Munczi Antal
Muraköz története
Egy kézírásos füzetet – másolatot – kaptam az egyik ismerősömtől – címe: Muraköz története, írója Munczi Antal –, amely beszámolt Muraköz 1941-ben Magyarországhoz való visszacsatolásának történetéről, körülményeiről, melyben Munczi vezető szerepet töltött be, majd kénytelen volt nyugatra, Ausztriába menekülni. 1956-ban az USÁ-ba költözött és Chicagóban telepedett le. A füzetet megírása idején (?) csak a kéziratos formájában terjesztették, kis számban. A szerző 1985-ben elköltözött Csaba seregébe.
Amint Munczi írja Muraköz történetét, Dr. Fára József és Zrínyi Károly munkáiból állította össze, mely arról tanúskodik, hogy Muraköz századokon át a Magyar Királyság szerves része volt. Egyházilag a veszprémi püspökséghez tartozott, de Szent László – miután horvát királlyá választották – megalapította a zágrábi püspökséget – amely a kalocsai érsekség alá volt rendelve –, ahová egyházilag Muraközt csatolták, ami hosszútávon befolyásolta, sőt meghatározta magyar szempontból végzetes történetét.
Az I. Világháború befejezése után a magyarságra a „bűnös nemzet” címkét ragasztották, s mert az óta is kiszolgáltatottságban élünk, e megbélyegzést táplálják minden nemzedékben. A magyarság nagyobb részével elhitették, hogy a II. Világháborút megelőző években, a Trianoni Békeparancs értelmében elcsatolt területek egy részét Hitler kegyeiből kaptuk vissza. Mint sok minden a politikában és történettanításban, ez sem állja meg a helyét ebben a formájában. Munczi írásából az is kiderül, hogy a Horthy-kormány sem állt hivatásának csúcsán, ami nemzetszolgálatot illeti.
A Trianoni Békeparancs 85. évfordulójának alakalmából, íme Muraköz vázlatos története és visszatértének körülményei Munczi Antal tollából.
Radics Géza.
Bevezető
A foglalkozásom nem a tollforgatás, de az emigrációban kénytelen voltam kézbe venni, mert ahogy tapasztaltam, a magyarok között sokan vannak, akik Muraközről szinte semmit se tudnak. Találkoztam több olyan magyarral is, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy Muraköz létezik, és hol fekszik. Több könyvet is olvastam, ahol Muraköz ugyan meg van említve, de hiányosan és a legtöbb esetben tévesen.
Eddig vártam arra, hogy valaki megírja Muraköz történetét, de nem találtatott senki, aki e kérdéssel behatóan foglalkozna. Találtam olyan könyveket, amelyek okiratokkal igazolják a honfoglalástól 1918-ig történteket, de 1918-tól 1945-ig leírtak jelentős része a valótlanság halmaza.
Muraközben, Csáktornyán születtem 1905-ben, ahol 1945-ig éltem, vagyis amikor a II. Világháborúnak vége lett Magyarországon. A jugoszláv megszállást és Magyarországhoz való visszatérést nemcsak hogy átéltem, hanem abban vezető szerepet is vállaltam. Hogy Muraköz története megmaradjon az utókor részére – a valóságnak és igazságnak megfelelően –, kötelességemnek tartottam, hogy a történteket megírjam legjobb tudásom és képességeim szerint.
Odahaza és az emigrációban a horvát politikusok és az újságok, a valós történettel ellentétben, Muraközt Horvátországhoz tartozó területnek tűntetik fel. Ami bizonyítékot felemlítenek, az egy sem igazolja Muraköz Horvátországhoz való tartozását. Muraköz 1941-ben Magyarországhoz való visszacsatolásának történetét sem a magyarok, sem a horvátok nem ismerik a tényeknek megfelelően.
Muraköz története a rómaiak alatt
Az írások annyit tudnak róla, hogy Csáktornyának Aquama volt a neve, mert mocsaras hely volt. A történészek sejtése szerint prefektura volt itt elhelyezve. Egy több emeletes torony van, mely Illyria elfoglalása után szállásul szolgált a légionáriusoknak. Ezt bizonyítja a Csáktornyán át a Szombathely felé vezető római út is.
Továbbá, még bizonyítják a római telephelyek is. A Zrínyi vár építése alkalmával találtak leleteket és egy kőtáblát, melyet Zrínyi Miklós a kapubejárat jobb oldalán, az udvar felöli falába építetett be. A kőtáblán látható két nagyon elmosódott fej és a következő írás:
P Antonius Cla Favoris L F Ann XXV
Claudia T F Dacuma Na Anno XXXXV
Frer s Faci cura
A megfejtett értelme: Publius Antonius Claudi Favoris Lucii Filius Anno XXV. Claudia Titi Filia Dacuma Na Anno XXXXV. Faventia Freres Faciundum curavit.
Ez sírírás (fejkő) lehetett, mely Publius Antonius és Dacumena-nak emlékét örökíti meg.
Muraköz magyar terület
Honfoglaló őseink a dunántúli részeken délre, egészen a Száváig, több helyen azon túl is kiterjesztették az ország határát, és Muraközt is ekkor vették birtokba.
A magyarság, hogy a szomszéd népektől megvédje szállásait és településeit, széles, mocsaras, lakatlan földsávval választotta el magát, amit gyepűnek neveztek.
Szent István, mikor megszervezte a magyar államot, bevezette a megyerendszert, létrehozza az ország délnyugati részén Zala megyét, amelybe Muraköz is tartozik. A lakatlan, szabadon hagyott földeket, királyi tulajdonba helyezte. Muraköz Zala vára igazgatása alá került. E területeket a király utódai szabad adományként használták fel. Muraköz ekkor kezdett benépesedni.
Számos oklevél tanúskodik arról, hogy Magyarország, és úgyszintén Muraköz déli határa a Dráva folyó. 1102-ből a horvát történetírás egyik okmánya; „pactum conventum” igazolja, hogy a horvátok a király hívására csak a Dráváig kötelesek hadba menni a saját költségükön. Magyarország területén már a királyi zsoldon harcoltak.
Magyarország és Muraköz határául II. Endre 1213-ban kiadott oklevélben a Drávát jelölte meg. IV. Béla ugyanezt tette 1256-ban. Egy 1283-ban kelt oklevél Szlavónia határának a Dráva és Száva folyókat jelöli meg. 1325-ben kelt oklevélben Károly Róbert király is a Drávát említi meg, mint Magyarország határát.
A Magyar Királyi Országos Levéltárban őrzött 1281. évi oklevél Muraközt „inter Draua Murakuz”-nak nevezi. A Budai Káptalannak 1397-ben kiadott oklevél Muraközt „Drawa et Murakuz”-nak nevezi (Magyar Királyi Országos Levéltár 8218. sz.), míg a bécsi Állami Levéltárban, 1405-ben kelt oklevél „in Draua Murakuz” néven említi. Smiciklas horvát történetíró gyűjteményébe közzétett oklevél „in Draua Murakuz”-nak nevezi. A középkor elejétől „Dráva Muraköz” vagy „Muraköz” néven jelölik meg. A horvátok pedig egészen eltérően; Medjimurej-nak nevezik.
Azt, hogy Muraköz területileg, a honfoglalás idejétől Magyarországhoz tartozik, több horvát politikus tagadja, és Horvátország területének tartja. Az emigrációban, Buenos Airesben megjelenő Horvatska Misao (Horvát gondolat) nevű tájékoztatóban, 1955-ben Dr. Milan Blazeković terjedelmesen írt Muraközről Povijestna pripadnost Medjimurja (Muraköz történelmi hovatartozása) címmel. Ebben a könyvecskében sokat hivatkozik Rudolf Horvat történészre, aki nagyon magyarellenes színben ír, és Muraközt a horvátokénak tartja a honfoglalás óta.
A horvát eredetű oklevelek is a magyar Dráva Muraköz, vagy Muraköz néven nevezik a legrégibb idők óta. Egy 1264. évi oklevél, amit Roland szlavóniai bán adott ki, szintén így nevezi. 1334-ben a zágrábi káptalan kiadott levele, „decime de Bekchin et Drava-Murakuz non bono modo persolvuntur, quoniam ille gentes non sunt de banatu.”
Gizella királyné, Szent István felesége a veszprémi püspökségnek adományozta a Muraközben lévő Vezmech földet, amit később Oguz bán erőszakkal, jogtalanul elfoglalt. Bartholomeus, veszprémi püspök 1232-ben Zala megye bírái előtt perbe fogta Oguz bánt, amelyet a Magyar Királyi Országos Levéltárában őrzött 182. számú oklevél igazol.
Egy 1239-ben kiadott oklevél leírja Vezmech föld határait, és a határos szomszédok között megemlíti a zalai vár szolgáit és a Dráván túli Szlavóniát.
A horvát történészek Muraközzel kapcsolatban mindig Szlavóniát említik és nem Horvátországot. Horvátország az Árpád-házi királyok alatt, Szávának a déli részén volt. Szlavóniát a Dráva és Száva közötti terület képezi és függetlenül Horvátországtól, Magyarország fennhatósága alá tartozott. Az Árpád-házi királyok több rendelete egyértelműen Szlavóniára és Muraközre vonatkoznak, és nem Horvátországra. Azt is el akarják tagadni, hogy Zágráb és Varazsd megyéket később csatolták Horvátországhoz, Belovár-Körös, Pozsega és Szerém megyéket pedig Mária Terézia királynő uralkodása alatt. Az utóbbi három megyében még ma is (?) nagyon sok magyarlakta terület van. Tito Jugoszláviája több iskolában magyar tanfolyamot engedélyezett. Muraköz történetét tehát meg akarják hamisítani, annak ellenére, hogy az oklevelek közigazgatásilag Szlavónia és Muraköz egybetartozása mellett szólnak.
Béla (Belica) nevű föld is a zalai várhoz tartozó királyi birtok volt, melyet Hahót nembeli Buzád fia Láncrét, a zalai vár jobbágyaitól vásárolt meg, egy 1254-ből származó okirat szerint. Láncrét nemzetsége később majdnem egész Muraközt megszerezte. A Béla nevű földről megállapítja egy 1399-ben kelt oklevél, hogy a Dráva és Mura folyók között fekszik, Zala megyében van és e föld tulajdonosjogáért Zala megye hatóságai előtt folytattak pert Hahót nembeliek ellen.
A zalai vár fennhatósága alá rendelt királyi birtok volt Polona nevű föld is, amelyet Nedelk és Zunk nevű, szintén Muraközben fekvő földekkel együtt, István ifjabb király, későbbi néven V. István, kivett a zalai vár hatósága alól, és Hahót nembeli Buzád fia Láncrétnek adományozta. Ugyancsak ifjabb István király 1269-ben a Mura és Bisztrica vizek között a zalai vár földjéből Arnold fia Panyit komesnek adományozott.
Nagy Lajos király 1349-ben kelt oklevelében intézkedik Domása nevű, Muraközben lévő helyiség felől, és elrendeli Lendvai Miklós Zala megyei főispánnak, hogy Domása nevű föld birtoklására vonatkozó jogcímét mutassa ki, mely Zala megyében fekszik a Dráva és Mura között.
Az 1236. évben Zala megyébe kiküldött birtokjogvizsgáló bizottság nemcsak a vármegye egyéb részeiben, hanem Muraközben is megvizsgálta a birtok jogviszonyát.
Egy 1244-ben kelt oklevél szerint a zalai vár ispánja igazolta, hogy egy zalai várjobbágy, muraközi birtokát eladta, és e birtok valóban ennek a várjobbágynak a tulajdona.
Muraköz, mint Zala vármegye szerves része, mindig királyaink tulajdonába tartozott, amelyből azok egyeseknek szabadon adományoztak. A királyi tulajdonjogban IV. Béla királyunk idején áll be először változás. IV. Béla és Ottokár morva őrgróf, a cseh király fia, az 1252-ben a háborúskodás befejezése után megegyezést kötöttek, amelynek értelmében Stájerországnak egy része IV. Béla uralma alá került. Amikor pedig IV. Béla fiával, István ifjabb királlyal folytatott viszálya után kibékült, fiát Stájerország hercegévé nevezte ki, és neki adta Zala és Vas megyét, valamint Bakonyt is. Ekkor Muraköz is István birtokába került, aki azonban későbbi uralkodása alatt, lázadás folytán elvesztette Stájerországot, és ugyanakkor Muraközt is kiszakították az ország testéből.
Muraköz 1270 táján szakadt ki először a magyar királyok jogköréből, de ez nem tartott sokáig, mert Károly Róbert 1328-ban visszaszerezte Stájerország kapitányától, Walls Ulriktól, aki ebben az időben Muraközt birtokolta. Erről az eseményről szóló oklevelek a leghatározottabban írják, hogy Muraköz Magyarország határain belül fekszik, és ezért szolgáltatják vissza Károly Róbert királynak. 1350-ben Muraközt Nagy Lajos Lackfi Istvánnak adományozta.
Az adományozás miatt a Hahót nemzetség pert indított, azonban sikertelenül, mert Muraköz a Lackfiak birtokában maradt 1397-ig, amikor Zsigmond király Lackfi Istvánt kivégeztette, és Muraközt ismét királyi birtokba vette.
Muraközt 1405-ben Zsigmond királytól szerzik meg a Cilleiek, akik később idegen zsoldosoknak zálogosítják el, amely tulajdonukban maradt, mígnem I. Mátyás király vissza nem szerzi, aki Ernuszt Jánosnak és fiának adományozza.
Muraköz az Ernuszt-család tulajdonában marad a mohácsi vészt követő időkig, amikor a család utolsó férfisarja is kihal. Keglevics Péter horvát bán, jogtalanul támaszt igényt – örökség címén – Muraközre. Az 1542. évi pozsonyi országgyűlés kimondja, hogy Keglevics Péter jogtalanul foglalta el Muraközt, mely értelmében I. Ferdinánd király Zrínyi Miklóst bízza meg, hogy foglalja el Csáktornyát, és vegye birtokába Muraközt. 1546-ban Zrínyi megtámadta Csáktornya várát, és azt Muraközzel együtt, Keglevics Pétertől visszafoglalta a király részére. Még ugyanabban az évben a király Muraközt és Csáktornya várát a Zrínyi-családnak adományozza.
Muraköz – a Zrínyiek birtokában – közel másfél évszázadon át, színtere lett a család hazafias küzdelmeinek és elmosódhatatlan tetteiknek. Ezen időszak alatt a család nyolc sarja volt Muraköz ura.
Az első birtokos Zrínyi Miklós (IV.) a szigetvári hős volt 1546-tól 1566-ig, ki Szigetvárnál halt hősi halált. Utána következett fia, György (VI.), kit 1570-ben ugyancsak György (VII.) nevű fia követett 1603-ig, kinek utódja Miklós (VI.) volt 1624-ig. (V. Miklós, IV. Miklós fia, fiatalon halt meg 1568-ban.) Ezután rövid hét esztendeig öccse, György (VIII.) volt Muraköz ura, kit egy forrás szerint Wallenstein mérgezett meg Pozsonyban, de Csáktornyához közel, Szent Ilonán temették el 1627. szeptember 25-én a pálos kápolnába. Őt követte 1664-ig a költő, Miklós (VII.) a költő, aki szintén gyilkosság áldozata lett a kursaneci erdőben (a hivatalos álláspont szerint vaddisznó ölte meg. RG.), majd öccse, Péter (III.) következett, akit 1671 lefejeztek. A szomorú eseményeket a költő fia, Ádám fejezte be, aki 1691. augusztus 19-én Zalánkeménen esett el (idekívánkozik még Zrínyi Péter fia és lánya, Zrínyi János és Ilona. Jánost a Habsburgok oktalanul bebörtönöztek, ahol meg is halt. Zrínyi Ilona pedig részt vett a kuruc csapatok szervezésében, majd Munkács várának védője lett. RG.), ami utat nyitott az idegeneknek Muraköz birtoklásához.
Dr. Blazeković megemlíti, hogy Muraköz Horvátországhoz való tartozását bizonyítja az is, hogy Zrínyi Miklós horvát bán 1564-ben (?) a báni konferenciát Csáktornyán rendezte meg. Természetes, hogy Csáktornyára hívta a horvát vezető főurakat, hiszen Horvátország a töröktől veszélyeztetet terület volt, és Horvátország a magyar királyi korona alá tartozott. Zrínyi tehát magyar területen is megrendezhette a bánok találkozóját. Továbbá az is bizonyítja, hogy Muraköz magyar terület volt, hogy Zrínyi Miklós 1648. június 16-án kelt oklevélben Csáktornya bormérési jogát magyar nyelvű rendelettel biztosította.
Az okmány így hangzik: „My Groff Zrinyi Miklós Szala és Somogy Varmegieknek feő Ispannja. Adjuk tudassara mindeneknek az kiknek yllik. Mynthogy az my Chyaktornjay Varosunknak eleyteöll fogva valo reghy sokassa ez volt hogy bizonios szamu bortt az Urak szamara korczomalassokkall soktanak ky arulnj. Hogy azert az eö reghy sokasok és sabadsagok ynkab meg maradgion akarunk ez uj levelönket nekik adnj hogy semmi nemő renden valo vagy feö ember vagy szeghyn maga boratt az korczma (ban) levő borjukra ki ne kezdhesse ez mi nekik adoth levelönk ellen. Ha penigh valakj talaltatik hogy erő serintt vagy hatalommal korczmankra rea keszdeni, sabadsagok legien, ez mi levelönk erejnek, annak uj kesdeteth boranak elsőben czegerett le vettny es ha maszor ky teszi ellenek az Varosiaknak, az hordonak az feneke ky vagattassek. Melinek nagjobb erőssenall megerősitven. Datum in Curia nsra supra robor…. Zreny Miklós (L.S.).”
Ezen okmány Csáktornya város levéltárában őriznek.
A Zrínyi-család magyarnevű fiai a legveszedelmesebb időben, a török hódoltság ideje alatt lettek a Muraköz birtokosai, s a hódoltság hosszú ideje alatt igyekeztek a törököt távol tartani szűkebb hazájuktól. A Zrínyiek birtoklásának korszaka egyúttal Muraköz történetének fénykora is. Muraköz fontos védelmi terület lett. Két körülmény tette azzá: a török hódoltsági területen, különösen annak végvárával, Nagykanizsával való szoros kapcsolata, valamint a Zrínyiek kemény kiállása, vezetése. Ehhez a két tényhez, Zala megyét tekintve, hozzájárul még az is, hogy mint Muraköz birtokosai a Zrínyiek Zala megye főispánjai lettek.
Zrínyi Miklós a költő és hadvezér, Muraközből igyekezett a török hatalmát megtörni. Innen indította a török elleni sikeres támadó hadjáratokat, amelyekkel elsőként töri meg az ozmán hatalom verhetetlenségének hiedelmét. Támadó hadjáratainak sikere érdekében megerősíti Muraköz védelmét szolgáló Csáktornya várát, valamint a Dráva és Mura egybefolyásánál, Légrádnál Zrínyi új várat épít, hogy onnan kísérelje meg a szomszédos Nagykanizsa visszafoglalását, s ezzel a török hatalmát is gyengítse. A vár felépültével a török látta a veszély, és 1664-ben nagy hadsereggel támadta meg, amelyet Zrínyi kisszámú harcosaival nem tudott megvédeni.
Ebben az időben nem egy nagynevű tudós keresi fel Csáktornya várát, ahol Muraköz urában nemcsak a költőt, hanem a műgyűjtőt is megismerhetik, akinek ritka nagyműveltségéről a kiváló könyvtára, képtára és egyéb gyűjteményei tanúskodnak.
Muraköz a törökhódoltság idején is, abban a szomorú korban, mikor Magyarországot részekre szaggatták, az országnak államjogilag, közigazgatásilag, hadászatilag éppúgy a hozzátartozó része, mint ahogy az a kezdettől volt, vagyis a honfoglalás idejétől. A Zrínyi-család, amely tulajdonjogilag, mint királyi adományt birtokolta Muraközt, még szorosabban hozzákapcsolja Zala megyéhez, mert a családból kerültek ki Zala megye főispánjai. Ezen időkben, a XVI. és XVII. Században, Muraköz közigazgatási tisztviselőit, szolgabíráit Zala vármegye közgyűlőse választotta meg, és hatalmazta fel a különböző teendők elvégzésére. Muraköz lakossága Zala megye közgyűlésén át fordult kérelmével, panaszával az ország uralkodójához. Főhelyének a török ellen védelmül szolgáló Csáktornya várának megerősítéséhez szükséges segélyért is, az akkor közigazgatásilag egyesített Zala és Somogy vármegye közgyűléséhez fordult. Birtokokért és más ügyekben folytatott pereiben Zala megye bíróságai ítélkeztek. Muraköz szolgabírója Zala megye 1640. augusztus 25-én tartott közgyűlésétől kapott meghatalmazást ahhoz, hogy ítélőszéken kívül is eljárhasson egyes ügyekben. Zala megye rendjei 1649. november 18-án tartott közgyűlésén választották meg Hegedűs Lászlót Muraköz esküdtévé. Ugyancsak közigazgatásilag, ideiglenesen egyesített Zala és Somogy megye rendjei 1657. június 21-i gyűlésükön szavaztak meg 600 forint segélyt Csáktornya várának megerősítésére. Az 1673. február 20-án tartott közgyűlésükön tárgyalták Zala megye rendjei Muraköz lakosságának a német katonaság ellen emelt panaszát, és pártolólag írtak a királynak a panasz orvoslása ügyében.
Muraköz szolgabírája, Zala megye közgyűlésének tett jelentést 1673. május 16-án arról, hogy miként járt el a melléje adott esküdtekkel – a bán feleségének (?) – a Muraközben elhelyezett német tisztek elleni panasza ügyében.
„Nobiles Stephanus Gordina judlium in Insula Muraköz, Georgius Domján et Nicolaus Gödör jurassores hujus Comitatus Zaladiensis fideliter retulerunt in praescripta congregationa coram nobis modo sequenti, quomodo ipsi ad instantiam et requisitionem Illustrissimae Dominae Comitissae Banissae officales suae Maiestatis germanos in praementionatu Insula Muraköz colloctos penes transumptum benignarum suae Maiestetis….” stb. A szövegben említett „banissa” Zrínyi Miklós, a költő özvegye. Zrínyi 1647-ben lett Horvátország bánja.
A török állandóan háborgatta és pusztította becsapásaival Zala megyét, amikor a megye déli részei török uralom alá kerültek – ennek következtében a megye hatóságai és ítélőszékei is –, kénytelenek voltak a székhelyüket Nagykanizsáról előbb Zalaegerszegre, majd a Vas megyében fekvő Körmendre áttelepíteni. Muraköz lakossága minden peres ügyében Zala megye ítélőszékéhez fordult, holott ez messze esett tőle. Ha Muraköz Horvátországhoz tartozott volna, biztosan Varazsdot választották volna, amely város Muraközzel határos. Így 1638-ban Bálint Kristóf és Draskovics Gáspár isakóczi jobbágyainak bűntető ügyében Zala megyei ítélőszék bíráskodik. A melinczi, isakóczi, deklisini, bratinczi jobbágyok tizedszolgáltatása ügyében ugyancsak Zala megye bírái mondanak ítéletet. Lovonyák György és Mihály vidoveczi lakosok, Zala megye ítélőszékéhez fordulnak igazságszolgáltatásért. Novoszelics Márk és felesége Domanczról 1668-ban Zala megye bírái előtt folytatnak pert Szomor György ellen. 1671-ben Széchi Péter és Gáspár, Librik Kata ellen Zala megye ítélőszéke előtt folytatnak pert a Muraközben lévő Illapnicza nevű castellum zálogváltásáért. Martinovicz András és Bachick György szintén Zala megyéhez fordulnak a grandinóczi nemesi birtok zálogváltásáért folytatott peres ügyben.
Még további okmányokat is lehetne felsorolni, amelyek arról tanúskodnak, hogy Muraköz hosszú századokon át, a legválságosabb időkben is, Magyarországhoz tartozott.
Muraköz több mint egy századon át a Zrínyi-család tulajdonában volt. Amikor a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételért Zrínyi Pétert kivégezték, és jószágvesztésre ítélték, a Zrínyiek Muraközt is elvesztették, miután 1715-ben, a korona tulajdonában a gráci udvari kamara kezelésébe került.
III. Károly uralma alatt 1720-ban gróf Antal Mihály lett Muraköz tulajdonosa, aki hűséges szolgálataiért kapta meg.
Dr. Blazeković határozottan állítja, hogy Muraköz a Zrínyiek alatt is Horvátországhoz tartozott. Ezt olyan iratokra alapozza, amelyek a német, olasz vagy a zágrábi püspökség levéltáraiban vannak, de ezek nem eredeti okiratok. A zágrábi püspökség által, egyházilag kiadott levelek nem bizonyítják, hogy Muraköz közigazgatásilag Horvátországhoz tartozott volna. Azt csak a horvát politikusok és történészek gondolják, mert Muraköz Szent László király uralkodása óta, egyházilag a zágrábi püspökséghez tartozott. Dr. Blazeković írja, hogy 1720-ban végleg elvesztették, de nem tudják, hogy hogyan. Hivatkozik Bedeković-ra, hogy ő utánajárt, hogy mikor szakították el Muraközt a varazsdi főispánságtól, és mikor adták át Zala megyének. Bedeković kérvényt nyújtott be a zágrábi törvényszék elnökének, Adam Orski-nak, hogy tanulmányozza ezen ügyet az ő levéltárukban. A varazsdi alispánnak, Ignajat Czinderi-nek szintén levelet írt, ama kéréssel, hogy keresse ki a levéltárukban, mikor adták át Muraközt Zala megyének. Bedeković levelet intézett Zala megye jegyzőjéhez, Egerváry Józsefhez is, hogy mikor vette át Zala megye Muraközt. Oreski közölte Bedeković-csal, hogy a Horvát Királyi Levéltárban nincs erre vonatkozó okmány. Czinderi hasonlóképp értesítette Bedeković-ot, hogy a Varzsdi Főispánság Levéltárában nem talált olyan okmányt, amely Muraköz átadásáról tanúskodna. Egerváry is válaszolt Bedeković-nak, melyben azt írja, hogy 1556-tól átnézte az okiratokat, de nem talált olyat, amelyik arról tanúskodna, hogy Muraközt Zala vármegye a Varazsdi Főispánságtól vette volna át. Nem volt mit átadni, mert Muraköz Magyarország szerves része volt. Ha azonban mégis ez történt volna, nagyon nehéz elképzelni, hogy egy ilyen fontos eseményről ne lennének hiteles oklevelek.
A 18. században másodszor történt meg, hogy Muraközt leszakították az ország testéről. 1786-ban II. József közigazgatásilag átszervezte Magyarországot. Kerületekre osztotta, és eltörölte az ősi megyei intézményt. Zala megyét, és vele együtt Muraközt is, a horvát báni kerület fennhatóság alá rendelte. II- József halála után újra visszaállították az alkotmányos életet, és Muraköz is visszatér az országhoz. Egy év múlva, 1791-ben gróf Antal-családtól megveszi a muraközi uradalmat gróf Festetics György, és attól kezdve a trianoni békeszerződésig e család birtokában volt. Festetics György alapította a híres Georgicon-t is. 1795-ben kezdődik a robot, a tized és a többi terhek megváltása. A váltságdíjat részletekben, 25 év alatt törleszthették. Ennek folytán a községek sorra megváltották magukat Muraközben. Ezen időben a béke volt jellemző az egész vidékre. Az erőszakoskodás, mely az előző birtokosokat sok esetben jellemezte, most megszűnt.
Harmadízben az 1848-49-es szabadságharc leverése után, I. Ferenc József Muraközt lecsatolja az ország testéről, és a Magyar Szent Korona alá tartozó Varazsd megye joghatósága alá rendeli. Ezen állapot 1860-ban megszűnt, mikor I. Ferenc József az októberi diplomával visszaállította az ősi megyei rendszert. A rendelet végrehajtása során, a horvát bán közölte Varazsd megye császári és királyi főnökével, hogy „Ő császári és királyi apostoli Felsége kegyeskedett elrendelni, Muraközt illetően, hogy ismét Zala vármegye az 1848-ig érvényben volt határnak kell életbe lépnie.” A királyi diplomában foglaltak szerint a bán további rendelkezése az, hogy Muraköz hatóságilag a horvát állami és Varazsd megyei hatóságai alól felmentessenek.
Az 1867-es kiegyezés után bekövetkezett békés fejlődés korában, Zala megye és Muraköz között századokon át fennállott szoros kapcsolat továbbra mélyült I. Ferenc József azon 1875-ben kelt intézkedésével, mely értelmében a zágrábi egyházmegyéből Muraköz plébániáit a szombathelyi egyházmegye igazgatása alá rendelte. Ezen intézkedésnek a jobb megvilágítására érdekében szükséges, hogy részletesebben tárgyaljuk Muraköz egyházszervezeti beosztásának történetét.
Muraköz a honfoglalás idején és az után következett évtizedekben lakatlan terület volt (ez valószínű nem felel meg a valóságnak. RG.), amely csak lassan népesedett be, és megszervezése is későbbi időkben történt. Területe a zalai vár megyéjéhez tartozott, amely megyét Szent István a püspökségek megalapításakor a veszprémi püspök joghatósága alá rendelte.
Muraköz erőteljesebb benépesedése akkor vette kezdetét, amikor Szent László király, a Muraközzel szomszédos Szlavóniát is a Magyar Királysághoz kapcsolta, majd megszervezte egyházilag, és megalapította a zágrábi püspökséget. Muraköz Veszprémtől amúgy is nagy távolságra fekvő, s a védelmi vonalon, a gyepűn túli terület, egyházilag a hozzá sokkal közelebb lévő zágrábi püspökség joghatósága alá rendelte. Ezzel egyidejűleg nemcsak a Dráva és Mura között fekvő Muraközt rendeli a zágrábi püspökség joghatása alá, hanem a Murától északra és keletre fekvő, szomszédos területeket is, amelyek szintén messze feküdtek Veszprémtől. Ezen utóbbit egyház-szervezetileg, mint bekcsényi (Becsehely) főesperességet rendeli a zágrábi püspökség alá. Ezek szerint – Muraközön kívül –, az egész alsólendvai, a letenyei és novai járások egy részéből is tartoztak plébániák a bekcsényi főesperességhez. A zágrábi püspökség joghatóság alá rendelt bekcséni főesperesség területének a régi Szlavónia, illetve Horvátország területén alapított püspökséghez való egyházi beosztás, kizárólag egyház-szervezeti beosztás volt.
Még világosabbá válik e magállapításnak helyessége, ha figyelembe vesszük, hogy akkor, amikor a zágrábi püspöki egyházmegyéhez, egyház-szervezetileg beosztották a bekcsényi főesperességet, a beletartozó Muraközzel, ugyanakkor a tőle délre fekvő Szlavónia területéről a magyarországi pécsi egyházmegyéhez rendeltek egyház-szervezetileg 22 plébániát. Az egyházmegyei beosztás Muraköz állami hovatartozását egyáltalán nem érintette. Ezt az előzőekben említett okiratok igazolják. Megemlítendő, hogy a zágrábi püspökség a kalocsai érsekséghez tarozott, mielőtt érsekséget kapott. Nézzük tehát, miről tanúskodnak az oklevelek?
A zágrábi káptalan 1134-ből származó statutumok, a tizedfizetés szempontjából megkülönböztetik Muraközt és a bekcsény főesperességhez tartozó plébániákat, a nem Magyarország területén fekvő részétől, mondván: „Decime de Bekchin et Draua-Murakuz non modopersolvuntur quoniam ille gentes non sunt de banatu.”
A zágrábi hatóságok is a leghatározottabban megállapítják, hogy ezek a területek csak egyházilag tartoznak a nem magyar területen alapított püspöki egyházmegyéhez, de az állami jog szempontjából nem.
A törökhódoltság megszűntével, a veszprémi püspök megkezdi a munkát egyházmegyéje joghatóságának teljes visszaállításáért. Ezt a legerélyesebben Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök végzi nem kis eredménnyel. Azon plébániák között, melyeket Bíró Márton visszakövetelt, ott szerepel Pusztamogyoród, Bánokszentgyörgy, Homokkomárom, Kanizsa, Alsólendva, Szentgyörgyvölgy, Páka, Lenti, Szécsisziget, Bagonya, stb. és ezeken kívül a csáktornyai és perlaki járás összes plébániája, tehát Muraköz is.
Bíró Márton eme küzdelmébe beleszóltak a világi hatóságok is. Az ügyet Mária Terézia Királynő elé terjesztették. Zala megye is felkarolta Bíró Márton célkitűzését, azaz a Muraköz és a Muramellék egyházi visszacsatolását. Az 1756, 1757, 1760 és 1762-ben tartott közgyűléseken tárgyalták a rendek a zágrábi egyházi kormányzat és az egyházmegyei hitélet hibáit és hiányosságait.
Bíró Márton célja részben megvalósult, mert egyes plébániát sikerült még életében visszaszereznie a veszprémi egyházmegye részére. Az ő munkásságának tulajdonítható az is, hogy a szombathelyi püspökség 1777-ben történt megalapításakor a Kerka-Muravidék magyar és vend plébániáit – összesen 16-ot – átcsatolták a zágrábi egyházmegyétől a szombathelyihez. Muraköz átcsatolása azonban nem sikerült.
1828-ban Bőle András szombathelyi püspök, ismét erőteljesen sürgeti ezen ügy megoldását, és ettől fogva Muraköz egyházi hovatartozásának kérdése állandóan napirenden van.
Az 1848-49-es szabadságharc után megnehezítette a helyzetet, hogy I. Ferenc József Muraközt, közigazgatásilag Varzsd megyéhez csatolta. A kiegyezés után ezen állapot megszűnik, és ettől kezdve Zala megye több ízben fordult az országgyűléshez, és magához a királyhoz is, az egyházmegyei jogának visszaállítása ügyében, Muraközt illetően. Zala megye a muraközi kérdés tanulmányozására, és az állandó napirenden tartása ügyében „Muraközi Bizott”-ságot állított fel. E figyelmességnek köszönhető, hogy a kiegyezés után, Zala megye a régi sérelem érdekében az 1867 és 1872-ben tartott közgyűlésein, ismételt beadványokkal fordult az illetékes hatóságokhoz.
I. Ferenc József 1875. november 25-én elvileg kimondta a Muraköznek a magyar egyházmegyéhez való átcsatolását, és elrendelte a Róma Szentszékkel való tárgyalások megkezdését. Megbízta Simon János hercegprímást, hogy az átcsatolást gyakorlatilag is hajtsa végre. Ebben az időben lett a zágrábi püspökségből érsekség, és vezetői olyan határozott ellenállást tanúsítottak, hogy az átcsatolás nem történt meg.
Zala megye ezután sem adta fel a harcot, és a század utolsó negyedében, sőt a XX. század elején is, ismételten az országgyűléshez fordul Muraköz egyházi visszacsatolása ügyében. Utoljára 1917-ben.
A magyarság érezte, tudta, hogy Muraköznek az egyházilag máshovatartozása veszélyt rejt magában. Bíró Márton Veszprémi püspök, Muraköz visszacsatolásáért folyatott munkássága kapcsán ezen érzésnek hangot is adott: „Ha azon egy terület, lelkiekben megszaggatatnék, jövőben kérdés támadhatna még a dominális jurisdictio felől is.” Erre példa a víziszentgyörgyi plébános, akit a XX. század elején, Magyarország és a magyarság elleni tevékenykedésért a bíróság egy évi fogságra ítélte.
Nem kétséges, hogy ezen aggodalom nem volt alaptalan. Muraköznek az idegen területen lévő püspökséghez való egyházi tartozása, nem egy ízben csalogató ürügyül szolgált annak államjogi elcsatolásához is. Miként ez meg is történt II. Ferenc József uralkodása idején. Ezen idegen egyházmegyéhez való tartozás volt az oka annak is, hogy 1918. december 24-én Muraközt és azzal együtt Muramelléket megszállták a szerbek, horvátok és szlovének, mely területek ennek kapcsán kerültek a későbbi Jugoszláviához.
Muraköz az 1867-es kiegyezés után ugyanolyan lendületesen fejlődött, mint az ország többi része. Részese volt Magyarország szellemi és anyagi gyarapodásának. Az I. Világháború, majd az összeomlás egy megelégedett és boldog Muraközre szakadt rá.
Muraköz ezer éven át részese a magyar jó- és balsorsnak. Ezen hosszú együttélés, a természet törvénye szerint, szorosan köti e vidéket a Magyar Szent Korona országának testéhez, melynek része lett akkor, mikor a szentistváni állameszme egybefogta mindazokat, akik a honfoglaló magyarok által megszabta határokon belül éltek.
(Muraköznek az eddig leírt története, részben Dr. Fára József Muraköz történetének rövid foglalat, és Zrínyi Károly Csáktornya monográfiája-ból lett összeállítva. A királyok és a magyar állam által kiadott okleveleket Magyarország levéltárában őrzik. Zala megye hatóságai által kiadott oklevelek pedig a megyei levéltárban vannak elhelyezve.)
Muraköz 1918-tól 1941-ig
Az első világháborút követő összeomlás napjaiban, Muraközben is megingott a közbiztonság. A vidéki falvakban több postahivatalt kiraboltak. Kifosztották a Festetics gróf gazdatiszti, főerdészi lakásait, a vagyonosabb gazdákat és kereskedőket. Az osztrák-magyar hadsereg szétesőben volt. Így Csáktornyáról is eltűnt a katonaság zöme, csupán annyi maradt, hogy a csendőrséggel karöltve a közrendet helyre állították. Ezen időben statárium volt kihirdetve, a fosztogatások vezetőit lefogták, és a bíróság négy személy kötéláltali halálra ítélt, amit Zalaújváron végre is hajtottak. Később a jugoszlávok, mint horvát mártírokat nagy pompával Csáktornyán temették el.
Ezt a zűr-zavart a Magyarországgal 800 éven át fennálló unióból, 1918. október végén kivált horvátság vezetői, Muraköz birtokbavételére akarták kihasználni. A Dráván át, ismételten beakartak nyomulni Muraközbe, de a csendőrség, néhány honvéd, de főleg a polgári lakosságból önként alakult nemzetőrség a diáksággal együtt, e kísérleteket megtudta akadályozni.
1918. november 23-áról 24-re virradó éjjel sikerült a horvátoknak betörniük Csáktornyától 3 kilométerre fekvő Drávavásárhelyig. A reggeli órákban a horvátok géppuskatűz alá vettek a helység mellett húzódó déli vasútvonalon egy vasúti szállítmányt, mely az Adriáról magyar tengerészeket hozott haza. A tengerészek felvették a harcot és a muraközi védőkkel együtt, visszaverték a támadókat a Dráván túlra, mely alkalommal a horvátok nagy veszteséget szenvedtek emberben, amit a horvátok be is ismertek.
Dr. Blazeković írja, hogy a magyarok nagy hadsereget vontak össze Csáktornyán és azzal támadták meg a horvátokat, ami nem igaz, mert a csáktornyai laktanya teljesen üres volt, csak a városparancsnoki iroda működött. A horvátok elhatározták, hogy 1918. december 10-én kísérlik meg újra Muraköz elfoglalását, de december 5-én Zágrábban föllázadt a nép és tűntetett a szerb, horvát, szlovén állam megvalósulása ellen. Ennek folytán véres összeütközésre került sor a Jelasics téren, ahol patakokban folyt a vér, és így elhalasztották Muraköz megszállását december 24-re.
Decemberben, nem tudni kinek a rendelkezésére, leszerelték a nemzetőrséget, beszedték a diákoktól a fegyvert, s a katonaság véglegesen eltűnt Muraközből. Így a horvátoknak, akiket közben szerb katonákkal erősítettek meg, minden ellenállás nélkül sikerült bevonulniuk Muraközbe 1918. december 24-én.
1918. december 24-én a reggeli órákban megjelent a csáktornyai postahivatalban Perko horvát alezredes és a postafőnöktől a posta átadását követelte. A postafőnök kijelentette, hogy ő arra utasítást nem kapott és a hivatalt csakis a főszolgabíró utasítására adhatja át. Telefonhívásra megjelent a postán Szilágyi főszolgabíró, de ő sem volt hajlandó átadni a postát, csak ha a városparancsnok erre kényszeríti. Közben megérkezett a postára egy osztrák-magyar hadsereg egyenruháját viselő őrnagy, mint a városparancsnoka, aki kijelentette, hogy a szerb, horvát, szlovén hadseregnek nem szabad ellenállni, és át kell adni a postahivatalt. A postahivatalban éppen jelen volt sógorom is, és mivel jól beszélte mind a magyar, mind a horvát nyelvet, a postafőnök őt kérte fel tolmácsnak. Sógoromnak az volt a határozott benyomása, hogy az őrnagy már kész tervvel jött, és feladata Muraköznek jugoszláv kézre való átjátszása volt. Néhány órával a postahivatal átadása után, a jugoszláv hadserek alakulatai is bevonultak Csáktornyára, és még aznap birtokba vették egész Muraközt. A következő napokban átlépték a Mura vonalát is, és bevonultak Vend-vidékre. Az alsólendvai járás színtiszta magyar részét is megszállták egész Csömödérig. Itt azonban ellenállásba ütköztek, mert a nép összefogott és Alsólendva határáig visszaverte a szedett-vedett hadsereget. A bevonuló jugoszláv katonaság úgy nézett ki, mint a volt közös hadsereg alakulatai, csak éppen több szerb sapkás katona is volt köztük. Volt köztük közös baka, huszár, tüzér, tengerész, összerabolt felszereléssel.
Ezen összetákolt hadsereg napokig orgiát ült Csáktornyán örömében. A Csáktornyán elhelyezett horvátérzelmű ferences papok ez alkalommal a zárda ablakaiból kiabálták: „madjari van, zsidovi van” (magyarok ki, zsidók ki). Ebből is látni, hogy milyen nagy hátránya volt Muraköznek, hogy a zágrábi érsekséghez tartozott.
A bevonult szerb katonákkal több helyi ember is beszélt, és valamennyien azt mondták, hogy magyar részről csak egy puskalövéssel is ellenálltak volna, nem jöttek volna be Muraközbe.
A hivatalokat horvát hivatalnokokkal töltötték be. Kihirdették, hogy a nép legyen nyugodt, senkinek nem lesz bántódása, mert csak a rend fenntartására jöttek Muraközbe.
Pár napra a hirdetmény után, első dolguk volt eltüntetni az iskolákból a magyar címert és a magyar írást, úgyszintén a Zrínyi emlékműről. A templom bejáratánál két oldalt a falbasűlyesztett Szent István és Szent László szobrát tintával leöntötték. Megkezdték a magyar hivatalnokok, a magyarérzelmű papok, ügyvédek, jobb módú kereskedők, falusi bírák, 15 éven felüli diákok összeszedését, akiket a csáktornyai laktanya zsúfolt termeiben tartottak fogva. Csáktornya utcáin és a falvakban tömegesen jelentek meg a falragaszok: „Ne lajaj madjarski!” (Ne ugass magyarul!)
A trianoni békeszerződés után állandóan hangoztatták, hogy Muraköz a történelem folyamán mindig a horvátoké volt. Az emigrációban is ezt hangoztatják. Rövidesen megkezdték a volt magyar hivatalnokok Magyarországra szállítását, de addig a legnagyobb nyomorban tengődtek, hiszen fizetést nem kaptak. Néhány jószívű ember könyöradományából éltek máról-holnapra.
A magyar iparosokat is tönkre tették, mert nem adtak nekik munkát, kénytelenek voltak napszámba menni, hogy megélhetésüket biztosítsák. Festetics gróf uradalmait teljesen tönkre tették, az állatállomány ezrével hullott el éhen, és így kényszeríttették a birtok eladására.
A muraközi horvátok nyelve nagyon elütő a horvát nyelvtől, ami gondot okozott a hivatalokban, mert nem értették meg őket. Éppen ezért Muraközt elcsatolták a zágrábi horvát közigazgatástól, és a marburgi (Maribor) szlovén körzethez osztották be. Ezzel a helyzet még rosszabbodott. Pár év múlva kénytelenek voltak Muraközt visszacsatolni Zágrábhoz, és ez így maradt 1941-ig. Példa: Az Osztrák-Magyar Monarchia alatt rendelet jött, hogy a muraközi iskolákban be kell vezetni a horvát hitoktatást. Az osztályokból csak 3-4 muraközi anyanyelvű tanuló jelentkezett, de egy hónap múlva mind visszajött a magyar hittanórára, mert a horvát nyelvű tanítást nem értették, ezért az meg is szűnt.
A jugoszlávok az iskolákban bevezették a horvát nyelvű tanítást, és a gyermekeknek megtiltották, hogy magyarul beszéljenek. Ha a tanítók meghallották, hogy az iskolában vagy az utcán valamelyik gyermek magyarul beszél, megbüntették. Voltak szülők, akik nem fektettek súlyt gyermekeik tanítására, ezek pár év múlva elfelejtettek magyarul beszélni.
Amikor a horvátok rádöbbentek, hogy a szerbek elnyomják őket s megszakadt köztük a jó viszony, a magyarok és horvátok újra egymásra találtak. Ettől kezdve mindkét nép el akart válni Jugoszláviától. A horvátok önálló Horvátországot akarta, míg a muraköziek (magyarok?) visszakívántak térni Magyarországhoz. A horvátoknak a főszolgabíróság semmilyen ünnepély nem engedélyezett, ezért többször a magyarok rendezték meg, ha nem sértette a magyar önérzetet.
A jó viszony a magyarok és horvátok között 1939-ben megszűnt, amikor a horvátok autonómiát kaptak Jugoszláviában. A horvátok ettől kezdve kerékkötői voltak minden magyar ügynek. Például: mikor olyan értelmű rendelkezést adtak ki, hogy ahol 30 gyermek magyar nyelvű tanításra jelentkezik ott magyar nyelvű iskolát kell felállítani. Csáktornyán 52 gyermek szülei jelentették be, hogy gyermekeiket magyarul kívánják taníttatni. Minden erőfeszítés hiábavaló volt, mert Zágrábban elutasították a kérelmet, sőt a szülőket is megbüntették. Azzal érveltek a horvátok, hogyha megnyitják a magyar iskolákat, akkor most 52 gyermek tanul magyarul, jövőre már fél iskola, és pár év múlva az egész iskola azt igényli.
Csáktornya magyar jellegét a jugoszlávok alatt se vesztette el. A lakosság magyarul beszélt az utcán, csak a betelepítettek beszéltek horvátul. Ebből kifolyólag – eleinte – többször összetűzésekre került sor, de mindig a bevándoroltak húzták a rövidebbet, és később kerülték az összeütközést.
A magyar családokat állandóan zaklatták az állampolgárság miatt, de jugoszláv állampolgárságot csak akkor adtak, ha katonaköteles férfi volta családban.
A horvátok elismerték, hogy 1918-ban jogtalanul foglalták el Muraközt, hiszen a belgrádi fegyverszüneti szerződésben Muraköz megszállásáról szó sem volt. Arra hivatkoztak, hogy Muraköz megszállását a muraközi nép óhajára hajtották végre. Hivatkoznak néhány muraközi születésű egyénre, akik 1918-ban Muraköz megszállása érdekében tevékenykedtek Horvátországban, mint például Dr. Novak, Dr. Videc, Lesiják és Glogovec. Ezeket 1918-ban aligha lehetett muraközieknek tekinteni, hiszen iskoláikat Zégrábban vagy Varzsdon végezték. Valamennyi Horvátországba helyezkedett el, és ott is éltek 1919-ig, amikor Muraközbe helyezték őket állásba, azonban, csakhamar kiderült, hogy mint jugoszláv felfogásúak, nemcsak magyar, hanem horvát ellenes politikát is folytatnak. A Muraköznek eme hazaárulói pár év múlva kegyvesztettek lettek, és éppoly nyomorba kerültek, mint a tisztaszívű magyar tisztviselők közvetlen a megszállást követően. Az a néhány, aki megmaradt állásban, csak alárendelt szerepet játszott.
Dr. Blazeković felveti a kérdést, ha Muraköz ezer évig magyar volt, akkor hová lettek a magyarok, hiszen a falvakban horvátul beszél a nép? Erre is világos a felelet: a magyarság zöme elvérzett a török elleni harcokban. A Muraközbe menekült horvátok települtek be, és az ott marad magyar családok is – idővel – elhorvátosodtak. Vannak magyar nevű családok, amelyekben már nem beszélnek magyarul: Fodor, Varga, Tóth, Horváth, Hunyadi, Farkas, Bencze, Kecskés, Újlaky, stb.. Ezt is a zágrábi érsekséghez való tartozásnak köszönhetjük, mert a fanatikus horvát papság mindent elkövetett a nép horvátosítása érdekében.
Jugoszlávia összeomlását követően 1941-ben, a magyar hadsereg bevonult Bácskába, a baranyai háromszögbe, a Muravidékre, annak vend és magyar lakta területeire, de Muraközbe nem. A muraközi nép hiába várta a felszabadulást, ez nem történt meg. Amikor a nép látta, hogy a magyarok nem jönnek, küldöttséget indítottak Nagykanizsára, hogy tudakolják meg, miért nem jönnek birtokba venni Muraközt is. Azt a választ kapták: „Muraközbe való bevonulásra nem kaptunk parancsot.” A küldöttség eredménytelensége nagy megdöbbenést váltott ki Muraköz népében.
Dr. Ante Pavelić Horvátország elnöke, kinevezte Teodor Koćak csáktornyai horvát gyógyszerészt Muraköz teljhatalmú kormányzójává. Megalakult a helyi usztasa csoport, zömében felelőtlen emberekből. Fegyelemről szó sem volt. E többnyire fiatalkorú s általában ittas usztasák, éjjel-nappal lövöldöztek s az utcán a közlekedés szinte veszélyessé vált. Ilyen körülmények között újra küldöttség ment Nagykanizsára, ott feltárták a való helyzetet és tekintettel arra, hogy a nép élete nincs biztonságban, kérték a Muraköz magyar megszállását. A mindinkább tarthatatlanná váló helyzetre való tekintettel, 1941. április 16-án a nagykanizsai 17. gyalogezred egyik zászlóalja, Farkas őrnagy vezetése alatt bevonult Muraközbe.
Az usztasák mikor megtudták, hogy Csáktornyán van a magyar hadsereg, úgy szétszaladtak, hogy mire egy szakasz honvéd, egy hadnagy vezetése alatt a laktanyába ért, már csak az usztasa századost találta ott. Zagar usztasa százados – a magyar hadnaggyal körüljárta a laktanya minden épületét – minden ellenszegülés nélkül átadta a magyar honvédség rendelkezésére.
A lakosság örömmámorban úszott. A házakon megjelentek a magyar lobogók, az emberek nemzeti szalaggal díszítették ruháikat, és magyar zászlókkal várták a magyar katonákat. Másnap megérkezett a közigazgatás katonai parancsnoksága – Tímár ezredes vezetésével –, ahol kérésükre egy ideig tolmácsként működtem, hogy a nép ügyes-bajos dolgait könnyebben elintézhessék. Ezen állapot hetekig tartott így. Egy kis idő múlva a bevándorolt horvátok házaira és a templom tornyára kitűzték a horvát lobogókat, melyeket a katonai közigazgatás nem engedett eltávolítani, és a horvát hivatalok is tovább dolgoztak. A lakosságnak feltűnt, hogy bár jó ideje itt vannak a magyarok, a horvát hivatalok mégis működnek, valamint az is, hogy Muraköz népe nem érintkezhet az anyaországgal és az anyaországbeliek nem jöhetnek Muraközbe. Az örömet idegesség váltotta fel. Közben kitudódott, hogy a magyar hadsereg csak rendfenntartás céljából vonult be Muraközbe, mert Muraköz Hitler, Muszolini és biztosan német-olasz nyomásra a magyar kormány megállapodása szerint a horvátoké. Erre megmozdult a nép. Több tüntető felvonulást rendeztek, és hangosan követelték Muraköznek Magyarországhoz való visszacsatolását. Egy muraközi küldöttség kétszer is lépéseket tett a magyar kormánynál Muraköz visszacsatolása érdekében, de eredménytelenül. Keresztes Fischer belügyminiszter ezen szavakkal utasította el őket: „Magyarországnak nincs szüksége százezer horvátra.” Ebben az ügyben külön lépéseket tett a magyar kormánynál és Horthy kormányzónál, Mindszenti József – a későbbi hercegprímás, akkor zalaegerszegi prelátus – és Zadravec István csáktornyai születésű tábori püspök, de ők is ugyanazokkal a szavakkal lettek elutasítva, mint a küldöttség. Leírhatatlan volt a csüggedés és szomorúság a nép körében. Ekkor a vezetésemmel a nép vette kezébe az ügyet Csáktornyán. A lakosság egyik éjszaka leszerelte az utcákon szolgálatot teljesítő rendőrséget, utána autóba rakta Muraköz horvát kormányzóját, és az erősen horvátérzelmű ferences zárdafőnököt, és áttoloncolták Horvátországba. Reggel elfoglalták a rendőrlaktanyát, behatoltak a horvát hivatalokba, és felszólították a horvát hivatalnokokat a hivatalok azonnal elhagyására. A páncélszekrényeket és hivatalok ajtóit lepecsételték. Mire mindez megtörtént, már riasztva volt a honvédség s a kis létszámú magyar csendőrség. Mire a magyar katonai erők felvonultak, nem találtak mást csak egy csendesen menetelő tömeget, mely a katonai közigazgatás parancsnoksága felé tartott. Ugyanekkor a horvátok a németektől kértek védelmet, mire Polstrauból küldtek 30 kerékpáros német katonát – Polstrau Csáktornyától 12 km-re van –, de ők se találtak zavargást és nevetve eltávoztak. A katonai közigazgatás parancsnokságán Tímár ezredes fogadta a csoportot, illetve annak vezetőit, akik átadták neki a hivatalok kulcsait. Tímár ezredes először alaposan megrótta a vezetőket, amiért önkényesen jártak el és kényes helyzetbe hozták a magyar honvédséget. Ez után ígéretet tett, hogy ő Muraközből nem vonul ki, ha a honvédség parancsot kapna a Muraköz elhagyására, és ha szükség lesz ránk, akkor hívni fog bennünket. Rövid időn belül a magyar honvédség megkapta a parancsot Muraköz elhagyására.
Amint Tímár ezredes megkapta a parancsot, azonnal Budapestre utazott, ahol kihallgatást kért a honvédelmi miniszternél és jelentést tett a történtekről. Bejelentette, eltökélt szándéka, hogy kitart a muraközi nép mellett, még akkor is, ha állásáról lekellene mondania, miután visszamegy Muraközbe. Erre a honvédelmi miniszter felhívta Bárdossy miniszterelnököt, előadva neki a Muraközben történteket. Bárdossy miniszterelnök hamarosan Rómába repült Muszolinihez, akivel megtárgyalta a muraközi kérdést. Utána Muszolini és Hitler hozzájárulást adta, hogy Muraközt Magyarországhoz csatolják. Hogy Horvátországot is kielégítsék, Olaszország átadta Spalato (Split) városát és környéké, amely az eredeti olasz-horvát megállapodás szerint Olaszország birtokába került volna. 1941. július 9-én falragaszok közölték az örömhírt: Muraköz véglegesen visszakerült Magyarországhoz.
Horvátország vezetői megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy Muraközt véglegesen Magyarországhoz csatolták. Nem tudták elgondolni, hogy ez hogyan történhetett meg, mikor az olasz, német és magyar kormány szerződésileg Horvátországnak ítélte oda.
Több könyvben megvan említve Muraköz Magyarországhoz való visszacsatolása, de elferdítve, nem felel meg a valóságnak és igazságnak. A horvátok Tímár ezredest ítélik el, hogy önhatalmúlag vette el Muraközt a horvátoktól. Simonsits-Kövendy azt írja a Harcunk-ban Horthy Miklós kormányzó kiadta a parancsot Muraköz elfoglalására. Maróthy írja az ismeretlen Mindszenti-ben, hogy Mindszenti egyedül intézte el Muraköz visszacsatolását. Az egyedüli igazság az, hogy a muraközi nép erélyes fellépése és Tímár ezredesnek a magyar honvédelmi miniszternél, de főleg Bárdossynál tett látogatása tette lehetővé Muraköz visszacsatolását Magyarországhoz.
Muraköznek még egy függő kérdése volt. Stridóvárt és hét községet még Jugoszlávia idejében, Szlovéniához tartozó Ljutormer-i (Luttenberg) kerülethez csatolták. Ide a németek vonultak be. Több muraközi vezetőember aláírásával kérvényt juttattak el a német kormányhoz, kérve a területek kiürítését, és Magyarország számára való átadását. A németek teljesítették a kérést, hiszen e területnek Muraközhöz való tartozását nem tudták kétségbe vonni.
Ezután megkezdődött a horvát tisztviselők és az 1918 után bevándorolt horvátoknak Horvátországba való visszatelepítése. Teherautókon szállították őket minden ingóságukkal együtt egészen a Dráváig. Voltak olyanok, akik alávetették magukat a magyar törvényeknek, és engedély kaptak, hogy továbbra is Muraközben maradhassanak. Ezek között voltak néhányan, akik később visszaéltek a magyar kormány jóindulatával, és a jugoszláv partizánoknak nyújtottak segítséget a háború utolsó időszakában.
A muraközi nép egy bizottságot alakított, melyet azzal bízott meg, hogy tegyen lépéseket Muraköznek a zágrábi érsekségtől való elcsatolása és a szombathelyi püspökséghez való csatolása érdekében. A bizottság kérvényt nyújtott be a Szentszékhez, de XII. Pius pápa a kérvényt elutasította azzal, hogy nem akar püspökségek között zavart kelteni. Mivel a csáktornyai ferences papok közül csak a zárdafőnök tudott magyarul, akit Szabadkáról helyeztek Csáktornyára, a honvédségnek tábori lelkészt, a kereskedelmi akadémiának, a tanítóképzőnek és a polgári iskolának hitoktatót a nagykanizsai ferencesektől küldtek ki. Az elemi iskolában pedig a zárdafőnök tanított.
A horvát újságokban többször jelentek meg fenyegető cikkek Muraközzel kapcsolatban. Megfenyegették Tímár ezredest és Munczi Antal is, hogy eljön az idő, mikor leszámolnak velük.
Az örömmámor nem tartott sokáig. A magyar közigazgatás tisztviselői, mikor átvették hivatalaikat, akkor látta a muraközi nép, hogy nem olyan kedves tisztviselők jöttek, mint akik 1919 és 1920-ban elmentek. Különösen a hivatalok vezetőinek gőgös, goromba viselkedése a néppel szemben, ellenszenvet váltott ki népből. A jugoszlávok alatt átkozott magyarok voltunk, a magyarok büdös krobótok (megbélyegző szó), később pedig partizánoknak hívtak bennünket.
A német-szovjet háborút követően, 1944-ben Muraközben is megindult a partizántevékenység, főleg a Dráva mentén és az osztrák határzónában. Mindkét szakaszon a szomszédos állam területéről szivárogtak be, és a határőrséget is állandóan zaklatták. E tevékenység 1944 nyarától kezdett komolyabb méreteket ölteni. A Dráva mentén több személyt meggyilkoltak vagy elraboltak, akik soha nem jöttek vissza. A szlovén partizánok pedig egy alkalommal felgyújtották a szelenci olajkutakat és olajtárolókat. A helyi lakosságnak vajmi kevés köze volt hozzá, mégis szomorú napok következtek a muraközi népre. Csáktornyára helyeztek egy csendőrnyomozó részleget, akik civil ruhát viseltek. Ezek a faluból összeszedtek nagyon sok embert, különösen azokat, akik nem tudtak magyarul. Ütlegelték, miközben vallatták őket, mert úgy gondolták, hogy partizánok. Többen belehaltak a sok kínzásba, mert nem is tudtak vallani, hiszen semmi közük nem volt a partizántevékenységhez. A nyomozók között voltak személyek, akik 1944 őszén, nyilaskeresztes karszalaggal a karjukon, betörtek több jómódú gazdához, kirabolták és összeverték őket. Rájuk fogták, hogy partizánok. A nép megsokallta eme garázdálkodást, és hozzám fordult segítségért. Lépéseket tettem ezen ügyben Háhn csendőrezredesnél, aki megértéssel fogadta beszámolómat az esetről, és az ő intézkedésre megszűntek eme garázdálkodások. 1944 júniusától kezdve a déli vasút Muraközi szakaszán, Csáktornya és Kisszabadka között többször követtek el szabotázscselekményeket. Felrobbantották a német vasúti szerelvényeket, amelyek az utánpótlást szállították az orosz frontra. Ezekért eleinte a helybeli lakosságot gyanúsítottá. Az egyikfalut, a vasút közelében, a németek tüzérségi tűz alá vették, ezzel torolták meg a partizánok cselekedetét. Háhn csendőrezredes indítványomra elrendelte, hogy a helyi lakosságból állítsanak fel vasútőrséget. Már az első éjjel sikerült a tetteseket elfogni, két vasutas és egy zászlós személyében, akik kommunisták voltak, és ezzel a szabotálások végleg megszűntek.
Muraközt a szovjet hadsereg utoljára foglalta el Magyarország területéből. Muraközben közel két hétig folytak a harcok. A magyar csapatok a muraközi néppel karöltve, súlyos veszteségeket okoztak a szovjet és bolgár hadseregnek. Utólagos becslések szerint 8000 főn felül volt az oroszok és bolgárok veszteségei Muraköz területén.
Amikor Magyarország teljes egészében a szovjet megszállás alá került, Muraköz még több mint egy hónapig Magyarország része maradt. Csak 1945 júniusában adták át ezt a területet Tito Jugoszláviájának. Alig tették be a lábukat a jugoszláv kommunisták Muraközbe, azonnal megkezdték azoknak az összefogását, akik mindenkor kiálltak a magyarság mellett és különösképpen azokat, akik 1941-ben Muraköznek Magyarországhoz való csatolásáért folytatott munkában szerepet vállaltak. E tevékenységükért halálra ítélték és kivégezték: Antunovits Márton, Dőring Károly, Jankovics Flóriánt, Juranics Györgyöt (holott ő 1941-ben kommunista menekültként telepedett le Csáktornyán), Mejericsák Bélát, Mekovec Ignácot, Muraközi (Szocsics) Mihályt, Rózsa Jenőt, Bévor Jánost (volt jugoszláv képviselő), Szalay Lászlót, ifj. Wohlsein Károlyt és Zimmerman N-t. Munczi Antal is halálra lett ítélve távollétében, de átgondolva a helyzetet 1945. április 2-án családjával együtt elhagyta Muraközt, és így megmenekült a kivégzéstől. A falusiak közül is többeket kivégeztek, főleg a községi bírókat. Pecsornik Ottó országgyűlési képviselő eltűnt. Sokakat 6 hónaptól 20 évig tartó börtönbüntetésre ítéltek. Így Behojnik Mihályt 20 évre, Binder Lajost 8 évre, Kollarics Ferencet 8 évre, stb. Öcsémet 5 évre ítélték, pedig ő politikával nem foglalkozott, csak azért, mert a Magyar Kultúr Egyesület alelnöke volt. Az elhurcoltak közül is sokat kivégeztek. Egy barátom, ki maga is bevolt zárva a varazsdi börtönbe, de sikerült neki Ausztriába menekülnie, elmondta, hogy a varazsdi börtönből egy ideig minden héten elvittek egy vagy két teherautónyi foglyot, akiket aztán a Drávába fojtottak. Ezek között több Muraközi is volt.
A magyar tanárokat, tanítókat, közigazgatási tisztviselőket, és akik 1941-től telepedtek Muraközbe, kitoloncolták és mindenüket ott kellett hagyni, csak amit a két kezükben eltudtak vinni, azt vihették el.
Tito kommunista rendszere gondoskodott arról, hogy magyar érzésű embereket eltűntesse vagy kiirtsa Muraközből. Sok muraközit telepítettek át Jugoszlávia belsejébe és helyükre idegeneket telepítettek be. Az iskolákban is erősen folyik az átnevelés Muraközben.
Ennyi harc és véráldozat után, joga van-e egy idegen népnek igényt emelni Muraközre? Mi, Muraköziek nemmel felelünk!