Radics Géza

Olvasmányok múltunkról

V. rész

A Magyar Nemzeti Címer

A századok során a magyar nemzeti címernek sok változata létezett. Különböző időkben, különböző uralkodók használták és alakították át saját családi vagy hatalmi jelképeikkel. 1896-ban törvényerejű rendelettel szabályozták a címerek alkotóelemeinek elrendezését és használatukat. Ettől kezdve a kis és középcímer használata volt elrendelve. A középcímer összetett, amely a Magyar Királyság országait és tartományait képviselte. Alkotóelemei (szembenézve) bal oldalon: Dalmácia és Szlavónia, jobb oldalon Horvátország és Erdély, míg legalul Fiume, középen Magyarország korona nélküli kiscímere foglal helyet. E címert használták azon minisztériumok, melyek hatásköre kiterjedt a megnevezett országokra. A koronás kis címert (mai címer) pedig Magyarország szorosabb értelembe vett területén használták.

36. kép: Magyar Nemzeti Kis- és Középcímer

Sajnálatos tényként állapítható meg, hogy nemzeti címerünk alkotó elemeinek nincs tudományosan megalapozott értelmezése. Minden kétséget kizáróan megállapítható viszont, hogy fő alkotóelemeinek eredete az ókori műveltségekhez vezethető vissza. Ezek a következők: a címer bal oldalában helyezkedik el a négy piros és négy fehér sáv. Jobb oldalán pedig a kettős kereszt, alatta a korona és az alatt a hármas halom.

37. kép: A babiloni pecséthenger lenyomatán Ea istenséget látjuk, akinek földi jelképén, az oroszlán oldalán látható a négy ékjel. Az esztergomi oroszlán oldalán is négy jel van hármas halommal egybeszerkesztve.

A négy fehér sáv piros alapon (vagy fordítva) időrendi kialakulása és bizonyíthatósága: Körülbelül hatezer évvel ezelőtt Enki a legősibb sumér városnak, Eridunak volt a főistene, azaz a bölcsesség istene. Anu és Enlil hármasságában uralta Sumériát. Enki nevét négy ékkel írták. Később az akkádoknál Ea (főisten.36. kép.) vette át Enki szerepét, akinek szintén négy ékkel írták a nevét, amint ez a babiloni pecséten, jelképe, az oroszlán oldalán látható. Vele szemben Sin istent (alisten) látjuk, akinek nevét három ékkel írták, ezek jelképe, a bika oldalán van. Amint a következőkben látjuk majd e négy jel több olyan tárgyon, képen előfordul, amely a magyarsággal vagy rokonnépekkel kapcsolatos: Például Zarathustra a szittya-hun vallásújító és főtáltos köpenyének szegélyén (Forray Z. felismerése). Bölcselete jól ismert a művelt világban. Körülbelül 2600 évvel ezelőtt élt. Négy hajlított sáv-ív látható a cseremisz földön talált, Kr.u. IX-X. századi magyar tarsolylemez (37. kép) két egymással szembe néző oroszlánjának oldalán is. Az utolsó ív ékszerűen képezett, tehát nem oldalbordákat jelképeznek. Ez mutatja, hogy az esztergomi oroszlán nem egyedálló lelet. Mellette a perzsa oroszlán, amelyet a Louvre-ban őriznek. Az oroszlán vállán látható a rozetta vagy a nap jelképe. A legfontosabb azonban az esztergomi várkápolna egyetlen megmaradt oroszlánjának (falfestmény. 36. kép.) oldalán a négy sáv vagy ék a hármas halommal van egybeszerkesztve. Az oroszlán hátulsó combján szintén rozetta vagy nap jelképe látható.

38. kép: Tarsolylemez és a perzsa oroszlán.

A hármas halom időrendi kialakulása és bizonyíthatósága: A Kr.e. 3500 előtti ősi képírásokban a hegyet, az országot és a földet is hármas halommal írták, jelölték. A suméreknél ez három ékjellé változott, míg az egyiptomiaknál megmaradt a hármas halom alakjában. Kálti Márk Képes Krónikája festményein is megtalálható a hármas halom, hol pajzson, hol mellvérten, hol zászlón, mindenkor a kettős kereszttel a tetején. Ha közelebbről megvizsgáljuk a matyó hímzést, tulipánjai némelyikén szintén a hármas halmot láthatjuk.

A kettős kereszt időrendi kialakulása és bizonyíthatósága: A kettős kereszt megtalálható az ősi képírásokban, mint a főember, főpap, uralkodó, istenség jele. Az Alsótatárlakán talált korong alakú cserépen (18. kép) is látható. Úgyszintén az egyiptomi államférfiú Nefer-Yu sírkövén, ahol a kettős kereszt egy szív alakú „alma” tetején van, tehát ebben az esetben is főembert jelent. Hasonló a magyar országalmához, csak a „gömb” szív alakú. Nefer-Yu Kr.e. 2170 táján élt. Nagy Konstantin (Kr.u. 280?-337), római császár szintén használta a kettős keresztet. A hivatalos álláspont szerint, III. Béla király révén Bizáncból került Magyarországra. E mellet szólnak az általa kiadott pénzek is, melyek hátlapjain a kettős kereszt van. A Magyar Szent Korona Geobicás (I. Géza királynak vélt) zománcképén is láthatjuk, de az alsó vízszintest a görög Omega helyettesíti. Kettős kereszt van IV. Béla király nagypecsétjének hátlapján is. A rendelkezésre álló adatok alapján a kettős kereszt a hármas halom tetején először a már említett Képes Krónika festményeiben jelenik meg, tehát az 1300-as évek második felében. A három fő alkotóelem; négy piros és négy fehér sáv, a hármas halom és a kettős kereszt I. Ulászló (1440-44) király dénárján jelenik meg először a mai elrendezésben, de nem állandósul, mert a Hunyadiak családi és hatalmi jelképeikkel egyetemben használták őket. Majd csak II. Rákóczi Ferenc zászlaján és pénzein jelennek meg ismét mai elrendezésükben, és ezúttal maradnak. A hármas halom és a kettős kereszt közötti korona szintén ebben az időben jelenik meg.

39. kép: I. Ulászló dénárja és Hunyadi János aranyforintja

Ahhoz, hogy a címerekben látható alkotóelemeket értelmezzük, tudnunk kell, hogy a címerek valójában képírások. Azokkal alkotóik valamit mondani, kifejezni akartak. A magyar címer nem egy gondolat vagy terv alapján készült. Kialakulásához közel fél évezredre volt szükség. A három fő alkotóelemnek több értelmezése is lehetséges.

40. kép: Az Atyaisten és a Fiúisten (Jézus)

Kezdjük a címer bal oldalán látható négy piros és négy fehér sávval. Egyesek véleménye szerint a négy „ezüst” sáv piros alapon a Kárpát-medence négy „ezüstfolyóját”, a Dunát, Tiszát, Drávát és Szávát jelképezné. A baj az, hogy a Kárpát-medencének öt nagy folyója van. Aligha képzelhető el, hogy a Maros, az Erdélyi-medence vízlevezetője kimaradhatott volna. Ettől meggyőzőbb eredményre juthatunk, ha az ókori műveltségek említett istenségei neveinek írását vesszük figyelembe. Enki és Ea isteneknek négy ékkel írták a nevüket. A négy sáv a szittya-hun Zarathustra köpenyének szegélyén is szerepel, amelyek ugyancsak láthatóak a Szent Koronán az Atya Istent (főisten) közrefogó ciprusfákon is (Forray Z. felismerése). Jézust, a Fiú Istent (alisten) közrefogó ciprusfákon három sáv van. A Cseremiszföldön talált tarsolylemez pedig azt igazolja, hogy e jelet Árpád népe is ismerte és használta. Végül e négy jelet látjuk az esztergomi várkápolna festett oroszlánjának oldalán. Jogos a feltevés, hogy e négy jel századokon át megőrizte Isten, istenség, főpap értelmét.

A hármas halmot mint a Tátra, Fátra és Mátra jelképét szokás emlegetni. A hármas halmomot, amint az imént írtuk a hegy és ország és föld értelemmel használták. Ezzel azonban nem jelölhették, írhatták egyetlen hegy tulajdonnevét sem. Az esztergomi oroszlán oldalán a négy jel a hármas halommal van egybeszerkesztve, s ha a két fogalmat egybeolvassuk, akkor megkapjuk az Isten országa vagy Isten földje olvasatot.

A harmadik fő alkotóelem a kettős kereszt. A kettős keresztet az Apostoli kettős keresztnek vélik – mely címerünkben a hármas halomra van helyezve –, mert a magyar királyok az apostoli joggal is fel voltak ruházva. A két fogalom egybeolvasásával megkapjuk az Apostoli Ország olvasatot, ami lehetséges. A korona a hármas halom és a kettős kereszt közé az ezerhatszázas évek végén, az ezerhétszázas évek elején került. E három jel összeolvasásával már értelmesebb olvasatot kapunk: Az Apostoli Király Országa vagy az Apostoli Királyság. A baj az, hogy a korona túl későn került címerünkbe.

41. kép: Énlakai templom mennyezetének festménye

A kettős kereszt értelmezését, olvasatát illetően az énlakai (Erdély) unitárius templom mennyezetén lévő festmény is kisegíthet bennünket, melyben rovásírásos szöveg látható. A szöveg olvasata jobbról balra: Gy az Isten Georgyius Musnai diakon. Egy az Isten, Musnai György diakon. Elgondolkodtató, hogy Musnai mester miért hagyta el az Egy szó írásához az e betűt? Az egy írására miért használta csupán a rovásírás gy betűjét, mely a kettős kereszthez hasonló jel. Tény, hogy az „e” a magyar nyelv leggyakrabban használt magánhangzója, ezért a rovásírásban el lehetett hagyni akkor is, ha az a szó kezdőbetűje volt. Azonban, Musnai mester következetességében, mintha hiba csúszott volna. Miért írta ki az e betűt az Isten szóban? A rovás gy betűjével ugyanis írhatjuk az egyet, és az egyetlent is. Ki az egyetlen? Az Isten! Ez tehát megerősíti a kettős kereszt és a rovás gy betűjének Isten értelemmel való olvasatát.

Vissza kell térnünk viszont a négy piros és négy fehér sáv további lehetséges értelmezésére. E lehetőségnek a XI. századból való Árpád-sávos zászló ad alapot, s lehetséges, hogy a következőt kell a legvalószínűbb megoldásnak tekintenünk. Hosszú ideig úgy tudtuk, hogy hét nemzet kötötte a vérszerződést. Az utóbbi évtizedekben szó esett nyolcról, sőt tízről is. Nem lehetetlen, hogy a Kárpát-medence elfoglalását tíz nemzet hajtotta végre, de szinte biztosak lehetünk abban, hogy a vérszerződést nyolc nemzet kötötte: Megyer, Nyék, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Kürt és Gyarmat. A Kürt és a Gyarmat két kis, vagy két csonka nemzet volt, melyeket hadászati célból egybevontak, de a nemzetszövetségben megkapták a teljes egyenjogúságot. Ha netán a Kürtgyarmat mégis egy nemzet volt, akkor nyolcadiknak a kabarok jöhetnek számításba. Nemzeti címerünk bal felére tehát ennek emléke került. Az sem lehetetlen, hogy Álmos nagyfejedelem tudatosan választotta a nyolc nemzet szövetségét, hogy ezzel zászlójukon a négy fehér sáv piros alapon jelképezhesse az isteni szövetséget.

Amint látjuk, nemzeti címerünk fő alkotóelemeinek többféle értelmezése is lehetséges. Éppen ezért az elmondottak hitelességét és végleges elfogadását csak a további kutatások eredményei támaszthatják alá vagy cáfolhatják meg. Csak azt lehet minden kétséget kizáróan elmondani, hogy e három fő alkotóelemet a régmúlt idők műveltségeiben is használták, és ezer éveken keresztül meghatározott mondanivalóval bírtak. Hogy mit tudtak erről királyaink? – nem tudhatjuk. Talán ez a legcsodálatosabb a folyamatban, melynek kapcsán ezen ősi jelképek egyesültek Nemzeti Címerünkben, olvasható, értelmes jelentéssel.

A népdal és népzene

„Sírva vígad a magyar”, mondják. Ropogós zenénk, vidám dalaink mellett ismeretesek a szívet tépő, lelket kínzó dalok is. Így van ez más népeknél is, hiszen a dal, a zene az emberi lélek és érzelmek terméke, melyben kifejezést kapnak örömeink, bánataink egyaránt. A legtöbb dal a férfi és nő egymás iránti érzelmeit, a szerelem bonyodalmait énekli meg és önti szavakba. Ezek a vágyódást, a kétséget, a bizonytalanságot fejezik ki, és ezért szomorúak. Ha viszont a vágy kielégül, a bizonytalanság megszűnik, akkor a tépelődés is eloszlik, a dal kacér és vidám, némelykor önfeledt, a zene ropogós lesz.

Vannak dalok, melyek életünk, érzelmeink más mozzanatait öntik szavakba, mint például a hazaszeretet, a hazafiságot. E dalok az eszmeiség pillérei, a közösségi élet szilárd kapcsai. Ápolói az együvé tartozás tudatának, a közös sors vállalásának. Zenéjük és szavaik a nyelven túl magukon viselik a sajátos népi jellegünket, érzelmi és lelkivilágunkat, ahonnan fakadtak és amit egyben művelnek is.

A népdal és népzene tehát nem mesterkélt, nem is lehet az, mert az ember és a közösség érzéseinek és lelkivilágának legmélyéből jövő. A népdal és népzene nélkülözhetetlen kelléke a népi-nemzeti életnek. A hétköznapok kemény munkája után, vagy akár munkaközben fontos a vidámság a felfrissülés. Milyen csodálatos volt annak idején, mikor a fonóban vagy kukoricafosztás közben magyar dallal tették hangulatossá az estét. Amely nép föladja népzenéjét, népdalait, lemond népi mivoltának egyik legszembetűnőbb, legalapvetőbb részéről, a kovászról, mely nélkül fellazul a közösségi, a társadalmi élet, és pusztulásnak indul. A magyarság ezen út végére ért, legjobb esetben a vége felé közeledik. Hozzuk vissza népdalainkat, népzenénket közösségi életünkbe, ha magyarok akarunk maradni!

A nemzettudat

A tenni akarók körében sokat emlegetik a magyarság nemzettudatának, magyarságtudatának hiányosságát, vagy éppenséggel teljes hiányát. Ha azonban e hiányosság orvoslásáról esik szó, akkor nagyon megoszlanak a vélemények a teendőket illetően. Létezik egy ködös elképzelés, hogy a kérdés nyitját történelmünkben és sajátos műveltségünkben kell keresni, de hogy innen hogyan tovább, azt csak néhány mélyebben gondolkodó ember látja. Nem állunk jobban a nemzettudat tartalmi meghatározásával sem. Pedig ha nemzeti sorskérdéseinket meg akarjuk oldani, akkor annak világos és érthető megfogalmazása elengedhetetlen követelmény. Enélkül a vaksötétségben bolyonghatunk csupán. Tudnunk kell, hogyan jutottunk a mai, kilátástalan helyzetünkhöz, s mit kell tennünk ahhoz, hogy elinduljunk a felemelkedésünkhöz vezető ösvényeken. Íme, a nemzettudat megfogalmazása:

A nemzettudat egy egységes és átfogó, nemzeti önismeretből táplálkozó közösségtudat. Az együvé tartozás, az egymásra utaltság tudata, mely képessé tesz és erőt ad arra, hogy egymást megvédjük és vállaljuk a közös sorsot. Egy nép, melynek ilyen nemzettudata van, képes megoldani nemzeti sorskérdéseit.

Az újkőkorban a termékenységi vallás volt az akkori közösségekben a lét, a megmaradás vezéreszméje, melynek megtestesítője a termékenység istennője, mi esetünkben Boldogasszony volt. A királyságok és császárságok korában az uralkodóhoz való hűség volt a közösséget átfogó és irányító eszme. A nemzeti társadalmak vezéreszméjében a nemzet emelkedett eszményi magaslatra, s lett a nép, a társadalom boldogulásának kulcsa és őrangyala.

Tehát a nemzeti önismeretből kiművelődő társadalmi vezéreszme nem más, mint az anyag, a lét, a biztonság, a közerkölcs és boldogulás őre, eszmei védelmezője. Ahol nincs alkotótöltetű, társadalmat átfogó vezéreszme, ott a közösség egyedeire bomlik, a polgár elveszíti az együvé tartozás tudatát, képtelenné válik a közös ügyek védelmezésére, és sorsa a teljes kiszolgáltatottság lesz.

Ahhoz, hogy a társadalom kiegyensúlyozott életet éljen és a polgár biztonságban érezhesse magát, a következő négy tényezőnek kell jelen lenni a közösségi életben, amelyekből a vezéreszme is táplálkozik: a. testi közelség, b. a közös nyelv, c. az egységes és jól megalapozott nemzeti önismeret, d. a nemzeti önismeretet átszövő mélységes istenhit. Nem lehet fontossági sorrendben felsorolni e tényezőket, mert együttessen alkotják az egészet. Azon társadalom, amelyikből akárcsak egy is hiányzik, mankókon jár és pusztulás a sorsa, mert nem forrhat ki a jövőjét építő és védelmező társadalmi vezéreszme.

Napjaink hallatlan anyagi fejlettsége a közösségi munka eredménye. A közösség teremti azon lehetőségeket, melyeket az egyén kihasználhat boldogulása érdekében. Ez különben a közösség érdeke is. Egy gazdag, jómódú társadalom gazdag polgárokból tevődik össze. Az egyénnek tehát mindenképpen védelmeznie kell a közösség érdekeit, mert azzal saját érdekeit is védelmezi. Az alkotótöltetű társadalmi vezéreszme nélkül ez lehetetlen, mert a nélkül felbomlik az együvé tartozás tudata, amely nélkül megszűnik a kiegyensúlyozott közösségi élet.

Szó esett a nemzeti önismeretről, melyből kiművelődik, kibontakozik a nemzeti vezéreszme. Igen, csakhogy a nemzeti önismeret nem önmagától keletkezik, hanem valamiből ered. Miből? A nemzet múltjának ismertéből, a történelméből! A történelmet a történetírók örökítik meg az utókor részére. Nem mindegy tehát, hogy kik írják a történelmet. A magyar történetírást a nemzetellenesség jellemzi. Tele van tévedésekkel, tudatos hamísításokkal, és nem utolsó sorban lekicsinylő, megalázó tételekkel, melyek mérgezik a nemzeti lelkületet, torzítják az önszemléletet, tompítják a tudatot, meggyilkolják a nemzet és egymás iránti szeretetet. E történetírást terheli a felelőség azért, hogy a nemzeti önbecsülésnek még az árnyékát is kiölték a magyarságból. Ahhoz, hogy helyzetünkön változtatni tudjunk, történetírásunkat nemzetközpontúvá kell tennünk, és meg kell tisztítanunk mindazon káros kacattól, amelyet az elmúlt századok során az idegen érdekek rávakoltak.

Nyilatkozatok a magyar nyelvről

(Kivonat: Forrai Sándor Küskarácsonytól sülvester estig című könyvéből. Múzsák Közművelődési Kiadó, 1985.)

„Amikor a magyarság körében is meghonosodott a latin betűs írás, kb. 12 hangunkra nem volt betű. Ennek következtében a magyar nyelvet e betűkkel csak nehézkesen lehetett lejegyezni. Csaknem ezer évig kellett kínlódni helyesírásunkkal, míg végre rovásírásunk logikájához (ésszerűségéhez) hasonlóan kialakult a mai fonetikus (hangtani) helyesírás. Jól tükrözik a nehézségeket a középkori rovásírásos ábécék latin betűs átírásai, valamint a régi naptárak és kódexek (régi könyvek) azon szavai, amelyekben a hiányzó latin betűket igyekeztek pótolni valahogyan. Ez a mai szemnek és értelemnek egészen furcsa írásképet eredményezett. Rovásírásos naptárunkban például a következő néhány szó éppen úgy szerepel, ahogyan ma is ejtjük őket: püspök, gyümölcs, szent, asszony, Erzsébet, Egyed, Gyergy vagy György. Latin betűs nyelvemlékeinkben pedig így: pispek vagy pyspek és puespoec, gimilc, zenth vagy scent, azzon vagy asson, Ersebet vagy Erzebeth, Eged, Georgh vagy Gorg, illetve Gerg. Régi családneveink ún. hagyományos írásmódja sem valami előkelőséget takar, csupán nyelvünk küzdelmét a latin betűkkel.: a „ty” az 1483-ból való ún. nikolsburgi rovás-ábécé átírásában „thy” (az y-t i-nek kell olvasni) szerepel, innen a Batthyány családnév írásmódja. De írták „tj”-nek is. A zs=ss, az ü és ő=ew, ezért Dezsőfi is csak Dessewffy-nek, Török csak Thewrewk-nek írhatta nevét.

Az erdélyi Telegdi János 1598-ban írta meg a Rudimentát, azaz rovásírásos tankönyvét azzal a céllal, hogy újból elterjessze a rovásírást, mert amint írja: „egyedül ez alkalmas a magyar nyelv jegyzésére.”

(A magyar ember tehát soha nem beszélt úgy, amint arra a latin betűs nyelvemlékeinkből következtetni lehet. Radics Géza.)

Kosztolányi Dezső

A vértanúk nyelvéről

Egy ájult és szomorú délutánon olvastam valami cseh falragaszt, melyben az áll, hogy a magyaroknak már nincs semmijük, csak fokosuk, hegyesre pödört, villás bajuszuk és paprikájuk. Váltig hozzá szoktam már az ilyesfajta sértegetésekhez. Alázatosan és szelíden fogadtam ezt is, én, a magyar, aki fokost csak nagyon ritkán viselek, fontosabb irodalmi fölolvasásaimkor, bajuszt mindössze másfélnapig hordtam, egyetlenegyszer, a borbélysztrájk idején, paprikával sem igen élek. Eltettem tehát a bókot a többi bók közé, lepréseltem, mint egy emléket 1919-ből. Ha nincs fokosom, bajuszom és paprikám, legalább ez a souvenír-em maradjon meg.

Aznap este azonban a véletlen jótékony és vigasztaló szeszélye kezembe adott egy könyvet, Frankl Ágoston Lajosnak, a cseh születésű és cseh anyanyelvű költőnek önéletrajzát, aki 1836-ban, a nagyhéten felkereste a vatikáni könyvtárban monsignore Mezzofantit. Az olasz bíboros, a földgolyó legnagyobb nyelvi lángész, aki hatvan nyelven írt és beszélt, hosszasan és szívesen elcsevegett a csehországi költővel. Természetesen, a nyelvekről folyt a tárgyalás. Azt kérdezte a költőtől, miért nem ír cseh nyelven, mire ez azt válaszolta, hogy akkor nem lenne közönsége. A beszélők különben ötpercenként váltogatták a nyelveket, németül kezdték, csehül folytatták, és a héberrel fejezték be. A véletlen úgy akarta, hogy Mezzofanti, aki vatikáni könyvtárban csak bíboros és könyvtárnok volt, de a tudományban a nyelvek pápája, ez alkalommal egymás után nyilatkozott a cseh és magyar nyelvről, s az utóbbiról való önkéntes nyilatkozatát, melyet eddig sehol sem közöltek magyarul, éppen e cseh születésű és anyanyelvű költő írta le. A kijelentést, melyet alább szó szerint való fordításban teszek közzé, rendkívül érdekesnek és becsesnek tartom, nemcsak a mai cseh-magyar torzsalkodás miatt, de azért is, mert páratlan és pártatlan zseni tette, aki többek közt cigányul, koptul, kurdul is folyékonyan beszélt, s ismert minden nyelvjárást és hangáramlatot. A bábeli zűrzavar, mely mindnyájunkat nyűgöz, az ő villámló agyvelejében eloszlott. Tüneményes rövid idő alatt tanult meg egy-egy nyelvet, tökéletesen, hiszen amelyre ránézett, azt többé nem felejtette el, elég volt hozzáérnie egy nyelvtanhoz, hogy azonnal vérré váljon benne a szabály és gátlás nélkül való emlékezetében meggyökeresedjen az idegen szó. Amit egy nyelvről állít, azt el kell hinnünk, az ex cathedra hangzik el. Ő itten a szaktekintély.

„Tudja - mondta beszélgetés során -, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ismerem néhány új költőjüket, néhány versüket, melyek dallamosságukkal meglepnek. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költői lángész, és nézetemet igazolni fogja. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben.”

Vajon kit olvashatott akkoriban a monsignore? Vörösmarty Zalán futása 1832-ben jelent meg, de csak nyolcvan előfizetője akadt, itthon is alig ismerték még, nem valószínű, hogy eljutott volna kezeihez, Csak az akkori fiatalokat lapozgathatta. Csokonai Vitéz Mihályt, Kisfaludy Sándort, Berzsenyi Dánielt. Igen, az olasz pap a sírkövekkel kirakott vatikáni könyvtárban, régi fóliánsok és halotti papiruszok között megálmodta Vörösmarty Mihályt a dallamos orkánjaival és égig zengő szenvedélyével, jósolt Petőfiről, Aranyról, és látta a magyar nyelv végtelen, soha meg nem szakadó útját. Jólesik ezt emlékezetünkbe idézni ma, mikor minden áldott nap puskatussal verik és bottal, sóval, kötéllel szelídítik azokat, kik magyarul beszélnek. Tudják meg mindannyian, hogy királyi kincset hordoznak magukban.

Könnyes örömmel továbbítom ezt a híradást, én, ki a vértanúk nyelvén írok.

(Pesti Napló, 1919. február 23-án.)

A magyar nyelv eredetiségérül

(Kivonat: Berzsenyi Dániel Prózai Művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985. 281. oldal.)

Régóta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, amelyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzetek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam.

Vizsgálataimnak első tárgyai valának azon fizikai (tárgyi) dolgoknak nevei, melyek természet szerint az embereknek és beszédnek legelső, legszükségesebb objektumai (tárgyai) voltak, mint: föld, víz, tűz, nap, stb., melyeknek hihetőképpen legelsőbb adának nevezeteket az első emberek.

Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általláttam azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja; mert nyilván tapasztalám azt, hogy legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezetei nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekbül lehet származtatni, ...

* * *

Kőrösi Csoma Sándor 1832. ápr. 30-án Neumann báróhoz, az akkori londoni osztrák-magyar követhez írt levelében írja:

„... ha majd a magyar tudósok a szanszkrit irodalom bővebb ismereteire tesznek szert, csodálkozandnak azon, mekkora rokonság van e régi nyelv és a mi anyanyelvünk között. A magyarság sok régi emléke megtalálható itt, amelyeket az elhagyott helyeken ma már hiába keresünk.”

(Marton Veronika: Kőrösi Csoma Sándor megkövetése. Turán, 2000. február - március.)

* * *

Sir John Bowring: A magyarok költészete (Poertry of the Magyars)

Magyarország és Erdély nyelvének és irodalmának vázlatos ismertetésével.

John Bowring angol nyelvész, mint Mezzofanti sok nyelvet beszélt. Köztük a magyart is. 1830-ban egy magyar verses kötetet adott ki angol fordításban, melynek az előszavában a következőket írta:

"A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre." (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyars, Preface, VI. - Dr Végvári József fordítása).

Az eredeti angol szöveg:

The magyar language stands afar off and alone. The study of other tongues will be found of exceedingly little use towards its right understanding. It is molded in a form essentially its own, and its construction and composition may be safely referred to an epoch when most of the living tongues of Europe either had no existence, or no influence on the Hungarian region.

Vérszerződés

Elbeszélő: Több adat utal arra, hogy Álmos népe már a nyolcszázas évek közepe táján szemet vetett a Kárpát-medencére. Nem lehetetlen, hogy a 862-es hadjárat egyik célja Pannónia felderítése volt, ismerkedés a tereppel, valamint az öreg földrész erőviszonyainak felmérése.

A Kárpát-medence nagy részét idegenek tartották hatalmukban. Pannóniát, a Dunántúlt a frank császár, a Tiszántúl déli részét és Erdélyt pedig a bolgárok birtokolták. Csak a Duna-Tisza közén élő avarok, jászok és az ősparasztság volt független. Ezek a székelyekkel együtt szövetségben álltak Álmos nagyfejedelemmel. Közösen tervezték a bolgár hódoltság alatti területek felszabadítását. A felkészülést a nagy vállalkozásra már a 870-es évek végén, a 880-as évek elején megkezdhették. A szekerek rendbetételéhez, a tartalék íjak és nyílvesszők elkészítéséhez, a nagymennyiségű vas olvasztásához és feldolgozásához évekre volt szükség.

A nagy vállalkozás sikerét politikailag is elő kellett készíteni. 892-ben Arnulf császárral kötöttek szövetséget a morvák megrendszabályozására. Bizánc szövetségét is ebben az évben keresték, de Leó császár ezt visszautasította. 894-ben azonban Bizánc kérte őseink szövetségét a bolgárok ellen. Az történt ugyanis, hogy a fiatal és életerős Simeon lett a bolgár cár, aki szorongatni kezdte a bizánci végeket. Így jött létre a szövetséges viszony az akkori világ két nagyhatalmával, ami elengedhetetlen feltétel volt a nagy vállalkozás sikeres kivitelezéséhez.

A Kárpát-medence avarjai, székelyei és őstelepes parasztjai elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak idegen elnyomóiktól. Követeket küldtek Álmos nagyfejedelemhez, hogy sürgessék a hadműveletek megkezdését.

(Színhely: Az etelközi haza nagyfejedelmi palotája vagy nyári sátora. Követek érkeztek a Kárpát-medencéből: avar, székely és ősmagyar. Ruházatuk: Az avaré a korabeli öltözet, a székelyé a székelyharisnya, az ősmagyaré a bőgatya és bőing.)

Testőr: Állj! Kik vagytok?

Székely: Testvéreitek vagyunk. Atilla király ősi földjéről jöttünk, a magyarok bölcs urához, Álmos kendéhez.

Testőr: (beszól Álmoshoz). Követek érkeztek Atilla király földjéről. Bebocsátást kérnek Hozzád, Uram!

Álmos: Testvéreink?! Atilla földjéről? Lépjetek beljebb! Tüstént! (A követek belépnek, és mélyen meghajolnak a trónján ülő kende előtt).

Székely: Szeretettel és tisztelettel köszöntünk, magyarok bölcs és igazságos Ura.

Álmos: A magyarok Istene hozott benneteket. Mi járatban lennétek?

Székely: Nagy Urunk! Atilla király földjén, a magyarság ősi örökén idegen az úr.

Avar: A bolgárok nyílvesszői suhognak a Tisza táján. A Duna mentén a frank császár katonái portyáznak. Pannónia nyugati végein a morvák garázdálkodnak. Kovácsaink a hódítóknak készítik a jó acélkardokat és nyílhegyeket.

Ősmagyar: A magyar paraszt nekik arat. A halász nekik veti hálóját. Övék a legízletesebb falat. Vállaink mind jobban roskadoznak a teher alatt. Nem bírjuk már sokáig.

Székely: Hozzád jöttünk, Urunk! Segítségedet kérjük. Istenünk is úgy akarja, hogy a Duna-Tisza táján magyar legyen az úr!

Ősmagyar: Atilla örökét már ősidők óta műveli népünk! A vizek, az erdők, a hegyek gazdagsága a mi népünket illeti! A Te vitéz harcosaid fegyverei védelme alatt ismét szabadok és boldogok lehetünk.

Avar: Kovácsaink, mestereink elkészítették már a fegyvereket. Harcosaink gondosan elrejtették mind. Csak Rátok várunk, Uram! Ha hadaid megjelennek a Kárpátok gerincein, mind egy szálig fegyverbe állunk!

Álmos: Öreg vagyok én már, testvéreim, izmaimban fogytán az erő. A bolgár meg magunkfajta kemény, harcos nép. De fiam, a fiam, Árpád, kiváló hadvezér, uralkodónak született. (a testőrökhöz) Szóljatok csak Árpádnak! Hívjátok be hozzám!

Testőr: Árpád! Árpád! Urunk, atyád hivat! (Árpád belép Bogát, Csaba és Zombor társaságában. Meghajtják fejüket Álmos előtt).

Árpád: Parancsodra, atyám.

Álmos: (A követek felé int fejével). Testvéreink. Pannóniából érkeztek. Segítségért jöttek.

Székely: (Árpádhoz). Az ősi földet idegen hódítók bitorolják. Népünk az ő jármukat húzza.

Ősmagyar: Övék két kezünk munkájának gyümölcse. Verejtékünk, fáradságunk az ő tarsolyukban válik arannyá. Ezt nem tűrhetjük tovább!

Avar: Vezesd hadaidat a Kárpátok bérceire! A havasokon túl, a nagy magyar medencében lesz helye asszonyaitoknak, gyermekeiteknek, állataitoknak. Megférünk békességben.

Árpád: Szomorú hírt hoztatok őseink földjéről, melyhez oly sok dicsőség, verejték és vér tapad. Ahol ezer évek óta magyar dal csendül az anyák ajkán. (föl-alá járkál, gondolkodik). A magyart az Isten szabadnak teremtette! Nem lehet szolga saját földjén! (szinte önmagának mondja) Magamhoz hívatom a testvérnemzetek horkáit. Közös erővel verjük ki az ellenséget Pannóniából! Követeket küldök Elődhöz, Tashoz, Hubához és a többiekhez. (Izgatottan) Bogát, Csaba, Zombor induljatok azonnal, hívjátok hozzám a testvérnépek horkáit. (a futárok elmennek. Árpád a követekhez szól) Ti pedig pihenjetek meg, mert nagy feladat vár ránk. (Szolgálókhoz) Lássátok el őket étellel, itallal! (A követek és szolgálók kimennek).

Elbeszélő: Bogát, Csaba és Zombor még néhány küldöttet választott, azután tüzes paripáikon külön-külön elvágtattak a testvérnemzetek szállásterületei felé. A horkák lelkesen fogadták a rég várt hírt, és a küldöttekkel együtt nyomban útra keltek.

Testőr: (jelenti Árpádnak) Megérkeztek a testvérnépek horkái!

Árpád: Engedd be őket! Gyorsan! Gyorsan! (A horkák belépnek és egymás mellé állnak. Meghajtják fejüket. A székely, avar és ősparaszt is bejön). Rossz híreket hallottunk Pannóniából. Testvéreink életét (a követekre néz) idegen hódítók sanyargatják. Ezt nem engedhetjük tovább! Becsületünket nem szennyezheti a gyávaság!

Horkák: Úgy van! Úgy van!

Árpád: Testvéreim! Itt az ideje, hogy rendet teremtsünk őseink földjén. Ahogy legjobbjaink, Atilla és Baján királyok tették. Bízzunk az isteni gondviselésben és fegyvereink erejében, ha mindnyájan úgy akarjuk, akkor a Turul őrködik majd ismét a Kárpátok bércein.

Mind: Éljen! Éljen!

Árpád: Követtek-e hát mindnyájan?

Mind: Mind egy szálig!

Árpád: Esküsztök-e a Vér erejével, hogy közös határozatainkat és fogadalmainkat velem együtt hűen betartjátok?

Mind: Esküszünk!

Árpád: (a testőrhöz) Szólj a főtáltosnak! Hozzon bort és kupát!

Elbeszélő: A Kr.e. V. században a görög történetíró, Hérodotosz ekképp írta le a vérrel tett esküt a szittyákról szóló munkájában:

„Egy nagy agyagedényt borral töltenek meg, az eskütevők késsel vagy árral kissé megszúrják karjukat, néhány csepp vért eresztenek a borba; majd egy kardot, néhány nyílvesszőt, egy harci bárdot (fokost) és egy dárdát tesznek a keverékbe, miközben imákat mondanak; végül a szerződő felek isznak az edényből, ezt teszik az őket követők vezérei is.”

(A főtáltos belép a kupával, borral és késsel.)

Árpád: (a főtáltoshoz) Istennek szolgája, a tudományok művelője, népünk testi-lelki gondozója, azért hivattalak, mert esküt kívánunk tenni, és Isten áldását kérjük vállalkozásunkra.

Főtáltos: (bort önt a kupába és Árpádnak adja a kést.) Tiéd a tisztelet, Árpád. (Árpád megszúrja karját, vérét a borba cseppenti. Őt követik a horkák, akik a kés átadásakor egymást néven szólítják.)

Főtáltos: (a kupát fejmagasságba emeli) Magyarok nagy Istene! A világ Teremtője! Adj erőt népednek és azoknak, akik színed előtt vérrel pecsételt esküvel tesznek fogadalmat, hogy egymáshoz hűek maradnak, és vállalkozásukra áldásodat kérik. Vezesd győzelemre népedet. Add, hogy az ősi földet ismét beragyoghassa a dicsőség és szabadság mennyei fénye. Adj erőt azoknak, akik zsarnokságban szenvednek. Áraszd el szívüket és lelküket reménnyel és bizakodással, mert közeleg a szabadság napja. Titeket, akik véretekkel tesztek fogadalmat, eskütök örök hűségre kötelez egymás és népetek iránt. Teremtő Istenünk, adj erőt az eskütevőknek fogadalmaik betartásához, és kérjük áldásodat vállalkozásukra!

Mind: Úgy legyen! (a főmágus átadja a kupát Árpádnak)

Árpád: (a kupát vállmagasságba emeli) Elfogadtok-e szabad akaratotokból fejedelmeteknek?!

Mind: El! Éljen! Éljen Árpád! (Árpád iszik és átadja a kupát Elődnek, aki azt vállmagasságba emeli. Ezt teszik az őt követők is.)

Előd: Ameddig élünk és utódaink élnek, mindig Árpád ivadékából legyen fejedelmünk!

Mind: Éljen! Éljen!

Kund: A közös erővel szerzett vagyonból mindenki részesedjen!

Mind: Éljen! Éljen!

Ond: Azon horkák, akik szabad akaratukból választották Árpádot urukká, sem maguk, sem fiaik a királyi tanácsból és az ország tisztségeiből ki ne zárassanak!

Mind: Éljen! Éljen!

Tas: Azoknak, akik megszegnék Árpádnak tett esküjüket, és egymás közt viszályt szítanának, omoljon vérük, mint ahogy a miénk omlott az esküben!

Mind: Úgy legyen!

Huba: Ha Árpád fejedelem, vagy utódai esküjüket megszegnék, örök átok sújtsa őket, omoljon vérük!

Mind: Úgy legyen! (Árpádot pajzsra emelik.)

Árpád: Testvéreim! Fegyvereiteket tartsátok jó állapotban. Asszonyaitokat, gyermekeiteket készítsétek fel az útra. Minden családnak legyen bőséges élelme, sója és friss víz a tömlőben. Állataitokat tereljétek a gyülekezőhelyre. A tavaszi esőzések után indulunk. Irány a Kárpátok hegyláncai!

Mind:

2. versszak:

Tud szeretni a magyar szív igazán,

Kit szeretne, ha téged nem, szent hazám.

Hervad régi búnk és bánatunk,

Ej, haj, újra élünk, vigadunk.

Forrásmunkák:

Anonymus : Gesta Hungarorum. Helikon. Budapest. 1975.

Badiny Jós Ferenc : Az Ister-Gami oroszlánok titka. Buenos Aires. 1979.

Badiny Jós Ferenc : Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig.Orient Press Kft.

Badiny Jós Ferenc : Káldeától Ister-Gamig. Buenos Aires. I. köt. II. köt. 1981

Bakay Kornél : Őstörténetünk régészeti forrásai I.- II. köt. 1998.

Baráth Tibor : A magyar népek Őstörténete. I.-II.-III. kötet. Montreál.

Biró József : A szabírok őstörténete. I.II. kötet. U.S.A.

Blaskovics-Vass : A magyarok őstörténete. Magvető. 1982.

Bobula Ida : A sumér-magyar rokonság kérdése. Esda. 1961.

McEvedy, Colin : The Penguin Atlas of Medieval History.

Csomor Lajos : Őfelsége, a Magyar Szent Korona. Székesfehérvár. 1996.

de Daruvár Yves : A Feldarabolt Magyarország.

Fodor István : Verecke híres útján... Gondolat. 1975

Forrai Sándor : Küskarácsonytól Sülvester estig. Múzsák. 1985

Hóman Bálint : Ősemberek - Ősmagyarok. U.S.A. 1985.

Glatz Ferenc : Magyarok krónikája. Officina Nova. 1996.

Kocsis István : A Szent Korona misztériuma. Püski. 1997.

Kocsis István : A Szent Korona tana. Püski.

Krantz, Grover S. : Geographical Development of European Languages, (Az európai nyelvek földrajzi kialakulása.) Peter Lang. N.Y. 1988

Kartográfiai Vállalat: Történelmi Világatlasz

László Gyula : A honfoglalókról. Tankönyvkiadó. 1974.

László Gyula : A „kettős honfoglalás”. Magvető. 1980.

László Gyula : Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat. 1974.

Lázár István : Kiált Patak Vára. Szépirodalmi Könyvkiadó. 1980

Magyar Adorján : Az Ősműveltség. Magyar Adorján Baráti Kör. 1995.

Marjalaki Kiss Lajos : Anonymus és a magyarság eredete. Budapest. 1929.

Nagy Sándor : A magyar nép kialakulásának története. 1968.

Padányi Viktor : Dentumagyaria. Transylvánia. 1956.

Pongrátz Gergely : Corvin Köz - 1956. 1992,

Raffay Ernő : Trianon titkai. Budapest. 1990.

Radics Géza : Eredetünk és őshazánk. Hódmezővásárhely. 1993.

Reston Jr., James : The Last Apocalypse. Anchor Books. 1999.

Sebestyén Gyula : Rovás és rovásírás. Evilath. N.Y. 1969.

Szász Béla : A hunok története. Budapest. 1994.

Szigeti István : A Szent Korona titka. Kecskemét. 1996

Torma Zsófia : Sumér nyomok Erdélyben. Buenos Aires. 1973.

Varga Géza : Bronzkori magyar írásbeliség