nemzetisport

Elérte a Déli-sarkot Rakonczay Gábor, aki első magyarként jutott el az Antarktisz partjától a Föld legdélibb pontjára. Az extrém sportolónak 44 napra és négy órára volt szüksége arra, hogy negyedmagával megtegye a 917 kilométeres távot.

Rakonczay Gábor elérte célját, megérkezett a Déli-sarkra

A síléceken 950 kilométer körüli valós megtett táv során egy 94 kilós szánt húzott maga után, a testsúlya tíz százalékát elégette, és az arcán fagyási sérüléseket szenvedett, de boldogabb, mint valaha.

„Fizikailag próbára tett az a kétszáz kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltünk. Azt mondják, évek óta nem esett itt ennyi friss hó, a rendkívüli időjárás miatt több expedíciót is kellett kimenteni, mint általában – idézte az expedíció közleménye Rakonczayt. – Sosem voltam ilyen hosszú ideig ennyire ingerszegény környezetben. Szinte elkoptak a gondolataim. Néha órák teltek el anélkül, hogy bármilyen gondolat is átfutott volna az agyamon... Számítottam valami ilyesmire, de nem ilyen szinten.”

Rakonczay sokszor mély hóban, máskor whitoutban (vagyis tejszerű fehérségben, amelyben csak a síléce előtti egy métert látta), a végén pedig folyamatos, jeges szembeszélben teljesítette a távot. A négytagú expedíció beiktatott egy tervezett szünnapot, s két nap kényszerpihenőt is tartott egy hatalmas vihar miatt, amely a sátrukba „zárta” a csapattagokat. Így jött össze a 44 nap és 4 óra.

Az expedíció elején –12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig –20 Celsius-fok alá kúszott a hőmérő higanyszála, s olykor elérte a –30-at is. Az erős szembeszél miatt pedig a hőérzet jelentősen kevesebb, –40 fok körüli volt.

„Noha néhány nappal a vége előtt begyűjtöttem egy tetszetős fagyási sérülést – ami úgy nézett ki, mintha egy forró vasalóval képen vágtak volna –, szerintem a csapatból még mindig én élveztem leginkább az egész utat. A fagyási sérülés látványos, de nem vészes, amikor történt, nem is éreztem, csak utólag láttam meg. Hiába no, a mínusz harminc fok és az erős szél hamar nyomot hagy az emberen. A fagyásnak egyébként különböző fokozatai vannak, az én arcomon csak a külső bőrréteg fagyott el, ami rendbe fog jönni” – mondta Rakonczay.

„Semmi sem indokolja itt az életben maradást” – mondta Rakonczay Gábor az Antarktiszról (Fotó: Sportmarketing Ügynökség)

Arról, hogy voltak-e mélypontjai a több mint hathetes út során, Rakonczay elmondta, tudatosan távol tartotta magát a lehetséges mélypontoktól, úgyhogy mentálisan jól bírta a sokszor végtelennek tűnő menetelést.

„Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást – tette hozzá Rakonczay. – Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész, hogy mennyi is az a 950 kilométer, amennyit végül ténylegesen megtettünk a síléceinken, a szánjainkat húzva.”

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay is negyedmagával vitte végig az expedíciót. A legtöbbet ő haladt az élen, vagyis ő „törte az utat” a többiek előtt, valamint a legtöbb közös felszerelést is ő vitte, úgyhogy az ő szánja volt a legnehezebb. Ennek ellenére fizikailag jól bírta a megpróbáltatásokat.

S az is világosan megmutatkozott, ha egyedül vág neki a távnak, valószínűleg napokkal korábban elérte volna a Déli-sarkpontot. Ez azonban egyáltalán nem csökkenti az örömét, mint ahogyan az sem, hogy az út során a napi 7000 kalóriás energiabevitel ellenére a testsúlya tíz százalékát elégette.

„Az utolsó előtti nap hatodik órájában, ahogy nagy nehezen felküzdöttem magam az egyik dombtetőre, megláttam... – mondta Rakonczay. – Néhány fekete és fehér pötty volt csupán a távoli horizonton, de megálltam, és mutattam a többieknek, hogy ott van... Huszonegy kilométerre előttünk a Déli-sark bázis. Negyvennégy napja indultunk el, és mostanra mutatta meg magát. Nagyon nagy volt az öröm. Szinte felfoghatatlan egyébként, hogy lépésről lépésre, még egy ilyen hatalmas cél is elérhető. Kettős érzés kavarog bennem: mintha a bensőm egy része mindig is tudta volna, hogy sikerül, és csak csendben mosolyogna. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez egyszerűen elképesztő, s emiatt hatalmas örömöt és hálát érzek. Örülök, hogy sikerült, és hálás vagyok, hogy itt lehetek és ezt átélhettem! Hogy a történtek fényében nekivágnék-e újra? Nem is kérdés, hogy igen!”

http://rakonczay.com/rolam/tenyek-idorendben/oneletrajz/

ÖNÉLETRAJZ

Kétszeres Guinness világrekorder óceáni evezős, az amerikai Év kalandja díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa, négyszeres óceánátkelő magyar hajós. Rendszeresen tart előadásokat egyetemeken és felsővezetői képzéseken, eddig 5 országban, több mint 30 ezer ember hallotta célmegvalósítással kapcsolatos előadásait. Második könyve, az Átkelés a végtelenen, szeptember közepén jelent meg. Rakonczay Gábor napjainkban ismét az óceánon hajózik…

’81–ben születtem egy hétgyermekes család legidősebbikeként, így az otthoni családi élet nekem mindig is egy színes és mozgalmas világot jelentett. Tanulmányaim miatt, összesen kilenc különböző közösségbe jártam, ami mellett további öt sport közösség életében vettem részt, így viszonylag korán megismertem igen ellentétes gondolkodásmódokat, és azok már rövidtávon jelentkező következményeit az egyes életutakra. A szüleimtől kora gyermekkoromban meglehetősen kemény, majd a középiskolától teljesen szabad nevelést kaptam. A Kisképző (Képző-és Iparművészeti Szakközép iskola) volt a vízválasztó, szüleim ekkortól sosem irányítottak és sosem próbálták meg rám erőltetni gondolkodásmódjukat és életfelfogásukat. Ez a fajta szabadság egy olyan céltudatos gyereknek, mint amilyen én voltam, igencsak felgyorsította és megnövelte annak a lehetőségét, hogy arra irányítsam az életem amerre akartam. Ezt tovább erősítették a felsőoktatási művészeti tanulmányok, ahol ideális esetben a tanárok azon dolgoznak, hogy előhozzák a fiatalokban levő teljesen egyedi világot. Mindemellett, magát a gyerekkort meglehetősen nehezen viseltem, mert nem tudtam attól a sok, számomra akkor teljesen értelmetlen kötelezettségtől elvonatkoztatni, amit fiatal korban többé-kevésbé mindannyian kapunk. Hiába mondták, hogy addig örülj míg fiatal vagy – én tudtam, hogy az igazi szabadság a felnőttkoromban fog elérkezni. Már akkor is úgy láttam sokan félreértelmezik a helyzetet és nem a felnőttkori felelősség köti meg az ember kezét, hanem épp a felelősség felvállalásával jön meg a totális szabadság.

A művészeti tanulmányaim mellett mindig is aktívan sportoltam, és bizony a versenyszerű sport korán megtanította nekem, hogy ha teszek magamért vagy a helyzetemért, akkor annak mindig van eredménye. – Mindig annyit tudunk kivenni az életből amennyit mi magunk bele is teszünk. Talán így jött a bátorság ahhoz, hogy az egyetemi évek alatt navigációt, rádiózást és hajós szakmát tanuljak. Volt párom, Viktória személyében remek társat találtam ahhoz a célomhoz, hogy kijussak az óceánra, annak ellenére, hogy kezdetben sem anyagi háttér, sem tudás nem volt mögöttem, csak azt tudtam: hajózni szeretnék. Így történt, hogy egy abszolúte nem hajós és nem sportoló családi háttérből jőve, óceáni evezőshajó tervezésébe és építésébe fogtunk, majd első magyar párosként áteveztük az Atlanti-óceánt. Huszonévesen ilyet átélni semmihez sem hasonlítható, felemelő és brutális élmény volt. Majd az út után kapott számos rangos elismerés és igencsak kitárulkozó világ két évre teljesen leültetett minket, minden szinten. Utólag már látszik, hogy a baj csak annyi volt, a tervünket, hogy átevezzük az óceánt nem követte semmi, egyszerűen nem terveztünk tovább, így nem csoda hogy a megváltozott lehetőségek teljesen padlóra küldtek minket. Az óceán átevezése után egy tengerésztiszttel és Miklós öcsémmel is leeveztem Európából a Kanári szigetcsoportra, majd más óceáni evezőst edzettem és a víz mind nagyobb teret nyert az életemben. Emellett, hogy újraindítsuk életünket egy általunk felújított öreg vitorlásra költöztünk a Kanárin és kisebb kézműves tárgyakat készítve tartottuk fenn magunkat. Majd később ezzel a vitorlással kétszer is átkeltünk az Atlanti-óceánon. Az átélt kalandok, a megismert különböző nemzetiségű fantasztikus hajósok végképp meghatározták az életem további irányát. Éreztem, ki kell mennem egyedül is a nagy kalandok színhelyéül szolgáló óceánra. Majd 2011.-ben eljött az idő, hogy engedjek a kora gyerekkorból jövő vágynak és egyedül is átkeljek az óceánon. Ez az út visszavitt az evezéshez, ám már nem a hagyományos angol evezéshez, hanem egy speciális kenuhoz, amit Fa Nándi bocsátott rendelkezésemre. A minimális háttérrel sebtében összerántott, világ első óceán átkenuzásán aztán majdnem beláthattam a függöny mögé… 2200 km evezés után, a legközelebbi parttól ezer kilométerre a nyílt vízen egy viharban a kenum felborult. A felborító hullám által letépett szellőzőnyílásnál jelentős vízbetörés érte a hajót, ami által az süllyedésnek indult. 8 percem volt, hogy a végzetes helyzetből kimentsem magamat és visszafordítottam a hajót, mielőtt az elindult volna az 5 kilométeres mélység felé. Ez a 8 perc és az expedíció további kommunikáció nélküli 44 napja, mindent megváltoztatott bennem. Az alap tanulság mellett, hogy a hibák jelentős részét mi magunk követjük el indulás előtt még a szárazföldön, átéltem hogy az én életem is igencsak véges, aminek következtében rendkívül értékes. Megtanultam, hogy sosincs vesztett helyzet és nincs lehetetlen, hiszen még a parttól ezer kilométerre levő süllyedő hajót is vissza lehet fordítani, – minden rajtunk múlik…

Szabadidőmben próbálom a megszerzett tudást átadni az erre nyitott fiataloknak, így rendszeresen előadok több főiskolán és egyetemen, de a fiatalabb korosztálynak is számos, céljaik megvalósítását segítő előadást tartok. Emellett több civil és nonprofit szervezet munkáját segítem, akik az oktatás és az önfejlesztés területén dolgoznak. Mert mindannyiunk feladata, átkelni önmagunk óceánján. Ami van akinek viharos, és van akinek még viharosabb, de hogy az illető az élete óceánján mennyit sodródik, vagy céltudatosan éri el az általa kiválasztott túlpartot, az erősen az élethez való hozzáállásán és a célja eléréséhez befektetett minőségi munkán múlik. Amit mindig van lehetőségünk fejleszteni. Ennek szellemiségét sűrítettem bele az Átkelés a végtelenen című könyvembe. És ennek további elmélyítéséért megyek ismét egyedül vissza az óceánra, hogy el tudjak menni fizikai és mentális téren is a legvégső határokig, nyomás alatt és éles helyzetben, ott ahol komoly tétje van a tetteimnek. Ez az amire én feltettem az életem. Sokan gondolják, hogy túl sokat kockáztatok és nem becsülöm meg az életemet, de a valóság az, hogy hosszú évek munkája van abban, hogy ismét és ismét vízre tudok szállni, és ennek már eddig is hatalmas árát fizettem, de semmit nem adnak ingyen. Az életünkből mindig annyit tudunk kivenni, mint amit mi magunk bele is teszünk. Lehet idővel változni fogok, de most úgy érzem az sokkal nagyobb kockázat lenne, ha ki akarnék menni az óceánra és nem tenném.

Csapat eredmények: Csapatbajnokság 1993: 1 hely, 1994: 1. hely, 1995: 2. hely, 1996: 3. hely. Váltóbajnokság: 1995: 3. hely, 1996: 1. hely, 1997: 3. hely. 1999: 2. hely. Egyéni: Diákolimpia: 1993: 1 hely, Sprint bajnokság: 1995:2. hely, Nemzetközi négynapos Hungária Kupa, 1. hely.

1998: Tájékozódás Túlélő Verseny: 3. hely.
1999: Tájékozódás Túlélő Verseny: 1 hely.

1998: Országos füzetborító terv pályázat első helyezett.
1999: Moholy- Nagy Nívódíj.

2002 – 2008: Nyugat Magyarországi Egyetem – Faipari Mérnöki Kar – Alkalmazott Művészeti Intézet, Építész tervezőművész, Formatervező szak.

2006 – 2007: Atlanti-óceán kelet-nyugat irányú első magyar páros átevezése.

(Rakonczay Viktória- Rakonczay Gábor, a Tűzhangyával) 6700 km, 70 nap alatt. Első 1500 km-es szakasz: Cadíz – Casablanca – Al Jadida – La Graciosa – Gran Canaria, 19 nap. Óceánátevezés: 5200 km-er Gran Canaria (Pasito Blanco) – Antigua, (English Harbour) 51 nap. Magyar Formatervezési Díj – Budapest, Guiness World Records elismerés- London, „Az év kalandja Díj” – National Geographic Adventures – Washington

(Vasvári János – Rakonczay Miklós – Rakonczay Gábor) 1200km, 12 nap alatt. 1000 km: Lagos – La Graciosa, 9 nap. 200 km: La Graciosa – Gran Canaria, Las Palmas 3 nap.

(Rakonczay Viktória- Rakonczay Gábor, a Panda nevű, – a WWF, a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetét népszerűsítő- , Formosa 34-es típusú saját vitorlással.)

Almeria (Spanyolország) – Kanári szigetek (La Graciosa, Lanzarotte, Gran Canaria) Madeira (Funchal) – Porto Santo – Ceuta – Almeria.

(Rakonczay Viktória- Rakonczay Gábor, a Panda nevű, – a WWF, a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetét népszerűsítő- , Formosa 34-es típusú saját vitorlással.)

Almeria (Spanyolország) – La Graciosa – Kanári szigetek (Gran Canaria, Pasito Blanco) – Zöldfoki szigetek (Mindelo) – Fernando de Noronha – Brazilia (Recife)

(Rakonczay Viktória- Rakonczay Gábor, a Panda nevű, – a WWF, a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetét népszerűsítő- , Formosa 34-es típusú saját vitorlással.)

6400 km, 77 nap. Első 1200 km-es szakasz: Portugália (Lagos) – Gran Canaria (Las Palmas), 16 nap. Óceánátevezés: 5200 km-er Gran Canaria (Pasito Blanco) – Antigua (English Harbour), 60 nap. Guiness World Record.

Anglia (Ipswich) – Francia o. (Dieppe – Brest) – Vizcayai-öböl – Spanyol o. (La Coruna – Villagarcia)– Portugália (Póvoa de Varzim – Cascais – Lagos) – Gibraltári-szoros – Spanyol o. (Estephona – Benalmádena) vitorlázás

Futás: 16x Félmaraton futás, 6x Maraton futás, 2013: 195 km-es Balaton Szupermaraton futás