A Szent Korona

Miért fontos az új millennium kezdetén a több, mint ezer éves Magyar Szent Koronáról írni vagy beszélni? Orbán Viktor a 2001 évi újévi beszédében, mikor a koronát a Nemzeti Múzeumból az Országházba helyezték át, beszélt a történelem, a hagyományok ismeretének fontosságáról, mert hagyományai nélkül nem ember az ember, és nem nemzet a nemzet A közös hagyományok elfogadása és tisztelete fontosabb talán mint a vérbeli kapcsolat a nemzet létében. Bár a jövő mindig fontosabb a múltnál, a normális körülmények közt a jövő a múlton épül. Így a szebb jövő érdekében meg kell ismernünk, és meg kell ismertetnünk fiataljainkkal nemes múltunkat.

Bevezetőben hadd hangsúlyozzam, hogy írásom a jelenkori irodalomban található könyvek, cikkek és tanulmányok egy jelentős részének de korántsem a teljes koronairodalomnak ismertetése és a fontosabb ismert tények és elméletek összegezése, amelyek újszerű konklúziókhoz vezetnek. Mindenki annyit fogadjon el ebből, amennyit hite és tudása megenged. De ha nem fogadjuk is el a főbb elméleteket és érveket, legalább legyen fogalmunk arról, hogy milyen lázas munka folyt otthon és a nagyvilágban, hogy a millennium közeledtével megfejtsék a Szent Korona egyedülálló misztériumát. Bár jelen írás sem ajánl teljes megoldást, a fontosabb tények és elméletek összefoglalása és egységes kép nyújtása mellett sok apró adalékot is közöl, amely közelebb vihet a megoldáshoz. Mindenesetre aki behatóbban óhajt foglalkozni a tárggyal, kell, hogy pár alapvető munkát, főleg a Csomor, Kocsis és Zétényi könyveket, és a jelenésekkel kapcsolatban Antalóczi és Natália nővér könyvét maga is elolvasson.

A kérdés több, mint tudományos kérdés. A Korona történelme önmagában is felér egy sci-fi történettel. Azonkívül a kérdésnek természetesen van világnézeti és vallási vetülete. Molnár Tamás szerint: az anyagelvű gépies világnézet követői “eleve elvetik” az élő, transzcendentális világnézetet, amely a “szent”-ség megértéséhez szükséges és elfogadásának alapja (A MAGYAR SZENT KORONA ÉS SZENTKORONA-TAN AZ EZREDFORDULÓN, 41 o, v. ö. Pap Gábor, 53 o.).

Vannak jelei azonban, hogy még a tudományos világ képviselői is rájöttek a természetfeletti világrend elismerésének fontosságára. Peter L. Berger, egy amerikai „társadalomtudósok társadalomtudósa”, aki több könyvet irt a társadalomtudomány alakulásáról a huszadik században, “Rémhír az angyalokról” (“Rumor of Angels”) című könyvének az alcíme “Modern társadalom és a természetfelettinek az újrafelfedezése.” Könyve befejezésében így foglalja össze Berger a “felfedezését:” “ természetfeletti újraváló felfedezése ujra megnyitja előttünk a teljes valóságot túlmenve a közönségesen. A transzcendentális jelei felé való nyitottság megengedi, hogy újra felfedezzük tapasztalataink valódi arányait” (95. oldal).

A Szent Korona “szent”-ségében és annak misztikus tulajdonságaiban hinni tehát egyáltalán nem ódivatú tudományellenes babona, hanem korunk tudományának anyagelvű zártságát lerázó és a valóság teljes egészét megnyitó felfogást és hozzáállást igényel.

Azonkívül vannak, akik bár elismerik a Korona hagyományos szerepét a magyar közéletben, jelenleg a Koronát mint emléktárgyat kezelnék, a Várba szállítanák át, de semmi közjogi méltóságát nem ismernék el, a Habsburg ház visszatértétől való félelmükben.

Vallásról beszélve, ugyancsak hangsúlyozni kell, hogy itt nem (csupán) katolikus kérdésről van szó. Egyrészt a Korona készítésekor és korai történelme idején, még Szent István idejében is a nyugati (és így a magyar) kereszténység egységes volt, így közös katolikus-protestans nemzeti hagyományról van szó. A Korona tan kérdésében sem volt katolikus vagy protestáns, csak keresztény és magyar szempont [l. Dr. Molnárfi által idézett Prohászka vélemény, Dr. Molnárfy Tibor, A KORONA (Regnum Mariánum) 31 o. és Bartis Ferenc utószava: 146 u.o.]. Kocsis István szerint Horthy Miklós “protestáns államfőnek soha eszébe nem jutott, hogy szembefordulhatna a Szent Koronával, megsérthetné a szentkorona-tant[1]. Végül a hagyomány szerint a két koronaőr közül az egyik mindig katolikus volt, a másik protestáns, tehát még szimbolikusan is, a Korona minden történelmi vallásé!

Azonkívül még az ősi magyar vallásban hívők sem ellenezhetik a Szent Korona tiszteletet, ugyanis mint azt Zakar András és Csomor Lajos is kimerítöen tárgyalják, Isten az általában pogánynak tartott Ószövetség korabeli népeknek is adott profétákat, és azok a népek is ismerték az “őskinyilatkoztatást,” amely bár eltorzult az idők során (azért lettek a zsidók a választott nép, hogy a kinyilatkoztatást és az egy Isten hit tanát profétáik segítségével tisztán megtartsák), többek közt az Istent szülő anya fogalmát megtartották. Így lett ez a suméroknál “Bavu,” vagy Babba, és később a magyaroknál Nagyasszony, vagy Boldogasszony, aki a katolikus tan szerinti Szűzanyával azonosítható. Sükösdön Jézus mint őskereszténységre hivatkozik erre a korra, ami Noéval kezdődött[2]. Így tehát a Korona felajánlása nemcsak a katolikus dogmatika szerint magyarázható, hanem a magyarok által magukkal hozott Boldogasszony fogalmával is összefér.

A Szent Korona misztérium lényegére talán egy belgiumi magyar levelezőtársam mutatott rá legjobban, mikor ezt válaszolta kérdésemre:

Igen nagy feladatot bíztál rám. A szöveg is hosszú számomra ahhoz, hogy mindenre és jól tudjak ‘reagálni’. Így úgy döntöttem, hogy csak globálisan.

Nagyon érdekel a turini halottaslepel (valószínűleg jobban mint a Koronánk).

Mint egy ‘zavartkeltő’ tárgy jött elő akkor, amikor az emberiség kezdte magát ‘nagykorúnak’ érezni. Nem beszél. Mutatja magát. Fölforgatja azt az önhitt tudományos világot, melyben az ember egyre jobban hisz. Az embert relativizálni kényszeríti. Önnön magával, a hitével szembesíti. Kisebb mértékben ezt gondolom a Koronánkról is.

A mai emberre, a magyarra hat. Ezért én is szentnek tartom. Visszaküldi őt az eredetéhez. (remélem rádöbbenti majd arra, hogy a magyarságát csak a kereszténység tartja fönn, mint például a Koronát, annak ‘szentsége’) Talán megértjük egyszer, hogy nem nekünk van koronánk, de a Koronának van egy országa.

Valami nagyon hasonlatos e két tárgy között; a ‘belsőségük’. Valami KI NEM MONDOTT, CSAK SEJTETT, csodálatost, varázslatost ÉREZTET. Mindíg és minden korban ‘TUDTÁK’, inkább ÉREZTÉK, hogy ez valami TÖBB, mint aminek látszik. Valami DISZKRÉT, HALLGATAG, mint például az Egyház is (kellene), melyet a Szűz (Mária) jelképez. Ki kell ‘zsigerelni’, a lélek szemével nézni, fülével hallgatni!

Így, az alábbiakban megkísérelem kizsigerelni, mit is jelent Koronánk és magyarságunk—a kettő ugyanis elválaszthatatlan.

Misztérium, mágia,magus, misztikum, és a természetfeletti

A Szent Korona és a koronázás tanulmányozásához néhány fogalmat szabatosabban meg kell határoznunk.

Először, komoly félreértések származhatnak a két hasonló szó, misztikum és misztérium felületes használatából. Csomor kicsit kétértelműen a Korona misztériumáról ír, ami jelentheti hogy a Korona valami hit-titokkal, mint pl. a Szentháromság vagy a “Pantokrator” fogalmával kapcsolatos, de jelentheti tágabb értelemben, hogy a Korona eredete titokzatos, a múlt ködébe veszik el. Ugyanakkor míg Szigeti első könyvében egyértelműen a Korona titkáról ír, ami a Korona eredetének illetve történetének a titkaira, misztériumára vonatkoztatható, második könyvében a Máriának való felajánlás témája már misztikumnak tekinthető. Csomor szóhasználata nyilván túlmegy a Korona szorosan vett eredetének és történetének a titkán, és a Korona természetfeletti jellegét, Istennel való különleges kapcsolatát, “misztikumát” is érinti.

Ezért fontos megkülönböztetést tenni a misztérium és a misztikum fogalmak közt. A következőkben a szabatosság kedvéért a misztérium helyett a misztikum szót használom ahol Csomor esetleg misztériumot írt volna.

Lehet azzal kezdeni, hogy a misztika szónak nemcsak több jelentése van, hanem Müller Lajos S.J. szerint a misztika mint tudomány “minden teológiai szak közt a legkevésbé tisztázott... Sokkal nehezebb a helyzet, ha a meghatározásban a misztika jellegét is kifejezésre akarjuk juttatni” [3]. Egyik fő probléma a misztériumnak és a misztikumnak szabatos elhatárolása, amit különösen megnehezít a tény, hogy a két szó azonos gyökérből, a görög ”müó”-ból származik, ami “a szemek, illetve az ajkak lezárását,” azaz titokzatosságot jelent[4]. A misztikum lényegében hit-titok, és mint titok automatikusan misztérium, de nem minden misztérium azaz titok a hittel kapcsolatos azaz hit-titok. Így például Koronánk eredete misztérium de nem hit-titok azaz misztikum, míg annak természetfeletti hatása misztikum, azaz hittitok, tehát a Korona misztériumához tartozik. Durva megközelítésben lehet mondani, hogy ha valamit nem tudok, az misztérium, ha valamit nem értek, az misztikum.

Ennek megállapítása után Müller maga is néha úgy használja a két szót mintha ugyanazt jelentenének: ugyanezen az oldalon írja “... vajon mit kapcsoltak a régiek a ‘misztérium’, a ‘misztikus’ fogalmához...”, tehát a két szavat egyként kezeli. Talán segít ha a Magyar Értelmező kéziszótárt ütjük fel, ahol a misztériumot mint “vallási titkot, szertartást”, a misztikumot pedig mint “az Istennel való lelki egyesülés hite, törekvése” határozzák meg. Az alábbiakban lényegében ezt a meghatározást követve, a misztikumot illetve misztikát mint az Istennel való kapcsolat realitását, illetve ezen kapcsolat tanulmányozását használom. A “misztérium” pedig az emberi értelem gyengeségéből vagy a tudományok jelenlegi állásából fakadó megértés hiánya, mint például a Szentháromság misztériuma amit véges elménkkel nem vagyunk képesek felfogni, vagy a kézrátétellel való gyógyítás is “misztérium,” mert nincs rá tudományos magyarázat, bár néha az ilyen gyógyítás lehet misztikus is, mint például Jézus vagy a szentek csodás gyógyításai. A fogalomzavar könnyen megoldható ha figyelembe vesszük, hogy a misztikum misztérikus is, azaz elménkkel felfoghatatlan, de fordítva nem mindig áll, azaz ami misztérikus, azaz különböző okok miatt megismerhetetlen, nem mindig misztikus, Istennel kapcsolatos!

Itt egy másik fontos megkülönböztetést kell tenni, a “mágia” és “misztikum” közt. A mágia, azaz mágikus folyamat amelyet mágusok gyakorolnak, egy magasabb, ismeretlen, misztérikus , vallásos vagy esetleg babonás hiten alapuló beavatkozási kísérlet a természet rendjébe. Az Ószövetségben nem tettek különbséget a mágia és a misztérium között.

A mágia eredménye mindig a “természet rendjében” érzékelhető esemény, vagy tárgy, amely a nem érzékelhető, azaz egy magasabb, de nem szükségszerűen természetfeletti létrendben lezajló folyamatnak egy alacsonyabb dimenzióban érzékelhető vetülete, azaz az érzékelhető anyagi világnál magasabb létrendből származó (transcendentális) jelenség. Így például a Kirlián féle fényképezésnél tapasztalható eredmény, vagy a kézrátétellel való gyógyításnál a gyógyító kezéből kisugárzó bio-energia az energia-világból származó természetes folyamat amely érzékszerveinkkel ugyan nem érzékelhető, azonban érzékszerveinkkel elérhető eredménye van, és a folyamat gyakran műszerekkel is követhető.

Ezzel szemben a “misztikum” nemcsak titokzatos hanem kimondottan a természetfelettivel, azaz Istennel kapcsolatos, és hatása rendszerint (kivéve ha szent személyekkel kapcsolatos, mint pl. a stigma) nem érzékelhető az anyagi létrendben. Így például a keresztelés vagy bérmálás misztikum, ami csak a természetfeletti rendben hagy eltörölhetetlen nyomot, de érzékeinkkel érzékelhető hatása nincs. Azonban ezek annyira mindennapi, közismert aktusok, hogy nem szokás rájuk mint misztikumra hivatkozni, bar a misztikum fogalomkörébe esnek.

A mágiát az okkultizmussal is kapcsolatba lehet hozni. Müller szerint az okkultizmust lehet, sőt kell tudományosan tanulmányozni, mert rengeteg bizonyítható okkult tény magyarázatra szorul ( 153-160). A tudományos okkultizmusban két ágat különböztet meg Müller, a parapszichológiát és parafizikát. Mindkettö a körébe tartozó jelenségek rejtett okait keresi. Amikor a frigyszekrény, avagy a Korona már említett energetikai tulajdonságáról beszélünk, azaz hogy aki beavatatlan és megérinti a frigyszekrényt az meghal, az nemcsak misztikus (Isten különleges jelenléte vagy viszonya az érintett tárggyal) hanem kimondottan mágikus jellegű, mert van érzékelhető, fizikailag leírható következmény: a halál. Így a frigyszekrény vagy a Szent Korona energetikai tulajdonsága nyilván a parafizika szak-körébe (is) tartozik.

Katolikus teológusok nem tagadják a mágiát mint olyat, csupán óvnak mágikus gyakorlatokban, mint például a szellemidézés való részvételtől. A szellemidézés a természetes mágia körébe tartozik, mivel a lélek és a szellemek léte természetes (bár az érzékelhető, anyagi dimenziónál jelentősen magasabb dimenziójú) jelenség, és nem szükséges hozzá isteni engedély, hogy embereknek megjelenjenek. Ezzel szemben Jézus csodái vagy a szentek közbenjárására történt csodák, meg a stigmatizáció már misztikusak, ugyanakkor a látható létrendbe tartozó mágia kategóriába is sorolhatók.

Így két fajta mágiát kell megkülönböztetni. Míg Jézus és a szentek u.n. fehér mágiát gyakoroltak, azaz Isten áll a csodák mögött, addig a spiritualisták u.n. “fekete” mágiát gyakorolnak, ami a hitre veszélyes lehet. Az új katolikus Katekizmus kimondottan tiltja a mágia gyakorlását (# 2117.) Ugyanez a pont tiltja a bűvös tárgyak, szerencse-érmek, amulettek stb. (charm) használatát is. Mivel a mágiánál az alacsonyabb, érzékelhető dimenziós létrendbe való beavatkozás magasabb dimenziójú okozója eleve láthatatlan, azt nem mindig ismerjük, így a fekete mágia mögött lehet gonosz szellem is, míg a fehér mágia (csoda) mindig Istentől származik. A kétféle jelenség közti megkülönböztetést (pl. csodák, jelenések) az Egyház az ilyenben jártas és illetékes egyházi hatóságoknak tartja fenn. Néha ugyanaz a jelenség, a körülményektől függően, lehet fehér vagy fekete mágia. Például mikor Mozes botja kígyóvá változott, a fehér mágia, mikor ugyanezt az egyiptomi varázslók csinálták, az fekete mágia volt.

A kézrátétellel való gyógyítás is mágikus, mert eredménye érzékelhető, még ha nem is természetfeletti hanem titokzatos, azaz a tudomány jelen állása szerint ismeretlen, esetleg az anyagi világnál magasabb létrendi, Miller szerint gyakran “természeten kívüli,” (praeternaturalis) folyamat zajlik le a gyógyításnál. Ugyanakkor a kézrátétellel való papszentelés misztérium, mert semmi fizikai változás nem észlelhető a felszentelt papban, csupán természetfeletti hitre épülő meggyőződéssel fogadjuk el, annak ellenére, hogy a kézrátétel és a felkenés eltörölhetetlen nyomot hagy a felszentelt pap lelkében, azaz “alter Krisztus”, Krisztus mása lesz a felszentelt pap..

A két kézrátétel közt még egy lényeges különbség van: míg a gyógyításnál feltehetően a kézből titokzatos de természetes, azaz nem természetfeletti energia áramlik a gyógyítandó személybe vagy szervbe, addig a papszentelésnél a kézrátétel csak szimbólum, és a szentségi változást Isten kegyelme hozza létre. Egyik esetben a kézrátétel az energetikai folyamat szükséges és természetes része, a másik esetben csupán egy szimbolikus, természetfeletti következményekkel járó cselekedet, amit csak az arra felhatalmazott személy, azaz egy felszentelt püspök tud elvégezni. Hasonlóképen az olajjal való felkenésnél a természetes rendben az olaj a változás oka, mint például a gladiátorok esetében a test csuszamlóssá tétele, ugyanakkor a szentségek kiszolgáltatásánál az olaj csupán szimbólum, minden ok-okozati kapcsolat nélkül.

Az ókor történetében kétféle mágusról beszélhetünk: Az egyik fajta mágus a Közép-Ázsiában kialakult Zoroaszter vallás papjai voltak, a másik pedig a keleti csillagászok, álomfejtők, akiket “Isten dolgaiban jártasnak” tekintettek (Grolier Enciklopédia).

A mágusokra érdekes és az üdvtörténet szempontjából nagyon is jelentős utalást találunk a Szentírásban. Mikor Máté elmondja Jézus három keletről jött imádójának történetét akiket Vízkeresztkor ünnepel az Egyház, a különböző fordítások különböző utalásokat használnak: király, csillagász, bölcs, vagy “mágus.” Az 1918-ben kiadott Káldi féle bibliában ezt a magyarázatot kapjuk: “A bölcsek, mágusok, oly tudósok voltak, kik különösen a titkos tudományokkal és csillagászattal foglalkoztak” (Mt. 2:1). Tehát a mágusok, azaz pogány tudósok is eljöttek imádni Jézust. Máté azt is leírja, hogy álmukban üzenetet kaptak, hogy más úton térjenek haza. Tehát nincs a mágia és a hit közt elvi ellentét. Sőt, a három királyokra azt hiszem, nyugodtan lehetne a “misztikus” jelzőt használni, ugyanis nemcsak a kereszténységen belül lehet különös kapcsolatba kerülni Istennel. Müller több példát sorol fel a “természetes” és a nem-keresztény misztikára (136-7 o.) bár a három királyokat, azaz mágusokat nem említi.

Valaki kérdezhetné, miért kell ennyit foglalkozni a mágusokkal és mágiával? Két ok miatt: egyrészt bemutatni, hogy a mágia és misztika egyetemes emberi tapasztalat, másrészt, hogy mágia és misztika létezik az egyházi hierarchián és az elismert szentek körén kívül is, tehát semmi lehetetlen vagy valószínűtlen nincs a Koronának esetleges mágikus-misztikus tulajdonságában hinni.

Itt megint hitbeli kérdéssel találkozunk, és a materialista ember eleve, azaz a materializmusból folyó előítélete alapján elveti mindezt. A misztériumot és a misztikát azért, mert ezek a természetfelettibe utalnak, amit az ember nem láthat, a mágiát pedig azért, mert az az ö materialista világképébe nem fér bele a lélek és a szellem létezése, tehát eleve lehetetlen, és a materialista világkép szerint ha mégis megtörténik, valami csalásnak kell lennie a ténynek látszó jelenség mögött. Mig a materialisták tagadják a spiritualizmus és okkultizmus eredményeit, a teológusok elismerik annak lehetőségét, sőt, valóságát.

Három féle Istenhez való kapcsolat azaz misztikum lehetséges. Lehetnek misztikus tárgyak, amelyeknek különleges jelentőségük van, lehetnek bizonyos Istennel kapcsolatos misztikus események (csodák) és történelmi folyamatok, és végül lehetnek bizonyos Istenhez különösen közelálló személyekkel kapcsolatos misztikumok. Müller tanulmányában elsősorban személyes misztikummal, egyes személyek misztikus tapasztalataira vonatkozó tudományos vizsgálattal foglalkozik. Így a Koronánkkal kapcsolatban három fajta misztikumról lehet szó: a Korona mint misztikus tárgy, koronázás mint esemény, és a Korona üdvtörténeti szerepe, amelyről még szó esik.

I. SZENT KORONÁNK

A Szent Korona nemcsak koronázási ékszer, hanem ősi, nemzeti ereklye, amelynek “kizsigerelése” folytán sokan misztikus tulajdonságot látnak, illetve fedeznek fel, ki-ki saját vallási meggyőződése vagy ideológiai elkötelezettsége szerint.

Történelme folyamán szent ereklyénk sok megpróbáltatáson és veszélyen ment keresztül, ellopták, elásták, 1919-ben Kun Béla el akarta árvereztetni, még Amerikát is megjárta, de mégis mindig megmaradt, előkerült, majdnem teljes eredeti formájában, kivéve néhány képet, amit kicseréltek, és valahol a kereszt görbült meg rajta.

Mi volt eredeti formája? Ez maga is vitatott kérdés. Vannak elméletek, hogy két részböl áll és István korában még nem létezett a mai korona (v.ö. Csomor Lajos, Öfelsége, a Magyar Szent Korona, 10 o.), és vannak meglepő, új elméletek, amelyeket először magam sem hittem el, magam is túl buzgó nagyzolásnak gondoltam, míg csak független bizonyítékok sora nem került a kezembe, vagy amíg az egyes rész-információkat nagyobb összefüggéseikben nem kezdtem látni. Persze vannak még olyan elképzelések és elméletek ma is, amelyek szépen hangzanak, de kicsit még mindig hihetetlennek tűnnek előttem is. Azonban hiszem, hogy ha az u.n. tudósok és történészek tévednek vagy hazudnak is, az igazság előbb utóbb kiderül. Én úgy érzem, hogy szinte csodával határos módon, a millennium évére a sok puzzle darab végre összejött, és láthatjuk a teljes képet, legalább is nagyobb körvonalaiban. Hogy elhisszük-e, illetve hiszünk-e benne, az már más kérdés. Mint Lajos barátom írta, a Korona “Önnön magával, a hitével szembesíti” az embert.

Egy szinttel magasabb fokon, a Korona önmagával, hitével, nemzet- és küldetés-tudatával szembesíti az egész nemzetet. Ez talán könnyebben elfogadható az emigrációban ahol nem mentünk át négy évtized ember-butító, lélekölő, anyagelvű agymosásán, aminél a szabadelvű agymosás semmivel sem jobb, legyen az nyugati vagy itthoni változat. De hála Isten a feldolgozott anyagból, könyvekből és cikkekből látszik, hogy itthon is él még a csira amiből a hit cédrusfája felnő, még van a parázs amiből a tenniakarás, az áldozathozatal és engesztelés máglyája kigyullad.

Uj fejezet a Korona életében: A Csomor elötti és Csomor utáni korszak

A II Világháború nem csak az országnak okozott óriási kárt, de a Szent Koronát is idegenbe, a szó szoros értelmében, idegen földbe juttatta.

Mikor a Szálasi kormány menekülni kényszerült, a Korona hivatalos őrei természetesen úgy érezték, hogy nem hagyhatták a Koronát, a nemzeti létünk jelképét és minden alkotmányos jog forrását a megszálló szovjet hadsereg és az általuk behozott kormány kénye-kedvére. Pajtás Ernő koronaőr ezredes, a legjobb szándékkal, ezért vitte ki és ásatta el a Koronát az ausztriai Mattsee határában.

Miután az amerikai hadsereg bevonult, Pajtás hazaszállítás helyett őrizésre felajánlotta a koronát az amerikaiaknak azzal a feltétellel, hogy azt csak az ország felszabadítása után szállítsák haza. A Szent Koronát több, mint harminc éves amerikai őrizet után Jimmy Carter kormánya, Pajtás ezredesnek tett ígéret és az amerikai magyarság viharos tiltakozása ellenére hazaküldte. De a tiltakozás nem volt hiábavaló: felhívta a figyelmet a Koronára váró esetleges veszélyre, ezért Carter elnök szigorú feltételekhez kötötte a Korona hazaszállítását (Simonsits, 955 o.). Jeszenszky Géza szerint húsz évvel a Korona hazavitele után Tufo amerikai nagykövet megjegyezte, hogy a Korona hazavitele tudatosan a magyar népnek és nem a kormánynak szólt, és “a visszaadásra egyeztetett feltételekkel és garanciákkal került sor” (Jeszenszky Géza, “A gesztus a magyar népnek szólt,” Magyar Nemzet, 1998 01,10) Így a Szovjet mégcsak meg sem kísérelte, hogy kilopja a Koronát az országból.

A menekítés (és menekülés) részleteiről és a korona hazaszállításáról számol be Simonsits Attila vaskos, 1140 oldalas, képekkel és térképekkel ellátott angol nyelvű dokumentum kötete, THE LAST BATTLE FOR ST. STEPHEN’S CROWN. De a könyv nemcsak a Korona menekülésének és hazatérésének körülményeiröl és az amerikai bíróságon kezdett perről számol be, hanem a 18 oldalas irodalom a nyolcvanas évekig a Koronáról szóló könyvek egyik legjobb jegyzéke. Persze ma ez a jegyzék nagyon elavult, és a jelenkori Szent Korona irodalom tulajdonképpen ettől az időponttól, a Korona hazaszállításától kezdődik. Aki a Szent Koronát és annak misztériumát és misztikumát meg akarja érteni, a 80-as években megjelent Csomor Lajos, MAGYARORSZÁG SZENT KORONÁJA c. művel kell, hogy kezdje.

A Korona-tanulmányozás történetében a hazaszállítás új időszakot nyitott meg. Csomor Lajos volt az első ötvösművész és szakértő, aki érdekes feltételek mellett kapott csak engedélyt néhány kollégájával a Szent Korona tanulmányozására. Többek közt azt is megígértették velük, hogy nem cáfolják a hivatalosan elfogadott elméletet a Korona késői eredetéről (Őfelsége, 11 o.).

Csomor kutatása eredményeit, a feltételek megsértésével, először a már említett Magyarország Szent Koronája című könyvében hozta nyilvánosságra 1985-ben. Ez a meglepő kutatási eredmény azonban több kérdést vetett fel, mint amit megválaszolt. Csomorék megállapították, hogy a Korona egységes, a honfoglalás előtti időből származik, azonban se a helyet, se az időt, se a tervező személyét nem tudta 1985-ig megállapítani. Mégis a sok új felfedezés indokolta, hogy ne várjanak tovább, a Koronáról tudományosan bizonyítható és bizonyított rész-eredményt hozzák nyilvánosságra, amit azóta is támadnak a hivatalos álláspont támogatói, így nem élvez a neki kijáró egyöntetű támogatást otthon.

A további kutatás eredményét először egy rövidebb kötetben, Szent István Koronája Nyomában címmel 1987-ben adta ki Csomor, majd részletesebben 1996-ban fejtette ki ŐFELSÉGE A MAGYAR SZENT KORONA címmel. Az 1985 óta elmúlt tíz év alatt nemcsak hogy általános elismerés (kivéve a hivatalos nézet hivatásos támogatóit, köztük a MTA és a Nemzeti Múzeum fizetett “szakembereit”) fogadta Csomor munkáját, hanem mint látni fogjuk, Csomor végkövetkeztetése egy teljesen váratlan forrásból, az aacheni magyar plébános felfedezéséből nyert megerősítést. Itt had jegyezzem meg, hogy Csomor „bírálói,” a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum “kiváló történészei,” megengedték, hogy a súlyos történelmi tévedéssel vádolható új 10,000 forintos bankjegy megjelenjen. A bankjegyen a kép Szent Istvánt a Szent Korona helyett a jóval később uralkodó III Béla halotti koronájával ábrázolja (Ezredforduló, 77 o; Pap Gábor, “A magyar…”, 77-78 o.).

Ez a vaskos mű Csomor kiváló történelmi és vallástörténelmi jártasságáról, illetve ilyen források szakszerű felhasználástól tesz tanúbizonyságot. Azonban azóta Csomor egy negyedik munkát is adott ki, Ne féljetek Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok a világ végezetéig! címmel, amelyben a főleg a sükösdi jelenések alapján a Korona üdvtörténeti szerepével foglalkozik részletesebben.

Ki, hol és mikor tervezte és alkotta?

A kötet (“Őfelsége…) első része, 1-339 oldalig, leíró jellegű, míg a második rész a 340-628 oldalig, majdnem egy másik 300 oldal, rajzokat ábrákat és magyarázatokat tartalmaz a Korona részleteiről, és végül van 20 színes ábra. Az első részben Csomor ismerteti a Szent Koronát mint ötvösművészeti remeket, a már említett első Csomor könyvhöz hasonlóan, majd a Koronának mind a már ismert, mind az eddig ismeretlen történetét és a Szent Korona tant dolgozza fel, de a legérdekesebb rész a korona készítésével és küldetésével kapcsolatos amit Csomor a Szent Korona misztériumának, titkának nevez.

Fontos megjegyezni, hogy míg legtöbb koronát a korban divatos díszítő elemek ékesítenek, a Szent Korona ennél sokkal mélyebbre megy. Csomor leirja, hogy apostolok és angyalok képein kívül a Korona a teljes szentháromság-tant, Szüz Máriával mint Isten-anyával, ábrázolja, és csak a 325-ben tartott niceai zsinat után készülhetett. Csomor szerint a tervezője valószínűleg egy (ősmagyar?) püspök volt aki résztvett a Zsinaton. Azonkívül a Korona művészeti ábrázolásában megtalálható Isten égi és földi birodalmának a jelképes megjelenítése a felső illetve az alsó részben. Csomor ugyancsak talál jelét az akkoriban divatos szám-misztikának is. Pl. a korona szokatlanul nagy mérete (26 hüvelyk) is jelentős, mert a héber szám-misztika jelentése szerint, amely betűknek szám-jelentést is ad (és viszont) és a 26 titkos jelentése Isten (205-6 o.).

A héber szám-misztika alkalmazása mellett vannak más, újszerű elemzései is a Koronának amelyek gyakran különleges, nem általánosan elismert vagy elfogadott világképen alapulnak. Az is előfordul, hogy egyesek kicsit erőltetett magyarázattal is próbálkoznak. Az elsőre Dr. Molnárfy Tibor a kozmosz méreteit látszik felfedezni a Korona méreteiben. Azonkívül Molnárfi szoros kapcsolatot fedez ki a Korona méretei és egyéb adatai (pl. a gyöngyök és ékszerek száma) és az u. n. “világnap”, ”világhónap,” és a “világév” felfogás méretei illetve számszerű adatai közt (Molnárfi, A Szent Korona…, 71-71,). A világ nap, stb. fogalma még a görög csillagászok által felfedezett u. n. “precessió” elméleten alapszik, amely szerint a “tavaszpont,” azaz a tavaszi nap-éjegyenlőség lassan eltolódik a világegyetemben található állatkörhöz képest, és a világév kb. 26,000 nap-év alatt tér vissza ugyannak a zodiákus képhez. Így a K. e 166-ban kezdődő Hal képből K. u. 1944-ben léptünk be a Vízöntő világképbe, amely K. u. 4155-ig tart. A világképek befolyásolják földi életünket, mint például az időjárás, és a hagyományos társadalmak nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek a rendszernek (Molnárfi, A Szent Korona és a Kozmosz …).

Badiny-Jós Ferenc professzor a Korona méretei alapján annak csillagászati összefüggéseit vizsgálja, ami kicsit erőltetettnek tűnik. Például ha elosztjuk a Vénus év 225 napját a hold hónap 27.32 napjával, 8.235 hónapot kapunk, amiből Badiny szerint megkapjuk a Korona abrocson lévő nyolcadik kör helyét, ami megfelel a mezopotámiai anyaisten, Vénus, nyolc sarkú csillagának, amelynek keringési ideje legközelebb van a 9 hónapos terhességi időszakhoz (lásd Hámori).

Itt talán nem szükségtelen újra megjegyezni, hogy mindenki annyit olvashat bele, amennyit akar a Korona esetleges “véletlennek” tűnő méreteibe és kapcsolataiba, és mindenki annyit hisz el ebből, amennyit akar, amennyit saját ismeret- és hit-köre megenged. Azonban ami valakinek erőltetett, esetleg egyenesen fantasztikus és hihetetlennek látszik, nem jelenti azt, hogy ha azt mint kirakós darabot beillesztjük az egészbe, akkor nincs valami teljesen elfogadható mélyebb jelentése. A Korona egyik misztériumának tekinthető annak csodálatos és gazdag szimbolizmusa: tervezhetett-e egy, természete által korlátolt emberi értelem ilyen végtelenül gazdag szimbolizmusú tárgyat? Csomor szerint nem!

Csomor a Korona készítésének helyét a Fekete tenger keleti partvidékére teszi, ahol szerinte Szabir-Magyarok több, mint egy évezredig éltek. Csomor forrásmunkái közt egy gyakran használt forrás egy törökké vált magyar (valószínűleg II Lajos egy fogságba esett apródja), Mahmúd Terdzsüman, Szulejmán szultán tolmácsának fordításában fennmaradt középkori magyar krónika, “Tarih-i Üngürüsz,”(“Üngürüsz azaz Magyarország történte”), amely a magyarság a IV-X századbeli történetét írja meg (Csomor, Őfelsége…, 230-1 o.). Ha itt megint új, eddig nem ismert és talán meglepő tényt állít Csomor, annak egyszerű magyarázata van. Mikor a mi történelem könyveinket írták, és amikor Homan-Szekfü volt a történelemírás alfája és ómegája, ezt a török fordítást, amelynek eredeti magyar (esetleg latin nyelvű) forrását nem ismertjük. Terdzsüman írását Vámbéry Ármin az 1850-es években felfedezte és elhelyezte MTA könyvtárában. A IV-X évszázadok történelme a múlt ködébe és ismeretlen eredetű legendákba veszett, amire ez a törökül ránkmaradt őstörténeti munka vet valami fényt. Sajnos, ezt a forrást a mai hivatásos magyar történész-szakma, amely egyrészt a Marxista történetszemléleten, másrészt Homan-Szekfün nőtt fel, nem ismeri vagy fogadja el, pedig sok eddig rejtett illetve meg nem értett tényt segíthetne megérteni.

Csomor szakmai felfedezésekre alapított tétele, hogy t. i. a Korona sokkal a honfoglalás előtt keletkezett, a Korona történetében több száz éves űrt hagy. Erre azonban van több lehető magyarázat.

Azonban mielőtt a magyarázatra térnénk, a korona eredetével kapcsolatban még egy jelentős érv kerülte el történészeink figyelmét. Sokan, így például Lovag Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Múzeumnak írt könyvecskében is, két koronáról írnak, az u.n. görög, és a római koronákról, amelyeket később forrasztottak össze egy zárt koronává. Eszerint Istvánt, ha egyáltalán ezzel a koronával koronázták volna meg, csak a nyílt, abroncsszerű u. n. görög koronával (corona graeca) koronázhatták volna meg, ugyanis Lovag, Kovács Éva kutatásaira hivatkozva, 1160-1180 tájára teszi a “corona latina” keletkezését. Tehát a két korona egyesítése csak ezután történhetett. Azonban komoly nehézség van ezzel az érveléssel. A nyílt és a zárt korona nem azonos jelentésű illetve értékű. Bármelyik király használhat nyílt koronát, de a zárt, keresztpántos korona, a középkor felfogása szerint, csak császárokat illetve olyan királyokat illetett meg, akik felett nem volt földi uralkodó (Csomor, 1987, 124 o.)! Tehát a két korona utólagos egyesítése a magyar királyt jelképesen is, magasabb kategóriájú uralkodóvá tette volna, ami nem valószínű, hogy megemlítés nélkül maradt volna a korabeli irodalomban! Azonban semmi jele nincs történelmünkben, hogy ilyen esemény történt volna, vagy hogy a német császárok, akiknek mindig fájt a foguk, hogy Magyarországot hűbéri tartománnyá tegyék, a zárt korona használata miatt tiltakoztak volna. Másrészt logikusnak tűnik, hogy a pápa Istvánt a német-római császártól független, csupán neki és Istennek alávetett királynak képzelte el, tehát zárt koronát küldött neki. Így nagyon valószínű, hogy a jelen, zárt Korona volt az eredeti, Szent Istváni Korona.

Nagy Károly, Nagy Sándor, Nusirván, és a kitalált középkor,

A többszáz éves kiesésre az első, hagyományos történelmi ismeretekre hivatkozó magyarázatot Szigeti István, az aacheni magyar közösség katolikus lelkésze nyújtja. Szigeti, egyik német paptársának javaslatára elkezdte az aacheni levéltárban kutatni Nagy Károly (Charlemagne) koronázásának részleteit. Nagy meglepetésére arra az eredményre jutott, hogy Nagy Károly 800 karácsony napján történt koronázásakor használt korona a mi Szent Koronánk volt.

Itt érdekes megjegyezni, hogy a Korona amerikai tartózkodásából való visszaszállítása alkalmával kialakult vitában is van egy érdekes utalás ami esetleg erre a tényre vonatkozik. Gombos Zoltán lapkiadó, aki Carter elnököt képviselte Budapesten a Korona átadásakor, 1978 január 10-én egy clevelandi rádió beszélgetésben ismertette az ő szerepét ebben az ügyben és csak úgy mellesleg megjegyezte, hogy “egyébként az első személy aki bármikor is viselte a Koronát, Nagy Sándor volt, és úgy tekintették a Koronát mint a király saját személyes tulajdonát” (Simonsitz, 882 o.). Érdekes módon a riporter aki vezette a beszélgetést, átsiklott a meglepő megjegyzés felett.

Mivel Nagy Sándor K.E. 300 körül élt, Gombos állítása képtelenségnek tűnik. Egy lehető magyarázat, hogy tévedésből mondott Nagy Sándort és talán Nagy Károlyt akart mondani. Ez annál inkább is lehetséges, mivel angolul Nagy Károlyt a franciás Charlemagne néven hívják, és az interjú hevében esetleg nem jutott a franciás Charlemagne szó eszébe és Nagy Károly helyett Nagy Sándor, Alexander the Great jött a nyelvére. Azonban így is nagy kérdés, honnan vette ezt, akár Nagy Sándort, akár Nagy Károlyt akart mondani, ugyanis Szigeti felfedezése csak a 90-es években történt.

Gombos megjegyzésére egy másik lehető magyarázatot néhai Füry Lajos Amerikában élő író nyomán lelünk. Bornemissza Benedek (“UTAZÁS A KORONÁNK KÖRÜL”, A NAP FIAI, XXXVII évfolyam, 2000 május-június, 127-131 oldalak) Füry egyik történelmi regényére utal, amely egy török pasa szájába ad egy régi török forrásokból származó történetet, amely szerint a Koronának legalább egy része háromezer éves, és azt Nagy Sándortól örökölte Nusirván perzsa király, akinek anyja török lány volt. A török pasa elbeszélése szerint Nusirvánt, Nagy Károlyhoz hasonlóan, ülve temették el, a koronával a fején. A sírt később a kazárok felbontották, és így került az ősi korona a kazárokhoz, akik annak idején együtt éltek a magyarokkal.

Füry Lajos a hitelesség kedvéért lábjegyzetben Thúry József: TÖRÖK TÖRTÉNETÍRÓK—TÖRÖK-MAGYARKORI TÖRTÉNELMI EMLÉKEK (1893, MTA Kiadó; jelenleg a Széchényi Könyvtárban megtalálható) című fordítására hivatkozik, amelyben a török írók többször is megemlítik ezt a mondát (lásd I., 343-4, II. 192, 382 oldalak). A fordítást Thúry, egy török szakos nyelvész a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának megbízásából készítette, hogy a török írók műveiből, köztük maga Szulejmán Naplójából is, esetleg fény derüljön egyes történelmi eseményekre, amelyekről nincsenek magyar forrásaink.

Igy pl. Szulejmán Naplója leírja, hogy a “Pasa lóháton összegyűjtvén a bégeket, előhozatta a királyoktól viseltetni szokott koronát s megmutatta nekik, ezt mondva: ‘Ez a korona Nusirván idejéből maradt fenn’.” Majd Thúry lábjegyzetben megjegyzi, más török hírforrásokra hivatkozva, hogy az akkori magyarok szerint a korona 3000 éves: az Iszkendertöl (Nagy Sándor) származó koronát idővel Nusirván örökölte, aki Mohamed születése táján (cca 570 AD) uralkodott mint Perzsia királya. Majd Thúry hozzáteszi, hogy érdekes lenne megtudni, hogy hogyan és honnan keletkezett ez a hit (I. 343-4 oldalak). Majd a második kötetben, Kátib Mohammed Záim írja, hogy a magyarok hiedelme szerint koronájuk “az igazságos Anusirván fejedelem koronája volt—legalább is ezt mondják.” Ezt imigyen kommentálja Thúry:

“Ez immár a negyedik hely, ahol azzal az állítással találkozunk, hogy Nusirván perzsa fejedelemről egy korona maradt a magyarokra illetve magyar királyokra. Ezt mondta 1529-ben Ibrahim pasa nagyvezír, 1578-ban Kátib Mohammed, ezt írta 1642-ben Pecsevi, és 1768-ban Mohammed Emin Nagyvezír…. Nusirvan anyja török lány volt, és felesége is egy török khán lánya volt…. Egyszer Nusirván elfoglalta a Khazárok országát és a Khazár-tenger (Káspi) partján egy nagyvárost építtetett…. Későbben Abdullah-el-Mémún khalifa (uralk. 813-822) a korabeli történetírók útmutatása alapján megtalálta Nusirván sírját egy magas hegynek (a Kaukázusban) egyik barlangjában. Fölnyittatva a sírboltot, Nusirvant arany trónuson ülve találta, fején korona, ujján nagyértékű gyűrű volt. Azután ilyen állapotban ott hagyta a halottat és sírboltját befalaztatta.—A történelmi monda tehát csakugyan tud Nusirván koronájáról, mely a Kaukázusnak egyik barlangjába került, arra a vidékre ahol a khazárok és a velök szövetséges viszonyban élő magyarok laktak. Csak egy lépés hiányzik még: egy olyan monda, amely szerint a khazárok, vagy magyarok megtalálták azt a barlangot s elvitték belőle Nusirván koronáját. Hiszem, hogy volt, vagy talán még most is található ilyenféle monda is a régi perzsa forrásokban; mert az említett négy török ember nem a maga fejétől hozta összeköttetésbe a magyarokat Nusirvánnal.”

Thúry hivatkozásain kívül nem ismerünk más, sem régészeti sem okmányszerű bizonyítékot egy háromezer esztendős magyar koronáról. Azonban a történet nem szükségszerűen mond ellent Csomor felfedezésének. Bornemissza szerint valószínű, hogy a mai Koronának csak egy belső, sisakszerű részéről van szó. Ezt pedig a kazár koronakészítők szinte észrevehetetlenül beépíthették a mai Koronába! Ezt Csomorék csak egy újabb vizsgálattal tudnák megállapítani.

Ezzel kapcsolatban meg kell emliteni, hogy Tomory Zsuzsa kutató felhívta figyelmemet Dr. Borbola János Királykörök című művére, mely a Szent Korona méretei és az egyiptomi mértékegységek közötti azonosságot tárgyalja.

A Korona szokatlan nagy méretével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Tomory szerint a XIX. századig egy színarany csésze volt a korona alapja, s a Meyers Lexicon 1896 még tud a korona arany belső sapkájáról, illetve csészéjéről. (Magyar Adorján Jegyzetei, 7149. old.), ami csak Ferenc József koronázásakor tűnt el. Jelenlegi tudós koronakutatóink természetesen erről nem szólhattak, mivel már nem volt a korona mellett.

Azonban komoly ellentmondás a Nusirván elmélet és a Nagy Károly féle korona között. Szigeti István aacheni magyar plébános szerint a Szent Koronát Károly az avarok elleni harcokban zsákmányolta. Einhard, Nagy Károly fogadott fia szerint apja hat, mások szerint húsz szekér avaroktól zsákmányolt kinccsel és ékszerrel tért vissza pannóniai hadjáratából, és ezen kincsek közt lehetett a mi Koronánk is. A SZENT KORONA TITKA (1996, Lakitelek) c. könyvében Szigeti dokumentálja elméletét (25-27 o.), azonban sajnos nincs megfelelő ábrázolás könyvében, hogy állítását képszerűen is bizonyítsa. Mégis, a könyvében felsorolt tények legalább közvetetten igazolják Szigeti véleményét, amit Csomor is elfogad.

Szigeti szerint Nagy Károly végrendeletében előírta, hogy koronázási koronájával a fején temessék el, ami meg is történt 814-ben bekövetkezett halála után. Szigeti kutatása szerint majdnem kétszáz évvel később III Ottó Császár, Nagy Károly késői utódja és Szent István keresztapja, felnyittatta Károly sírját és az onnan kivett koronát a legenda szerint egy lengyel hercegnek ígérte, de Szilveszter pápa álmot látott és végül Istvánnak, a magyarok fejedelmének küldte el az általa megáldott koronát. Szigeti szerint azonban valószínűleg István kérte eredetileg is a koronát, az előző tulajdonjog alapján, mivel azt István alattvalónak őseitől, a Pannóniában élö avaroktól rabolta el Nagy Károly. Így az sincs kizárva, hogy III. Ottó István keresztfia kérésére vette ki a koronát a sírból és küldte Szilveszter pápán keresztül Istvánnak.

Szigeti érdekes magyarázatot ad, hogy miért nem lett ez már akkor köztudott, hogy t.i. Szent István koronája Nagy Károly sírjából került elő. A korona kivétele a sírból sír-rablásnak és hullagyalázásnak számított volna, és Ottó hírnevét, mint az Egyház védője és oltalmazója, nagyon megtépázta volna. Így bár ez a fennmaradt iratokból valószínűsíthető, a korabeli lakosság előtt titokban tartották és ezért volt szükség a Hartvig legendából ismert történetre. Ezt a magyarázatot látszik támogatni az a tény, hogy Nagy Károly eltemetése óta (814), több, mint ezer év alatt soha senki nem fedezett fel egy másik eltemetett koronát, tehát minden valószínűség szerint igaz, hogy Ottó kivette az eltemetett koronát.

Ez az elmélet illetve felfedezés nagyon közel van Csomor megállapításához, azt mintegy kiegészíti a Szent Korona hollétével illetve több száz éves eltűnésével és az avarokhoz, azaz a felettük is uralkodó magyar királyhoz, Istvánhoz való visszatérésével kapcsolatban. Míg Csomor megmagyarázza, hogy hogyan került a korona Szabir-Magyarországból az avarokhoz, Szigeti kiderítette, hogy hogyan került az avaroktól Szilveszter pápához és tőle Istvánhoz. De perdöntő bizonyítékunk nem volt: se a CNN, se a BBC, de még csak a New York Times riportere sem volt jelen Nagy Károly koronázásakor. És itt váratlanul egy 19. századbeli német festő jön a segítségünkre.

Sajnos, Szigeti nem talált illetve közölt eredeti korabeli rajzot vagy ábrát. Azonban létezik egy festmény Münchenben amely 1850-ben a baváriai Maximilián II rendelésére készült Nagy Károly koronázásáról. Bár a festő nyilván nem volt jelen a koronázáson, a festmény nagyon fontos a mi szempontunkból. A Művészetek Szótára (The Dictionary of Art) szerint az illető festő, Wilhelm von Kaulbach (1822-1903), arról volt híres, hogy történelmi képeiben a legapróbb részletet is, személyes tanulmányai alapján a leghűségesebben festette meg.

Nos, a kép tagadhatatlanul a mi Szent Koronánkhoz nagyon hasonló koronát ábrázol, ahogy azt Szilveszter pápa, a pápai koronával a fején, Károly fejére teszi. Szigorú összehasonlítás alapján nagyon valószínű, hogy a festmény a Szent Koronát ábrázolja: bár a kereszt még egyenes, de felismerhető a kis gombokról a kereszt végein. Egyetlen eltérés mutatkozik: a keresztpánt ívesen van kiképezve. Azonban elől a Jézus kép, majd mellette kétoldalt a háromszögű mellett a félkör alakú pártafoglalat, és a Jézus kép alatt lévő tojás alakú drágakő, mind az azonosságra mutatnak. Csupán a csüngök nem látszanak a festményen.

Erre észszerű magyarázat lenne, hogy Kaulbach találhatott korabeli de azóta esetleg eltűnt rajzot, és azt élethűen lemásolta, és a részletekben esetleg a mi Szent Koronánkat vette mintául. Kaulbach hírneve alapján nem valószínű, hogy ok nélkül másolta volna a Szent Koronát, amely az akkori történészek véleménye szerint nem is létezett még Szent István korában, így a 19-ik századbeli ismeretek alapján korszerűtlenség lett volna feltételezni hogy István koronája már 800-ban létezett. Így kellett, hogy legyen valahol egy rajz vagy festmény, amelynek alapján Kaulbach megfestette a koronázást és a Szent Koronát. Szigeti nem tud ilyen ábrázolásról, igy lehet, hogy Kaulbach még használta, és utána eltűnt az eredeti ábrázolás. Az sincs kizárva, hogy Kaulbach hagyatékának tüzetes átkutatása során előkerülne az eredeti ábrázolás.

Így Kaulbach százötven évvel ezelőtt készült festménye a legerősebb, sokak szerint szinte dokument értékű bizonyíték a Szent Korona igaz történetét azaz a Korona mai formájában való létezését illetően amíg eredeti, korabeli rajzot nem találunk. Azonban sajnos, a Szigeti elmélet és a Kaulbach festmény értékét erősen gyengíti, hogy a Nagy Károlyról legtöbb adatot szolgáltató korabeli életrajz, Vita Caroli, tartalmaz egy miniatúrát Károly koronázásáról, amelyen a korona egyáltalán nem hasonlít a mi Koronánkhoz.

Ez nem jelenti egyértelműen, hogy Szigeti és Kaulbach tévedtek volna. Lehetséges, hogy a miniatur festője, valószínűleg egy szerzetes valamelyik kolostorban, nem volt szemtanú a koronázásnál, és csak egy képzeletbeli koronát rajzolt a Pápa kezébe, nem gondolván arra, hogy korona azonossága valamikor fontos kérdés lesz. Lovag Zsuzsa szerint “a középkorban egy személy megjelenítésénél általában nem törekedtek portrészerűségre, hanem típusokat ábrázoltak, ugyanúgy háttérbe szorult a tárgyak valósághű képe a mindenki számára érthető, felismerhető, tipikus jelvényforma mögött. Azonban az is lehet, hogy volt a koronázásról másik, autentikusabb rajz, amit Kaulbach megtalált és felhasznált, ami a Szent Koronához hasonló koronát ábrázol.”

A Nusirván és a Nagy Károly féle történet kizárni látszik egymást, mert az egyik szerint a 800-as években a Korona Nusirván sírjában volt a Kaukázusban, a másik szerint pedig ugyanabban az időben Nagy Károly sírjában. Minkét elméletben vannak homályos pontok. A Nusirvan elmélet nem tudja megmagyarázni, hogy került a korona Szilveszter pápához, míg a Nagy Károly féle elmélet hallgat, hogy hogyan került a szabiroktól az avarokhoz, bár erről Csomor spekulációja elfogadhatónak tűnik. Ez csak ad a Korona történelmi misztériumához: Thúrynak igaza lehetett mikor azt írta, hogy “az említett négy török ember [1529 és 1768 közt] nem a maga fejétől hozta összeköttetésbe a magyarokat [illetve a Koronát] Nusirvánnal.”

Ugyanakkor Szigeti felfedezése is elfogadhatónak tünik. A Koronán található Szentháromság jelképek és a Pantokrátor kép a Korona keresztényi eredetére utal, és Nusirván koronája, főleg ha Nagy Sándorral hozzuk kapcsolatba, nyilván nem ábrázolhatott ilyen tökéletes keresztény jelképcsoportot. Azonkívül ha Kaulbach festményét elfogadjuk, mint a mi Szent Koronánk ábrázolását, egyértelműen Szigeti felfedezése mellett kellene döntenünk. Azonban akkor Thúry kérdésére kell választ találnunk: mi az alapja a Nusirván mondának? Esetleg a megoldás egyszerűen az, hogy nem ugyanarról a koronáról van szó. Bornemissza Benedek is felveti a kérdést a magyar Koronával kapcsolatban: “…és kérdés, ez-e a korona, melyről török és perzsa adatok szólnak: (Bornemissza, 129 o.).

A Korona életében való többszáz éves űrnek azonban van egy másik, forradalminak tűnő magyarázata is, amely szerint, ha elfogadjuk is Csomor elméletét a Korona 4. vagy 5. századbeli származásáról, a Korona múltjában egyáltalán nincs hézag. Pap Gábor ismert műtörténész és Korona szakértő egy új, elképesztőnek tűnő történelmi elméletet fedezett fel Heribert Illig német történész munkájában (lásd “A tizenegyedik parancsolat: NE HAZUDJ!” c. előadássorozat keretében, 2001 december 5-én Budapesten, a Magyarok Házában elhangzott előadás írott változatát. Az előadás írott szövege, valamint a hanganyag és videofelvétel letölthető a PRIVATE HREF="http://www.kitalaltkozepkor.hu/" MACROBUTTON HtmlResAnchor http://www.kitalaltkozepkor.hu/ címről; azon kívül az elmélet irodalmát németül meg lehet találni az Interneten, ha beütjük az Illig Heribert nevet).

Pap Gábor illetve Illig szerint a középkorban egy óriás méretű csalást követtek el, “amelyik jelenleg az európai történettudománynak lehet mondani, hogy a botrányköve.” A három főszereplő, akiket egyébként erős rokoni szálak fűzték egymáshoz, Konstantin bizánci császár, Szilveszter pápa mint az Egyház feje, és III Ottó, a Római Szent Birodalom császára voltak. Történészeik, akik nagyjából kolostorokban élő szerzetesek vagy a két császári udvarban élő írnokok voltak, egy összefüggő csalássorozattal amit Illig illetve Pap bőven dokumentálnak, háromszáz évet betoldottak Európa történelmébe. “Röviden fogalmazva, az európai történelemben a VII. VIII. és IX. század művileg beiktatott időegységet képez. Ennek nincs semmiféle reális történése, úgyhogy maradék nélkül törlendő. Az előtte és az utána lévő időszakok pedig közvetlenül vagy csupán kis eltéréssel összekapcsolandók.” Ez, bármennyire hihetetlennek tűnik, az érvek és bizonyítékok alapján nagyon valószínű, hogy így volt.

Így a honfoglalás valójában nem 896-ban hanem 300 évvel korábban, Attila halála után kb. csak 150 és nem 450 évvel történt, és a Képes Krónikánk szerint (amely a német Weissberger szerint a középkorról fennmaradt írások közül egyedül használja a hiteles időrendet Álmos hatodik generációs egyeneságú leszármazottja Attilának, ami megfelel (a becsúsztatott 300 év nélkül) kb. 150 évnek. Így nincsenek avarok, nem volt Nagy Károly, nem volt koronarablás az avaroktól, nem volt Nagy Károly megkoronázása a Magyar Szent Koronával, hogy csak néhány állítólag “kitalált” eseményt említsünk. Pap szerint ez mind “kítalálmány”! Ugyanakkor nem volt nagy morva birodalom, és mivel az avarok nem léteztek, az avarok hatodik századbeli benyomulása volt Árpád igazi honfoglalása, azaz a 895-ös honfoglalás háromszáz évvel előbb történt, az 590-es években. Pap Gábor szerint nem voltak szlávok a Kárpát-medencében az Északi tengertől az Adriáig, mert a szláv nem törzs vagy népfaj volt hanem a latin slavus, szolga elferdített változata, azaz a hunok és magyarok szolgái.

Illig szerint “a Karoling korra vonatkozóan például 1996-ban a következő az adat: 270 ú. n. Nagy Károly okmányról tudunk és ebből már 1996-ig - amikor Illig ezt publikálta -, már 101-et hamisnak minősített a tudomány. 270-ből 101 hamis.” Így tehát Szigeti is egy agyafúrt és jól szervezett, közel ezer éves hamisítás áldozata lehet.

Kérdezheti valaki, hogy akkor Szent István koronázása nem ezer évvel, egy egész millenniummal ezelőtt történt volna? A válasz érdekes és következetes. Igen, ezer évvel ezelőtt, 701-ben, ugyanis ma Krisztus után 1702 van, azaz Krisztus a valójában nem 2002 hanem 1702 évvel ezelőtt született volna. Minden K.u. 911 utáni évszámból, így 2002-ből is, le kell vonni a becsúsztatott 300-at (Pap pontositása szerint 297-et), ugyanis “a fiktív, kitalált időszak 614 szeptemberétől 911 augusztusáig tart.” Így tehát Illig és Pap szerint a magyar millenáris ünneplés a valós millennium évében történt, de a 2000 éves, Krisztus születésétől illetve időszámításunk kezdetétől (ugyanis Krisztus, különböző számítások szerint Krisztus Elott 3-7 közt született volna) számítandó millenniumi ünnepléseket kb. 300 évvel korábban tartottuk mint kellett volna.

Az első olvasásra fantasztikusnak tűnik, azonban jobban átgondolva, főleg magyar viszonylatban, sok mindent megmagyaráz vagy legalább is más fénybe állít a kettős honfoglalás kérdésétől a Korona történetéig. Például Botos László és Margaret idézi Vidukindus szerzetest aki a tizedik században élt, tehát majdnem kortársa a honfoglalásnak, hogy “az avarok a hunok maradékai, és most ezeket az avarokat magyaroknak nevezzük” (Botos, 66 o.). Botos ugyancsak több példát említ arra, hogy korabeli írások a hun, avar és magyar szavakat majdnem átcserélhetően használják. Tehát vagy voltak avarnak nevezett csoportok amelyek valójában hunok illetve magyarok voltak, vagy a csalás elkövetői a 10. században még nem alakítottak ki egységes kitalált történelmet. Az elmélet azt is megmagyarázza, hogy miért nevezik világszerte ezt a korszakot “sötét középkornak.” Azért, mert nincsenek ásatási adataink, legalább is olyan mértékben, mint a korszak előtt vagy utánról. Erről a korszakról csak könnyen hamisítható okiratokból tudunk, nem megalapozott, ásatásokkal nyert anyagi leletekből.

Így lássuk, mi van a Kaulbach féle festménnyel? A festmény tény, Münchenben ma is megtekinthető, mint Pap Gábor is említi, sőt, Illig egyik könyvének címlapját ékesíti, így több ezres példányszámban forog közkézen.

Ha már többszáz írott hamisítást készítettek Nagy Károly koráról, miért ne készíthettek volna hamis rajzokat is a nem létező Nagy Károly nem létező megkoronázásáról? Elképzelhető, hogy a későbbi középkorban különböző kolostorokban különböző rajzok készültek, köztük egy a mi létező Koronánkat véve mintául, ismervén annak szakrális jelentőségét, hogy azzal is valószínűsítsék Nagy Károly létezését. Kaulbach megtalálhatta és felhasználta ezt a képet, mert nehéz feltételezni, hogy Kaulbach szándékosan ilyen hibát csinált volna valami történelmi alap nélkül. Ha Kaulbach valóban talált volna korabeli ábrát, akkor ez még erősebb bizonyíték Koronánk egysége, ősisége és szakrális jellege mellett.

Visszatérve a 300 év becsúsztatásához, ha Illig elmélete igaz, akkor az is lehetséges, hogy a Korona egyenesen a hunoktól származott át Istvánra, vagy esetleg a magyarok hozták magukkal, bár ezt Tárih-i Üngürüsz Magyarok története c. munkája kizárni látszik. Attiláról ugyan (Atilusz a fordításban) a “hírmondók elbeszélése” alapján a Tárih-i ismeretlen magyar szerzője leírja, hogy “Atiluszt méltónak látták a királyságra, mindnyájan meghódoltak neki. A trónra és a koronára érdemesnek találták, és Hazret-i Iszá időszámítása szerint a háromszáznyolcvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták…” (59 o., #106).

Ugyanakkor Árpádról azt írja, a krónikások szavaira hivatkozva, hogy “…abban az időben még nem volt királyi korona. Az ő nyelvükön koronának hívták azt a királyi jelvényt, melyet a bégek közreműködésével tettek a királyok fejére, s amíg meg nem koronázták, addig nem nyerhette el a királyi rangot” (U.o., 100 oldal, #182). Ugyanakkor István trónraléptéről ezt írta: “Íme, ez a korona és trón, ez az uralkodói szék megüresedett, tehát most az a szükséges, hogy ebből a nemzetségből (Árpádéból) Isztefánt ültessük a trónra, mert öt látjuk erre alkalmasnak, tegyük fejére a hatalom koronáját, és ezzel a királyi méltóság feltételét is tejesítjük, s ennek következtében a mi tekintélyünk is napról napra emelkedni fog…. Közben az egész ország beleegyezésével a főpapok és a többi előkelőségek együttesen jóváhagyták a koronás állam létrehozását…. Aztán tisztelettel felemelték (Isztefánt) helyéről, a királyi székhez vezették és a trónra ültették. Iszá őfényességének(----) évében fejére tették a hatalom koronáját, (és ezzel) a királyi méltóság feltételeit teljesítették az ezzel az üggyel kapcsolatos szokásoknak eleget tettek..” (u.o., 100-101 oldalak, #183-184). Nem tudni mekkora jelentősége van a szavak pontos jelentésének, de a Tárih nem beszél koronakérésről az új királyság számára, hanem úgy hangzik, mintha egy meglevő koronáról lenne szó.

Végül ez az állítólagos történelemhamisítás felfedezése segíthet megoldani a Nusirván koronájával való időrendi nehézséget is, mivel Nagy Károlyt kivette a képből és Nusirvánt is esetleg 300 évvel korábban kell keresnünk. Illig után a korai (“sötét”) középkor időrendje annyira zavaros, hogy rengeteg új kutatás kell az események keltezéséhez, ha azt utólag egyáltalán meg lehet csinálni.

Arthur Király és Európai küldetésünk

A Korona amúgy is bonyolult története tovább bonyolódik (vagy egyszerűsödik?) Pap Gábor egy újabb felfedezésével. Kaulbach “Nagy Károly Koronázása” mellett egy másik tizenkilencedik századbeli nyugat-európai festő is megfestette a Koronát egy legendás személlyel kapcsolatban. Ez a festmény az angliai preraffaelita mozgalom jeles képviselőjének, Edward Burne-Jonesnak (1833-1898) a munkája, és Arthur király utolsó éjszakáját örökíti meg (“The Last Sleep of Arthur in Avalon”). “A két, mondaiból történetivé avanzsált alakot egy sajátságos tárgyi mozzanat köti össze képeiken. Nevezetesen: a Magyar Szent Korona! Kaulbach éppúgy ezzel koronáztatja meg Károlyát, mint ahogy Burne-Jones is a maga haldokló Arthurjának az ágya alá (valójában inkább az ágy elé) helyezi - mintegy jelezve, hogy evilági életében nem lesz többé módja fejére tenni - ezt a félreismerhetetlenül egyedi megjelenésű koronát. Véletlen egybecsengés? Aligha. Inkább arról lehet szó, - írja Pap Gábor,- hogy a valódi szakrális hagyományt máig nélkülöző Nyugat Európa ilyen módon akarta visszamenőleg szentesíteni a maga fiktív, csakis a világhódító lázálmok birodalmában ágáló álhőseit” (Pap Gábor, “A héj összeesküvése a mag ellen,” Középkor (Internet) Digest aug. 28, 2002).

Így Kaulbach festménye, Burne-Joneséval együtt, egy másik magyarázatot tesz lehetővé! Akár élt Nagy Károly, akár nem, akár talált Kaulbach korabeli rajzot akár nem, Burne-Jones festménye vitán felül kitalált eseményen alapul és nem létezhet Arthur király “koronájáról” korabeli rajz, ugyanis Arthur király élete legendás udvarával, Kamelottal és a Kerékasztal Lovagjaival együtt kimondottan és elismerten kitalált történet, amely a Középkor lovagi életet és a lovagiasság pozitívumait volt hivatott bemutatni. A magyar történelemhez viszonyítva valahogy olyan az Arthur legenda, mintha Toldi Miklóst mint királyt, Mátyás udvarába helyeznénk. Arthur mint történelmi személy nemcsak, hogy nem létezett, de egyesek szerint Arthur legendáját Krisztus második eljövetelére illetve akkori uralmára lehet vonatkoztatni! Az Arthur legenda annyira eszményi, hogy a fiatal Kennedy elnök alatt az idealista, fiatal politikusokból, mint fénylő lovagokból összetett Fehér Házat is szinte félhivatalosan King Arthur Kamelotjáról nevezték el,

Ezek szerint mi a képek új magyarázata? Egyszerű. Mikor fontos történelmi vagy akár kitalált jelenetet akar egy festő megjeleníteni, csak egy ismert szakrális Korona van a világon, amely ilyen jelentős alkalomra elképzelhető! És ez nem az angol birodalmi korona, hanem a mi Szent Koronánk! A két művész nyilván tudott valamit, amit mi csak most kezdünk megérteni és tudomásul venni a Koronánkról, t.i. annak szakrális mivoltát. Így ami jó és nemes Európában, azt a mi koronánk képviseli. Ezért használta mind Kaulbach, mind Burne-Jones a mi Szent Koronánkat a nagyot és nemeset ábrázoló festményénél. Ez a meglátás sokkal mélyebb és fontosabb, mint hogy Nagy Károly valóban létezett-e és viselte-e a koronánkat és azzal volt-e eltemetve. Ha Nagy Károly valóban viselte volna Koronánkat, azt csak a sors szeszélye hozta volna úgy. De hogy két híres művész ilyen fontos vélt vagy valós történelmi eseményt megörökítő festményén, egymástól függetlenül, a mi Koronánk szerepel, az a Korona lényegének magas fokú megértését tanúsítja. Így azt is jobban megérthetjük, hogy az Egyház a meglevő koronák közül miért csak egyedül a magyar Szent Koronával engedi meg Szűz Máriát ábrázolni.

Kaulbach Nagy Károly Koronázása c. képével kapcsolatban még egy érdekességet érdemes megjegyezni. Pap Gábor szerint a kép “Illig tudta és belegyezése nélkül” került Illig egyik könyvének címlapjára (u. o.). Vajon mi lehetett a kiadó célja a mi Koronánkat, ami fizikailag létezik, kapcsolatba hozni a könyvvel, amely a nagy csalást leplezi le?

Kaulbach festményével kapcsolatban is vannak kérdéses pontok, mint azt fentebb kifejtettük, a lényeg az, hogy Kaulbach az európai eszme és civilizáció vélt vagy valós megalkotóját a mi szakrális Koronánkkal jelképezze, kapcsolja össze. Burne-Jones képe, amely nyilván elképzelt jelenetet ábrázol, misztikusabb. Elöször is mi ihlette a művészt, hogy egyáltalán ezt a kitalált jelenetet megörökítse? Míg Kaulbach rendelésre festette meg Nagy Károly koronázását, ilyen rendelésről nem tudunk az Arthur kép esetében. Burne-Jones bizonyára látott valami eszmeiséget és azt akarta megfesteni.

Másodszor, míg Nagy Károly koronázásához a korona szükséges kellék, a halálos ágyán fekvő királyt korona nélkül is lehetne ábrázolni! A Korona, amint elhagyottan fekszik a padlón Arthur feje alatt, azt látszik jelképezni a legalacsonyabb szinten, hogy a király haldoklik, már a Korona is leesett a fejéről. Ehhez azonban nem volt szükséges egy meglevő más-országbeli valós királyi koronát festeni. Az nem kifogás, hogy Hitvalló Szent Edward koronáját Olivér Cromwell beolvasztatta és nem volt más, angol vagy francia modell, mert bizonyára voltak rajzok Edward vagy a francia királyok koronáiról, ha csupán azt akarta volna ábrázolni. Egy elképzelt haldokló királyt nyugodtan lehetett volna egy elképzelt koronával ábrázolni. Ha csak ennyit akart a festö mondani, akármilyen korona megtette volna.

Azonban a Magyar Szent Korona a keresztény királyi jelvények közt a leghitelesebb, legszentebb, leg- “királyibb”, mind jelképe, mind történelme miatt, már csak azért is, mert a francia királyok vagy Edward koronáját nem óvta meg a Gondviselés az elveszéstől vagy beolvasztástól, míg Szent István Koronája több mint ezer év viszontagsága ellenére, a mai napig megmaradt. Csak éppen nem királyi fejen, hanem Amerikából visszatérve először a Nemzeti Múzeumban, majd jelenleg a Parlamentben őrizve várja, hogy újra szerepet kapjon a nemzet és Európa életében.

Ha a 19. századbeli művész, ahogy azt nagy művészektől elvárhatjuk, eszmei tartalmat akart adni a képnek, illetve ha feltételezzük, hogy a képpel egy gondolatot akart kifejezni, meglepő üzenetet olvashatunk ki Burne-Jones festményéből. A művész nyilván többet akart mondani, mint hogy a soha nem létező Arthur király meghalt! Ezért nem kellett volna ekkora képet a Magyar Koronával megfestenie.

Ahogy Arthur király jelképezte ami jó és nemes volt a keresztény középkorban, ugyan úgy a Szent Korona jelképezte legtisztábban az Istentől származó értékrendet és emberi hatalmat. Nos, a 19. századra a nemes keresztény középkort leváltotta a pogány felvilágosodás, és az Istentől származó hatalmat az Amerikai és a Francia Forradalmak emberi kezekbe juttatták. Tehát a kép üzenete nem az, hogy egy elképzelt király meghalt, hanem egy magasabb síkon a középkori lovagiasság, a Kamelot, és az Istentől származó értékrend és hatalom eszméje halott. Modern Európának ide kell visszatérnie.

Tehát a két kép nem szorosan vett történelmet hanem korunk számára alapvetően fontos kultúrtényt ábrázol: A nagykárolyi szakrális Európa-eszme Nagy Karoly nevéhez és a mi szakrális Koronánkhoz fűződik, és az Arthur által képviselt középkori lovagiasság és az Istentől való hatalom fogalma rég kiment a divatból, rég megszűnt. Burne-Jones festménye nem a középkor történetét ábrázolja, hanem a 19. századbeli Európa kultúr állapotainak a kritikája. Sajnos, azóta ezek az állapotok csak rosszabbodtak. A két kép mintegy bekeretezi az európai középkort: Kaulbach képe a kezdetet ábrázolja, Burne-Jones-é a véget.

Ha Csomor feltételezhette, hogy Szent Koronánk tervezésénél és készítésénél valami isteni sugallat játszott közre, nem lehet azt is feltételezni, hogy hasonló sugallat indította a 19. században (amiről Pap azt írja, hogy a “múlt gyártás nagyüzemi fázisba fordult”; u. o.) a német Kaulbachot és az angol Burne-Jones-t, hogy festményeikhez a mi Koronánkat használják? Sokkal kézenfekvőbb lett volna, ha Kaulbach lemásolja a Vita Karoli miniatűrjét, vagy Burne-Jones, ha már meg akarta festeni Arthurt, valamelyik British koronát veszi mintául (amelyek nagyon díszesek ugyan, de a mi Koronánkkal szemben semmi teológiai jellegük, mitológiájuk nincs).

Végül nem lehet valami felső befolyást látni abban is, hogy a szálak most futnak össze, és a Korona misztériuma pont most vesz egy új fordulót? Egyrészt az Európa Eszme ősatyjának a léte kétséges lett, másrészt Koronánk küldetésének és egy új arculatának felfedezése illetve megértése, pont a közös Európába való belépésünkkel esik egybe.

Ez különösen fontos felismerés most, az Európai Közösségbe való belépésünk küszöbén, mert ez mutatja, hogy nem valami elmaradt, vándor néppel van dolguk, hanem olyan hagyománnyal rendelkezünk, amelyre Európa minden nemzete irigységgel és tisztelettel nézhet fel. Mi pedig ne félve és megalázkodva, hanem felemelt fővel, büszkén foglaljuk el méltó helyünket Európa többi nemzete mellett! Európának nagyobb szüksége van a mi műveltségünkre és hagyományainkra, mint nekünk az övékére! Tehát fiataljaink vegyék komolyan múltunkat, hagyományainkat és történelmünket, és legyenek büszkék magyarságukra. Kormányaink pedig ne a gyengeség álláspontjából intézzék az ország ügyeit, hanem képviseljenek egy több, mint ezer esztendős civilizációval és egy szakrális Koronával rendelkező nemzetet. Abba kell hagyni a gyáva, belénk agymosott kisebbségi érzést. Tanuljuk meg, hiúság nélkül, hogy van amire a magyar nemzet fiai és képviselői büszkék legyenek! A magyar nemzet ellenségei pedig tanulják meg, hogy Koronánk és nemzetünk felsőbb védelem alatt áll, jobb lesz, ha nem próbálnak meg kiirtani bennünket.

Az EU egy politikusok által létrehozott politikai és gazdasági szervezet, ahol a kormányok, illetve azok képviselői mellet az u. n. “euróbürokraták” játszzák a vezető szerepet. Európai küldetésünk a Szent Korona és a korona-tan szellemében kezdeményezni egy reform folyamatot a jelenlegi Európai Unióban.

Mihályi Gilbert premontrei szerzetes, ezeréves “történelmi küldetésünk tudatára” hivatkozva (18 o.) már az ötvenes években figyelmeztetett, hogy az Európai Egység létrehozásával a nemzetek helyes értelemben vett önállósága is veszélyben van. Több európai államférfit idézve, megállapította hogy “az európai integráció nem jelentheti a szuverenitás végét, hanem annak helyes irányban való fejlődését és kiteljesülését… vissza kell állítani a szuverenitásnak az erkölcsi rend előírásait követő, közjót szolgáló szerepét, amely [annak] igazi jelentése és rendeltetése” (144-45 o.). Míg ezer évig a nyugatot a keleti barbároktól védtük, eljött az ideje, hogy Nyugat Európát saját magától, hitetlenségétől, kapzsiságától és anyagias értékrendjétől mentsük meg. Ebben a szellemben Mihályi “Szenvedö népemnek, az Európa-védő nándorfehérvári hősök unokáinak” ajánlja könyvét.

Nemeshegyi Péter S. J. teológus és nyugalmazott egyetemi tanár Európa keresztény identitását tárgyaló cikkében írja, hogy a középkori keresztény Európának volt ‘lelke’. Nemeshegyi elemzését az Oroszországban született, de az amerikai Harvard egyetemen működött Pitirim A. Sorokin (1889–1968) ismeretszociológiai elméletére építi. “Sorokin a kultúrának hullámszerűen egymást követő három típusát különbözteti meg, amelyeket sensate culture, ideational culture és idealistic culture nevekkel illet. Az elsőt értelemszerűen „érzékelési kultúrának”, a másodikat „tisztán vallási kultúrának”, a harmadikat „vallásos-racionális kultúrának” lehetne nevezni” (Nemeshegyi, 356 o.).

A népvándorlások befejeztével kezdődik tulajdonképpen az Európa-tudat szültése. „Bár a népvándorlás rohamai összezúzták az elgyengült Nyugatrómai Birodalmat, az új, fiatal népek átvették a kereszténységet és annak kultúráját, és megszületik a keresztény Európa.

„Ebben a korszakban születik meg igazán az a történelmi és kulturális valóság, amit Európa-tudatnak nevezhetünk…. (A) 800-ban a pápa által császárrá koronázott frank király, Nagy Károly birodalma magát Európának érzi…. Nagy Károly címe: pater Europae, Európa atyja.

„Nagy Károly halála után az Európa nagy részére kiterjedő Karoling birodalom szétesett ugyan, de a német-római császár és a pápák vezetésével Európa egységes történelmi valóságként megmarad…

„A középkori keresztény Európának volt „lelke”. A csodás székesegyházak, a fenséges liturgia, az egyházi ének, az iskolák, az egyetemek, a pápák, püspökök, papok, az új meg új szerzetesrendek szökőárszerű terjedése mutatja e kultúrának benső erejét. A 12–13. században a „tisztán vallási kultúra” átalakul „vallásos-racionális kultúrává….

„Persze nem szabad elhallgatnunk ennek a kultúrának árnyoldalait sem. Ahogy a régi görög kultúrának szégyene volt a rabszolgaság intézménye és a belháborúk, úgy a középkori keresztény kultúrának is voltak nagy hiányosságai…

„Nem csoda, hogy a görögök kora óta a szabadságot nagyra értékelő európaiak ez ellen a rendszer ellen fellázadtak. A 16. században következett be a robbanás. Luther a laeta libertas (vidám szabadság), a Freiheit des Christenmenschen (A keresztény ember szabadsága) szavakat tűzte zászlójára.

„Az ebből a robbanásból származó felekezeti megosztottság és az abból eredő véres vallásháborúk aláásták az isteni kinyilatkoztatásra hivatkozó keresztény kultúra tekintélyét, és a felvilágosodással az európai kultúra hullámvonala elkezd süllyedni az „érzékelési kultúra” hullámvölgye felé, amely a 16. századtól a 20. századig uralta Európát” (u.o., 358-359 o.).

Nemeshegyi persze megállapítja, hogy ennek az ”érzékelési kultúrának” is voltak maradandó értékei, főleg a tudományok és az emberi jogok fogalmának kialakítása terén. Ugyanakkor „a vallási értékek iránti bizalom meginog. Marx, Nietzsche, Freud, „a gyanakvás mesterei” (Ricoeur) az istenhit gyökereit támadják. Egyre inkább terjed az anyagelvűség, a relativizmus. Csak azt becsülik az emberek, ami hasznos és kellemes. Az erkölcsi törvények viszonylagossá válnak. A jogszabályokat csupán emberi meghatározásnak tekintik. A gondolkodók a szabad szerződést kísérelik meg az emberi együttélés (család, társadalom, állam) alapelveként felértékelni, de ha a szerződés megtartásának kötelessége is csak viszonylagos, akkor ez sem hoz megoldást. Bizonyítják ezt az egyre szaporodó válások és a nemzetközi szerződések rendszeres megszegése. Minthogy nincsenek érzékfeletti, örök eszmék és ideálok, semminek sincs értelme. A 19. és 20. század embereinél az „érzékelési kultúra” végső stádiumát jellemző „értelemvesztés” lesz uralkodóvá. Ezt az értelemvesztést harsogja az értelmetlen festészet, szobrászat, színdarab, a zaj-szerű zene, ezt taglalják a posztmodern elmélkedők. Ha az ilyen kivérzett „érzékelési kultúra” egyeduralkodóvá válik, semmilyen társadalom sem tud fennmaradni… (u. o. 359-360 o.).

Ezt a válságot jelképezte Burne-Jones a padlóra esett Koronával. Ebből a válságból kell a jelen Európát kivezetni. Nemeshegyi szerint „ma már ott tartunk, hogy az Európai Uniónak van közös gazdasága, közös piaca, közös törvényszéke, közvetlenül demokratikusan megválasztott parlamentje, sőt közös pénzneme is. Ez azonban nem elegendő az új egyesült Európa megvalósulásához. Ha az európai kultúra megmaradna az „érzékelési kultúra” végső, kivérzett stádiumában, vagyis ha az emberek csak az érzékszervek és az azok által verifikálható értelmi ismeretek által feltárt valóságot ismerik el igazi valóságnak, akkor Európa a személyes és nemzeti egoizmusok káoszába fog fulladni. Nagyon igaza van Jacques Delors-nak, a brüsszeli Európa Bizottság volt elnökének: „Ha tíz éven belül nem sikerül lelket és jelentést adnunk Európának, elvesztettük a játszmát.” Ugyanezt mondja Carlo Maria Martini, milánói érsek: „Európa új háza vagy egy új kultúra alapján fog megszületni, vagy egyáltalán nem fog megszületni”

Milyen lesz ez az új műveltség? Gyökeresen másnak kell lennie, mint a közelmúltig uralkodó „érzékelési kultúrának”. Ha nincs semminek értelme, ha minden viszonylagos, ha az ember egyetlen célja a véges javak (pénz, hatalom, élvezet) korlátlan birtoklása, ha ez a cél szentesít minden eszközt, ha előnyökért tülekedő és lobbizó csoportok csatatere lesz Európa, ha Európa jóléte a világ többi népének nyomorára épül, akkor homokra épül Európa háza….

Nemeshegyi azt hiszi, „hogy a „vallásos-racionális kultúra” elveit követő keresztényeknek lesz döntő szerepük Európa új lelkének megformálásában. Aquinói Tamás, Nicolaus Cusanus, Newman és más szellemi óriások nyomán, ezek a keresztények hisznek Istenben, tudják, hogy az életnek és mindennek van értelme, követik Jézus szeretetparancsát, de ugyanakkor szeretik az Isten által szépnek és jónak teremtett világot, tisztelik az emberi észt, elismerik az újkori fejlődés vívmányait: az általános emberi jogokat, a demokráciát, a vallásszabadságot, hisznek az igazság és a szeretet csendes erejében, és ezért nem támaszkodnak az erőszakra. Készek mindenkivel párbeszédet folytatni, készek mindenkitől tanulni, és velük együtt vándorolni a teljesebb igazság felé” (u. o. 360-362 o.).

Nemeshegyi egy 12 pontos munkatervet hirdet meg amire az Egyesült Európa műveltségét fel kell építeni (362-365 o.). Ezt a programot mind be lehet vonni a Szent Korona által képviselt értékrendbe.

Nemeshegyi álláspontját Dr. Mádl Ferenc Köztársasági elnökünk megerősítette 2002 tavaszán mikor az olasz parlamentben mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Europai Uniónak “erkölcsi tartalomra” van szüksége. A politikai és gazdasági hatalom személytelen gyakorlása nem elég egy civilizált, békés és boldog Európa megteremtéséhez, hogy a népek és egyének szabadon, megkülönböztetés és elnyomás nélkül élhessenek.

A népek, akik között sok elnyomott népcsoport is van, a sok emberi- és kisebbség-jogi határozat ellenére nem élveznek egyenlő jogokat az ezeréves civilizációval rendelkező Európában, mert nincsenek megfelelő jogszabályok a kisebbségi jogokat sértő kormányok ellen. Az emberi és kisebbségi jogokat, valamint az erkölcsöt és az igazságot alárendelték a határok, rendszerek és kormányok biztonságának. A kétségkívül pozitív fejlődést az emberi jogok terén nagyrészt semlegesíti és aláássa a jogokkal párhuzamos és azokat kiegészítő felelősség hasonló irányú és méretű fejlődésének elmaradása. XIII János Pápa híres körlevelében, Pacem in Terris (Béke a földön) kifejti, hogy a jogok és kötelességek egyensúlya a családi, társadalmi, országon belüli és országok közti békének. A lemúlt szocialista világban az embereknek csak kötelességei voltak. Ha megnézzük a volt szovjet alkotmányt, abban csak az állampolgárok kötelességeiről találunk listát. Ezzel szemben, az Amerikai Függetlenségi Háború (amit az amerikaiak “forradalomnak” neveznek és a Francia Forradalom eredményeként a felvilágosodott Nyugat csupán szabadságról és jogokról beszél. A diktatúrákban nincsenek jogok csak kötelességek. Ugyanakkor a liberális rendszerekben a jogok kötelezettségek nélkül csak ellentétekhez, elégedetlenséghez és zavarhoz vezetnek.

Így például hiába hoznak határozatokat az emberi és kisebbségi jogokról, arról nem hoznak határozatot, hogy az államoknak a többségek által választott vezetői felelősek a kisebbségi jogok betartásáért és betartatásáért. Sajnos, ez törvényesített jogfosztás még a vallásokon belül is fennáll mikor, például Európa közepén a szlovákiai magyaroknak nem szabad magyarul énekelni a Boldogasszony Anyánkat, vagy hogy “tartsd meg Isten Szentatyánkat,” vagy az Eucharistikus Kongreszus indulójában, hogy “…forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.” Ha a gyönyörű magyar liturgikus hagyományokat halálraitélhetik Szlovákiában a szlovák püspökök akkor itt valami baj van! Valaki felelős, hogy akár ekumenikus, akár nemzetpolitikai meggondolásból megtagadják a félmillió magyartól nemcsak nemzetközi szerződésekben, mint pl. az EBESZ okmányai, amely szervezetnek a Vatikán Állam is tagja, hanem az egyházjogban is biztosított jogukat, hogy vallásukat és egyházi szertartásrendjüket saját, ősi nyelvükön gyakorolják.

Ez teljesen ellentmond a Szent Korona tannak valamint a Nagy Károly és Arthur Király fejeit ékesítő Szent Koronára alapozott keresztény lovagi értékrendnek. Ha végigolvassuk Szent István Intelmeit Imre Herceghez, az nem a királyi jogokról, hanem kötelességekről szól. István a bevezető részben tisztán kimondja, hogy saját tanulmányai és tapasztalatai alapján ad tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat fiának, hogy azok szerint kormányozzon. Az Intelmek hatodik pontja máig is a világ legfelvilágosodottabb kissebségi politikáját írják elő Imre hercegnek. Ha Európa be akarja vonni a Szent Korona országát, vissza kell, hogy hozzák az európai közéletbe a keresztény lovagiasságot, az életigenlést, Szent István Intelmeinek a szellemét, és az erkölcsi tartalmat, amit Szent Koronánk jelent és amit Mádl Elnök úr sürgetett!

Mindenesetre a két egymástól független festmény Szent Koronánkkal olyan nemzeti kincs, amit halálos bűn lenne nem kihasználni ifjúságunk nemzettudatának, magyarságukra való büszkeségük növelésére, és végül nemzetünk tekintélyének és jóhírének fellendítésére. Egy más nemzet sem büszkélkedhet hasonló jelképpel és küldetéssel!

A Korona felajánlása

Visszatérve a Szent Korona történetéhez, Szigeti ”állítólagos” felfedezésével nem ér véget a Szent Korona jelenkori irodalma. Szigeti István maga írt egy második könyvet, A SZENT KORONA MAGYAR TITKA címmel (1998, Lakitelek). Ebben, több pontban fejti ki a Korona “magyar” titkát. Először az Intelmek alapján értelmezi a Szent Korona jelentőségét (15-6 o.), és ez a “magyar titok” első része.

A magyar titok második része pedig az, hogy az ország Máriának való felajánlása a híres Cluny reformista, Szent Odiló hatására jött létre (26 o. ff.). Szent István és Odiló szoros kapcsolatban álltak egymással, már amennyire a körülmények és távolságok ezt megengedték. Ez a fajta felajánlás a római jogban használt önkéntes “gyámrabszolgaság” (mancipatus, “mancipatui trado” u.o. 30 o.) fogalmára épült. Katolikusok közt a Monforti Szent Grignon Lajostól származó “tökéletes Máriatisztelet” hasonló fogalmon alapszik: egész életünket Szűz Máriának átadni. Ugyanakkor a magyar protestáns énekkönyv 274. éneke szerint

Így a felajánlásnak komoly jogi és dogmatikai alapja van: a felajánlással elismerte István, hogy a magyar nemzet, amelyet a Korona jelent (nemcsak jelképez) Isten és Szűz Mária tulajdona. Mint később látjuk majd, Mária (és Jézus) ezt a felajánlást el is fogadta.

Ha a két titkot összevetjük, rájövünk, hogy a Máriának való felajánlás nem a fia korai halála miatt elkeseredett öregember kétségbeesett lépése volt, hanem egy előre tervezett, dogmatikailag megalapozott és a történelemben, legalább is addig, egyedülálló lépés volt.

Itt érdekes megjegyezni, és ez az én megjegyzésem, ez nincs az ismertetett irodalomban hogy míg Szent István felismerte a Korona szentségi jelentőségét és Máriának ajánlotta fel, addig Nagy Károly, aki soha nem is lett szent (bár sokáig szentként tisztelték) személyes tulajdonának tekintette és, akárcsak a török monda szerint Nusirvan, eltemettette magával, mintegy kivonta a Koronát a forgalomból. Késöbb III Ottó is szinte örömmel szabadult meg tőle, ha elfogadjuk a hagyományos időszámításon alapuló Szigeti féle verziót. Ugyanakkor István mohó hittel kapott az alkalmon és követelte, hogy a koronát megkapja. Azonban ahelyett, hogy magával eltemettette volna, mintegy felismerve annak misztikumát, Márian keresztül Istennek ajánlja, hogy így Magyarországot Isten és Mária országává tegye.

Ha azonban Illig alapján azt fogadjuk el, hogy Nagy Károly nem létezett, akkor Ottó, vagy valamelyik szerzetes, vagy maga Kaulbach nyilván felismerte a magyar Korona szakrális jellegét, és a kitalált Nagy Károly féle koronázáshoz a mi Koronánkat rajzolta vagy festette be a történelembe, hogy ezzel is erősítsék az állítólag Károly által alapított Szent Római Birodalom “szent” jellegét. Igy, ha Koronánkat a maga valóságában nem is lopta el Nagy Károly, és később az esetleges sírrabló Ottó, azonban erkölcsi lopás történt, mikor a kitalált történelem hitelesítésére azt használták fel. Viszont ha ez így volt, akkor vagy meg kell kérdőjelezni a Hartvik legendát, vagy megmagyarázni, hogy a Korona hogy került Szilveszter pápához. Ugyanis semmi nyoma, hogy azt a pápa vagy Ottó aranyművesei készítették volna. Sőt, ha ezt használták volna Nagy Károly kitalált koronázásához, akkor a Koronának korábban kellett léteznie. Ha viszont mégis igaz, hogy István a pápátol kapta, akkor feltételezhető, hogy Ottó is megkaphatta (vagy megtarthatta) volna, ha felismerte volna a Koronának szakrális jellegét és az eljövendő millenniumon az ö fején lehetett volna a Szent Korona! Ezek a kérdések és feltételezések újabb fordulatot adnak a Korona eddig is bonyolult misztériumához.

Ez annál is érdekesebb és fontosabb tény, mivel Marika asszony, a sükösdi látnoknő szerint a ”Korona várományosai közt voltak—a magyarokon kívül—a lengyelek, de a németek is” (Csomor, Ne féljetek,… 350 oldal). Tehát Isten vagy az avarok után Nagy Károlynak, vagy ha nem voltak avarok, akkor Ottónak adott lehetőséget, hogy népe számára megszerezze a Szent Koronát és az azzal járó küldetést, de Nagy Károly inkább eltemettette a Koronát magával, Ottó pedig átengedte a lengyel hercegnek vagy a magyar Istvánnak.

A sükösdi jelenések szerint István után, ha ő nem követelte és ajánlotta volna fel a koronát a Szent Szűznek, a lengyelek kaptak volna lehetőséget (ami megfelel a Hartvig legendának), majd végül a németek. Tehát a Korona fontosságát és a magyar nemzet kiválasztottságát és küldetését István felismerte, és így nemcsak magának kérte, hanem szabadon felajánlotta a Koronát a magyarok Boldogasszonyának. István felajánlását elfogadta Jézus és a Szűzanya, és a felajánlás következtében lettünk Jézus és Mária tulajdona, szolgái, és választott népe.

Visszatérve a Szent Korona dogmatikai szimbolizmusához, mind Csomor, mind Szigeti, többször emlegeti a “Pantokrátor” (Krisztus mint a világ királya) képet a Koronán. A katolikus egyházművészetben a Pantokrátor csak viszonylag későn jelenik meg. A kereszt alakú görög templomokban az alakok (festmények) bizonyos rendszer szerint voltak ábrázolva. A legjobban megmaradt ilyen templomok a Hosios Lukas, 1000-ből, és a Daphni-i (1100). Daphniban a “pantokrátor” van a dóm tetején, a Szűz az oltár felett mint Krisztus megtestesülésének eszköze. Mária alatt a földön az Egyházat a szentek képviselik.

Így a mi Szent Koronánk dogmatikai szimbolizmusa nemcsak hasonlít a görög templomok jelképrendszeréhez, hanem Csomor szerint azt jó néhány száz évvel megelőzi. Így mondhatjuk, hogy a Korona nemcsak az első, de a legjobban megőrzött példája a korai keresztény egyházi művészetnek. Azonkívül a Korona, a maga mikrokozmoszában, a “kettős királyság,” azaz Jézus mennyei és földi királysága mellett még a Szentháromság tanát is kifejezi. Végül a dogmatikai és eszkatológikus szerepe mellett a Korona királyaink “beavató” és kegyelmet közvetítő Szent Koronája is volt egy évezreden keresztül, és soha nem került a lengyelekhez!

[1] A SZENT KORONA TANA, I. 125 o.

[2] Csomor, Veletek vagyok, 309 oldal

[3] MISZTIKA, 1935, 45 o.

[4] u.o. 7. o