Robert J. Chapman

A gondolkodás ellenõrzésének próbája:

Ezt a dolgozatot a hatodik nemzetközi történelem újraértékelési (revizionista) kongresszuson mutatták be.

 

Gyakran mondják, hogy a háború elsõ halálos áldozata az igazság volt Az ellenségeknek mindig megvolt a maguk történelmi változata, különös tekintettel a háborúkért való felelõsségre. Ennek ellenére bizonyos alapvetõ tényeket és eseményeket nem süllyesztettek teljesen el. Római államférfiak soha nem rejtették el ellenségességüket Karthágóval szemben, noha történészek megbízható okokat találtak a pun háborúkra. Róma gyõzött katonailag, de nem mutatják hibátlannak és tisztességesnek a történelemkönyvekben. Noha Róma teljesen lerombolta Karthágót, Hannibál hõstetteit helyesen följegyezték, hõsiességét és becsületességét nem vonták kétségbe, jellemét nem mocskolták, zsenialitását nem nevezték õrületnek, és megértették indítékait hazájával szembeni kötelességeit figyelembe véve.

Négyezer éven keresztül a történészek képesek voltak az emberiség eseményeinek följegyzésére. Ha a gyõztes különösen bosszúszomjas volt, lehet, hogy egy ideig a becsületes történészeknek a háttérben észrevétlenül kellett mûködniük, de végsõ soron félelem nélkül le lehetett írni a tényeket a megtorlástól való félelemtõl mentesen. A legyõzött országoknak nem tiltották meg a saját történelemváltozatuk fenntartását. A történészek, hasonlóan a könyvelõkhöz, gyûjthették a tényeket és eszmefuttatásokat, és hozzáadhatták saját álláspontjukat a leírtakhoz.

A tények eltorzítása és titokban tartása, ezek kitiltása a történelemkönyvekbõl viszonylag új jelenség. A kötelezõ katonai szolgálattal és az abszolutizmussal egybekötve elõször a francia forradalom kezdetén jelentkezett.

Míg a régi rendszer eltûrte azokat is, akik annak megsemmisítésére szövetkeztek, és olyan embereket mint Voltaire, Rousseau és Montesquieu ünnepeltek a királyi szalonokban, a francia forradalom idején a más nézeteket guillotinnal jutalmazták. A forradalmi rendszer gyanított ellenségeit egyszerûen kivégezték.

Történészek voltak a terror eme demokratikus uralkodásának elsõ áldozatai. Milliókat gyilkoltak le, és a történelmi igazság meghalt. A világ szerencséjére Danton, Marat és Robespierre nem gyõztek, hanem saját terrorjuk áldozataivá lettek.

A szünet ezután rövid volt. A vírus kiszabadult a palackból. a tizenkilencedik század során sok zsarnok és olyan, aki zsarnok szeretett volna lenni, fertõzõdött meg. De az igazság, vagy legalábbis a vélemények sokfélesége megmaradt az olyan országokban, ahol nem az eszmei zsarnokság uralkodott.

Marat ideológiai örökösei, akik Marx és Engels tanításain nõttek fel, 1917-ben Oroszországban uralomra kerültek. Még egy fontos ország került az ideológiai fanatikusok abszolutisztikus uralma alá. Újra a történészek lettek az áldozatok. Eseményeket töröltek ki az emlékezetbõl, "tényeket" találtak föl, és teljes osztályokat semmisítettek meg, vagy személytelenítettek az újra írt történelemkönyvek, melyeket az új, szovjet ember kapott kézhez. Az önfejû történészeket gyorsan kiirtották ellenforradalmárként vagy antiszemitaként. (1. jegyzet). Mindamellett ennek a korunkbeli zsarnokságnak a tényeit kiszûrték és nyugati történészek feljegyezték õket. (2).

A zsarnokság nagyon megerõsödött 1917-tõl máig. Amit a francia és marxista forradalmárok nem tudtak elérni - pontosan a történelem irányítását saját rendszerük életben tartására - standard eljárássá lett az egész Földön. Az angol-amerikai szövetségesek és Szovjetoroszország szövetsége nem tette demokratikusabbá a Kreml urait, hanem a "demokratikus" szövetségesek vették át a szovjet zsarnokság eszközeit.

Elõször a történelemben szinte az egész világ ugyanannak a zsarnoki eszmének van alávetve, melynek része a modern történelem közös változata. Ma már nincsenek olyan országok, melyekben az üldözött történészek menedéket kereshetnének, hogy tovább dolgozzanak, vagy kivárják, míg nyugodtabb lesz a helyzet. A legyõzött országok történészeinek szabadsága, hogy saját szemszögükbõl írhassanak történelmet, szintén megszûnt. A gyõztes második világháborús szövetség megállította a történelem óráját 1945-ben, feltétel nélkül és mindenütt.

Bizonyosan nem iróniamentes, hogy a Szovjetunió és az amerikai angol demokráciák gyõzelme Németország fölött, mindez a béke és demokrácia nevében, indította meg a szellemi zsarnokság sötét korszakát. Olyan korszak hajnalát hozták, melyben bárki, aki a "hivatalostól" eltérõ véleményt mer nyilvánítani, életével és vagyonával lakozik azért. Soha azelõtt nem volt ilyen abszolút dogma uralkodó a Földön.

A marxizmus, kapitalizmus és cionizmus kizáró történelmi dogmája tartja a világot sötétségben 1945 óta. A revizonista történészeket az intoleráns dogma védõi hajszolják a földkerekségen keresztül.

A legerõszakosabban Németországot nyomják el és osztják részekre törvénytelen kormányok vezetése alatt, akik jogi tiltásokat hoznak a hivatalos dogma bármilyen enyhe lazítása ellen is.

1945 óta sok országban hoztak törvényeket önfejû történészek büntetésére. És ha a törvények nem elég hatásosak, lázas hazugságpropaganda indul a modern médiákban ellenük.

De gyilkosságok, gyújtogatás és mindenfajta üldözés ellenére az elnyomás és sötétség erõi nem oltották ki teljesen a szabadság zsarátnokát. Valójában a negyven év üldözés a szabadság védõit erõsebbé és határozottabbá tette, mint valaha abban a meggyõzõdésben, hogy az igazságnak és szabadságnak gyõznie kell. A történeti átértékelés intézetének évi konferenciái mutatják az emberi szellem megtörhetetlen erejét.

Tényleg irónikus jelenség, hogy üldözõink rosszabbak, mint a "nácik", akiket gyûlölnek. Valójában õk alkalmazzák a világra mindazon rosszat, aminek elkövetésével a nemzeti szocialista Németországot vádolják. A szerepek teljesen fölcserélõdtek: az állítólag üldözöttek a tényleges üldözõk. A történelmi igazság, természetesen az, hogy Németországot az elsõ világháború óta aljasul elnyomták, és azokat a történészeket, akik megkísérelték ezt kimutatni, azonnal elkezdték üldözni.

Noha a történelmi átértékelés egyáltalán nincs a második világháború idejére korlátozva, mégis szükséges volt ezt a kort hangsúlyozni, mivel a modern történelem teljes mértékben meghamisította azt a kritikus idõszakot mond a Szovjetunióban, mind a demokratikus szövetségesek országaiban. Az utóbbi negyven évben õk ellenõrizték a történetírást, hogy állandósítsák uralmukat abszolút világideológiájukon keresztül. Elvük az orwelli axióma: "aki uralja a múltat, uralja a jövõt. Aki a múltat uralja, uralja a jelent is."

De ma az amerikai alkotmány elsõ pontjának és a szólásszabadságnak a védelmezõi csatlakoztak a történészekhez a harcban, hogy alapvetõ joga legyen bárkinek gondolatai kimondása a megtorlástól való félelemtõl mentesen.

A hamisítók nyíltan bevallják, hogy legjobban a történelmi újraértékeléstõl félnek. Ezzel legnagyobb gyöngeségüket is bemutatják: félelmüket az alapos átvizsgálástól. Folyamatosan szórakoztatják a szemlélõt azzal, hogy nem tényeket használnak vitájukban, hanem mások becsmérlését, fenyegetését és megbüntetését. A tudományos információk szokásos cseréje ez esetben teljesen hiányzik.

A világot átfogó gondolatzsarnokságot kihívták. négy évtized hazugságai után kimondhatjuk: Elég volt. Hálásak lehetünk, hogy az Egyesült Államok még olyan bástya, ahol nem szüntették meg a szólási szabadságot, de az idõ arrafelé halad. Ha ma történészeket hallgattatnak el, megtagadva tõlük alkotmányadta jogukat, ki lesz a következõ? Mindannyiunk szabadsága forog kockán.

A történészek fölszólítása az igazság kimondására elválaszthatatlanul össze van kötve a szólásszabadsággal. Kettõs szerep és kettõs kötelesség, ami alól nem bújhatunk ki. Egyszersmind hatalmas lehetõség azoknak a hamisításoknak a leleplezésére, melyek 1945 óta tartják fogva a világot.

A történet javára az szolgált volna, ha a második világháború központi alakja, Hitler Adolf Napóleonként vonult volna nyugalomra, hogy megírja megemlékezését, és hogy válaszoljon a történelem kérdéseire. A különbség a Napóleonnal és Hitlerrel való bánásmód között mutatja, mekkorát süllyedt a világ a teljes zsarnokságba.

A harctéri vereség Napóleon koronájába került, de élete és becsülete megmaradt. Máig tisztelik országában, melyet uralt és a világon. Ezzel szemben Hitler veresége megsemmisítést jelentett a teljes pusztítás háborújában. Ez a könyörtelen ellenségesség az elsõ világháborúban kezdõdött és a Versaillesi szerzõdésekben csúcsosodott ki. Elérkezett az idõ, amikor a vezetõ hadi vereségéért hatalmának és hírnevének elvesztésével fizet.

A szovjetek és demokratikus szövetségeseik, akik a teljes háborút vezették be, feltétlen megadással és feltétlen gyûlölködéssel, intézményesítették a megszállottságot és megtorlást gyilkos és állandó alapon. Ez a fanatikus eljárás állította meg a történeti kutatást.

A cenzúra és elnyomás pusztító korszaka csak akkor szûnik meg, ha visszaáll a szabad vita, keresés, kutatás és vizsgálódás. A legyõzöttnek távlatot kell biztosítani, nem a nürnbergi kínzók révén, hanem azok révén, akik a másik oldalon tényleg történelmet csináltak. A tudományos világnak és a nagyközönségnek joga van a Hitler korszak mindkét oldalát megvizsgálni.

Több mint 200 ezer könyvet írtak 1945 óta a második világháborúról, de tudatták ezek a tényleges történetet velünk?

Például csak egy tucatnyian azok közül, akik ismerték Hitlert írtak róla. Sajnos, képességük arra, hogy az igazat mondják, alá lett rendelve elsõrendû kötelességüknek a túlélésre.

A történelemújraértékelési intézet úgy véli, hogy itt az ideje, hogy megértsük a modern történelem legfontosabb pillanatainak legjelentõsebb alakját: Hitler Adolfot. A történészek szerencsétlenségére sem õ, sem tisztjei nem állnak rendelkezésünkre, egyet kivéve.

Kutatásában, hogy a történelem ezen eddig nem fölkutatott részét vizsgálja, az intézet kapcsolatba került az utolsó háború idején mûködõ nemzeti szocialistával, aki még él és kitölti az ûrt: Leon Degrelle, a belga rexista mozgalom katolikus vezetõje, és a Waffen SS önkéntes "Wallónia" hadosztályának a vezetõje.

Degrelle jól ismerte Hitlert, aki nagyon megbízott benne. A keleti front egyik legkitüntetettebb hõseként mégis a legalkalmasabb személy a pártatlan történelemszemléletre. Nem német, és a belgákkal és franciákkal együtt németellenes légkörben nõtt föl.

A háború kirobbanása elõtt Degrelle fiatal értelmiségi volt, aki újságot adott ki, és egy nemzeti pártot szervezett, mely a választások után képviselõket küldött a belga parlamentbe. Az a nemzeti lelkesedés, mely nevéhez fûzõdik abban mutatkozott meg, hogy milliók köszöntötték és támogatták programját.

Mikor Degrelle visszatért Brüsszelbe négy évig tartó harc után a kommunizmus ellen a keleti fronton, a belga történelem leglelkesebb fogadtatása várta. Belgák ezrei álltak Brüsszel utcáin, hogy köszöntsék a visszatérõ tábornokot két hónappal a szövetségesek megszállása elõtt.

Az egyik legkitûnõbb francia nyelvû író, több mint negyven könyvet adott ki, a költészettõl a gazdasági témákig, az építészettõl a történelemig. Elismert volt mint szenvedélyes szónok, és ritka tehetséges katona. 600 ezer idegen önkéntest vezetett a Waffen SS-ben, és minden kitüntetését a fronton szolgálta meg. Négy folyamatosan harcban töltött év után az õ csapata volt az utolsók egyike, amely visszavonult Oroszországból.

Ezt a hõsi harcot az "Oroszországi hadjárat" c. mûvében írta meg, ami miatt Európában a "huszadik század Homérosza" névvel illették. (Könyvét nemrég adta ki a történelmi újraértékelõ bizottság angolul).

Utolsó találkozása alkalmával Hitler Adolffal, amikor Németországra bombák záporoztak, látta, hogy Hitler megõrizte nyugalmát és bátor volt. Utolsó közös reggeljük alkalmából Hitler szolgálta ki, adott neki kenyeret és töltött bort a poharába. Hosszan nézett Degrelle szemébe: " Mi mind meg fogunk halni, de Leon, neked élned kell. Neked élned kell, hogy megmondd a világnak az igazat."

1945-ben Degrelle Németországból Norvégiába menekült, ahol egy egymotoros gépet bérelt, melyen átrepülte a megszállt Európát, és eljutott a spanyol határra, ahol elfogyott az üzemanyaga. Komolyan megsebesült, pár csonttörése is volt. Egy évet töltött kórházban, ennek nagy részét gipszben mozgásképtelenül. Ahogy a jobb keze használható lett, elkezdte írni mestermûvét, az "Oroszországi hadjárat"-ot. Két francia kiadást ért meg a mû.

A szövetségesek Spanyolország megszállásával fenyegetõztek, ha Degrellet és a francia miniszterelnököt, Pierre Lavalt nem adják ki meggyilkolásra. Franco kompromisszumot kötött. Kiadta Lavalt, de nem adta ki Degrellet, aki nem volt szállítható és a kórházban volt.

Egy évvel azután Degrelle egy kolostorban kapott menedéket. Családjának tagjait és sok barátját tartóztatták le és kínoztak halálra a "demokratikus felszabadítók" Belgiumban. Hat gyerekét kényszerrel szállították különféle európai fogvatartó központokba, miután nevüket megváltoztatták. A hatóságok rendelkezése értelmében sem egymással, sem apjukkal nem volt szabad kapcsolatot tartaniuk.

Az új belga kormány háromszor ítélte halálra távollétében. Külön törvényt hoztak, a Lex Degrellana-t, amely megtiltotta bármely Degrelle könyv tartását, olvasását és megrendelését, melyet õ írt, vagy amely róla szól. Az Ihr (történelmi újraértékelés) vele foglalkozó mûvei automatikusan tiltottak Belgiumban.

Teljesen egyedül, Degrelle újra kezdte építeni tönkretett életét. Azzal az energiával és égõ lelkesedéssel, mely soha nem hagyta el, elõször kézi munkát végzett építkezésen. És szinte ugyanúgy, ahogy tábornokká lett a csatamezõn, Degrelle fölépített egy nagy építési vállalatot fontos szerzõdésekkel. Vállalatának minõsége és hatásossága olyan jól ismertté vált, hogy az Egyesült államok kormánya védelmi tárgyú feladatokat bízott rá, többek között katonai repülõterek építését Spanyolországban. Idõközben megbízottai Európában kutatták elrabolt gyermekeit. Mindet megtalálták, és izgalmas körülmények között jutottak el apjukhoz Spanyolországba.

Tizenkét alkalommal az utóbbi negyven évben kérte Degrelle a belga kormányt, hogy nyilvánosan tárgyalja esetét. Ismételt kérésére, hogy tényleges bíróság tárgyalja esetét (szemben a nürnbergi kirakatperekkel) a válasz zavar és bûnös csend volt.

Az intézet megbízta ezt a hatalmas történeti figurát, elsõ kézbeni tanút és a világ jelentõs eseményeinek személyes résztvevõjét, hogy írjon egy tizennégykötetes történeti visszaemlékezést. Degrelle elsõ kézbõl származó tapasztalata, ismeretsége Churchillel, Mussolinival és a második világháború minden fõ alakjával nagyon fontossá teszik ezt a projektet.

Ezek a könyvek nagyon Hitler-pártiak lesznek? Degrelle tábornok már megadta erre a választ más munkáiban. Félelemtõl és kivételezéstõl mentesen ír. Ellenfelei átkozzák tényeit, de soha nem képesek az ellenkezõjüket bebizonyítani. Ez együtt hatalmas tárgyi tudásával garantálja, hogy értékes munka van születõben.

Az elsõ kézirat 1268 oldalnyi, három részbõl áll, címe: Hitler, született Versaillesben. Ez az alapmû, melyet tizenhárom 400 oldal körüli könyve követ, melyekben addig nem nyilvánosságra hozott dokumentumok és fényképek vannak kulcsszemélyekrõl. Minden kötet Hitler örökségének különféle pontjait tárgyalja. Címük ez lesz: Hitler a demokrata, Hitler és az egyház, Hitler és a németek, Hitler és az Egyesült Államok, Hitler és Sztálin, Hitler és Anglia, Hitler és Franciaország, Hitler és a bankok, Hitler és a kommunisták, Hitler és a zsidók, Hitler és a politikusok, Hitler és a hadi stratégák, Hitler és a harmadik világ.

Hitler nem lett volna a versaillesi szerzõdés nélkül- mondja Degrelle. A Németországot kizsigerelni akaró egyesült erõk addig ismeretlen gonoszsággal dolgoztak. Hitler reménytelennek tûnõ helyzetben emelkedett föl népének nyomorából és kétségbeesésébõl. Rajzmûvész volt, aki kedvelte a zenét. katonaruhája volt egyetlen tulajdona a Földön. Belekerült a politikába. A reménytelenség mélységeibõl a meglévõ erõk ellenére forradalmat szervezett, irányított és élt benne, kezdettõl a végéig. Legyõzte a németek elõítéleteit és ellenállását, és a nép válaszolt neki. Minden szavazatért fáradhatatlanul dolgozott városból városba, községbõl községbe. Hitlert demokratikusan választották meg. Mikor hatalomra került a kapitalizmus, kommunizmus és cionizmus egyesült erõi újból hadat üzentek Németországnak.

Degrelle részletes történelmi tanulmánya az esetek láncolatának minden egyes láncszemét tekintetbe veszi, melyek Hitler megválasztásától a második világháború kezdetéig terjednek. A versaillesi tárgyalás kulisszái mögé is betekint.

Degrelle hangsúlyozza, hogy Hitler szociális reformjaira fognak végül emlékezni, és nem haditetteire. Foglalkozik Hitler újításaival mint a fizetett szabadság, és a munkavállalóval a nyereség megosztása. A német vezetõ megfizethetõ és jó minõségû lakásokat építtetett minden állampolgár számára. Hitler hangsúlyozta, hogy minden német családnak joga volt kellemes küllemû kertes házra virágokkal és zöldséggel. Biztos és kellemes munkakörülményekrõl gondoskodott. Minden gyárnak volt sportpályája, uszodája, fái, virágai, és szépen tervezett épületei. Súlyt helyezett rá, hogy a munkakörülményeknek nem szabad tönkretenni a munkások fizikai és lelki egészségét. Megszervezte az olcsó népautó a "Volkswagen" gyártását, és olcsón megvehetõvé tette minden munkás számára. Modern és szép autópályákat építtetett.Megszüntette az uzsorát azon az alapon, hogy a nemzet gazdagsága a munkaereje, és nem a raktározott aranya. Az állam- hangsúlyozta Hitler- a nép kizárólagos szolgája, és nincs más hatalom fölötte. Hitler szociális újításainak és eredményeinek listája igen hosszú.

1933-ban ez mind újdonság volt. Dinamikus szociális forradalma tényeken alapult, nem szövegelésen, és gyûlölettel töltötte el Németország ellenségeit és egyesítette õket gyûlöletükben.

Németország és Ausztria-Magyarország Versaillesi megcsonkítása sok németet (beleértve a német osztrákokat is) és sok magyart szolgáltatott ki idegen és rosszindulatú szomszédoknak. Degrelle tábornok fölméri a francia-brit intrikákat Középeurópa ügyeit illetõen, és a Wilson féle tizennégy pont rendszeres elárulását, a titkos szerzõdéseket, melyek Wilson szándékát az elsõ pillanattól keresztezték, és hatalmas területek cinikus francia-brit felosztását, a szerencsétlen lakosok kívánságát teljesen figyelmen kívül hagyva.

Degrelle megmutatja, hogy Hitler és Németország története csak a Versaillesi szerzõdés környezetében érthetõ, és Németország alávetésének kérlelhetetlen ellenségei által. "Ha a szövetséges változatát hallom a történetnek" mondja "Gyakran emlékeztetem a riportert, hogy úgy számol be egy vitáról, hogy az egyik oldal minden érvét felnagyítja, míg a másik érveit figyelmen kívül hagyja. Története hitelesen tanúsítja az egyik oldal agresszióját, és a másik áldozat voltát. De elhagyásával hazudik. Én semmit sem tagadok le, amit Hitler tett, de megmutatom azt is, hogy mit csináltak a kommunisták és a nyugati szövetségesek. Ítéljen aztán a közvélemény."

Szerencsém volt elolvasni Degrelle mûvének elsõ kötetét. Tanúsítom annak hatalmas jelentõségét. Családom tagjaival meglátogattam Spanyolországi otthonában. Ez a projekt mérföldkõ lesz a történetírásban, és meg fogja hiúsítani korunk nagy történelmi hazugságainak továbbélését. A következõ nemzedékeknek nagyszerû áttekintést ad. Úgy vélem, hogy szelleme meg fogja változtatni az emberiség ügyeit.

Jegyzetek

1. A bátor római katolikus teológust, J.B. Pranaitist, aki jól tudott héberül, 1917-ben kivégezte a cseka (szovjet titkosrendõrség) "gondolatbûn" miatt.
2. Robert Conques: a nagy terror, Stefan Possony: Lenin a megszállott forradalmár. Raymond Arthur Davies: Odüsszea a pokolba, Jean Fonteno: Vörös határ

Adatok:
Író: Chapman, Robert
Cím: A gondolkodás ellenõrzésének próbája: Leon Degrelle története
Forrás: A történelmi történelemújraértékelési intézet (http://www.ihr.org)
Idõpont: 1986 nyara
Szám: 6 évfolyam, 2. szám
Hely: 221 oldal
ISSN: 0195-6752

http://www.ihr.org/jhr/v06/v06p221_Chapman.html