Lajdi Péter: Episztola egy mózeshitű keresztény levelére válaszul

Kedves F. L. Úr!

    Ugyanazzal a kéréssel fordulok Önhöz, melyet levelében Ön intézett hozzánk, hogy Ön is olvassa végig az általam írottakat, tiszteljen meg legalább ennyivel, ha már egyszer vettem a fáradságot, és végigtanulmányoztam azt a sok tévelygést, melyeket nekünk összeírt.

    Mindjárt a legelején le kell szögezzek egy vitathatatlan tényt, mely még a zsidókereszténység által kanonizált evangéliumok és apostoli levelek figyelmes és elfogulatlan áttanulmányozásából is megingathatatlanul kiviláglik, hogy a földre szállt Istenfiú, Jézus élete és meg nem hamisított tanítása nem volt egyéb, mint kibékíthetetlen és elkeseredett harc közte és a zsidóság, illetve az e népet reprezentáló vezető réteg (farizeusok, szadduceusok, általánosságban írástudók) és annak az erkölcsöt és az egyéb népeket érintő felfogása és magatartása között.

    Az „újszövetségi” iratok olvasása közben az embernek önkéntelenül is az a benyomása támad, mintha e szövegekbe bele lenne kódolva a zsidókeresztény koncepció teljes cáfolata a nyilvánvaló hamisítások ellenére is, ha az ember nyitott lélekkel és elmével, valóban figyelmesen elemzi a bennük leírtakat.

    Jézus mindvégig elutasította zsidó messiási mivoltát, nem vállalta föl a „Dávid fia” titulust sem, hiszen Ő maga fogalmaz így: „Hogyan állíthatják az írástudók, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen Dávid maga mondta a Szentlélek sugallatára:

Mondá az Úr az én Uramnak:

                                    Jobbom felől foglalj helyet,

                                    Míg lábod alá zsámolyul alázom

                                    Valamennyi ellenségedet.

Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?

A nagy néptömeg örömest hallgatta őt.” (Mk. 12./35-37.)

    A nagy néptömeg, mely a Jézus galileai (e tartomány eredeti neve: Galil hag gójim = a nemzsidók földje) atyafiságát jelentő, vérségileg nemzsidó prozelitákból állott, akik minden esetben ujjongtak, ha Uruk fölényes győzelmet aratott a zsidó írástudók csalárd okoskodásai fölött. Szent János evangélista mindig kategórikusan különbséget tesz Örömhírében Jézus és galileai tanítványai és a zsidók között, amikor többek között így fogalmaz: „Vita támadt János tanítványai és egy zsidó közt ...” (Jn. 3./25.), vagy: „A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, mert azt mondotta: Én vagyok a mennyből alászállott (élő) kenyér.” (Jn. 6./41.).  Ismét: „A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton művelte. ... A zsidók erre már életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem Istent is Atyjának mondta ...” (Jn. 5./16., 18.)  „Nem akart Júdeába menni, mert a zsidók életére törtek.” (Jn. 7./1-2.) Majd újra: „Mester – felelték tanítványai – most akartak megkövezni a zsidók, és te ismét odamégy?” (Jn. 11./8-9.) „Attól a naptól fogva határozott szándékuk volt, hogy megölik őt. Jézus ezért már nem járt nyilvánosan a zsidók között.” (Jn. 11./53.54.) „De amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” (Jn. 13./33.) Jézus föltámadását követően: „Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól.” (Jn. 20./19.) stb. stb.

    Ezek az evangéliumi idézetek nemcsak János evangélista azon igyekezetét húzzák alá, hogy élesen különbséget tegyen a mindig következetesen galileaiaknak nevezett apostolok (Júdás és Máté-Lévi kivételével),  galileai Mestere és a zsidók között, hanem leleplezi a zsidók kezdettől fogva gyilkosan ellenséges viszonyulását a galileai Tanítóval, Jézussal szemben, aki fittyet hányt a nyavalyatörősen rigolyás mózesi törvényeknek, és a zsidó írástudók jelenlétében tüntetőleg áthágta azokat. A farizeusok amikor ábrahámi leszármazásukkal kérkednek, Jézus így válaszol nekik: „Tudom, hogy Ábrahám fiai vagytok, mégis életemre törtök, mert beszédem nem fog rajtatok. Én azt mondom, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit a ti atyáitoktól hallottatok. ... Ha Ábrahám fiai vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett. De ti életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot mondtam nektek. ... A ti atyátok az ördög, és atyátok kívánságait akarjátok követni. Gyilkos az kezdet óta. Nem tartott ki az igazságban, mert nincs igazság benne. Amikor hazudik, saját természete szerint beszél. Hazug ő és a hazugság atyja. ... Aki Istentől van, hallgat Isten igéire. Ti azért nem hallgattok rá, mert nem vagytok Istentől.” (Jn. 8./37-40., 44-45., 47.)

    A zsidóság vezetői tisztában voltak Jézus családi hátterével, származásával, ezért is vádolják őt eképpen: „Erre a zsidók nekitámadtak: Ugye joggal mondjuk, hogy szamaritánus vagy, és ördögöd van.” (Jn. 8./48-49.) Az nem képvisel jelentőséget, hogy ebben az idézetben történetesen nem galileainak, hanem szamaritánusnak nevezik Jézust a zsidók, hiszen Szamária tartomány, akárcsak Galilea lakossága zömmel a  szkíta-kánaánita őslakosság maradékai, illetve a két ún. babiloni fogság idején betelepített szkíta-sumér-guthi származású lovasnépek leszármazottai által volt lakott, a zsidóság szempontjából legjobb esetben is kevertvérű emberek földje volt, akik még Jézus idejében is másféle vallási kultusznak hódoltak. Ma már biztosan tudjuk, hogy az Istenszülő Szűz, Mária szülei pártus származású prozeliták voltak. Mária édesapja Nakeb, adiabenei pártus herceg, édesanyja pedig Grapte, charax hercegnő volt, akiket az apokrif hagyomány Joachim és Anna néven szerepeltet. A zsidó vallás felvétele után ugyanis ezeket a héber neveket vették fel. Josephus Flavius, a zsidó származású római történetíró is ír Zsidóháború című nagyszabású művében az Adiabene dinasztiáról, melynek tagjai áttértek a zsidók hitére, minden bizonnyal külső erőszak nyomására, hogy így elő legyen készítve a vallási háttér a földre születendő, pártus-szkíta vérből származó Üdvözítő világmegváltó működéséhez. Jézus Urunk emberi nagyságát húzza alá az a körülmény is, hogy akárcsak kb. öt évszázaddal előtte Buddha (helyesen írva: Buda), elhagyta a származásával együtt járó pompát és gazdagságot, és elvegyült Galilea szkíta vérségű, szegény lakói között, vállalva a teljes nincstelenséget, szent igénytelenséget, hogy a reményét vesztett, nyomorgó lakosság körében hirdesse Isten Országának örömhírét.

    Ön mivel magyarázza azt a kétségbeesett és felettébb kérdéses erőlködést, mellyel a szöveghamisítók Máté (Mt. 1./1-17.) és Lukács (Lk. 3./23-38.) evangéliumaiban próbálkoznak, ahol mindkét esetben Jézus nemzetségtáblájaként tüntetik fel mostohaapja, József családfáját? A két genealógia ráadásul nem is felel meg minden pontján egymásnak. A Máté-féle leszármazási vonal Ábrahámig vezeti vissza József családfáját, míg a Lukács-féle genealógia az első emberig, Ádámig merészkedik, mely már maga is egy bődületes marhaság. Ma már megdönthetetlen tény, hogy a homo sapiens különböző formákban legalább tízmilliókban mérhető évek óta jelen van bolygónkon, egy biztos, hogy a dinoszauruszok kortársa volt (népmeséink, mondáink sárkánymotívumai is ezt bizonyítják szerte az egész földkerekségen stb.). Mi hisszük és tudjuk, hogy Jézus szűztől született, akit a Magasságbeli Szent Lelke beárnyékolt megtermékenyítő erejével, hogy földre születhessen a Második Isteni Személy, az Emberfia Jézus, hogy a gonosz földi főhadiszállásán megdöntse a sátán hatalmát.

    Jézus több ízben is prófétagyilkosoknak nevezi a zsidókat. A Mennyei Atya és nem Jahve  által közéjük küldött próféták közül sokat meggyilkoltak, olyanokat is, akik az Egyetemes Üdvözítő eljövetelét előre látták és megjövendölték majdani érkezését. A zsidóságot egy izaiási idézettel így jellemzi: „Ti képmutatók, találóan jövendölt rólatok Izaiás:

                                    Ez a nép ajkával tisztel engem,

                                    De szíve távol marad tőlem.

                                    Hamisan tisztelnek engem,

                                    Tanításuk csak emberi parancs.” (Mk. 7./6-7.)

    Jézus nem egy közel-keleti, nagyravágyó, soviniszta  törpenép politikai felkentje, messiása, hanem a Világmindenség Királya, ha akarjuk így is nevezhetjük a zsidóság terminológiáját használva: az Egyetemes Messiás.

    Ami az „Isten szava” fogalmat illeti: A legcsalárdabb és leghamisabb módszerek egyike, amikor egy soviniszta és faji alapokon ítélő népcsoport saját iratairól (Ószövetség) kijelenti, hogy minden betűje az „Isten szava”, miközben titokban, suttyomban a világhatalomra való törekvés, a más népek iránti gyilkos megvetés és pénzimádat vallási köntösbe rejtett, ravasz csúsztatásáról van csak szó ez esetben. Úgy is mondhatnám, kedves bátyám szóhasználatával, hogy a miseruha alatt hordott kaftán alól kikandikál a lóláb.

    A legcsalárdabb módszer, ha egy nép innen-onnan összelopkod és meghamisít különböző iratokat, melyekről istenkáromló módon kijelenti, hogy amit összefirkált, maga az Isten szava lenne, ezzel a trükkel önmagát istenítve meg.

    Hol találkozhatunk valóban az Élő Isten szavával? A Fiúisten, Jézus meghamisítatlan Igéjében és lelkiismeretünk meg nem szűnő üzeneteiben, melyeket a Szent Lélek intéz hozzánk.

    Egy bibliakutató sem tagadja, hogy az általunk Ószövetségnek nevezett szöveggyűjtemény (bizony, szöveggyűjtemény!) szerkesztési munkálatait a zsidó papok a második babiloni „fogságból” való, Palesztínába történő visszatérésüket követően végezték el. A 12 törzsből egyébként csak 3 tért vissza, 9 Babilonban maradt, ahol igencsak jól ment soruk, és ottmaradásra csábította őket a gazdagság és a nagyvárosi csillogás.

    A Templom romjai közé a papok által a renoválási munkálatok során elrejtett Deuteronomiumot, azaz Második Törvényt is ekkor találják meg jól bevált oláh régészeti módszerrel, és kompilálják bele e szöveggyűjteménybe.

    A Babilonban a káld-sumír hagyomány szövegeiből összegyűjtött és tendenciózusan meghamisított, azaz hebreizált ősmitológiai történeteket, ezek között a Teremtés, az Édenkert, az özönvíz stb. történeteit, a zsoltárírás, a bölcsességi irodalom műfajainak szokását, a papi hierarchiáról, angelológiáról szóló tudást stb. ekkor szőtték bele már meglévő irataikba, melyek az ókori zsidóság történelmének tömegmészárlásairól, vérengzéseiről, bálványozásairól és egyéb tévelygéseiről stb. számolnak be, valamint a Mózesnek tulajdonított, de nyilvánvalóan nem általa megfogalmazott, utólag szerkesztett Törvénnyel foglalkoznak.

    A Zsoltárok Könyve is csak a kései hagyomány által tulajdonítja e részben gyönyörű és értékes szövegeket a kurafi és tömeggyilkos Dávid királynak, melyek esetében a filológia szó szerinti egyezéseket mutatott ki káld-sumér-babiloni és egyiptomi zsoltárokkal. Dávid Bibliában leírt életvitele igencsak összebékíthetetlen ellentétben van e szép szövegek tartalmával, melyek zöméhez neki vajmi kevés köze lehetett a valóságban. Ha szép szövegekről szólok a zsoltárokkal kapcsolatban, akkor nem az átok-zsoltárokról beszélek. Ez héber irodalmi produktum. (Általában ezeket az újabb időkben kihagyták a Biblia-fordításokból, akárcsak a förtelmes részeket a modern Talmud-fordításokból.) A káld-sumír iratokban ilyent nagyítóval sem találunk.

    Ezért józan ítélőképességünk birtokában mást nem tehetünk, minthogy igazat adunk Bulányi György testvérünk azon megállapításának, melyet egy nagy jelentőségű írása címeként így fogalmazott meg: Az Ószövetség nem Isten igéje. Bulányiról Ön csak úgy foghegyről megjegyzi, hogy ő „csak” egy katolikus pap. Akkor szabad kérdeznem, hát Ön meg kicsoda??

    Az Ószövetség voltaképpen egy kultúrtörténeti botrány terméke: ősi, nagymúltú kultúráktól összelopkodott és megmásított szövegek gyűjteménye, és semmiképpen sem „Isten szava”!! XXIII. János pápának tökéletesen igaza volt, amikor egyfajta ósdi és túlhaladott júdaizmusról beszélt a zsidó iratokkal és felfogással kapcsolatban! Meg is gyilkolták ezen igazságok kimondásáért, hogy a II. Vatikáni Zsinat (Vatizsálemi Zsinhedrin) irányítását és eredeti céljaitól való eltérítését egy zsidó származású bíborosra, Montinira, a későbbi VI. Pál pápára bízzák!

    Ön a tévedhetetlenség gúnyos arroganciájának vélt magaslatáról ki meri jelenteni, hogy XXIII. János pápa, aki birtokában volt a Vatikán titkos archívumának népünket és a turáni-szemita kultúrkör szembenállásának problematikáját érintő hiteles ismereteknek, hogy a pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitó beszédében ilyen fontos kérdésekben egyszerűen téved Önnel ellentétben (?!). Megint csak föl kell tegyem a kérdést: Kinek képzeli Ön magát? Az igazmondás tévedhetetlen orákulumának, aki magát a kétezer éve a római sauli irányvonal által terjesztett tendenciózus tévtanítást betanulva és szajkózva, önálló gondolkozásra képtelenül az abszolút igazság bajnokának képzeli? Abszolút igazság nem létezik. Az emberiség történelmének legnagyobb tömeggyilkosságait a magukat az abszolút igazság birtokosainak képzelő, diktatórikus hajlamú emberek parancsára követték el. Gondoljunk csak  a császárkori Római Birodalom, a középkori zsidókeresztény inkvizíció borzalmaira, a spanyol-portugál  konkvisztádorok emberirtásaira az Új Világban, az angol-francia-orosz gyarmatosítás szörnyűségeire, s mindez a zsidókeresztény Biblia választott népi szindrómájának, „nekünk mindent szabad”-mentalitásának torz világlátása, emberiségellenes szellemisége miatt. A későbbiekben a zsidó gyökerű kommunizmus és ennek ellenreakciója, a német nácizmus most már nyíltan istentagadó, választottnépi, mindkét esetben az Übermensch nevében véghezvitt tömegmészárlásaira. A mózesi világbirodalom épületének legbiztosabb tégláit az Ön által képviselt embertípus anyagából-agyagából égetik a hazugság kohóiban. Nem veszi észre, hogy Önt egy sötét háttérhatalom, melynek egyházi vezetőségünk is része, dróton rángatja?!

    A tolvaj, ha egy módja nyílik rá, nem ismeri be szennyes tettét. Igyekszik minden nyomot eltüntetni, nehogy lebukjon. Ez azonban nem mindenhol sikerült neki! Gondoljunk itt pl. a Nimródról, a magyarság ősatyjáról a tisztelet hangján írott sorokra (Ter. 10./19.), vagy a szkíta alapítású szent hely, Uru-Solyma (később, a zsidó időkben Jeruzsálem néven szerepel), a szkíta népek Szent Sólymának, a Turul madár városának sumír pap-királyáról, Melkizedekről írottakra az Ábrahámról szóló történetben. A Turul (kerecseny-karácsony-sólyom, nem galamb!) a szkíta, de az egyiptomi (Hórusz-sólyom) vallási képzetkörben is a Szent Lelket megjelenítő, érzékletessé tevő madár, és nem totemős, mint ezt Nemzetünk szent hagyományainak félremagyarázói, megbecstelenítői állítják.

    Még a zsidó Saul rabbi is Jézusra vetíti a melkizedeki, azaz nimródi, sumír-szkíta papi méltóság folytonosságát, ezt a papi vonalat fölsőbbrendűnek ismeri el a leviták papságánál. „Jézus az örök főpap Melkizedek rendje szerint. Ez a Melkizedek, Sálem királya (itt a zsidóság kialakulása előtti idők Jeruzsálemjéről van szó! LP) és a fölséges Isten papja volt (tehát nem Jahve papja! LP). ... Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti: Az igazság  királya. ... Ez (mármint Melkizedek, LP) viszont, aki nem az ő nemzetségükből származott, tizedet vett Ábrahámtól, s megáldotta az ígéret hordozóját. Afelől nincs kétség, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. ...  Ha a levita papság – amelynek a vezetése alatt a nép a törvényt kapta – tökéletességre vezetett volna, mi szükség volt még arra, hogy más lépjen föl, aki Melkizedek rendje szerint, és nem Áron rendjéből való?” (Zsid. 7./1-3., 6-7., 11-12.) Saul sokatmondóan fogalmaz a Kolosszebelieknek írott levelében is, ahol külön kategóriaként említi meg a szkítát, mégpedig a barbár ellentétpárjaként, mellyel beismeri, hogy ez a hagyomány még zsidó neveltetése ellenére is egyenrangú a zsidóval (véleményem szerint annál sokkal értékesebb): „Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szkíta, rabszolga vagy szabad, hanem minden és mindenben Krisztus.” (Kol. 3./11.)

    Ezeknek a sauli idézeteknek a birtokában beláthatjuk, hogy bennük nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy ő is belátja, hogy Jézus a melkizedeki káld-sumír és nem a zsidó levita ároni papi méltóságot képviseli. Ugyan a Saulra oly jellemző következetlenséggel itt is megpróbálja a továbbiakban Jézus személyét Júda törzsével egybemosni, ez azonban kétségbeesett törekvésnek bizonyult. Mintha megijedt volna az általa is fölismert igazság kimondásától, attól, hogy Jézus Melkizedek rendje szerinti főpap, tehát anyai származását tekintve pártus prozelita létére a káld-sumír-szkíta ősvallás továbbvivője, beteljesítője és betetőzője. Ezért rajtakapva magát az igazság kimondásán, visszariad és összehadovál valamit arról, hogy Jézus ennek ellenére azért zsidó származású volt. Most akkor, kedves Saul rabbi, döntse már el végre, melyik kijelentésének higyjünk?

    Az, hogy szó szerint a zsidó iratokban nem történik említés a sumír hagyományokról, annak súlyos oka van: Ma már megcáfolhatatlan, hogy az „ószövetségi” Biblia e kultúrhagyomány fölhasználása nélkül sosem jöhetett volna létre!! A zsidó nemzeti vallás ma ismert formájában Babilonban született. A tolvaj nem dicsekszik soha azzal, hogy kit lopott meg!!!  Úgyhogy az az érvelés igen vérszegény és szánalmas, hogy a zsidók nem említik szövegeikben a sumírokat. Egyébként maguk a sumírok sem említik magukat e néven. Ez az elnevezés egy tévedésen alapszik, a XIX. század második és a XX. század első felének sumerológusai körében terjedt el ez ősi, ragozó nyelvet beszélő, turáni kultúrateremtő néppel kapcsolatban ez a téves elnevezés. Ők magukat az ékírásos táblácskák tanúsága szerint kungar-nak, hungar-nak avagy mahgar-nak hívták. A bibliai Sineár földje elnevezés egyébként Sumeriát jelöli, ahonnan a szemita nomád Ábrám is elindult.

    Ön azt írja, hogy a sumírokat és egyéb közel-keleti népeket az Isten eltörölte a föld színéről. Azt tanácsolom Önnek, pallérozza egy kissé jobban és alaposabban történelmi tudását,  bővítse e téren ismereteit, mert akkor talán nem jelentene ki ilyen bődületes marhaságokat. A ma sumírnak nevezett népet a vérszomjjukról és barbár kegyetlenkedéseikről hírhedt invázor szemita népek szorították ki ősi szent földjükről, nem a Mindenható Isten. Köztük voltak a héberek ősei is! Ne vádoljuk meg már ártatlanul a Mennyei Atyát ilyen gaztettek elkövetésével!

    Arról pedig szó sincs, hogy a sumírok eltűntek volna a föld színéről. Mind nyelvükben, mind kulturális hagyományvilágukban, mind genetikai, testi örökségükben bennünk, magyarokban élnek tovább. Mit gondol, vajon miért éppen minket szemelt ki a zsidó nemzetközi fináncmaffia arra, hogy országunkat teljesen uralma alá vesse, az őshonos magyar lakosságot nyomorúságba taszítva, szinte kiirtva szent honából? Mert mi puszta létünkkel is bizonyítjuk mindazt a hazugság- és hamisítástömeget, melyet Jákob utódai a föld feletti totális hatalom megszerzése érdekében elkövettek az egész emberiség kárára!!

    Az, hogy a Bibliában egynémely, népét öntömjénező, ókori zsidó miket írogatott össze (egyébként lebilincselően jó stílusban; ami igaz, az igaz), még semmiképpen sem jelenti azt, hogy tolla a történeti igazság, hitelesség szolgálatában mozgott a papíron, bocsánat, a pergamenten. Vegyünk csak szemügyre egy példát: A Biblia tanúsága szerint Jákob (Izrael), a Csaló 12 fia néppé duzzadt utódai Egyiptomban tartózkodtak évszázadokon át, míg végül sorsuk rosszabbodván egy egyiptomi nevű, Mózesnek nevezett férfiú által vezetve dirrel-durral, mit sem sejtő egyiptomi szomszédaik aranytárgyait elrabolva elhagyták az országot. A fennmaradt egyiptomi feljegyzések alapján tudjuk, hogy a fáraó országának írnokai igencsak szorgalmasak voltak, s így a legapróbb-cseprőbb dolgokat, eseményeket is írásban rögzítették. Egy héber vagy zsidó nevű nép valamikori ottlétéről azonban egy betűt sem találunk e feljegyzésekben, nem beszélve az ún. „egyiptomi tíz csapásról”, melyek ha tényleg megtörténtek volna, igencsak foglalkoztatták volna az egyiptomi írástudókat. Sem archeológiai, sem írásos nyoma nincsen Egyiptomban a Kivonulás Könyve eseményeinek!!! Milyen mértékben adózhatunk tehát bizalommal a többi bibliai híradásnak a történelmi hitelesség szempontjából? Nem nagyobb mértékben, mint egy élénk képzelettel megáldott regényíró esetében! Amikor XXIII. János beszédében a pozitív tudományok,  kiváltképpen az archeológia igazságfeltáró eredményeiről szól, ilyesmikre gondol.

    Az, hogy ahogyan írja, szerepelnek ilyen megfogalmazások mind az ószövetségi Bibliában, melynek helyes neve Tanach, mind Saul rabbi leveleiben, hogy a zsidóság vagy Ábrahám utódai által nyer áldást a föld minden  népe, vagy hogy az üdvösség a zsidóktól való, ez vagy igaz, vagy nem az. Attól, hogyha leírnám például ezt: „A magyarság által nyer áldást a föld minden népe. Az üdvösség a magyaroktól való.”, még korántsem jelentené azt, hogy ez így is van, pedig ennek sokkal nagyobb a valószínűsége, mint a zsidókkal kapcsolatban.  Miért pont a zsidóság esetében lenne ez másképp?!

    Mindig az egyes népek valós cselekedeteiből, világban betöltött szerepéből kell kiindulnia annak, aki egy nemzetet meg akar ítélni, s csak ennek tükrében minősítheti az illető népi szerveződést, s nem az alapján, hogy e nép írástudói mit firkálnak össze.

    Hogy a zsidóságnak köszönhetően áldást nyert-e az emberiség eddigi története során, annak a népnek,  mely a Mammon, a pénz- és hatalomimádat etnikai megtestesülése, mely mind a mai napig ott ugrál az aranyborjú körül, nem nehéz akár csupán napjaink magyarországi eseményei, történései alapján megállapítani. Válaszom: Nem áldást nyer, hanem átkot!!!

    Ebből is kiviláglik, hogy a kiválasztás nem az Isten oldaláról történt. Ha Istennek lenne ún. „kiválasztott népe”, akkor méltán megvádolhatnánk Őt részrehajlással. A Teremtő Atya szeretete nem ismeri a személyválogatást. Ő mindenható, szeretete és gondoskodása minden teremtményére kiterjed az igazságosság szellemében még itt is, a sátán, „e világ fejedelme” birodalmában, aki „e világ fiai” fölött uralkodik, s vezeti félre őket. A sátán, ha „istent” akar játszani, Jahvénak szólíttatja magát.

    „A hatalmi önkény az általános emberiesség igazságosságának és jóságának köntösébe öltözik, hogy teljes legyen az örök isteni törvényekkel való szembehelyezkedés. (Lucifer).” (Dr. Zakar András: A sumér hitvilág és a Biblia; 105. o.) Dr. Zakar Mindszenty hercegprímás magántitkára volt, maga is katolikus pap. Dr. Zakar itt burkoltan arról a szellemiségről ír, mely átjárja az egész Tanachot (Ószövetség).  Uram így, Uram úgy, közben legyilkolászunk haszonlesésből teljes kánaáni, ott őshonos népeket állataikkal együtt, de amikor elborzadtunk saját szennyes tetteinktől, amikor már megcsömörlöttünk a vérszagtól, meghagyunk belőlük néhányat, hiszen valakiknek dolgozniuk is kell a szántóföldeken. Áldott legyen szent neved, Uram, aztán perzsa-babiloni emberek tízezreit öldössük halomra a „Te szent nevedben” (Eszter könyve, Purim ünnep), s még örömáldomást is iszunk ennek a szennyes tettnek emlékére minden évben. „Ez a nép csak ajkával tisztel engem.” – mondja az Úr.

    Ugyanez zajlik, csak kifinomultabb módszerekkel Hazánkban ma. K. Gy., egy úrnak alig nevezhető egyén egyszer úgy fogalmazott, hogy kb. 6 millió magyarra lesz majd szükségük, miután átvették Országunk felett a totális hatalmat, hogy legyen, „aki kiviszi a szaros bilijüket” (idézet klasszikustól). Tehát már nem is leplezik szándékaikat. Terveik szerint a magyarnak a zsidóságot kiszolgáló cseléd szerepét szánják a Magyar Hazában.

    Nem gyanús Önnek az a túlontúl átlátszó machináció, hogy a pápák valójában nem Péter, hanem Pál utódjaiként, a „teologia Paulina” képviseletében gyakorolják a Szentszék fölötti hatalmukat? Idén is, Pál „apostol” évét hirdették meg, mikor pedig köztudott, hogy Jézus egyházát a galileai Péterre bízta e szavakkal: „legeltesd juhaimat”? Ma már alig leplezetten lóg ki a lóláb a pápát irányító szabadkőműves, marannó bíborosok skarlátvörös, Drakulát idéző vámpírdrapériája alól.

    Nem bántja az Ön szemét, hogy az „Újszövetségi” Szentírás csaknem egyharmadát az a farizeus Saul rabbiból Pállá mutált, önjelölt „apostolnak”levelei képezik? Hová tüntették a zsidózó egyház funkcionáriusai a galileai, nem zsidó, hanem szkíta vérségű, valódi apostolok hiteles és eredeti írásait? Hol szunnyadnak az ő evangéliumaik? Az isteni gondviselésnek köszönhetően, töredékes állapotban ugyan, egy fölbukkant a sivatag homokjából Nag Hammadinál Egyiptomban. Tamás apostol evangéliumára gondolok, melyben egy szó sem szerepel sem Jézus zsidó származásáról, sem arról, hogy Ő „Dávid fia” lenne, s nincs nyoma benne a zsidókeresztény kánon által szájába adott, embermegvető, rasszista szavaknak sem! Ez az ázsiai, nagy és ősi kultúrák régi szokását követve egy mondásgyűjtemény, mely Jézus eredeti tanításának szilánkjait őrzi. Borzasztó pusztítást hajtottak végre kiváltképpen a római-bizánci zsidókeresztény irányvonal későközépkori győzelme után az authentikus szkíta-keresztény források körében. Ez a bűn az égbe kiált!!

    Ácsi tehát az önjelölt választottak körül való pulikutyás farkcsóválással, mert ha valaki tovább is ezt teszi, akkor minden okom meglesz, hogy okkal-joggal hazaárulónak bélyegezzem az illetőt!!! Nem látja, mire megy ki ez az álszent és csalárd bibliás játék már több, mint kétezer éve? Egy többezer éves nácizmus dölyfét és világuralmi mohóságát öltöztették be vallási köntösbe a zsidókereszténység asszisztálásával, és nem restellették az Egyetemes Üdvözítő, Jézus személyét sem szöveghamisításokkal elzsidósítani. Tiszta, szkíta szellemiséget sugárzó tanításába pedig belehamisították a júdaizmus rasszista, kirekesztő és kegyetlen felfogását. Jézus és a kánaánita asszony sosem megtörtént esetére gondolok, melynek során Jézus állítólag kutyának nevezi őt, csak azért, mert az asszony nem zsidó. Ezzel alig palástolt kéjjel, hogy Jézus szájába adhatnak olyan, szent személyéhez méltatlan, kegyetlen szavakat, melyek egész szeretettanításával homlokegyenest ellenkeznek, a júdaizmus és a talmudi szellemiség sárjába rántják Urunkat, a Világ Világosságát! Mindez förtelem és botrány!!

    Ismét csak Zakar Andrást kell idézzem: „A Talmud még az ószövetségi könyveket is a legerőszakosabb sovinizmus szellemében magyarázza, megengedve a nemzsidó megtévesztését, megrablását és megölését zsidó érdekből. Mindezt pedig az Isten nevében hirdeti meg, túlszárnyalva ezzel minden nacionalizmus, fasizmus és nácizmus gonoszságát.” (uo. 107. o.)

    Nem okozott Önnek egyszer sem fejtörést, hogy Jézus miért fizette be Kafarnaumban tartózkodván a nem zsidó származású prozelitáktól követelt prozelita templomadót? Csak nem azért, mert Júda törzséből származott és Dávid fia volt?

    „Mikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak és megkérdezték: A ti Mesteretek nem fizet templomadót? De igen – felelte. Mikor hazatért, Jézus megelőzte őt kérdésével: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől? Az idegenektől – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, s az első rákapó halat húzd ki. Nyisd ki a száját: találsz benne egy sztatért. Vedd ki és add oda nekik magamért és érted.” (Mt. 17./24-27.)

    Hosszan folytathatnám, de minek. Ha ennyi izelítő az Igazságból Önnek nem elég, hogy észhez térjen, kár lenne részemről további energiát fecsérelnem erre. Ne haragudjon amiatt az indulat miatt, ami soraim mögül időnként elő-előcsap, de nem hagyhatom szó nélkül az agymosottságnak, a félrevezetettségnek a saját Nemzettel szembeállító, szolgalelkű, hazaárulással felérő ostobaságát, mely manapság a szabadkőműves, júdáspénzért akár a saját édesanyjukat is eláruló főpapok szemében a jó és jámbor zsidókeresztény hívőt jellemzik. Én ehhez nem nyújtok segítő kezet!! És engedjen meg nekem még egy megjegyzést: Mégha személy szerint Önt is szólítottam meg, ez csak azért van, mert az Ön levelére válaszolok. Mindaz, amit leírtam, azonban nem az Ön konkrét személye ellen irányul, hanem az a tudatlanságon és a történelmi tények nem ismerésén alapuló bigott fanatizmus ellen, amit Ön is képvisel.

    Adjon az Isten szebb jövőt!  Úgy legyen! (és nem Ámen!)  Dícsérjétek a Mennyei Atyát! (és nem Hallelu-Jahve!)

         Szeretettel és tisztelettel: Lajdi Péter