Lajdi Péter

Nemzet a halállistán

    Nürnberg a Harmadik Birodalom kefebajszú urának, Adolf Hitlernek kedvenc városa volt. A város akkori határában, a ma Dutzendteich-nak (Tucat-tó-nak), illetve Zeppelinfeld-nek nevezett városrészben nagyszabású építkezéseket vitt véghez. Itt alakíttatta ki a Német Nemzetiszocialista Párt (NSDAP) kongresszusi központját a birodalmi pártgyűlések megtartásának céljából és a felvonulási terepet, melynek ma is álló dísztribünje a látogatót a közép-amerika-i prekolumbiánus maja-azték építményekre emlékezteti, míg az óriási tóparti Kolosszeum láttán Rómában érzi magát az ember.

    Nem csoda tehát, ha a nemzeti szocializmus esküdt ellenségei, a szövetséges hatalmak Drezda és Berlin mellett éppen itt dobták le a legtöbb bombát, rommezővé változtatva a nagymúltú, patinás nagyvárost. A helyi zömmel frank lakosság szívós és kitartó munkáját és hagyománytiszteletét dícséri, hogy az impozánsabb, a régi városképet meghatározó gyönyörű épületeket az eredeti állapotnak megfelelően visszaállítva újra fölépítették a romokból.

    A náci múlt akár egy hatalmas sötét szárny, még ma is ott lebeg a város felett, mégha szemmel nem is látható. A nemzetekfölötti nagytőkés világhatalomnak mindenáron megfelelni igyekvő városvezetés a „jókisfiú” szerepében lihegve élen jár a rovott múlt mostani korszellemnek megfelelő földolgozásában is. A már említett Kolosszeumban kialakítottak egy Dokumentációs Központot a náci Németország és a holokauszt történetének bemutatása céljából, mely múzeumként is működik, s bárki számára megtekinthető.

    Ezen felül, hogy a pulikutyaszerű farkcsóválást tovább folytassák, valakinek az az ötlete támadt, hogy az emberi jogok városává avassák Nürnberget. Ennek érdekében a Germán Nemzeti Múzeum (Germanisches Nationalmuseum) fölújítási munkálatait 1993-ban egy izraeli képzőművész, Dani Karawan terve alapján azzal zárták, hogy a két nagy tömbből álló épületegyüttes közötti utcaszakasz – ha a városfal irányából közelítjük meg, akkor -  bal oldalán fehér kőoszlopokra különböző nyelveken fölvésették az Általános Emberi Jogok Nyilatkozatának 30 cikkelyét. Az oszlopsor óváros felőli végén a múzeum falára föl van szerelve egy márványtábla, melyen föl van tüntetve – a szuahélitől a héberen át az eszperantóig (!) – mindazon nyelvek listája, melyek kőbe vésve szerepelnek az oszlopokon. Még románul és szerb-horvátul is találunk véseteket!

    Máris kitalálhatja az olvasó, miért is ragadtam tollat e témában. Igen, hiába jártam végig többször is az oszlopsort, hiába böngésztem át a márványtáblát, Eurázsia legősibb és leggazdagabb nyelvének, édes magyar anyanyelvünknek még csak hírét sem láttam.

    A legeslegnagyobb jóindulat mellett sem jelenthetjük ki, hogy nyelvünk arcátlan figyelmen kívül hagyása mögött ne lenne jelen a szándékosság. És még csak üldözési mániában sem kell szenvednie senkinek, és ún. összeesküvési elméletek kiagyalására sincs szüksége ahhoz, hogy megtalálja e szándékos ignorálásnak az okait is. A terv művész-tervezője, Karawan úr izraeli zsidó. Nyilván nagy befolyással bírt a szereplő nyelvek kiválasztásakor. Kik óhajtanak tömegesen betelepülni hazánkba? Ők! Kiknek vagyunk útban saját hazánkban? Nekik! Az ő észjárásukat követve tehát logikus a következtetés, ha egy általuk kipusztítandó vagy alaposan „megtizedelendő” nép számára önként nem szándékoznak hátrahagyni maradandó, kőbevésett írásos nyomokat, hiszen éppen elég dolguk lesz majd odahaza művelődésünk nyomainak lassú, feltűnésmentes, de annál kitartóbb eltüntetésekor a következő századok folyamán. Ez már egyébként a magyarbálinti-hilleristváni oktatásügyi-kulturális politikával megkezdődött, és ennek irama egyre gyorsul, ha hagyjuk. Ez a kultúrkör a kultúrarombolás terén meglehetősen jártas, hiszen ezt egyszer Mezopotámiában ősi véreinkkel, a sumér-szabír-magyarokkal már eljátszották több-kevesebb sikerrel. A bagdadi múzeumfosztogatás ennek csupán kései folytatása volt, amikor páratlan értéket képviselő, visszahozhatatlan sumér tárgyi és írásos emlékek tűntek el nyomtalanul a második öbölháború napjaiban.

    Önkéntes keresztútját járó nemzetünk 1956 (Jézus meghal a kereszten) óta a sírbéli nyugalom állapotában van. A meggyilkolt nemzettest a föltámadás előtti mozdulatlanságának stációját élte annak idején a Szovjet-Únió, ma az Európai Únió sírboltjában.

    Nemzetünk félévezredes agóniájáért kizárólag európai népek, ezen belül is a török kor utáni elesettségünket, kiszolgáltatottságunkat látva bennünket kifosztó, puszta létünket veszélyeztető Habsburg-dinasztia viselik a felelősséget. Nem véletlen tehát, hogy sírásóink is e nemzetek soraiból kerültek ki, illetve az őket markában tartó, befolyásoló és manipuláló szemita pénzhatalom soraiban keresendők.

    Mindez velünk kapcsolatos hosszútávú terveikre derít fényt. A halálra ítélt népek listáján igen előkelő helyen kell, hogy álljunk, de az sem kizárt, hogy mi vagyunk rajta az „éllovasok”. Mi nemcsak a szemita, hanem az indoeurópai kultúrkör képviselőinek legalább annyira útjában állunk, úgy is fogalmazhatnék, hogy puszta jelenlétünkkel okozunk számukra kínzó fejfájást és nyugtalan álmokat. Attól tartanak, hogy a napjainkban egyre-másra napvilágot látó és megcáfolhatatlan, művelődésünk ősiségét bizonyító történelmi és kultúrtörténeti kutatási eredmények a nagy nyilvánosság előtt is megdöntik a valóságban teljesen alaptalan kultúrfölényük bemohásodott dogmáit, hagymázas mítoszait. De ők mindezzel az elmúlt majdnem ötszáz év során nálunknál is jobban tisztában voltak, ezért kellett kiagyalniuk Habsburg segédlettel megalázásunkra a finn-ugor származáselméletet, mely a tények tükrében ugyanolyan ingatag lábakon áll, mint a dáko-román vagy a Nagy Morávia elmélet.

    Engem nemcsak magyarként, hanem nürnbergi polgárként is (idestova 25 éve élek itt) nagyon bánt, hogy éppen ebben a fényes és gazdag múlttal rendelkező városban, mely hosszú időn át világító fáklyaként tündöklött az európai művelődés egén, újra diadalmaskodhat a faji kirekesztés nyomasztó szelleme, csak most történetesen éppen az ellenkező irányból, népemet, a magyarságot ilyen eléggé el nem ítélhető és sunyi módon alázva meg. De változnak az idők, s minden istentelen birodalom lehanyatlik egyszer. Mi, mint a múltban már annyiszor, minden bizonnyal ezt is túl fogjuk élni.