak, egyikük sem vetette fel a koronázás illetve a királyság kérdését. Mindenki annyira magától értetődőnek veszi a vesztett II. Világháború utáni zavaros években, Szovjet megszállás miatt idegen kényszer alatt létesített köztársaság megtartását, hogy a kérdést komoly szakemberek mégcsak fel sem vetik. A értekezleten egyedül jelen szerző hozta ezt fel, de nem nagy érdeklődést váltott ki még ebben a körben sem a koronázás kérdése.
Ezen írás célja nem a királyság mellett érvelni, hanem csupán azt javasolni, hogy amikor eljön az ideje, hogy a rendszert alapjaiban vizsgáljuk meg az alkotmányos jogfolytonosság visszaállítása céljából, és amikor számos emberöltőre újra lefektetjük politikai rendszerünk hagyományos alapjait, ne vessük el minden megvizsgálás nélkül azt az ezer éves rendszert, amely végeredményben a Szent Koronával legszorosabban összefügg: Szent Korona, koronázás, király!
A királyság nem jelentené automatikusan a Habsburg ház visszahozatalát, amelynek bár kezdetben voltak beházasodott Árpádházbeli női tagjai is, végeredményben egy idegen dinasztia volt. Azt is figyelembe kell venni, hogy európai gyakorlat szerint egyes országok gyakran kerestek királyokat külföldi királyi családokból, tehát az sem szegne szabályt, ha más külföldi Házakból kerülne valaki a Magyar trónra.
Azonban vannak az Árpádháznak ma is élő, férfiágon leszármazó tagjai akik szóba jöhetnének (lásd pl. Pusztaszeri László, Az élő Árpádok c. könyve), azonkívül vannak régi magyar főnemesi családoknak méltó leszármazottai, vagy arra alkalmas egyéb személyek akikből választhatnánk királyt ha a nemzet úgy döntene, hogy a Szent Koronával visszahozzuk a királyságot is.
A sükösdi jelenések szerint lesz az országnak két érvénytelenül koronázott királya (akik közt lehet Habsburg ivadék is) de “az érvényesen koronázott király magyar nemzetiségű lesz. A jelenés szerint azért nem lehet a Habsburg család tagja az érvényesen koronázott magyar király, mert a Habsburgok alatt a magyarok sokat szenvedtek,” azaz a Habsburgok nem voltak “jó pásztorok.” “Ezzel kapcsolatban 2000 május 19-én elmondta Marika még, hogy a Habsburgok soha többé érvényesen nem tehetik fejükre a Magyar Szent Koronát. A Magyar Szent Korona törvényes viselése, vagyis a magyar királyság nem kötődik egyetlen családhoz”[3].
Ez bizonyos mértékig meglepő látomás, mert Mindszenty maga is, mint első zászlós úr, erős lojalista volt, és a Koronát biztonságban akarta látni 1945 után. Ezért javasolta, hogy a Korona ne Amerikába hanem a Vatikánba kerüljön ahol könnyebben hozzáférhető lenne Ottó esetleges megkoronázására. Mindszenty állítólag a nyugaton élő Horthyt is meggyőzte, hogy támogassa az elképzelést.[4] Egyébként Mindszenty, a hagyományos alkotmányban megállapított közjogi helyzeténél fogva, 1945 decemberében óvást emelt a köztársaság kikiáltása ellen (lásd alább).
Azonban jelen tanulmány nem hivatott az esetleges király személyével foglalkozni, és bár a szerző talált legitimista szervezetet az Interneten, nincs kapcsolata semmi ilyen szervezettel.
Egyébként a királyság egyáltalán nem korszerűtlenség! Sőt, a királyságok általában megállapodottabbak mint a pártpolitikán alapuló köztársaságok. Állítólag a románok, szerbek és bulgárok közt is egyre népszerűbb a királyság gondolata. Mint Anglia gyakorlata bizonyítja, a korszerű királyság szépen megfér a országgyűlési demokráciával és kabinetrendszerrel. Anglia helyzete még annyiban is hasonlít a magyarság helyzetéhez, hogy Angliának is vannak ugy nevezett “Commonwealth országai” a világban, mint ahogy a magyar nemzet egy harmada is a határokon kívül él. Tehát ahogy az angol király vagy királynő egyrészt Anglia uralkodója, másrészt az egész Commonwealth feje is, ugyan úgy a magyar király is egyrészt az ország alkotmányos feje lenne, másrészt a határoktól függetlenül lehetne erkölcsi feje a Szent Korona összes tagjának, azaz a nemzetnek. Természetesen a részleteket a nemzetközi jog szabályai szerint kellene majd kidolgozni.
A Szentkorona-tan megóvná a nemzetet a zsarnok királyoktól, míg a demokratikus elvek gyakran nem óvták meg a nemzetet zsarnok köztársasági elnököktől és idegenbérenc kormányoktól. Egyrészt a királyság esetében a Szent Korona tan alapján az alkotmányba be lehet építeni bizonyos védelmi rendszert a zsarnok király ellen, bár a szentkorona tan valamint a koronázási eskü amúgy is tartalmaz bizonyos megkötést, aminek megszegése alkotmányos trónfosztást eredményezhet. Tóth Zoltán József szerint “a magyar királyság korlátozott (alkotmányos) monarchia (volt), ahol a Szentkorona-tan értelmében a néppel, ennek képviseletével együtt gyakorolja a hatalmat a király, aki nem a saját jogán, hanem a Szent Korona jogán fejti ki államhatalmi működését” (Tóth Z. J., 332 o.).
A koronázásnak lényeges része a koronázási eskü, amely egy szerződés a nemzet és a király közt. Ha a király megszegi az esküt, a nemzet leteheti a királyt. Ezért például II József, az úgy nevezett Kalapos Király, koronázás nélkül gyakorolta a királyi hatalmat, hogy ne kelljen neki az esküt letenni, és állítólag a Szarajevóban meggyilkolt magyargyűlölő Ferdinánd trónörökös sem koronáztatta volna meg magát, hogy az esküt ne kelljen letennie amíg az országot a Trianonihoz hasonló határokkal, fel nem osztja a nemzetiségek közt. Azonban míg Ferdinánd, mint osztrák császár és a magyar trón várományosa, teljes hatalmat élvezett a koronázás előtt is, egy újonnan választott király csak a koronázással illetve a koronázási eskü letételével jutna hatalomra!
Másrészt a népképviseleti jogállam sem mentes a zsarnokság veszélyétől. Még az úgy nevezett jogállamokban is gyakran előfordul , hogy bizonyos kiváltságos csoportok irányítják a jelöltek állítását, és bizonyos törvényes ügyeskedésekkel ők határozzák meg a választás kimenetelét, és a tényleges hatalom gyakran a háttérből irányítók kezében van.
Ismétlem, célom nem a királyság visszaállítását sürgetni. Csupán a korona kérdés logikája vezetett ide: a királyság kérdése olyan alapvető kérdés, hogy azt nem szabad a szőnyeg alá seperni. A kérdés megvitatása ugyanakkor alkalmat adna a több, mint fél évszázados idegen megszállás alatt ránkerőszakolt köztársasági eszméjét és (gyakorlatot) megvizsgálni.
A korszerű királyság eszméje nincs ellentétben sem az egyenlőség elveivel, sem a népszuverenitás gyakorlatával. Legalább is nincs jobban ellentétben, mint a köztársasági elnök intézménye. A választott és koronázott király lényegében nem különbözne az elnöktől, kivéve a politikai illetve párt-elkötelezettséget, a korlátozott terminust és a koronázás tényét. A törvényeket még mindig a választott országgyűlés hozhatná, az ügyintézést még mindig lehetne az Országgyűlés által jóváhagyott kormányra bízni, és a király csak mint az egész nemzet feje és képviselője, a Szent Korona megszemélyesítője létezne és működne.
A jelen politikai helyzetben nem érdektelen megvizsgálni a Szent Korona politikai és közjogi szerepét a jogfolytonosság fényében. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar hallgatói önkormányzatának lapja, ÍTÉLET, IV. 5, 2001 május 3-i számában Koltai András, Jelkép vagy hatalom címmel, beszélgetést folytatott Dr. Kukorelli István alkotmánybíróval a Szent Korona-törvényről. Dr. Kukorelli, alkotmánybíróvá való választása előtt résztvett a Szent Korona törvény előkészítésében, igy nemcsak mint alkotmány-jogász, hanem mint a törvény előkészítője is illetékes a kérdésben nyilatkozni.
Kukorelli szerint talán jelenleg a legfontosabb közjogi vonatkozás az, ”hogy az Alkotmány szerint a Korona szerepel a Magyar Köztársaság címerében.” A Koronának mint heraldikai ábrázolásnak “kiemelkedő közjogi jelentősége van.” Azonban “a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetűvel!) kapcsolt hatalom-átruházási elmélet … elhelyezhetetlen.” A “közjogi jogfolytonosság kérdése” sokkal kényesebb. “Vissza kell találni oda, ahonnan a történelem bennünket eltaszított a második világháború után. Tehát nem csak szimbolikus jelentősége van ezeknek a hagyományoknak…. Meg kell találni a azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradíció és a modernizáció ötvöződhet.”
Tehát Kukorelli szerint a törés a második világháború után állt be a jogfolytonosságban és oda kell visszamenni, megkeresni azokat a törés előtti “kapcsolódási pontokat,” amelyekhez a jogfolytonosság kapcsolódik.
Koltai kérdésére, hogy akkor mi is a Szent Korona közjogi szerepe, az alkotmánybíró ezt válaszolta: “A Szent Korona története szimbolizálja az állam függetlenségét, szuverenitását. A Korona ereklyeként él a nemzet tudatában. A törvény deklarálja e hagyományok meglétét.” A sorok közt olvasva érezhetjük, hogy a jogfolytonosság kérdése a törvényesség és a függetlenség kérdésével függ össze. A ki nem mondott vád, hogy a jogfolytonosság megszakadása illetve a ránkerőszakolt politikai rendszer a megszálló Szovjet Unió által alkalmazott erőszak következménye.
Majd a következő kérdésre, hogy miért nem a Koronára esküsznek fel az ország közjogi méltóságai, ez volt a válasz: “Eddig a pontig sokan eljutottak a törvény előkészítése során, magam is el tudtam volna képzelni egy ilyenfajta szabályozást. Ez összeférne a hatályos közjogi rendszerrel. Nem könnyű feladat az alkotmányjogászok számára állandóan azt vizsgálni, milyen határig lehet elmenni….A Koronára felesküdni a hagyományok továbbélése lenne, amelyről tudjuk, mennyire fontos egy nép fennmaradásában.” Más szóval, volt és van igény a Koronának nagyobb szerepet jutatni, és a mai helyzet egy megegyezés azokkal, akik a közelmúlt rendszert kívánják folytatni és elleneznek minden további szerepet a Koronának, és a hagyományok visszaállítása, a nemzetnek mint olyan fennmaradása nem szívügyük.
A következő kérdés Trianonra vonatkozik, hogy t.i. az ország területi és népességi megcsonkítása hogy érinti a Korona közjogi szerepének jogfolytonosságát? Kukorelli szerint a jogfolytonosság az állam három összetevővel lehet kapcsolatos: a terület, nép, és a főhatalom. “Én alapvetően a főhatalom fontosságát emelném ki az állami szuverenitás három összetevője közül….”
Történelmünkkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a sok rendszerváltás “igencsak megnehezíti a jogfolytonossági kérdések megoldását… Nyíltabban kellene beszélni múltunkról, hogy felegyenesedve tudjunk járni és ünnepelni, megbeszélni, ami hagyományainkban megőrzendő.” Így meg kellene vizsgálnunk ahonnan, ahova, és ahogyan “történelem bennünket eltaszított a második világháború után.” Például meg kell tárgyilagosan vizsgálnunk, hogy miért és hogyan lettünk köztársaság! Politikai okok miatt eddig ezt a kérdést nem lehetett szabadon feszegetni, azonban alább megkíséreljük ismertetni a tényeket.
Koronánk önállóságunk fő védője és újrateremtője. Ezért jelentős Kukorellinak önállóságunk tényszerű kiértékelése: “…A folyamat, amelyről beszélünk az egész világon zajlik. Az állam belső szuverenitása teljesnek mondható, szabad választások vannak, Magyarország tehát önálló államnak tekinthető. Külső szempontból azonban már csak a nagyhatalmak tekinthetők teljesen szuverénnek. A többiek külső szuverenitása változó. Magyarországot a pénzügyi függések miatt a középső mezőnybe sorolnám. Természetesen ez a függés a törvényhozásban is érezteti hatását.”
Mit lehet ez ellen tenni? “Létezik bizonyos mozgástér. Szuverenitásunkat őrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetőségeket megtalálni, lehetőségünk szerint azt kell kibővíteni.” Látszólag csalódottan jegyezte meg, hogy “nem jó látni, hogy néha feltett kézzel, elvtelenül alkalmozkodunk másokhoz, ahelyett, hogy kiállnánk a magunk igazáért…”
Végül a mi Szent Koronánk egyedülálló tiszteletéről ezt válaszolta: “Félelmetes és fantasztikus, hogy a Korona ennyi hányattatás után a legutóbbi időkig meg tudta őrizni e képletes hatalmát.… A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban—melyekből jócskán akadt történelmünk során—a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erőt és hitet ad,” fejezte be Kukorelli a beszélgetést.
Így ismét itt az alkalom, hogy a Szent Koronához való kapcsolat segítségével véget vessünk a második Világháború utáni törvényen kívüli állapotnak és legalább alkotmányos jogrendszerünk visszatérjen a rendes illetve törvényes keretbe.
Ez a szerfelett érdekes beszélgetés bár elkerüli a koronázás és a királyság kérdését, több olyan problémakört vet fel, amelyekkel már foglalkoztunk, azonban nem árt újra végigmenni rajtuk.
Az alkotmánybíró szerint, “a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetűvel!) kapcsolt hatalom-átruházási elmélet … elhelyezhetetlen.” Ez valóban így van. Mint fentebb érveltünk, király nélkül a Korona önmagában nem elegendő alapja egy teljes és következetes államrendszernek. “Meg kell találni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradíció és a modernizáció ötvöződhet.” Itt lehet behozni a királyságot, mint kapcsolódási pont. Mint már kifejtettük, az alkotmányos királyság szépen megférne korunk országgyűlési képviseleti rendszerével és szépen áthidalná a múlt hagyományait és a jelen követelményeit. A demokratikus képviseleti hatalom-átruházást módosítani kellene, a hatalmat meg kellene osztani, hogy helyet találjon benn a koronázással járó hatalom-átruházás is. Azon kívül a szakrális királyság érvényesítené a koronázással járó természetfeletti kegyelmeket is. A koronázás és a királyság visszahozása nem forradalmi újítás lenne, hanem a múlt és jelen “ötvöződése”!
A beszélgetés következő tárgyköre az állami főhatóság és függetlenség kérdése. Egyrészt a Korona a függetlenség megtestesítője. Másrész állami függetlenségünk (szuverenitásunk) csorbát szenvedett egyrészt Trianonnal, mikoris a Szent Korona területének és népének jelentős része idegen nagyhatalmi döntéssel leszakíttatott a Szent Koronától. Kukorelli helyesen jegyzi meg, hogy a határok kérdésében a jelen körülmények közt nem tudunk semmit sem tenni. Azonban a nemzetnek az országhatároktól független egyesítése a Szent Korona alatt nemcsak kívánatos, hanem lehetséges is.
Amit Antall miniszterelnök úr tévesen feltételezett mind jogi, mind erkölcsi viszonylatban, hogy t.i. ö a 15 millió magyar miniszterelnöke, meg lehetne oldani úgy, hogy a mindenkori országgyűlés és a választott kormány a 10 milliós országot kormányozza, de a király, esetleg egy felsőházzal a 15 millió magyart képviselhetné. A köztársasági elnök is, alkotmányos hivatalánál fogva, és a királlyal ellentétben, csak a 10 milliós Köztársaság elnöke lehet. Ezzel szemben a Szent Korona és a királyság kérdésében mind a 15 millió nemzettag illetékes véleményt nyilvánítani és dönteni!
Abban is igaza van Kukorellinek, hogy a világ nagyon sok más országával együtt, Magyarország a nemzetközi bankrendszertől való pénzügyi függősége miatt elvesztette önállóságának jelentős részét. Népiesen ezt úgy fejezik ki, hogy “kimentek a tankok, bejöttek a bankok!” Ez azt jelenti, hogy vannak paktumok vagy nincsenek, még belső önállóságunk is szigorú korlátok közt mozoghat attól függően, hogy a kormány milyen hosszú pórázt tud kiharcolni az országnak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden külföldről kölcsönzött Forint, Euró vagy Dollár önállóságunk egy darabkájának elidegenítését jelenti. Ezért is lenne fontos a külföldi adósságok kérdésének újra napirendre való tűzése és más államok példáját követve, komoly adósságcsökkentést kérni, követelni. Ezt persze nem szabad összetéveszteni a kölcsönök visszafizetésének önkényes megtagadásával. Azonban aki a kölcsönök tárgyalásszerű csökkentése ellen van, az önállóságunk visszanyerése ellen van, és a bibliai jó pásztorral szemben a tolvajhoz hasonlít, “aki csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson,” (Jn. 10,10).
Sajnos, állapítja meg az alkotmánybíró, mi mindenkinek lefekszünk, minden játék pisztollyal való fenyegetésre felemeljük a kezünket. Jelen helyzetben “Szuverenitásunkat őrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetőségeket megtalálni, lehetőségünk szerint azt kibővíteni.” Az utolsó választások után ez kell, hogy az új kormány legfontosabb feladata legyen különösen most, az EU-ba való belépés feltételeinek tárgyalása során. Ebben nemcsak a nyugati emigráció hanem az egész nemzetet képviselő Magyarok Világszövetsége a nyugati országokban levő Országos Tanácsain keresztül mint NGO-k hasznos segítőtársai lehetnek a magyar kormánynak.
“A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban — melyekből jócskán akadt történelmünk során — a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. “ Nem szabad úgy venni, hogy a Koronának csak egy teljesen önálló országban van szerepe. Ha valamikor szükség volt a Korona egyesítő és nemzetmentő szerepére, az éppen a maihoz hasonló “szuverenitás-mentes” korokban volt.
Igy teljes mértékben érthető és igazolt Kukorelli záró mondata, amely szinte “megkoronázza” a többször elejtett megjegyzését, hogy amit mint alkotmánybíró mond nem szükségkép azonos a személyes véleményével. Záró szavai megérdemlik, hogy megismételjük: “A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erőt és hitet ad.”
A Szent Korona misztikumán kívül persze van, és talán érthetően, sokkal jobban ismert fogalom, a Szentkorona-tan, amely a magyar alkotmányosság, törvényesség és jogszerűség alapja volt, és kellene lennie a jövőben. Erről is rengeteg könyv és cikk, vitairat, politikai értekezés, stb. jelent meg az utóbbi években. Ezekből jelenleg csak két tárgyat kívánok kiemelni: először, a Szentkorona-tan sikeresen összefogta és egy rétegezett társadalomban egyelő jogokat biztosított nem csak a különböző vallások követőinek de a kisebbségeknek is (Kocsis, A Szent Korona tana, 125). Kocsis a Szentkorona-tanban talál megoldást a Trianoni igazságtalanságra. Hacsak a hitetlen Nyugat elfogadná a Szentkorona-tan egyesítő, egyelőséget és jogfolytonosságot garantáló elvét (u. o., 180 o.)!
Másodszor, a jelen alkotmányos rendszer és államrend belső legitimitását kell megvizsgálni. Ennek az írásnak nem célja a jelen kormány nemzetközi legitimitását kétségbe vonni. Tudtommal semmiféle nemzetközi szerv nem döntött a magyar kormányok törvényességéről, mivel ez a kérdés fel sem vetődött az elmúlt negyvenöt év alatt. Így kétségtelen, hogy nemzetközileg a jelen kormány, amely az 1940-es évektől 1990-ig hatalmon lévő kommunista rendszer utódja, az ország elismert tényleges kormánya illetve államrendszere. A belső legitimitás elvi kérdés ugyan, azonban mégis tanácsos lenne azt az EU-hoz való csatlakozás előtt tisztáni.
Általános elv, hogy sem külső kényszer sem forradalom nem teremt jogot, és ilyen alapon létesült alkotmányváltozásokat utólag vagy eltörölni, vagy törvényesíteni kell. Zétényi szerint “(A) magyar történelem sajátos … voltából következik az alkotmányosság és jogfolytonosság, az alkományos államélet folyamatosságának különleges jelentösége…” (Zétényi, A Szentkorona eszme, 162 o.). A magyar alkotmányjog szerint az alkotmányosság illetve törvényesség és a folyamatosság szinte azonos, ezért a mai magyar alkotmány és államforma, azaz a rendszer belső törvényessége megkérdőjelezhető, mivel a folyamatosság utoljára a negyvenes években szakadt meg, a folyamatosság eddigi helyreállítása illetve az új rendszer törvényesítése nélkül.
Történelmünk folyamán nem ez az első eset, hogy a folyamatosság megszakadt, azonban az utolsó két évszázadban gyakrabban előfordult, mint történelmünk bármelyik korábbi szakaszában. Így az 1848-49-es Szabadságharc leverése utáni megszakadást az u. n. Kiegyezés néven ismert 1867:XII törvénycikk állította vissza.
Az 1867-ben visszaállított jogfolytonosság újra megszakadt az első világháborút bezáró zavaros időkben részben külföldi nyomásra mikor megtiltották a koronázott király visszatérését a magyar trónra, másrészt mikor a Kommün alatt törvénytelenül kikiáltották a köztársaságot. A jogfolytonosságot ekkor “az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről” szóló 1920. évi 1. Törvénycikk állította újra vissza. Azonban ez csak ideiglenesnek szánt megoldás volt.
Közvetlenül mielőtt beléptünk a Második Világháborúba, nehéz helyzetben, nagyon szűk mozgástérben találta magát az ország. A világpolitika alakulása folytán döntenünk kellett a háborúba lépés és a függetlenségünk mindenáron való megőrzése mellett. Végül is háborúba lépésünk, amit a német megszállás veszélye és a mai napig kiderítetlen kassai bombázás provokált ki, formailag független lépésnek tekinthető amennyiben az országnak más, ámbár nagyon korlátozott és áldozatokban sokkal költségesebb, a függetlenség teljes elvesztésével járó választása is volt. Így a háborúba való belépés nem teljesen szabad döntés volt. A helyzet teljes ismeretében valószínű, hogy a kormány kényszerhelyzetbe került és így, jogilag is megállapítható “vis major” nyomása alatt, csökkent felelősséggel cselekedett.
Az 1944-ben bekövetkezett német megszállás a formai szuverenitást ugyan meghagyta, de gyakorlatilag megszállt ország lettünk. A formai szuverenitás, azaz a jogfolytonosság 1944 október 15-én, Horthy Miklós Kormányzó lemondásával és Szálasi Ferenc hatalomra-jutásával sem mondható egyértelműen megszakadtnak, sőt, a magyar országgyűlés nyugaton való önfeloszlatásáig (lásd alább) még a csonka országgyűlés is a függetlenség birtokosának tekinthető. Az 1944 márciusi és októberi események legfeljebb ideiglenesen felfüggesztették az alkotmányosságot, azonban egyik esetben sem történt komoly és hivatalos alkotmánysértő módosítás politikai rendszerünkben, amely egyértelműen megszüntette volna a jogfolytonosságot.. Sem a németek, sem a nyilasok nem kényszerítettek ki a későbbiekhez hasonló alkotmánysértő változásokat alkotmányos jogrendünkben. Igy például a leghivatottabb személyek, Horthy Miklós kormányzó és Mindszenty hercegprímás elismerték az 1945 választásokat, mint a nemzet szabad akaratát kifejező cselekményt, ezzel legalább is hallgatólag elismerték a jogfolytonosságot.
Azonban mielőtt végleges ítéletet mondanánk erről a korszakról, Kukorelli javaslata szerint nem lenne haszontalan tüzetesebben, minden ellenszenv nélkül megvizsgálni ezt a kort, bár valószínűleg még nincs meg a szükséges történelmi távlat és tárgyilagosság erre.
A folyamatosság határozottan és egyértelműen megszakadt mikor a vesztett háború után az új kormány, a köztársasági államforma és az új, szovjet rendszerű alkotmány, a megszálló hatalom kényszere folytán, külső erőszakra és nem a hagyományos alkotmány alapján, azaz nem szabadon választott nemzetgyűlés szabad döntése alapján jöttek létre. Ezenkívül az ezeréves alkotmányos rendszer hivatalos képviselője, a hercegprímás mint az ország “első zászlósúra” és a király távollétében illetve hiányában illetékes személy, mint első közjogi méltóság, hivatalból és hivatalosan tiltakozott köztársasági államforma törvénytelen bevezetése ellen.
Miután az 1945 november 4-i választásokat a Kisgazda Párt 59.9%-os azaz abszolút többséggel megnyerte, így a demokrácia és az akkor érvényben levő törvények alapján egyedül alakíthatott volna többségi kormányt (és a törvényesség kérdésében megegyezésre juthatott volna az akkor már nyugaton székelő törvényes 1939-es magyar országgyűlési képviselettel), szovjet nyomásra kénytelen volt a kormányt 50-50 százalékban megosztani a marxista pártokkal úgy, hogy a kulcs belügyi tárca amely a rendfenntartó szerveket és az igazságszolgáltatást felügyelte, kifejezett szovjet nyomásra a szavazatok 17.11%-át, tehát a szavazók egy hatodának bizalmát élvező Kommunista Párt kezébe került.
A kor történésze így írja le a belügyminiszteri pozíciónak a kommunisták részére való kikényszerítését:
“ Miután a FKgP magának követelte a belügyi tárcát, … Vorosilov marsall … átadott egy listát Dálnoki Miklós Bélának, az ügyek továbbvitelével megbízott ideiglenes kormány miniszterelnökének, amely a Vörös Hadseregnek szállítandó hús, zsír, olaj, cukor sb. mennyiségét tartalmazta. Ez kb. háromszorosa volt az ideiglenes kormány rendelkezésére álló összes élelmiszernek. Vorosilov követelte, hogy a kormány három napon belül szállítsa le a kívánt élelmiszert. Amennyiben nem teljesíti kötelezettségét, a Vörös Hadsereg lefoglal minden fellelhető készletet. Ettől csak abban az esetben áll el, ha a “demokratikus” kormány megalakul. A Szovjetunió azonban csak olyan kormányban bízik, melynek belügyminisztere kommunista.”
“A legmegdöbbentőbb és legfélelmetesebb ebben a magatartásban az volt, -írja a politikai bizottság egy tagja-, hogy sem az ország népe, de még csak az FKgP képviselőcsoportja sem értesülhetett ezekről a tényekről. A Szovjetunió beavatkozását nem lehetett nyilvánosságra hozni” (Varga József, II. 245-6 o.; v.ö. Kiss Sándor, 55-57 o.).
Ebből a stratégiai helyzetből, mint kisebbségi párt, a kormány megalakulása után a kommunisták első követelése a “köztársaság kikiáltása” volt, ami ellen Mindszenty “a magyar prímások több, mint 900 éven át gyakorolt közjogi tisztéből folyóan óvást emelt” a Miniszterelnökhöz írt levelében (lásd A Mindszenty bűnügy…, 17. oldal; Erdős, 26-27 oldalak). Tudtommal ezt a hivatalos, előzetes óvást soha semmiféle bíróság nem tárgyalta le és nem hozott döntést ebben a kérdésben, sőt, a Mindszenty perben ez volt az egyik vádpont Mindszenty ellen (lásd A Mindszenty bűnügy, 17 o.).
Mindszenty rehabilitációja nem lehet teljes, és az 1990 utáni rendszerek törvényessége nem lehet vitán felüli amíg ez, az akkori alkotmányos rend szerint érvényes óvás és a Mindszenty per egyik fő vádpontja nem tisztázódik! Ilyen esetben az óvás nem évülhet el az óvást emelő személy halálával, mivel azt hivatalból tette! Az sem számíthat, hogy azt a hivatalt törvénytelen módon, az óvást figyelmen kívül hagyva, az új alkotmányban megszüntették. Az óvás nemcsak a törvény lényege, hanem elsősorban a folyamat törvénytelensége miatt történt. Ha az akkori alkotmány szerint szabadon, a nemzet önakaratából összehívott törvényes nemzetgyűlés mondja ki a köztársaságot, azt nem lehetett volna megóvni!
Dr. Balogh Sándor névrokonom (kivel otthon gyakran összetévesztenek) kommunista történész, akinek egyik kedvenc céltáblája Mindszenty hercegprímás volt, sokszoros álláspont-változtatás után végre egy 1989-ben készült interjúban rátapint Mindszenty óvásának a lényegére, bár itt is súlyosan melléfog a kommunista történész.
Balogh szerint “történelmi tények bizonyítják, hogy a bíborosnak elsősorban nem a rendőrséggel, a földosztással vagy a köztársasággal volt problémája, hanem a népi demokratikus rendszer legitimitásával, amelyet nem volt hajlandó elismerni. Nem fogadta el az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány által reprezentált hatalmat…. A bíboros törvényen felül helyezte magát, nem fogadta el a Nemzetgyűlés döntéseit” (Mészáros, 140-41).
Baloghnak igaza van, Mindszenty nem egyes cselekedeteket kifogásolt, hanem elvi alapon, az egész rendszer törvényességét támadta és óvta meg. Ez fájt legjobban Rákosiéknak. Egyes kérdésekben lehetett volna kompromisszumot találni akkor még, de a törvényesség kérdésében Rákosi nem akart, és nem is tudott volna alkudozni, mert amit csinált, Sztálin parancsára csinálta, érvekkel pedig nem tudott győzni. Mindszenty látta, hogy nemcsak az ezer éves magyar alkotmányos elveket sértették meg Rákosiék, hanem a demokrácia legalapvetőbb elvét, a független állam népének szabad akaratán alapuló önkormányzás elvét is. Rákosi nem akart Mindszentyvel az állam függetlenségének megsértéséről nyilvános vitat. Ezért kellett törvényesség megvitatása helyett Mindszentyt eltüntetni a politikai porondról a szovjet hatalomra épült kommunista kormánynak és úgy nevezett népbíróságának.
Balogh ott téved, hogy Mindszenty nem “törvényen felül helyezte magát,” hanem egy magasabb törvényt képviselve ellenezte a törvénytelen változásokat. Nem Mindszenty hanem Rákosi és a szovjet által támogatott Kommunista Párt valamint az általuk létrehozott Ideiglenes Nemzetgyűlés helyezte magát az akkor érvényben levő törvények fölé, illetve törvényeken kívülre!
Hogy Mindszenty melyik törvényt képviselte, nyilvánvaló Dálnoki Miklós Bélának írt soraiból. 1945 szeptemberben esztergomi érsekké való kinevezése alkalmából Dálnoki, az Ideiglenes Kormány miniszterelnöke gratulált neki. Mindszenty igy válaszolt Dálnokinak: “Meleg gratulációját hálásan köszönöm. Az ország első közjogi méltósága hazája rendelkezésére áll” (Lipthay, 170 o.). Figyelemreméltó, ahogy Mindszenty ebben a rövid de velős, mesterien fogalmazott tizenkétszavas válaszba mi mindent belesűrített, óvatosan szétválasztva az egyházi és közjogi tevékenységeket, valamint a hazát az ideiglenes kormány miniszterelnökétől. Míg Dálnoki egy egyházi kinevezéshez fejezte ki jókívánságait, Mindszenty mint közjogi méltóság válaszol. Az Első Zászlós Úr a hazának, és nem a miniszterelnöknek áll rendelkezésére, tehát a haza szolgálatában Mindszenty mint az “első közjogi méltóság” Dálnoky miniszterelnök felett áll, aki csak a második vagy harmadik közjogi méltóság!
Azonkívül míg a fegyveres hatalom Rákosi mögött állt, az erkölcsi hatalom mérlege nyilván Mindszenti javára billent, ugyanis Mindszenty nemcsak mint egyházmegyés püspök tevékenykedett, hanem mint esztergomi érsek és az ország hercegprímás-bíborosa, a NEMZETET képviselte, mind jogilag és erkölcsileg, mind valóságban. Egyházmegyéjén és az országon kívüli körútjai során és írott megnyilatkozásaiban mindenütt az összmagyarság, beleértve a nyugatra került és az elszakított területek magyar katolikusainak a főpásztoraként is működött (Erdő, 22-26 o.), és mint első Zászlós Úr, az ország protestáns és zsidó honfiainak a védelme is reá hárult.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Kormány elismerésének volt még egy elvi akadálya, bár lehetséges, hogy a háború viharában Mindszenty erről nem tudott. Az utolsó szabadon, 1939-ben választott országgyűlés az 1944 évi VII. törvénnyel a választások megtartásának lehetetlensége miatt az országgyűlés élettartamát a békekötés törvénybeiktatásától számított további fél évre meghosszabbította és ugyanilyen törvényes úton lehetővé tette, hogy az külföldön is ülésezhessen.
Tóth szerint e törvény alapján az 1939-es országgyűlés (mindkét háza, de persze nem teljes létszámban), a Párizsi béke aláírása és kihirdetése után 1947 év augusztus hó 20-án, Altöttingben (Németország) utójára összeült.
“[A csonka parlament] megállapítja, hogy az ország szuverenitását ez a testület képviseli.
Határozatában leszögezi, hogy a Szent Korona jogfolytonossága fennáll. A történelmi ezeréves alkotmány minden jogi alapja, és a magyar nép felfogása szerint is, a nemzet összességében az azt jelképező Szent Koronában van” (Tóth Z. J., 347 o.).
Így, az utolsó törvényes magyar országgyűlés egyik utolsó határozata szerint a jogfolytonosság egyik feltétele a Szent Korona, és az ahhoz kapcsolódó korona tan. A jogfolytonosság azaz a törvényesség csak ehhez a tanhoz való visszatéréssel állítható vissza, és minden érvényes újításnak onnan kell kiindulnia. Ezek szerint a jogfolytonosság visszaállítása nem szükségkép fűződik a királyság visszaállításához. Ehhez elég lenne a Korona közjogi szerepét visszaállítani, mikoris minden jog forrása a Korona lenne, amit gyakorlatilag a nemzet gyakorolna közvetlenül vagy szabadon választott országgyűlés révén.
Tehát 1945-ben volt az országnak egy másik, a hagyományos alkotmány szerint törvényes és jogfolytonosságot élvező országgyűlése, és a helyes megoldás az lett volna, hogy az első ideiglenes országgyűlés és kormány ezzel a törvényes, bár külföldön székelő országgyűléssel kapcsolatot teremt, és a folytonosság megszakítása nélkül viszi tovább az ország vezetését. Sajnos, a szovjet megszállás és a kommunista párt erőszakos hatalmi törekvése, ami legalább is „vis major”-nak tekintendő, nem tette lehetővé a jogfolytonosság megőrzését. Így nem a ország illetve a nemzet érdekei érvényesültek, hanem a Szovjet Unióé, és egy idegen érdekeket képviselő politikai párté.
Egy magát „ultrajobboldali folyóirat”-nak nevező, pro-Habsburg Internet Web oldalon[5] egy Dr. László András így írja körül a magyar alkotmányos helyzetet illetve államformát 1998-ban:
' de more et veritate' - 'supra-officialiter':
Regnum Apostolicum
'de iure' - 'efficialiter': Regnum
Apostolicum
'de iure' - 'legitimali-factualiter': Interregnum
'de facto' - 'operationaliter': Usurpatio Illegitima
azaz erkölcsileg és jogilag Apostoli Királyság, jogilag ténylegesen: interregnum, valójában és gyakorlatilag törvénytelen bitorlás. Dr. László így folytatja: “Az 1990-ben vezetésbe került 'kormányzat' az előző idők jogutódjának és folytatójának tekintette és tekinti önmagát, ami a törvénytelen-jogtalan bitorlás folytatását jelenti, és fel sem merülhet, hogy másnak lehessen tekinteni.”
Minden törekvés a jogfolytonosság visszaállítására a korona-tanhoz kell, hogy visszamenjen, és onnan kiindulva kell a nemzet ügyeit újra rendezni. Mivel ez a koronatanhoz való teljes visszatérést jelent, úgy tűnik, a folytonosság megszakadásának kezdete teljesen lényegtelen. Annyi bizonyos, hogy 1939-ig megvolt a jogfolytonosság, és 2002-ben nincs meg. Tehát ha most összeül egy alkotmányozó nemzetgyűlés, annak a jelen helyzetből kiindulva kell törvényes alkotmányt és politikai rendszert létrehozni, függetlenül attól, hogy az törvényen kívüli állapot mikor kezdődött. Az új rendszer lehet majd királyság királlyal vagy király nélkül, vagy köztársaság, ahogy azt annak idején a törvényes nemzetgyűlés majd javasolja, amit a nemzet népszavazással kell, hogy megerősítsen.
Hogy ma, békésen és törvényesen, fegyveres felkelés és forradalom nélkül lehessen a kérdést tisztázni, meg kell állapítani, hogy a köztársaság kikiáltása 1946-ban majd később a Rákosi alkotmány és a “népköztársaság” bevezetése nem az akkor érvényes alkotmányrendszer szerint, és nem a nép szabad akaratából történt.
Az 1920-as jogi helyzetet Tóth Z. J. alapján, aki az 1920-as I törvénycikkel foglalkozik, alkalmazhatjuk az 1940-es évek óta kialakult helyzetre is. A törvény szerint “erőszakos megszakítás (vis major) miatt a történeti alkotmány intézményei ugyan érvényben maradnak (királyság, országgyűlés), de átmenetileg nem nyernek alkalmazást…”
“A Szentkorona-tan értelmében a nemzet minden hatalom és jog forrása, ezért az ellenállhatatlan kényszerhelyzet miatt (vis absoluta) az állami szuverenitást egyedül képviselő nemzetgyűlést hoznak létre az alkotmány helyreállítása céljából. Ugyanakkor ezt az intézményt nem kívánják állandósítani, ezért a történelmi alkotmányba nem építik be” (Tóth Zoltán, 343-4 o.).
A jelen helyzetre alkalmazva, az Alkotmánybíróság tárgyilagosan, azaz a tények alapján, nem tagadhatná, hogy az 1940-es években az alkotmányos változásokat létrehozó szovjet nyomás érvelhetően kényszerhelyzet (vis absoluta), de legalább is a változásokat érvénytelenítő vis major-nak tekinthető. Ezen az alapon, az Alkotmánybíróság ugyancsak nem tagadhatná, hogy Mindszenti Hercegprímás óvása érvényes volt. Tehát a jelenleg elfogadott és gyakorolt politikai rendszer alkotmányellenes, tehát alapjában törvénytelen.
Ezért a jelenlegi alkotmányon-kívüli jogrendet megszüntetendő, és az alkotmányos rendet visszaállítandó, egy különleges, az egyházak és a jelenleg működő társadalmi szervek valamint Szent Korona népességét képező de politikai és történelmi okok miatt az ország határain kívülre kényszerült nemzetrészek, beleértve a nyugati emigrációt is, képviselőinek bevonásával alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozása elengedhetetlen.
Mint a régi alkotmányos rend jelenleg “nem alkalmazott” szervét, a Felső Házat, a korona tan, azaz az utoljára életben levő intézkedés alapján újra össze lehetne hívni és szerepet biztosítani neki a nemzetgyűlés összehívásában és törvényesítésében a jogfolytonosság megkérdőjelezhetetlenségének biztosítása céljából. Megjegyzendő, hogy az 1920 I. tc., amely a jogfolytonosság elve alapján a jelenleg is érvényes szabály, az alkotmányos rend helyreállítását kivette a rendes országgyűlés (amely egyébként jelenleg maga is hiányában van az alkotmányosságnak) hatásköréből és különleges “nemzetgyűlés” hatáskörébe utalta.
A Gondviselés még a két háború utáni zavaros időkben is gondoskodott, hogy a Szent Korona ne veszítse el érvényét, és a második világháború utáni káros és alkotmányellenes kormányzás időszakát áthidalva egy békésebb korban ismét lehetővé tegye ezeréves alkotmányunk és hagyományos jogrendünk túlélését, illetve visszaállítását. Tehát itt az ideje, hogy a nemzet ne csak az új alkotmány kérdését tárgyalja, hanem érvényes nemzetgyűlés állítsa helyre a jogfolytonosság mellett a történelmi magyar alkotmányt és döntsön az államformáról!