Dr. Magyar Gábor
Az emberiség legnagyobb szellemi kincse a magyar nyelv
Mindig csak ezt halljuk, és tankönyveink sem győzik hangsúlyozni: ezt a szót is átvettük, azt a szót is átvettük, amazt a szót is átvettük valamilyen másik nyelvből. Nyelvünk mintha másodrendű, számtalan nyelvből véletlenszerűen összehordott, fésületlen egyveleg lenne. A legkülönösebb: nem az idegenek, hanem a magyar tudományos réteg véleménye az, hogy a magyar nyelv csak valamiféle hordaléknyelv. De mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:
— Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: „A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet”.
— N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): „Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság”.
— George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit”.
— Grover S. Krantz amerikai kutató: „A magyar nyelv ősisége meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét. Az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi”.
— Ove Berglund svéd orvos és műfordító: „Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke”.
— Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: „Új felfedezésem van, miszerint: egy nyelv van, s az a magyar”.
— Isaac Asimov író: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok”.
— Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: „Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket”.
A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni. Itt nagy titok lappang a háttérben. Mert nem természetes, hogy éppen és csakis a „magyar értelmiségi” réteg igyekezik lealacsonyítani és pocskondiázni a magyar nyelvet és a magyar szellemi értékeket.
De hogy a jelenkornál maradjunk: bizonyára sokan emlékeznek a Budapesten bemutatott, Millenárison felépített Álmok álmodói — Világra szóló magyarok” című kiállításra. Nos, aki ezt a kiállítást nyitott szemmel végignézte, meghökkenhetett: mi kitalálni való maradt másoknak? Bizony nem sok. Tudjuk leleményeink sorát? Ejtőernyő, szélturbina, taposómalom, markológép, lánchíd, személyfelvonó, vízturbina, gőzturbina, dinamó, elektromotor, porlasztó, benzinmotor, benzinmotoros autó, torziós inga, villamos gyújtóberendezés, a vasút villamosítása, automata sebességváltó, bolygókerekes sebességváltó, bakelit hanglemez, sötétkamra, porcelánfajansz, telefonközpont, számítógép, golyóstoll, gyufa, helikopter, lökhajtású repülő, torpedó (robotrepülőgép), világító dióda, hold-radar, a kozmikus sugárzás és a biomágnesesség felfedezése, abszolút geometria — mely az általános relativitás alapköve, hangosfilm, képtávíró, a stressz fogalma, hologram stb., stb., stb..., s hogy még régebbi eleinkről is megemlékezzünk: kerék, fazekaskorong, tejpor, kengyel, visszacsapó íj, gomb, fehérnemű, szauna, központi fűtés, réz, vörösréz, acélrugó, kocsi (hintó), és bizony az írás és a könyv is! Márpedig a felsoroltak (és még sok-sok további) kiteszik a mai művelt világ alappilléreit. Tehát csaknem mindannak az alapelve, amely a mai életünk alapköve, nyelvünkön gondolkodók teremtménye. Az alapleleményeket aztán mások tökéletesítették, kicsinyítették, nagyították, sokszorozták — és sajnos nem egyszer ellopták, ezért sok további magyar találmány idegenek neve alatt került a köztudatba.
De vajon mi is történt az Álmok álmodói kiállítással? A 2002-ben hatalomra került kormánykoalíció azonnal lebontatta és eltüntette a kiállítást. Vajon miért? Mert hatalmas volt a kiállítás látogatottsága, s igazán büszkévé tett minden magyart. Nem lehet nem észrevenni, hogy e mögött is ugyanaz a hátsó szándék áll, mint a magyar nyelv alacsonyrendű voltának sulykolása mögött.
Tovább kutatva az okok után, térjünk vissza a nyelvünkre. Aki vizsgálni kezdi megalapításától kezdve mindmáig tartóan a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelvről (és a magyar történelemről) alkotott hivatalos véleményét, bizony nagyon meglepődik: a magyar nyelvről és történelemről alkotott magyar tudományos vélemény a Kiegyezés után lendült át teljesen az ellenkező oldalra: mégpedig a magyarokra megalázóvá. Vajon mi volt a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye e nagy pálfordulása előtt? A Magyar Tudományos Akadémia 1860-as kiadott szótárából ez világosan kiderül. (Ez az úgynevezett Czuczor-Fogarasi értelmező szótár, melynek előkészítésében Vörösmarty Mihály is részt vett.) E szótárban láthatjuk: a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye akkoriban az volt, hogy a magyar nyelv ősnyelv, s például az ókori nagy nyelvek (és nyomukban a mai európai nyelvek) is a magyar nyelvnek csupán „leány-nyelvei”, vagyis különböző képpen leromlott változatai. Még a romlás okát is megmagyarázza a szótár előszavának írója:
„E leánynyelveken (ógörög, latin, mai európai nyelvek stb.) azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint merő lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd össze-vissza hányva, saját szerveikhez és izlésökhöz idomítanak a nélkül, hogy gyökeiket és képzőiket épségben hagynák, s alapérteményökről öntudatok volna. Ezekben a nyelvalkotói érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség működik.”
Az MTA-nak ez a szótára a megfelelő címszavakban rendre meg is adta, hogy mely magyar szó mely nyelvekbe került át az ősi időkben. Nagy költőnk, Berzsenyi Dániel önmaga is kutatta a magyar nyelvet, s eredményéről így ír: „Kutatásim során örömest tapasztaltam, hogy a magyar nyelv az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja”.
Ám jött a 180 fokos fordulat! Kitették a magyar nyelvészeket és történészeket a Tudományos Akadémia vezető posztjairól, s helyettük németeket hoztak. Közöttük sok olyan, ki akkor kezdett magyarul tanulni, amikor már magas rangot betöltve, teljhatalmú „nyelvésze” volt az Akadémiának. (Pl. Josef Budenz, Paul Hunsdorfer. Ez utóbbi arról is nevezetessé vált, hogy elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által összegyűjtött magyar rovásírásos emlékeket. A németek magyarellenessége régi keletű. A XVIII. században élt német J. E. Fischer és A. L. Schlözer már történelem nélküli népnek minősítette a magyarokat. Ez a vélemény "gyűrűzött" be végül Magyarországra is, s ma is ez uralkodik.)
E nagy tisztogatás után a valóban magyar tudósok, írók, költők már csak a partvonalról figyelhették, micsoda rombolás, sáskajárás történik itt. Arany János ezt írta szomorúan (Az orthológusokra):
„Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt,
Ami új van benne mind rossz,
Ami régi, az meg tót.”
Néhány adat jól jellemzi a magyar nyelv védelmezőinek mindenkori, általános helyzetét. Czuczor Gergely börtönben írta fent említett hatalmas szótárának jelentős részét (halálra ítélték egy 48-as verséért, de hat év után szabadult). Bajcsy Zsilinszky Endre ugyancsak börtönben írta a „Legrégibb nyelv a magyar” című könyvét. Táncsics Mihályt, nyelvünk ősiségét bizonyító tudós nyelvészünket is a nyirkos-penészes tömlöc legmélyére száműzte a Habsburg gyűlölet, s a márciusi ifjaknak köszönhető, hogy még életében kiszabadult. Az 1970-es években is öngyilkosságba kergették Romániában a székely Szabédi Lászlót, miután megjelent a latin és a magyar nyelv mély azonosságát részletesen feltáró, „A magyar nyelv őstörténete” című könyve.
De a közelmúltban is érdekes megfigyelésre adódott lehetőség. Nemrégiben jelent meg az olasz nyelvész, Mario Alinei „Ősi kapocs” című könyve, melynek eredeti címe: „Etruszk: a magyar archaikus formája”. Vagyis hogy az etruszk nyelv a korabeli magyar nyelvvel azonos.
Ezt persze tudtuk eddig is jó páran. S örömömre szolgál, hogy rendre összeakadok olyan nyugati nyelvészekkel, akik lázas sietséggel tanulnak magyarul. Ők már tudják, hogy a magyar nyelv az alapnyelv.
Szomorú a tanulság: régóta az a cél, hogy eltűnjön minden, ami magyar. Így van ez a történelmünkkel is. Néhány apró érdekességet említek ezzel kapcsolatban is. A Bibliában például sorjáznak a magyar szavak, nevek. Pl. Aba, Ámos, Arad, Árpád, Béla, Dalajás, Éber, Eper, Ér, Erdei, Gál, Gáth, Húr, Hús, Jósafa, Juta, Kácor, Kádár, Kállai, Kedes, Kenéz, Kászi-fia, Keszed, Kis, Kóc, Kút, Lúd, Más, Moholi, Pára, Perec, Sallai, Sárai, Sáros, Szabad, Szalka, Szárai, Széled, Szemes, Szin, Só, Sófai, Súr, Tábor, Tél-Harsa, Torma, Úr, Uri stb.
Tessék csak felütni a Bibliát! Horvát István írja 1825-ben („Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből”, Pest, 1825): „Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Szent Írást olvasó Rokonim! Hogyan nem vettétek ezeket észre a sok század alatt?!”
Nyelvünk azonban minden barbár támadás ellenére él még, csonkítatlanul, ősi teljességével. Vigyázzunk rá. Az emberiség legnagyobb szellemi kincse ez, s a régi idők kincsei között egyedülálló abban, hogy élő!
Dr. Magyar Gábor
Kanadai Magyarság. 2006 április 1.