Reményik Sándor

Magunkba le

Vedd a lámpát, magunkba szállunk -

Nincs ezen kívül más szállásunk.

Magunkba szállunk: ez most minden,

A külvilágban semmi sincsen.

A külvilág rémek világa,

Te is árva vagy, én is árva.

A külvilágban kockázat van

A legártatlanabb szavakban.

A külvilágban kémek lesnek -

Lélegzetünkre is fülelnek.

Vedd a lámpát, magunkba térünk -

Nagy a vétkünk: az emberségünk.

Magunkba még mélyebbre szállunk:

Nagy a bűnünk: a magyarságunk.

Nyáj-néppé nem akarunk lenni,

Iszonyú mélyre kell hát menni.

Idegenné nem tudunk válni,-

Hát minden tárnát fel kell tárni,

Ahol még érc van: emberi s magyar,

Hová nem hat le semmi zivatar.

Lassan megszűnünk írni, sírni,

Segítségül bárkit is hívni.

Nemzet-forgácsot, csillag töredéket:

Minket ugyan kicsoda ért meg?

Vagyunk kétféle értetlenség,

Mennyegzőkön külhoni vendég.

Ki nem elégít semmi ország,

Egyedül ez a mély mennyország.

Vedd a lámpát, magunkba térünk.

Nincs külvilágban menedékünk.

Érzed? réteg réteg után szakad,

Omlik be tétova léptünk alatt.

Ez még mind rögös, érzéki világ,

De mi megyünk, mind mélyebbre tovább.

Ahol már csak a Lélek lelkesít -

Megyünk, meg nem állunk az Istenig.