Padányi Viktor

MEGYÜNK-E MÁR BAJTÁRS?...

Amikor csörömpöl körülötted a gyár,

Amikor lelked lopva hazajár,

Mert itten lassan szétőrli a Gép...

Mikor álmaidban felrévül a kép,

Amelyen fegyveres, sisakos katonák

Ritmusa dübörög kaszárnyakapun át,

Mikor fáradt vagy, fogytán a hited,

Mondd, bajtárs, ilyenkor fáj a szíved?

Mondd, Bajtárs, borzong-e benned a bánat,

Amikor jajgatni hallod a hazádat,

Amikor bennünket sikoltva hívnak,

Mikor odahaza magyarok sírnak,

Amikor szenvednek a hozzánk hívek,

Mikor börtönökről szólnak a hírek,

Mikor őrjöng otthon száz gyűlölt bakó,

Mikor eszedbe jut négy véres karó

Újvidék piacán...

Mondd, Bajtárs, mikor tudod, hogy várnak,

Mondd, Bajtárs, borzong-e benned a bánat?

Mondd, csordul-e még ki könny a két szemedből,

Amikor nemzeted bús himnusza zendül,

És a fájdalomból maradt-e benned

Valami, ami tűr, ég, fáj és szenved,

Amit ébren talál a leszámolás,

Amelyen keserű, megkínzott szíved

Majd kamatostul mindent megfizet?

Mert ha így van, Bajtárs, sóhajos melledre

Hadd üljön a bánat kínzóan, szenvedve,

A torkodra szökő fájdalom hadd fájjon,

Acélkarmával a kín hadd vájjon,

Ne bánd, ha mocskos vagy, söprögető cseléd,

Összevágott szájjal álld tovább a cserét,

Dugd el a lelkedet valahová mélyen,

És várj, Bajtárs, némán, dermedten, keményen!

Mert eljön az idő. A várvavárt óra,

S a mi szánkon, Bajtárs, ne csendüljön nóta.

Nekünk nem kellenek lelkesítő szavak,

Rendbe-sorba állnak újra majd a hadak,

Fellángol újra a senyvedő zsarátnok,

Az istent-idézők, humanisták, szentek,

Békeapostolok, megbocsájtó lelkek,

Könyörgés, sikoltás, meakulpa-ének...

Pusztulni kell az idegen szemétnek!

Minket nem hat meg majd az elkésett bánat,

Aki magyart gyilkolt, annak nincs bocsánat!

És jöhet majd tűz, gáz, nem számít az élet,

Jöhet rombolás, atom, utolsó ítélet,

Jöhet dögvész, halál, temetetlen halom,

Vér... Sár... bánat... pokol, őrjöngő fájdalom,

Hiszen — otthon síró édesanyánk vádol,

Tiprott menyasszonyok gyalázata lángol,

Vádol kisgyermek sovány, vézna karja... 

-- Csak még egyszer zengjen a riadó hangja,

Csak még egyszer puskát markoljon a kezünk,

Bajtárs! Akkor — megyünk!