Siklósi András
(Rakovszky József sírhalmára)
Látom néha most is törékeny alakod
utcákon tereken viszed a Szózatot*
s benne rendületlen hirdeted az Igét
Nem romló földi szót hanem az Istenét
Született tehetség áldott ember voltál
süketek s vakok közt fölcsendülő zsoltár
Magyarok oltárán fáklyaként lobogtál
a pokol tornácán lelkünkbe fényt loptál
Derűs szívvel tűrted amit sorsod rád mért
szívósan harcoltál népedért s hazádért
Nem alkudtál soha bár üldöztek vertek
mindig újra kezdted örökös küzdelmed
Mikor annyi társad elhullott mellőled
reményt vigaszt adtál ezer csüggedőnek
Belegyökereztél a termékeny rögbe
őrt álltál a vészben nem roskadtál össze
Ennyi gonoszság közt ilyen szörnyű korban
nem juthattál messzebb se élve se holtan
Hol egy egész nemzet kínlódik és pusztul
– mert barbár mód irtják szinte írmagostul –
hálátlan küldetés ott költővé válni
s a zsarnok dühével büszkén szembeszállni
Te ezt is megtetted s jó példát sugalltál
elvadult mocsárban verset virágoztál
Neved tiszta maradt bár halványan ragyog
Sok mézet gyűjtöttél sok égi harmatot
Ami kincsed csak volt mindent szétosztottál
s nyesett szárnyakkal is szabadon szárnyaltál
Nem éltél hiába nincs mit szégyellened
vitézül hordoztad súlyos keresztedet
Mikor eltávoztál kicsordult a könnyem
drága emlékedet imáimba szőttem
Egymást barátokként becsültük szerettük
fajtánk szebb jövőjét közösen terveztük
Immár boldog lehetsz égi hajlékodban
dalod csillagok közt friss forrásként csobban
Szolgálatod letelt pihenj öreg bátyám
találkozunk mi még a mennyei vártán
(* A Szózat c. irodalmi, közéleti lapot R. J. alapította 1991-ben, és haláláig szerkesztette.)