A személyét ért durva támadás kapcsán sajtószolgálatunk ma délben, 2009. október 23-án elérte Patrubány Miklóst, aki elmondta: számára nem kétséges, hogy a most rázúdított rágalomhalmazt az a nyilatkozata váltotta ki, amelyben ország-világ előtt világossá tette a Vukics Ferenc vezette Magyarok Szövetsége és a mai magyar állam viszonyát. (Ultimátum a főparancsnoknak? -  MVSZ Sajtószolgálat 3164/091022)

A Magyarok Világszövetségének elnöke elutasította azt, hogy az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc évfordulóján nemtelen politikai támadások megválaszolásával foglalkozzék, és reagálást holnap reggelre ígérte.  Azok számára kik kíváncsiak életútjának „rejtett” részleteire addig is figyelmébe ajánlja, azt a mélyinterjút, amelyet Mihályi Molnár László készített vele még 2007-ben az ITTHON számára, és amely interjút a felvidéki magyar lap mindmáig nem közölt.

Sajtószolgálatunk közzé teszi a beszélgetést, amelyet Mihályi Molnár László a szlovákiai magyar sajtó elutasítását követően, két év múltán, 2009. október 8-án hozott nyilvánosságra a Kárpáti Harsona honlapján.

 

Budapest, 2009. október 23.                                   MVSZ Sajtószolgálat

 

 

 

 

Készült: 2007.augusztus 27-én

 

Mihályi Molnár László interjúja Patrubány Miklóssal, az MVSZ elnökével

 

Tisztelt elnök úr, először is mondjon magáról, életéről, szülőföldjéről néhány szót, hogy az olvasók jobban megismerhessék! Hogyan lett az MVSZ elnöke?

 

A mai összmagyar közállapotokra jól jellemző, hogy miután négy évig voltam a Magyarok Világszövetségének elnökhelyettese, és immár nyolcadik éve vagyok annak elnöke, Felvidéken gyakorlatilag ismeretlennek számítok. És ez nem rajtam múlott. Sokkal inkább a sajtón és a politikumon. Éppen ezért kiemelten köszönetet szeretnék mondani az Itthon szerkesztőségének, hogy meg meri törni az elhallgatás falát. Tehát eddigi életutamról és családomról.

Csíki székelynek vallom magam, és lelkem ott van otthon, ahol Csíksomlyó, a Szent Anna tó és a Nyerges tető egy képzeletbeli háromszöget alkot. Ennek középpontjában fekszik Csíkkozmás, melynek védőszentjei a Szent Koronán is ábrázolt Szent Kozma és Damján, és amelyet szülőfalumnak tekintek, jóllehet nem ott, hanem a hét erdélyi szász város egyikében, Medgyesen születtem. Szüleim ekkor – 1952-ben – itt éltek, a kommunisták által kifosztva, száműzetésben. Életem első hat évét Csíkkozmáson, a nagyszülőknél töltöttem, iskolába viszont Medgyesen jártam. Miután itt nem volt magyar oktatás, szüleim úgy döntöttek, hogy német iskolába iratnak. Így esett, hogy magyarul, soha, egyetlen órányit sem tanulhattam. Kolozsváron végeztem a műegyetem villamosmérnöki karán, románul. A hetvenes évek első felében a kolozsvári magyar egyetemisták egyik vezetője voltam. Megalapítottam, és három évig főszerkesztője voltam a Visszhang nevű diákrádiónak, amely egy teljes magyar intézményrendszerré nőtte ki magát. Volt Visszhang-fogadóest, Viszhang-kórus, sőt Visszhang-focibajnokság is. A Visszhang-rádió és a fogadóestek jelentős szerepet játszottak Bartók Béla és Kodály Zoltán „csak tiszta forrásból” szemléletének, és a táncházmozgalomnak meghonosításában. Diákéveimből datál a velem egykorú Tőkés Lászlóhoz fűződő barátságom, amely igazi harcostárssággá érett, mindaddig, amíg az áldatlan magyarországi politika – huszonöt év múltán, immár az MVSZ elnökévé történt megválasztásom után – végzetesen meg nem rontotta viszonyunkat.

 

Az egyetem elvégzése után közel másfél évtizedig a szakmának éltem. Előbb egy bukaresti integrált áramkör gyárban gyakornok mérnökként, majd két év múltán Kolozsváron, egy számítástechnikai kutatóintézet első osztályú tudományos főkutatójaként és a műegyetem gyenge áramú elektronikát és mikroprocesszor technológiát oktató vendégtanáraként. 1983-ban, nagy versengésben, az általam vezetett kutatócsoport készítette el az első romániai személyi számítógépet, a latin nevű PRAE-t (ejtsd pré). Azóta ebben az országban a személyi számítógépek „atyja”-ként tartanak számon. Volt ennek azonban ára is. A szívrohamba torkolló hajtás nyomán elsőbbségünket nem lehetett elvitatni, ám munkánk igazi érvényesülését, számítógépünk gyártásba vételét, megpróbálták nyíltan elszabotálni. A Bukarestből érkezett főnökség bejelentette. „Elvisszük a számítógép terveit. Nem azért, hogy gyártásba vegyük, hanem azért, hogy más ne gyárthassa!”. Ekkor – 1985-ben – azért, hogy szellemi „szülöttünk”, a PRAE sorsát befolyásolhassam, többségében magyar fejlesztőcsapatunk érdekeit megvédhessem – munkahelyi elöljáróim tanácsára – beléptem a kommunista pártba. Életem nagy kompromisszuma, aminek azóta is hordozom priuszát. Semmilyen tisztséget nem viseltem.

1986-ban kiadói felkérésre írtam egy hétszáz oldalas, mágneses programkazetta melléklettel ellátott, román nyelvű könyvet a mikroprocesszorok belső világáról és programozásáról. Tekintettel arra, hogy ragaszkodtam nevem magyarul való írásához, és azért mert, mottóul egy József Attila idézetet választottam, a kéziratot három évig elfektették. Végül 30.000 példányban jelent meg, és egy hét alatt elfogyott. Egyes egyetemeken mai napig tankönyvként használják.

1989 decembere hozott vissza a közéletbe. December 23-án az RMDSZ egyik alapítója vagyok, majd a Nemzeti Megmentési Front egyik magyar tagja. Ebben a minőségemben vezetem Kolozsváron azt a több hétig tartó magyar-román etnikum-közi tárgyalás-sorozatot, amelynek végén – 1990 februárjától – újból magyar oktatási intézménnyé vált az Apáczai Csere János, a Báthory István és a Brassai Sámuel líceum. Részben a túlhajszolás okozta betegségem miatt, részben a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom elleni tiltakozásom jeléül, 1990 áprilisában lemondok minden politikai szerepemről, és visszavonulok. 1991 májusában az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság elnökhelyetteseként vagyok jelen az RMDSZ marosvásárhelyi kongresszusán, ahol az RMDSZ országos elnökségének szervezési kérdésekért felelős tagjává választanak. Ebben a tisztségben, amelyet közel két évig töltöttem be, legjelentősebb fegyvertényemnek azt tekintem, hogy mindvégig alakítója lehettem – Szőcs Gézával és Borbély Imrével – annak a politikai folyamatnak, amelynek  végén az RMDSZ az európai keresztény-demokrata párt, az EUCD tagjává vált, valamint azt, hogy nagy belső harcok árán csapatunknak sikerült az RMDSZ-t egy körvonalazódó etnikai párt helyett az erdélyi magyar nemzeti közösség önkormányzati intézményrendszerévé alakítanunk, amelynek volt „kétkamarás parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsában és a Szövetségi Egyeztető Tanácsban, volt „kormánya” az Ügyvezető Elnökségben, volt „államelnöke” és „kormányfője”, a szövetségi elnök, illetve az ügyvezető elnök személyében, és volt „alkotmánybírósága” a Szabályzat-felügyelő Bizottság révén. Csapatunk mindmáig legnagyobb politikai fegyverténye az erdélyi magyar nemzeti közösség önrendelkezési nyilatkozata, amelyet hatalmas csata után, egyetlen tartózkodással fogadott el az RMDSZ száz fős vezető testülete 1991 novemberében, és amely a Kolozsvári Nyilatkozat néven vált ismertté.

1992 augusztusában Tőkés Lászlót és engem választottak a Magyarok III. Világtalálkozója keretében újjáalakuló Magyarok Világszövetsége Csoóri Sándor vezette elnökségének erdélyi tagjaivá. Ezt követően önként lemondtam az RMDSZ-ben való további politizálásról, a brassói kongresszuson nem vállaltam újabb jelöltséget, és életemet ezután a Magyarok Világszövetségének szentelem. 1996 őszén előbb az MVSZ Kárpát-medencei Régiójának elnökévé, majd másnap, a Csoóri Sándor által támogatott felvidéki Dobos László ellenében, az újonnan létrehozott tisztségbe, a szövetség elnökhelyettesévé választottak.

Négy évvel később, 2000 májusában a Magyarok V. Világkongresszusa keretében zajló tisztújító küldöttgyűlésen nagy versengés alakult ki az elnöki tisztségért. Tizenkét elnökjelölt volt, közöttük Boross Péter, ex-titok-, ex-belügyminiszter, ex-miniszterelnök, Duray Miklós, Hegedűs Loránt református püspök, Maczó Ágnes, az Országgyűlés korábbi alelnöke, Pongrátz Gergely, a Corvin-köz 1956-os főparancsnoka, és a magyar közélet még hat jeles személyisége. Végül nagyon szoros, négyfordulós küzdelemben 298 szavazó küldött közül héttel voltak többen azok, akik engem kívántak a Magyarok Világszövetségének elnöki tisztségébe. Ilyen súlyú versengés árán az MVSZ elnökének legitimitása nem kicsiny.

Azóta is Kolozsváron élek, Budapesten szolgálok. Mint korábban is mindig, a Magyarok Világszövetségében munkámat ellenszolgáltatás nélkül végzem. Jövedelmem, mint egész eddigi életemben, szakmám gyakorlásából származik. Jelenleg abból a számítógépes cégből, amelyet számítástechnikai kutató kollegáimmal 1990-ben alapítottunk, és amelyet többségi tulajdonosként magam vezetek. A cég ügyviteli szoftvereket fejleszt.

Feleségem, Zsigmond Emese az összmagyar vonatkozásban legnagyobb példányszámú, Kolozsváron megjelenő gyermekirodalmi lapok, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője, 1990. óta. Fiúnk Miklós egyetemet végzett és ugyancsak Kolozsváron él. Két lányunk, Csilla és Anna még egyetemi hallgató.

Mintha az elmúlt időszakban kevesebbet hallanánk (olvashatnánk) a Magyarok Világszövetségéről. Ez azt jelenti, hogy szerényen visszahúzódtak a pártoskodó csatározásoktól, avagy valami más miatt nincsenek híreink?

Távolról sem. A Magyarok Világszövetségében élénkebb tevékenység folyik, mint valaha. A rejtély megfejtését ugyanabban kell keresnünk, mint az első kérdés esetében.

A magyar állampolgárság visszaadásáért folytatott kitartó harcunk, a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetének elkészítése, már 2000-ben végképp ellenünk fordította a rendszerváltó ígéreteiket semmibe vevő magyarországi pártokat. Ennek kézzel fogható eredménye: költségvetési támogatásunk teljes lenullázása, a magyar diplomáciai testület szolgálati úton történő bevetése az MVSZ hírnevének módszeres és összehangolt rombolására, szinte hermetikus hírzárlat, évekig tartó hatósági zaklatás, mely huszonnégy ellenünk folytatott perben csúcsosodott ki – amelyeket sorra és kivétel nélkül, megnyertük.

A felvidéki magyar sajtó és különösképpen a felvidéki magyar politikum nem nézte jó szívvel a Benes dekrétumok eltörléséért folytatott nyílt harcunkat. Talán ismeretes az Itthon olvasói előtt, hogy a Magyarok Világszövetsége vitte be az európai nagypolitika tudatába azt, hogy nem csak Csehországból elűzött szudétanémetek számára jelent gondot a benesi dekrétumok továbbélése, hanem azok még 2002-ben is szedték áldozataikat a szlovákiai magyarok között. Miután 2001-2002-ben, akkor amikor még nem voltak magyar tagjai az Európai Parlamentnek, a Magyarok Világszövetsége összesen hat alkalommal rendezett nyilvános meghallgatást, szemináriumot, nemzetközi sajtótájékoztatót és vitanapot Strasbourgban és Brüsszelben, a benesi dekrétumok hatályon kívül helyezését követelve. A magyar sajtó mindezt nagyon szűkszavúan továbbította, olyannyira, hogy a magyarok döntő többsége abban a tévhitben él, miszerint Orbán Viktor vetette volna fel először a benesi dekrétumok kérdését, 2002 tavaszán.

Ilyen körülmények között a felvidéki sajtó is a Magyarok Világszövetségének az elhallgatását választotta. Különösen később, a december 5-i népszavazás után, legfönnebb akkor adtak rólunk hírt, ha mondvacsinált botrányokról számolhattak be.

Ennek ellenére jelentős dolgokat műveltünk a 2004-es népszavazás óta. Megalkottunk a trianoni országcsonkítás utáni első, egyetemes magyar személyi igazolványt, a honlevél igazolványt, amely tovább lép a státustörvény által létrehozott Magyar Igazolványnál, hiszen nem csak a Kárpát-medence elcsatolt területein élők válthatják ki, hanem mindenki, aki magát magyarnak vallja, bárhol éljen a világon. Életre hívtunk egy világszerte terjesztett színes havilapot, amelynek szellemisége közeli rokonságot mutat az Itthon-éval, a HONLEVÉL újságot. Életre hívtunk egy internetes televíziót, az Árpádhír Világtelevíziót. Csak példaként említem, hogy ez a televízió volt az egyetlen, amely élő közvetítést adott 2006. szeptember 17. és október 23. között a Kossuth téri folyamatos tüntetésről. Ugyancsak egyetlen volt ez a televízió, amely 2006. december 30-án Gyergyószentmiklósról élőben közvetítette az első Székelyföld-Magyarország válogatott jégkorongmérkőzést. Az ÁrpádHír honlapján – www.arpadhir.hu – bármikor megtekinthető minden eddig sugárzott műsor.

Arról is kevés hír született, hogy Mikulás napja és Nagypéntek között, a Deport’56 kezdeményezése nyomán a Magyarok Világszövetsége népszavazási aláírásgyűjtést folytatott a budapesti Szabadság téri szovjet emlékművet életben tartó, 1945. évi IX. törvény hatályon kívül helyezéséért. Vállalkozásunk teljes sikerrel járt. Egyrészt sikerült összegyűjteni az ügydöntő népszavazás kiírásához 210.000 aláírást. Másrészt egy kockázatoktól nem mentes, éles taktikai csatát nyertünk a sunyi eszközöket bevető Gyurcsány-kormánnyal szemben. Ennek eredményeképpen az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a törvényt, anélkül, hogy a költséges népszavazást kikényszerítettük volna. Elég volt annak szándékával való tényleges fenyegetőzésünk, az összegyűjtött állampolgári aláírásokban rejlő gyúanyag. A népszavazási aláírásgyűjtés során fény derült arra, hogy annak idején, a szovjet emlékmű felállításakor törvénytelenül bontották el a Szabadság teret ékesítő Ereklyés Országzászlót. Ezért mozgalmat indítottunk a törvénytelenség megszüntetésére, az Ereklyés Országzászló helyreállítására. A Szabadság téren áll és farkasszemet néz a szovjet emlékművel az általunk felállított Ereklyés Nemzetzászló Jel, amely alá szépen gyűlnek az ereklyék. Ott van már az Aradi Vértanúk vesztőhelyéről hozott vérrel megszentelt anyaföld, és szeptember 1-én elhelyezzük a Vereckei-hágóról hozott föld-ereklyét is. Azt hiszem, nem állok távol az igazságtól, ha kijelentem, hogy az idegen hatalmi szimbólum, a Szabadság téri szovjet emlékmű ideje lejártához közeledik.

Kiadtuk Kéri Edit könyvét, Kik lőttek a Kossuth téren 1956-ban? címmel, amely feltárja, hogy kik voltak azok a gyilkosok, akik 1956. október 25-én, a Véres Csütörtökön másfél órás sortűzzel kioltották több mint ezer fegyvertelen magyar polgár életét, és akiket mindmáig nem ért utol az igazságszolgáltatás. A sortűz legfőbb parancsnoka Apró Antal volt, Gyurcsány Ferenc jelenlegi feleségének nagyapja.

Mindezzel csupán parányi részleteket villantottam fel a Magyarok Világszövetsége szerteágazó tevékenységének utolsó évéből. Ha valakit ez a kérdés behatóbban érdekelne, írjon sajtószolgálatunk címére – mvsz.sajtoszolgalat@gmail.com –, és elektronikus levélben elküldjük számára a múlt évi közhasznúsági jelentésünk teljes szöveges beszámolóját.

Végső következtetésként el kell mondanom: a magyarországi többpárti diktatúra egyik fontos ismérve, hogy a közéletben csupán a parlamenti pártok, és nyilvános vagy titkolt bolygópártjaik, valamint álcázott vazallus-szervezeteik jutnak szóhoz. Ha egy valóban független civil szervezet – legyen az akár a világ legnagyobb magyar civil szervezete – szeretne a társadalomhoz egy üzenetet eljuttatni, legkevesebb, hogy népszavazást kell kezdeményeznie. Ha sikerül kitűzetnie a népszavazás napját, akkor két hónapig szóhoz jut a pártdiktatúra sajtójában.

Amikor ezt mondom, sietek leszögezni, hogy most, amikor újtára indítjuk a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért folytatott második népszavazást, akkor azt nem a kommunikáció kedvéért tesszük, hanem a nemzetünk előtt felkínálkozó újabb esély kihasználásáért, és ügydöntő szándékkal.

A kettős állampolgárságról tartott 2004. évi népszavazáskor mind a kérdésfelvetést, mind a kudarcot az MVSZ bűnéül igyekeztek sokan felróni. Mi erről az ön véleménye, és milyen esélye lehet egy újabb népszavazásnak? Nem tart attól, hogy a népszavazás intézménye a Magyar Köztársaságban (szándékosan nem mondok Magyarországot) kezd nevetségessé válni, ami talán ama három évvel ezelőtti ellenpropagandával kezdődött?

Még a „mai” Magyarországon is, ahol a történelmi magyar alkotmány helyén még midig egy testidegen, a kommunista Moszkvából 1949-ben importált és azóta toldozott-foldozott tákolmány a legfőbb törvény, a legfelső hatalom a népfelség, amely bizonyos esetekben közvetlenül fejti ki hatását, ügydöntő népszavazás formájában. Ha ilyen körülmények között bárki ellehetetleníti, vagy lejáratja a népszavazás intézményét, az alkotmányellenesen cselekszik. Aki ezt teszi, az a hatalom elbitorlója.

 

Az, hogy a FIDESZ népszavazási kezdeményezései körül a mostani tragikomikus huza-vona kialakulhatott, éles surlófénybe állítja a politikai pártokat. Ezek a pártok voltak azok, amelyek önfeledt hangulatú, kétharmados többségű ülésen ilyen gyalázatos népszavazási törvényt fogadtak el. A törvény azért ilyen, hogy lehetőleg senki se juttathasson, a pártok összekacsintó beleegyezése nélkül, bármely kérdést népszavazásra. Nekik a nép nem cél, hanem csupán eszköz, hivatkozási eszköz. A magyarországi pártok most a másnak ásott veremben vergődnek. Netán fetrengenek?

 

Az első népszavazási kezdeményezésünkről, annak folyamatáról igen hasznos tudni:

·        A Magyarok Világszövetsége 1995-2004. között kimerítette a politikai befolyásolás teljes eszköztárát, mégsem tudta a magyarországi pártokat rávenni, hogy beváltsák 1989-ben tett rendszerváltó ígéretüket, mely szerint alkotmányban rögzítenék a külhoni magyarok magyar állampolgársághoz fűződő jogát. Ezek után, a jogállamban lehetséges utolsó eszközként nyúltunk a népszavazáshoz.

·        A kérdés azért volt ilyen, mert minden fogalma mögött törvényi cikkely állt. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy a népszavazás jogi útvesztőkkel teli rögös útját – Országos Választási Bizottság, Alkotmánybíróság, Országgyűlés, köztársasági elnök – végig lehessen járni. Ez az oka annak is, hogy most, amikor másodszor kezdeményezünk népszavazást a magyar állampolgárság visszaadásáért, most ugyanazt a kérdést tesszük fel: „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról...” Így a hatóságok sem találhatnak benne kivetni valót, az ellenség is nehezebben talál majd riogató hazugságokat, hisz az idő sorra megcáfolta azokat, a támogatók pedig bizonyosak lehetnek afelől, hogy ebben a kérdésben a döntés az ő szavazatukban van.

·        Végül arról, hogy jól tettük-e fel a kérdést? Mindenkinek emlékezetébe ajánlom, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson az anyagi eszközeitől teljesen megfosztott Magyarok Világszövetsége legyőzte az alkotmánysértő módon, közpénz-milliárdokkal kampányoló Gyurcsány-kormányt. Igaz, hogy győzelme nem volt ügydöntő erejű, de mégiscsak győztek az IGEN-ek. És ez nem a pártokon múlott, hiszen a kormány valamennyi hazugságára nem a pártok, hanem az MVSZ adta meg a cáfolatot, vívta meg a kommunikációs csatát.

 

Az MVSZ idén tavasszal hat hónap alatt, sorozatos konzultációk után, négy lépcsőben hozta meg döntését arról, hogy második népszavazást kezdeményez a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért. A végső döntést a Küldöttgyűlés hozta meg, májusban, a Székelyföldön megtartott ülésén, elsöprő többséggel. Tekintettel arra, hogy minden párt jóelőre ellene szegült a kezdeményezésnek, a Küldöttgyűlés előírta a fokozott körültekintést. A döntés szerint, amint az Alkotmánybíróság „zöld fényt” ad kezdeményezésünknek – várhatóan szeptember során –, elkezdjük az aláírásgyűjtést. Ám csak akkor adjuk le a begyűjtött aláírásokat, és visszük ügydöntő népszavazásra a kérdést, ha a törvény által előírt 200.000-nél ötször többet, azaz egymillió támogató aláírást sikerül négy hónap alatt Magyarországon összegyűjtenünk. Ekkor, és csakis ekkor! Ha meglesz az egymillió aláírás, akkor lesz három millió IGEN szavazat is!

 

Miből gazdálkodott a MVSZ, miből tartotta fenn magát korábban, és milyen forrásai vannak jelenleg? Hogyan befolyásolja ez a szervezet célkitűzéseit?

A Magyarok Világszövetsége 1938. augusztus 18-án bekövetkezett megalapításától kezdve 2000. december 31-ig mindvégig részesült a magyar állam adófizetőinek pénzéből, a működéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítottak voltak. Ez így volt még a kommunizmus évtizedei alatt is. 1992. után az MVSZ-nek szerzett jogává vált, az országos költségvetés önálló tételeként, a mai értékben kifejezve, mintegy fél- és egymilliárd forint közötti, évi támogatás fölött rendelkezni. Ettől a szerzett jogától fosztotta meg – máig tartóan – egy előzetes figyelmeztetés nélkül, puccsszerűen előkészített, és szabálytalan országgyűlési eljárással meghozott döntés, 2000. decemberében. Az ekkor már egyre nyilvánvalóbbá váló magyarországi többpárti diktatúra, ekként büntette meg azt a szervezetet, amely nem volt hajlandó behajtani fejét a pártdiktatúra igájába, amely ragaszkodott az alapszabályába foglalt párt-függetlenséghez. És ekként „köszöntötte” az MVSZ első külhoni magyar elnökét.

         Akkor az MVSZ több mint harminc jól képzett, fizetett alkalmazotti gárdával működött. Őket egyik napról a másikra utcára kellett tennünk. Még így is, amíg az MVSZ napi egymillió forintot fogyasztó gépezetét „leállítottuk”, adósságunk százmillió forintra ugrott. Ezek után évekig, az adósságok teljes körű törlesztéséig, fizetett alkalmazottak nélkül, a választott tisztségviselők és lelkes önkéntesek munkájára alapozva végeztük feladatunkat. Képzeljék el a Magyarok Világszövetségének elnökét, mely tisztségről 1992-ben a Magyarok III. Világtalálkozóján, néhai Antall József miniszterelnök így nyilatkozott: míg a magyar miniszterelnök csak lélekben lehet tizenötmillió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke valóban tizenöt millió magyar elnöke. A 2000 decemberében bekövetkezett megvonás után az MVSZ elnöke titkárnő, asszisztens és gépkocsivezető nélkül. Csak a jogászt és a könyvelőt tartottuk meg azért, hogy a meg-megújuló hatósági zaklatások – rendőrség, ügyészség, adóhatóság – ellen védekezzünk. A politikai támadásokat magunk hárítottuk.

         Működésünkhöz és számottevő programjainkhoz a szükséges anyagiakat önerőből teremtjük elő. Elsősorban működtetjük a birtokunkban levő vagyont. Ebből évi ötven-hatvan millió forint jövedelemre teszünk szert. Szellemi termékeinkből – könyvek, filmek, találmányok, stb. –, a tagdíjakból, céladományokból és pályázatokból kikerekedik még egyszer annyi. A közpénzek felhasználása nélkül lebonyolított népszavazás és a Magyarság és a Kelet című, Magyarok VI. Világkongresszusa beszédes példája annak, hogy így is lehet. Nem kell hozzá csak hazafias elkötelezettség és sok-sok közcélra felajánlott munka.

         Ha meglenne költségvetési támogatásunk, kétségtelenül megsokszorozódna magyarság-szolgálatunk hatásfoka. Ám nem panaszkodunk, mert így, anyagi eszközöktől megfosztva, valóságos politikai vesszőfutássá tett élettel is, többet valósítottunk meg, mint azelőtt milliárdok és pártos támogatások birtokában.

 

A tömegtájékoztatásban a MVSZ a partvonalon túlra került, a kispadra, mintha nem vennék komolyan, hogy még labdába rúghat. Beszéljen a Világszövetség céljainak súlypontjairól, fő feladatairól! Mit szeretnének elérni, és hogyan?

A globalista iga alá hajtott magyarországi többpárti diktatúra és a teljes mértékben befolyása alatt álló sajtó nem tud mit kezdeni, egy önállóságához, és elveihez ragaszkodó magyar szervezettel. Megoldás az össztűz, és a teljes hírzárlat, megfelelően váltakozó adagolásban. Különösen akkor, ha az a bizonyos szervezet nem csak jelszavává teszi, hanem életének mindennapos gyakorlatába is ülteti Tamási Áron jelmondatát: Aki embernek kevés, az magyarnak alkalmatlan!

2000 óta az MVSZ-nek van programja, amelynek tömör foglalata így hangzik: HAGYOMÁNY-TUDÁS-ÚJJÁSZÜLETÉS. Értékes hagyományainkat ápolva, a tudás eszközeit használva szolgáljuk nemzetünk újjászületését.

Az MVSZ mostani szervezeti életében mindenek fölött áll az értékrend. Az alapvető értékekből fakadnak az elvek, az elvekből a célok, a célokból a feladatok. Engedje meg, hogy idézzem Alapszabályunk azon részeit, amelyek a minden magyar számára elérhető honlevél igazolványban is benne foglaltak:

·        Alapvető értékek. A Magyarok Világszövetsége a magyar közösségek legalapvetőbb értékeinek az igazságot, a méltányosságot és a tisztességet tekinti, melyek akkor érvényesülhetnek, ha áthatja e közösségeket a szolidaritás, a szeretet és az életigenlés. E nélkül a magyar közösségek gyarapodását nem tartja elképzelhetőnek.

·        Alapelvek. A Magyarok Világszövetségének első számú alapelve, hogy azon személyek, akik magukat magyarnak vallják, a magyar kultúrához taroznak, a többi magyarral sorsközösséget vállalnak, közös értékeiket és érdekeiket a leghatékonyabban nemzeti egységben őrizhetik és védhetik meg. A Magyarok Világszövetségének második legfontosabb alapelve az élet védelme, a család- és gyermekvédelem. A Magyarok Világszövetségének világnézeti alapelve, hogy az egyén szabadsága csak a közösségben kap értelmet és kaphat védelmet. A Magyarok Világszövetségének politikai alapelve az önrendelkezés elve, mely minden ember született minőségéből, az emberi méltóságból fakad.

·        Célok. A Magyarok Világszövetségének legfőbb célja a magyar nemzet világméretű egységének megjelenítése, ezen belül a magyar önazonosság megőrzése és a nemzet épülése. A Szövetség meghatározó célja a nemzet egységének megteremtése az önrendelkezés elvének alapján. Célja a magyar nemzet számbeli növekedése, a család és gyermek megvédése, gazdasági és kulturális gyarapodása. Célja, hogy a magyarok egyéni, közösségi, kulturális és szociális, politikai és gazdasági jogai, valamint nemzeti önazonossága biztosíttassanak nemre, vallásra és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, bárhol is élnek.

·        Első számú feladat. Befolyást gyakorolni annak érdekében, hogy a magyar állampolgárság az azt igénylő minden magyart, alanyi jogon illessen meg. 

 

Ön szerint miért nem udvarolnak a pártok a Világszövetség háza táján, mert azért azok szavazatokat akarnak nyerni, és rendszerint megkörnyékeznek minden lehetséges szavazóbázist?

A Magyarok Világszövetségét fölösleges megkörnyékezni. Elsősorban azért, mert a Magyarok Világszövetsége egy világos képlet: világnézete nem változik választási ciklusonként. Másodsorban azért, mert a Magyarok Világszövetségének nincs szavazóbázisa. A Magyarok Világszövetségének tagjai és hívei vannak, akiket a magyar nemzet iránti elkötelezettség fog egybe. Szövetségünk szemben áll azokkal, akik számára a magyar nemzet nem érték, és egy irányba halad azokkal, akik számára nemzetünk szolgálata legfőbb cél és feladat. Mindez ma a napnál is világosabb pártok és szavazók számára egyaránt. Fölösleges tehát az MVSZ-re kortes-szerepet szánni. Úgy sem lehet.

De van ennek más, a fentinél lényegesebb oka is. Sokak számára megdöbbentő dolgokat kell mondanom. A magyarországi pártok pontosan tudják, hogy a mai Magyarországon nem a választók akarata dönti el a választások eredményét, Tudják, hiszen ők hozták, közös egyetértésben azt a választási törvényt, amely teljesen alkalmatlan arra, hogy segítségével demokratikus választásokat lehessen rendezni ebben az országban. Ezzel a törvénnyel akár egymillió szavazatot is el lehet csalni, anélkül, hogy ez bárkinek feltűnne. Ez a törvény az ezredéves magyar jogállam szégyene.

A mai Magyarországon nincs tehát szüksége a pártoknak „pártfogókra”. A magyar adófizető polgároktól beszedett, és önmaguknak leosztott milliárdokkal „egymás között intézik” a hatalmi berendezkedést.

Elhihetik amit mondok, hiszen koronatanú vagyok: a kommunizmus bukása óta a Magyarok Világszövetsége volt az egyetlen, aki – éppen a december 5-i népszavazás során – végigjárta a választási törvény jogorvoslati lehetőségeit. Panaszunkat a Legfelső[1] Bíróság megalapozottnak találta, és megsemmisítette az országos eredményt. Ez a törvénynek alig nevezhető tákolmány pedig még ilyen esetben is megakadályozhatja a szavazatok újraszámlálását...

 

Van-e ön szerint a pártoknak (vagy valamelyiknek) egészséges nemzetstratégiája? Egyáltalán milyen legyen egy magyar nemzetstratégia?

Viszontkérdéssel válaszolok: Lehet-e nemzetstratégiáról beszélni ott, ahol a pártok színeiben megválasztott 386 országgyűlési képviselő minden évben négy hónapon keresztül vitázik az állami költségvetésről, és miközben „rettenetesen” összeszólalkoznak pár millió forintos tételek fölött, aközben tizennyolc év alatt egyiküknek sem jut eszébe megkérdezni, hogy a költségvetésben szereplő 1000 milliárd forintos kamatot kinek, meddig és miért kell fizetni? Ma nincs Magyarországon olyan parlamenti párt, amely számára a nemzet szolgálata fő feladat lenne. A nemzet iránt elkötelezett pártot arról lehet majd megismerni, amely azzal kezdi országgyűlési tevékenységét, hogy élére állítja a magyar államadósság kérdését.

Továbbmenve el kell mondanom: nemhogy nemzetstratégia nincs, még egy nemzeti minimum elfogadására sem hajlandók a mai magyarországi pártok. 2006-ban a Magyarok Világszövetségének Elnöksége kidolgozta, és több lépcsős döntéshozatal során elfogadta Magyar Nemzeti Minimum című dokumentumát, amelyet – amint azt neve is mondja – az a legkisebb közös nevező, amelynek minden párt programjában jelen kellene lennie. Megtekinthető az MVSZ honlapján (www.mvsz.hu/mnm). Példaként említem, hogy a Magyar Nemzeti Minimum 5.§ 1. pontját a benesi dekrétumok kényszerítő erejével Magyarországra áttelepített felvidéki magyarok kisemmizése ihlette. A „mai” Magyarország hatvan évvel ezelőtt, a Párizsi béke aláírásával kötelezte magát arra, hogy kártalanítja, azokat a Csehszlovákiából áttoloncolt magyarokat, akiknek ottragadt vagyonával megfizette a békeparancs által Csehszlovákiával szemben rá rótt 50 millió dolláros hadisarcot. Vállalt kötelezettségét a „mai” magyar állam hatvan év múltán sem teljesítette, annak ellenére, hogy időközben a kárvallottak közül már sokan nem élnek, és annak ellenére, hogy alkotmánysértő mulasztására az Alkotmánybíróság hét éves időközzel, már két ízben figyelmeztette, és annak megszüntetésére kötelezte.

 Ami pedig egy lehetséges hatékony nemzetstratégiát illet, kulcsszavakban így foglalnám össze: a magyar nemzet egységének helyreállítása (magyar állampolgárság visszaadása) és a kisebbségben élő magyar nemzeti közösségek autonómia-harcának következetes támogatása, a történelmi magyar alkotmány jogfolytonos helyreállítása, középpontjában a Szent Korona értékrenddel, stratégiai partnerkeresés Európában és Ázsiában (Arccal Európa felé, de szívünkben Ázsia minden zsongásával.), tudásközpontú nemzetfejlesztés, a Bartók-modell érvényesítése a kultúra terén.

 

Hogyan értékeli azt a helyzetet, hogy a magyar pártok Szlovákiában és Romániában (MKP, RMDSZ) kormányzati szerepet vállaltak?

Az MKP és az RMDSZ a következő okok miatt kerülhetett kormányzati pozícióba az elmúlt években Szlovákiában, illetve Romániában:

·        A két kisantant ország szeplőinek leplezéséért – a gyilkos szándékú, emberi jogokat tipró, magyarellenes benesi dekrétumok életben tartása Szlovákia esetében, Románia esetében pedig a nagyhatalmakkal 1919-ben kötött szerződés folyamatos megszegése, hiszen Románia ekkor, még Trianon előtt kötelezettséget vállalt arra, hogy Székelyföldnek autonómiát biztosít;

·        A globalista erők, és ezen belül jelesül az Európai Unió azon tagországainak önös érdekű, burkolt és lényegmegkerülő kegye folytán, amely erők felelősséggel tartoznak Trianonért, a világtörténelem legigazságtalanabb békediktátumáért;

·        A felvidéki és az erdélyi magyarság nyolcvan év alatt megszenvedett és kiérlelt közösségi összetartása okán, aminek eredményeként e közösségek részvétele a választásokon messze meghaladta az országos átlagot.

 

Most, miután Szlovákia és Románia bekerült az EU-ba, anélkül, hogy lényegében feladta volna a magyarság asszimilációjára törekvő nemzetállami politikáját és törekvéseit, most az MKP-ra és az RMDSZ-re nincs többé szükség kormányzati pozícióban. 

 

Visszatérve a Magyarok Világszövetsége helyzetére. Sok bírálat érte a szervezet vezetésének megválasztását. Hogyan lehetne elérni, hogy ez a világ magyarjainak egy tömegeket képviselő, hiteles és tekintélyes nemzetközi szervezete legyen? Gondoltak-e arra, hogy kik, hogyan kapjanak szavazati jogot a közgyűlésben (területi elv, kollektív tagság v. egyéni, delegáló szervezetek taglétszáma avagy egyéb szerint ). Készül-e ilyen irányú módosítás?

A Magyarok Világszövetségének tisztújításáról már szóltam. Bírálat alig érhette ennek okán a szervezetet és mai vezetőit. Mint tudjuk, azok akik képtelenek voltak a választás realitásait elfogadni – közöttük valamennyi megválasztott felvidéki tisztségviselő is, vezényszóra – egy azonnal hírhedtté vált közleményt adtak ki az elnökválasztás másnapján: „A választások ugyan demokratikusan zajlottak le, a folyamatot és annak eredményét azonban ennek ellenére sem tudjuk elfogadni.”, ezért felfüggesztjük tevékenységünket... Ha ekkor akadt volna Magyarországon egy közjogi méltóság, mondjuk miniszterelnök, köztársasági elnök, netán az Alkotmánybíróság elnöke, aki megszólaljon, és annyit mondjon: „De Uraim, ez a gondolat összeegyeztethetetlen Magyarország társadalmi berendezkedésének demokratikus alapelvével...”, akkor nem következett volna be az MVSZ elmúlt „hét szűk esztendeje”, és lehet, hogy Gyurcsány Ferenc sem jutott volna soha hatalomra.

A Legfelfőbb Ügyészség négy éven keresztül perelte a Magyarok Világszövetségét, a 2000-es választások megsemmisítését kérve, mondván, hogy az egyes országokban vélhetően szabálytalanul választották meg a küldötteket. A Legfelső Bíróságon az MVSZ győzelmével végződött per során egyedül Szlovákiában derült fény szabálytalan a küldöttválasztásra. Ám tekintettel arra, hogy az elnökválasztás eredményének bejelentése után a szlovákiai küldöttség egyemberként vonult ki a küldöttgyűlésről, a bíróság számára is nyilvánvaló volt, hogy a szlovákiai küldöttek szavazatai nem befolyásolhatták az eredményt, hiszen magatartásuk szerint, ők valamennyien a megválasztott elnök ellen szavaztak. A Magyarok Világszövetségében az egyes országokat megillető küldöttek helyét 1996. óta két tényező befolyásolja: az adott országban élő magyarok lélekszáma, és az adott országban élő MVSZ tagok száma. A két tényező egyforma súllyal bír. Az egyik a Magyarok Világszövetségének azon törekvését tükrözi, hogy minden magyar érdekképviseletévé váljék, a másik pedig azt a realitást domborítja ki, hogy az MVSZ mégiscsak egy társadalmi szervezet, amely elsősorban tagjainak akaratából testesül meg. Példaként megemlítem a Kárpát-medencei küldöttek országonkénti létszámának alakulását, az oly sokszor emlegetett „erdélyi gőzhenger” létrejöttét. Miután az erdélyi magyar nemzeti közösség lélekszáma nagyobb a többi elcsatolt területek magyarjainak összlélekszámánál, és miután a Magyarok Világszövetségének Erdélyben háromszor annyi tagja van, mint a többi utódállamban együttvéve, Erdélyt 62 küldötthely kellett volna megillesse a 100-ból. Ám Erdély leadott négy helyet a kisebb országok – Kárpátalja, Horvátország, Szlovénia – küldöttszámának növelésére, és maradt 58 küldöttel.

Miután ebben a képviseleti elvben megvalósul mind az MVSZ tagjainak (több mint ötven országban hétszáz tagszervezet, és több mint tízezer egyéni tag), mind a magyar nemzeti közösségeknek arányos képviselete, kérdésére válaszom, hogy mindez az MVSZ-ben már több mint egy évtizede valóság. Ám miután életünk folyamatosan alakul, a kérdés mostani felvetése új gondolatokat szül.

Említettem már, hogy idén ősszel elkezdjük a Magyarok Világszövetségének eddigi legnagyobb vállalkozását, amelynek célja egymillió aláírás összegyűjtése a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért kezdeményezett második népszavazásra. Ám ezúttal nem csak Magyarországon gyűjtjük majd az aláírásokat, hanem a világ minden magyar közösségében. Nem mintha ezek a külhoni magyar aláírások „de iure” befolyásolnák az eredményt, hanem azért, mert mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy ebben a sorsdöntő négy hónapban egyszerre dobbanjon minden magyar szíve. Azt is tudni kell, hogy ebben az összmagyar megmozdulásban még két másik kérdésre is gyűjtünk aláírásokat. Az egyik ezt kérdi: Akarja-e Ön, hogy a Szent Korona eszmén (értékrenden) alapuló történelmi alkotmányt alkotmányozó nemzetgyűlés helyezze vissza jogfolytonosságába? A másik pedig így szól: Akarja-e, hogy a csalással, a magyar nemzet megtévesztésével hatalomra jutott képviselők és kormány soha, sehol ne maradhassanak hatalmon? E két kérdésben a „mai” Magyarországon nem lehet népszavazást kiírni. Ezért közvélemény-kutató, közvélemény-alakító szerepük van.

Számunkra nem kétséges, hogy ezekkel a kérdésekkel végig kell házalnunk minden magyar falut, minden városi magyar közösséget. Nemzetünknek jelenlegi elesett állapotában ezt meg kell tennünk, mert tudnunk kell, hogy kik azok, akikre a magyar nemzet ebben a globális fenyegetettségében számíthat?

Az Ön kérdése arra késztet engem, hogy a jövő évben, a Magyarok Világszövetsége alapításának 70. évfordulóján megrendezésre kerülő Magyarok VII. Világkongresszusára új képviseleti arányokat fogadjunk el. Javasolni fogom, hogy háromezer küldötthelyet hasonlóképpen súlyozva osszuk le országonként. Egyrészt az egyes országokban élő magyar közösségek lélekszáma szerint, de az MVSZ tagok országonkénti száma helyett, második tényezőként alkalmazzuk a mostani sorsdöntő összmagyar aláírásgyűjtés során településenként és országonként begyűjtött aláírások számát.

Az erkölcseiben megtisztult, és mára bizonyíthatóan önzetlen nemzetszolgálatra szegődött Magyarok Világszövetsége bízik abban, hogy a magyarok felismerik benne és ténykedésében azokat a valós magyar értékeket, amelyek nemzetünknek a népek történetében különleges szerepet juttattak. És akkor a Magyarok Világszövetsége a magyar nemzetnek nem csak hiteles és legitim, hanem erős és tekintélyes képviselője is lesz.

Budapest- Kolozsvár, 2007. augusztus 27-én

Patrubány Miklós

(beszélgetett: Mihályi Molnár László Szepsi-Kolozsvár hírlánc. Közzé téve 2009. október 08. csütörtök, 14:54)

[1] A „mai” Magyarországon ennek a testületnek a hivatalos neve Legfelsőbb Bíróság amely elnevezés magyartalansága ordító.