Tomory Zsuzsa

MAGYAR ŐSVALLÁSUNK ALAPELEMEINEK

RÖVID VÁZLATA

Őseink vallása az igazság és szeretet teremtő egysége és annak élése. Minden szavuk, minden jelképük mögött a Teremtés legmélyebb ismerete volt, melynek minden szála az Ég Urához vezetett, s Vele alkotott egységet a szeretet erejével. Minden tudásukat nyelvük szerkezetébe is beleépítették. A korábbi mondat nyelvünk következő összefüggésében nyilatkozik meg: szer (egymás közötti kapcsolat) – szerez (teremt) – szeret (ehhez nem kell magyarázat…). Minden, amit Istenről tudnunk kell, nyelvünkbe van ágyazva, s ez ősiségük legfőbb bizonyítéka. Vegyük csak a Biblia teremtéssel kapcsolatos részének egy mondatát: “… és Isten lelke lebegett a vizek felett….” Magyar nyelvünk ezt a tudatot a következőképpen adja át: Élő lelke lebegett a lé felett. Tudták, hogy az él – lé gondolatpáros anyagi megfelelőlje az élet alapja, melynek további gondolatpárosa az ezen nyugvó élet -- lélek. Lélek elevenít minden élőlényt. Isten Élő nevét ma is használjuk, amikor az Élő Istenre esküszünk. Istenünk tehát nem a természeti erők vak játéka, hanem az azokat irányító Élő Isten, ki az élet erejével egyéni életünknek is része.

E földi elindulásunk szent helyének, Tündérkertjének a Csallóköz emlékét őrizték meg hagyományaink, ahol minden csupa fény, ahol mindenki széppé változik. Ez volt a régi aranykert, aranykorunk boldog ideje. Midőn ezt a boldogságot később idegenek kapzsisága elűzte, képviselői, a Tündérek – ősregéink fénylényei -- Erdélybe, majd vissza, égi honukba költöztek. Innen jön le hattyú, vagy öregasszony képében ősanyánk, Tündér Ilona igaz embereket keresve. Ha talál ilyent, magával viszi a mennyei Tündérországba. Ha nem, hattyú képében úszik a Dunán és sírva siratja az elveszett tündérkertet.

Őseink fogalom- és jelképtárában a következőkkel találkozhatunk, csak vázlatként megemlítve:

Istennel kapcsolatos fogalmunk:

Ég – a Mindenség Urának legősibb neve. Ma is használjuk Ég áldjon köszöntésünkben, s ezzel valóban áldást hozunk arra, akit így köszöntünk. Milyen szép volna, ha a mai értelmetlen szia helyett az Ég Urát tisztelnénk köszöntésünkben: Ég áldja édesanyám, Ég áldjon Marika, Pistike, kedves barátom, stb. Gyermekkoromban, a harmincas években a falvak lakóssága még így köszöntött mindenkit, akkor is, ha városi emberek közé vezetett az útjuk. Ha gyermekeink ezt megtanulják és használják, egy életre szóló erőt adunk nekik.

ég – a határtalan Mindenség

Egy – Isten egy neve, mely az egység fogalmát is magában hordozza

ég – az égés folyamata, mely életünk alapja: az anyagcsere lassú égése melegíti testünket. A teremtés ős-tűzének melege van még napjainkig is jelen a világmindenségben.

Egyház – az Ég Urát szerető emberek lelki közössége. Nincsenek kőtáblákba vésett hittételei, tagjait csak a szeretet köti egy teremtő egésszé.

Ige – Isten szava, a teremtés maga. Egyedül nyelvünknek van külön szava erre.

Igaz – eredetileg a fény eredőjét jelenetette: az Igazság fényében. S ez az eredő az Ég Ura maga. Akkor, amikor az Igazsághoz ragaszkodunk, Istent dícsőítjük.

Ágas – ékes Csodaszarvasunk ősmagyar neve. Ő a világegyetem anyagi részének megjelenítője. Agancsain gyújtatlan gyulladó csillagok ragyognak, közöttük hordozza szép napunkat, homlokán az esthajnal csillag, mellén a hold ragyog, s ahány szőre-szála, annyi csillag van rajta. Karácsony éjjelén ő hozza el Isten áldását, s a jövő év ajándékát, gyermekeknek cukorkát, diót, narancsot. Felnőttnek, gyermeknek az évre vonatkozó tanító éneket is mond, majd ismét felemelkedik, s az Ég Tengerének habjaiba merül. Népünket látogató Csodaszarvassal még magam is találkoztam gyermekkorom boldog éveiben.

A Teremtés mögött álló Öreg Isten neve mindig egy mássalhangzós. (Ég, Él, Ős, stb.) A teremtésben, tehát anyagban megjelenő Fiú Isten neve két mássalhangzós. (Mag, Jizzu, stb.)

Hol található Isten e világban?

Isten mindenütt jelen van. József Attila szép költeménye szerint még a sóban, a jó tejecskében is. Isten jelenlétének egy szép jelképe a nevéből származtatott

Mag – a kerek magocska neve. Kerek a föld, a nap, a bolygók, testünk parányai, s kerek magocskában nyugszik szemmel láthatóan az élet. Ha igen vigyázva ketté választunk egy ilyen magocskát, mint gyermek az anyméhben, egy apró növényke látható: van két levélkéje, aminek szikecske a neve, van szára és apró gyökere, melyet gyököcskének hívnak. A mag belsejében lévő élet és fény növeli ezt a kis növényt majdan hatalmas meggyfává, melynek gyümölcsében ismét sok-sok ilyen magocska rejlik.

Mag-úr – az Élet és Teremtés Ura. Fény szárnyán ő vesz részt a teremtés nagy munkájában. Őt hívja népünk Teremtő Istennek, Szép Istennek, Szerelmetes Istennek. Minden szép, amit teremt. Szép a virág, amint kertünkben látjuk, de szirmainak egy parányát, ha megvizsgáljuk górcső (mikroszkóp) alatt azt látjuk, hogy csodálatosan szép szerkezetének legkisebb része is. Szerelmetes Iste nnek azért hívjuk, mert szerelemmel szereti e világot éppen úgy, mint Atyja, az Ég Ura szereti fiát és rajta át a teremtést. Ilyen szerelmetes szerelemmel kell szeretnünk őt nekünk is.

Meggy – a Teremtő jelképe. A meggyfa fája piros, virágja fehér, levele zöld: ezek a magyarság ősi színei is.

Megyer – a teremtő erő Ég felé mutató jelképe. Szallagokkal díszített, virágos meggyfából készült megyer az élet jelképe. Leánykák hajába tűzött meggyfa virág csokrocska, s piros, fehér és zöld szalagocskák hirdetik, hogy ők is Isten magyar gyermekei. Új házak felhúzott falaira tűzött, szalagokkal díszített fácska az élet erejét hívja e házra és minden lakójára ugyanúgy, mint a Májusfa.

Magyar – a Mag Urának, Istennek a gyermeke, a mag erejéből támadt élet, s valaha embert jelentett. E szerint a magyar minden embert Isten gyermekének tudott, s e szerint kezelt is. Embersége egyetemes szerepre emeli.

Ős – Istenét mindenek ősének tudja a magyar. Miután ős, ősz is. Ezen magyar gondolatjáték meg nem értett parányai váltak őshitünk utódvallásaiban a lobogó, őszhajú öregembernek rajzolt Istenévé, mert nem fogták fel, hogy nyelvünkben ez a párhuzam csak jelkép éppen úgy, mint  az örök – öreg gondolatpáros. Aki örök, az öreg is… Így tehát az

Öreg Isten elnevezés Örök Istenünket jelenti, ki a teremtés mögött álló Őserő, kinek létéről a fekete palástján ragyogó csillagok adnak hírt. Ő az, akiről Berzsenyi Dániel költőnk így emlékezik meg:

Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér

Csak titkon érző lelke óhajtva sejt

Léted világít, mint az égő nap

De szemünk bele nem tekinthet…

Magyarok Istene a teremtésben megnyilvánuló Örök és egyetemes Isten.

Nagyboldogasszonyunk – Öreg és Örök Istenünk párja, a teremtés Csipkerózsika álmát alvó ősanyaga, Ősanyja. Istenünk érintésére gyúltak kebelében a teremtés tüzei, s szülte időtlen idők vajudásával első és egyszülöttüket a fény szárnyán érkező Életet, -- kit Fiacska néven is tisztel népünk, --  s a fényből alkotott világot.

Kisboldogasszonyunk – a Föld, Ő szüli, táplálja az életet e földön.

Tündér Ilona – Kisboldogasszonyunk, Kisasszonyunk ősmagyar változata. Selyemsár haja a napsugár és érő buzaföldek aranya, szeme kék, mint az ég, ruhája fodraiban kisded lelkek várják megszületésük idejét. Ő Magúr, Magyar arája, ki nászuk után a

Magyar Ilona nevet vette fel. A magyar leányok tudták, hogy anyai örökségként minden leány tündér.

Nap – Isten jelképe. Fény szárnyán érkezik az élet e földünkre. A napot nem imdáta népünk, se semmi más teremtett lényt, tárgyat, ezek csak mind Istenre emlékeztető jelképek voltak. Az emberek Napkeltével ébredtek, s napfényben, tiszta vizben mosakodtak, a napfénytől aranyosra festett lég volt aranykendőjük, melybe törölköztek. A gyermekeknek számos napköszöntőt tanítottak. Például:

Én kicsike vagyok

Nagyot nem mondhatok

Mégis az Áldott Napnak

Dícséretet mondok.

Ó Nap, ó Nap míly gyönyörű vagy

Az Úr jósága mily nagy!

Amikor felhők mögé bújik a nap így hívogatták:

Süss föl nap,

Fényes Nap,

Kertünk alatt a kis bárány

Majd megfagy.

E két találomra kiragadott Napköszöntő közül az utóbbit énekelték is, s így dallal váltak egyé a daloló világmindenséggel, ahol szól a szőlő, cseng a barack és kacag a hajnal. Isten teremtő dalának hullámai ringatják a Teremtést. (Dalos Isten dolga dal, dallal dolgozik…)

Tekintetük ébredésük első pillanatától már a határtalan ég minden csodájára ámul, s nem arra, hogy milyen ruhát, cipőt vegyen fel aznap az iskolába, munkahelyre. Ezeknek is megvan a maga rendje, de a nap első cselekménye az Istennel való kapcsolat ápolása. Ébredéskor napjukat a gyermekek is imával kezdték:

Én Istenem felébredtem

Te őrködtél énfelettem,

Köszönöm, hogy megtartottál,

Hogy felettem virrasztottál.

Óvj meg ma is Szent Kezeddel

Szent Kezedből ne eressz el,

S végy oda mind akit szeretsz

Óh hallgasd meg kérésemet. Amen.

Felnőttek imája a lélek virágait tárja a Teremtő elé:

“Segíts Istenem, hogy segíthessek!” (Jobb Vilma)

Csillagok – Őseink tudták, hogy a nap is csillag. Nevüket, állásukat ismerték, s éjszakai útjaikban fontos útmutató szerepük volt. Tudták, hogy minden embernek van egy csillaga. Mátyás király és kedvesének csillaga a Hollóköv-i vár felett ragyog.

Fény – tudósaink mai napig nem tudják, mi a fény. Csak visszaverődését láthatjuk. Őseink tudták, hogy Isten első és egyszülötte, az Élet, az egyetemes, nagybetűs Élet fény szárnyán érkezik közénk. Az Élet és Fény-gyermeket a Titkok Gyermekének és a Szenvedés gyermekének is nevezték. Nyelvünkben egy ez a két szó, hiszen beszélünk sajgó fényről és sajgó fájdalomról is.

Fény szavunk Nap szavunk fordítottja, összetartoznak, hiszen a Nap Isten fényének közvetítője.

Jézus saját magáról is azt mondta, hogy  “Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Én vagyok az Élet… Őt is a fájdalom és titok gyermekének tartották életének krónikásai. Népünk így ismerte őt, az egyetemes élet megszemélyesítőjének, mikor azt mondták: “Jézus szenvedése mindenkiben, mindnyájunkban benne van…” Az Élet szenvedése.

Fenyő – a Nap és Fény fája. Ágai keresztekben végződnek, tűlevelei a napsugarakat mintázzák, fája lobbanékony, hirtelen fényt adó. Egyetlen más nép se tudja szótárában ezen összefüggéseket kimutatni. Éppen ezért fel kell ismernünk, hogy a karácsonyfa ünnepe népünké volt a legősibb idők óta.

Rózsa – sár (fény) szavunk fordítottja és fényt jelent. Számtalan “Fehér Rózsa Mária”, -- mely szerint Mária Kisboldogasszonyunk a fehér fény megtestesítője -- imánk őrizte meg e fogalmat, valamint a “Selyemsárhajú Tündér Ilona” képe.

Hit – híd mai és jövendő világunk között. Őseink  réz – ezüst – és aranyhidon járva jutottak el Istenhez. Ezen fényhidakon csak bűntelen emberek járhatnak.

Bűn – a Nap szó fordítottja és sötétséget jelent. Bűnös ember az, aki önnön szántából a sötétségben botorkál. Azért is nem járhat fényhidon, hiszen akkor eloszlana körülötte a sötétség – akarata ellenére, hiszen a fény mindenkor legyőzi a sötétséget.

Táltos – Isten által rendelt tanítónk. Táltossá válni nem lehet, ez Isten ajándéka. Táltosaink dallal, szeretettel, nem pedig kőbevésett hittételek kikövetelésével tanítanak dalra, szeretetre, szép életre, Isten közelében élt életre.

Táltos paripa – minden ember szíve-lelke mélyén él saját táltosparipája, mely hivatása betöltését segíti elő. Táltosparipánkat Isten szabad ege alatt tudjuk elérni, a szeretet erejével élesztgetni, a hivatástudat parazsával útnak indítani, hogy tér és idő feletti szárnyalása bennünket is magával ragadjon, s az ég dús ajándékát hozhassuk le onnan magunkkal, hogy a világot gazdagítsuk, boldogítsuk.

Keresztség népünknél beavatás. Görögben is a baptismos szó beavatást jelent. Szent János neve helyesen: Beavató Szent János.

Beavatás nélkül nem lehet a Táltosparipát mozgósítani. A beavatás lépései A táltos kanca és a libapásztor leány című székely mesében a következők[1]:

Egy kisleány keresztelését Tündér Erzsébet végzi. A gyermek fürdőkádjába a tejút csillagporát hinti, abba a kereszt jelét rajzolva a következő jókívánságokat teszi ajándékként a gyermek mellé:

Legyen hét szépsége és hét tudománya, s bíráskodjon a természetben (a saját, valamint a világéban is).

A hét szépsége a következő:

1. leánygyermeki bájossága (ezt őrizze meg egész életén át)

2. szeme ragyogása

3. arca tündöklése

4. beszéde hatalma

5. termete sugársága

6. a szerelem szépsége

7. a boldogság szépsége

s ezekkel hét ország felett legyen hatalma.

Hét tudománya:

1.Tudja elvarázsolni önmagát és az állatokat is. (Az állat szó eredetileg állapot)

2. Táltos foga

3. Szíve érzete, mely megérez mindent (egyetemes ráérzés).

4. Tudjon parancsolni embernek és állatnak

5. Tudjon uralkodni minden boszorkány hatalmán (itt a gonosz erők értendők)

6. Legnagyobb gúnárlibája legyen táltosparipája. Ez a Hattyú csillagkép Tündérek Fordulója nevű csillaga. Itt a legcsodálatosabb az, hogy legősibb regéink megőrizték a Tündérek Fordulója csillagkép emlékét, mint első elindulásunk helyét, s ezt az emléket, az 1900-as évek népmeséi még a gyermekek keresztelője alkalmával birtokába adják.

7. Minden hajnalban a Hajnalcsillag tavában fürödjön, melyben a hét szépség vize van.

Kövessük ezeket az ősi célokat rejtő tanácsokat tehetségünk szerint.

Tükör – Igazmondó aranytükrünk: a lélek és lelkiismeret jelképe. Ez a legősibb korok óta jelenlévő, s legtovább fennmaradó jelképünk.[2] Lelkiismeret helyett népünk gyakran használja a lélek szót: örül bennem a lélek, stb. kifejezésekkel. A tükörben – legyen az álló víz, csiszolt érc, vagy üveg felülete – anyagtalan másunk jelenik meg. Ezért is lélek-jelkép. Ezen másunk mindig pillanatnyi valónkat tükrözi: nem hazudik soha. Ebből tudjuk, hogy gondoztuk-e testünket, lelkünket. A napontai tükörbe nézés egyengeti útunkat az igazság és helyes önmegismerés útján. Népünk szobáiban mindig előkelő helyet foglalt el a kerek tükör. Pásztoraink pedig mindig magukkal vitték e kerek tükör kicsinyített mását, szép, díszes tokban, melyre mindig valami – számukra fontos – jelképet faragtak.

Kereszt – mindenkoron fényjelkép. Kétféle keresztet ismert népünk. Az egyenlőszárú keresztet és a keresztfát.

Az egyenlőszárú keresztet néha körbe is rajzolták. Ez volt a Nap jelképe. Őseink tudták, hogy mindenben fény van, s ezt a tudásukat asszonyaik keresztszemes kézimunkákkal fejezték ki. Testünk minden sejtjében is fény lakozik: ezt a fényt is egyenlőszárú kereszttel fejezhetjük ki, s ez avat valamennyiünket kereszténnyé. Őseink tudták azt is, hogy ezek a keresztek forognak, mint a világmindenség minden részecskéje is az Élet jegyében. “Forogjatok szent keresztek” ősi imáink vissza-visszatérő kérése.

A keresztfa[3] a napból pattant fény jelképe. Ez őrzi életünket, vetéseinket, házainkat. Ezen útmenti keresztfa elé vándoroltak anyáink még életemben is imádkozni, felvirágozni, hogy áldást hozzanak a falura.

Angyal – őseink hite szerint három angyal vigyáz valamennyiünkre. Tudták azt, hogy az angyalok fénylények, hiszen őket is a fényhez hasonlatos szavakkal biztatták: “Forogjatok szent angyalok…” A mellénk rendelt egyik angyal őriz, a másik tanít, a harmadik a lelkünket várja.

Madár: -- lélekjelkép, az anyagot és erőt összekötő lélek és élet jelképe

Székelykapu --  kerete az anyag jelképe, az ezen belül felkelő Nap az életet hozza, s így oltárrá avatja; dúcában tanyázó galambok a lélek lelképei. Tájolásával bizonyos ünnepeket, legtöbbször a téli, vagy nyári napéjegyenlőséget jelezték.

Turul madarunk kiemelten napjelkép: röpte jelképezi a Nap látszólagos körpályáját, s ő is a teremtés eszköze.

Csengő, harang: lélekjelkép, a jó ember érzékeny lelkiismeretének jelképe. Amint a csengő a legkisebb fuvallatra is hallatja a hangját, lelkiismeretünk is ilyen érzékenyen válaszol a tanításra, s Isten teremtésben megnyilvánuló szavára.

Mén rud: hunmagyar népünk Mén Istenének tiszteletére épült oszlop, fenti jelentéssel. Ipolyi Magyar mithologiája ezen mén-rud, illetve Nimród méreteit is megadja. Ezen Mén Isten neve szerepel a világ imáinak végén Amen alakban, ami éppen olyan megerősítés, mint a magyar igaz.

Az életfa: a világokat összetartó erő jelképe. Magyar életfa volt a Csodaszarvas agancsa, a fenyő, a virágos életfa, melyen egy tőből ezer virág virított, a háromágú gyertyatartó, szádokfáink.

Gyertya: az égi fény jelképe. Gyújtatlan gyulladó gyertyáink pedig az égi csillagok.

Zászló: rúdja a teremtő erő, lapja az anyag jelképe, a kettő együtt életjelkép. Népi imáink mennyei ászlója az északi fény piros-fehér-zöld lobogása: e színek a legősibb idők óta nemzeti színeink: Tündér Ilona és Magúr színei. Az északi fény ritka, de néha látható fehér-kék színei fehér-hunjaink nemzeti, s Temise Kisasszonyuk jelképes színei. Ez ment át később a kék-fehérben ábrázolt kersztény Szűzanya színeivé.

Kalács: Boldogasszonyunk hajfonatát mintázza, s az életben jelenlévő Teremtő jelképe. Hasonló gondolatot rejt népünk azon figyelmeztetése, hogy minden búzaszemen Jézus arca van jelen.

A palócvidéki karácsonyi ostya: napjelkép. Palóc népünk a napot “eleven ostyának” is hívta, s ez figyelmeztette, hogy fényt eszik, amikor magához veszi éppen úgy, mint amikor táplálékot vesz magához. Minden földi táplálék: fényparány, olyan csomagolásban, amit el tudunk fogadni. Naponta fényt eszünk és fényt iszunk. Fényt és életet.

A Kör, a Korona a teremtett világ jelképe, melyet a Madár hord szárnya alatt: “szárnya alatt korona, koronában igaz hit, igaz hitben Boldogasszony…” Más ima szerint: “Felnézek magas mennyországra, ott látok egy szűz koronát, kivül aranyos, belül irgalmas…”[4] E gondolat jegyében tiszteljük Magyar Szent Koronánkat.

Nemzeti címerünk: őseredetileg az élet edényét, kupáját jelentette, melynek két partját az élet alapját képező négy erő köti össze. A mellette álló angyalok közül a jobb oldalon álló Magor teremtő lelkének, a bal oldalon álló Hunor lelkének és Isten-ostora szerepének jelképe. A helyettük később használt két lombos ág közül a makkos tölgyfa Magor jelképe, az olajfa dárdás levele Hunoré.[5] Ezen élet-edény meg nem értett képe ment át a lovagkor címer pajzsaira.

Papi testületünk

Táltos – korábban már említettem, ő volt népünk dalos tanítója, aki népünk életét a fény útján egyengette. Táltossá válni nem lehet. A Táltost Isten jelöli ki, az Ő ajándéka. Önzetlenül járja a vidéket, s hajtja végre Istentől rábízott feladatát.

Rózsapásztor – rózsabástyában tartja az Isten-tiszteletet. Rózsa szavunk a sár (fény szó) fordított alakja. A rózsapásztor tehát a fény pásztora, aki fénytemplomban őrzi a reá bízott fényt. Kisasszonyunk, Fehér rózsa Mária a fehér fény megtestesítője. Képzeljünk el egy ilyen rózsatemplomot, fénytemplomot, milyen csodálatos lehetett!

Rózsalányok – szerepük a Virágvasárnapi körmenet során rózsaszirmok – tehát a fény --  hintése a rózsapásztor útjára.

Gyula – az égi fény őrzője, ő hozza le az új tűzet az égből, ő lobbantja lángra az anyagot tükör segítségével. Az ő hivataluk örökletes hivatal volt a Tuhutum vezér ivadékai közül.[6]

Regősök – a fény szolgái voltak, régi dolgok megőrzői, lelkek erősítői.

Ünnepeink.

Karácsony – a világot szülő Nagyboldogasszonynak, a fény és életszületésnek az ünnepe. A római egyház Szent Családjának öreg Józsefe (kinek személyével a hivatalos egyház szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni) Öreg és Örök Istenünk emberré lefokozott képe; a kisded földi családfáját is igyekeznek megokolni, mert már nem tudják, hogy mindez nem földi eseményekre vonatkozik, hanem a Fény és Életszületés csodájára. Jézus később maga is figyelmeztet erre: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ezen egyetemes életszületés ismétlődik a teremtmények életében azóta. Karácsonyunk valaha az Újév kezdetét is jelölte, mikor a Nap újjászületve biztosítja a jövőt, az új életet. A karácsonyi kerecsen repítés is a Nap föld körüli útját teszi szemléletessé.

Karácsonykor látogatta a magyar falvakat a Csodaszarvas. Isten hirnökeként énekével tanította a népet, idézte gondolataikba az ős teremtés emlékét, s hozta magával az élet termékeit, a gyermekeknek pedig almát, aranydiót, cukorkát.

Egyéb ünnepeink közül csak néhányat említek meg.

Nagyboldogasszonyunk ünnepei

Kisasszonyunk számos ünnepe ősi keletű, s nyugati kereszténységen belül nem található. Ilyen például az említett Sarlós- és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.

Újév kezdetén indultak el a farsangi vígasságok, a párválasztás előünnepei.

Február második napja az új tűz, s az ősi tavaszkezdet ünnepe.

Február harmadika “Balázsoló nap”, a fénnyel gyógyítás emlékünnepe.

Farsang vasárnapja a Dunántúlon a Busó járás, illetve Turkajárás, az újjáéledő Élet ünnepe.

Kiszekihordás, a tél jelképes – a falu határain túlra való -- kihordása egy felöltöztetett szalmabábú – a Kiszebaba –képében. A tavasz kezdete.

Suprikálás – betegségűző tevékenység, amikor kis vesszőköteggel ütögetik gyengén a meglátogatott egyén lábát, s így űzik ki belőle a betegséget, vagy az arra való hajlamot. A vesszőköteg mindig fénnyalábot jelképez.

Virágvasárnap, vagy Barkaünnep: ősi fényünnepünk, melyet a rózsapásztor és rózsalányok segédletével rózsa-bástyában ünnepeltek.

Húsvét, a megtestesülés ünnepe[7]

Májusfa állítás az új élet reményének ünnepe

Szűzgulya hajtás – a társadalom öntisztító tevékenysége, amivel betegséget, lustaságot több eredménytelen figyelmeztetés után kiűzték maguk közül.

A tavaszi napforduló Magor és Tündér Ilona nászünnepe, akit ezután már Magyar Ilonaként tiszteltek.

Pünkösd a pannonok Nap és Fényünnepe

Nyári napéjegyenlőség az új tűz ünnepe. Előestéjén minden tüzet eloltottak a házakban, hogy másnap, a Gyula által, napból gerjesztett égi tűz legyen ezévi tűzük kezdete. Ekkor történt a fiatalok “egybe regölése”: négyszög alakú máglya mellett foglalt helyet a falu népe:

Tűzét megrakoljuk, négyszögre rakoljuk,

Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,

Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,

Harmadikán ülnek szép ifjú legények,

Negyedikén ülnek szép hajadon lányok!”

A közösség éneke regölte egybe az egymást választó fiatal párokat, miközben a legények átugrottak a tűz felett. Ez a “tűzön való átmenés” népünknél soha nem fajult el a későbbi társadalmak tűzáldozataivá. Az ezt követő tánc ugyancsak a teremtés eszköze, s ima volt. Párválasztás mindig a szépség, ügyesség, okosság jegyében történt, s ennek bizonyítását célzó kérdések az esküvő előzményeinek menetébe is bele lettek iktatva.

A magyar tánc feltartott kezekkel, egyenes derékkal való Isten elé állás, s a magasabb életközpontok ébresztője ellentétben a ma dívó, alacsony ösztönöket kiszolgáló u.n. táncokkal.

Azt is meg kell említenem, hogy népünk kívánságai mindig csak a jó felé irányultak. Soha meg nem átkoztak élő lelket. Ártó szavakat csak a gonosz felé küldtek: elküldték a jégesőt a sivatagba, ahol ártani senkinek nem tud, de használni talán igen, vagy eloszlatták a viharfelhőket, a betegséget a megsemmisülésbe küldték. Ember, állat, növény felé csak a jót hozták elérhető közelbe mondókáikkal.

Minden munkájukat áldással kezdték. A férfiak  végezte vetést mindig kalap levéve, áldó imával kezdték. Megáldották a vetendő magokat, s az édes anyaföldet. Megáldották életterük minden részét: a házat, gyümölcsöst, állatokat, a házukba térő idegeneket is kapuáldással fogadták.

A gyermek is áldás volt, nem teher. A kismama áldott állapotáról lehetett hallani csupán. A szülőágy Boldogasszony ágya volt, ahol a teremtés ismétlődik újra és újra. Őseink gyermekeikben látták a Teremtés megtestesülését, ezért is hívták gyermekeiket Életemnek, Angyalomnak, Csillagomnak, s hívják a mai napig is.

Nem szóltam bővebben az ima szerepéről, mely mindennapi életük szerves része volt, Istennel való kapcsolatuk őre, hidja, útja. Életük minden mozzanatát ima kisérte. Volt imájuk felkelésre – lefekvésre, mosdásra, öltözködésre, egymás áldására. Voltak pénteki hasznos imáik, világbékéért való imáik. Mindezek segítségével hidalták át a téridő korlátait, s ez segítette őket mindenkor belátni a Teremtő ablakán. Az imában a család minden tagja részt vett.

E családnak mindenkori feje és főpapja az édesapa volt. Az ő hivatása volt családja számára a fény útját egyengetni. Jézus apostolai között csak egy volt apa, s őt nevezte ki egyháza fejévé.

A keresztszülők szerepe hatalmas: ők voltak felelősek a gyermek lelki épségéért.

A lehető legrövidebben szerettem volna szülők figyelmébe ajánlani magyar életünk lelki kincseit, hogy ezekkel gazdagodva Isten felé fordulva élhessék fényéletüket.

*

Az 1920-as években beinduló Turáni mozgalom tagjai szerették volna megszervezni a magyar egyházat. Egyik vezető egyéniségük Szépvizi Béla volt, aki Magyar Adorján segítségét kérte ehhez. Egyik ilyen kérésére a következő tanító levelet küldte Magyar Adorján Szépvizi Bélának 1928. II. 14-én a magyar ősvallással kapcsolatban:

 “… Amit önök most ősvallásnak neveznek, vagy sejtenek, nem állaná ki a tudomány kritikáját, sem a kereszténységgel való versenyt, mert az nem más, mint csupa meg nem értett maradvány, veszett fejszének még csak a nyele sem, csak buborék, amely a mély vízbe esett fejsze után felszáll és elpattan…” (Részlet.)

Magyar Adorjánnak van egy máig kiadatlan, 170 oldalon felüli munkája, melyben a magyar ősvallás lényegét fejti ki, melynek minden szavát tanítani kellene.

Őseink élettapasztalata, tudása, bölcsessége alkotta hitük minden tételét, ez lelkük és mindennapi életük szerves része volt. Ezt a hitet csodás ajándékként, fényajándékként helyezték minden gyermek bölcsőjébe, ki ezzel növekedett, teljesítette be életfeladatát, s ezt adta tovább ismét saját korosztályának.

Ahhoz, hogy magyarul tudjuk Istent dícsérni, ezt a már-már elveszett tudást kell ismét fellelni. Magyar vallást nem lehet idegenből összeszedegetni. Magyar vallásunk egy állandó és teljes Isten felé fordulás virága. Ismernünk kell a magyar földben, magyar nyelvünkben, magyar szokásainkban gyökerező valóságát. Mivel engedtük, hogy ezt a virágot a világ politikai hatalmasai kitépjék kezünkből, visszaszerzése nem könnyű, de még megtehető. Keressük mindenütt népünk lelkét, befogadó szeretetét, mindent megbocsájtó jóságát, Istenes életét. Ez a lélek jelen van falusi öregeink környezetében, néprajzunk kincseiben, nyelvünk szerkezetében, dalaink szépségében. Keressük fel ezeket a forrásokat, s a megtalált parányokat építsük életünkbe, hogy egyszer újra élő valóságként virágozhasson ősvallásunk.

Imádságos könyvnek ajánlom Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lőtöt lépék című imagyűjteményét. Költőink istenes verseit egy kötetbe gyűjtve születhetne meg a világ legszebb imakönyve.

Amíg ősvallásunk részleteit keressük és fedezzük fel újra alapjait, máris gyakorolhatjuk ennek lényegét: az igazság tiszteletét és a szeretetet. Adjunk meleg fészket ennek önmagunk életében; így világítsuk egymás Isten felé vezető útját, s a világot. Legyünk tudatában annak, hogy Isten különös kegyelme magyarnak születni.

Így legyen.

Isten áldását kérem mindnyájunkra.