TOMORY ZSUZSA

Mario Alinei nyelvész kilenc tudományos intézet tisztelt tagja, számos könyv és több, mint 200 nyelvészeti cikk szerzője. Az Origini delle lingue d’Europe két kötetben megjelent könyve és a tárgyunkat képező Etrusco: Uno forma archaica di ungherese, magyar kiadásban Ősi kapocs, A magyar-etruszk nyelvrokonság című műve az eddig elfogadott nyelvészeti keretek újraértékelését segíti elő.

Magyar kiadású könyve – a magyar olvasó megértési fokát emelni szándékozó – külön bevezetőjének lényeges pontjaiban a következőket mondja:

1. A magyar olvasótól távol áll az etruszkokkal kapcsolatos tárgykör, miután “magyar egyetemeken nem létezik etruszkológiai tanszék”, s ezért soha nem alakulhatott ki a tárgykörrel kapcsolatos “családias” kapcsolat.

2. Földrajzilag bizonyítottnak tekinthető az etruszkok kárpát-medencei származása.

3. “Természetesen a Kárpát-medencei-dunai népek még nem a magyarok!” (sic!)

4. A szerző kőkorszaki folyamatosság-elmélete (kontinuitás) szerint az uráli népek már a kőkorszak idején jelen voltak Európa keleti részén az utolsó jégkorszakban, amit a Kr.e. XIII. évezredbe helyez. Mindezen “finnugor” népek legkeletibb csoportja a magyar, s letelepedési területüknek az Ob folyó vidékét jelöli meg.

5. “…az uráli nyelv jelenlegi elterjedése tökéletesen megfelel az elméletünk által feltételezetteknek…” mondja a szerző. Az egyedüli kivétel a magyar, akik

6. “…a még nem végleges letelepedés időszakában különváltak a többi ugor népcsoporttól, hogy elfoglalják a Kárpát-medencét.”

7. Hatalmas ugrással ezen a ponton érkezik el a honfoglalás, illetve a kettős honfoglalás “vitatott kérdéséhez”.

8. A kőkorszaki műveltségek megértéséhez korunk két folytonossági elméletét (kontinuitás) emeli ki. Az egyik az író és a magyar kutatók által képviselt uráli elmélet, a másik az indoeurópai és altáji folytonosság-elmélet, melynek bővebb megértéséhez a www.continuitas.com honlaphoz utalja az olvasót.

9. Az indoeurópai és az altáji folyamatossági elmélet szerint “az indoeurópai népesség Európa nagyobb részének és Ázsia indoeurópai területének, míg az altáji népek Ázsia középső részének őslakos népe.”

10. Szerinte a két fent említett folyamatossági elmélet összekapcsolása új elképzelés kialakítását teszi lehetővé, mely segíti annak bizonyítását, hogy a magyarok az etruszkok ősei.

11. Az altáji elmélet szerint a török és a mongol népek a kőkorszaktól kezdve már Ázsia középső részén éltek, ahol “nemcsak a nagy műveltségek tartoztak az altáji nyelvhez, hanem azok az első lovas-harcos nomád népek is, akik időszámításunk előtti IV. évezredben Ázsia nyugati sztyeppéin és Európában tűntek fel.”

12. Ennek a kornak fémjelzett eseménye a ló lovaglásra való felhasználása, s a kurgán műveltségek kialakulása, melyeknek a túlnyomó része altáji népekhez, s a török nyelvcsoporthoz kellett tartozniuk.

13. Szerinte minden magyar olvasó előtt ismeretes, hogy milyen nagy hatást gyakorolt a török nyelv a magyarra. Példaként a következőket hozza fel:

b. Ezek a kifejezések megegyeznek az obi-ugor nyelvekben használt kifejezésekkel.

c. Más, a török (elsősorban csuvas) nyelvből kölcsönzött mezőgazdasági, társadalmi és politikai kifejezések viszont nem egyeznek meg az obi-ugor nyelvekben használt kifejezésekkel.

a. A magyar és az obi-ugor nyelvek a Kr.e. III. és IV. évezredben nyugat-Ázsia területén egységesek voltak.

b. Amikor a magyarok az obi-ugoroktól elváltak, ismét török hatás alá kerültek

c. A magyarok Kr.e. a III. évezredben érkeztek a Kárpát-medencébe és szerepük az etruszkok, ősvillanovaiak és villanovaiak kialakulásában kétségtelen.

d. A magyar hatás mind a szárazföldi, mind a tengeri úton érkező népesség esetében áll fenn.

e. További érintkezési terület a tengeri népekkel való találkozás alkalmával is lehetett. E “tengeri népeket” a magyar régészet is a II. évezred magyarjainak ismeri el, mondja Alinei.

f. Egy ilyen híres tengeri nép a tursha népcsoport, akik az egyiptomiakkal harcoltak. A Lemnos szigetén talált etruszk feliratok e találkozást valószínűsítik.

15. Az etruszkok két latin nevét -- a Tusci és Etrusci-t -- a latin nyelv kutatói a görög tyrsenoi névből származtatják. Alinei felteszi a kérdést, hogy mindezen nevek kapcsolhatók-e a turchi, török névhez. “Vagyis nem előzi-e meg az altáji vagy török eredetű törzsi nevek hosszú sorát, melyeket a történelem folyamán a magyarok adtak: magyarok, avarok, törökök, baskírok, hunok”, melyek mind altáji eredetűek.

“A török népnek tartott őskori magyarok” születését a bronzkorra teszi, midőn a kárpát-medencei ipar fellendülése megkönnyítette a terjeszkedést.

16. Nyelvészeti téren hivatkozik Massino Pallottino kutatásaira, mely csupán a nyelv belső szerkezetével foglalkozik (hermeneutikus, vagy kombinatorikus eljárás). Az így nyert eredményeket Alinei alapul használja fel, de innen egy lépéssel tovább megy amikor az etruszk nyelvnek más nyelvekkel való összehasonlításával foglalkozik.

b. hangsúlyt az első magánhangzóra teszi, “mint a magyar és a többi uráli nyelv”

e. nyílt szótagszerkezet jellemzi, amit magánhangzóra végződő szótaggal von össze

Alinei eme bevezető tájékoztatója rengeteg gondolatot vet fel a magyar és etruszk nyelvvel kapcsolatban, melyeket könyve további 500 egynéhány oldalán tárgyal. Miután nyelvünket, műveltségünket nem ismeri e kapcsolatok közelebbi megvilágítását csak hasonló nagy terjedelmű munkában lehet méltón megejteni. Jelen dolgozatom tehát csak a közelebbi megértés felé vezető utat és érintkezési pontokat körvonalazza.

Mielőtt ezt elkezdeném, rá kell világítanom a MTA külföldön eddig nem ismert magyarságellenes ténykedéseire, mely a Habsburg korszak óta töretlen vonalban hazánk szellemi és anyagi megsemmisítését igyekezik előmozdítani, s nem riadt vissza a számára hasznos bármely eszköz használatától. Ennek tárgyalása a magyar történelmi és nyelvi alapok megértéséhez feltétlenül szükséges. Bevezetőm tehát főleg a külföldi tudományos világ hazánkkal kapcsolatos eddigi nézeteinek újraértékelését teszi szükségessé. Történelemmel, nyelvészettel közelebbről nem foglalkozó honfitársaim további fejlődését segítheti elő.

Alinei bevezető soraiban is feltűnik már hazánk történelemtudományának, s ezen át egész nemzeti mivoltának megcsonkítása a Habsburg erőszakrendszer napjainkig való folytatásaként, s a tény, hogy ez az ismeret a nyugat előtt ismeretlen. Ezen irányzat népünk európai létjogosultságát akarta a történelem lapjairól kitörölni, s minden magyar múlt felé mutató emléket kitörölni. Az így nyert értesülések során mind a fiatal magyar tudós, mind az idegen kutató hamis alapokra volt kénytelen helyezni a maga kutató munkáját, s ezektől nem várhat az elfogulatlan kutató helyes eredményt. Ez az irányzat különösen nagy erővel képviseltette magát a XIX. században, midőn a Széchenyi István alapította, nemzetünk felemelkedését szolgálandó MTA a Habsburg erőpolitika eszközévé vált olyannyira, hogy az alapító támogatását hivatalos okiratban még életében visszavonta ezen intézettől.

Az ide erőszakkal kinevezett egyének idegenek voltak, idegen szellemiséget képviseltek és mindenben hazánk tönkretételének eszközei voltak. Például:

Ferenc József császár kitüntetett kegyence Wamberger Ármin – bár korábbi történelemszemlélete a valóság határain belül igyekezett mozogni – egy császárnál elköltött ebéd után a magyarok ázsiai eredetét kezdte hirdetni, s Árpád népének Kárpátmedencébe érkezését az összmagyarság megjelenésének feltüntetni.[1] Az ő, s a hozzá hasonló bécsi kegyencek munkájának gyümölcse szellemi tatárjárással volt egyenlő.

A feltétlen tárgyilagosságra törekvő olasz kutató megállapításaiban ez a MTA által keltett ködösítés, s mondjuk meg tárgyilagosan: fel nem ismert történelemhamisítás hullámai észlelhetők. Mindenütt, ahol múltunkról, nyelvünkről beszél, mindig csak feltevésekre, lehetőségekre támaszkodik – szükségszerűen, a fenti áldatlan állapotok következményeképpen – akkor, amikor a hivatalosan (MTA által) nem támogatott, de létező nyelvi és tárgyi bizonyítékok tömege állhatna rendelkezésére magyar nyelvünk és múltunk terén.

A fentebbi erősnek hangzó történelemhamisítás kifejezést a rengeteg hasonló esemény közül a következő esemény hozza emberközelbe. Radics Géza történészünk az Eredetünk és Őshazánk cimű műve (Második javított kiadás, kiadó: Hungarian Freedom Fighters Association of Chicago és a Kőrösi Csoma Sándor Society of Chicago) 19. oldalán a következőket mondja:

„A „délibábos” jelző ma is kijár azoknak, akik nem az Urál mögötti őserdőkben keresik a magyarság bölcsőjét. Jó példa erre Komoróczy Géza, az ELTE héber tanszék vezetőjének Sumer és magyar című munkája, melyben a szerző tollhegyre szúrt minden kutatót, akik a sumér és magyar nép esetleges kapcsolatainak kimutatásán fáradoznak. De milyen hiteles egy szerző, egy tudós, aki olyan kijelentést tesz, mint Komoróczy tett Chicagóban 1981. augusztus 22.-én? Előadását a következő mondattal vezette be: „A sumér-magyar rokonság kérdése akkor se érdekelne, ha az bizonyítva lenne.”

Ime a honi hivatalos tudósoknak a MTA által támogatott és felejthetetlen munkarendszere, mely a Habsburg rendszer felkent utódja, s az utána következő germán Drang nach Osten és a szláv terjeszkedéseket is elősegítő bajnoka.

A következőkben AIinei előszavának megállapításait szeretném közelebbről megvilágítani, ismét csak érintőlegesen. A tételek részletes kifejtése egy következő mű feladata. A továbbiakban Alinei nyelvész úr megállapításait dűlt betűkkel hozom, a magam észrevételeit a megkezdett betűrendszer folytatásával.

A magyar olvasótól távol áll az etruszkokkal kapcsolatos tárgykör, miután “magyar egyetemeken nem létezik etruszkológiai tanszék”, s ezért soha nem alakulhatott ki a tárgykörrel kapcsolatos “családias” kapcsolat.

Annak ellenére, hogy a hivatalos vezetés nem kapcsolódott be az etruszk, s a többi – most urálinak mondott – nyelv kutatásába, önzetlen, igazságkereső tudósok igyekeztek ezt a hiányt a maguk erejéből pótolni.

Az etruszk nyelvvel bőven foglalkozott Magyar Adorján, aki olasz nyelven írt és Olaszországban kiadott művében három olasz tájszólás etruszk gyökereit tárgyalja. Egyéb jegyzeteiben és főművében, Az ősműveltség-ben az etruszk nyelv alapjának az ősmagyar nyelvvel való kapcsolatát rendszerezi. Ez utóbbira bővebben kitérek a későbbiekben.

Dr. Varga Zsigmond az ókori keleti nyelvek kutatója a ragozó nyelvek rendszerét tárgyalja, különösen a sumir nyelvvel kapcsolatban, de meglátásai az etruszk nyelv megismerhetését is elősegítik.

Nt. Kur Géza Amerikában élő lelkész életét az etruszk nyelv kutatására fordította. Munkája zömmel és szükségszerűségből, a számára elérhető etruszk sírfeliratok megfejtésével foglalkozik. Félő, hogy életműve elveszik.

Dr. Baráth Tibor a magyar egytagú ősszavak kutatása során – bár hangúlyt a sumir és egyiptomi nyelvnek adva -- számtalan olyan szóelemre hívja fel figyelmünket, melyek az etruszk nyelv kialakulásával kapcsolatos. Gondolok itt különösen az utólsó jégkorszak elvonulása utáni népességcserék nyelviségének megállapítására.

Nt. nagyernyei Szabó Zoltán ötnyelvű, a magyarral rokon észak-afrikai nyelvekkel foglalkozó műve iránymutató az etruszk nyelv további kapcsolatai felé.

A bajorországi Schärdingben élő H. Zebisch német anyanyelvű mérnök a MTA. előtt is tartott előadást az etruszk nyelvről és írásról, s e nyelvet a magyarral rokon ragozó nyelvek családjába sorolta. A MTA nyelvészei munkáját nem támogatták, s az elhallgatás, nevetségessé tevés jól bevált fegyverét használták ellene.

Orbán Árpád Folio Hungarica, Déli magyar őshaza, az új délies, sokszöges, poligonális szórokonítási rendszer és diadalútja című műve a következő nyelveket hasonlította a következő csoportokra osztva:

A Sorbonne Egyetemen – a számítógép hőskorában -- végezett nyelvészeti kutatásának eredményei azt mutatják, hogy az angol nyelv 4% ősetimont, a latin 5%-t, a ma kihalt őstörök nyelv 25%-t, a magyar viszont 68%-t használ.

Műve befejező sorai a következők: “Könyvünk III. kötete ‘TÉTELEI’ veszik számba az ÚJ, SOKSZÖGES, KOMPLEX módszer további, tucatnyi tudományágba tartozó kútfős kincstárát, -- amit szintén ‘kihagyott, vagy megidomított’ csaknem teljes egészében a HABSBURGI imperialista ‘labancos, Halévy bibliakuatói’ 100 év alatt uralomra jutott, emelt érzelmi-előítéletes szellemiségtől megszabadulni nem tudó (sokaknál IDEGEN érdekeltségtől is terhes) Ó-KONZERVATIV ‘szakemberek’ sokasága.”

Műve 103. oldalán foglalkozik a magyar nyelv őstörökös (Altájias) nyelvfejlődési közösségű anyagának északias ügykezelésével és kiértékelésével. Ezen kiértékelések az idegen elkötelezettségűek tollából származnak. Íme Orbán néhány megállapítása:

Bárczy Géza nyelvész szerint nyelvünk csuvas jellegű török. Szerinte az ugyanezen időben mutatkozó iráni hatás megmagyarázhatatlan… Az onogurok alkalmasint a magyarok ősei. “A török iskolában (együttélésben) megedzve jutott el a magyarság a NOMÁD KULTURA FELSŐ FOKÁRA.”

Hajdu Péter nyelvész: “Óvatosan csak annyit mondhatunk, az UGOR KORI TÖRÖK jövevényszavakat átadó törzsek történelmileg MEG NEM HATÁROZHATÓK.

A török jövevényszavakkal kapcsolatban Orbán megjegyzi műve 109. oldalán: “A kazár-kor alatti 150-200 éves “törökös vezetés”, amit az ÉSZAKIAS irányzat fölemelt a magyar őséletben, sehogyan sem elegendő u.i. még az ÉSZAKIAS IRÁNYZAT által elismert 200-300 szavas őstörökös szókincs és jelentős nyelvszerkezet átvételére sem. Láttuk, hogy még a magyar ősnyelv LETELEPEDETT, FÖLDMŰVES, OSZTÁLYTÁRSADALMAS, ÍRÁSOS-TÖRVÉNYES kulturszókincse is nagyobb, mint az északias irányzat által elismert összes törökös rokonságú magyar szókincs. Ez a szókincs egyébként is nem NOMÁD nép nyelvének tartozéka! Már csak azért is tudománytalannak kell tekintenünk az északias nyelvészeti-őstörténelmi irányzatot.”

Földrajzilag bizonyítottnak tekinthető az etruszkok kárpát-medencei származása, s

“Természetesen a Kárpát-medencei-dunai népek még nem a magyarok!” (sic!)

A kárpátmedencei ősnép nyelvi, régészeti, néprajzi, s egyéb műveltségi hagyatéka mind a magyar nép itteni legkorábbi jelenlétét bizonyítja.

Régészeti vonalon most csak a bodrogközi ásatásokat említem meg[2], ahol a 6000 éves sírok lakóinak vérképe a mostani lakósság Rh negatív vérképével azonos, valamint az ugyancsak hatezer éves Vésztő-Mágori ásatásokat, ahol ezen hatezer éves folyamatos kárpátmedencei élet nyomait ringató földből kiásott szobrok a Debrecen környéki lakosság jellegzetes arcélét viselik, s e nyomok az avar-koron át napjainkba vezetnek töretlenül.

Az európai nyelvek fejlődési alaprétegében mindenütt a magyar nyelv átadó szerepe figyelhető meg, majd a műveltségi szavak sokaságában teljesedik ki. Szerény példaként most csak a korábban idézett Magyar Adorján levél nyelvészeti tartalmát ajánlom az olvasó figyelmébe, de hasonló nyelvi kapcsolatok ezerszámra találhatók Az ősműveltség című művében.

Tárgyi műveltség tekintetében fontosnak tartom az őskori ohábaponori (Erdély) ásatások anyagát, ahol többek között az ott élő ősló lesz tárgyunk szempontjából később fontos. Ugyancsak Erdély területéről indul útnak a székelyek kedves díszítő eleme, a kacskaringó minta, valamint a fokos és a kulacs a kora kőkorszakban, hogy az Égei szigeteken jelenjenek meg elsőként, majd innen az etruszk és kelta vidékeken is.

A szerző kőkorszaki folyamatosság-elmélete (kontinuitás) szerint az uráli népek már a kőkorszak idején jelen voltak Európa keleti részén az utolsó jégkorszakban, amit Kr.e. XIII. évezredbe helyez. Szerinte mindezen “finnugor” népek legkeletibb csoportja a magyar, s letelepedési területüknek az Ob folyó vidékét jelöli meg.

Az emberi művelődéstörténet egyetlen ága sem bizonyítja keleti jelenlétünket. Viszont minden jel – amint a fentiekben már említettem – a magyarság kárpátmedencei, s őseurópai jelenlétére utal. Minél mélyebben hatolunk be az időbe, térben annál közelebb kerülünk a Kárpátmedencéhez, s ottani ősjelenlétünkhöz. Kezdeteink című írásomban hozott kárpátmedencei őstelepek táblázatát ugyancsak mellékelem 2. szám alatt.

Egy nép műveltségének fokmérője írásbelisége léte, fejlettsége. A magyar írásbeliséget a Kr.e. 7000-ből származó tatárlaki táblák magyarul értelmezhető ősírása bizonyítja.[3] A táblák, az azt készítő eszközök in situ volta ezek kárpátmedencei eredetét igazolják. Torma Zsófia Erdélyben gyűjtött rovásírásos táblái ennek a kezdetnek további folyamatát képviselik, s mindezek a később kialakult rovásírásban állapodnak meg. A székely-magyar számrovás szerkezete bizonyítja, hogy az etruszk nép volt térségünkben ennek első átvevője némely értelmi eltolódással. A latin átvevők kezében a számrendszer írásának belső következetessége már teljesen semmivé vált. Az ide vonatkozókat 3. számú mellékletként csatolom. A magyar rovás további élettörténetéhez tartozik, hogy akkor, amikor a pápa és I. István király rendeletének következtében ezen írásokat el kellett égetni, s használatuk tiltva volt “pogányságuk miatt”, a hegyekben, elzárt körülmények között élő székely nép továbbra is őrizte és használta napjainkig. Tekintettel arra, hogy az elszigeteltségben élő, nem a tudós réteget képviselő népcsoport mentette át ezen írást azt jelenti, hogy őskorok óta írástudatlan ember a magyar műveltség keretén belül nem volt.

Azt is meg kell említenem, hogy bármely műveltségi termékről beszélünk, legyen az a nyelv, írás, népdal, népművészet -- és sorolhatnánk tovább – kialakulásukhoz évezredekre van szükség. Magyar nyelvünk hihetetlen bősége, írásunk tökéletessége egy évezredekre visszatekintő, letelepedett élet következménye.

Tekintettel arra, hogy nyelvünk ősszavai az európai nyelvekben bőven előfordulnak, a magyar nyelv és haza központi helyét bizonyítja. Éppen ezért a pre-villanovai nyelvet is már a magyar nyelvből származónak kell felismernünk. Ez az a pont, ahol a 2. pont nyelvészeti téren bizonyítható, s bizonyítható az is, hogy jóval a bronzkor előtt a magyar műveltség már megalapozott volt a Kárpátmedence területén.

Ezen nyelvészeti bizonyításokhoz szükséges a jelenlegi nyelvészet újraértékelése, s ma még általában nem használt, de több kutató munkája nyomán már teret követelő szógyök-rendszer felkarolása, valamint a Magyar Adorján által először használt nyelv-átadás-átvétel új rendszerének használata, mely a természeti ősszó és műveltségi szó nyelvi helyzetében rejlő meglátásokat rendezi. Ennek lényege röviden: csak természeti ősszóból származhat műveltségi szó. Ha valamely nyelvben nem található a természeti ősszó, csak a műveltségi szó, akkor ezen nyelv egy idegenből átvett szavával van dolgunk. Ezt közelebbről megmagyarázza a Kő szóval és az ebből származó műveltségi szavak – különböző nyelvekben való – megjelenését (ezt 4. sz. mellékletként csatolom).

Az írásbeliség tárgykörébe tartoznak a beszélő szobrok. Ezek között megemlítem a Tűzköves-i szobrot, melynek mondanivalója a következő:

A szobor széken ülő férfit ábrázol. Arca ék alakú. Vállán szike. Ruhája ék- vonalvezetésű. Az ék-szike-szék szógyök egyöntetűen székely népnevünket adja, mindezt a szobor készítésének idején, Kr.e. 4.500-ban.

Említettem, hogy nyelvfejlődéshez idő kell. Egy nyelv szóbősége is történelmi jelenlétének függvénye. Ezzel kapcsolatban könyvtárnyi anyagot lehet idézni. Nyelvünk egy hangból álló ősszavától[4] kezdve napjaink műszaki nyelvéig minden kifejezhető. A nyelvünket ismerő idegenek a legnagyobb elismeréssel hajolnak meg nyelvünk csodája előtt. Néhány ilyen nyelvünkkel kapcsolatos megállapítás:

Mezzofanti olasz nyelvtudós, aki ötvennél több nyelvet beszélt, s magyarul is tökéletesen megtanult a következőket mondta: “A magyarok nem is tudják, hogy milyen kincs rejlik nyelvükben.”[5]

Bowring angol irodalmár elsőként fordította angolra a magyar népköltészet remekeit. Nyelvünkről írt véleménye széles körben elterjedt, mely szöveg helyesbítésre szorul Dr. Végvári József szerint. Az általa felkutatott, nyelvünkre vonatkozó idézetet az ő fordításában hozom:

„A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.” John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, vi - (Dr Végvári József fordítása).

„Ennyi és nem több, de ez nem kevés”, állapítja meg Dr. Végvári József., majd így folytatja: „Az utána következő ’Bevezetőből’ (Introduction p. iv) kiderül például, hogy Bowring tökéletesen tisztában volt nyelvünk egyik alapvető vonásával: a gyökök és szóbokrok rendszerével, amivel ma nagyon kevés nyelvész van tisztában. Továbbá: a világon először ő adott ki nyomtatásban magyar népköltészetet. Bowring működését és magyar kapcsolatait Varannai Aurél írta meg — már amennyire ehhez hozzáférhetetett, ugyanis a Bowring-örökség sajnálatos módon zárolt.” (Debrecen, 1997. november 23. Dr. Végvári József.)

Talán a zárolt rész tartalmazza az eddig közkézen forgó idézetek szövegét is? Ki tudja. A jövő magyarságtudósai ezt is felkutatják majd. Meg kell említenem, hogy a British Múzeum irattárának zárolt részében vannak Körösi Csoma Sándor eddig még feldolgozatlan nyelvészeti művei is.

Fiatal tudósaink számítógépes segítséggel a magyar szókincs szinte csak csillagászati számokkal kifejezhető gazdagságát állapították meg.

Embertani szempontból bizonyíthatóan a Kárpátmedence biztosított ilyen folyamatos, békés életteret. Evan Hadingham, a Harvard egyetem embertan tanára azt állapította meg, hogy Középeurópa embere minden más behatástól mentesen, önmagából kiindulva érte el az embertani és műveltségi fejlődés ezen magasabb fokát.[6] Hadingham később tisztázza az általa említett „közép-Európa” földrajzi helyét, s azt a Duna völgyébe, Érd és Tata vidékére teszi.

A magyar ősregék e magyar eredet helyét a Csallóköz szigeteire teszik. Az emberiség ősemlékei megőrizték egy békés aranykor emlékét, melynek színhelyeként a Duna vidékét jelölik meg, s ma már ásatási eredmények hozzák felszínre igazukat. Innen ragadta el Heracles az élet fáját, s ültette el a görög szigeteken; a sumir Inanna ágyának fája is a Duna mellékéről került a termékeny félhold vidékére. Sanudo XV. század beli térképe e Duna menti helyet közelebbről is meghatározta: a Csallóköz szigetét nyomaték és biztos megértés céljából Európa-méretűre rajzolta, így jelezve az emberiség művelődéstörténetében betöltött fontos szerepét.

“…az uráli nyelv jelenlegi elterjedése tökéletesen megfelel az elméletünk által feltételezetteknek…” mondja a szerző. Az egyedüli kivétel a magyar, akik

“…a még nem végleges letelepedés időszakában különváltak a többi ugor népcsoporttól, hogy elfoglalják a Kárpát-medencét.”

Az itt kivételnek említett magyar nem vált el a 6. pont szerinti ugoroktól e “nem végleges letelepedési hely”-nél, s a különválás magyar részéről nem történhetett meg földrajzi otthonát figyelembe véve, hanem a Kárpátmedencei őshaza vándorlásra induló népfeleslege indult a Kárpátmedencéből a világ különböző részeire, pontosan meghatározható nyelvi összetételben, melyek alapja a magyar ősnyelvi csoportok gyökrendszere, mely pontos iránymutató. Ilyen különváló néptörzsek alapították a sumir, az egyiptomi, etruszk műveltségeket, hogy csak a legismertebbekről beszéljünk.

A sumir nyelvvel való kapcsolatunkat Dr. Varga Zsigmond, az ókori nyelvek szakértője kezdte kidolgozni, majd munkáját Dr. Bobula Ida folytatta, s Deimellel való gyakori levelezése e nézeteket szilárdította meg. Jelenkorunkban Dr. Gyárfás Ágnes, s Dr. Marton Veronika dolgozzák ki közelebbről ezen sumir-magyar kapcsolatokat.

A Dr. Gyárfás Ágnes elnök támogatásával jelent meg a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemének kiadásában Buróné Benedekfy Ágnes Egy titokzatos nép holt (?) nyelve: AZ ETRUSZK című műve, mely az eddigi magyar-etrusz kutatások ismeretében értékeli újra az etruszk írásos emlékeket. Egyik legfontosabb felismerése az eddig elfogadott etruszk ABC némely jelének átértékelése, s ennek segítségével a szövegek a mai magyar nyelven is érthető olvasása.

A magyar nyelv és műveltségi kör kárpátmedencei eredetével foglalkozott Grover S. Krantz, a Washington egyetem embertan tanára, ki egyúttal rendszerbe foglalta a műveltségi és nyelvi terjeszkedés alapelemeit képező csoportokat. Tizenkét nyelvágazatot ismert fel, s ezekből keletkezteti az eddig ismert európai nyelveket. Az európai nyelvszületés korszakát a mesolithikum előtti időre teszi kárpátmedencei székhellyel.[7]

Az európai nyelvek földrazi kialakulása című művében kifejtett elmélete következményeként az eddig Európa mostohagyermekeként kezelt magyarságban Európa műveltségalapító ősnépét ismeri fel. Szerinte az u.n. indoeurópai nyelvek igen későn alakultak ki Európában. Éppen ezért szókészletük 30 %-a nem indoeurópai eredetet mutat, s Európa korai térképein indoeurópai folyónevek nincsenek. Bennünket közelebbről a következő mondata érdekel: „....a görög nyelv tehát jelenlegi helyén Kr.e. 6500-ban, a kelta nyelv Kr.e. 3500-ban alakult ki Írországban. A magyar nyelv ősisége a Kárpátmedencében hasonlóképpen meglepő; úgy találom, hogy eredete a mezolitikumba vezet, a kőkorszakot megelőzve.” Továbbá: „Legalább is egy fontos pontnál a népvándorlás elmélete éppen a fordítottja az eddigi tételnek. Általában azt tartják, hogy az uráli magyarok a IX. században költöztek be a Kárpátmedencébe egy keleti területről. Én azt találom, hogy valamennyi uráli nyelvet beszélő csoport Magyarországból terjedt el, egy sokkal korábbi korban, az ellenkező irányba.”

Krantz szerint egyes tájak tájszólásainak hálózata az egymás közelében élők számára érthető. Az érthetőség az egymástól való távolsággal egyenes arányban csökken. Szerinte 10.000 évvel ezelőtt egész Európa és a Közép Kelet egyetlen nyelvjárási hálózat volt, s e nézete teljesen egybe esik Magyar Adorján, Dr. Baráth Tibor történészeink korábbi meglátásaival.

Krantz elmélete a népvándorlást csak a népfelesleg levezetéseként fogadja el. Szerinte minden nép ott született, s alakult nemzetté, ahol jelenleg is zömmel van jelen. Száz évvel ezelőtt Magyar Adorján – nyolc nyelv, s a magyar néprajz, zene, műveltség ismeretében – megállapította, hogy minden műveltségi termék eredete helyén marad fenn legtovább. A történelem színpadáról látszólag letűnt műveltségek – a magyarból átvett – alaprétege hazánkban, a Kárpátmedencében továbbra is fellelhető.[8]

Ősnyelvünk nyomai világszerte megtalálhatók, s távoli földrészek földrajzi nevei is megőrizték e nyelv valahai szerepét kialakulásuk korszakában. E földrajzi helyek ezerszámra való feltérképezését és azonosítását Dr. Vámos Tóth Bátor és munkaközössége végzi.

A magyar nyelv széles földrajzi síkon és időben az őskorok mélyéig mutató jelenléte egy valahai egységes világnyelv létéről ad tanúbizonyságot, s a magyarban ennek egyedül túlélő képviselőjét ismerjük fel.

Fentiekre való tekintettel a honfoglalás “vitatott kérdését” az ősidők óta a Kárpát-medencébe való folyamatos hon-visszatérések oldják meg, melyek egyik késői hulláma az Árpáddal beérkező népek visszatérése. Bővebben ezzel Radics Géza munkái foglalkoznak. Hasonló honvisszatérésnek számítható az 1956. történelmi kényszere alatt elmenekülő magyarok jelenlegi visszatérési hulláma.

Ezen pontig terjedő, Ázsiával, s a török együttéléssel kapcsolatos elméletek alapjait feltevések láncolata képezi csak.

Szerinte a két fent említett folyamatossági elmélet összekapcsolása új elképzelés kialakítását teszi lehetővé, mely segíti annak bizonyítását, hogy a magyarok az etruszkok ősei.

A kárpátmedencei őshonosság nyelvi-tárgyi-műveltségi nyomai teszik az etruszk és a magyar nép korai kapcsolatát kézzelfoghatóvá.

Az altáji elmélet szerint a török és a mongol népek a kőkorszaktól kezdve már Ázsia középső részén éltek, ahol “nemcsak a nagy műveltségek tartoztak az altáji nyelvhez, hanem azok az első lovas-harcos nomád népek is, akik időszámításunk előtti IV. évezredben Ázsia nyugati sztyeppéin és Európában tűntek fel.”

Műveltség, írásbeliség kialakítása csak békés, letelepedett körülmények között lehet. Ha magyarságunk lovas-harcos nomád életet folytatott volna, soha nem beszélhetnénk – például – az etruszk-magyar leszármazási vonalról, aminek egyik fénypontja írásunk átadása.[9]

Ennek a kornak fémjelzett eseménye a ló lovaglásra való felhasználása, s a kurgán műveltségek kialakulása, melyek a túlnyomó részt altáji népekhez, s a török nyelvcsoporthoz kellett tartozniuk.

E tétel csupán feltételezéseken nyugszik, s a török nyelvcsoporttal való kapcsolatunkat a nyelvi részben tárgyalom.

Szerinte minden magyar olvasó előtt ismeretes, hogy milyen nagy hatást gyakorolt a török nyelv a magyarra. Példaként a következőket hozza fel:

b. Ezek a kifejezések megegyeznek az obi-ugor nyelvekben használt kifejezésekkel.

c. Más, a török (elsősorban csuvas) nyelvből kölcsönzött mezőgazdasági, társadalmi és politikai kifejezések viszont nem egyeznek meg az obi-ugor nyelvekben használt kifejezésekkel.

A korábbiakban említettem Gosztonyi elemezését a török nyelvhatásokkal kapcsolatban, mely szerint a – hozzáteszem: feltételezett – török-magyar együttélés ideje nem volt elég bármi jelentős nyelvi kapcsolat kialakítására. Ugyancsak meg kell említenem, hogy a MTA. védnöksége alatt készült magyar nyelvtörténeti szótárok kendőzetlen igyekezete minden magyar szót idegenből való származtatása. Ide tartozik például a csizma szó, mely szerintük török jövevényszó; a baj csak az, hogy a töröknek csizmája nincsen, csak papucsa, s így valamikor régen ki kellett találniuk egy olyan szót, mely a magyar csizma szó fogalmát fedi csak azért, hogy azt nekünk átadhassa... E nyelvtörténeti szótár szláv “jövevényszavai”, ahova a legtősgyökeresebb magyar ősszavakat is sorolták, csak a Kárpátmedencével határos szláv területeken találhatók e nyelvekben, de a távolabbi, például oroszországi szláv területeken már nem. Ez az átadó-átvevő nép fogalmáról alkotott képüket gyökeresen megváltoztatja. A török, elsősorban a csuvas nyelvből, valamint az obi-ugorból származtatott szavakból nem említ meg Alinei néhány példát. Ennek megtörténtekor viszont könnyű választ adni. A török és egyéb jövevényszavak ügyével napjainkban Dr. Marácz László foglalkozik, s munkái bő felvilágosítással szolgálhatnak.

g. A magyar és az obi-ugor nyelvek a Kr.e. III. és IV. évezredben nyugat-Ázsia területén egységesek voltak.

h. Amikor a magyarok az obi-ugoroktól elváltak, ismét török hatás alá kerültek

i. A magyarok Kr.e. a III. évezredben érkeztek a Kárpát-medencébe és szerepük az etruszkok, ősvillanovaiak és villanovaiak kialakulásában kétségtelen.

j. A magyar hatás mind a szárazföldi, mind a tengeri úton érkező népesség esetében áll fenn.

k. További érintkezési terület a tengeri népekkel való találkozás alkalmával is lehetett. E “tengeri népeket” a magyar régészet is a II. évezred magyarjainak ismeri el.

l. Egy ilyen híres tengeri nép a tursha népcsoport, akik az egyiptomiakkal harcoltak. A Lemnos szigetén talált etruszk feliratok e találkozást valószínűsítik.

m. A magyar és az obi-ugor nyelvek a Kr.e. III. és IV. évezredben nyugat-Ázsia területén egységesek voltak.

n. Amikor a magyarok az obi-ugoroktól elváltak, ismét török hatás alá kerültek

o. A magyarok Kr.e. a III. évezredben érkeztek a Kárpát-medencébe és szerepük az etruszkok, ősvillanovaiak és villanovaiak kialakulásában kétségtelen.

p. A magyar hatás mind a szárazföldi, mind a tengeri úton érkező népesség esetében áll fenn.

q. További érintkezési terület a tengeri népekkel való találkozás alkalmával is lehetett. E “tengeri népeket” a magyar régészet is a II. évezred magyarjainak ismeri el.

r. Egy ilyen híres tengeri nép a tursha népcsoport, akik az egyiptomiakkal harcoltak. A Lemnos szigetén talált etruszk feliratok e találkozást valószínűsítik.

A 14. pont felsorolásában ismét az obi-ugor és török között vergődő magyarok képét vetíti elénk. Kárpátmedencébe való érkezésünket a Kr.e. IV., vagy III. évezredre teszi, mely évszám az írásbeliség és nyelvkialakulás terén említettek tükrében igen késői szám: Kr.e. 7,000-ben már saját írásbeliséggel rendelkeztünk a Kárpátmedencében, s ennek kezdete őskorokba vezet.

Az “m” pont szerint a magyar és az obi-ugor nyelvek a Kr.e. III. és IV. évezredben Nyugat-Ázsia területén egységesek voltak csupán odáig fogadható el, hogy magyari törzsek töredékei ezen időben lehettek Ázsia területén, de még erről sincsenek bizonyítékaink.

A tengeri népek magyarral való kapcsolatát hivatalos történelem tanáraink gondosan elhallgatták, viszont önálló kutatók munkája szépen körvonalazza az e név alatt meghúzódó magyari törzsek kilétét, ezek között első sorban a jász és pannon népeinket.

Alinei szerint az etruszkok két latin nevét – a Tusci és Etrusci-t – a latin nyelv kutatói a görög tyrsenoi névből származtatják. Alinei felteszi a kérdést, hogy mindezen nevek kapcsolhatók-e a turchi, török névhez. “Vagyis nem előzi-e meg az altáji vagy török eredetű törzsi nevek hosszú sorát, melyeket a történelem folyamán a magyarok adtak: magyarok, avarok, törökök, baskírok, hunok”, melyek mind altáji eredetűek.

“A török népnek tartott őskori magyarok” születését a bronzkorra teszi, midőn a kárpát-medencei ipar fellendülése megkönnyítette a terjeszkedést.

Az etruszkok két latin nevét – a Tusci és Etrusci-t – a latin nyelv kutatói a görög tyrsenoi névből származtatják. Alinei felteszi a kérdést, hogy mindezen nevek kapcsolhatók-e a turchi, török névhez. “Vagyis nem előzi-e meg az altáji vagy török eredetű törzsi nevek hosszú sorát, melyeket a történelem folyamán a magyarok adtak: magyarok, avarok, törökök, baskírok, hunok”, melyek mind altáji eredetűek.

Az etruszkok Tusci, Tyrsenoi, stb. neveinek bővebb magyarázatát a nyelvészeti részben tárgyalom bővebben. Alinei feltételezése e név első megjelenésével kapcsolatban igen helyes, melyet a név alaprétegének értelmezése világít majd meg közelebbről.

“A török népnek tartott őskori magyarok” születését a bronzkorra teszi, midőn a kárpát-medencei ipar fellendülése megkönnyítette a terjeszkedést.

Itt hozzá kell tennünk, hogy mielőtt a bronzkor ipara fellendülhetett volna, az ott élő társadalom hosszú letelepedésének függvénye volt ezen ipar és előzményeinek kialakulása. Tárgyi ismereteink között ismeretes, hogy a világ fémkorszakai a Kárpátmedencében kezdődtek[10]. A fémek és kidolgozásuk alapszavai magyar gyökökre vezethetők vissza.

A “hivatalos” nyelvészet nyelvünk – az indoeurópai nyelvektől eltérő – alaptulajdonságait nem kutatta, nem tárgyalta eddig. Szóhasonlítási módszerei a 19. század kezdő tipegéseit állandósította, s ezért a világ nyelvészeti tudománytárát megfosztotta önmegismerésük felé vezető útjuk felfedezésétől. Ezen alaptulajdonságokat részletesen Szerves magyar nyelvtudomány[11] című művemben tárgyaltam. Jelen dolgozatomban csak a felhozott szavak eredetét, hovatartozását megvilágító kérdésekkel kapcsolatos magyar nyelvészeti tulajdonságokat hozom fel.

Ezek között első sorban a magyar gyökrendszerről kell megemlékeznünk, melyek mindegyike egy-egy népi tájegységünk gondolatvilágának tükre és kifejezője. Magyar Adorján 16 ilyen nyelvi egységet ismert fel, melyek mindegyike egy-egy mássalhangzós gyök keretén belül fejezte ki az Istennel, élettel és megélhetéssel kapcsolatos szavait.

Itt meg kell említenem, hogy a fent felsorolt nevek az őstörzsi elnevezések alapvázai csupán, s számtalan egyéb név, illetve gyök tartozik ide. Azt is hangsúlyoznom kell, hogy mindezen nyelvi őstörzsek – nevezhetném mássalhangzós csoportoknak is, de a nyelvfejlődés lényegét hagynám ki ezen tettel – mind a magyar műveltségi és nyelvi kör részei olyan korból, amikor még csak Isten és embere jelent meg a történelem színpadán. E törzsek a későbbi fejlődés során kialakult nemzetek alkotóelemeivé váltak, néha megtartva az őstörzsi nevet is, de ezek semmiképpen nem azonosíthatók a jelen politikai képleteken belül élő, hason nevet viselő nemzettel. Közelebbről: a mai Törökország népének valahai alkotóeleme az őstörök nyelvi csoport is volt, de nem a kizárólagos alkotója. Viszont a Bizáncban megjelenő turk kifejezés a még őstörzsi múltját őrző magyari (és nem török!), magyarul beszélő népcsoport neve.

Ezen őstörzsi alkotóelemek a világ minden nyelvében megtalálhatók; kérdésünk itt csak az lehet: mely őstörzsek jelentek meg egy-egy nép műveltségében, s milyen százalékban. Leggyakrabban, s általában a legnagyobb százalékban a szemere gabonatermelő ősnép képviselteti magát e vándorműveltségekben, akaratlanul is alátámasztva Grover S. Krantz elméletét, mely szerint térhódításra az idő és gabonafelesleggel rendelkező földművelők indulhattak a legkönnyebben. Ezen őrtörzsünk különösen a Kárpátmedencétől távolabb eső területeken érzékeltetik hatásukat. A Kárpátmedencéhez közelebb eső területekre kisebb számú csoportok terjeszkedése is lehető volt. Ilyen az etruszkok esetében az őstörök nép terjeszkedése.

Alinei feltételezése az etruszkok saját nevének ősi eredetével kapcsolatban igen helyes, s ide, ezen őstörök szógyökhöz vezet vissza.

Ugyancsak meg kell említenünk a magyar szómegfordítás törvényét, mely a hím és nőneműség, illetve az erő és anyag kapcsolatának kifejezését szolgálta valamennyi nyelvi őstörzsünknél, kivéve az őstörök csoportot, ahol a hímneműség kifejezői a mély (a, o, u) , a nőneműség kifejezői a magas (á, é) magánhangzók voltak. Átvevő társadalmaknál ezen törvényszerűség már elhomályosult, s használatuk gyakran helytelen. Tér szavunk két kiterjedésű, tár szavunk három kiterjedésű fogalmat jelenít meg.

Őstörök törzsünk része volt a most sumirnak nevezett, Oppert által a szkita törzsek közé sorolt népnek, a szemerével együtt. Nevüket sok más között Ur városa őrizte meg, melynek alapítói voltak, s valóban számos bika-, illetve turka-dísz került elő e területről. Egy zenedoboz fedőlapjának rajza Ur-opát jelképezi két turka (bika) között[12].

Magyarországon beírták nevüket a következő földrajzi helyekre: Tur folyó, Turján, Durján, ami túrt várat, földvárat jelentett Túróc, Túrkeve, Dorog, Dorozsma, Szatmár megyében Túrvékonya, Túrmező, horvát nevén Turopolje.

Tűringiában a türingek őstörök nép. Turinheim, Turingheim is nevüket őrzi.

Dürkheim (Bajor), a város címerében két pár tükörképes tulokszarv van

Svájc és Itália között mozgó etruszkok a következő helynevekben örökítették meg jelenlétüket:

Raetia (svájc egy területe, mely Tirolt is magában foglalta), lakóit az etruszkokkal rokonnak tartották. A rét szó az őstörök törzsek nőelvi csoportjára utal. Raetiában Kr.u. II. évszázadban még beszélték az etruszk nyelvet.[13]

Razenna neve is nőelvű. Magyar Adorján kutatásai szerint a mai rétoromán, ladins és furlán nyelvjárások alapja etruszk. Razenna az őstörökök jelképes virágának, a rózsa, sőt ezt megelőzően a sár = fény szó rokona.

Az etruszk népnévnek turusk változata is volt; a népnév „isk” része a mai magyar „i”, mely a következő változatokban ismert a történelemből:

A németben ez az “isk” rag „isch” változatban él. (Ungarisch, stb.), a szláv nyelvekben –szki, –icki, –szko, –szka ragként jelenik meg.

Torino, vagy Turin, rómaiak idején Taurinum, vagy Taurasia, címere a bika.

Trója városának turka-tülkös építkezése ismert. A Magyarország-i Torja, Torda ugyanezen szócsoport része. Torja szavunk forgást jelent. Trója alapítója Dardanos volt, az ő neve is őstörök szócsoportu. Diocletianus római császár Erdélyben alapította meg Dardaniát.[14]

Az etruszk Turán, Tezan istennő nevének fordítottja: rét, retenna, razenna egyúttal népnevük is. Turán istennő legősibb ábrázolása szerintem a Lauseli Vénus néven ismert, 35,000 éves dombormű, melyen egy női alak turka tülköt tart jobb kezében. E dombormű keletkezésének idejében terjedtek el a szarvasmarhák ezen a vidéken, állapította meg az ezt kutató szakember.[15] A híres etruszk bronztükör szövege említi Tezán istennőt, aki ugyancsak Turánnal azonos.[16]

Az olaszok az etruszkokat toscano, tosco és tusco néven nevezik. Van torkán, torko, turko, török változata, s a mai törököket is turco néven nevezik.

A latinok terra szava ide vezethető, s az őstörök tér, tár önmagába záruló kör szava.

Egyiptomi iratok rotennu népről és Sziriában Ruten országról beszélnek.

Mindezen hely és népnevek közös nevezője a T-R szógyökű őstörök nyelvi törzs felismerhető jelenléte.

A görögök által Tyrsenoinak nevezett etruszk nép éppen olyan őstörök nyelvi alapokra tekinthet vissza, mint a fenti Turán, Tezán istennő, s az ő törzsi nevüket őrzi a Tyrréni tenger, Toscánia is.

A T-R szócsoport T-L-es lágyult változata is jelen van nyelvünkben. Ell, elleni születéssel és vízes elindulással kapcsolatos, s ide tartozik lét szavunk is, valamint – értelemelcsúszással – a Léte folyó neve is. Nálunk lőre, lötty, stb. szavak hordozzák a vizesség fogalmát, valamint a ladik, a vízen közlekedés edénye.

Kis Ázsiában Lydia ország és Líd nemzetben ma is tiszta török a lakósság, s valahai őstörök kapcsolatait visszhangozza. Alinei egy. tanár úr meg is említi Herodotost a Lydiából Tyrsenos vezetésével érkező etruszkokat, ahol mind az ország, mind a nép neve ugyanazon őstörök T-R szócsoportú.

A ma már nemzeti hőssé alakult ősi fő és napistenségek nevei közé tartozik az észt Toll; apa és fia azonos névvel jelenik meg némi nyelvromlás következtében. Apa, az Öreg Isten neve mindig egymássalhangzós, s így Ol-nak kellett lennie valamikor. Minden valószínűség szerint ebből alakultak a későbbi, öregséget jelentő szavak, mint a német Alt, az angol old. Toll a napisten, illetve fiúisten neve.

Tell Vilmos regéje Svájc Uri kantonjából származik, mely mai napig is teheneiről, turkáiról híres.

Ugyancsak meg kell emlitenünk az angolok által megőrzött Artur leganda hősét, aki maga is egy valahai hason nevű napisten nevét hordozza, kinek visszatérése az őstörök tár-tér szócsoportja szerinti visszatérést helyezte a róla emlékezők figyelmének központjába. Alinei egy. tanár úr szerint a kard a kárpátmedencei bronzkor terméke. Maga a kard szó a kar+d eredetre megy vissza, mely szerint a kard a kar része. A lovagkori címerek kardot tartó karjainak ez az értelme.[17]

A fenti napistenségek valamennyiének hatalmas rúd volt a birtokában, vagy valamely más döfő, döngető szerszám, fegyver, mely férfierejük jelképe volt.

Ezen rövid bevezető után Alinei könyvének néhány részével foglalkozom. Először a természeti ősszavak birodalmába tartozó szavakból emelek ki néhányat, e tanulmány kereteit figyelemben tartva, majd a szerző által hozott műveltségi szavakkal. Ez utóbbiakkal kapcsolatban meg kell említenem, hogy mire egy nép a társadalmi rendeződés magasabb fokát éri el, s az itteni tisztségviselők hatásköre és tisztségneve állandósul, sok ezer évnek kell eltelnie. Ha az Alinei által a kárpátmedencéből származtatott villanovaiak e műveltségi szavakat a Kárpátmedencében élőktől vették át, akkor ezek magyar nyelvűek voltak. Éppen ezért a 3. pont kerek-perec kijelentése, hogy “Természetesen a Kárpát-medencei-dunai népek még nem a magyarok!” nem csupán megkérdőjelezhető, de elvethető. (A kiemelés tőlem.)

A szerző e szó értelmezésében felhozza a határ, a terület és tartomány szavakat. Ezeket azonosítja a magyar rész szóval, ami valaminek a részét jelenti, valamint a darab, adag, értelmet is hordozza.

Az itt felhozott Rasna-hoz hozzátehetem az etruszk tarkste (vásártér) szót, mely későbbi névadója lett a Rétiától délre fekvő Triest városának, melynek régi neve Tergeste, Tergesta, melynek neve helyesen Tarkaszte lett volna, a mássalhangzó torlódás elkerülése végett.

Mindezen szavak és településnevek a T-R szócsoportba tartoznak, s bizonyos feltételek mellett egymás tükörképes változatai is (Tergeste – Rétia).

Tér, tár nőiségi szavak, melyek mindig területet, s befogadóképességet jelentenek, s mindig magas magánhangzóval képzettek. A határ, terület és tartomány ezen alapon nyugszik a terem, terület szavakkal együtt.

A rét, rész jelent teret, s valaminek a részét is, s a tér szó megfordított alakja.

A túr, tűr, tor ennek hímséget kifejező változata és erőt, mozgást kifejező szó.[18]

“A magyar/meger szóösszetétel első része, azaz a mag-/meg- nincs már jelen a magyarban, hacsak nem mese alakban (ez a forma más ugor nyelvekben is előfordul.)” – mondja Alinei. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy a mesét felkapva a MTA. felé fordítsuk a kutató tekintetét. Ugyanitt a meχ szót magyarnak fogadja el, eredetét tekintve viszont a mansi felé fordul, s “egyetlen ugor” szóként kezeli. Itt meg kell említenünk, hogy az Aegei szigeteken Heraklest Makar és Mag néven is említik. Főniciában a földművelést tanító istenség neve is Mag.

A fenti táblázatban már találkozhatunk a máig is erősen használt mag alapszó népnevünkkel való kapcsolatára, mely az ősmagyar M-G szócsoportba tartozik, s következő eredetre vezet vissza:

mén hímló, az örökké vándorló hold jelképe. Innen a germán Mond, moon, stb., s az olasz mendicare (járás, vándorlás).

A fent említett mese a gabonatermelő szemerék Sz (és a többi sziszegő hang) – M szócsoportjába tartozik, amit itt most nem tárgyalok, csupán annyit említek meg, hogy a Kárpátmedencéből való terjeszkedés következtében beálló vándorlások során majdnem mindenütt megtalálható e népcsoport neve és szótárának egy-egy része.

Az ugyancsak e gondolatkörben említett kom, kum szavak eredője az őskun K-N szócsoport kan szava, mely egyetemes hímséget jelent.

E címek alatt a következő mondatot találjuk: “…Ez egyrészt megmagyarázná az etruszk magyarrá fejlődését…” E magyarrá fejlődés örökléstani lehetetlenség, de ilyen kísérletre az etruszknak szüksége nem volt, hiszen születése pillanatában az ősmagyari őstörök műveltségi kör része, s addig, s annyira maradt meg magyari törzsnek, amennyire megőrizte ezen ősi örökséget.

Vándorlások és idegen hatások ezen ősi hovatartozás emlékét gyengíthették, de teljesen kitörölni nem tudták. Bizonyíték erre a korábbi fejezetben említett meχ szó, amit népnévként használtak, s a szerző a magyar népnévvel azonosította. Képzőművészetükre jellemző az apró aranygömböcskékkel való díszítés alkalmazása, amit még a XX. században sem tudtak előállítani, s a valahai magas fokú fémművesség bizonyságai. Ezek pontos leírása az Illustrazione Vaticana 1937. június 1-15., 11. sz. füzet 486. oldalán található. De e gömböcskék – én mag-mintáknak nevezem – bizonyítják azt is, hogy készítőik magyar hovatartozásúaknak vallották magukat, hiszen az ősi ásatások anyagában mindenütt ezen mag-díszeket találjuk kárpátmedencei és környéki sírok anyagában.[19] E magminták szóbeli értelmezése: magyar, magyari, aminthogy ezen tizenhat nyelvi őstörzs önmagát magyarinak vallotta, s itt látjuk, az etruszk is.

A korábban idézett Bowring volt az első nyelvtudós, aki a magyart ősi gyökérnek ismerte fel, s ezen meglátását azóta ezernyi nyelvészeti és egyéb tudományos adat (régészet, néprajz, stb.) támogatja. A manysi, hanti, vogul és egyéb nyelvek is innen eredtek, s ugyanaz áll fenn az ő esetünkben is, mint amit az etruszkokkal kapcsolatban már elmondtam. Az itt említett német Lautverschiebung fel sem hozható, hiszen a magyar hangzórendszerhez hasonló a tőle elvált nyelvcsaládokban vagy egyáltalán, vagy csak igen kis mértékben található.[20] A magyar magánhangzórendszer viszont az őt övező indogermán/indoeurópai nyelvekben nincsen meg, mint például a T-R szócsoportunknál, ahol

magánhangzók jelzik a hőmérsékletváltozásokat a hideg és az izzás hőfokai között,

Folytathatnám a sort, de inkább a Szerves Magyar nyelvtudomány című művemhez utalom az olvasót. Annyit viszont ki kell emelnem: Magánhangzók képviselik és alkották az emberiség első, érzelmi nyelvét.

E fejezetcím alatt tárgyaltak közül most az AIS, EIS és származékaik “isten, istenek” címszó alattiakat vizsgálom.

Alinei tanár úr igen helyesen állapítja meg, hogy a magyar “is” az “ős” régi alakja. Az ezután következő feltételezése, mely szerint az is tőhöz idővel a –t és an –n- kicsinyítő képzőkkel alakul ki az Isten szó nyelvtörténeti szempontból helytelen. A magyar hitvilágában az Isten tevő, alkotó szerepet töltött be, s Őt a kora XV. századból származó Bécsi Kódex Tenő-nek hívta.[21] Alinei feltételezi, hogy az ős – a latin, finn, s uráli nyelvek tükrében valaha “dédapa” lehetett. Itt fel kell hoznom az indoeurópai – tehát a jelenleg elfogadott – nyelvészetben nem létező ősmagyar nyelvészeti szabályt, mi szerint az egytagú, egymássalhangzós szavak az ős-teremtés korát idézik, s későbbi nyelvhasználattal, az Öreg, tehát Örök Isten nevét jelentik. Az ős fogalma az egyetemességet tükrözi, az ősapai szerep már anyaghoz kötött. Ez a megkülönböztetés az idézett nyelvekből már kikopott, de jelen van az átadó magyar nyelvben.

Ezen etruszk szót a magyar édessel kapcsolja össze. Meglátása helyes, hogy az édes gyakran helyettesíti az édesanya szót. Ez viszont nem azért történt, mert az édes egymagában is anyát jelent, hanem az édesanya szót rövidítve jeleníti meg a szó használója. Istenre – e valóban hímségi fogalomra -- is gyakran alkalmazzuk az édes jelzőt: Édes Istenem!

Megjegyzem, hogy a magyar anya szó az “a” őshanggal és az anyagiság “n” hangjával képezett fogalom.[22] E nyelvi rendszer például a ma sumirnak nevezett nyelvben már elcsúszott Anu nevében, ki férfiistenség.

A magyar ez és származékszavaival foglalkozva megállapítja az író, hogy “az ősmagyarban kifejezetten gazdag volt a névmások rendszere.” Gazdag nyelv kifejlődéséhez idő kell, s szókincsének nagysága ennek is függvénye a békés fejlődési lehetőség mellett.

LUPU “tisztességben eltemetett” › (?) “halott”, LUPUCE “tisztességben temették el”.

A szerző e szót a székely lófővel hozza kapcsolatba, amit azonban “ma már elavult székely nemesi rang”-ként inkább mellőz, s ázsiai eredetünk lófejjel való temetkezési szokását hozza előtérbe, ahol ezt “halott” értelemhez kapcsolja. Az ázsiai hunok temetkezésével kapcsolatban birtokomban levő hun vitéz embertani képe semmiben nem különbözik a ma Duna-Tisza közén élők embertani képétől, s sírjában lófej nincsen mely halált hirdetne. Nézzük meg tehát egyéb lehetőségeinket:

Nyelvünkben meg kell különböztetnünk a fő és a fej közötti minőségi különbséget. Fej szavunk mint anyagi testrész szerepel nyelvünkben, fő szavunk eszmei síkon mozog (főben járó bűn, fő…-hadnagy, -méltóság, -lovász), stb.

A székely székek szervezete ma is élő valóság, bár a Trianoni békeparancs ennek érvényesítését lehetetlenné teszi. A székely székek alkotmánya szerint minden székely nemes, adómentes, s e székely kiváltságok el nem évülhetnek, még akkor sem, ha viselője eredeti lakóhelyéről elköltözik. Mindaddig, amíg magyar területen él, a Magyar Szent Korona hatáskörén belül, ezen kiváltságok megilletik. Ezen székely székek hármas szervezete szerint a lófő székelyek (primipilusok) lovagrendet alkotnak.[23] Ballagi Mór véleménye is hasonló.[24]

A lófő korábbi értelmezése őshitünk hajnaláig vezet. Ipolyi Arnold[25] táltos hagyományunkkal kapcsolja össze a nevet, hiszen “…a ló regéink és mondáink csodás táltosa”, idő és térfeletti erővel rendelkezik. A lófő címszó alatt egy másik nevet is megemlít, a lófi-t, mely a kun, hun, s így a székely eredetmondával is kapcsolatos, mely szerint ők a Fehérló fia-nak vallják magukat, s a lófő egyúttal leszármazási vonalukat is elárulja. Meg kell említenem, hogy jelképrendszerükben a holdat ábrázolták fehér lóval, mely az örök vándorlás jelképe is volt. Ugyanakkor a hold, mint holt égitest a halál jelképe is lehetett, s talán ezen a ponton lehet az Alinei feltételezte halál gondolával némi összhangba hozni. Ez semmi esetre sem hozható kapcsolatba az eltemetett ló fejével, hiszen ezen véres szokás már csak a történelmi közelmúlt népei között alakult ki, de kárpátmedencei őseinknél, e szó és fogalom születésekor ilyesmi nem létezett.

II. András királyunk idejéből származó, Vatát átkozó keresztény ima őt lófőnek nevezi.[26] Tehát amint Etruriában magas állású nők érdemelték ki a “lupu” tisztség-nevet, késői magyar szokásban hasonló értelemben használva találjuk, rangot jelentő szóként. Hölgyekre megtisztelőbb ez a szólítás, mint a halállal hozni őket kapcsolatba.

E tisztséget Alinei türk jövevényszónak tartja. E műveltségi szót nem vezeti vissza természeti ősszó gyökeréhez, s éppen ezért a türk mellett a török-bolgár, besenyő, baskír műveltségi körökkel is kapcsolatba hozza ahol törzsi nevekként szolgálnak e szó rokonai.

Magam a gyula szót a gyúl – égéssel kapcsolatos -- szóra vezetem vissza számos magyarságtudós munkája alapján, kiknek bő irodalmi tevékenysége az 1930-as években e kérdést is kimerítően tárgyalta. Itt idézem Karácsony című munkám vonatkozó részét:

“Későbbi korok egyik papi méltósága a Gyulaxe "Gyula", jelvénye a vessző köteg. Ő a szent tűz őrizője. I. István idejében már csak közönséges házi tüzek gerjesztőiként vannak elkönyvelve, de, hogy méltóságuk még mindig mily tiszteletben tarttatott kitűnik azon I. Istvánxe "I. István" korabeli rendeletből, mely szerint fel voltak mentve a vasárnapi misére való járás alól (István Decr. 1:9). Ősi időkben ők gerjesztették, ők hozták az Újév első tűzét a Napból a földre, fényesre csiszolt tükör segítségével. A Nap, a tűz fényt és meleget áraszt a földön éppen úgy, mint a fényt összegyűjtő, majd szétszóró tükör: a lélek jelképe. A Gyulaxe "Gyula" mindkét fény ápolója, s e kettőt egynek tudja. E tisztség neve az égés és fény kapcsolatú gyúl szóval, a népi gulás = őr és a tűzjelképű gúlaxe "gúla" szóval hozható összefüggésbe. Innen ered az Ó-perzsa láng-jelképű föveg Ghulabxe "Ghulab" neve, s ez Mythraxe "Mythra" istenség mellékneve is. Ide tartozik a deusxe "deus" szó is, kinek nevét istenség értelemmel hívtak székely őseink segítségül, mely tényt a krónika írók „elírásának” tartotta a későbbi „tudomány”, noha e név is szorosan kapcsolódik a fény-jelképű tűz és gyúlás szavakhoz. Talán azért, mert ezen a ponton is nyilvánvaló, hogy az átvevő nem a magyar, hanem a latin nép. Ők örökölték e szót ősnyelvünkből. Gyülekezet szavunk, mint vallási csoportosulás szintén e szócsoportba tartozik. A Gyula a család őre, bírája, testi és szellmi síkon való megvilágosodás felé vezető út egyengetője. Hazánkban e gyulai hivatal örökletesen Tuhutum vezérxe "Tuhutum vezér" ivadékaiból került ki.”[27] A Gyulák gyúl, tehát égéssel, fénnyel, tűzzel kapcsolatos neve és vesszőköteg jelvénye azonos a római liktorok hasonló jelvényével, s a liktorok nevében is a lux, fény szó rejlik, mint a Gyuláéban.”

A gyula szó utolsó hangja, az “a” a magyar “a” névelő utóvetős használata.

E fénnyel, megvilágosodással kapcsolatos szó fejlődött a társadalmi rendeződés ezredei során méltóság névvé, s már ezen alakban vándorolt az említett társadalmak szókészletébe. Itt ismét figyelmeztetnem kell önmagunkat, hogy amely nyelvben egy fogalommal kapcsolatos természeti ősszó nem található, ott csak átvételről lehet szó. Így állunk tehát a török népek esetében is, akik ezen ősi gyökre, gyökerekre visszamenő szót népünktől örökölték. Amennyiben ezen ősi gyök jelen lenne mondjuk a kazárban, ott nem beszélhetünk már török népről, hanem felismerhetően egy kivándorolt magyar törzsről.

Honvisszatérésünk idejében a főpapi tisztség a Kádár – Rabonbán, vagy Gyula supremus kezében volt.

E tisztség szavát is műveltségi szó mivoltában tanulmányozza Alinei. Azt mondja, hogy e szó “igen hamar elavult, olyannyira, hogy a fonetikus forma teljes bizonyossággal nem is határozható meg.” Esetleges túlélő alaknak felhozza jegyzetében a magyar kend szót, s török-tatár-mongol jövevényszónak tartja nyelvünkben.

Mint mindig, itt is a természeti ősszó alapot kell keresnünk. A kende esetében könnyű szerrel megtaláljuk a vonatkozó kan szót, melynek elsődleges jelentése az egyetemes hímség volt, s hím szavunkkal alakban és értelemben is egyezik. Mindkettő ék szavunk szómegfordításos mása, s további fejlődésük során is megtartották ezen ék szerep gondolatát: a kan mindig valami előre- és behatolással kapcsolatos fogalmat fed. További nyelvi változatai állatokkal kapcsolatosak, mint a vadkan, ahol ezen állat fejének ék alakját, csörtetését, előretörését hangsúlyozzuk, s hímre, nőstényre egyaránt használjuk. Később már az állat nemiségét jelenti, mint kan-disznó. A disznók őre, a kondás szerepe viszont visszamegy még a korábbi előretörés fogalmára, s meséinkben mindig a kis kondás indul távoli utakra, mássza meg az égig érő fát éppen úgy, mint az e szóból keletkező kun, hun népeink is vándorlásban teljesítették feladatukat. Az ő szótáruk része a Kont személynév is.

Főistenének egymássalhangzós neve a magyar Ég lágy G-jének K-ra keményített hangjával alkotott Ék,

Napistene a két mássalhangzós Kám, Kán, Kún, Hun volt. E szavak a magyar mag, illetve makk szó fordított alakjai.

Vallási jelképük a kő, s ezek ékeként kezelt kőszegek (obeliszk), menhirek.

Népeik közé sorolhatók a kúnok, hunok, kani nép (a kelták babiloni neve), a bibliai nevek és tisztségek sora, mint például Khamor, Hámor, Kánaán, az asszirok legyőzte kumán, kamán nép.

Görögök által átvett nevek: Kun, Kiun, Kaun, Kamor, Kam – Ares és Mars nevei

Ugyancsak Magyar Adorján tér ki részletesen a kunok nyelvére, s megállapítása szerint magyarul beszéltek – némi tájszólási különbséggel – még IV. Béla idejében is.[30] Ezen tájszólási különbség a mai napig is megvan a Kúnság népénél.

Máig jól ismert regebeli személyiség “Kont a kemény vitéz”, mely névben a kunok kőtisztelete, valamint hímségi szerepe is kifejezésre jut, s egy állomás a kendévé válás felé vezető nyelvi és műveltségi úton. Hősünk a rege szerint olyan erős volt, hogy Bizánc kapuján dárdájával akkora rést tudott ütni, melyen egy gyermek feje is átfért; itt nyilvánvalóan férfi-erejéről, s ennek szerepéről van szó, csak történelmi ruhába öltöztetve. Őseink felfogásában a város nőiségi, a dárda hímségi jelkép.

A korábban említett Ohábaponor-i ásatási anyagok között említettem meg az ott talált ősló csontvázát. Ezek szerint a ló a Kárpátmedencében már kialakulása ezredeiben is ismert volt, s lovaglásra való felhasználásuk is ide köthető. Éppen ezért képtelen – csak ennyit véve figyelembe – hogy a lovaglással kapcsolatos szavaink török eredetűek lennének. A MTA által szentesített nyelvtörténeti szótár szerint csizma szavunk török eredetű annak ellenére, hogy a törökök a csizmát nem ismerték, nem viselték, a magyar viszont ősi idők óta csizmás lábát helyezte az ugyancsak magyar találmányú kengyelbe.

A Discover Magazine 1994. évi januári számának 37-38. oldalán hozott, nyugateurópai, megközelítően 17,000 éves sziklarajzon a lovat már pányván vezeti gazdája, s az Aurignatian korból származó, Dordogne vidékén zabszem díszű csontzablát találtak a régészek.[31] E korai zab-zabla kapcsolat magyar nyelvi körbe sorolja zabla szavunkat.

Lószerszámaink közül megemlítem a hám szót, melynek eredete a bőr (hámsejt), vagy gyümölcs (hámozzuk), valamint a fűvek külső rétegéhez (hámjához) vezet. Ballagi szótára kender, vagy szíjj hámot említ a lószerszámok között.

Az ugyancsak török jövevényszónak említett fék szavunk az ék szó f-es változata, hiszen a kocsik régi féke ék-ként akadályozta meg a kerék további forgását.

A kocsi neve közismerten magyar találmányként ezen szóval ment át a környező országok szótárába: német Kutsche, angol coach. A budakalászi agyagból készült kocsi az első Európában.[32]

Nyereg szavunk a reng, rengő igénk fordított változataként kezelhető szómegfordítási törvényünk értelmében.

Alinei egy. tanár úr művéhez ilyen hevenyében hozzányúlni nem volna szabad a jövőbeni részletes kifejtés reménye nélkül. Jelen néhány sorom szeretné figyelmébe ajánlani a magyar tudományos élet – idegenek által nem ismert – kényszerzubbonyát, ami most, a szabadabb kutatási lehetőségek világában kezd lazítani eddigi szorításán. Ugyanakkor örömmel kell nyugtáznunk, s ennek kifejezést is kell adnunk e tudós kutató munkája következményeként, fenti lehetetlen helyzet általa való felismerését:

Tudatában van a Kárpátmedencére vonatkozó mesterséges, Trianon következtében vont határoknak, s hogy ezen határok nem az ősi magyar műveltségi kör határai annak ellenére, hogy a jelenlegi országhatárokat is meg kell említenie.

“…ebből az egyszerű feltevésből kiindulva, a magyarok Magyarországra való érkezése a IX. században, vagy néhány évszázaddal előbb (ahogy az új elmélet, a “kettős honfoglalás” – ld. később – feltételezi) egyszerűen tarthatatlan. Nem véletlen, hogy Grover S. Krantz, Renfrew – és az uráli kontinuitás – elméletéből kiindulva legújabban azt állította, hogy a magyarok már a paleolitikum óta a Kárpátok medencéjében, mai magyar területeken tartózkodnak…” “…Vagyis a honfoglalás korának primitív és nomád magyarjairól szóló délibábos hipotézis már csak emiatt is tarthatatlan…”

A kárpátmedencei és európai folyó és földrajzi helyek magyar alapú nevei könnyen feloldhatják a kárpátmedence őslakosságára vonatkozó kételyeit.[33]

Manapság általános hiedelem, hogy a magyarok Ázsiából jöttek és hogy körülbelül 1000 évvel ezelőtt nomádokként vándoroltak Európába. Ezt iskolákban is így tanítják. Ami azonban csak újabb kitalálás, amiről egyetlen régi följegyzés sem tud semmit. Alapítója pedig, természetesen nemmagyar, vagyis Wamberger Herrmann, író és keleti utazó volt. Miután azonban az elmélet Ferenc-József császár politikájának igen megfelelő volt, Wamberger nem csupán Bécsbe rendeltetett, hanem igen kedves vendégként, császári ebédhez is meg lett híva. Ami nem is történt hiába, mivel – holott ő ezelőtt inkább azon véleményen volt, de hogy Árpád honfoglalói törökök voltak – ám bécsi tartózkodása után már másképen írt, vagyis mindinkább úgy, hogy a magyarság lényegét az Árpáddal bejöttek képezték, akikhez már ezelőtt csatlakozott valami kevés finn-ugor elem. Valamint hangoztatta, hogy a magyarság “par excellence keveréknép” és hogy “a mai magyarság vérében az ősmagyarságnak már egy csöppje sincsen”. Amivel szemben embertanilag kimutatható, hogy a magyarság ma is 98 százalékban egyöntetű faj, valamint nyelvészetileg is, hogy nyelve szintén egyöntetű európai ősnyelv, amelybe csak a kereszténység fölvételével, majd az osztrák uralom alá kerülés után keveredett kevés de fölösleges, ki is küszöbölhető idegen elem.

Ámde Wamberger Bécsből nem csupán a legnagyobb dicséretben részesült, hanem a császár magyar nemességet is adományozott neki, miután ő a magyarosan hangzó Vámbéry Ármin nevet vette föl.

Utóbb a császár titkos parancsai folytán – amelyeket a császár által kinevezett, többnyire magyarországi betelepített német közoktatási miniszterek mindig készségesen teljesítettek - ezen elméletet a volt osztrák magyar tudósok sohasem fogadták el. Csakhogy Wamberger a maga elméletéről több könyvet írt, amelyek a császár és a “magyar”-nak nevezett de a valóságban osztrák fiók-kormány által pártfogolva, lettek terjesztve, más nyelvekre lefordítva, amely könyvekben a magyarság ázsiai, sátoros, nomád eredetű de eredeti jellegét már elveszítette, keveréknépként tüntetve föl, a magyarság és a történelmi igazság legnagyobb kárára. Így terjedett ez elmélet el, mesterséges úton, de amelyen, természetesen, minden osztrák és német sovinista kapva-kapott, annak dacára is, hogy a komoly tudományban ismeretes, miszerint a magyar nyelv a finn-ugor nyelvcsaládba tartozik, hogy a magyar nép fajilag is e népek rokona és hogy az egész magyarság Európa egyik legjellegzetesebb szorgalmas földművelő népe. Mi több, a németek utóbb már azzal sem elégedtek meg, hogy a magyarság török nomád eredetű legyen, hanem még iskolakönyveinkben is azt kezdték tanítani, hogy a magyarság mongol eredetű. Amely egész elmélet ily nagy fölkarolása és terjesztése pedig azért történt, mert az osztrák császári hatalom ebben a magyarság kiírtását célozó politikájának legjobb megokolhatását látta.

Hogy viszont a magyarság ázsiai eredetéről egyetlen történelmi nyom vagy följegyzés sincsen, ezt egyszerűen agyonhalgatták. A vége az lett, hogy idővel a magyarságnak a nyelvészetben és embertanban nem járatos része, vagyis nagy többsége is e tévtant elfogadta, mivel minden oldalról ezt hallotta, iskola és sajtó útján is terjesztve, sokszor még tetszetős, romantikus színben is föltüntetve.

A tényállás azonban az, hogy a magyarság, ugyanúgy mint a finnek, észtek és a baszkok, Európa árjaelőtti lakosságának fönnmaradott része, ami történelmi, nyelvi, néprajzi és embertani adatokkal pontosan kimutatható. A magyarság tehát eredeti őshelyén, a nehezen járható hegységek által körülzárt, tehát jól védett Kárpát-Medencében, mindennemű viszontagság és későbbi betelepítések ellenére is mindmáig fönnmaradott.

Hogy a magyar nyelv szókincse is az európai nyelvekkel közelebbi rokonságban van mint a törökkel, ez is arra használtatott föl, hogy a magyar nyelv “keveréknyelv”-nek legyen föltűntetve, amelynek úgyszólván minden szava innen-onnan tevedőtt össze. Holott igen könnyen kimutatható, egyrészt az, hogy a magyar nyelv szavai egymással a legokszerübb (leglogikusabb) összefüggésben vannak, - ami keveréknyelvben lehetetlen, mivel heterogén elemek között összefüggés nincsen, - másrészt az is, hogy ahol a magyar szó valamely árja szóra hasonlít, ott az illető szónak kimutathatólag, mindig ősalakja él a magyarban, elváltozott alakjai, származékai találhatók másutt. E rövid cikkben ezt kimutató táblázatokat nem hozhatok, de elégis itt nehány példát fölhoznom:

Nos, igen régi ős-szavak mindig egyszótagúak. A magyar kő, ka, ke, kú nem csupán egytagú de csak két hangból álló. Az ősember számára a kő főtulajdonsága: keménysége volt, ami egyébként teljesen helyes is, mivel a legkeményebb amit ismerünk, a gyémánt is: kő. Ezért képezte a magyar ősnyelv a kő nevéből kemény szavunkat. Kétségtelan tahát, hogy a szláv kamen = kő szó, mivel már kéttagú és öt hangból álló szó, ezért csak későbbi fejlemény, illetve a kemény szó származéka lehet. Ezenkívül a magyar kő és kemény szó között okszerű hangzás és jelentésbeli összfüggés van, holott a szláv kamen és tvrdo = kő és kemény szavak között a hangzásbeli összefüggés hiányzik, amiszrint tehát a két szó nem egymásból fejlődött, mint a magyarban. Ősnyelvünkben a szavak egymással hangtanilag is összefüggenek, keveréknyelvekben ellenben nem, mert ezekben a szavak véletlen folytán kerülnek egymás mellé, nem származnak egymásból.

A magyar víz, finn vete, szláv voda, német Wasser = víz szavak egymás hangtani rokonai (v-z, v-t, v-d, v-sz), ámde itt is azt látjuk, hogy a magyar szó még egytagú, mind a többi pedig kéttagú, négy vagy öt hangból álló, amiértis utóbbiak későbbi fejlemények kell legyenek. Ezzel szemben a török nyelvben úgy a víz mint a kő neve egészen más alakú: szu és tas = víz és kő. Ha tehát a magyarok Ázsiából jöttek, miképpen lehetséges, hogy a vizet, követ nem úgy nevezik mint a törökök, hanem az európaiakhoz hasonlóan??? Avagy ama “nomád magyarok” Ázsiában sem vizet sem követ még nem ismertek, ezeket csak itt Európában ismerték meg és egyik nevét a németektől, a másikét a szlávoktól vették át? Avagy talán az európaiak nem ismertek-e még vizet és követ és ezek nevét a nomádokként érkező magyaroktól vették-e át? Nem képtelenség-e az ilyesmi? – Az, de elhallgatható. Aminthogy el is hallgattatik. Pedig minden nyelvész előtt ismeretes dolog, hogy műveletlen nép ha valamit más, műveltebb néptől átvett, annak egyúttal nevét is átvette.

Mi tehát a fönti dolog elhallgatott megfejtése? Az, hogy mind e szavak Európa őskorából származnak és az, hogy a magyarság európai ősnép lévén, épen nálunk a víz és kő még egytagú neve maradott fönn.

Mindenesetre az így teljesen okszerű, egyszerű következtetés, de természetesen elhallgatható.

Továbbá: Műveltségi szó csak természeti ős-szóból származhat, sohasem megfordítva. Például: víz természeti ős szó, de vízvezeték műveltségi szó. Lehetséges-e állítanunk, hogy a víz szó a vízvezeték szóból származott volna? Ép ésszel nem bizonyára. És mégis, hogy a császári, wambergeri elméletet megmentsék, még ilyet is állítottak! Birtokomban egy “tudományos” cikk, amely pontosan ugyanilyet állít, vagyis a magyar hártya szót a latin charta = papiros szóból származtatja. Pedig a magyar hártya szó vékony, bőrszerű valamit jelent, de emellett még teljesen specializálatlan természeti szó, mert jelenthet úgy állati mint növényi, valamint mesterségesen előállított hártyát, mint például filmet is. Rokona a magyar kéreg szó, amely szintén bőrszerű de vastagabb dolgot jelent. Viszont kétségtelen, hogy a magyar hártya és a latin charta szó egymásnak úgy hangtani mint jelentésbeli rokona is. Ámde a magyar hártya szónak a kéreg szó is közvetlen rokona (h-r, k-r). Sokan gondolkoztak már azon, miért nevezik Erdélyben a fából készülő vizeskorsót kártya néven? Pedig ez igen világos: Azért mert régi nyelvünkben a kártya szavunknak kéreg értelme volt és mert az ilyen korsó régen fakéregből készült, ugyanúgy mint a kászú, amely fakéregből ma is készülő edény. De hogy hártya szavunk nyelvünk ősrégi saját szava, ezt nem csak az bizonyítja, hogy nyelvünkben számos hangtani és jelentésbeli rokona van (holott az idegenből átvett szavak a nyelvekben egyedül állanak, rokontalanul), hanem még az is, hogy északi rokonnépeink nyelvében is kerta = kéreg, amellyel azonban pontosan egyezik az olasz corteccia (korteccsa) = kéreg. De ezenkívül a németben is Kork,a szlávban kora = kéreg, amely utóbbi kettő meg azonnal korsó szavunkat kell eszünkbe juttassa, amely edény pedig, amint láttuk, régen valóban fakéregből készült! Holott Ázsiában, a törökben a kéreg neve kabuk, tehát egészen más szóalakú.

Nehéz volna táblázatba foglalni „Somogyország” hitelesített kőkorszaki telepeit, s ezeket most csak felsorolom[34]:

Andocs, Alsónyíres, Balatonboglár, Balaton Endréd, Balatonkeresztúr, Balatonkiliti, Balatonlelle, Balatonszentgyörgy, Bonnya, Böhönye, Bőszénfa, Csákány, Csokonyavisonta, Ecseny.Felsősegesd, Fonyód, Gamás, Gölle, Gyöngyösmellék, Igal, Inke, Kadarkút, Kapoly, Kaposhomok, Kaposvár, Kastélyosdombó, Kánya, Kéthely, Kőröshegy, Lábod, Lengyeltóti, Libickozma, Mernye, Mozsgó, Nagyatád, Nagybajom, Nagyberki, Nágocs, Németegres, Orci, Pamuk, Ságvár, Simongát, Somogyaszaló, Somogybabod, Somogy-szentinmre, Somogyszil, Somogyszob, Somogyvámos, Somogyvár, Szántód, Szenna, Szigetvár, Szólád, Tab, Taszár, Torvaj, Tótszentgyörgy, Vásárosbéc. Mindez néhány kiragadott példa csupán, de még mennyivel többet rejt hazánk kincsesháza!

Itt emlékeztetek mindenkit arra, hogy sokszáz éves egy helyben való, letelepedett élet szükséges ahhoz, hogy egy földrajzi helyből település legyen. Így ezen hitelesített települések eredetének ideje jóval megelőzi a kőkorszaknak nevezett időt.

Igi, ügy a szemgolyó. A népi hovatartozást jelentő ősi emberábrázolásoknál igen hangsúlyozott ez a kerek, golyószerű szem.

Ág, aga a földművelő magyar első kapája, mely szarvasagancsból, vagy faágból készült. Ez ősi földművelő szerszám a legősibb

időkben már ismert volt a Kárpátmedence földművelő népénél. E szerszám alakja lett rovásunk „A” betűje:

magyar eredetileg ember, majd férfi jelentésű. E név „K”-val írt változata makar, az ógörögben boldog jelentésű. Magyar volt tehát őseink Boldog Istene, aki szegény ember szándékát bírja.

m-n-es szavaik az Istenséggel, életfontosságú fogalmaikkal, s menéssel, vándorlással kapcsolatosak.

Mén hím ló, fehér változatában az örökösen vándorló hold jelképe, majd ősapa jelentésbe megy át.

szamár Szemúr jelképes állata. Magyarországi ez emléke a „Miért van a szamár hátán kereszt?” című ősi emlékű népmesénkből maradt reánk.

szunnyad, népiesen szumnyad. Ezt művészetünk félig, vagy teljesen csukott pillájú szemmel jelképezi.

A magyar rovás betűit semmilyen más írás betűivel így összehasonlítani nem lehet. Kétségtelen tehát, hogy a magyarok valamikor igen régen, saját maguk alkották meg betűiket. A magyar számrovás jegyei a római számjegyekre hasonlítanak, de hogy ez a részünkről mégsem átvétel, hanem csupán közös eredeten alapszik, az alábbiakkal tehetjük kétségtelenné.

A rómaiak műveltségük nagyobb részét nem a görögöktől, hanem az etruszkoktól örökölték. Tudvalevő, hogy az etruszkok Rómát meghódították és az etruszk Tarquiniusok római királyok lettek. Később azonban a rómaiaknak sikerült ezeket elűzniük és ők hódították meg Etruriát, aminek következtében aztán az etruszkok ellatinosodtak. Mindez azonban nem akadályozta, sőt inkább nagy mértékben elősegítette, hogy a rómaiak az etruszkok sokkal magasabb műveltségét átvegyék, eltanulják.

A magyar számrovás pedig az etruszk számrovás jegyeivel sokkal inkább egyezik, mint a rómaiakéval:

Olyan 50-es szám, mint az etruszk és a magyar, sehol másutt a világon elő nem fordul. Magyarázatra szorul azonban, hogy a magyar és etruszk számrovás között ilyen egyezés hogyan lehetséges, ha a magyarok csak ezer évvel ezelőtt jöttek Európába, hiszen akkor csak a római számokat tanulhatták volna el és nem az 1000 évvel már régebben eltűnt etruszkokét. Ez csakis úgy érthető meg, ha föltételezzük, hogy az etruszkok valamikor, ősrégi időkben ugyanonnan származtak, ahonnan a magyarok, vagy pedig Európában éltek a magyarok már akkor is, amikor az etruszkok még nem vesztek el…

Kiált Patak Vára, Lázár István, Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1974

A Történeti Erdély, Asztalos Miklós, A Történeti Erdély Kiadó: Erdélyi Férfiak

Magyar Mythologia, Ipolyi Arnold, III. kiadás, Zajti Ferenc kiadása Budapest, 1929

Atlas of British History, Martin Gilbert, Dorcet Press (Az Angol Történelem Térképe)

Magyar Történelmi Kronológia az Őstörténettől 1970-ig.Tankönyvkiadó,Bp.1971

Ősmagyar Rovásírás, Magyar Adorján, Fáklya Kiadó, 1961 Warren, Ohio, USA

Szittya-Görög eredetünk, Dr. Aczél József. Turán Publisher, 1975 Garfield, N.J. USA

Hun-Magyar Írás és annak fennmaradt emlékei. Fischer Károly, Heisler J.Könyvnyomdája, Budapest, 1889. (Újranyomása 1992 /?/)

The Mother Tongue by William F. Altman — US. News and World Report, Nov.5, 1990 60-70 old.

Collier’s Encyclopedia 1991. Vol. 21, MacMillan International Publishing Group

Kezdeteink, Tomory Zsuzsa, A Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemének kiadása Dr. Gyárfás Ágnes gondozásában, Miskolc

Szerves magyar nyelvtudomány, Tomory Zsuzsa, Heraldika Kiadó Budapest, 2004.

Orbán Árpád Folio Hungarica, Déli magyar őshaza, az új délies, sokszöges, poligonális szórokonítási rendszer és diadalútja.

Grover S. Krantz az Éghajlati fajok és leszármazásaik (Climatic Races and Descent Groups, The Christopher Publishing House North Quincy, Massachusetts 02171, © 1980) és Az európai nyelvek földrajzi alapjai (Geographical Development Of European Languages), American Universitiy Studies, Peter Lang New York 1981.

[1] Magyar Adorján 47. sz. magánlevél. I.sz. mellékletként csatolva.

[2] Lázár István Kiált patak vára, Szépirodalmi könyvkiadó vállalat kiadása Budapest, 1974

[3] Dr. Baráth Tibor A magyar népek őstörténete. USA. kiadás

[4] Tomory Zsuzsa Szerves magyar nyelvtudomány Budapest Heraldika Kiadó 2004

[5] Magyar Adorján Az ősműveltség.

[6] Evan Hadingham The Secrets of the Ice Age, p. 64

[7] Grover S. Krantz az Éghajlati fajok és leszármazásaik (Climatic Races and Descent Groups, The Christopher Publishing House North Quincy, Massachusetts 02171, © 1980) és Az európai nyelvek földrajzi alapjai (Geographical Development Of European Languages), American Universitiy Studies, Peter Lang New York 1981.

[8] Tomory Zsuzsa Szerves magyar nyelvtudomány.

[9] Magyar Adorján Az ősmagyar rovásírás Fáklya kiadó U.S.A. L. egy részletét az 5.sz. függelékben.

[10] John Dayton Metals, Minerals, Glazing and Man, Harraps, London 1978

[11] Angolul Organic Magyar Linguistics, Heraldika Kiadó Budapest, 2004

[12] Tomory Zsuzsa Az Artur legendakör magyar kapcsolatai. Megjelent Dr. Gyárfás Ágnes gondozásában az Ősi Gyökér havilapban.

[13] Magyar Adorján Az ősműveltség 600. old.

[14] Magyar Adorján Az ősműveltség 631. old.

[15] Atlas of British History, Martin Gilbert, Dorcet Press, 18. old.

[16] Magyar Adorján Az ősműveltség 586. old. és Illustrazione Vaticana 1936. május 1-16

[17] Tomory Zsuzsa Az Artur legenda magyar kapcsolatai, Az Ősi Gyökér, Miskolc.

[18] A továbbiakban Magyar Adorján Az ősműveltség Török fejezetéhez utalom az olvasót.

[19] Tomory Zsuzsa Kezdeteink.

[20] Tomory Zsuzsa Szerves magyar nyelvtudomány.

[21] Ipolyi Arnold Magyar mythologia

[22] Tomory Zsuzsa Szerves magyar nyelvtudomány.

[23] Az ódon Erdély, Magvető kiadó 150. old. Hiv.: Árkosi Benő József: Az Erdély Országi Nemes Székely Nemzetnek Képe... Kolozsvár, 1806. 20.

[24] A magyar nyelv teljes szótára, Nap kiadó Budapest.

[25] Magyar Mythologia 314. old.

[26] Badiny: Káldeától Ister-Gámig 213. old. ANDRÁS-KORI IMÁDSÁGOK (Kr.u. 1200 körüli időből)

L. e szövegrészletet a 6. mellékletben

[27] Tomory Zsuzsa Karácsony, 57. old.

[28] Ipolyi Arnold Magyar mythologia II. 229. old.

[29] Magyar Adorján Az ősműveltség Kun fejezete

[30] Ezzel kapcsolatban a Codex Cumanicus nyelvét és eredetét is részletesen tárgyalja.

[31] Evan Hadingham Secrets of the Ice Age, 106. old.

[32] Tomory Zsuzsa Kezdeteink 47. old.

[33] Alinei Ősi kapocs, 445. old.

[34] Ezek az adatok a kaposvári múzeum kiadványában jelentek meg.

KOR és LAKHELY	LAKÁS	HASZNÁLATI TÁRGY
500.000 Vértesszöllős	barlang	tűzhely
		kőtárgyak

70.000 Ohábaponor	barlang	kőszerszámok

70.000 Érd és Tata	barlang	tűzhely
		kőszerszámok, (42 fajta)
		finom kidolgozás

36.000 Szeleti barlang	barlang	tűzhely kürtővel
		kőkitermelés, szerszámok

30.900 Istállóskő	barlang	kő és csontszer- számok
		zeneszerszám(furulya)

30.000 Zemplén	lakógödör és	bányászat
	földfeletti házak	gyógyfürdő

18.600 Ságvár	lakógödör és	szarvasaggancs kapák
	földfeletti házak

17.400 Ságvári telep	földfeletti házak	szarvasagancs kapa
folytatása. É.Európa		nyeles kőkés
benépesítése 8000 évvel		női és állatszobrok
később		csontok mértani díszei
		hús-szárítás

7.000 Gorzsa	falu, magtárak	kemence
	nyeregtetős házak,falai	háziszentély,oltár,láda
	vörös,sárga díszítéssel	polc,szövőszék,asztal

4,500 Tűzköves	letelepedett földművelő	megőrizték a korábbi kor
	állattenyésztő nép	kéreg,fa,lopótök edényeit
5.000 Bodrogköz	mint fent

4.000 Dombóvár	folyamatos település	fejlett kerámia