Marton Veronika:
A múlt század közepe óta tudatosan terjesztik, hogy a magyarságnak nem voltak a honfoglalás előtt keletkezett és magával hozott mondái, és minden hun történet, a székelyek Csaba-várása külföldi krónikákból, kéziratokból került hozzánk. Attila hun király históriáját legelőször német papok ismertették meg a magyar nemzettel, ők írták a hun mondát, ők a Nibelung-éneket, mondta Hunfalvy, alias Hunsdorfer Pál. A magyarországi nyelvészek, irodalomtudósok közül számosan csatlakoztak ehhez az elmélethez, annak ellenére, hogy voltak magyarok is, németek is, akik a hun-magyar rokonságot hirdették. Arany János a Buda halála c. eposzában állít emléket a hun hősöknek. Mégpedig a magyar hagyományok alapján. Sokakkal együtt a hagyományok becsét, krónikáink tudósításait nem nézte le. Nem tartotta mesének a magyar eredetmondát, és nem a krónikaírók fantáziájának tudta be a hun-magyar folytonosságot.
Aligha tudják ma már, hogy a Nibelung-ének, a németek nemzeti eposza az IX. században magyar földön született. Géza fejedelem udvarában magyar regősök énekelték a magyar udvari népnek, német hittérítő papoknak, lovagoknak.
Az eposz nem egy szerzőtől származik, dacára annak, hogy némelyek Walther von der Vogelweidé-t, mások Heinrich von Ofterdingen-t tekintik szerzőjének. Népdalokból keletkezett, melyek az idők folyamán bizonyos összekapcsoló adalékok (Kriemhilde személye) segítségével fűztek egybe. Az alapdalok több mondakörhöz tartoznak. A háttér történeti, a hunok 451. évi catalaunumi csatája.
A XI. században a németországi Passauban németül lejegyzett Siegfrid és Attila mondát a XII. században „Der nibelunge Not” címen szerkesztették egybe. A germán népek körében a IX-XII. században nagyon elterjedt és kedvelt volt e két történet. Azután feledébe merülhetett, mert amikor 1755-ben Jacob Hermann Obereit Vorarlberg-i orvos egy grófi könyvtárban találta meg a középfelnémet nyelven írt eposz egyes részeit, a felfedezett eposz az újdonság erejével hatott. A XX. századig a német nyelvterület középkori könyvtárban számos (Wels, Melk, Linz, München, Bern) találtak belőle töredékeket.
A Nibelung-ének a német nemzeti érzés éltetője lett, holott a II. rész a burgundokról és a hunokról szól; a szinte feledésbe merült III. rész, a Klage (Sirató) pedig az elesett hun vitézek siratóéneke. Ha magyarok körében a két utolsó rész ismertebb lenne, akár a magyar nemzeti érzés éltetőjévé is válhatna!
A legrégebbi megfogalmazású Nibelung ének és az Attiláról szóló második rész, a tulajdonképpeni „Nóta” az V-VI. századi frank „Brünhilde saga” valamint a „Burgundi saga” dalaiból és ófelnémet népdalokból szerkesztetett egybe. A Siegfrid és az Attila mondakör történeteit összegzi. A skandináv az Edda dalok Attila-történetei kimutathatóan a Nibelung ének átvételei
A Nibelung-ének három részből áll:
1. Az első, a tulajdonképpeni Nibelung ének, Sigfrid, a niederlandi királyfi mondai történetét dolgozza fel. Sigfrid, legyőzvén a köd fiait, a niebelungokat Günther, burgundi király nővérét Kriemhilde-et veszi nőül. Kriemhilde sógornőjével, Brunhild-del férjeik hősiességén összevész, és ezzel férje halálát okozza. A gyilkosságot Hagen követi el. Kriemhilde megesküszik, megbosszulja férje halálát. (A történetről Wagner operát írt.)
2. A második rész a hun, azaz az Attila mondakörhöz tartozik. Attila és a burgundi királyné Kriemhilde házasságának történetét és burgundi rokonainak vesztét írja le, amely egyúttal a hunok pusztulását is okozza. Kriemhildét Hildebrand, a berni Detre fegyverhordozója öli meg.
E két részt Kriemhilde személye kapcsolja össze. Kriemhilde első férje, Sigfrid halálát megbosszulandó, Attila, második férje királyi udvarába szólíttatja gyilkos rokonait és a hunokkal összeereszti őket. Hagent maga öli meg. Történik mindez Etzelburg-ban, Attila állítólagos óbudai várában. Gran (Esztergom) említése Valószínűsíti, hogy a helyszín a pilisi királyi székhely, az elfeledett magyar főváros volt.
3. A Nibelung-énekhez szervesen hozzátartozik az elfelejtett Klage (sirató), amelyben Etzel (=Attila, a hunok királya), Dietrich (a berni Detre) és Hildebrand siratja az elesetteket. E részt Attila siratójának is nevezik.
Magyar Adorján „A Nibelung-ének” c. tanulmányában kifejti, hogy Sigfrid eredetileg inkább hun volt, mint német. A germán szellem csak a vad öldöklés-jelenetekben mutatkozik meg. Érdemes felfigyelni arra, hogy Kriemhilde arianus keresztény, Attila meg manicheus volt.
A müncheni Aloys Schröpfl két hosszú tanulmányt írt a Nibelung énekről. Munkájából kitűnik, hogy kitűnően ismerte a magyar krónikákat, az Árpádház történetét és a magyarok származását. Elméletének sarkalatos pontja, hogy a Nibelung ének Géza fejedelem idején keletkezett, mert Attila udvartartásának a leírása nem az V. századi módinak felel meg, hanem a IX. századinak. Az eposz a magyar Géza fejedelem korabeli szokásokat vetíti vissza az V. századba.
A mai, a német nemzeti eposszal foglalkozó, értékelő tudósok között Schröpfl-nek még csak nem is említik a nevét. Talán azért, mert német létére teljesen a fejetetejére állította az egész, megcsontosodott Nibelung-elméletet. Schröpfl a német voltát nem tagadja meg, mert kijelenti, hogy a Géza fejedelem udvarába került németség ismertette meg a magyarokkal a nyugati kultúrát, miközben a német papok a hunok dalait jegyezgették.
Schröpfl szerint az Ének második részét Géza fejedelem íratta le Pilgrin passaui püspök számára, az idegen urak kedvéért, azok nyelvén, német versezettel. Megállapítja, hogy a Nibelung ének fontos a németeknek, de legalább annyira fontos a magyaroknak is.
Vajon mi közünk nekünk, magyaroknak a németség nemzeti eposzához?
Magyarországon a Nibelung ének dalai és Etzel (Attila-Etele) hun király személyéhez fűződő hagyományok régóta ismertek voltak. Az nép dalaiban a Etele, a hunok és a magyarok nagy királya, isten ostora magasra emeltetett, a magyar nép félistenként, nemzeti hősként tisztelte. Felmerül a kérdés, vajon miért tanítják a magyar iskolákban pontosan az ellenkezőjét?
A németek tudják, Attila idegen, tudják, hogy hun, mégis egy királynak sem adóztak nagyobb tisztelettel, mint a Nibelung-énekkel Etelének, a hunok királyának. Elismerik, hogy Attila volt az első, aki alatt a legtöbb német egyesítése megtörtént, és majd’ minden német nép összekerülése bekövetkezett.
Attila király udvartartásában a mind a német származású, mind a magyar udvari köröknek is kedvelt szórakozása lehetett a saga. Az érdeklődést azonban kevésbé a Sigfrid-mondakör, hanem a burgundok országa és az Attila birodalom bukását eredményező, burgundi-hun harc története jelentette, jóllehet kevésbé szórakozásból, hanem inkább nemzeti indíttatásból.
Pilgrin a német császári küldöttség tagjaként érkezett 973-ban Esztergomba (Gran). Tapasztalta, hogy mennyire elevenen élnek a magyarok körében a hun hagyományok. Hallotta a magyar regősök énekét a hunok vitézségéről, Attila királyról, és a szépséges burgundi királyasszonyról. Hazamenvén missziós-papjait megbízta, hogy menjenek Hunországba és jegyezzék fel a hunok dalait.
A misszió körülményeiről a Klage tudósit:
|
…gewan von siner übermout uz Hunnischem riche, nach ir jamer sit gesaz tihten an dem maere, diurede is gnouc wizzenlich, daz waer vil redebaere |
…útnak indítom követeimet Hunországba ott bizton rátalálnak az emlékekre, mert nagyon helytelen volna ám, ha a világ legnagyobb eseménye, nem lenne megőrizve. |
A magyar Géza fejedelem udvarát az idegen, de a magyar udvartartást kiválóan ismerő német Pilgrinnél aligha festhette volna le jobban. Pilgrin a nagyúr hívására érkezett a magyar fejedelmi udvarba, és kapott engedélyt missziós tevékenysége megkezdéséhez. Géza fejedelem udvarában, ki mint mondja ‘elég gazdag volt ahhoz, hogy két vallással fényeleghessen’ (vö. a régi magyar vallás és a római kereszténység), a hittérítő papok kegyes fogadtatásra találtak.
Pilgrint nem csupán a missziós tevékenység vezérelte, hanem a római vallást és a tanítást felkaroló, a német- és kereszténybarát Géza fejedelem (Kr.e. 972-997) pártfogása és kegye révén remélte megszerezni az érseki méltóságot, a passaui egyházi provincia primátusságát.
Magyarországon Adelheid, Géza fejedelem lengyel származású, második felesége energikusan terjesztette a kereszténységet. Nagyon művelt keresztény és német neveltetést kapott. Pilgrin missziós tevékenységét erősen támogatta. Pártolta Pilgrinnek a magyar érsekség megszerzésére irányuló törekvését, csakúgy, mint később a magyar udvarba hívott Aserik német klerikust is. (A lengyel krónika szerint, a magyar hagyományokkal ellentétben, ő volt I. István anyja.)
Sebestyén Gyula „A magyar honfoglalás mondái”-ban is hasonlóan vélekedik: Pilgrin passaui püspök az ezredforduló táján német hittérítő papokat küldött Magyarországra, hogy hirdessék Krisztus igéjét, és térítsék keresztény hitre a „pogány” magyarokat.
A Klage, a Nibelung-énekkel ellentétben, rövid rímpárokból szövegezett eredeti kompozició, amelyet az un. Lorch-i Pseudobulla szerzőjének, Pilgrin (Kr.u.971-991), a közismert passui püspök magyarországi missziós jelentése hagyományozott ránk.
A „Klage” szó siratóéneket jelent. Schröpfl a siratót teljesen németnek tartja, mondván a magyarok körében ismeretlen. S valóban, mi, a megtépett, megfogyatkozott magyarok tudtuk csak igazán siratni a harcokban elesetteket, a halottainkat: „Jaj, sirass édesanyám, míg előtted járok …! … és még mennyi, de mennyi siratónk van.
A Klage 2148 sorban meséli el, hogy a hun-burgundi összecsapás életbenmaradottjai Etzel, Dietrich és Hildebrand hogyan siratják az elveszett hősöket. Schröpfl szerint Pilgrin a magyar uralkodó kívánságára, ha nem egyenesen az utasítására íratta fordítatta le az udvari népet szórakoztató hun dalokat. Az alábbi sorok utalnak a Klage és a Nibelung ének hun része leírásának körülményeire:
|
„Von Pazove der bischof Pilgerin hiez schiben disiu maere, wie ez ergangen waere, mit Latinischen bouchstaben, swer ez darnach erfunde,… wie ez ergienk und geschah; …ein schriber, meister Kourat, dicke i Tiuscher zungen: erkennent wol diu maere…” |
A passaui Pilgrin püspök, leiratá e mesét, ahogy az megtörtént, latin betűkkel, nehéz, ahogy megtaláltatott… Mindazt, mi megtörtént leírá, Konrád mester az írnok lefordítá német nyelvre, hogy megismerjék mi történt. |
Az írnok elszólja magát, hogy az eredeti szöveg nem német, hiszen németre kellett lefordítania, és nem is latinbetűs. Ez azt jelenti, hogy a magyar igricek, regősök dalait nemcsak énekelték, hanem le is jegyezték. S ha nem latin betűkkel, akkor a magyarok saját betűivel, rovásbetűkkel. Krónikáink is írják, hogy a magyaroknak sajátszerű fába rótt, kőbe vésett írása volt, s kevés jellel sokat tudtak írni. Erre utal az idézet. A magyar rovásírásos szöveget valóban le kell fordítani németre. Nem latinra, mert feltehetően a Kr. u. IX. században a német urak és talán a papság is kevéssé tudhatott latinul. Tehát Konrád, az íródeák bevallja, hogy a hunok siratóját rögzítő valós esemény rovásírásos magyar nyelvű szövegét Klagét Konrád, a német íródeák német nyelvre fordította le és latin betűkkel írta.
A Nibelung-ének középfelnémet szövegét Szász Károly (1868, 1892) és Felsmann József (1871) fordította magyarra. Sajnos a magyarságnak oly fontos Klagét ezideig nem fordította le senki. A 2004-es új Nibelung kiadás sem tartalmazza.
Győr, 2000. január 13.
1. ábra
Attila hun király képe 1664-ből (Nádasdy Mausoleum)
Hun övcsat
Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp. 1975.
Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetései, Atheneum, Bp. 1920.
Blaskovich Lajos: Az őshaza és Kőrösi Csoma Sándor célja, Stádium Kvk, Bp.
Das Nibelungenlied, I-II. Fischer Taschenbuch Verl. Frankfurt am Main, 1970.
Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. I. Háttér Lap- és Kvk. Bp. 1990.
Götz Árpád: Keleten kél a Nap, Népszava Kvk. Bp. 1990.
Győrffy György: István király és műve, Gondolat, Bp. 1983.
Haage: Geschichte Attilas, Gelle, 1862.
Jirichek, Ottó: Die deutschen Heldensage, Göschen Verl. Berlin-Leipzig, 1913.
Lachmann, Karl: Der nibelunge Noth und die Klage, Reimer, Berlin 1878.
Magyar Adorján: A Nibelung-ének magyar eredete, Fáklya Kvk. Warren USA, 1963.
Németh Gyula: Attila és hunjai, Magyar Szemle, Bp. 1940.
Riedl Szende: A német irodalom kézikönyve, Hartleben Kvk. Pest, 1866.
Schröpfl, Aloys: …und dennoch, die Nibelungenfrage gelöst, Magánk. München, 1927.
Schröpfl, Aloys: Der Urdichter des Liedes der Nibelunge Not und die Lösung die Nibelungenfrage, Magánk. München, 1924.
Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái, I-II. Franklin-Társulat Bp. 1904.
Zajti Ferenc: Magyar évezredek, Móricz Zs. Kvk. Bp. 1943.