A magyar nyelv eredetérôl[1]

Dr. Marácz László, Amszterdami Egyetem

A magyar nyelvet jelenleg leginkább az úgynevezett finnugor nyelvcsaládhoz osztják be. Ehhez a nyelvcsaládhoz, a finn és az észt mellett, olyan nyelveket sorolnak be, amelyeket Szibéria északi részén  beszélnek.[2] Hogy a magyar nyelv esetleg rokonnyelve lehet az északi nyelveknek, azt aránylag késôn, a tizennyolcadik században fedezték fel. Magyarországon ez a felfedezés nem lett egyszerre általánosan elfogadott. Egészen a tizenkilencedik század második felében a magyarok azt gondolták, hogy a közép-ázsiai szkita népektôl származnak. Azt gondolták, hogy nyelvük rokona olyan keleti nyelveknek mint a töröknek vagy a mongolnak. Ezt vallották a középkori magyar krónikák is. E cikkben kimutatjuk, hogy a múltban miként vélekedtek a magyar nyelv eredetérôl és hogy miért keresték a magyar nyelv eredetét Észak-Európában, Észak-Szibériában és nem Közép-Ázsiában.   

A régi elbeszélések szerint, amelyeket a középkori magyar királyok króníkásai feljegyeztek, Ázsia a magyarok és magyar nyelv ôshazája.[3] Kézai Simon, IV. László (1272-1290) király udvari papja az 1282-ben kiadott A magyarok történetében, az ún. Gesta Hungarorum-ban mindenféle magyar mítoszt és mondát dolgozott fel a magyarok eredetérôl. Kézai a bábeli toronyépítésérôl a következôket mondja el:

‘A vízözön után a kétszázegyedik esztendôben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni […] ki a nyelvek megkezdôdött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez idôben Persia tartományának neveznek, és ott nejétôl Eneth-tôl két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort...’[4]

A magyar mitológia Hunort és Magort a magyarok, illetve a hunnok ôsatyjuknak tekinti és Nimródot (Kézainál: Ménroth) pedig e két testvérnép ôsatyjának. Endrey rámutatott arra, hogy a bábeli torony elbeszélése Kézainál lényegesen eltér a Biblia változatától.[5]

A Bibliában Nimród Kámtól származik és nem Jáfettól, ahogy Kézainál, Nimrod apja a Bibliában pedig Kus és nem Thana, ahogyan Kézainál.[6] Másodszor a Biblia nem ad meg semmiféle idômeghatározást a bábeli toronyépítésrôl. Harmadszor a Biblia nem adja meg, hogy ki építette a tornyot, semmit sem mond arról, hogy Nimród ‘Eviláth földjére’ költözött volna. Végül is Kézai Nimródot ‘óriás’-nak (gygas) nevezi, miközben a Biblia szerint Nimród a ‘Nagy vadász az Úr elôtt’.  

Götz László helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen jellegû epitheton ornans-ok arra utalnak, hogy a Biblia elôtt már léteztek babiloniai hôsénekek Nimródról.[7] Azokat az elbeszéléseket, amelyeket  Kézai is papírra vetett visszamennek ezekre az ôsi babiloniai mondákra. Götz szerint a magyarok ezeket a mondákat magukkal hozták keletrôl. Már Berossos a babiloniai történész Kr. e. 270 körul Nimród nevét összefüggésbe hozza a szkitákkal és Thana nevét a Tanais-szal,  a Don folyó ókori görög nevével. A Don folyó az ókorban Európa és Ázsia határát jelölte. Kézai szerint meg Nimród apja Thana. Az ókorban a közép-ázsiai szkiták és hunnok földjét ‘Eviláth’-nak nevezték. Ezek az elbeszélések buzdították a magyarokat arra, hogy kutassák nyelvük eredetét.

Az olasz nyelvtudós Umberto Eco a The Search for the Perfect Language c. könyvében felvázolja a bábeli torony elôtti ôsnyelv kutatásának több évszázados történetét. E könyv megemlíti a magyar teológus Otrokócsi Fóris Ferenc-et is, aki szerint a magyar az emberiség ôsnyelve. Otrokócsi akkor jutott erre a következtetésre, amikor 1693-ban a Franekeri Egyetemen írta a doktori disszertációját a magyarok eredetérôl. Hasonlóan Otrokócsihoz a holland Becanus, a lengyel Dembolenski, a svéd Stiernhielm mind azt próbálták bizonygatni, hogy az ô népük nyelve volt a paradicsom nyelve. Ugyanúgy mint sok honfitársa Otrokócsi meg volt gyôzôdve arról, hogy a magyarok ázsiai gyökerekkel rendelkeznek és rokonok a szkitáknak és hunnoknak.[8] 

Nagy Északi Felfedezô Út

Nem-magyarok hozták elôzör kapcsolatba a magyar nyelvet a finnel. Az elsô terjedelmes írás, amely a magyar nyelv északi rokonságát megemlíti a svéd Philip Johan Strahlenberg Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia c. könyve. A svéd tiszt ezt a könyvet 1730-ban adta ki Stockholmban. Strahlenberg 1709-ben, mikor az oroszok megverték a svédeket a Poltavai ütközetnél orosz fogságba került. A tizenhárom éves fogsága alatt lehetôséget kapott, hogy kutassa Észak-Európa és Szibéria kultúráját, történelmét, nyelveit. A könyv mellékletként közzétett szójegyzékben, az ún. Harmonia Linguarum, Strahlenberg hatvan magyar szót sorol fel, hasonlít össze ötvennyolc finnugor ellenpárjával. Manapság ezt a Strahlenberg-féle listát már nem lehet komolyan venni. Bakay Kornél régész nemrég nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a listán szereplô szavak egy része pontotlan, eltorzult vagy egyszerûen nem is létezik a magyar nyelvben.[9]

            A magyar nyelv északi rokonításával néhány német tudós is foglalkozott, akik az 1737-ben alapított Göttingai Egyetemen tanítottak.[10] Johann Eberhard Fischer (1697-1771), az Orosz Tudományos Akadémia tagja, 1733-1734 között részt vett a Nagy Északi Felfedezô Úton. Fischer errôl beszámolt a Siberische Geschichte von der Entdeckung Sibiriens bis auf die Eroberung dieses Landes durch die Russische Waffen (Szentpétervár, 1768) c. könyvében. A magyarok, vogulok, osztjákok, finnek rokonságát azzal próbálta bizonygatni, hogy ezeknek a nyelveknek közös szavai vannak. A Vocabularium Sibiricum, azaz Szibériai Szójegyzékben, melyet a második Kamcsatkai Felfedezô Úton állított össze 1739-ben 158 magyar szónak etimológiáját adja meg. 

            A német történész August Ludwig Schlözer (1735-1809), aki szintén a Göttingai Egyetemen tanított, és tagja volt az Orosz Tudományos Akadémiának használta Fischer szólistáját az Allgemeine Nordische Geschichte c. könyvében. Ez a könyv 1711-ben Halleben jelent meg. Schlözer a magyarokat, mint a finnek európai ‘melléklete’ tartja számon:

‘Magyarok (Magyaren). Ezt csak hozzátoldom, mert nem tartoznak ide, mivel nem ôsnép, hanem csak a IX. században vándoroltak be Ázsiából. Hogy a magyaroknak a nyelve a finnel és a lappal közeli rokon és így a nemzet a nagy finn néptörzs egyik ága volna régtôl ismert.’[11]

Az Allgemeine Nördische Geschichté-ben sok megalázó megjegyzést lehet találni Európa északi népeirôl. A magyarokról sincsen jó véleménye Schlözernek:

‘Még három nép van egyébként, amelyek részben északon élnek ugyan, de önálló államot nem alkotnak és nincs saját történelmük. […] Ezek a finnek, a románok és a magyarok.[…]. Ezek a részben ôsi, népes, nagy nemzetek (néhány magyart kivéve) nem játszottak soha szerepet a népek színpadán.’[12]

‘Néhány magyar kivételével az utóbbi idôkben, ôk sem hódításra termett nép, hanem mindig a szomszédaik martalékai voltak, következésképpen saját történelmük nincsen.’[13]

A tizennyolcadik század végétôl magyar kutatók is kiálltak a magyar nyelv északi rokonsága mellett. 1769-ben VII. Krisztián norvég és dán király Mária Terézia (1740-1780) osztrák császárnôt megkéri arra, hogy bocsátson rendelkezésére néhány csillagászt, akik majd megfigyelik Venusz bolygót Vardö szigetén, Norvégia legészakibb pontján. Mária Terézia a magyar csillagászt Hell Miksát bízza meg azzal, hogy ezt az északi expedíciót szervezze meg. Mivel Hell hallott valamit a magyar-finn-lapp nyelvrokonságról, magával vitte a csillagászt Sajnovics Jánost, jezsuïta szerzetestársát a kérdést részletes kutatása céljából. 

Az utazásuk elôtti évben Sajnovics már tanulmányozta a magyar-lapp nyelvrokonságot, 1770-ben jelentette meg a Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse c. könyvét, amelyben százötven ‘közös’ magyar-lapp szót sorol fel. A finnugrista Lakó György szerint Sajnovics azonban csak 114 szót talált. Ebbôl a finnugristák ma már csak negyvenet ismernek el mint közös magyar-lapp szót.[14]

Barcsay Ábrahám író, aki 1762-1767 között a császári testôrség magyar osztályának volt tagja, aforizmája leghívebben tükrözi, hogyan fogadták kortársai Sajnovics könyvét:

 ‘Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,

Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket!’[15]

Sajnovics könyvét a Demonstratió-t latinul tette közzé. A Demonstratio soha nem jelent meg magyarul. Emiatt Magyarországon hosszú ideig Sajnovics egy fontos közlésére nem figyeltek fel. Sajnovics, a finnugor nyelvrokonság alapítója, azt vallotta, hogy a magyar nyelv nemcsak rokona az észak-európai finn és lapp nyelvnek, hanem hogy létezik ‘Finnarchiától Ázsián kereztül Kináig terjedô rokonnyelvek láncolata’.[16]

            Sajnovicset követôen az erdélyi orvos Gyarmathi Sámuel (1751-1830) próbálta a magyar nyelvet északi nyelvekkel rokonítani. 1795-ben találkozott Schlözer történésszel a Göttingai Egyetemen. Schlözer nagy hatással volt Gyarmathira, ô állította rá a magyar nyelv finn rokonságának kutatására. Gyarmathi az ô könyvében, az 1799-ben Göttingában megjelent Affinitas Lingua Hungaricae cvm linguis Fennicae originis grammaticae demonstrata fanatikusabb hirdetôjévé bizonyult a magyar-finn-lapp nyelvrokonság elméletének, mint német mestere Schlözer. Ellenhangok is voltak azonban. Az angol nyelvtudós Sir John Bowring nem volt jó véleménnyel Gyarmathi magyar, finn, észt, lapp  nyelvi egyezéséirôl. Bowring ezeket ‘szertelen ábrándok’-nak nevezte.[17]

Az ázsiai ôshaza

A magyar nyelv északi rokonságát Magyarországon is kétellyel fogadták. A tizennyolcadik század végén jelent meg az elsô rendszeres tanulmány, amely a magyar nyelvet rokonította az ázsiai nyelvekkel. Ezt a tanulmányt a nyelvész, teológus Beregszászi Nagy Pál (1750-1828) készítette. Beregszászi Nagy keleti nyelveket, teológiát tanított az Erlangeni Egyetemen. A magyar nyelv rokonságát kereste a keleti nyelvekkel, fôleg a törökkel. Kutatásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a magyar ázsiai nyelv, elutasította a finn-magyar nyelvrokonsági elméletet.

Beregszászi Nagy nyomába lépett a székely Kôrösi Csoma Sándornak (1784-1842), aki a Göttingai Egyetemen az arabista Johann Gottfried Eichhorn óráit látogatta. Eichhorn hívta fel Kôrösi Csoma figyelmét arra, hogy a korai közepkorban arab utazók arról tudósítanak, hogy a magyarok az eurázsiai sztyeppén vándorolnak.  

Miután Kôrösi Csoma Göttingából visszatért Erdélybe elhatározta, hogy meg fogja keresni a magyarok ôshazáját Közép-Ázsiában. A költô és szerkesztô Döbrentei Gábor, aki késôbb a Magyar Tudományos Akadémia titkára is lett, 1819-ben találkozott Kôrösi Csomával. Döbrentei felajánlotta neki, hogy pénzgyûjtéssel támogatja vállalkozását. Kôrösi Csoma azonban elutasította ajánlatát. Mivel Döbrentei nagy figyelemmel kísérte Kôrösi Csoma közép-ázsiai útját a Magyar Tudományos Akadémia értesítve volt Kôrösi Csoma tevékenykedésérôl. 

1820-ban Kôrösi Csoma elutazott szülôföldjérôl, 1822-ben érkezett meg Kasmírban. Ott találkozott a brit kormánybiztossal William Moorcrofttal, aki Tibetre és a tibeti nyelvre hívta fel Kôrösi Csomának figyelmét. Kôrösi Csoma Calcuttában írta meg tibeti szótárát, nyelvtanát a brit Királyi Ázsiai Társaság tagjaként. Ezek a munkák 1834-ben jelentek meg és Kôrösi Csoma otthonában Magyarországon is elismerést aratott. Kôrösi Csoma azon a véleményen volt, hogy a magyar, török, szanszkrit, kinai, mongol, tibeti nyelvek rokonnyelvek, mert szerkezetük egyezik, amelyben gyökérszavak központi helyet foglalnak el.[18] Anélkül, hogy elérte volna az útjának valós célját, a közép-ázsiai újgurok földjét, Kôrösi Csoma 1842-ben Darjeelingben maláriában halt meg. 

Attól eltekintve, hogy különbözô tanulmányok léteznek Kôrösi Csoma életérôl, munkásságáról még mindig nem tisztázódott, hogy mit is ért el. Azok az anyagok, amelyeket Kôrösi Csoma gyûjtött ott hevernek  érintetlenül a budapesti Magyar Tudományos Akadémia levéltáraiban. A magyarok ázsiai ôshazának keresésének azonban más eredménye is lett. Kôrösi Csoma a Nyugatnak szerzett betekintést a tibeti nyelv, a tibeti buddhizmus régi szövegeinek titkaiba.[19]  

            Reguly Antal (1819-1858) utazó, a magyar nyelv eredetét Észak-Európában kereste. A szabadelvû államférfi és író Eötvös József báró (1813-1871) tájékoztatásából tudjuk meg, mikor 1863-ban Reguly tiszteletére emlékbeszédet tart a Magyar Tudományos Akadémián, hogy  Reguly húsz éves diákként 1839-ben utazik el az akkori cári Oroszországhoz tartozó Finnországba. Ott véletlenül találkozik a finn tudóssal Arvidsonnal, aki ôt a magyar nyelv finn rokonságára irányítja rá. Reguly finnül, lappul tanul, meg van gyôzôdve arról, hogy a magyar-finn nyelvrokonságot nem lehet csak nyelvészeti-filológiai módszerekkel bebizonyítani, hanem néprajzi és történelmi adatok is fontos szerepet játszanak.[20]

            Finnországi tanulmányai után Reguly Szentpétervárra utazik, hogy élôkészítse szibériai útját a magyarok rokonaihoz. Reguly nem bizonyította be a magyarok északi eredetét, de 1844-es északnyugati szibériai tanulmányútja során eredeti vogul és osztják hôskölteményeket gyûjt.

Széchenyi István

Széchenyi István gróf (1791-1860) a magyar reformkor szellemi motorja azon a véleményen volt, hogy a magyaroknak legfontosabb feladata, hogy ázsiai népként bontakozzon ki Európában:

‘A’ magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Európában egyedüli heterogen sarjadék – ázsiai bölcsôjében rejtezô, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit; sajátságit […]’[21]

A szabadelvû Széchenyi és más felvilágosult magyar nemes azon törekedtek, hogy Magyarországot korszerûsítsék, adjanak az országnak méltó helyet a Habsburg birodalomban. Széchenyi korszerûsítési programja nemcsak politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozott, hanem kultúrális kérdésekkel is. A program kultúrális részében a magyar nyelv foglalt el központi szerepet. A magyar nyelvnek olyan státuszt kellett biztosítani, mint a többi európai nemzeti nyelvnek. A magyar nyelvet arra a rangra kellett emelni, hogy hivatalos nyelvvé váljon. 

A reformkorig a latin volt Magyarország hivatalos nyelve. Széchenyi erôfeszítéseinek köszönhetôen 1830 november 17-én felavatták a Magyar Tudományos Akadémiát. Az elsô elnöke a történész Teleki József gróf lett; Széchenyi maga alelnök lett; és a fentebb említett költô és szerkesztô Döbrentei lett az akadémia elsô titkára.  

Döbrenteinek (1786 – 1851) nagy érdemei voltak a magyar nyelv és irodalom területén. Molière és Shakespeare munkáját fordította magyarra, 1814-ben megallapította a nagytekintélyû Erdélyi Múzeum nevû folyóiratot. Döbrentei Széchenyi bizalmasainak egyike volt és legbefolyásosabb tanácsadója a magyar nyelv és irodalom területén. 

            Az idôben Nyugaton figyelemmel kísérték a magyar politikai és gazdasági reformokat. A nyugatiak keveset tudtak azonban arról, hogy Széchenyi és csoportja tanulmányozzák a magyar nyelvet. Kivételnek számított a brit tudós és diplomata Sir John Bowring (1792-1872). A korai tizenkilencedik századi Magyarországnak különleges vonzása kellett, hogy legyen a brit nyelvészre. A politikai és gazdasági reformok liberális irányának mintája, amelyet Bowring lelkesen támogatott, Nagy-Britannia volt. A magyar református egyházak, amelyek sokat szenvedtek a habsburg, katolikus ellenreformációtól az európai reformációnak legkeletibb bástyájának tekintették. Mivel a magyar nyelv különálló nyelv az európai nyelvek közül, Bowring felfigyelt a magyar nyelvre. Nem csoda, hogy Bowring tartós kapcsolatban állt a Széchenyi csoporttal. Bowring levelezett a Magyar Tudományos Akadémia tagjaival, fôleg elsô titkárával Döbrenteivel.[22]

Bowring 1830-ban közzétesz egy angolnyelvû versgyûjteményt Poetry of the Magyars címmel. A kötet elôszavában néhány figyelemreméltó kijelentést tesz a magyar nyelvrôl. Szerinte a magyar nyelv önálló, nagyon régi nyelv.[23] Továbbá a magyar nyelv alig változott és megtartotta az ázsiai ôsszerkezetét.[24] Végül Bowring azt állítja, hogy a magyar nyelv ôsformái, gyökérszavai egyszerû és egyszótagú szótári elemekbôl állnak. Ezek az elemek végtelen mennyiségû új szótári elemet tudnak teremteni ragozás segítségével.[25]

Bowring kijelentései a magyar nyelvrôl tényleg figyelemre méltóak, hiszen 1830-ban ezek a elméletek a magyar nyelvrôl még Magyarországon sem voltak általánosan elfogadottak. Bowringnak a Poetry of the Magyars-ban tett kijelentéseiben visszhangzanak azok a vélemények a magyar nyelvrôl, amelyeket Széchenyi és csoportja vallottak a tizenkilencedik század huszas éveiben. Bowring tudása a magyar nyelv- és irodalomról nagy részben Döbrenteitôl származott, ahogy a Poetry of the Magyars elôszavában ezt ki is hangsúlyozta. Bowring egész életében foglalkozott a magyar nyelv és irodalommal.

Berzenczey László, utazó, az 1848-49-es Szabadságharc veteránja a tizenkilencedik század ötvenes éveiben Kôrösi Csomához hasonlóan próbálkozott eljutni Közép-Ázsiába. Utazása alatt találkozott Bowringgal, akit 1852-ben Nagy-Britannia hongkongi konzuljává nevezték ki. Bowring elmondta Berzenczeynek, hogy személyesen ismerte Kôrösi Csomát, nagyra értékelte nyelvészeti tudását. Berzenczeynek is kifejtette gondolatait a magyar nyelvrôl, amelyeket a Poetry of the Magyars c. könyvében már közzétett. A Magyar nyelv magából sarjad, logikai, majdnem matematikai szerkezettel bír.[26]

Az elsô magyar akadémiai szótár

1821-ben Teleki József gróf kezdeményezte, hogy szótárt szerkesszenek  a magyar nyelvrôl. Ez a szótár Magyarország legnagyobb szótári projektuma lett a tizenkilencedik században. A Tudományos Akadémia két tagját, Czuczor Gergelyt és Fogarasi Jánost bizták meg azzal, hogy írják meg ezt a szótárt. Czuczor Gergely (1800-1866) bencésszerzetes volt, romantikus költeményeket írt, az 1848-1849-es Szabadságharc császári hatalomellenes, forradalmi tevékenységei miatt a kufsteini börtönbe zárták. Fogarasi János (1801-1878) nyelvész, bíróként dolgozott a felsôbíróságon. Czuczor és Fogarasi tizenkét évig írták az Akadémiai Nagyszótár-t. Hat részben adták ki 1862 és 1874 között,  110.784 szócikket tartalmaz. 

Czuczor és Fogarasi a szótár megírásához a következô négy alapelvet követték: összegyûjteni a magyar szavakat és szórészeket; megadni a nyelvtani tulajdonságait; körülírni jelentésüket; végül megállapítani a magyar szavak etimológiáját a magyar gyökérszavak segítségével, összehasonlítani a gyökérszavakat más nyelvek gyökérszavaival. Ezért a Czuczor-Fogarasi szótár értelmezô, összehasonlító és etimológiai szótár egyben. 

A szótár korszerû, mert Czuczorék leválasszák a ragokat, képzôket a gyökérszavakról. Szerintük a magyar gyökérszavak olyan szótári elemek, amelyeket nem lehet tovább kicsinyíteni anélkül, hogy jelentésüket, formájukat elvesszék. Czuczor és Fogarasi arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar nyelv több mint kétezer egyszerû gyökérszót számlal. Ezek mind egyszótagúak és sok, más szónak alapját képezik. Továbbá azt a következtetést vonták le, hogy a magyar nyelv ragozó nyelv és sok raggal, képzôvel rendelkezik. Szerintük a magyar nyelv több mint kétszáz képzôt, ragot számlál. Ebbôl nyolcvan egyszerû és egyszótagú. Ezek segítségével nagyon sok új szó  képezhetô.[27]

A magyar szavak etimológiáját Czuczor és Fogarasi a gyökérszavak segítségével vezették le. Czuczorék alaposan dolgoztak, mikor a magyar gyökérszavakat összehasonlították más nyelvek, nyelvcsaládok gyökérszavaival. Attól eltekintve, hogy minél több egyezô gyökérszót vettek figyelembe – hangutánzókat mellôzve – ovakodtak olyan párhuzamok alapján, mint például 150 szanszkrittal egyezô gyökérszó alapján, a magyar nyelvnek ilyen-olyan rokonságot tulajdonítani. Szerintük a rokonsági kérdés még több kutatást igényel.

Német nyelvlaboratórium

A tizenkilencedik század második feléig alig volt valamilyen rendszeres kutatás a magyar nyelv és a finnségi nyelvek rokonsági kérdésében. Legfeljebb felületes, korlátozott nyelvi párhuzamokról volt szó, amelyeket bizonyítékként használtak arra a feltevésre, hogy a magyarok és a finnek ugyanabból a törzsbôl fakadnak, a magyar ôshaza Európa vagy Szibéria északi részén terül el.

            Ez a helyzet változott, mikor a magyarok 1849-ben elvesztették Szabadságharcukat. Kiderûlt, hogy osztrák uralom alatt kellett maradniuk. Tíz évig, 1849-tôl 1859-ig az osztrák kormányzó Alexander Bach erôs kézzel kormányozta Magyarországot. Az ô uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak Magyarországon. Sôt 1858-ban azt tervezgették, hogy a németet tegyék a Tudományos Akadémia hivatalos nyelvvé.[28] Ezellen Széchenyi is tiltakozott attól félve, hogy az Akadémia eredeti célkitûzését, a magyar nyelv tanulmányozását, nem lehet megvalósítani.[29] A Bach-korszakban a magyar nyelv északi rokonságának gondolata teret hódított, fôleg akadémiai körökben.

            A jogász Hunfalvy Pál (1810-1891) fanatikus hírdetôje lett annak a feltevésnek, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak. Hunfalvy a felvidéki német kisebbséghez tartozott. Eredeti családnevét Hunsdorfer-t akkor magyarosította, mikor 1841-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. A Békepárt parlamenti képviselôje volt. Annak a Békepártnak, amely a Habsburg Házzal kiegyezni akart. Hunfalvyt 1851-ben kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia fôkönyvtárossá. Ezt a állást haláláig 1891-ig töltötte be. 

Hogy Hunfalvyról miként vélekedtek akadémiai körökben azt ô magától tudjuk meg. 1883-ban azt írta, hogy 27 évvel elôbb, azaz 1856-ban, ismert, tekintélyes magyar nyelvészeket szólított fel arra, hogy támogassák az ô új folyóiratát, a Magyar Nyelvészet-et. Többen azonban erre nem voltak hajlandók, mivel akadémiai körökben azt suttogták, hogy az osztrák kormány lefizette Hunfalvy-t azzal a céllal, hogy a magyar nemzet becsületét szégyenítse meg az állítólagos finn rokonsággal.[30] Tény, hogy Hunfalvy Pál rögtön az akadémiai kinevezése után 1851-ben támadásba lendült az Akadémiai Nagyszótár ellen. Hunfalvy azonban már nem volt képes a projektumot leállítani. Ahelyett azzal próbálkozott, hogy kiüsse a projektum tudományos alapjait:  

‘A’ kôszirtek, mellyekben a’ nyelvvizsgálás nálunk ütközik, leginkább a’ betûk jelentése ’s a’ szógyökök.’[31]

‘Valamelly nyelvnek szógyökeirôl egyedûl a’ rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni.’[32]

Hunfalvy ezzel azt akarta mondani, hogy a magyar nyelv gyökérszavai csak akkor számítanak az alapszókincshez, ha ezek a szavak elôfordulnak rokonnyelvekben is, mint a finnben. Olyan magyar gyökérszavak, amelyeknek nincsen ellenpárja a rokonnyelvekben szerinte jövevényszavak. Hunfalvy eleinte rokonnyelvnek tekintette az összes urál-altaji nyelvcsalád tagjait, a tunguzt, mongolt, törököt, finnt.[33]

            Reguly Antal, Budenz Jozef, a német nyelvész, aki 1858-ban került Magyarországra, hatására Hunfalvy 1860 körül a magyar nyelv rokonságát leszûkítette az északi nyelvekre. Az 1861-ben közzétett Finn Olvasókönyvében Hunfalvy a finn nyelvet jelöli ki, mint a nyelvrokonsági kérdés kutatására nézve legfontosabb nyelv.[34] Hunfalvy álláspontja teljesen eltért az Akadémiai Nagyszótár elveitôl, amelyet ô ‘tudománytalan’-nak mondta. Ironikusan az ô nyelvkutatási programja egyáltalán nem volt ésszerû nyelvkutatás, de az agyonpolitizált, magyarellenes Bach-korszakban mégis sikerült neki programját áterôszakolni a az Akadémián. Hunfalvy a következô elveket vallotta: a magyar nyelv anyagát rekonstrukció nélkül kell bemutatni, ami azt jelenti, hogy a gyökérszavakról nem szabadott leválasztani a ragokat, képzôket. Elvben minden magyar szótári elemnek meg kell adni a rokonnyelvi ellenpárját. Végül a gyökérszók hamis tanát mint

‘tudománytalan’-t el kell utasítani. 

Miközben Hunfalvy a magyar nyelv finn rokonságot bizonyító kutatási programjának a nagy vonalait vázolta fel, ennek a programnak a technikai kivitelezésével megbízta a német nyelvészt Budenz Jozefet, akit ezért a célért hoztak Magyarországra. Budenz 1858-ben érkezett Magyarországra. Huszonkétévesen még meg kellett neki tanulnia magyarul.[35] Budenz 1836-ban született a német birodalomban, Rasdorfban. Klasszikus nyelveket, összehasonlító indogermán nyelvészetet,  orientalisztikát végzett a Göttingai Egyetemen. Göttinga volt valószínûleg a legalkalmasabb hely Európában, ahol a magyar nyelv északi rokonságát lehetett tanulmányozni. Egy rövid száz évvel korábban német tudósok, akik a német-orosz akadémián és a Göttingai Egyetemen dolgoztak, ezt a kutatási vonalat már elkezdték. Hunfalvy 1861-ben Budenzet kinevezte a Magyar Tudományos Akadémia levelezô tagjának és a könyvtárban maga mellé vette. Budenznek feladatul tûzték ki, hogy a magyart vezesse le egy hipotetikus finnugor ôsnyelvbôl. Ez  laboratóriummodeli kísérlet volt rekonstruált ôsszavakkal, hangtörvényekkel, családfákkal az indo-európai nyelvészet mintájára. A huszonöt éves Budenz Budapesten inkább más dolgokkal foglalkozott volna: ‘Az ember könnyen elveszíti kedvét Magyarországon, ha olyan haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása.’[36]

A magyar nyelv északi rokonságának kutatása nagy lendületet kapott, mikor Budenzet 1868-ban kinevezték a Budapesti Egyetemen, a magyar-finn-ugor nyelvészet magántanárjának. 1872-ben tanszékvezetô lett az altaji összehasonlító nyelvészet tanszékén.[37] Attól eltekintve, hogy a tanszék neve utalt mind a finnségi, mind a törökségi nyelvekre Budenz kinevezése után fôleg a magyar északi finnugor rokonításán dolgozott.[38] Emiatt az altaji összehasonlító nyelvészet tanszékét úgy lehet tekinteni, mint az elsô finnugrisztikai tanszék Magyarországon.[39]   

Ugor-török háború

Mielôtt az az elmélet, hogy a magyar nyelv kizárólagosan rokonnyelve a finn nyelvnek végérvényesen gyôzedelmeskedett, azt az alternatívát, amelyet a török rokonság nyújtott mellékvágányra kellett terelni. A török rokonsági elméletet a lángeszû turkológus Vámbéry Ármin  (1831/1832-1913) képviselte, akinek eredeti neve Hermann Wamberger volt. Vámbéry szegény zsidó családban született a felvidéki Szentgyörgyön. Török nyelveket tanított a Budapesti Egyetemen és titkosügynök volt a brittek szólgalatában.[40]

Az ugor-török háborút, ahogy a vitát a magyar nyelv finn, illetve török rokonságának követôi között nevezték, Vámbéry 1869-ben közzétett Magyar és török-tatár szóegyezések c. tanulmány robbantotta  ki.  Ebben azt állította, hogy a magyar nyelv, holott elvben finnugor eredetû, annyi elemet vett át a törökbôl, hogy keverék nyelvrôl beszélhetünk.[41]  

Az ugor-török háború tényleg kemény csata volt. Hunfalvy megakadályozta például, hogy a tehetséges nyelvész Szentkatolnai Bálint Gábor, aki a Vámbéry-táborhoz csatlakozott és a magyar nyelvet a török, mongol, dravida, kaukázusi nyelvekhez hasonlította, állást kapjon a Tudományos Akadémián. Szentkatolnai Bálint elkeseredve hagyta el Magyarországot 1879-ben. A nemzeti költô Arany János 1878-ban a következô epigrammát írta Hunfalvy és Szentkatolnai Bálint összetûzéseirôl:

‘Budenzhez. Igazi vasfejû székely a Bálint:

Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.’[42]

Az a tény, hogy a ‘finnek’ nyerték meg az ugor-török háborút alig lehet tudományos érdemnek nevezni. Ez lényegében annak volt köszönhetô, hogy Hunfalvy és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián. 

Hogy ez tényleg így van, azt a magyar szókincs finnugor elemeinek feltérképezése támasztja alá, amit a finnugrista Klima László végzett el 1991-ben. Klima szerint a magyar nyelvben 660 finnugor szótári elem fordul elô. Ebbôl a finnugristák szerint 319 egyezik meg a vogullal, 287 az osztjákkal, 221 a zürjénnel, 199 a votjákkal, 153 a cseremisszel, 156 a mordvinnal, 212 a finnel, 160 az észttel, 173 a lappal.[43] Ha Czuczor-Fogarasit követve a magyar nyelv szótári alapelemeit bô 2080-ra tesszük, azaz bô 2000 gyökérszó és 80 egyszerû rag, képzô, akkor a magyar és a finn szótári elemek párhuzamai csak tíz százalékát teszik ki az összes magyar szótári alapelemnek. Ez a százalékarány még kisebb lesz, ha a finn nyelvbôl is csak az alapelemeket, a gyökérszavakat, vesszük figyelembe. 

Az 1867-es, Ausztria és Magyarország közötti kiegyezésnek köszönhetôen jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia Ferenc József császár és király uralma alatt. Az a kérdés merül fel, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar nyelv ázsiai rokonságnak kutatása miért nem élvezte ugyanazt a státuszt, mint az északi rokonság kutatása. Hiszen a kiegyezéssel véget ért Magyarország germánosítása és lehetôséget adott a magyaroknak, hogy minden területen szabadon bontakozzanak ki. A megváltozott politikai és kultúrális légkör miatt már nem volt a tizenkilencedik század második felében olyan egyértelmû a magyar nyelvet Ázsiával kapcsolatba hozni, mint a tizenkilencedik század elsô felében.

Széchenyi és reformnemzedéke saját erejükben bíztak, mikor igyekeztek kiharcolni a magyar nemzetnek önálló, független helyét Európában. Büszkén vallották, hogy a magyar nemzet önazonosságtudatának tartalmát az ázsiai rokonság adja meg. A kiegyezés nemzedéke viszont tanult az 1848-1849-es Szabadságharc kudarcaiból. 1867 után a magyaroknak a legelônyösebb volt az ésszerû szövetség a német Habsburgokkal, az orosz veszély elhárítása érdekében is. Továbbá a tizenkilencedik század második felében Európában Ázsia-ellenesebb lett a hangulat, megnôtt a félelem a ‘sárga veszély’-tôl. Emiatt az északi – európai – rokonság kutatása részesült elônyben.  Trefort Ágoston (1817-1888) az elsô, 1848-as magyar kormány mezôgazdasági és kereskedelmi államtitkára; a kiegyezés utáni vallás és oktatási ügyek minisztere 1877-ben a következôket mondta:

‘…én az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külsô tekintély szempontjából az elônyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövôben csakis a tudomány ama képviselôit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredete mellett törnek lándzsát.’[44]

A magyar nyelv finnugor rokonsága a huszadik században is, miután Magyarország a Szovjetúnió hatalmi övezetébe került, a nyelvrokonság kutatásának legfôbb területe marad. A kommunista uralomnak jól jött, hogy az úgynevezett finnugor népek nagyobikk része a Szovjetúnió területén él.  

Irodalomjegyzék:

Ács, Tivadar. 1940. Akik elvándoroltak. Budapest. 

Alder, Lory and Richard Dalby. 1979. The Dervish of Windsor Castle. The Life of Arminius Vambery. London Bachman and Turner.

Arany, János. 1956. Arany János összes költeményei I. Budapest: Szépirodalmi könyvkiadó.

Bakay, Kornél. 2000. Árpádok országa. Ôstörténetünk titkai. Miskolc: Nagy Lajos Király Magánegyetem. 

Barthélemy-Saint-Hilaire, Jules. 1887 nov. Life and Works of Alexander Csoma de Körös by Theodore Duka, M.D. London, 1885. Journal des Savants, 673-86.

Beregszászi, Paulus. 1796. Ueber die Aehnlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen. Leipzig. 

Bowring, Sir John. 1830. Poetry of the Magyars, Preceded by a Sketch of the language and literature of Hungary and Transylvania. London. Printed for the author and sold by Robert Heward. 312 pp.

Budenz, József. 1873-1881. Magyar-ugor összehasonlító szótár. Budapest: MTA. Reprint kiadás. Budenz, József. 1966. A Comparative Dictionary of the Finno-Ugric Elements in the Hungarian Vocabulary. In Indiana University Publications Uralic and Altaic Series vol. 78. The Hague: Mouton.

Czuczor, Gergely, Fogarasi János. 1862-1874. A magyar nyelv szótára I-VI. Pest.

Doerfer, Gerhard. 1965. Ältere Westeuropäische Quellen zur Kalmückischen Sprachgeschichte (Witsen 1692 bis Zwick 1827). Wiesbaden: Otto Harrassowitz. Domokos, Péter, Paládi-Kovács, Attila. 1986. Hunfalvy Pál. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Duka, Tivadar. 1885. Körösi Csoma Sándor dolgozatai. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.

Eco, Umberto. 1997. The Search for the Perfect Language. London: Fontana Press.

Endrey, Anthony. 1975. Sons of Nimrod, The Origins of Hungarians. Melbourne: The Hawthorn Press.

Eötvös, József. 1975. Reguly Antal. 1863. In Arcképek és programok, 171-212.  Budapest: Magyar Helikon.

Farkas, Julius von. 1948. Samuel Gyarmathi und die finnisch-ugrische Sprachvergleichung. In Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, Philologisch-Historische Klasse 1948. Göttingen.

Götz, László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ôsidôkbôl I.-II. Budapest: Püski. 

Gulya, János. 1978. Gyarmathi Sámuel. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Gyarmathi, Sámuel. 1799. Affinitas Lingvae Hvngaricae cvm Lingvius Fennicae originis grammatice demonstrata. Nec non Vocabvlaria dialectorvm Tataricarvm et Slavicarvm cvm Hvngarica comparata. Gottingae. Reprint kiadás angolul: Gyarmathi, Sámuel. 1983. Grammatical Proof of the Affinity of the Hungarian Language with Languages of Fennic Origin. In Amsterdam Studies in the Theory and History of Linguistic Science Vol. 15. Amsterdam: John Benjamins.

Hunfalvy Pál. 1851. Kis gyülés, mart. 17. 1851. Magyar Akademiai Értesítô 78-112.

Lakó, György. 1973. Sajnovics János. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lakó, György. 1980. Budenz József. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Makkay, János. 1998. Az indoeurópai nyelvû népek ôstörténete. Budapest.

Marácz László and Attila Montvai. 2003. Quantitative Exploration of the Conceptual and Semantic Structures of Contemporary Hungarian. In Communication and Culture, Argumentative, Cognitive and Linguistic Perspectives, eds. Komlósi László, Peter Houtlosser and Michiel Leezenberg, 143-154. Amsterdam: SicSat.

Naarden, Bruno. 2004. Nicolaas Witsen en de Europese obsessie met talen in de zestiende en zeventiende eeuw. In Het Babylonische Europa. Opstellen over Veeltaligheid, eds. A. van Heerikhuizen, M. van Montfrans, B. Naarden, J.H. Reestman, 21-41. Amsterdam: Amsterdam University Press, Salomé.

Otrokócsi, Fóris Ferenc. 1693. Origines Hungaricae. Franequera.

Péntek, János. 1994. Szentkatolnai Bálint Gábor. Koreszmék és rörgeszmék. Erdélyi tudományos füzetek 220: 13-20.

Pusztay, János. 1977. Az “ugor-török háború” után. Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás történetébôl. Budapest: Magvetô.

Sajnovics, Joannis. 1770. Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Tyrnaviae: Typis Collegii Akademici Societatis Jesu. Reprint kiadás németül: Sajnovics, Johannes. 1972. Beweis, dass die Sprache der Ungarn und Lappen dieselbe ist. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica Band 5. Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

Sára, Péter. 1994. A magyar nyelv eredetérôl másképpen. Magyar-török rokon szavak, szókapcsolatok. Budapest: Arculat Bt.

Schlözer, August Ludwig. 1771. Allgemeine Nordische Geschichte. Halle.

Spira, György, ed. 1991. Széchenyi István válogatott mûvei, második kötet 1841-1860. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.

Strahlenberg, Philip Johan. 1730. Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia. Stockholm

Széchenyi, István. 1841. A’ Kelet Népe. Pozsony: Wigand.

Széchenyi, István. 1982. Napló. 2. kiadás. Budapest: Gondolat. 

Szentkatolnai Bálint, Gábor. 1877. Párhuzam a magyar-mongol nyelv terén. Budapest.

Varannai, Aurél. 1983. Sir John Bowring és Kôrösi Csoma Sándor. In Magyar Nemzet, szept. 6.

Zakar, András. 1976. Elhallgatott fejezetek a magyar történelembôl. Fahrwangen.