Már megszokhattuk, hogy a világ nehezen enged változtatni a kialakult és széles, főleg nemzetközi körben elfogadott álláspontokon. Ilyenkor az sem érdekli, hogy ezek megfelelnek-e
a valóságnak, vagy csupán minden alapot nélkülöző közmegegyezés eredményei. Valami hasonló körvonalazódik a boszniai Viszoko város melletti piramis alakú hegyek esetében is, amelyek ha bizonyítást nyernek, bizony alaposan átírják az öreg földrész történelmét.
A legelső kérdés, hogy ha ezek a hegyek valóban piramisokat rejtenek, akkor miért csak most kerültek az érdeklődés középpontjába? És kerültek-e egyáltalán? Mielőtt ezekre a kérdésekre választ keresnénk, röviden fussuk át az ország történelmét.
Bosznia őslakóiként a történetírás az illíreket adja meg, amely terület a Római Birodalomban az Illiricum nevet kapta. Az ezredforduló után kialakult Bosznia a Kotromanovic nemzetségből származtatta uralkodóit, a nemzetségalapító Stefan Kotromanovic leánya, Erzsébet I. Nagy Lajos magyar király felesége lett, Hunyadi Mátyás pedig egyfajta védnöki szerepet töltött be, amikor a hódító törököket ezen a területen, pl. Jajcénél igyekezett megállítani. Ez azonban csak ideig-óráig sikerült, és a török 1463-tól bő 400 évre adófizetőivé tette az ország lakosságát. Az 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához csatolt terület fővárosában, Sarajevoban 1914. június 28-án a szerb Gavrilo Proncip agyonlőtte a trónörökös Ferenc Ferdinándot, ami lényegében az I. világháború kirobbantáshoz szolgált indítékul. A Monarchia szétesése után Bosznia-Hercegovina a Jugoszláv állam részeként élt tovább, majd a század utolsó évtizedében véres háborúban vívta ki elszakadását a délszláv államtól.
A fővárostól mintegy 30 kilométerre északra a Bosna folyócska két partján található a magáról mindeddig nem sokat hallatott, mintegy 50 ezer lakost számláló Viszoko. Mindez egy csapásra megváltozott, amikor 2005-ben a boszniai születésű, ám másfél évtizede az Amerikai Egyesült Államokban élő, 45 éves Semir Osmanagovic a nevezett települést körülölelő hegységeket megpillantva arra a megállapításra jutott, hogy azok bizony erdőkkel benőtt piramisok.
Talán minderre soha nem került volna sor, ha a helybéli múzeum igazgatója, professzor Senad J. Hodovic nem találkozik Sarajevoban a fiatal üzletemberrel, és nem hívja fel a figyelmét a Viszokó melletti Visocica hegyre, amelyről különös alakja miatt a néphagyomány már évszázadok óta azt rebesgette, hogy piramist rejt magában. Mivel a világ már elkönyvelte, hogy ilyen építmények csak Egyiptomban és Dél-, valamint Közép-Amerikában létezhetnek, senki nem vette a bátorságot, hogy véleményét nyilvánosan is hangoztatva magára vonja a tudós társadalom ilyenkor szokásos haragját. Osmanagicot azonban nem ilyen fából faragták, ő bizony a végére akart járni a dolgoknak és 20 ezer dollárral megkezdte a feltárást.
Annak ellenére, hogy majd egy év eltelt a kezdetek óta, a világ sokkal többet nem tudott meg a feltárásokról, inkább csak a tömegtájékoztatás helyszíni tudósítási tanúskodtak a megdöbbentő látványról. Ennek elsődleges oka, hogy a szakemberek igyekeznek nem komolyan venni a foglalkozását tekintve üzletembert, vállalkozót és az elhallgatás eszközéhez folyamodtak. Mások, mint pl. a brit Anthony Harding, az Európai Régészek elnöke, úgy próbálta nevetségessé tenni Osmanagicot, hogy saját cáfolata bizonyítására még a helyszínre sem utazott el. Mindez csak olaj a tűzre, mert a palackból kiszabadult szellemet már nem lehet visszagyömöszölni.
Noha a feltárásnak még csak az elején járnak néhány igen megdöbbentő eredmény a piramis pártiakat tűnik igazolni. Ezek közé tartozik az, hogy a települést körbevevő öt építmény közül a Nap, a Hold és a Sárkány nevét viselő szinte tökéletesen egyenlő oldalú háromszöget zár be, hogy radar felvételek a két hegyet összekötő, csaknem négy kilométer hosszú alagutat jeleztek, a környezetről készült hőtérkép kékkel jelölt részei pedig azt mutatják, hogy a föld alatt mesterségesen kialakított, kevésbé sűrű és hőtartó, ezért hamarabb kihűlő rétegek találhatók. Emberi beavatkozás nyomát viselik a közszemlére állított kőzetdarabok is, amelyeknél jól láthatók a nagyobb egységekből történt lefaragások nyomai.
A NASA felvételeiről számítógéppel lehántották a hegyeket borító növénytakarót, aminek következtében még élesebbé váltak a piramishegyek szélei, amelyek ráadásul az év napjaival azonos -365 méter- hosszúságúak. A hasonlóságok immáron elkerülhetetlenné teszik a gizehi Cheops piramissal történő összehasonlítást. Utóbbi dőlésszöge a függőlegeshez képest 51,5, míg a Visocicáé 53 fok, a Cheops magassága a mérésektől függően 146 és 148, míg alapélei 230-232 méter hosszúak. A Nap piramis ezzel szemben majd 200 méterre emelkedik a település fölé, alapélei pedig elérik a 400 métert.
Ami a kőzeteket illeti, alapjában két típust különböztetnek meg a geológusok: a fedőréteget képező homokkövet és az alatta lévő, mai szóval „cement” szerű habarcsba nyomott kavicsos anyagot. Mivel a természetben ez a két réteg minden más esetben az említettől eltérő elrendezésben fordul elő, idegenkezűséget feltételeznek. A kőlapok már önmagukban megdöbbentenek méreteikkel és súlyukkal, átlagban 30-35 tonnát nyomnak, ráadásul a rajtuk végigfutó kötőanyaguk mind a mai napig szilárdan tartja magát. A több helyen végzett fúrásminták adják majd meg a választ, hogy teljes egészében piramis épült, vagy csak a hegyet borították be több rétegben az említett kőlapokkal.
A völgy túloldalán magasodó Hold piramis már a feltárás jelen szakaszában is a szakkarai lépcsős piramis hasonmása lehetne. Egymáshoz illesztett lapjait napjaink műszaki eljárásával sem lehetne tökéletesebben kivitelezni, a lapok egyenetlenségeinek aprólékos egymáshoz illesztése itt is kizárja a természetességet.
A Magyarországról érkezett látogató számára ezzel együtt mégis inkább az innen-onnan előkerült, székely-magyar rovásírásos feliratok hatnak lélegzetelállító erővel. Találtak belőlük az alagút eddig feltárt szakaszának szikláin, tehát a hegy belsejében, a hegyet fedő kőlapokon, és több négyzetméteres kőtömbökön. Egyik-másikon minden erőlködés nélkül tisztán kivehető a rovás C, P és S betű. A csalást, hamisítást, esetleg jelenkori bekarcolást éppen a feltárók közönye zárja ki, ugyanis mindenről szívesen beszéltek, ezekhez viszont semmi hozzáfűznivalójuk nem volt. Helyükben éppen a feliratos emlékekre helyeznénk nagyobb hangsúlyt, ezzel szemben úgy tűnt, hogy nem tudnak mit kezdeni velük. Feltételezésünket, hogy tartozhatott-e Viszoko környéke Kr. e. 5000 körül a Kárpát-medencei rovásírásos emlékeket is felmutató Tordos-Vinca kulturkörhöz, Hodovic múzeumigazgató úr határozott nemmel válaszolt és az ősi Boszniát egyedül az illír kultúra részeként jellemezte. Pedig a kettő nem zárta volna ki egymást, csak tudomásul kellett volna venni, hogy a Kárpát-medencéből elterjedt rovásírás erre a területre is eljutott a magyarság elődeinek közvetítésével. Hasonlóképpen más tájolás is elképzelhető a feltárók rajzolta Viszokót - Kairót - Libiát érintő háromszög csúcsainál, ha Libia helyett a harmadik pontot a pilisi Holdvilág árokban található várhoz helyezzük.
Azonban ne szaladjunk még előre a végső következetésekkel, amelyek közzétételére Osmanagic öt, míg Hodovic tíz évet szánt. Egy biztos, nem mindenki osztja Harding úr lekicsinylő, még a mesterséges kialakítás lehetőségét is kizáró véleményét. Bosnyák, osztrák, skót, ausztrál, szlovén szakemberek szerint bizonyítható, hogy a Visocsica valójában egy Kr. után a II. században épült lépcsős piramis. Négyezer éves keletkezési időpont megjelöléssel emberi kéz alkotásának tartja az egyiptomi Ali Abdullah Barakat ásványszakértő, valamint honfitársa, Lamija Al Hadidy, a Kairói Egyetem kriptografikusa. Bár Hodovic úr egyelőre nem fűzött különösebb reményeket az UNESCO támogatásához, már tudható, hogy Koichiro Matsuura az intézmény főigazgatója ígéretet tett, hogy régész szakembereket küld a helyszínre a leletek megvizsgálása céljából.
A bosnyákok azonban ezt meg sem várva, nemzeti büszkeségük hangsúlyozása céljából máris tömegesen keresik fel az ásatást, amellyel teljesen egybecseng, a piramishegyek korát 10 ezer évesre becsülő Osmanagic egyik nyilatkozata.
„Nem a saját dicsőségemért teszem, amit teszek. Csupán a helybéli hatóságokat akarom bátorítani, hogy vegyék komolyan ezt a helyet, ami Bosznia legjövedelmezőbb pontja lehet.”
Bármi történjék is, Bosznia ezen vidéke már nem lesz többé ugyanaz, mint a piramis elmélet kipattanása előtt. Ha a bizonyítékok súlya alatt összeroppan a hivatalos szakemberek gőgös fennhéjazása, akár népvándorlással felérő turistaáradat indulhat a Vicosica hegy felé. Ha pedig mégsem ez történne, akkor meg a puszta kíváncsiság fogja odahajtani az embereket, hogy maguk győződjenek meg az igazságról. A bosnyákok minden esetre jelesre vizsgáztak, hiszen máris rámozdultak múltjuk egy értékes időszakára és legkevésbé sem érdekli őket a külföld, az idegenek kétkedése. A hányatott sorsú nép minden kapaszkodót megragad önigazolására, ahogyan jól felkészült fiatal történész hallgató vezetőnk, Sanel Silajdzic is tette. Nem ártana példát venni róluk, hiszen az utóbbi években nálunk is számos igen értékes feltárás gazdagította történelmi ismereteinket. Sajnos egy-egy újságcikken kívül egyikből sem lett tartósabb híranyag.
Fényképek: T. Szántó György Szakács Gábor
Magyar Demokrata (+ filmbeszámoló a DVDTV-n)
2006. június 29.