ARAD, 1849 OKTÓBER 5-6.
153 (163) évvel ezelőtt, mint valami óriási árnyék, köszöntött be az éjszaka.
Az Aradi Várba is belopakodott a sötétség. Az őrök és porkolábok idegesen fel és alá futkostak a tömlöcök között, ahol 13 magyar főtiszt készült az örök elmúlásra.
Reggel, 1849 október 6-ikán, mindannyiójukat ki fogják végezni ! Még a patkányok is visszahúzódtak az iszonytól, amely láthatatlanul és megfoghatatlanul megszállta a várat.
Tizenhárom főtiszt. A Magyar Honvédség vitéz tábornokai, akiket nem tudtak az ellenséges golyók megölni, utolsó óráikat élték e világon.
Legtöbbjük levélben is elbúcsúzott már hitvesétől, kedvesétől és a hazától, Magyarországtól, melynek szabadságáért és függetlenségéért rántottak kardot !
Sok győzelmes csatát vívtak, melyekben bátorságukkal és hozzáértésükkel kivivták nemcsak hazánk, hanem egész Európa csodálatát. Talán meg tudták volna futamítani a császárt is, ha Buda visszafoglalása helyett, 1849 májusában, a győztes magyar csapatok Bécs ellen indúltak volna !
Azt a lehetőséget Zsófia főhercegnő és a kamarilla is számításba vették, ezért a minden oroszok cárjához, I. Miklóshoz fordúltak segítségért !
A magyar csapatok és tábornokaik minden vitézsége ellenére, a hatalmas túlerővel szemben, a háború elveszett. Világosnál, 1849 augusztus 13-ikán, Görgey hadserege letette a fegyvert Paskievics herceg kozákjai előtt.
Paskievics, igéretét megszegve, kiadta hős katonáinkat Haynaunak, aki bosszut lihegve vérpadra küldte őket.
Ma , 153 (163) évvel később, nehéz elképzelni, hogy az osztrák és főleg a 200 000 orosz által feldúlt, leigázott országban, hogyan is érezhettek, mit is gondolhattak az emberek ?
Alig csitúlt el a csatazaj, alig hogy eltemették a halottakat, máris ott voltak a Bach huszárok lábbal tiporni a magyart !
Hasonlóképpen történt 1956 novemberében is, amikor Hruscsov lánctalpasai és a muszkavezetők vérbefojtották Szabadságharcunkat.
De menjünk vissza Aradra.....alighogy világosodni kezdett már ácsolták a bitófákat. A porkolábok gyülekeztek utolsó utjúkra kisérni hazánk hőseit.
Tudjuk a megmaradt legendákból, hogy mindannyian bátran néztek szembe a megalázó halállal, jóllehet nem tudhatták, hogy emlékük, emberi nagyságuk, vitézségük, mig magyarok lesznek e földön, élni fog.
Ma, 153 (163) évvel később, Arad vára román katonai objektum. A városból a Maros hídon át elsuhan a gépkocsi, balra a főbejárat előtt, ahol géppisztolyos katonák őrködnek. Félkörben robog az autó s valahol ott a sáncok között egy tücsök muzsikál...a kék ég alatt pacsirták éneklik Pöltenber Ernő bucsuzó
szavait : „ Szép kis Deputáció megy ma az Úristenhez, hogy a Magyarok ügyét képviselje”
Ilyenkor, október 6-án, a fákon is megszólalnak a madarak. Dalolják :
Pöltenberg Ernő, Schweidel József, gróf Leiningen-Westerburg Károly,
Nagysándor József, Knézich Károly, gróf Vécsey Károly, Dessewffy Arisztid,
Török Ignácz, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Damjanics János, Lázár Vilmos és Láhner György....Isten veletek !
1849 október 6-án Aradon egyetlen üzlet sem volt nyitva. A város mély hallgatásba burkolódzott. Az utcák néptelenek voltak. Egy-két kóbor kutya vonyított, majd egy holló jajkiáltása törte meg a csendet. A függönyök mögött asszonyok és lányok sírtak, imádkoztak.
A férfinép csendben kuporgott a tűz körül...melyben azóta is izzanak a parazsak.
1956 novemberében, miután az oroszok összelőtték Budapestet és megszállták hazánk stratégiailag fontos pontjait, felbukkantak a Kádár huszárok. Lépteik nyomán megkezdődött a megtorlás, melynek méretei és részletei még a Bresciai Hiénát is megdöbbentették volna.
Aradi és 56-os mártírok ! Örök világosság fényeskedik nektek !
Szarvas József.
London 2002 október 5-ikén.