De túl minden bún, minden szenvedésen,

Önérzetünket nem feledve mégsem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hőség,

Magyarnak lenni: büszke gyönyörőség!

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a Kárpátok alatt:

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva,

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzá tapadni örökkön-örökre!”

(Sajó Sándor)

Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242. január 27. – Margitsziget, 1270. január 18.) IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária lánya, Szent Erzsébet unokahúga.  A népi hit szerint nagyon szereti azt az Úristen, akit születése napján szólít vissza az Égi Hazába. Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla leánya pontosan ilyen volt.  Árpád-házi Szent Margitot a legendákban is lejegyzett néphit szerint Magyarország védőszentjeként is emlegetik. IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária elhatározták, hogy „Magyarország megmentéséért áldozatképpen születendő leányukat Istennek fogják ajánlani.  Az a csodálatos ebben, hogy Margit ezzel a tudattal fog megszületni. Kislány korától pontosan tudja magáról, hogy ő Istennek felajánlott áldozat Magyarország oltalmára. … Ezzel egy hallatlanul tudatos életutat vállal magára.” „Margitot apja ajánlotta, adta engesztelő áldozatul, … de valójában már anyja méhében a Teremtő hívta el szolgálóleányának e szüzet, táltossá és szentté nemesítve őt már magzat állapotában. … S később is: táltosságának számos jelét mutatta.” „Vagyis olyan királylány ő, akinek első csodatétele, hogy jövendőt mond, és nem az, hogy kenyéren és vízen vezekel.” – „Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.” – írja róla a legenda, majd beszél arról is, hogy „más állapotaiban” hogyan „társalgott” szentéletű őseinkkel a Haza sorsáról.  Hogy mennyire „aktuális” őt megismerni, és szeretettel kérni támogatását, azt a következő részlet mutatja: „Margit legendája elmondja, hogy egyszer csak nagy kegyetlenségek kezdenek történni, mindenféle háborúk törnek ki, olyan nagy a veszély és pusztulás, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa. … Kozmikus szinten megy végbe a változás, ami az emberekben viselkedésbeli anomáliákat idéz elő. Elkezd terjedni a világban a rossz.” – Érdemes ezen a mai nyelven megfogalmazott, mégis korabeli feljegyzésen elgondolkozni, amelyről akár azt is mondhatnánk, hogy igencsak előrevetített kép! Milyen világban is élünk most? Hol, és milyen Igazság tud megvalósulni az életünkben?
„Margit újabb és újabb módszereket gondol ki azért, hogy ezt a hatalmas rossz áradatot megfékezze, és megállítsa. … Az ember életében az az igazi tehertétel, ha ott hoz áldozatot, ahol a legnehezebb. … Egy Turul nemzetségbeli királylány volt, egy olyan királylány, aki vállalta az áldozatot.” – Vajon mi mit vállalunk az életünkben Istenért, Hazáért? Vajon kinek a szolgálatába állítjuk Isten-adta csodálatos képességeinket? Eszünkbe jut-e az a szó, és mögöttes tartalma, hogy „szeretet-vállalás”?

Amikor egy másik nővér arra kérte Margitot, hogy mondja el, hogy hogyan kell imádkozni, akkor azt felelte: „Legyen a te szíved mindenkoron Istennél. Sem betegség, sem halál, sem egyéb más a te szívedet Isten szerelmétől elszakítani ne tudja!” – „Vagyis olyan szerelmesnek kell lenni Istenbe, hogy a halált ez a szerelem semmissé tegye. A szívben lobogó örök életnek és örök világosságnak a tüzéről beszél Margit, s ezt is tanítja.
Az Örök Fény és a lángoló Tűz útján jár tehát a királylány, vagyis a fény- vagy szeretetvallás keretei között éli életét.

MARGIT IMÁJA

A szűk kis ablakrésen betör egy Fénysugár,
s vetül a földre, hol az oltár előtt imádkozik a királyleány.
Könnyek csorognak arcán, csillagszeméből,
kihunyni látja a Fényt az emberek szívéből.

Teste térdel csak ott, lelke magasan ível, messzire száll,
madártávlatból látszik csak alatta az idő és a táj.
Századokat fog át, előre, s hátra is talán:
Mikor tűnik fel végre a Haza egén a Szivárvány?
Látja a csatákat, hosszú, véres küzdelmeket.
Hogy feledheti így el az ember az Isteni Eredetet!?
Látja az ármányt, mit e nép rengetegszer átél,
alig van, ki nemesen áldoz a Hazáért!
Látja a szétdarabolt, becsapott országot, s embersorsokat,
s köztük az Isteni Szeretet sorra mind elakad.
Vak gyűlöletet lát, vicsorgó ellenfeleket,
viseli az ország s a nép a nehéz keresztet.

„Uram Isten segíts! Mentsd meg ezt a Hazát!
Szívünk minden csepp vére Hozzád kiált!
Nézd az igazakat, kik Éretted kiállnak,
hogy hűséget valljanak Istennek, országnak.
Fogadj el váltságul engem, Jó Uram, ha lehet,
felajánlom Néked tetteim, s egész életemet.
Imádkozom azért, ki szenved, s léte tehetetlen,
kérek az helyett is, kinek szíve lett kegyetlen!
Imádkozom azért, ki nem tud kérni Téged,
mert szívében a gyűlölet hitetlenséget kelt!
Fordítsd el haragod Jó Uram a szeretetlenektől,
kapjanak egy újabb esélyt Szereteted Kegyelméből!
Nézd az országot, mi darabokban hever,
tölts fel minden szívet igaz szerelemmel!
Áldd meg az anyákat, kik gyermeket nevelnek fel,
s az apákat, kik létért küzdenek bölcs szeretettel.
Add, hogy megforduljon minden, ami kín,
Rend, s Béke legyen, Áldásod legyen a gyógyír.
Vezesd Te nemzetünk, halljad meg az imát,
ne hagyd hiába könnyezni népünk Boldogasszonyát!”

Erősödik a Fény a résnyi ablakon át,
fénysugár hoz egy vidáman éneklő pacsirtát.
Isten küldötte, Hajnal Hírnöke,
eljött, hogy énekével a Teremtőt dicsérje.
Éled a királylány, száradnak könnyei,
szíve szerelemmel és élettel van teli.
„Hála Néked Uram, hogy szavam meghallottad.
Vezesd hát népünket, s add Áldásodat!”

 

Ámen.