Tudománytalan tudományosság. . .

Szemelvény Marton Veronika A napkeleti pecsét nyomók és pecsét hengerek c. legújabb nagyszerű könyvéből.

Marton Veronika  írja, hogy bajok vannak a tudományos ismeretek, ismertetések valós közlésével.  Vagyis, a már megfejtett, kielemzett ismertetést, bizonyos csoportok elhallgatják, elfeledtetik, vagy egyenesen, egyes esetekben a tényeknek ellenkezőjét írják.  Íme egy példa ennek bemutatására, ami láttatja velünk milyen előnyökben részesített érdemtelenül egy embercsoportot és ugyanakkor megfosztja a másikat a neki kijáró valós érdemtől.   Botos László

                                         Marton Veronika

                                      A történelem előtti korok pecsételői

A pecsételők eredete a történelem előtti korba nyúlik vissza, amikor az írást még nem ismerő és használó ember szükségét érezte, hogy felségterületét, tulajdonát megjelölje, „névjegyét” otthagyja.  E törekvésre az állatvilágban is van példa.  Az állatok, főleg a ragadozók vizelettel, nyállal, testnedvekkel stb. jelölik meg a vadászterületüket, amelyet a többi állat tiszteletben tart.  Az ember is minden időkben megjelölte azt, ami a sajátja volt, amiről nem akarta, hogy mások tulajdonába kerüljön, s oda idegen behatoljon.

Az első embernek mondott lénynek a tulajdon megjelölésére való törekvései és megnyilvánulásai szorosan összefüggenek a pecsétek kialakulásával.  Az előzmények az őskorban keresendők, ezért e munka főleg magyar források alapján röviden vázolja az ember kialakulását.

A szakemberek véleménye az emberré válás folyamatáról és elterjedéséről nem egyöntetű, sőt egyenesen ellentmondó.  Egyik másik igazán szakavatott tudósnak a hivatalostól eltérő, de kellőképpen megalapozott és hihető véleményét, sőt az egész munkáságát évtizedek óta mélységes hallgatás övezi. 

Vértes László[1] 1965-ben a vértesszőlősi ősember koponyacsontját és pattintott kőszerszámait feltáró régész, továbbá László Gyula[2], Gáboriné Csánk Vera[3], Gábori Miklós[4] régész a hivatalostól eltérő véleménnyel voltak a két lábon járó, gondolkodó ember kialakulásáról, elterjedéséről és földrajzi hovatartozásáról. 

                                                Őskőkor (K. e. 1.200.000-8000 között)

1965-ben Vértesszőlősőn Vértes László találta meg az őskőkor alsó szakaszában élt ősember (archantropus)[5] telephelyét, koponyacsontját, lábnyomát és kőszerszámait.  A csontokat vizsgáló Thoma Andor, antropológus, megállapította, hogy valamennyi anatómiai jellegzetesség . . . a leletet az Archantropus körébe utalja: a varratok nagyon egyszerűek a lambda varrat lefutása archaikus jellegű, erős tarkótaraj van a csonton stb.  Összesen hat jellegzetességet sorol fel, amelyek Sámuelt[6] . . . az erectus körhöz csatolják . . . agya nagyobb volt 1400 cm³-nél.  Nem választható el a sapiens csoporttól, mivel a mai emberi agy átlag 1450 cm³.  E különös jelenséget úgy magyarázza, hogy a vértesszőlősi ember agyveleje hirtelen fejlődésen ment át, az agyvelő az agysejtek növekedését nem – az embernél megszokott módón – a barázdák növelésével érte el, hanem teljes agytömegének növekedésével.[7]  Tehát az antropológiai jellegek a Homo-Erectus[8] a feltűnően nagy koponya tartalom viszont a Homo-Sapiens[9] felé mutat.[10] Ez az ősember már felegyenesedett, szerszámhasználó és gondolkodó lény volt.  „A kutatás mai állása szerint már teljes értékű (az az) ember, aki egyenes vonalon alakult ki a régibb Archantropusokból.  A legújabb megállapítások szerint a neandervölgyi ember a Homo-neanderthalensis[11] ennek csupán egy oldalága volt, amely kihalt, és az eddigi nézetektől eltérően egyáltalán nem is vett részt a további embertani fejlődésben.”[12]  Eszerint a mai ember ősének tartott neandervölgyi ősember már akkor kihalt, mielőtt tovább fejlődhetett volna.  Ennek ellenére hozzá idomítják az emberi nem őseit, nem pedig a vértesszőlősihez, amiről Vértes László[13] így ír:  „Ha csillagászati kronológiát használom kb. 400-450 ezer évre becsülhetek, ha a kálium/argon vizsgálatokat veszem számításba kb. 400-450 ezer évre datálhatok. . .” Kora a legújabb meghatározás szerint kb. 200 ezer év.[14]  Idősebb a neandervölgyinél, de fejlődési vonala töretlen. 

A vértesszőlősi ősemberről azért szóltam, mert a hazai olvasók körében alig ismert, hogy az őskőkor alsó szakaszában élt (kb. K.e. 1.200.000-200.000), az egyik legrégibb felegyenesedett[15], már embernek mondható lény a Kárpát-medencéből, Magyarország területéről származott szét a világba.  Az ember megjelenésével foglalkozó szakkönyvek az ősember ’szabványosított mértékének’ mégis a kihalt neandervölgyi típust tartják. . .

A pattintott kőkorszak középső szakaszában (kb. K.e. 200.000-50.000) élt az u.n. neandervölgyi ősember.  Ha e korból bárhol a világon felbukkan valamely emberi maradvány, neandervölgyi típusúnak tartatik.[16]  „Ez . . . a neandervölgyi ember kora . . . Bár . . . nem közvetlen ősünk.  Több, mint száz lelőhelyről, köztük a hazai Subalyukból (Bükk) ismerjük világszerte a csontvázát . . .”[17]  „Az iraki Barda Barka lelőhelyről származó egyik 100.000 éves szerszámon talált emberi vér több mint valószínű, hogy neandervölgyi (vagyis bükki) egyedé.”

Irakban a kavics eszközöket használó neandervölgyi típusú ősember, ugyanolyan volt, mint a Bükk hegységben, de e típus elterjedtségének dacára, valamely okból életképtelen volt, „evolúciós zsákutcát jelentett”.[18] 

P. V. Tóbiás táblázata[19] szerint a vértesszőlősi előember közvetlen leszármazottja a paleoantropus[20] és a belőle származó Homo-Sapiens.  Az emberré válás során „a modern ember, saját alfajunk a Homo-sapiens-sapiens Afrikában már legalább 100.000 évvel ezelőtt megjelent”.[21] 

„Az utolsó eljegesedés előtti meleg korszák – középső paleolitikum kezdete – a valódi ősember korszaka.  70.000 év körül már . . . értelmes, velünk egyenértékű emberek, szétszórtan élő vadásztörzsek járnak már Európában.  A külsejük ugyan eltér a mai emberétől, de az életmódjuk, a civilizációjuk sokkal fejlettebb, mint gondolnánk. . . Egyszerűnek tűnő kőszerszámokat használnak. . ., kialakult az aktív, fegyveres vadászat. . . Az Archantropus[22] időközben Paleoantropusszá vált.”[23]

Ha a vértesszőlősi és nem a neandervölgyi típusú ember fejlődött tovább, akkor miért a neandervölgyihöz viszonyítják az összes ősembert, azokat is, amelyeknek a fejlődése töretlen és jelenlétük kimutatható a nagy közel-keleti kultúrák kialakulásának kezdetén?  Ennek oka talán az, hogy a neandervölgyi ősember ’németországi’ volt, nem pedig ’magyarországi’.  A világhírű vértesszőlősi leletekről kevés szó esik, mintha nem illesztették volna bele a nagyközönségnek szánt, ismeretterjesztő művekbe, s csak az e könyvben említett szerzők munkaiban lehet róluk olvasni. 

„A középső paleolitikum[24] emberének túlnyomó többsége, szinte egésze a kifinomult alkatú, az embertanilag már specializált fajtához tartozott. . . A korszak vége felé. . . különféle. . . rassz típusok, táj típusok kezdtek kialakulni.  A mai emberfajták, tájfajták előfutárai.”[25]  Az ősemberek, „a Paleantropusok[26] kora 80.000-től 30.000 évig tartott.[27]  „. . .Az utolsó interglaciális meleg környezetében egy sereg új kultúra érlelődött, „lappangott”, majd hirtelen kivirágzott, mint egy üvegházban. .  . A biológiai fejlődésben ismerünk ilyen „lappangási állapotokat”, amely után az evolúció „revolúciós” szakasza következik.  A nemzedékek hosszú során át, változatlanul tovább adódó genotípusok robbanásszerűen új genotípust hoznak létre néhány nemzedék alatt. . . A fejlődés hirtelen, váratlanul szerte ágazott.[28]  Ezt a kultúrát neandervölgyi típusúnak nevezik vagy a francia lelőhelyről moustierinek, bár inkább vértesszőlősinek kellene tartani.

A pattintott kőkorszak felső szakasza (kb. K. e. 50.000-8.000) az aurignaci,[29] a szeletai,[30] a solutréi,[31] a gravetti[32] és a magdaléni[33] műveltség kora.  Az aurignaci műveltség embere kis-Ázsiai eredetű.  Eszközei olyanok, mint a bükki Szeleta barlangban (K. e. 35.000 körül) élt, (helyi fejlődésű) ősemberé,[34] hasított alapú lándzsa-és csont nyílhegyek.  (K. e. 26.000 év körül.)   „A délorosz síkságról indult el a gravettiek. . . terjeszkedése kelet felé, egészen a Bajkál tóig és nyugati irányban Közép-Európa felé.”[35]  A Kárpát-medence keleti kapcsolata már az őskőkorszakban megvolt!  „A magyarországi ősember fejlettségét bizonyítja, hogy az istállós kői barlangban találták azt a háromlyukú furulyát, amelyen öt hangot lehet megszólaltatni, tehát nyilván nem egyszerű vadcsalogató síp volt, hanem hangszer!”[36]

Vitatható, vajon a bükki ősember került-e Kis-Ázsiába, vagy a kis-ázsiai a Bükk-be, Kurdisztán iraki részén, a Sanidar barlangban K.e. 60.000-40.000 tájáról a „neandervölgyi típusú” (sic) ősember jelenléte mutatható ki.[37]  A csontváza[38] is előkerült.  Úgy tűnik bárhol bukkannak is fel a világon e korban élt ősemberek maradványai, lelőhelyüktől és eredetüktől függetlenül az élet képtelen, a tovább nem fejlődött a mai ember kialakulási folyamatában részt nem vett s már a maga korában kihalt neandervölgyiekhez soroltatnak.

A hazai régészek, Gábori Miklós, Gáboriné Csánk Vera, László Gyula, továbbá az amerikai antropológus Grover S. Krantz munkái alapján többet foglalkoztam az őskőkorszakkal, mert az általam ismert más külföldi és magyar szakmunkák javarésze a hazai ősemberi maradványok korát érintőlegesen említik, és nem igen szólnak arról, hogy történelem előtti Közel-Kelet és a Kárpát-medence lakói között valamiféle ’közlekedés’ lett volna és „a Kárpátmedencét az Afganisztánból származó pásztorok népesítették be kb.  8500 évvel ezelőtt.”[39]

Az átmeneti kőkor. Az ősember pecsételői (K. e. 8.000-5.500 körül)

K. e. 8.000-5.500 között az átmeneti kőkorban az ókori Közel-Keleten az ősember már felhagyott gyűjtögető, halászó-vadászó életmódjával és áttért vadászó-nomád életmódra.  Az életmód-váltás maga után vonta azt, hogy olyan állatokat szelídített és fogadott be, amelyekkel nagyobb területeket tudott bejárni, több más helyen is meg tudott telepedni.

A termékeny félhold, az Arab-félsziget sivatagos részét körbeívelő termékeny terület volt a közel-keleti kultúrák bölcsője.  Magába foglalja a Tigris és az Eufrátesz közét, Irak északi, Törökország déli részét, a Földközi tenger keleti partvidékét a Sinai félszigetig.  Bár a térképe nincs feltűntve, sokak szerint még a Nílus termékeny völgye is ide tartozik.

A Tigris és az Eufrátesz vidékén terült el Sumer és Akkád, Irak északi-Törökország dél-keleti részén Szubartu,[40] Asszíria és a Hettita birodalom délkeleti része, a Földközi tenger keleti partvidékén Ugarit (a későbbi Fönicia) délebbre Palesztina, a Sinai félszigeten túl Egyiptom. 

A K. e. 8.000-5.500 között, az átmeneti kőkorban az un. „neolitikus forradalom” nem hirtelen változás, hanem több évezredig tartó fejlődési folyamat eredménye volt.  Kialakultak az első települések.  A korábbi vadászok földet műveltek, állatokat háziasítottak, a gabonát termesztettek, kezdetleges kereskedelmet folytattak.  Településeiket[41] három régészeti lelőhelyen, Jarmóban, Jerikóban és Catal-Hüyük-ben tárták fel. 

Az első un. kerámia-korszak előtti települést Jarmót, Kirkuktól délre tárták fel.  Itt „nemcsak a háziasított gabona fajtákat, (tönke búza, árpa, borsó, lencse), hanem azok átmeneti formáit is sikerült azonosítani.”[42]  Ez a legkorábbi település, melynek lakossága földműveléssel foglalkozott. 

A K. e. VII. évezredből kőedényeket égetetlen agyagból készített női szobrocskákat, téglákat több féle geometriai mintázatú agyag bélyegzőket, köztük egy spirális mintájút is találtak.[43] 

A spirális motívum nem egyszerű geometriai díszítmény, hanem az idő spirál ábrázolása az emberré válástól kezdődően a ó és a középkori kultúrákban végigvonul az idő spirál ilyetén ábrázolása, hogy aztán igazolást nyerjen a mai idő fizikai tételekben. 

A hold tengertől tíz km-re a Jordán völgyében a világ legrégibb településének tartott Jerikóban találták a fenti testpecséteket.[44]  A spirális mintázat kitölti az egész felületet.  A középső örvény-jel négy spirál mintává válik szét.

A pecsételőkön látható vonalas motívumok az idők mélyéből eredő üzenetnek tűnnek.  „Megtalálható(k) a kínaiak ying-yang szimbólumaként. . ”,  az európai „kelták elő szeretettel ábrázolták egy kettős alchimédesi spirált. . . úgy tartották, hogy a centruma az energia, a végtelenbe, vége pedig maga az Univerzum. . .” [45]

A szkíta fajú népek emlékein tömegével fordulnak elő ilyen spirális motívumok, bár nem pecsételőként, hanem pl. a honfoglaló magyarság spirál karvédőjeként vagy ékszerek díszítő elemein. 

E motívumok nem a fantázia szüleményei, hanem nagyon régi szimbólumok, még ha a közvetítő népek nem is mindig tudatosították üzeneteiket.  „Ha az üzenetek feladóinak az volt a célja, hogy az információ sértetlenül átvészelje az évezredek viharait, nem rögzíthették (mulandó anyaggal) . . .  a tudás anyagot egy egész faj: az emberi faj tudatában helyezték el, ahol szentként tisztelt szövegekként, szakrális szimbólumokként, féltőn őrizve, újra és újra reprodukálva a mai napig fenn is maradt.”[46]        

Jerikó a mai Izrael területén van, de az átmeneti és a csiszolt kőkorszakban még hírük-hamvuk sem volt itt a sémita, közelebbről a zsidó népességnek.  Az itteni leletek a vértesszőlősi elő emberből származó ősemberek emlékei.  Elképzelhető, hogy közvetlen leszármazottjaik szkíta fajú ember csoportok voltak.  A sémiták csak a K. e. II.-I. évezred fordulóján jelentek meg, de a K. utáni évszázadokra már teljesen kiszorítják a szkíta fajú őslakosságot. 

*          *          *          *          *

Az újkőkor illetve a korai rézkor egyes szakaszainak

 elnevezése és kortörténeti besorolása.

Az elmúlt két évszázadban megjelent szakkönyvek nem egyöntetűen nevesítik a mezopotámiai újkőkor, illetve a korai rézkor egyes szakaszait.

A XIX. század végén, a XX. század elején az első lelőhelyek arab nevéről nevezték el e korai kultúrákat:  Al-Ubaid, Uruk és Djemdet Nasr. 

A XX. Század közepén, Uruknak az egyik legjelentősebb ókori mezopotámiai városnak a teljes régészeti feltárása során e gyakorlattól eltértek, és kezdték az egyes ásatási rétegek sorszáma alapján elnevezni a művelődési korokat, függetlenül attól, hogy nem mindegyik első lelőhely kötődött Urukhoz.  Urukban a K. e. 5.500-2.900-ig terjedő időszakra datált 18 település rétegben a korábban már nevesített művelődési rétegek stílus jegyeihez hasonló leleteket találtak.

Minden stílus réteget és minden kort egy helyen!

Tehát csábítónak tűnt az uruki rétegszámok alapján elnevezni a művelődési korokat.  Ez meg is történt.

A mai szakkönyvekben levő kormeghatározásokat nézve e váltás oka az lehet, hogy az „uruki” elnevezést használva nem kellett nevesíteni, sőt teljesen ki is lehetett iktatni a Kárpát-medencéből a Balkánon át Mezopotámiába települt Djemdet-Nasr népcsoportot, holott e népcsoport a Kárpát-medencéből hozta magával az írásbeliséget, és a Folyamköz adatságaiból következően kifejlesztette az ékírást.

Uruk legalsó, legrégibb ásatási rétegeiből (XVIII.-XV.) előkerült leleteket a legelső lelőhely arab nevéről Al-Ubaid korinak nevezték.  Al-Ubaid Úr város közelében levő domb arab neve.  E leletekhez hasonlóakat találtak Szíriában és Iránban, Turkisztánban is. 

Uruk középső ásatási rétegeiből (XIV.-IV.) előkerült leletek alapján Uruk-korinak neveztek minden hasonló típusú tárgyat, bárhol forduljon is elő.  A legtöbb párhuzam az Aral tó vidékén, a későbbi Chorezm területén volt.

A leletek nagyfokú hasonlatossága és azonos stílusa alapján az észak-mezopotámiai Djemdet-Nasr dombról nevezték el Uruk legfelső rétegének (III.-I.) kultúráját.  Előzményét Torma Zsófia, Schliemann és Sayce, Tolsztov és Woolley kb. 1200-1400 évvel korában a Kárpát-medencében közelebbről Erdélyben mutatta ki.  A leletek és a régészek véleményének összegzése alapján Mezopotámia művelődés történetének e korai szakasza a szkíta fajú népekhez kötődik. 

Kormeghatározásokban való eligazolódást az alábbi táblázat[47] segiti:

                                               Észak                             Dél

                                                          Mezopotámia

A fenti táblázat szerint Mezopotámiának mind az északi, mind a déli részén előfordulnak az Al-Ubaid dombban talált kerámiatípusokhoz hasonló leletek, amelyeket a koruk szerint Ubaid I-IV. típus valamelyikébe sorolnak.  Egyedül az Al Ubaid 4 ásatási réteg leletei egyeznek meg az Uruk XVIII.- XV. rétegében talált leletekkel.

Uruk legfelső rétegeiből (III.- I.) származó leletek viszont megegyeznek a Jemdet Nasr dombban talált leletekkel.

A fentiek alapján célszerűbb a korokat egybemosó „uruki” helyett a jól bevált és megkülönböztethető Ubaid, Uruk vagy Jemdet Nasr nevet használni.

*          *          *

Történelmi korok pecsételői

„A K. előtti IV. évezredben, a rézkor végére Mezopotámiában 3 népcsoport összeolvadásából létrejött Káld-Sumir[48] nép hozta létre azt a magas kultúrát, melynek ékírásos jeleivel K.. e. 3.500 körül kezdődik az írott forrásokra támaszkodó történelem.”[49] 

a.       Az al-ubaid-i népcsoport a vízözön előtti, történelem előtti korban jutott a Káspi-Aral térségébe az Észak-Iráni Lurisztánon át a Folyam közbe. 

b.      Az Uruk népcsoport a Káspi-tenger környéki „Arattából” (Chorezm) Elamon keresztül érkezett.

c.       A Jemdet Nasr népcsoport a Kárpát-medencéből a Balkánon át a mai Törökországon és Szírián keresztül Erdélyből jött.

A szakirodalom szerint a káld-sumir nép eredete és nyelvi hovatartozása ismeretlen, pedig már a XIX. században több, az ékírás megfejtésével foglalkozó tudós, a francia François Lenormant, Jules Oppert, az angol George Rawlinson, Edward Hincks, továbbá a német Fritz Hommel, és Friedrich Delitsch stb. nyelvi lényekkel támasztotta alá, hogy a sumir nép fajilag a szkítasághoz tartozott, nyelve meg az ural-altaji nyelvcsaládba, ahova a magyar.  A mai magyar nyelvet mindegyik a sumir nyelv egyenes ági leszármazottjának tartotta.  Ezt a megfejtett ékiratos szövegek teljes mértékben igazolták, ami e munka néhány szövegmutatványából is kiderül.

A IV. évezred végére, K. e. 3.300 körül Mezopotámiában a bélyegző formájú pecsételő mellett megjelenik egy más fajta pecsételő, a pecsét henger.  Létrehozásának oka az agyag.  A Folyam közben agyagtáblára írtak és ehhez idomították a rendkívül könnyen kezelhető pecséthengert, ami a puha agyagba forgatva adta a megkülönböztető mintázatot. 

K. e. IV. évezred végén a Folyamközben mind a bélyegző, mind a hengerforma használatban volt.  Később a pecsét henger lett az általánosabb.  A pecséthengernek a pecséttel szembeni előnye az, hogy a henger forgatásával ugyanazon képet többször egymásután meg lehetett jeleníteni, ami végtelített kép képzetét keltette.

Az Indus és a Nílus völgyében tartotta magát a bélyegző forma, mert a papiruszhoz a hagyomány pecsétforma megfelelőbb volt.  E mellett pecséthengert is használtak.

A pecséthengerek a termékeny félhold egész területén majd egy időben bukkannak fel.  Egyiptomban a fáraók idején lettek népszerűek.  Kis Ázsia más vidékeire, pl. Kréta, Ciprusra és Görögországba a babiloni kereskedők szállítmányaival jutottak el.  E területeken a K. e. II. évezredben kezdenek feltűnni a helyi készítésű pecséthengerek.

A korai történelmi időszak kezdete.

 Al Ubaid-kor[50] K. e. IV.-III évezred körül

Az Ur városa melletti Al-Ubaid dombban feltárt K. e. 4.200 időszakra datált településről kőszerszámok, sárga-fekete festett, geometriai mintázatú agyagtárgyak, főleg tálak, korsók, házmaradványok, kerültek elő.  Fémeszközt nem találtak.  Ezekhez hasonlóakat fedeztek fel Szíriában és Iránban.  A talált leletek többsége átmenetet képez az Al-Ubaid és az Uruk kor közt.  A pecsételők és a pecséthengerek esetében a szakemberek e két kort nem választják el élesen egymástól, ezért eléggé nehéz megtalálni és meghúzni köztük a határvonalat.[51]

A korai történelmi időszak. Uruk-kor (K.e. 3.400-3.000 körül)

Mezopotámiában néhány vízözön előtti város Suruppak, Bad Tibira, Eridu, Larsa, és Sippar túl élte a vízözönt.  Ez azt jelenti, hogy fejlődésük folyamatos volt és a lakosság nagy része a vízözön után is ugyan abban a városban, városállamban élt.  A vízözön után kialakult, városokat egymástól elválasztó és visszamaradt vizenyős területeknek köszönhetően a Folyamközben nem jöttek létre nagy birodalmak.  Ez szokássá merevült és a káld-sumir kor végéig megmaradt.  A nagyobb állam alakulatokat majd később a sémita népek szervezik meg. 

A sumir városállamok vallási szempontból a nippuri Ékur-hoz, Enlil főisten templomához, a korabeli vallási központhoz tartoztak, bár minden városnak meg voltak a maguk helyi istenei és kultuszhelyei.  A nippuri templom ásatásokat, számos agyagbullát, korsócímkét találtak.  Az egyiket Lugalanda, lagasi papkirály oroszlános pecsétjével pecsételték le.  A pecsételés tároló edények Lagasból kereskedés vagy adomány révén juthattak Nippurba. 

A káld-sumir kultúra egyik központja Uruk, vagyis a bibliai Erek („Warka”), az „örök város”, Gilgames városa.  A K.e. 3.300 utáni időszakra tehető épület maradványok, szerszámok, szobrocskák, edények, lepecsételt tároló edények, pecsételők, pecséthengerek, továbbá a történelmi kor kezdetét (K.e. 3.200 körül) jelentő írásos emlékek, a vonalas jelekkel írt különféle tartalmú agyagtáblák hatalmas templom épület romjai közül kerültek elő.  Urukban 18 művelődési réteget tártak fel.  Az urukihoz hasonló, Mezopotámia szerte talált leleteket Uruk korinak nevezik, pl. Elamban a susai fellegvár ásatásakor, előkerült proto-elámi-nak nevezett leleteket is.  Eszerint Elam és a sumir városok lakosságok között nemcsak kulturális, hanem etnikai kapcsolat is volt.  Mindkét terület lakossága a szkítasághoz tartozott. 

                                                        Városállamok kialakulása

                    Djemdet Nasr kor (K.e. 2.900-2.700 körül)

Az előzőekből kiderült, hogy Mezopotámiában a Kárpát-medencéből származó vértesszőlősi típusú ősember keveredve az Al-Ubaid-i őslakossággal és a Káspi-Aral térségből származó uruki népességgel, hozta létre az u.n. káld-sumir kultúrát.  Mind három népelem turáni, azaz szkíta fajú volt.

A Kárpát-medencéből érkezett népesség nyomait, a gazdag kerámia leleteket Bagdad-tól Délkeletre a Djemdet-Nasr dombocskában találták meg.  E dombról nevezték el e korai történelmi időszakot (K.e. 2900-2700) Djemdet Nasr kornak.  E korban jöttek létre az első városias települések és az ellátásukat biztosító mezőgazdasági peremterületekkel együtt a városállamok.

A fentieket alátámasztja Torma Zsófia, a XIX. században Erdélyben élt régésznőnek megállapítása.  „Tordos leletein ekkor fölismerén Babilon-Chaldea kultúr elemeiből keletkezett s az egyiptomi művészettel együtt Syriában tovább fejlődött azon művelődés, mely hasonló volt Trója trákjainak kultúrájával s amelyet Dáciában meg nem előzött az eddigi régészet által ismert, gal-kelta, pelazg-görög és etruszk-római kultúra.

„Babilon ősnépe – ékírásos feliratai szerint – a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt. . . Innen olvadhatott a magyar nyelvbe, mint ezt Sayou, francia asszirológus észrevette-több . . . akkád-féle elem.”[52]

Torma Zsófia a tordosi kerámia leletek alapján állapította meg a mezopotámiai, azon belül Djemdet Nasr kori és az erdélyi művelődés történeti elemek hasonlatosságát és folytonosságát, amelyeket Erdélyben minden más kultúránál elsődlegesebbnek tartott. 

A XIX. században a sumirokat még akkádnak hívták, később csúszott át ezen elnevezés a bevándorolt sémita népcsoportra és kezdték használni az eredeti lakosságra a sumir nevet.

A Djemdet Nasr dombban, majd az uruki, az uri, a susai és más lelőhelyen előkerült hasonló kerámia leletek között nemcsak rendkívül díszes, figurálisan formált, szoborszerű kerámia edények, madárfejű ember alakú szobrocskák, hanem gazdagon díszített pecséthengerek is voltak. 

Az Uruk IV.[53] rétegben és a susai fellegvárban feltárt XVIII. ásatási rétegből számos pecséthenger került elő.  A két település közti földrajzi távolság ellenére az élethűen ábrázolt állat és emberalakok, a kultikus tárgyak és a munka eszközök, valamint az építmények stílus jegyei meglepően hasonlítanak egymáshoz.

A pecséthengerek anyaga calcit, alabástrom, szerpentin, zöld jade, klórit, kvarc és lazúrkő. 

A pecséthenger nyomaton felülnézetben ábrázolt kanyargó folyószakaszban négy hal úszik, a partmenti növényzetet elfektetett cserjék jelzik. 

A pecsétnyomaton két máltai kereszt és két magyar szürke marha képe van.  Az egyenlőszárú keresztek a világ négy táját jelképezik. 

Az alföldi rideg, vagy szürke marha több ezer éves múltra tekint vissza.  Ábrázolásai nemcsak Elamban, hanem Mezopotámiában, sőt Egyiptomban is felbukkannak.  A Kárpát-medencébe a honfoglaló őseinkkel került be.  A magyarság hozta magával mangalica kondait, szürke marha gulyáit, racka juh nyájait, a középkorban a Hanza városokig lábon hajtották az eladott marha csordát.  Kibírta a több száz kilométeres utat.  Csehországban, Plzen környékén egy Temesvár nevű falucska kapta nevét a 30 éves háború miatt ott ragadt és letelepült alföldi gulyásoktól.  Strakonice, cseh kisváros főutcáján egy debreceni típusú ház homlokzati domborműve azt ábrázolja, hogy a bőgatyás gulyások miként taglózzák le az alföldi szürke marhákat.