Tomory Zsuzsa

NEMZETI CÍMERÜNK.

Címerünk alkotóelemeinek értelmezésével sok tanulmány foglalkozik, melyek írói ezeket saját érdeklõdési körükön belül nyert tapasztalatok alapján magyarázzák. Ezen értelmezések érintik a történelem, földrajz, nyelv és a tudomány egyéb ágait, felébresztik a teljes megértés utáni vágyainkat, de idõvel újból és  újból fel kell fedeznünk ezen magyarázatok hiányosságait, melyek elménkben, érzelemvilágunkban, vagy mindkettõben hatalmas ûrt hagynak maguk után, s ezáltal válnak valóban nyilvánvalóvá.

Sajátos magyar hagyománykincsünk megértésének, akár nyelvrõl, néprajzról, vagy bármi más, magyar mûveltségi termékrõl is van szó, mindig útjában áll az idegenbõl, fõleg az indogermán mûveltségi körbõl vett minták alapján való magyarázata. Nyelvünk így vált idegen emlõkön nevelkedõ hivatalosaink kezében nemzetidegen újsütetû „keveréknyelvvé”, mellõztük õsi jelképrendszerünket, felejtettük el ünnepeink való üzenetét, s folytathatnánk a sort.

Címerünk vizsgálatát is az idegen alapokon nyugvó lovagkori eszmék és jelképrendszerek alapján akarjuk minden áron értelmezni. Alkotóelemeinél beszélünk a címer pajzsáról, a mezõnyt megosztó jelképekrõl, melyek „beszédes” voltát napjainkban kezdjük érzékelni, de ezek mind más-más eredet felé mutatnak a kutatók mai megértései szerint. Mûveltségünk számos ága bizonyítja napjainkban, hogy mindaddig, amíg magyar mûveltségi termékeinket nem az egyetemesbõl kiindulva értelmezzük, részeredményeket nyerünk. Ezen részeredmények a féltudás béklyóiban gyakran buktatóvá válnak a tudás felfelé ívelõ lépcsõje helyett. Vegyük tehát sorba mai címerünk alkotóelemeit.

A „címerpajzs” piros mezejének két részét középen egyenes vonal választja el egymástól. A mezõny jobb oldalában négy ezüst sáv látható, melyeket a köztudat négy folyóként tart számon. A bal mezõnyben lévõ zöld színû hármas dombról néha hármas határhegyként emlékezünk meg, rajta nyitott korona, benne kettõs kereszt. Ez utóbbit a címermagyarázók apostoli keresztként tárgyalják.

Címerpajzsunkon kívüli térben ünnepélyes ábrázolások alkalmával két angyal szerepel, akik a címert tartják. Az angyalok jelenlétét a nyugati kereszténység befolyása alatti, késõi díszítésnek véljük, s éppen ezért mind gyakrabban el is hagyjuk.

Angyalok hiányában a címer jobb oldalán makkos tölgyfaág, bal oldalán piros bogyós olajfaág szerepel. A tölgyfalombokat a gyõzteseknek kijáró koszorúval hozzuk kapcsolatba, az olajfa ágat a béke hirnökeként említjük. Címerünk történelmi idõkbõl ismert alkotóelemeivel, azok változásaival  Radics Géza foglalkozott[1] részletesen.

O.J. Menchen-Helfen idézett mûvében látható, a Minusinsk közelében lévõ Pisannya Gora-i kõkorszakbeli sziklarajz meglátásom szerint címerünk legõsibb alakját tartalmazza. Jelentõségét az idegen kutató nem ismerhette fel, hiszen benne a magyar nemzeti címer õsével kerülünk szemtõl szembe:

Pisannaya Gora-i sziklarajz (V.9)

A sziklarajzon hatalmas üst, négy vonal köti össze az edény két partját. Az edény peremének két pontját hármas levélkék díszítik. Jobb és bal oldalán egy-egy ember rajza látható. A jobboldali ember egy félholdszerû tárgyat tart, melynek mása nyugaton az õsi Newton kõ rajzán jelenik meg ismét, amit nyugati szakemberek ekeként magyaráznak.[2] A másik lény jobb kezében az esztergomi oroszlánképen látható, s ahhoz hasonló élõágat tart, a szikecske két levélkés képét, bal keze villámban, vagy ostorban végzõdik.

Az ekés ember földmûvelõ magyar õstársadalmunk megjelenítõje. Nyelvileg az ég-ék-eke, majd a birtoklás m hangjával kiegészítve a mag-magyar szóbokor része, s így az ekét tartó egyént Magorral, illetve Magor teremtõ, építõ szellemiségével azonosíthatjuk.

A Tárihi Üngürüsz Atillát „villámkorbácsú”-nak nevezi, tehát az e rajzon megjelenõ villámkezû emberrõl most már azt is tudjuk, hogy hún hovatartozású. E jelkép további élete népköltészetünkön, s Petõfi költeményén át a mába vezet. Az elõbbi szent Lászlóról tudja, hogy „Ragyogó ostorul fonta a holdvilág sugárait”,  az utóbbi pedig így izzik felénk: „Ostort fonok, lángostort, s megkorbácsolom vele a világot.” Az õsi hún önmagát Isten villámkorbácsának tudta.

Napjaink címere mellõl gyakran elhagyjuk a nagyon újkeletûnek vélt angyalok alakját, de ilyenkor rendszeresen az ekés Magort jelképezõ alak helyébe az ugyancsak õsmagyar jelképrendszerû makkos (ék-eke-mag-Magor-makk) tölgyfaágat helyezünk, s az élõágat tartó baloldali alak helyébe a Palócok lombos fáját, a pálmát. Ugyanakkor tudatosan nem vesszük észre, hogy mind az angyalok, mind a tölgy, illetve pálmalombok õseink jelenlétét idézik.

Az e képet magyarázó idegen író az emberek kezében lévõ tárgyakat egy tehetségtelen rajzoló készítette levesmerõkanálnak és horognak ítélte. Nem tudta megmagyarázni az üst rendeltetését sem: fõzõedény-e, vagy „áldozati” üst?[3] Nyugati szakemberek, ha egy tárgynak, cselekedetnek az okait nem ismerik, gyakran fordulnak a babonák világához, s az edény áldozati edénnyé, a cselekmény varázslássá alacsonyodik kezükben.

Az üst a magyar jelképrendszerben anyaságot, befogadóképességet jelent. A hun-magyar mûveltségi körön belül található hatalmas üstök jól ismertek a Kárpátmedencén kívül és belül egyaránt, s ezeket táplálék készítésére használták. Nyelvünk a táplálékot életnek is nevezi, s hangtanilag is összefügg az élet-étel fogalmi egysége. Ezek szerint tehát a Pisannaya Gora-i üst az élet edénye.

Tudjuk azt is, hogy a nagyobb felületû edényekben lévõ víz felszinét tükörként is használták õseink, melyben testi és lelki állapotukról nyertek képet. Ez volt õseink igazmondó tükre[4], melyben testük anyagtalan másával, lelkükkel, illetve Teremtõjükkel nézhettek szembe. A lelkiismeretet vizsgáló karácsonyi tükörbe nézés még napjainkban élõ gyakorlat volt hazánk el nem városiasodott lakósai körében. A tükör félreértett tartalma a Grál legendában jelenik meg, -- amikor egy grál vitéz a grál edény víztükrébe nézve az ott látottaktól szörnyet hal,-- majd a germán izlésû Grimm mesék igazmondó tükrében, melynek fõszereplõi a benne látott igazságot gonosz cselekedetekre használják fel, mint a Hófehérke-boszorkány kapcsolatainál.

Az üst partjait összekötõ négy vonalat — a korábbi, magyar hangtani levezetésem értelmében[5] — a teremtés négy elemi erejével[6] azonosítom. Ezek a sávok csak késõbb váltak az e földi négy folyó jelképévé, lett légyen az a Csallóközünket ölelõ négy Duna-ág, vagy földünk valamely négy nagy folyójának jelképe. A rajzon az elsõ vonal kiemelten az egység fogalmát hordozza, majd három kiterjedésû világunkat jeleníti meg anyagi világunkban. Az üst itt tehát akár tisztán jelkép értékû, akár használati tárgy rajza, az élet-étel kapcsolatain át ugyanazt az értelmet hordozza mind a szó, mind a kézzel fogható anyag jelképein át, s e jelkép fennmaradásának záloga magyar életünk. E négy vonal a Tárihi Üngürüsz szerint a „világ négy sávja”, s  e négy sávos zászlót lengetõ uralkodó a világ négy sávjának ura. Itt még feldereng a világot fenntartó négy erõ  gondolata. Késõbb a négy sávot a négy világtáj jelképének, majd a négy folyó jelképének tartották. Négy folyónk gondolati egységbe vonja az ár, áradat, illetve erõ szóbokrot, s így még napjainkig is hitelesen közvetíti a teremtés erejének gondolatát. Címerünk négy ezüst sávja tehát a világot összetartó erõ jelképe, mely anyagi világunkat vonja egységbe, s teremti meg az élet lehetõségét.

Az üst két pontján sarjadó hármas levélkék az életet jelképezik. Addig, amig a hunok a gomba alakkal díszítették üstjeiket (figyeljük meg a K-n, m szócsoportot a kun, kum, gömb, gomba hangokban és szavakban), addig az itteni levélke életjelkép.

„A szkitáktól örökölt hindu mythologia szerint a hármas levél  a Vila-fa, illetve Bel-fa levele.”[7] Az idegen író nem is sejthette, hogy a Palóc õsanya Vilona, jelképe a fa villája, s napistenük Béla.[8] Az Oroszországban talált, üstöt ábrázoló rajz jelképrendszere tehát a magyar, hún, a szikecskével képviselt székely és palóc õstörzseink ottani jelenlétét is elárulja. A lelõhely neve besenyõ õstörzsünk valahai jelenlétérõl beszél a P-s szócsoport szerint, mely egyúttal egy kilövellés erejû áradás gondolatát is hordozza. Maga az üst, mint víztartó edény az õ jelképrendszerükbe tartozik, s egyúttal – mint korábban említettem -- az õsi tükör szerepét is betöltötte: a testi lelki tisztaság és táplálék életfontosságú edénye.

Fennáll lehetõsége annak, hogy a hármas levélkék mai címerünk bal oldalán lévõ hármas dombban nyertek kifejezést.

A hullámvonalak a magyar föld jelképrendszerébe tartoznak. Kezdeteink címû munkámban[9] hozom egy 7500 éves, Catal Hülyükben talált, szülõ nõt ábrázoló szobor képét, kinek egy-egy térdén, s a hasán jelennek meg ezen hullámvonalak, melyek együttesen a „hármas határhegy” rajzának felelnek meg. A szobor olvasata így „az anyaföld”, „szülõföld” jelentésû. Századokkal késõbb a hármas ékjel a szemere ékírásban „ma” szótagot jelölt, a kínai jelképrendszerben a hármasság viszont életet jelent.

 A mai Oroszországban talált, üstöt ábrázoló rajz jelképrendszere tehát a magyar, hún, székely és palóc õstörzseink ottani jelenlétét árulja el. A lelõhely neve besenyõ õstörzsünk szókincsének része..

Ezen õsi rajz nyomán arra is ráeszmélünk, hogy mai magyar címerünk nem a lovagkor pajzsát díszítette elõször, hanem az élet edényének, magának az életnek volt a jelképe.

Ezzel kapcsolatban vizsgáljuk meg Somogyvár címerét: kerekded alja nem a lovagkor pajzsának alakját hordozza, hanem az õsi magyar üstét.  A Pisannya Gora-i üst rajzát követve látjuk, hogy ez az üst talpon áll, s így eszmélünk rá, hogy nem is üsttel, hanem kupával van dolgunk, az élet edényével, mely máig szoros kapcsolatban áll Koppány Kupa várával Somogyvár címerén át. A somogyvári címer „pajzsa” ugyancsak fel van emelve, s néhány növényi inda helyettesíti a kupa talpazatát.

Címerünk eredeti jelentéstartama tehát: az élet edénye,  kupája, mely napjainkig táplálja, élteti népünket, s összekötõ kapocs közöttünk, s a Teremtés Ura között.

***

Függelék.

A hét vezér neve kapcsolatainak vizsgálatakor lettem figyelmes a korábban említett, Angliában található, õsi Newton kõ készítõire, s magának az emlékmûnek a mondanivalójára. Bõvebb magyarázatok nélkül hozok részleteket az ott találtakból.

A Newton kõ lelõhelye az angliai Don völgye.  A fejénél lévõ Ogam felírás szerint állítója Hu, akit a Cymric[10] „Hu Gadarn” névvel hoznak összeköttetésbe, illetve egy fõniciai vezér Hu nevével. Feltehetõen Hu volt az elsõ Aegei bevándorló a Brit szigeteken. Hu’a a kassiták királyi követének a neve, akit Babiloniából Egyiptomba küldtek követként, az Amarna levelek szerint Kr.e. 1400-ban. Az akkori kassita király a Burna Buriash nevet viselte. Hu Tishup egy másik kassita név abból a korból; Hu gyakori névnek számított Babiloniában és Syria-Ciliciában. A Newton kõ készíttetõje, Ho így fetehetõen a Kassita Barat csoporthoz tartozott, éppen úgy, mint Partalon. [11]

(V.4:Fig.5.b.)A Newton kõ, Hittes-fõniciai emlékmû

és írás Logie közelében Angliában.

Az elékmû fejénél lévõ ogam-felirat alatt számunkra fontos jelek megfejtései a következõk:

A hold-alakú jegyek Tas nap,- illetve tûzisten ekéjével azonosak.

A két „szemüveg”-nek nevezett kör napjelkép, a kettõt négy folyam köti össze, mely feltételezésem szerint a teremtés négy erõjét képviseli éppen úgy, mint a Pisannya Gora-i edénynél, s címerünknél is.

A „Z” alakú jegy szigonyt képezõ vége Tas tûzisten mivoltának, illetve a tengerbe alászállott Napistennek a jelképe. A „Z” felsõ szára a Napisten növény-nevelõ szerepének ad hangot. Idézett könyvünk írója még a következõket mondja: „... a holdsarló és a jogar együttes szerepeltetése a földet szántó Tas jelképe, amint barázdákat készít, mégpedig a nap járása irányában.”[12] Több ilyen jelképrendszerû követ említ meg Bourtie község közelében, melynek eredetét a Barát néphez vezeti, akikrõl viszont tudjuk, hogy avar népünk egy törzse.

Fontos még tudnunk, hogy Tas és Ho nevét mind az Aegei tengeri mûveltséggel, mind a kassitákkal, egyiptomiakkal is szoros összeköttetésbe hozza az idegen író. Ezek ismét kárpátmedencei õshazánkon túli legközelebbi valahai szállásaink. Egyiptommal kapcsolatban meg kell említenem azt is, hogy Kézai Simon volt elsõ történészünk, aki mûvében (1:1) Nimród népétõl származtatta az egyiptomi piramisok építését egy olyan korban, mikor a nyugati mûveltségeknek még fogalmuk sem volt ezek létezésérõl.

***

VONATKOZÓ IRODALOM

1. Harper’s Bible Dictionary, Harper and Row Publishers, San Francisco

2. Szent Biblia, Károly Gáspár fordítása

3.Az Õsmûveltség, Magyar Adorján

4. The Phoenician Origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons, L.A. Waddell, The Christian Book Club of America, Hawthorne California, 1924

5. A magyar népek õstörténete, Dr. Baráth Tibor, Somogyi Zoltán kiadása, 1968

6. The Sumerians, Samuel Noah Kramer, The University of Chicgo Press, 1969

7. Álmos, az áldozat, Dümmerth Dezsõ, Panoráma, 1986

8. Bible Myths and their Parallels in Other Religions, T.W.Doane, Health Research, California, Seventh Edition, 1985

9. The World of the Huns, O.J.Maenchen-Helfen, University of California Press Berkeley, 1973

10. Magyar Mythologia, Ipolyi arnold, Zajti Ferenc kiadása Budapest, 1929

11. The Sumerians, Samuel Noah Kramer, University of Chicago Press