Köszöntő -- 2007

Szakács Gábor

Kedves Magyar Nemzettársaim!

A Nemzeti Hírháló jóvoltából az elmúlt hetekben gyakran olvastam nemzetmentő gondolatokat, javaslatokat. Ezek túlnyomó többségével azonosulva azt kellett látnom, hogy a - véleményem  szerint - legfontosabb javaslat, a tanulásra buzdítás kimaradt belőlük. Márpedig  a pusztán jó szándékú, ám népünk valódi őstörténetének ismerete nélküli ember könnyen félrevezethető, ezért is építi le az oktatást a Gyurcsány vezette szoc-liberális kormány. Mert a tudás hatalom.

A veszély azonban nem csak az ő részükről fenyeget. Egyre gyakrabban találhatunk a nemzeti  könyvesboltokban is olyan kiadványokat, amelyek hangzatos címűk ellenére nem igazolható feltételezéseken és a hiteles  forrásmunkák mellőzésén alapulva csupán a szerzők álmait és vágyait vetítik elénk. Nem egyszer megjelenik a jól ismert mondat is, hogy már közel az idő, amikor egyik rég halott, vagy annak vélt, híres ősünk feltámad és ismét a magyarság élére áll, vagy  „égi seregek” készülnek megsegítésünkre.

Ezek a mondatok, bár lelkesítően hatnak, nem  helyettesítik azt, amit egy mondásunk úgy fogalmaz meg, hogy „Segíts magadon, az Isten is megsegít”.  Önmagunk megsegítéséhez azonban tudásra van szükségünk, hogy ne járathassák velünk a bolondját. A tudás  birtokában már meg tudjuk különböztetni az ocsút a búzától, az ősi rovásírás szabályait az újonnan kitaláltaktól,  tudjuk, hogy Attila királyunk nevét eredetileg, majd  évszázadokig nem két L-el írták, hogy bizonyos magyar történelemmel kapcsolatos nézetekre nem most jött rá valaki, hanem már előtte, nála kevesebb nyilvánosságot kapott személy(ek). Az elhunyt és a jó Isten kegyelméből még  velünk élő példaképeink tisztelete a tudás mellett a másik alapfeltétele az önzetlen nemzettudatnak.

Ez azért elengedhetetlen, mert nemzettudat nélkül is lehet tüntetni, nemzeti színű zászlót lobogtatva háborogni a bennünket ért sérelmek miatt, de némi engedmények árán ez az elégedetlenség megszűntethető, sőt feledtethető. Erre ragyogó példa, hogy a nyomorultul élő lakosság többsége visszaszavazta a hatalomba szoc-liberális vámszedőit. Egy nemzettudatában erős tanár nem csak akkor megy tüntetni, ha róla van szó, hanem akkor is, ha a mezőgazdák, hentesek, gyógyszerészek mennek az utcára, és viszont. Egy nemzettudatában eltökélt tüntető nem hagyja sorsára a martalóc rendőrök által kiemelt társát és nem pucol el, hogy neki ne essék bántódása. Az a tüntetés, ahol a résztvevők sorsukra hagyják a zsandárok által összerugdalt hősöket, fabatkát sem ér, ahogyan idén október 23-án bebizonyosodott.

Abban az országban, amelyben a nemzetinek mondott pártok részéről is visszhangtalanok maradnak 2006-ban az olyan felejthetetlen események,  mint II. Rákóczi Ferenc születésének 330. és újratemetésének 100., Bocskai István győzelmének 400., Zrínyi Miklós szigetvári hősi halálának 440. évfordulója,  szó nincs tömeges nemzettudatról. Ahogyan abban a budapesti kerületben sem, ahol a nemzeti vezetésű és összetételű önkormányzat egyetlen tagjának nem tűnt fel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Demszky - ez az ő  kötelessége -nem lobogóztatta fel a főútvonalakat. De ha már ő nem tett erre előkészületeket, akkor a helyi önkormányzat megtehette volna és azonnal öles betűkkel támadhatta volna meg a főpolgármestert az önkormányzati újságban.

Hogy a nemzettudat építést hol és mikor kell elkezdeni, embere válogatja. Magam tapasztalatai azt mutatják, hogy gyermekkorban, a családban és a rovásírás elsajátításával, ennek segítségével tudatosítva Friedrich Klára rovásírás oktató/kutató könyvcímét: Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás. Érdekes, hogy ezt a birtoklástudatot a betelepült idegenek sokkal többet és harsányabban  hangoztatják, mint mi magyarok. De hogy ne tudják beverni a fejünket, ha mégis felemeljük a szavunkat, akkor az önvédelmi sportokra, akár az ősmagyar barantára kell helyeznünk a hangsúlyt, az idegen irányítás alatt mozgatott őrző-védő egyesületek  ellenében  pedig meg kell szerveznünk saját őrző védőinket.

Ha a fenti javaslatok nem találnak követőkre, akkor lehet továbbra is  az emberek többsége által sok esetben meg sem értett szólamokat ismételgetni, az „égiek” segítségére várni, önmagában egyik sem fog gyógyírt hozni sebeinkre. Pedig őseink és a magyarok Istene valóban készek a segítségre, csak nem akkor, ha pusztán tőlük várjuk a csodát.

Magam az ő segítségük mellett a tudásban, tanulásban, tettekben hiszek és ennek szellemében kívánok minden magyar nemzettársamnak nemzettudat erősítő, boldogabb új évet!

   Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője

2007. január 1.