Angela Marcantonio

Előadás

Budapest 2006 december 8.

Először is, köszönöm a kedves meghívást

Másodszor, nem fogok beszélni a konferencia témájáról, mert , sajnos, nem ismerem a mongol nyelvet,

Harmadszor pedig elnézést kérek, hogy nem tudom nagyon jól kifejezni magam magyarul.

Az első magyar nyelven kiadott könyvemhez és a nemsokára megjelenő könyvemhez hasonlóan, a jelen előadásomban is megkérdőjelezem a hagyományos finnugor/uráli elmélet érvényességét, és érvekkel alátámasztom, hogy a finnugor/uráli elmélet inkább ’fikció’ mint ’tudomány’.

Nyilvánvalóan, a finnugor/uráli elmélet kritikai ismertetését és elvetését nem tudom ez alkalommal részletesen kifejteni . Itt csak szeretném a  figyelmet felhívni a történeti / összehasonlító nyelvészet két általános  problémájára, pontosabban, két hiányosságára, amelyek mélyen be vannak ágyazva a történeti nyelvészet vizsgálati módszereibe. Ezek a hiányosságok szerintem olyan súlyosok hogy, elvileg, magukban is, elegendők lehetnek arra, hogy érvénytelenítsék a történeti nyelveszet vizsgálatának eredményeit, azaz, a vizsgálat által felállított nyelvcsaládokat és  ősnyelveket.

A két hiányosság a következő:

1)     Az első általános hiányosság:  a „nyelv egyenlő nép” hagyományos elgondolás;  ma köztudott hogy ez nem  szükségszerűen igaz.   

2)     A második általános hiányosság : az összehasonlító módszer hajlékonysága; más szóval, nagyon könnyű az összehasonlító módszer használatát az elérni kívánt eredményhez igazítani, azaz, nagyon könnyű az összehasonlító módszert manipulálni, bár a tankönyvek azt állítják, hogy ez a módszer precíz és tudományos.

Melyek akkor a felvázolt pontok következményei?

Ami az első pontot illeti, a „nyelv egyenlő nép” elgondolás, amikor egy adott nép eredetéről valamit állítunk, főleg ha annak feltételezett létezéséről beszélünk a történelem előtti időkben, az nem jelenti szükségszerűen, hogy arra (illetve a nép nyelvére) egyértelmű bizonyítékkal rendelkezünk. Például, amikor azt állítjuk, hogy a latin, az szanszkrit, vagy a germán nyelvek, indoeurópai nyelvek, ez nem jelenti, hogy vitathatatlan nyelvészeti és más tudományos bizonyítékot találtunk a feltételezett indoeurópai nép / faj létezésére (valóban nincsenek erre vonatkozó régészeti, antropológiai, történelmi bizonyítékaink). Csakis azért beszélünk indoeurópai „népről”, mert a nyelvészek a szóban forgó nyelveket ebbe a nyelvcsaládba sorolták. Más szóval, a nyelvészek ’feltételezték’ (bizonyos vizsgálati módszereik alapján), és nem ’bizonyították’, hogy e nyelvek ugyanabból az ősnyelvből származnak. E ponton, miután az indoeurópai ősnyelv létezését feltételezték,  a nyelvészek és más szakterületek tudósai egy lépéssel továbbmentek és újabb feltételezéssel álltak elő: a „nyelv egyenlő nép/faj” elgondolásból kiindulva feltételezték, hogy nemcsak az indoeurópai ősnyelv létezett, hanem az e nyelvet beszélő, homogén nyelvi közösség/nép is.

Ami az  ősnyelvet és  azzal kapcsolatos nyelvi rekonstrukciókat illeti, itt hangsúlyozni szeretném mind az ősnyelv, mind a nyelvi rekonstrukciók “nem igazolt”, merő feltételezett voltát. Más szóval,  a rekonstrukciók azon túl, hogy nincsenek (általában) adatokkal alátámasztva, a dolog természetéből adódóan csak „képletek”. Hasonlóképpen, az ősnyelvek nem „tények”, hanem csak „elméleti konstruktumok”.  Amikor ősnyelvekről beszélünk, akkor nem történelem előtti tényekre, nem valódi nyelvekre gondolunk, amelyeket  egy létező ’nyelvi közösség’ valóban beszelt valamikor és valahol az őskorban, hanem csupán nyelvészeti elméletekre; és, persze, nem szabad az “elméleteket” a “tényekkel” összekeverni.

Ez tökéletesen áll az uráli nyelvcsaládra is. Az uráli népek /nyelvek esetében is, az a kiindulópont, miszerint a történelem előtti időkben létezett egy jól meghatározható, homogén uráli nép/faj, szintén csak egy feltételezés, amely az uráli osztályozás következményeként keletkezett. Valójában, az indoeurópai nyelvekhez hasonlóan, az uráli nyelvek esetében sincsenek régészeti, antropológiai, vagy újabban, genetikai bizonyítékok. Hasonlóképpen, az uráli ősnyelv soha sem létezett, soha sem volt egy igazi nyelv.

Ebből a következő következményeket vonhatjuk le az uráli nyelvcsaládra s a magyar nyelvre is vonatkozóan:  Még ha be is lehetne bizonyítani, hogy az uráli besorolás nyelvészetileg megalapozott, a magyar nép uráli eredetének elmélete akkor is megkérdőjelezhető, mert a nyelvészeti osztályozásnak, még ha helyes is, nem biztos, hogy bármi köze van az adott nép valódi eredetéhez.

Most térjünk rá a második pontra, ami az összehasonlító módszer manipulálhatósága.

     A hagyományos történeti nyelvészetben úgy vélik, hogy a hangváltozás általában szabályosan következik be a nyelvek fejlődése során. Ezen az elven (vagy, inkább, ezen a hiedelmen) alapul az összehasonlító vizsgálat s a rekonstrukció folyamata. De ez az “elv” (a hagyományos nyelvészet több elvéhez hasonlóan), megalapozatlan, nem igaz, mert, ahogy ma már tudjuk, a nyelvek nem szabályosan változnak (bár fejlődési tendenciák léteznek). Ezeket a nem szabályos változásokat és kivételeket viszont, a rekonstrukció során, gyakran ad-hoc magyarázatokkal, vagy, ahogy én szeretem nevezni őket, „kiskapukkal” igazolják. Viszont magától értetődik, hogy ha továbbra is ad-hoc magyarázatokat és kiskapukat alkalmazunk minden hibás megfeleltetés és kivétel esetében, akkor az összehasonlító vizsgálati módszer annyira simulékonnyá és hatásossá válik, hogy segítségével bármiféle adatot alá tudunk támasztani. Más szóval, a simulékonyság miatt (s egyéb okokból, amelyekről itt nem tudok beszélni), a felállított nyelvek osztályozása megalapozatlanná válhat. Valójában, néhány nyelvész, mint például Ringe és Greenberg, gyakran felhívták a kollégáik figyelmét arra a tényre, hogy a nyelvek osztályozása mindig a „valószínűségi fok” kérdése: soha nem lehetünk százszázalékosan biztosak abban, hogy az adott nyelvi besorolás helyes.

Természetesen, ez tökéletesen áll az uráli nyelvcsaládra is -- valójában az uráli elmélet adataiban bőségesen akadnak téves párosítások és kivételek. Ebből a következő következtetést vonhatjuk le: nem tévedünk mikor azt állítjuk, hogy az uráli osztályozás nem megbízható és vitatható.

De, még akkor is, ha ezek az általános, módszertani problémák nem állnának fenn, az uráli osztályozás akkor sem lenne helyes, az elmélet belső hiányosságainak következtében. Ezek között a következők a legsúlyosabbak:

1) az uráli csomópont rekonstruálásának   hiánya

2)  egy kiterjedt, fonológiai/lexikai összehasonlító korpusz hiánya

3) egy szintén kiterjedt, morfológiai összehasonlító korpusz hiánya

1) Először is az uráli csomópont rekonstruálásának   hiánya: A hagyományos uráli családfa elmélet egy uráli csomópontot feltételez, de ezt a csomópontot soha nem rekonstruálták. Ehhez szükséges lenne először az ugor ág rekonstruálása, ami viszont lehetetlen, mivel köztudott, hogy a magyar nyelv alapvetően különbözik feltételezett legközelebbi rokonaitól, a vogul és osztják nyelvtől. Más szóval, a feltételezett finnugor/uráli családfa rekonstrukciója a legsúlyosabb manipuláció az uralisztikán belül, mivel a legtöbb félrevezető következménnyel jár.

2) a második pont: a fonológiai és lexikai korpusz hiánya: az uráli nyelvcsaládon belül hagyományosan felállított megfelelések legnagyobb része nem igazi megfelelés, hanem csupán hasonlóság, hamis megfelelés. Továbbá, az önmagában is csekély számú helyes megfeleléseknek csak egy nagyon kis százaléka van jelen minden /vagy a legtöbb uráli nyelvben. Ez a helyzet  más nyelvcsaládon belül is megtalálható, de az uráli nyelvcsaládnak azzal a problémával is szembe kell néznie, hogy a csekély számú megfelelések nagy része megtalálható más, nem uráli nyelvekben, mint például az altáji nyelvekben.

3) harmadik pont: a morfológiai korpusz hiánya: az uráli nyelvek nem igazán mutatnak konzisztens, releváns morfológiai megegyezéseket, például nincsenek releváns megfelelések az igeragozási paradigmák, a névszóragozási paradigmák,  vagy a képzők terén. Természetesen, van közös morfológiai elem az uráli nyelvekben, de ezek egyszerű toldalékok (általában egy vagy két alaphangból állnak), és legtöbbször más, nem uráli nyelvekben is jelen vannak. Így ezek a morfémák nem lehetnek relevánsak genetikai kapcsolatok megítélésénél. A feltételezett, közös morfológiai paradigmák hiánya valóban döntő fontosságú, mert még a hagyományos történeti nyelvészet keretein belül is inkább a morfológiai megfelelések, s nem a lexikai megfelelések, a genetikai öröklődés  legmegbízhatóbb jelei (bár ez a hagyományos elv ma már vitatható). Valójában, a konvencionális elmélet hívei elismerik ezt a kellemetlen tényt, de ezt a következő ad-hoc magyarázattal / “kiskapuval” igazolják: az uráli területen a morfológiai paradigmák az egyes nyelvek önálló fejlődése során alakultak ki, azaz, az egyes uráli nyelvek saját morfológiai rendszerüket az eredeti ősnyelvből való kiválás után alakították ki.

Konklúzió: véleményem szerint, a hagyományos és hivatalos uráli elmélet meglapozatlan, mivel egyéb tudományágak, mint például a régészet vagy genetika nem támasztják alá, illetve mivel a belső hiányosságai miatt nyelvészeti szempontból sem állja meg a helyét. Következésképpen, szerintem  a magyar nyelv és a magyar nép uráli eredete szintén megkérdőjelezendő és az erre vonatkozó vita jogos és indokolt

Mi tehát a következő lépés?

Bár a magyar nyelv s nép eredetével kapcsolatos vita szerintem jogos,  tisztában kell lennünk azzal, hogy erre lehet, hogy sosem sikerül választ találnunk  a történeti nyelvészet  módszerének használatával. Valójában, a történeti nyelvészetet csak abból a célból alkották, és egyedül arra alkalmas (állítólag), hogy a nyelvek közötti összefüggéseket és az időben történő változásokat, többé-kevésbé szisztematikus módon feltárja. Más szóval,  a történeti nyelvészet módszerei nem alkalmasak arra, hogy feltárják a népek eredetét; a történeti nyelvészet sosem volt arra hivatott, hogy az őstörténet-kutatás egyik ága legyen. Természetesen, ha a nyelvészet testvértudományai, mint például a régészet, a paleoantropológia vagy a genetika segítségünkre vannak, akkor sokkal megbízhatóbb eredményeket érhetünk el, de még akkor is lehetséges, hogy, a megfelelő dokumentáció hiánya miatt,  “a valóság” sosem fog kiderülni .

Ennek tudatában én magam, nyelvészként, arra szorítkoznék, hogy a magyar nyelv és más nyelvek közötti összefüggéseket újra vizsgáljam. Különösen, kiindulásként, újra vizsgálnám a magyar és a török nyelv között létező megfeleléseket, amelyeket az urál-altáji elmélet és a hozzá kötődő „ugor-török háború” óta alaposan kivizsgáltak.  Más szóval, szerintem, a török -magyar (-mongol)kérdéskomplexumnak új értelmezést kellene adnunk az előtt, hogy a magyar nyelvet más, a magyartól időben s térben távoli  nyelvekkel összehasonlítanánk.

Végül fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy én egyáltalán nem állítom azt, hogy a magyar nyelv és főleg nép török eredetű bár elméletileg lehetséges Amit állítok, az a következő, sokkal józanabb meglátás: a török minden bizonnyal közelebb áll a magyarhoz, mint idáig bármelyik másik, összehasonlítás céljából javasolt nyelv, beleértve az uráli nyelveket is, a sumer, az etruszk, a szanszkrit, az egyiptomi  vagy a szanszkrit nyelvet.

Köszönöm figyelmüket