Maczó János

Erkölcsünk züllött,

mert hitünk erőtlen

(Egy konferencián elhangzott beszéd)

            Egy szülő csak azt az erényt, erkölcsiséget tudja átadni utódjának, ami sajátja. A zavaros eszmék bódulatába tespedt nemzedék ingoványos ember-létformát tár gyermeke elé. Ha ugyanezt tanítói, nevelői is megerősítik, a serdülő léleknek magának kell rátalálni a helyes útra, melynek végén Jézus, Isten áll. Hit nélkül, Isten nélkül erőtlenek és ingatagok vagyunk. Ennek eredményét mostanság igen-csak nyögjük. Ha hitünk nincs, vagy ingatag, akkor erkölcsünk fellazul, józan  ítélőképességünk  meginog, napjainkat  a  züllés  keseríti.

Kiindulásként határozzuk meg, mit tekintek erkölcsnek, erkölcsösnek. Mivel ennek definíciója koronként és társadalmi szokások szerint különböző viselkedésformákat tárhatna elénk, nem veszem a bátorságot, hogy a történelmi változások időrendje szerint határozzam meg ezt az emberi viselkedésformát.

            Inkább saját gondolataimat tárom Önök elé, ami lehet sajátosan egyedi felfogás, de gondolatébresztőnek talán termékenyítő. Tehát: szerintem erkölcs az, ha tudom, hogy valamely cselekedetem nekem és szűk baráti körömnek hasznos, szellemi és anyagi boldogulásunkat elősegíti, de ugyanakkor tudatában vagyok, hogy sokaknak ez kárára van, akkor nem a szűkebb és magam hasznára cselekszem. Azért vagyunk lélekkel áldott teremtmények, hogy tudjunk mérlegelni! E gondolatból következik, hogy nem igazán szimpatikus, ha egyes népek, nemzetek csak saját érdekeiket nézik, csak arra tekintettel akarnak cselekedni. Mióta az emberi társadalom a családok közössége helyett - néhány száz ember -, a népek, nemzetek, nemzetközösségek érdekeinek illetve érdekellentéteinek színtere, másfajta emberi gondolkodás szükséges ahhoz, hogy ember milliárdok élni tudjanak egymás mellett. Az önös érdeket mindenáron érvényesíteni akaró törekvések könnyen erkölcstelen útra téríthetik az embert, s ezáltal a hitetlenség termékeny talajra talál. A hitnélküliség pedig a legtermékenyebb talaja a gépiesedésnek, az embert egyszerű, programozható és alkatrészenként javítható robotnak tekintő eszméknek. Ugyanígy erkölcstelen nézet a "kizárólagosság"! Ez nem lehet az emberek békés egymás mellett élésének elősegítője, ilyen nézettel, ha ez nagyobb embercsoport sajátja, nem lehet emberhez méltó életet élni. Gondolatomhoz hűen ragaszkodva állítom, ilyen nézettel nem lehet erkölcsös életet élni. S ha az erkölcs "nem szempont" az emberi kapcsolatokban, akkor oda a legfőbb motiváló erő, "lélektelenné" válik a teremtés csodája; az ember. S lélek nélkül valóban csak egy gépezet, amivel bármit meg lehet tenni. Olyan programozott robottá válik, amelynek már nincs szabad akarata, önálló véleménye, saját szubjektuma: tehát lélek nélküli teremtmény lesz, azaz erkölcs nélküli lény, hitetlen pária.

            S itt álljunk meg néhány mondat erejéig. Úgy tűnhet, mintha a hitetlen embert egyúttal erkölcstelennek is tartanám, tehát közkeletű meghatározással: bármire képes bűnözőnek. Pedig nem ez a célom, még a gondolat is távol áll tőlem. Hiszen sokan élik az életüket a hittől távol, azt tagadva vagy elutasítva, mégsem bűnözők, talán nem is erkölcstelenek. Csak "hitetlenek"! S ez már táptalaja az ingatag erkölcsnek.

            Természetesen, amikor a hívő emberről szólok, nem a magukat annak feltűntetőkről, nem az "álszent", a "szenteskedő", a "hitét rettegve megélő", a "mindig figyel valaki, tehát jobb, ha semmit sem csinálok", típusú embertársaimra gondolok, hanem a naponta botladozó, esendő és halandó embertársaimra, akik nem szükségszerűségből és félelmükben erkölcsösek, nem bénultan és cselekvésképtelenül hívők, hanem egyszerűen meggyőződésből. Abbéli meggyőződésből, hogy a test esendő, de a lélek hajlíthatatlan. S a lélek olyan drága kincs, amit nem szabad beszennyezni, elárulni, ebek harmincadjára adni! Mert a sérült lélek az ingatag erkölcs szülőanyja. Minden visszaélés alapja, s vezérlő elve, hogy "jogom van úgy élni, ahogy nekem jó, s azt tennem, ami nekem hasznos". Ezen gondolat mentén senkire és semmire nem kell tekintettel lenni. Ezt nevezik a ma viruló gondolkodásmód követői "szabadelvű" filozófiának. Helyesebb ezt "szabados elvű"-nek nevezni, hiszen nap mint nap tapasztalhatjuk e gondolkodás minden átkát, amely életünket megkeseríti.

            Ez a gondolkodás alakítja a "fensőbbrendű" életszemléletet, amely gyengíti erkölcsi érzékünket. Ha ez lazul, etikai érzékünk megrendül, az elembertelenedés útjára lépünk. Ha nincs erős erkölcsi talapzat, etikátlan lesz legtöbb tettünk, s magunk sem leszünk különbek azoknál, akiknek nemtelen cselekedeteit oly hevülettel bíráljuk, tesszük szóvá.

            Naponta feszítjük magunkat az általunk készített keresztjeinkre, minden piszlicsáré ügyben, miközben a lényegre, Krisztus értünk cselekedett áldozatára talán sajnálkozva, de még úgy sem tekintünk. Pedig azért halt kínhalált, hogy szemünket a lényegre nyissa, szívünket a fontosra hangolja, fülünket a hallani érdemesre élezze. Mi mégsem akarjuk elfogadni áldozatát. Szíre-szóra perlekedünk, lényegtelen ügyekért feszülünk neki. Az ország tiszteletre már kevésbé méltó vezetői csip-csup ügyekben jelentik fel egymást, majd az általuk talán el nem követett, de tevékeny segédletükkel elsíbolt milliárdok ügyében nem nyomozást rendelnek el, hanem a becsületüket óhajtják erkölcsösíteni, természetesen bírósági perekkel. Szegény Magyarország, szegény árva Európa, szegény emberiség!

            Hol élünk? Kik irányítják életünket? Mi ez az újabb "világfelfordulás"?! Megőrült az emberiség?

            Pedig Isten, vagy nevezzük akárhogy a "magasabb rendű lényt", az embernek tetsző, élhető életformát biztosít számunkra. Mivel az önrendelkezés és szabad útválasztás lehetőségét is biztosítja számunkra, magunknak kell rendet vágnunk a létezés kusza terepén.

            Lényeges gondolatom befogadása szempontjából, hogy különbséget tegyünk hit és vallás között. Minden vallás alapja egy magasabb szellemiség létének elfogadása, de ez hitté csak akkor válik, ha ez a földi lét napi gyötrelmeiben az emberi létezést segíti! Ha a hit a kételyek fenntartásának megalapozója, egyre erőtlenebb lesz, s újabb és újabb feszültségek forrásává válik. Mert a hitbéli ember nem csatározik, nem vívódik mások világnézetével, hanem belesimul a Teremtő kegyelmébe s meghagyja másoknak a "keresés kalandját", ami egyéni felelősség. Ám mindenkor bátran szól, ha az emberi létezést veszélyeztető, sátáni jelenségekkel szembesül. Tehát a hitbéli, hívő ember nem hallgathat, amikor a lélek kufárainak kártékony cselekedeteivel szembesül.

            Évekkel ezelőtt írtam a következőket, amikor Magyarországon több évtizedes szellemi elnyomás után lávaszerűen tört ránk a "szabad vélemény-nyilvánítás" időszaka:

            'Remélem, hogy a közügyek álruhájában nem szűk csoportérdekek jelentkeznek és a sokak által csak hirdetett demokráciát végre fölváltja a sokak által gyakorolt demokrácia. Hiszem, hogy  megvalósulhat  egy  olyan társadalom, ahol a szavak mindannyiunknak azonos jelentéstartalommal bírnak. Az "ügyes" nem ügyeskedőt, az "élelmes" nem élősködőt fog jelenteni. El kell jönnie annak az időnek, amikor az érvényesülés nem csak és kizárólag az "ismertség" alapján lesz lehetséges. Nem az lesz a "tehetséges", akinek ismeretségi csatornái kimeríthetetlenek, és nem az lesz a "demokrata", aki ezt leghangosabban hirdeti. Tudom, hosszú utat kell megtennünk, hogy emberileg élhető társadalomban tevékenykedjünk, sok-sok fájdalomban lesz még részünk, de nem adhatjuk fel! Tennünk kell érte, hogy ez bekövetkezzen.'

            Írtam ezt évekkel ezelőtt, s egy lényeges szempontot nem említettem. Hitbéli meggyőződés, más szóval "hit nélkül" nem megy! Mert hit nélkül nincs szolidaritás, szolidaritás nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül nincsenek testvéri kapcsolatok, s mindezek nélkül nincs Nemzet! Nemzet nélkül, nemzeti érzések hiányában nincs Haza! Haza nélkül nincs emberi társadalom!

            Ha hit nélkül akarunk szolidárisak lenni, szolidaritás (nemzeti összetartás) nélkül akarunk erkölcsi emelkedettségre lépni, homokra építkezünk. Mert hogyan lehetnénk mások érdekeinek megértői, mások érvényesülésének segítői, ha ezt saját érdekeink rovására, arról háborogva lemondva tennénk.

            Erről ezt írtam 1992-ben: 'A "magyarkodás" vádját megfogalmazók rádöbbenhetnének, mi a visszataszító gondolkodásukban. Úgy akarnak "világfik" lenni, hogy nincs alapjuk, amire építkezhetnének. Ez az alap a magyarságtudat! Mert ha tudom, hogy magyar vagyok, ismerem népem történelmét, tetteit, hagyományait és a velem egy nyelvet beszélők élethelyzetét, gondolkodását, akkor lehet belőlem világpolgár. De akik ma ennek tüntetik fel magukat, születési helyüktől jórészt távol élve, milyen alapon állnak? S miként van a magyarságtudattal a Magyarországon született ember? Neki nem kell tenni szinte semmit, hogy magyarnak mondja magát, alanyi joga, természetes állapot számára, hogy az. De az anyaországon kívül születettnek, elüldözöttnek, kitagadottnak nap mint nap tanúságot kell tennie magyarságáról. S ezt meg is teszik! Üldözve, sanyargatva, mindenükből kifosztva vallják, hogy Ők magyarok! Nem a hit által erősítve? Dehogynem! Mi más ösztönözné őket arra, hogy így cselekedjenek? Ők nem a "világfiság" bűvöletében élnek, egyszerűen csak nagyszerű emberek: magyarok! Bárhová vetette is őket a történelem forgószele. Olyan érzés rabjai, olyan kincs birtokosai, amely egy szóval így jellemezhető: magyarságtudat. S ez olyan talapzat, amely a "világpolgárok" számára fölösleges kolonc. Számomra az a döbbenetes, hogy a világpolgárok úgy akarnak mások testvérévé válni, hogy saját véreiket megtagadják!'

            Ha hitünk meginog, elerőtlenedik, erkölcsünk meginog, olyan útra lépünk, amely örvényszerűen sodor az emberi gyarlóságok kihasználóinak karjaiba. Itt jegyzem meg, hogy közel sem bizonyos, hogy ha valaki az "ellenségemet" támadja, az nekem barátom, vagy jóakaróm. Sőt az sem bizonyos, hogy az, aki az ellenfelemet sarokba szorítja, az harcostársam.

            Mostani felszólalásomban kevesebbet hivatkozom Jézusra, pedig ha a hitről beszélek és erkölcsünk lazulásáról, az Ő személye megkerülhetetlen. Az emberiség történelmében Jézus volt az első, mondhatni egyetlen, aki a "magasabb szellemi létből" emberré lett értünk, s kinyilatkozta nekünk, hogy a halál után is az élet vár reánk. Tehát az emberi létezés nem a "robotok kegyetlen harca", hanem egy minőségi állapot. Az emberi társadalom nem az erősek harca a gyengébbek ellen, nem darabszámra, harci erőre, erővel megszerzett és megtartott területekre és birtokolható javakra alapozódik!!

            A mai Magyarország sok sebtől vérzik. Sokan csak saját sérelmeiket sorolják fáradhatatlanul, s közben másokat nagyobb sérelem ér, amiről emberi tartásuk okán szót sem ejtenek. Környezetünk egy óriási zsibvásár jellegét ölti. Ebben nagyon jól érzi magát a zsivány, Lucifer ügynökei markaikat dörzsölik, éltető elemük ez az állapot. Miközben a nép a keresztfára feszített Jézus előtt zajong és azt igyekszik elhitetni vele, hogy az Ő szenvedése nem mérhető a tömegben zajongókéhoz, a háttérben az emberi létezés maradék feltételének felszámolása folyik. Pedig Jézus azért feszíttette magát a keresztfára, azért vette le a terhet a vállunkról, hogy a létezésünket ellehetlenítőkkel fel tudjuk venni a harcot. E helyett neki - az érettünk keresztre feszülőnek -, soroljuk sérelmeinket! A sátán pedig vigyorogva tekint reánk, az örök menthetetlenekre. Vegyük már tudomásul végre, hogy nem Jézusnak kell bizonygatnunk esendőségünket, gyarlóságainkat, önfejűségünket. Nem ebben kell egységesnek lennünk, hanem az ördögi terv meghiúsításában.

            Tisztelt Világtalálkozó! Mielőtt olyan színben tűnnék fel Önök előtt, hogy agitációs színvonalú hittérítést folytatok, utalni szeretnék felszólalásom témakörére. "Erkölcsünk züllött, mert hitünk erőtlen"! S mivel magam Jézus útmutatását követő ember igyekszem lenni, tanítását sem hagyhatom figyelmen kívül.

1993-ban, Húsvét alkalmából így írtam erről: 'Etika, erkölcs! Közéletünk sok jeles szereplője számára értelmezhetetlen fogalmak. Saját nagyszerűségük és nélkülözhetetlenségük tudatában, önhitten hangoztatják: "politikában és üzletben nincs értelme erkölcsöt kutatni, és számon kérni..." Ennek cinikus hangoztatása állampolgárok millióit idegeníti el attól, hogy felelősen állást foglaljanak az őket is érintő ügyekben. Az emberek gépiesen ismételgetik: "Én nem politizálok"! Tehát kijelentik, hogy önként és dalolva mondanak le sorsuk alakításának lehetőségéről? Ha ez így van, az több, mint riasztó! Mindezt azoknak a közszereplőknek és a közszolgálati feladataikat hamisan értelmező "hírformálóknak" köszönhetjük, akiknek egyetlen céljuk van csak: a személyes érvényesülésük és anyagi jólétük megteremtése; mindenáron! S számukra értelmezhetetlen, ha az etikára hivatkozva az erkölcsös viselkedésre szólítjuk fel őket.

            Ám "Jézus feltámadt"! Ez a rossz hír az erkölcs nélkül bóklászóknak! S ez nekünk, hitbéli embereknek életünk kőszikla alapja, rendíthetetlen bizonyságunk, soha ki nem csorbuló fegyverünk! Jézus az emberlét lelke, ki nem apadó forrása, erkölcsünk megalapozója. Erkölcs; az emberi létünk alapja. Tudatában kell lennünk, mik az emberlétünk törvényei, és azokat betartva kell élnünk. Esendőként oly sokat beszélünk erről, de oly sűrűn mellőzzük napi cselekedeteink során. Etika; létezésünk záloga. Figyeljünk hát Jézusra.'

            Miért erőtlenedett el a hitünk? Miért hallgatunk, ha nyilvánvalóan erkölcstelen cselekedetekkel szembesülünk? Miért bátortalanodunk el, ha arrogáns elutasításban részesülünk, amikor szóvá teszünk bármi visszatetszőt? Miért nyugszunk bele, amikor egy-egy cinikus megjegyzésben tudatják velünk, hogy olyan, mint erkölcs, nem létezik? Magam a hitem erősségére jellemző gondolatomat így fogalmaztam meg évekkel ezelőtt: 'A hitem a legbensőbb magánügyem. Ha hívő létemet hivalkodóan hozom mások tudomására, velük másféle nézetük, meggyőződésük miatt lekezelően bánok, akkor méltatlanná válok arra, hogy hívőnek mondjam magam. Ám azt nem hagyhatom szó nélkül, ha a hitem, hívő mivoltom miatt lekezelően bánnak velem, s pimaszul, arrogánsan, embertelen módon hitembe gázolnak! Ha a "semleges világnézetű" embertársam megköveteli, hogy tartsam tiszteletben "világnézetét", én szerényen csak arra kérem, ő szintén tegye ezt.' Ezt gondolom etikus viselkedésnek, erkölcsös magatartásnak, s ehhez a lelki erőt Jézus biztosítja számomra. Tehát a hit ereje a támaszom.

            Felszólalásomra készülve lapozgattam az elmúlt években megfogalmazott gondolataimat rögzítő könyvek és papírhalmazok lapjait, és sok olyan mondatra bukkantam, amelyek a jelen helyzetünkhöz vezető út kilométerkői. Az egyik ezek közül: 'Itt és most, Magyarországon a pénz az úr, és a pénzt hajszolók az urak!' Pedig oly sok, magát hívőnek hirdető képviselőnk van a Parlamentben, hogy az előbbi kijelentésemben megfogalmazottak akár rosszindulatú vádaskodásnak is feltüntethető. Bár így lenne, magamra vállalnám ennek összes ódiumát. Fájdalom, nem tehetem, hiszen napjaink legzaftosabb botránya, az "olajügy" olyan szennyes kiteregetése, amely igazolja régóta hangoztatott véleményemet; a bűnözés nemhogy elérte a képviselőket, hanem sok bűnöző ül a padsorokban, mentelmi joggal felruházva. Mindezt az olaj-ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság elnöke erősítette meg.

            Szinte unalomig ismételt kívánalom az "érinthetetlenek" részéről, hogy tessék bizonyítani az állításokat. S egy magát hívőnek mondó ember nem is teheti meg, hogy ártatlanokat vádoljon. Ezért azt állítom, ha egy társadalom felelős vezetői, választott képviselői nem lennének gyanúsíthatók, ha feddhetetlen életet élnének és a nyilvánosság számára érzékelhetően erkölcsös magatartást tanúsítanának. S ez sajnos, kevesekről mondható el közülük. Talán a hitükkel van baj? Vagy az erkölcsről alkotott elképzelés változott mára?

            Évekkel ezelőtti gondolataimat idézem ismét: 'Ismerőseim azt mondják, írásaimban sűrűn hivatkozom Jézusra! Nézetüket, véleményüket tiszteletben tartom, mégis úgy érzem, túl keveset idézem szavait. Ki mutathat utat rajta kívül ebben a sarkából kifordult világban?! Mindent ellep a szenny, az emberi önzés. A gyarlóság mindennapos, elnézendő cselekedeteket motivál, s mi, emberek nem tudjuk, miért ilyen elviselhetetlen az életünk. A napi létezésünket befolyásoló politikusaink azt állítják, hogy őket a jószándék vezérli, s inuk szakadtáig feszülnek, hogy nekünk jobb életet biztosítsanak. Olvasom, hogy az emberi elme "áldásaként" az orvosok már képesek megállapítani a néhány hetes magzat nemét! Mivel néhány országban a lányoknak "nincs értékük" - hiszen eladósorba érve elhagyják családjukat, s máshol hasznosítják munkaerejüket -, a leánymagzatot elpusztítják! Őket "nem érdemes megszűlni"!! Így aztán az így cselekvő országokban nő a férfiak létszáma. Akik házasulandó korba érve csak nagy anyagi áldozatok árán juthatnak feleséghez. Vagy egyszerűen elrabolják a lányokat. Nesze neked emberi elme!'

            Se hit, se erkölcs, csak a gépies, önző érdekek. Ez lenne a boldog emberi jövő? Vagy az, amelyet hazánk törvényhozói kiokoskodnak számunkra. Olyanok, akik nő létükre azt az eszement jogot hirdetik, hogy "a nő szabadon rendelkezik a testével, tehát maga dönti el, hogy a megfogant életet elpusztítja-e, vagy nem". Kikapartatja magából a felelőtlenül "összehozott" életet és erkölcsi érzéket mellőzve a szemétre dobja. Aztán csodálkozik, hogy ebben a nagy fene szabadságban örökre életunt, másokkal törődni képtelen, jobb esetben önző és törtető személyiségre tesz szert, amely ráadásul a lélek sérülése folytán állandóan áldozati szerepkörre kárhoztatja az így gondolkodó nőt.

            Pedig érzékelhetnék gondolkodásuk veszélyét az egyén korlátlan és felelőtlen "szabadságának" elhomályosult elméjű hirdetői. Hiszen a nő méhében fejlődő élet gond nélküli gyilkosai és lelkes követőik azonnal szembesülnek emberi korlátaikkal, amint hatalomra kerülnek. Mert ekkor hiába szajkózzák lelkesen, hogy "minden ember azt csinál, amit akar; születése okán"! Tapasztalják, hogy ez a nézetük legfeljebb egy nagy káosz kialakulásának mozgatórugója. Tehát ők lesznek a legnagyobb diktátorok, hiszen nekik csak az a szabadság, amit maguknak kikövetelnek. S a nő "testével történő szabad rendelkezés" biztosítói döbbenten tapasztalhatják, hogy olyan erkölcsi botlás támogatói, ami az emberi létezés alapjait rengeti meg. Mert a magzatától megfosztott nő soha nem tudja levetkőzni azt a bűntudatot, hogy a teremtés titkát derékba törte, tehát nem erkölcsösen cselekedett. Ilyen értelemben kijelenthető, hogy az erkölcs az élet Alfája és Omegája.

            S még nincs vége napjaink borzalmainak, az emberi elme teljes kificamodásának. A hit nélküli ember pimasz bohóságai, világismeretünk rohamos tempóval történő kitágulásának "vicces" jelenségei hökkentenek meg nap mint nap. Egy ember kinézetű UFO közli velem a képernyőről, hogy "csillagokat lehet venni"! Ő árulja, s nagy az érdeklődés, hiszen egy csillag megvásárlásával a vevő "az örök életet" birtokolhatja. A szépséges leány kinézetű lény bájosan közli még, hogy a "Valentin-nap" alkalmából az egymást nagyon szeretők korlátlanul és pénzt nem kímélve tolonganak nála (az Univerzum összes csillagának tulajdonosa nyilván), hogy "jó fekvésű csillagot" vásároljanak. A lány kinézetű UFO bájologva csacsogja, hogy egy nyugdíjas a "kevéske pénzén" vásárolt egy csillagot az unokájának, de volt olyan is, aki a már halott nagymamájának vásárolt... - A családom - rebegi szerényen a csillagokat árusító, leány kinézetű valami.

            Talán túl szigorú vagyok, amikor "leány kinézetű valaminek" jellemzem ezt a "nagyon vicces" leánykát. A viccért jó pénzt fizetőket már nem is minősítem! Hát erre jó az a korlátozhatatlan, teremtési csoda, az emberi elme? Föl sem mérik már, hogy ez a cselekedetük nem aranyos, nem vicces, nem "elmés", hanem egyszerűen vérlázító, gyalázatos és embertelen. Ide jutottunk a "nagy fene szabadságunkkal". Él még ember a Földön? Megtartó erő a "korlátlan lehetőségek" társadalma? Meddig züllünk még, meddig hagyjuk, hogy maradék emberi tartásunkat is elrabolják, az erkölcsöt a tűnt idők divatjának hazudják, és hogy hitünket egy olyan fajnak a tulajdonságaként emlegessék, amely egy "kihalt faj" sajátja volt!

            Embertársaim, ha valóban elhitetik velünk, hogy hit nélkül fennmaradhat az emberiség és züllött erkölcs közepette épül a "szebb és jobb emberi jövő", akkor megérdemeljük sorsunkat. De bizonyos, hogy a „pokol kapui" csak akkor tárulnak ki előttünk, ha hitünket veszni hagyjuk, s az erkölcsre magunk is csak vágyakozva tekintünk.

            Magyarország Szűz Mária országa. Ez sokak számára idegen gondolat, elutasítható kijelentés. Más hitbéli meggyőződés alapján lehet jelentéktelen. Ám az emberség, az emberi létezés szempontjából olyan világító fáklya, melynek lángja bevilágítja a világmindenséget és szívbéli elfogadása olyan melegséggel tölt el, mely kitart az öröklét kapujának bejáratáig. Akit eltölt az ebben való bizodalom, bizonyos lehet benne, hogy ezen a kapun bebocsáttatik.

            Ezért a magyarság számára nem marad más lehetőség arra, hogy tömegesen beléphessünk a kapun, mint a szilárd erkölcs és a még szilárdabb HIT

!

Budapest (Csepel), 2000. június 25.