BOTOS LÁSZLÓ

MAGYAR TELEPÜLÉSNEVEK AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

                E fejezetben elemezzük és tanulmányozzuk az I. István király előtti kor települési, földrajzi és törzsi magyar neveit az úgy nevezett „pogány kor” visszamaradt neveit a jelenlegi Cseh Köztársaság, Ausztria és Magyarország területén. Az adatokat Török Sándor: Településtörténeti tanulmányok és határproblémák a Kárpát-medencében című könyvéből veszem.

Az „Unger” és „Uhersky” nevek magyar „őr”, „őrhelyek”-re utalnak a magyar határterületeken, amelyek ma a Cseh Köztársaság és Ausztria területén találhatók. Ezek a nevek csak akkor létesülhettek, amikor e területek hun, avar és magyar birtokok voltak. E nevek, messze Ausztria és Csehország területén azt jelentik, hogy a múltban e területeken magyar határőrök laktak. Az ősi magyar földrajzi neveknek a száma nagyon magas, úgy az előbb említett idegen területeken, mint Magyarországon is. Ez fontos bizonyíték sokkal korábbi ottlétünkről, különben a nevek nem lehetnének magyar nevek.

Török Sándor 1050 magyar települési nevet gyűjtött össze az 1893-as Osztrák-Magyar Monarchia  térképezése alapján és 46 térképrészletről, valamint az osztrák és magyar helységnévtárból. A nevek elemzése azt mutatja, hogy a törzsi település neveinek többsége a Nyék és a Megyer törzs származéka. Hogyan volt lehetséges, hogy egy bizonyos területen sok hasonló eredetű név maradt fenn? Török Sándor magyarázatot ad e talányra. Meglátása szerint az egész térség egy törzs birtoka volt. Amikor a törzs leszármazottai terjeszkedni kezdtek egyik völgyből a másikba, az újonnan települő helység elé egy jelzőt illesztettek. Mondjuk, Megyer elé odatették a „vadas” jelzőt, és így „Vadasmegyer” település helyét kapták, vagy „Kismegyer, Nagymegyer”.[1]      Keszi és Kürtgyarmat törzsünk kasza alakban települt, amely kiterjedt a Morvamező, Bécsi medence és még Kelet-Stájerországba is. Más települési nevek a Tétény törzsi nevünk származékai. Ebből lett „Tattendorf”, „Urscha”, Örs vezér nevének torzulása. Bátran következtethetjük a magyar jelenlétet e területen. Mielőtt e települési nevek mélyebb magyarázatába bocsátkoznám, előre kell bocsátanom, hogy támogatom azt a feltételezést, hogy a Körös-kultúra népe (Kr. e. 6000) lakta be a Kárpát-medencét, és nagy behatással voltak e területekre.[2]

A Kárpát-medence volt a magyar népek ősi anyaföldje. A magyarul beszélő ősnép, kit a rómaiak pannon népnek hívtak – a terület innen kapta a Pannónia nevet – már sokkal előbb itt élt, mint a római hódítás kora. A hunok visszafoglalták, és a hun birodalom határát kiterjesztették egészen az Urál hegy és az Enns folyó pártjáig. A hunok fölötti gót győzelem után, Kr. u. 453-ban, az avar-hun-magyar népek visszafoglalták e területet s a birodalom határát újból az Enns és Urál hegység szegélyezte. Elgondolkoztató, hogyan volt lehetséges, hogy a hunok és az avarok is ugyanazt a hatalmas területet vették uralmuk alá, ugyanazon határokkal. Ha nem népesítették volna be ezt a hihetetlen nagy területet, hogyan tudták volna birtokba venni, és fenntartani itt hatalmukat? Pedig egyesek szerint itt szlávok éltek nagy többségben, Nyugat-Magyarország területén pedig a német fajú népek.

Nagy Károly nyolcévi harc után megdöntötte az avarok hatalmát. A 896-ban visszatérő magyar őseink nyugati határul visszaállították az Enns folyót. Ezekből a tényekből is láthatjuk, hogy Ausztria területe sok évszázadon át magyarul beszélő népek élettere volt. Török Sándor könyvében találunk több olyan adatot, amely teljes mértékben támogatja e rövid visszapillantást a múltba.

                Kr. u. 898-ban egy Nyugat elleni magyar hadjárat Dél-Magyarország területéről indult ki, nem Dunántúlról, amely közelebb lett volna. 900-ban a Bajorország elleni támadás az Enns és a Duna torkolati területéről indult el. Török leszögezi, hogy a Dunántúl visszafoglalása ugyan abban az időben történt, amikor visszafoglaltuk Alsó Ausztriát és Stájerországot.[3]

                A 909, 911, 913 és 943-as hadjáratok mindazt bizonyítják, hogy a magyar határ nem az Enns folyó volt, hanem a magyar gyepű kiterjedt az Inn folyóig. E feltételezést arra építjük, hogy a magyaroknak szükségük volt a gyepűre, amelyen a határőrök könnyen átgázolhattak, és ahol könnyen beszerezhették a szükséges felszereléseket és egyéb készletet a Rajna és a Balti-tenger felé irányuló védekező jellegű katonai hadjárataikhoz. A gyep­űk nyugati oldalán a bajorok építettek várakat. A Dunától délre fekvő terület az Enns folyóig magyar fennhatóság alá tartozott, sőt az Enns és az Inn közötti rész is magyar gyepűterület volt, egynéhány bajor településsel. (Török, 19-20) Az Inn folyó területén a magyar honvisszaszerzők figyelő tornyokat építettek, és településeket alapítottak családjaik részére. Írott igazolásaink nincsenek a magyar jelenlétről Ausztria és a Cseh Köztársaság területére vonatkozóan. Hogy bizonyítani tudjuk állításunkat, idézni fogom a Török által felkutatott településnevek elemzését. Azok a német nevek, melyek első részükben tartalmazzák az „Unger-”, „Öd-”, „Wart-”, „Wache-” meghatározó szavakat, mind a magyar gyepűben elhelyezett figyelő tornyokkal vannak kapcsolatban. W. Steinhauser, német történész nyilatkozata szerint a gyepűben található települések, amelyekben gyakran megtaláljuk az „Ungerdorf” nevet, azt jelzik, hogy ezek eredetileg mind magyar települések voltak.[4] Fritz Posch, Max Vancsa és Mark Pittner német kutatók szintén erre a következtetésre jutottak, amikor kutatták e település neveinek eredetét. Egy ausztriai iskolai atlasz, amelyen Európa X. századi térképe látható, Alsó-Ausztriát 907-955-ig magyar területként tünteti fel.[5] Ezt a területet az osztrákok Kr. u. 976-ban kebelezték be. A Fischa és a Lajta folyók területét a németek 1020 körüli időben vették birtokba. Ugyanekkor Mark Pittner kijelenti, hogy ez 1042-ben magyar terület volt. Ha a XI. és XII. századokban Ungerdorf még magyar volt, akkor feltételezhető, hogy az volt a X. században is. (Török, 22)

                Heinrich Weigl Die Bedeutung der Ortsnamen in Niederdonau 1941-ben kiadott munkájában írja, hogy az „Öd” vagy „Oed” szó olyan települést jelentett, amelyet elhagytak, és hosszú ideig lakatlan volt. Amikor e helységek újra betelepültek, az új neveket megelőzte az előrag „Öd”, és így lett belőle, pl. „Ödengürtel”. A német történész nem említi, hogy a telepesek miért hagyták el falvaikat. Ezek az elnémetesített településnevek azokon a helyeken találhatók, amelyek 900 és 1040 között magyar gyepűterületek voltak. Az ok e területek feladására az állandó német zaklatás volt.

Délnyugat-Ausztria, Felső-Ausztria, Salzburg és Wachau voltak azok a gyepűterületek, ahol a településnevek az „Öd” előraggal kezdődnek. Török 196 ilyen településnevet talált. Területi elosztás szerint: 18 Salzburg környékén, 92 Felső-Ausztriában, 66 Alsó-Ausztriában, 14 Stájerországban, 5 Tirolban és egy Vorarlbergben.

Mivel hogy az „Öd”-el kezdődő településnevek a határmentén, a gyepűkön találhatók és keletre innen is sok település kezdődik a „Wart”-al, vagy „Wache”-val és „Schützen”-nel, ezért biztonsággal állíthatjuk, hogy magyar települések voltak határőri feladattal ellátva, hogy őrködjenek a gyepűk fölött. Kelet-Stájerországban például: Warthen és Wartberg; Ausztriában, Warschen, Waxen és Urscha. Magyarországon hasonló települési neveket találunk: Őr, Lövő, Varsány, Tarkány és Örs.

Alsó-Ausztriában találjuk a „Lee” képzőkkel vagy ragokkal ellátott települési neveket, mint Leebarn, Langenleebarn és Breitenlee. Weigl 55 ilyent talált a Dunától északra. Hallstatt-kori temetkezési síroknak vagy határjelző halmoknak tekintette ezeket. Török nem fogadja el e feltételezést, és török lovas temetkezésnek nyilvánítja a halmokat. Megjegyzi, hogy a kelta „Hallstatt” temetkezési mód egyáltalán nem jellemzi az itt találtakat, és még kihangsúlyozza, hogy mindez azon a területen található, ahol a magyarok éltek 150 évig. Weigl véleménye szerint, a „Langenlewer” név a „Leuower” szóból alakult ki, amely a magyar „lövér” szó torzulása.

                Weigl 39 „Hain-” kezdetű települést talált Alsó-, Felső-Ausztria és Stájerország területén, mint pl. Haindorf, Hain bei Melk. Weigl azt állítja, hogy „Hain” a hun név torzulása. László Gyula: a Kettős Honfoglalás című kitűnő könyvében támogatja ezt a meglátást, amikor azt írja, hogy a 896-os hazatérést megelőzte az 560-as majd a 670-es, amikor a magyarok az avarokkal együtt jöttek visszafoglalni a Kárpát-medencét. A „Hain” jelzi a hun, avar, magyar folytonosságot e területen. A hunok, avarok és mi magyarok mind testvérnépek vagyunk. Ezért a korabeli krónikások e neveket felváltva használták.

                Török állítása szerint, mint ahogy a magyar „lövér” szó a németben „lewer”-re változott, ugyanúgy a magyar törzsi nevek is eltorzultak a német nyelvben. Így a Megyer-ből lett „Mayer”, Keszi-ből „Kessel”, Sopron-Nyék-ből „Neckenmarkt” és Küszény-ből „Güssing”. Felső-Ausztriában találjuk a Nyék törzs név torzulatát így: „Neckreith”. Alsó-Ausztriában Keszi törzsnév torzult „Gösing”-re (Köszény). A Kér törzsnév „Kehr”-re változott (’őr’ értelemmel). Kilenc ilyen nevet talált az előző magyar területeken.

Neukirchentől északra egy vonalban egy-két kilométeres részlegekkel a következő nevű helységeket találjuk: Oed, Hohenwart, Waxeneck, Oed, Oed, Ungersberg, Ungerbach, Oed, Oedendorf és Dornau. A közelben található hegy neve pedig Auf der Kehr, és van egy patak is,  Kehrbach névvel. Weigl szerint egy középkori mesterséges vízcsatornának volt a neve – Kehrsbach. Még másik négy ilyen csatornát talált. Az a tény, hogy a hegy neve „Auf der Kehr” volt, határőr területet feltételez, mert a határőr kötelessége az őrjárat. Mindezek ugyanis őrszolgálattal kapcsolatos nevek.

Láthatjuk, hogy a jelen Ausztria területén lévő településneveket, melyek nagy számban az egykori magyar határterületen helyezkednek el, a magyar törzsi nevekkel lehet azonosítani. Biztosak lehetünk abban, hogy a Neckreith és Neckenmark szavaknak a törzsi Nyék szó eredezőjük. Ugyanúgy Totendorf a Tétény származéka. Ausztriában még egy magyar törzsi vezér nevének torzulásait látjuk. Örsöd-ből lett három „Urscha” és három „Urschendorf”. „Urscha” nevet levezhetjük Ursu-ból és „Urchendorf”-ot az Örs falva névéből. Az itt említett hat helységet mind egykori magyar területen találjuk. Morvaországban (Csehország) az Unger név helyett az „Uhersky” vagy „Uhritz” névváltozat fordul elő. Török hét ilyen nevet talált itt. Ugyanitt bukkant „Bisenz” nevű településre, amely a magyar „Besenyő” névből alakult. „Sallasch” a magyar „szállás” név elnémetesedett formája. „Brünn” város neve a magyar „Berény” után kapta nevét. A besenyők Taksony kagán (947-970) uralma alatt érkeztek a területre.[6] Láthatjuk, hogy őseink mélyen betelepültek Morvaország és a jelenkori Ausztria területére.

                Magyarországon az egyetlen faji csoport, amely a kereszténység felvétele után is megtartotta faji egységét, a székelység. Szükséges leszögeznünk, hogy krónikáink jóval a magyar hazatérés előtt már említést tesznek a székelyekről és szokásaikról. Ismertek voltak már a hun korban is. Török Sándor szerint a magyar krónikák gyakrabban emlékeznek az avarok őseiről, a hunokról, mint a későbbi avarokról, de említi azt, hogy a székelyek a hunok leszármazottai. A székelyek ugyanazt a határőr feladatkört kapták, mint ami korábban a kabaroké volt. Győrffy György kijelentése szerint a székelyeket az itt talált avarokból és a velünk érkező kabarokból szervezték határőrségi megbízással. (Török, 52)

Török kutatásai szerint a székely és kabar törzsneveket együtt találjuk az északi és keleti kabar őrposztok területein. Ausztriában találkozunk olyan székely települési nevekkel is, amelyek nem fordulnak elő Erdélyben: Székelyfalu, Székelyhíd, Felsőszékely. Az erdélyi Bihar vármegye települési helyneveit ugyanakkor mind megtaláljuk a gyepűk területén, Délfalu és Nagyenyed közelében. A Pozsony környéki székelyeket áttelepítették Erdélybe, a Gyergyói hágó védelmére. Erre valószínűleg azért volt szükség, hogy megakadályozzák a moldvaiak betelepedését Erdélybe, akik ez időben (1359-1365) kapták meg függetlenségüket. Ez nem azt jelenti, hogy Erdély területén ez idő előtt székelyek nem éltek volna, ekkor csak erősítést kaptak. A pozsonyi tájszólási hasonlóság, amely közel van Ausztriához és a kassai tájszólás, amely közel esik Erdélyhez, az áttelepítést bizonyítja. (Török, 42) Kniezsa István könyvében említést tesz a XI. századi Marosszéki és Hunyad vármegyei székelyek jelenlétéről.[7]

Győrffy György említi, hogy a magyarok a X. században a telet folyók völgyében, a nyarat állatjaikkal a legelőkön töltötték. Ez a tény egy pontosabb meglátást nyújt részünkre.[8] A Kárpát-medencei földrajzi nevek, amelyek szlávul vagy magyarul íródtak, mind téli vagy nyári magyar szálláshelyet jeleznek a X. századból. Az Olt folyó partján vannak földrajzi nevek, amelyek I. István-kori bánok nyári szállásterületei voltak. Gyulafehérvár, (jelenlegi neve Alba Iulia) és Küküllővár (jelenlegi neve Cetatea Balta) voltak a téli szállásaik. Török okfejtése szerint a nyári szálláshelyeken kellett, hogy állandó település legyen, különben a nép nem emlékezett volna a törzsvezér nevére (Gyula). Az állandó települést körülvette egy üres terület, mely később népesült be. A háromszéki település 1045-ben alakult. A székelyek a Sebes folyó környékén, Hunyad megyében éltek. Ezt különösképpen jó tudni, mert az oláhok Hunyad megyét saját őstelepüknek hirdetik.

Amikor a kereszténység előtti törzsi településneveket vizsgáljuk, észre kell vennünk, hogy legtöbbje a X. századból ered, de minden bizonnyal az Árpád-ház korából. Megtaláltunk minden törzsnevet, Géza kivételével.

                Itt bemutatom a magyar törzseket és eredetüket.

1.     NYÉK. Feltételesen ez az egyedüli finnugor törzsi név, melynek értelme „sövény”.

2.     MEGYER. A magyar törzsi egyesülés felvette ezt a nevet. E név sok változatban fordul elő helyi településnevekben, pl. Mogyer, Mogyar, stb. Pozsony megyében van egy település melynek neve Nagy-magyar. Ez egy bizonyíték arra, hogy Pozsony környékén már a törzsi időben volt magyar település.

3.     KÜRTGYARMAT. Bíborban született Konstantin említi a Kürtgyarmat törzset, de mi nem találtunk ilyen települési helyet. Külön találtunk Kürt és Gyarmat települést, de sohasem együtt. A Kürt magyarországi előfordulása 72%, a Gyarmat 61%. Feltételezzük, hogy a két törzsnek egy vezére volt. Török következtetése szerint Huba és Lehel volt az egyesített törzs, Kürtgyarmat vezére. Lehelt, mint „kürtöst” ismerjük. László Gyula kételyét fejezte ki, hogy egy 10 000 létszámú hadsereg vezére lett volna a kürtös. Szerinte Lehel a „kürtös” jelzőt a Kürt törzs után, mint annak fője kapta. Sok hasonló névvel találkozunk. A történészkutatók azt tételezik fel, hogy Kürt törzsünk a kürt után kapta nevét. Török elveti e feltételezést. Magyarázatként hozza fel a Nógrád megyei Kürtös-patakot, amely semmi esetre sem kaphatta a nevét a kürt után, még kevésbé a had kürtöse után, azonban feltételezhetjük, hogy egykor a Kürtgyarmat törzs élt ezen a területen.

4.     TARJÁN. Törökül ennek a törzsnévnek a jelentése „alkirály”.

5.     JENŐ. Jelentése törökül „tanácsadó”.

6.     KÉR. A leggyakrabban használt törzsi név. Írott formában már 1002 szerepel. Török jelentése „óriás”.

7.     KESZI. Török jelentése „töredék”. A név eredeti formája „kesző" volt. Leggyakrabban ilyen formában fordul elő az írott dokumentumokban. (Török, 45-46)

                Ismerjük Árpád családfáját Bíborban született Konstantin írásaiból. Tormás herceg, Árpád unokája ismertette ezt a császárral. A legújabb kutatások szerint az Árpád-ház közeli kapcsolatban volt a sumír néppel. Árpád őseinek nevei kizárólag a sumír nyelvvel elemezhetők értelemszerűen.

                Anonymus, Gesta Hungarorum krónikájában (Kr. u. 1200 körül) leírja Emese álma legendáját és az „Álmos” név eredetét.[9]

Szabad értelmű fordítás:

„Az Úr születésének 819. évében, – mint fentebb mondottuk – hosszú idő után, a Magóg király nemzetségéből származó Ügek volt ekkor Skithia  legelőkelőbb fejedelme. Ki Dentumoger-ben feleségül vette Eune du beli anni fejedelem leányát, névszerint: Emesét.

„Ettől fiú gyermeke született, akit Almus-nak neveztek. Az Almus elnevezés  csodás (divino) esemény következtében történt. Az anya elé ugyanis – az álomtól elnyomva (mély álmában) – egy csodálatos (divino) látomás tárult mégpedig egy „sas” alakjában, amely őt – mintegy menetközben (veniens) – teherbe ejtette.”

                Hasonlítjuk össze a magyar legendát a sumír történelemmel.

1.     Emese neve azonos a sumír főpapnő EMES nevével. Ez azt jelenti, hogy a magyarok közt Álmos anyja főpapnő volt.

2.     A magyar főpapnő Emese ugyanúgy, mint EMES sumír főpapnő uralkodónak a leánya volt. Emese atyja Eune du beli anni, ez egy sumír név, Dr. Novotny Elemér egyetemi tanár szerint ez ENE –DU – BI – ELI – AN – NI volt.[10]

3.     A sumír nemzet istene EN – LIL vagy GAL – MAH sas formájában teherbe ejtette a sumír főpapnőt EMES-t, a magyar főpapnőt Emesét is a turulmadár szintén egy vízióban. Ezért a népnek és a papságnak egyaránt el kellett fogadnia Álmost, mint törvényes örökös fejedelmet.

4.     A sumír király megválasztásánál az isteni eredet volt a legfontosabb követelmény. Vallási hiedelmük alapján királyuk mindig az égből szállt alá, ezért a király nevében kifejezésre jutott az isteni eredet. Az „Álmos” név sumír változata GAL – MA – US, ami azt jelentette, hogy „fia a legmagasztosabbnak”. Az US értelme „fiú”. GAL – MAH jelentése „az igen tiszteletreméltó, legmagasztosabb”.

5.     Dr. Novotny Elemér elvezet az Álmos név végső formájához. Először volt GAL – MA – US > GAL – MU – US > HAL – MU – US > AL – MU – US > AL –MUS > AL – MOS. Láthatjuk, hogy népünk első fejedelmének neve sumír volt, ahogy némely ősapjának. A másik magyarázat az Álmos név eredetére, hogy a Turul madár „álomképben” látogatta meg Emesét s innen kapta az Álmos nevet, „álomgyerek” értelemmel.

6.     „Nobilissimus dux”, Álmos atyja a szittya Magóg nemzetség leszármazottja. E név sumír változata UG-EGE, melynek értelme „vezér”, „vezető”, vagy „hercege egy törzsnek, azaz nemzetnek” (IGI, EGE, EKE, EK).

7.     Árpád fia volt Álmosnak. Sumírul: ÚR-PAD-E-nek írták, majd a magánhangzók hangrendi illeszkedése következtében változtak, mint AR-PAD-E. ÚR vagy URU értelme: (pásztor, papkirály), ÚR, UTU, UTUL gyakran fordul elő a sumír királyok nevében, „védő, oltalmazó pásztor” értelemmel. PAD, PADA vagy PADE a szó értelme: „kinevezett, választott”. A-AN-NI-PAD-DA az ÚR város királyának a neve kb. Kr. e. 2800-ból „választott úr vagy uralkodó” értelemmel.

                Dr. Novotny megjegyzi, hogy a Palóc tájszólásban Árpád nevét „Orpod”-nak vagy „Orpád”-nak ejtik, ami közelebb van a sumír ÚR-PAD, vagy ÚR-PUD kiejtéshez. A sumirok nagy fontosságot tulajdonítottak királyaik névadásának, ebbe fenséges származásának eredetét is belevonták.

                A finnugor történészek viszont azt indítványozzák, hogy Árpád „az árpa” gabonaszem után kapta a nevét. Hogyan lehet ezt elképzelni? Hogyan lett volna lehetséges a jövőbeli uralkodónak ilyen nevet adni, mikor magát az apát isteni leszármazottként tisztelték? Azt is írják, hogy Árpád népe nomád vándor volt, kik a földművelést nem ismerték, szókincsükben mégis létezett az „árpa” kifejezés? Vagy talán ezt is kölcsön vették és a kölcsönvett nevet adták fejedelmüknek? Még ha ismerték is a terméket, nem tulajdoníthattak nagy fontosságot neki, mert hisz – ahogy egyesek hirdetik – nem voltak földművelők, s akkor hogyan nevezhették volna fejedelmüket egy árpa szemecske után? Erre a hosszú magyarázatra szükség volt, hogy bemutassam azt, hogy Árpád és magyarjai nem voltak finnugorok, mert nyilvánvaló turáni vagy sumír kapcsolatot állapíthatunk meg.

Észak-Kárpátoktól le a Tisza déli területein számos Ond vezérről elnevezett nyári települési helyet ismerünk, különösképpen ott, ahol a folyó völgyet vág keresztül. A szlávok e törzsi nevet „Ondova” vagy „Ondera” névre változtatták.

Kabar törzsi nevek:

A török-tatár törzsi használatban a 7-es számot mágikus számként tekintették, ezért a használata majdnem hogy kötelezővé vált. Innen ered az a pontatlanság, hogy a krónikák hét törzsről emlékeznek, akkor, amikor a magyar törzsi egyesülés tízre nőtt, amikor a kabar törzsek is csatlakoztak Kazária felbomlása után. Bíborban született Konstantin csak egy kabar törzsnevet említ, de ezzel kezdi a felsorolást. (Török, 47) Törökül a kabar név „lázadót” jelent. Három kabar törzs lázadt fel a kazár császárság ellen, és velünk egyesültek. Feltételezhetően e név jelentése miatt nem használták e nevet a magyar törzsi egyesülésben. Ennek dacára a kazár név nyolc alkalommal szerepel „kozár” formában. Anonymus krónikájában csak a Kaliz törzsnevet említi. E szónak így nincs magyar értelmezése. Varsány, egy másik kabar törzs név, Győrffy szerint a Kaukázusban egy hegyláncolatnak a neve.[11] E nevet 26 alkalommal találtuk meg Magyarországon, és még megtaláltuk Ausztria, Morvaország azon gyepűterületén is, ahol a magyar őrök helyezkedtek el, valamint a nyugati határszéleken. Morvaországban Varsány Vozsan; Ausztriában Waxen vagy Waschen, Warschen-Werschen alakban fordul elő. Abból a tényből, hogy Waxen, vagy Waschen legtöbb esetben hegyek nevei, azt következtethetjük, hogy magyar figyelő állomások voltak, s ahogy ezek megszűntek, a név hegynévként maradt meg. A településnevek könnyen változhatnak, de a földrajzi nevek maradandóak.

TARKÁNY, egy másik törzsi név jelentése „összegyűjtött sereg”. A török nyelvben „tirgin” sereget jelent. (Török „tiril” magyarban: terel).[12] E nevet 13 esetben találtuk Magyarországon és kétszer Ausztriában, Takern-nek írva. Az osztrák kutatók e név eredetét ismeretlennek nyilvánítják. Török ezt a nyelvfejlődést javasolja: Tarkan > Tarken > Tarkern > Takern. Ez a két név biztosan magyar eredetű, de még eredhetett a Takernberg hegy után is, mely a két falu között húzódik. Ha elfogadjuk a következtetést, akkor ez a hegy kabar figyelőállás volt, ugyanúgy, mint Varsány.

Aba Sámuel (1041-1044) a Kaliz törzsből származott, mely krónikáink szerint az egyetlen korezmi törzs volt. Ennek ellenére számos történész nyelvészeti és vallási okoknál fogva elfogadhatatlannak tartja a krónikák állítását. E törzsünk az Aral tenger délkeleti részén Korezmből származik. Nyelvük nem török volt, és a nyelvészek kijelentése szerint ind-iráni sem. Győrffy György megállapítása szerint, Vienna magyar neve „Bécs”, és ennek értelme kaliz nyelven „medence” ami indo-iráni nyelven pedig „pécs”. Badiny professzor állítása szerint a korezmi nép szittya, (turáni) a sumírral rokon fajú nép, kik a pártus birodalom-nak egy népcsoportját képezték. A kaliz törzs többsége mohamedán vallású volt. Pénzkölcsönzéssel és só kereskedelemmel foglalkoztak. A mórok, kik a XI. században jöttek hazánkba, szintén pénz kölcsönzők és mohamedán vallásúak voltak, de nem volt semmilyen származási kapcsolat közöttük. „Problémát itt az okozott, hogy mind az izmaelitákat, mint a káliz eredetű mohamedánokat Magyarországon böszörményeknek is nevezték. (arab moslim = persa musulman = kaukázusi tatár musurman = kirgiz busurman. Utóbbi alak a kaukázusi tatárból és az oszmánból is adatolható. T.E.Sz. I. 365 – 66. (TESz: Történelmi Etimológiai Szótár) A név eredetileg a chvarezmi sahnak a Szir-darja mentén élő alattvalóira vonatkozott, ’mohamedán’ jelentése révén azonban Magyarországon kiterjedt az izmaelitákra, s később – véleményünk szerint – csak utóbbiakra vonatkozott, mert a kálizok nagy része a többi kabar és magyar törzzsel együtt keresztény lett.” (Török, 50)

                Izmaelita helyneveink nincsenek. A böszörmény is ritkán fordul elő, amíg a kálizt 20 esetben találjuk meg. Mindig a Varsány és Tárkány szomszédságában, kabar környezetben. E tanulmányban is a földrajzi elhelyezkedést tartjuk a legfontosabbnak, és ez megmutatja a kálizok kabar jellegét, elővéd szerepét. (Török, 50)

                Már említettem, hogy a nyelvészek, a káliz nyelvet indo-iráninak állítják. Dr. Badiny-Jós Ferenc nem fogadja el ez állítást. Az a meggyőződése, hogy a korezmiek egy turáni nép, és a Pártus Birodalom népének egy részét képezték.

                Kik voltak a pártusok, és milyen nyelvet beszéltek? A magyarázatokat Dr. Badiny után állítottam össze.[13] A pártusok történelme ismeretlen. Úgy említik őket, mint ismeretlen eredetű népet, annak dacára, hogy van elegendő adat eredetük megállapítására. Birodalmuk az Eufrátesz folyótól egész Indiáig terjedt, és 500 éven át a rómaiak nem tudták leigázni őket. Badiny professzor a pártusokról szóló tanulmány írásakor felhasználta Basham, Pijoan, Frye és Ghirshman professzorok tanulmányait. Basham szerint a pártusok keletről jöttek Kr. e. 250 táján. Elfoglalták Baktriát, de nem említi, hogy a pártusok egy nagy etnikum részei voltak.[14] Rövid idő alatt hatalmas birodalmat alakítottak. Nyugaton az Eufrátesz folyótól keletre az Indusfolyóig. A déli határt a Perzsa-öböl adta, az északit a Kaukázus-hegység, a Káspi-tenger és az Amu Darya. Ez a birodalom 500 évig állt fenn, minden megismétlődő római támadás ellenére. Mindez idő alatt a birodalmon belül nem volt polgárháború. A pártusok egyesültek a rómaiak elleni küzdelemben. Egy másik érdekes tény, hogy egy teljesen új szokást és díszítési mintát honosítottak meg e területen. Jósé Pijoan a pártus művészetet mutatja be. Kihangsúlyozza, hogy nem lehet művészetüket „hellenizált”-nak nevezni, mint az a mai könyvekben tévesen található, hanem előfutára volt a bizánci stílusnak.[15] E következtetéseket az újabb Korezmi ásatások figyelembevételével alakították ki, amelyek során a Sassanida népművészet példányait tárták fel. A sassanida egy nép volt a sok közül, amelyekből a Pártus Birodalom összetevődött. A pártus művészetben sok különböző díszítési stílus található egymás mellett. Ez arra enged következtetni, hogy a pártus nép egy fejlett, felvilágosodott nép volt, és ezt művészetük is tükrözi. Például ebben az időszakban már kifejlett színházi kultúrával rendelkezik. Elmondhatjuk tehát, hogy a pártusok nem voltak nomád vándorok, mint azt némelyek megpróbálják elhitetni.

                Richard N. Frye a pártus uralkodási örökösödési jogáról jegyzi meg, hogy „szokatlan és feltétlenül ázsiai”.[16] A koronát mindig az uralkodó törzs legidősebb férfi tagja örökli, és nem törvényszerűen az uralkodó fia, de ennek legrátermettebbnek kellett lennie, fizikailag és szellemileg is. Ha összevetjük a három tudós munkáját, Basham, Pijoan és Frye, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a pártusok északról jöttek, művészetük egyéni, örökösödési szokásaik turáni vagy urál-altáji volt, de ez a meghatározás ugyanolyan széleskörű kifejezés, mint az indo-európai. Tehát még mindig nem jutottunk közelebb kilétük megállapításához. Sebeos közöl velünk egy adatot, mely szerint Kr. e. 210-ben a fehér hunok királyának fiát Arsak-ot választották pártus királynak.[17]

Roman Ghirshman bő ismertetést nyújt a pártusokról, de nem állapítja meg eredetüket. Viszont érdemként nem emeli ki, hogy ez a nép, egy központból származott, és ezen a hatalmas területen, változatos éghajlati és földrajzi adottságok ellenére, képes volt összefogni a különböző őshonos népet, s az állandó római támadások veszélye ellenére is sikerült fenntartania egy bonyolult civilizációt.[18]

Ha közelebbről vizsgáljuk a három különböző fajú pártus népet, akkor azt találjuk, hogy mind a három ismeretlen eredetű. Legalábbis az indo-európai történészek szerint. Hogyan lehetséges az, hogy egy nagyhatalom, amely 500 évig uralkodott, és magas kultúrával élt, mégis ismeretlen legyen?

Csobánczi Elemér sugallja, hogy a probléma a görög történészekkel kezdődött, amikor az ősi Káspi-tenger környéki népeknek önkényesen görög elnevezéseket adtak, mint: „Scutas” vagy „Scyhae” (Szittya).[19] Számos görög, latin, örmény és kínai okmány bizonyítja, hogy a szittyák főága, törzse a Kus volt. Calmet, a híres Biblia magyarázó jegyezte fel, hogy a másik gyakran említett szittya törzs volt a Saga.[20] Ez a név a Kus törzs görög neve volt. Mindkét név egy népre vonatkozik. Calmet szerint ugyanez a helyzet a Massageta törzzsel is. Ez ugyanis egy örmény név, melyet a görögök eltorzítottak. Az örmény Massageta szó értelme „nagy Kus” volt. Az örmény helyesírás szerint, Maschus vagy Massachut a helyes. Ezt a két szót vonták össze, a Mas és a Chus (Kus) vagy Chut. Az örmények a Massachut szót használták. A görögök ugyanezt Massagétának nevezték. A Chus (Kus) szóból ered a Chazar vagy Kazár nép neve. Az arabok a Káspi-tengert Chusar-nak hívták, amely a Chus vagy Kus származéka. „Mare Caspium arabicus Chusar”.[21] Az őskori történészek leggyakrabban ezt a három nevet említik: Daha, Saca, és Massageta.[22]

                A Scytha, Massageta, Saca, Daha és Cush (Kus) nevek mind egy népet takarnak. Herodotos, Strabo és Eustinius egy véres háború történetéről írnak, amely a perzsa király Cyrus és a szkíta királynő Tomyris között zajlott le. Mind a három történész más nemzet nevet említ. Herodotos Tomyrist úgy említi, mint massageta királynőt. Strabo saca királynőnek és Eustinius, scytha királynőnek nevezi. Az ősi szittya népek között a pártusoknak van egy fontos történelmi nevük. A pártusok egy ága volt az ősi Kus törzsnek, mely elvált a fő törzstől, és így kapták a pártus nevet. Néha az örmény történészek Cush-nak (Kus) és néha Pártusnak írják, végül a pártus név állandósult.[23] (Zajti Ferenc szerint, Magyar évezredek c. munkában: pártus = pártos,)

Róma elleni dicsőséges 500 éves küzdelem után ez a hatalmas birodalom, melynek olyan sok nemzetisége volt, szétbomlott, de nem halt ki, mint ahogy hirdetik, mert a nép elvándorolt, és újra szerveződött Kazár Birodalomként, majd ennek megszűnése után visszatért a Kárpát-medencébe. A Hazatérés című könyvemben olvashatjuk, hogy a bronzkorban túlnépesedés vagy szárazság következtében az ősmagyarok egy része elvándorolt, megtelepedve lakatlan, vagy ritkán lakott területen. Későbbi időkben, amikor a szükség arra kényszerítette őket, visszatértek őshazájukba, különböző nevek alatt. Ezt a feltételezést alátámasztja Toronyi Etelka és John Dayton.[24]

Az ősi föld visszafoglalásának korából származó 5 nem magyar okmány „pártus”-nak nevezi őket, mert abban az időben még köztudott volt, hogy kik voltak, és honnan érkeztek. Figyelembe véve az itt említetteket, kérdezem: a korezmiai nyelv valóban indo-iráni nyelv volt-e? Aligha, mert a korezmiai kultúra, szokás, turáni származásra enged következtetni.

                Dr. Badiny a pártusok eredetét turáninak hátározza meg, melyet az őskori történészek szarmata, massageta, chus, hun, scytha, saca, daha, néven említenek. Már tudjuk, hogy ezek a népek egy közös fajhoz tartoztak, csak különböző néven váltak ismertté.[25] Valószínű, hogy  tájszólással, mégis egy nyelvet beszéltek. Ez az azonos fajú nép egy névvel illette magát: korezm. A szóbanforgó terület Belső-Ázsiában található, a jelenlegi Turkmenisztán és a Kara Kum sivatag területén a Szír Darja és Amu Darja folyók között. Tolsztov, orosz régész nagyon értékes ásatásokat végzett e területen. Hun, sumír ideogramot ásott ki, ami azért fontos, mert bizonyítja a sumír-korezm-magyar kapcsolatot. Emlékezzünk, Strabo azonosította a korezm népet a pártusokkal. „Ex massagetarum et sacarum gente sunt Artasii et Chorasmini.” (De Situ Orbis. 2). Megállapította, hogy a pártusok a massagétáktól származnak, ezért a pártusok és a korezmiak ugyanazon gyökérből erednek. Mind két népnek sumír kapcsolata van. Ha a korezm nevet elemezzük, és figyelmen kívül hagyjuk a magánhangzókat, akkor ezt kapjuk:

                                                K             H             R             Z             M

Babiloni hangtan                        KU -        MA -        R -           IZ -          MA

Sumír hangzás                           KU -        MAH - GAR - RI -   ES -          MA

Sumír értelme: „Nagy hatalmas nemzetség földje”.

A nép, amelynek törzseit a görög, örmény és római történészek daha, saca, massageta, sogdin, kus, cush, euthalita, chorasimini és scytha névvel illették, a fentiek szerint „nagy, hatalmas nemzetség”-nek nevezte magát, így: KU-MAH-GAR. [26] Amikor meghatározzuk a pártus nyelv mivoltát, akkor feltételeznünk kell, hogy a szarmata - daha - saca - sogdiani - massagéta - chus - hun  - szittya - jász népek mind egy nyelvet beszéltek, tájszólási különbséggel. Frye megállapítása szerint, a jászok törtek be elsőnek Európába, és Magyarországon telepedtek le.[27] A Magyarország területén megtelepült jászok nem hagytak maguk után jellegzetes jász nyelvű neveket. Ez bizonyíték arra, hogy nyelvük hasonló lehetett a KU - MAH - GAR - i, vagy Megyer törzs nyelvéhez, melyet most magyarnak nevezünk, s amely hivatalos nyelv lett miután Árpád egyesítette az őshonos népet, a szittya - hun - avar népeket. V. Orbán és XI. Gergely pápák pápai bullájukban Árpád hazatérő népét szittyának nevezték. A német krónikák pedig pártusnak és csak egyszer „ungarus”-nak.[28] Azok, akik „turk”-nak neveztek bennünket, pártust értetettek alatta, mivel héber nyelven a „turk” „pártus”-t jelent.[29] A Pártus Birodalom népe különböző időkben különböző nevek alatt jött vissza, és telepedett meg ősi hazájában, a Kárpát-medencében. Több jelentős oknál fogva is hivatkozom a Kárpát-medencére, mint őshazára. Az egyik a már említett őskori régészeti leletekre épül, mivel ezek szerint az alföldi magyar rassz csak itt fordul elő a világon; e cáfolhatatlan tények mellett még hivatkozhatunk az őskori görög forrásokra, melyek szerint a szittyák ősi földje a Balkántól északra, a Boreaus hegyek területén található. Magyar Adorján említi, hogy a görög legenda Hiperboreaus elbeszélése szerint a szittyák az Istros (Duna) folyótól északra élnek, a Balkán félsziget hegyein túl. Írja, hogy boldog, bűn nélküli életet éltek, magas kultúrával. Nem ismerték a háborút és betegséget. Nem ettek húst, hanem tejjel, mézzel és gyümölcssel táplálkoztak. Több évszázadot is megéltek, halálozásuk fájdalom nélküli volt, alvás közben következett be. A napistent imádták. A görögök elismerik, hogy a napisten imádatát, Apollót és Artemiszt, a szittyáktól vették át.[30]

A szarmata visszavándorlás a jászokkal kezdődött Kr. u. 126-ban, majd folytatódott a hunokkal, 375-ben. A Hun Birodalom  bukása után az avarok következtek, visszafoglalva ugyanazt a területet, ugyanazokkal a határokkal, mint ami a hunoké volt. A VI. századtól a XIII. századig a történészek 37 alkalommal az avarokat hunoknak említik.[31]

                A magyar vezértörzs, melyet „turk”-nak is neveztek, szabir nemzetségűnek vallotta magát. A VI. században Menander a „Saca” néppel azonosítja őket: „Turci, qui antiquitus Sacae vocabuntur”. A jól értesült bizánci történész, Theophanes a VIII. században ugyanezt a népet, a massagéta néppel azonosítja: „In Oriente ad Tanaim (Don) Turci tegunt qui Massageta antiquitus dicti sunt.” Érthető, hogy a korabeli történészek a magyarokat azonosították a pártus, hun és avar néppel. Épp ezért a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA, a nagy hatalmas törzs, magába foglalta a káliz vagy korezmi népet is. Ez a nép folytatólagos vándorlással lassan visszaérkezett ősi földjére.[32] A település történelmét tanulmányozva meggyőződünk arról, hogy Ond vezér birtoka a Kárpátoktól a Bácskáig terjedt, a Tisza teljes hosszán, északtól délig, mint ahogy Győrffy György tanulmányában megírta.[33] Ha ezt a területet abban az időben már rácok és tótok lakják, feltehető-e az, hogy az újonnan érkezett, erőteljes „hazatérő” úr népét kisebbségi sorsba telepíti, kitéve őket különböző zaklatásoknak? A válasz erre természetesen nemleges. Minden körülmény azt az állítást támasztja alá, miszerint a visszatelepülők ősi földjüket lakatlan, vagy csupán gyéren lakott állapotban találták. S akiket ott találtak, azok a nép szórványok a rövid, vagy kerekfejű alföldi fajtához tartoztak. A Tisza-táj volt és az is maradt az életterük.