PETŐFI SÁNDOR SZÜLETÉSÉRE
Közli Botos László
A legnemzetibb magyar költőről az újkor, az egész világirodalom legnagyobb lírikusa Petőfi Sándor (184) évfordulója alkalmából emlékezünk.
Petőfi lánglelkű géniusz, mint ahogyan Harsányi Zsolt a jeles irodalmár mondja: „Egy felragyogó üstökös”, aki önön lelki fényével beragyogta a világirodalom egét. Új fényt, új szint és új irányt teremtett meg az irodalomban. Korlátokat nem ismerő szabadon csapongó lelke lerázta a klasszikus költészet béklyóit és szakit a korára jellemző mesterkélt, finomkodó biedermayer ízléssel. Egyszerű ritmusokkal, közvetlen kifejezésekkel és érzelmeink ritka gazdagságaival rendkívüli hatást ért el költeményeivel. Alkotó képességének hatalmas ereje magával ragadja hallgatóit, olvasóit és meggyőzi azokat felfogásának igazságáról.
1848, március 15-én a Magyar Nemzeti Múzeum előterében a Nemzeti Dal című versének elszavalásával felrázta a magyar nemzetet a Habsburg elnyomatás alatt szunnyadó álmából. Lelkének szabadságáért lángoló tüze felszította a magyar szíveket és megindította a magyar szabadságharcot.
„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk,
Hogy rabok tovább nem leszünk!”
Majd később így folytatja:
„Fényesebb a láncnál a kard!
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled régi kardunk!”
A többi hazafias költeményeiben is a magyar nemzet szabadságáért kiállt! Így:
Magyar vagyok, Egy gondolat bánt engemet, Csatadal, A hazáról stb.
Ebben a költeményében megszemélyesíti hazánkat és megrázó erővel mondja el nemzeti tragédiánkat.
Petőfi Sándor a nagy Magyar Alföld Fia, aki 1823, január 1-én Kiskörösön született, egy becsületes családi körben. Atyja Petrovics István, józan gondolkodású iparás ember volt. Anyja Hrúz Mária szelíd lelkű romantikus érzelmű, a költészetet kedvelő asszony volt, aki kis fiát kora gyermek korában számos versre, népdalra, népmesére tanította. Ugyancsak belevéste fia lelkébe a magyar nép szeretetét és a magyar föld értékelését és becsülését. Petőfi Sándor az Alföld talaján növekedett fel és innen küzdötte fel magát ifjú erővel első kiváló költővé. Ő az, aki úgy hazánkban, mint a világirodalomban megteremtette a nemzeti irányt. Ő az első, aki lehajol a néphez és annak színes kristálytiszta világából meríti képeit és hasonlatait. A nép egyszerű nyelvezetét művészi felsőfokra emeli költészetében. A magyar népköltészet ízlését, hangját, fordulatát és ritmusát egy nemesebb formában vezeti be az irodalomba. Így verseiben nem csak a maga egyszerűségét, hanem az egész magyar nép jellemét, lelkivilágát, vágyát, reményét fejezi ki költészetében. Így verselése úgy a magyar irodalomban, mint a világirodalomban korszakalkotó lett.
Petőfi műveivel a magyar költészetet nemzeti alapra állította, reálissá tette a néptől kölcsönözött fordulatokkal, újszerű kifejezésekkel és hangulatokkal. Új tárgyakat, új érzelmeket nyitott meg a magyar lírának. Költői lantján nemcsak tomboló erővel zendül fel a hazafias líra, hanem lelkének minden rezdülése megszólal azon.
A családi lírájában a fiúi és a testvéri szeretete jut megkapó módon kifejezésre. István öcsémhez. Anyám csókja. A jó öreg korcsmáros. Szüleim halálára.
Utolérhetetlen szépséggel bontakozik ki Petőfi Sándor nemes érzelmű szerelme „Cipros lombok Etelka sírjára.” Harminc négy versből álló költemény sorozatában ezekben a sorokban a költő fajdalommal siratja elhunyt ifjú jegyesét. Majd egy újabb szerelmi vers-ciklus következik, „A szerelem gyöngyei”. Ezen negyvenöt versből álló költemény sorozatot Mednyánszky Berta gazdag gödöllői földbirtokos leányához írta. Ezen sorozatból legszebbek: Reszket a bokor, Fa leszek ha fának vagy virága. Az író 1846-ban változatos élete és utazgatása során megismerkedett Szendrei Júliával, akit még ugyanebben az évben feleségül is vett. Ezután a költő életét Júlia ragyogja be, és lelkének minden magasztos érzésével írja hozzá a szerelmi dalait. Minek nevezzelek? Pacsirta szót hallok, Szeptember végén. Ebben a költeményben a közeledő tél, a természet enyészete borongó fajdalommal tölti meg lelkét. Fél az elmúlástól és attól, hogy megszakad a szerelmük. Azonban bele nyugszik abba a gondolatba, hogy a síron túl is szeretni fogja Júliát és az örökké valóság világába helyezi át kioldhatatlan szerelmi érzelmeit. Szerelmi költeményei remekbe készült alkotások, nincs költő a Földön, aki a lélek minden rezdülését, érzelmi hullámát olyan egyszerűen és mégis olyan fennségesen, olyan megkapóan tudta volna kifejezni.
Úgyszintén lírai ereje nyilatkozik meg leíró költeményeiben és életképeiben is. Különösen szeretettel rajzolja szülőföldjét az Alföldet, mert hiszen ez a vég elláthatatlan síkvidék legjobban összhangban van szabadság-szerető lelkével. Ezek közül legismertebbek az Alföld, Tisza, A Csárda Romjai, A Pusztatélen, A Kutyakaparó, Kiskunság stb. Minden tárgyat, minden élményt művészivé tud átformálni. A természet leírásában, megelevenítésében hangulata összeolvad a természet jelenségeivel.
Elbeszélő és egyébb költeményeiben a magyar embert, a nép fiait mutatja be és maga természetes valóságukban eleveníti meg. A legkedveltebb alakjai, az alföldi csikós, az egyszerű juhászlegény és a bujdosó betyár. Ezekben az elbeszélő költeményeiben a falusi élet mindennapi eseményeit mondja el oly módon, hogy jellegzetes alakjai folytatnak párbeszédet egymással és ezen keresztül elénk varázsolja a magyar nép életkörülményeit és tiszta lelkivilágát egyszerű ütemekben. Csodálatos biztonsággal érvényesíti és egységesíti ezeket a kompozíciós elemeket de mindig megőrzi a műben a hangulat egységét és a fő benyomást. Ezt tükrözi vissza a Hűség kalapácsa, János Vitéz színes változatos mesejátéka, Falu végén kurta korcsma, Bolond Istók, és Az Apostolok.
Petőfi próza írásaival is kitűnik: Úti jegyzetek, Úti levelek. Petőfi Sándor nem csak hirdette a szabadságot, hanem ő is meghalt a magyar szabadságért 1849-ben a segesvári csatában, huszonhat éves korában, mint ahogyan ő azt kívánta a sorstól; „Ott haljak meg én a harc mezején, Ott folyón ki az ifjú vér a szívemből!”
Amíg egy magyar él a Földön, Petőfire mindig emlékezni fog, mint ahogyan ő maga a „Jövendölés” című költeményében megjósolta: „Anyám takarjon bár a szemfedél, dicső neve fiadnak sokáig örökké él!”
Forrás: A Nap Fiai. 1983 júl.-aug.