Ugyanaz a felépítési, működési alaptörvény érvényes az

atomokra, világűrre, zenére, színekre, számokra, ősnyelvre és az emberi társadalom szerkezetére. Mindannyin rajta

kitörölhetetlenül a jól felismerhető egyedi, megmásíthatatlan

Saját kiadás, a szerző minden jogot fenntart

Web: http://www.kolumbansandor.extra.hu

Magyarirodalom tanárom néhai Tóth Márton tanár úr emlékére.

Ajánlom e könyvet azoknak a határokon kívül élő magyar szülőknek, akik román, szlovák, szerb, horvát, szlovén, ukrán, osztrák stb. iskolába íratják gyermekeiket a jobb érvényesülésért, és anyanyelvüket nem tanítják meg nekik.

Azoknak, akik bedőlnek a balkáni dák-római, a felvidéki tót, a délvidéki rác meséknek, s az osztrák felsőbbrendűségi, magyarbecsmérlő hazugságoknak.

Ne higgyenek a mai anyaországi magyartalan történészeknek, nyelvészeknek, mert azok leértékelt, történelmileg súlytalan, gyökér nélküli barbár népként állítják be a magyar nemzetet és nyelvét. Olyanok ők, mint magyartalan politikus gazdáik, akik a magyar nemzet kiveszejtésén munkálkodnak éjt nappá téve.

Tudják meg, nyelvünk a legősibb nyelv és ezerszer gazdagabb mindazok nyelvénél, akik ma becsmérlően szólnak róla.

Bevezetőként szeretném elmondani, hogy a magyar nyelv kiemelésével nem leértékelni akarok más nyelveket, csak a nyelvek gyökerére kívánok rávilágítani.

Rendkívüli jó érzéssel tölt el, hogy magyar az anyanyelvem, és a bölcsőtől hordozhatom, birtokolhatom, sajátomnak is tarthatom ezt az ékes élő kincset, az ősnyelv egyenes ágú örökösét, a magyar nyelvet. Nem túlzok, mikor azt állítom, hogy szívem együtt dobban vele, olyan számomra, mint az éltető levegő, és rejtélyeinek kutatása közben úgy érzem, mintha nyelvünk üdítő vizében fürödnék.

Azt is tudom, hogy mivel nem a ma divatos ateista szellemben írtam meg e könyvet valószínűleg leértékelő bírálatot kapok, de ez nem érdekel. Nem díj, elismerés reményében írtam, hanem nyelvünk és adományozója magas fokú értékelésére.

Semmilyen magasztaló szóért nem kívánok hazudni, hisz a magyar nyelvnek, mint első és ősnyelvnek épp ez az ellensúlyozhatatlan, kiegyenlíthetetlen, nagy-nagy értéke, hogy a hangjaiba sűrített bölcs értelmével bizonyítja letagadhatatlan igazi isteni eredetét, rávilágít a teremtésre, és magában hordja az emberiség eredetének, történelmének magyarázatát.

A magyar nyelv magas szellemi erőktől ajándékba kapott nyelv, és mint ilyen megcáfolhatatlan élő történelem!

Vissza kell hozni mind az írásba, mind a beszédbe a magyar kifejezéseket. Az első beszélt nyelvben van értelmes kifejezés minden fogalomra, és ha nincs akkor magyarszívű nyelvészeknek kell alkotniuk a meglévő gyökeinkből. Ezt az értelmes közrendű magyar is megteheti, hisz a történelem folyamán nem hivatásos nyelvészek, hanem egyszerű emberek alkottak szavakat, bővítették, őrizték a nyelvet.

A hangok közül előbb a cs kicsinyítő hatására figyeltem fel. Majd a c becézést, az ny nyújtottságot kifejező szerepére. És jött a többi. Szinte maguktól bukkantak elő, önmagukat kínálták egymásután. Rájöttem, hogy minden hangulatnak, tulajdonságnak, tevékenységnek, fogalomnak megfelelő kezdő- vagy uralkodó kulcshangja van a magyar szavakban. Minden hang élményi behatásból eredő ösztöni hangképződmény, mely később gyökök kezdőhangja lett, és legalább annyi gyök van az alapkészletben, amennyi hang. E gyökök két hangból állnak, egy mással- és egy magánhangzóból, ritkán háromból. Néha rokonhangzású mássalhangzók váltják egymást. A gyökök hozzávetőleges számát a mássalhangzók és a magánhangzók szorzatából kapjuk meg, tehát kb. 360 – 400 körüli. Ez a bő változat. Vannak két mássalhangzós, egy magánhangzós elvont gyökök, azaz teremtőgyökök, e gyökökből sorrendi felcseréléssel képezhetők rokon értelmű szavak változatai, azok nagyszámú szófüzérei. Egyetlen nyelvnek sincs ilyen szabályos gyökrendszere, mely hókristályszerűen (Varga Cs.), körökben, csigavonalú, csigavonal-fürtszerű halmazalakzatban felépíthető.

Hasonlít a fizikai világ vegyi elemeihez, melyek atomokból, az azokat alkotó atommagból és elektronokból, az atommagot alkotó protonokból és neutronokból állnak össze. A magban levő protonok, neutronok, a mag körül keringő elektronok száma, a maghoz és egymáshoz való viszonyuk: sűrűségük, pályájuk, sebességük határozza meg az anyag vegyi milyenségét, hogy milyen anyag válik belőlük. Továbbá különböző atomok egymáshoz viszonyított száma egy molekulán belüli láncolata és a molekulák közti tér, sebesség, tömörség stb. szintén meghatározó abban, hogy milyen anyaggá állnak össze. De ami érdekes, minden anyagnál az alkotó alapanyagok egyformák: protonok, neutronok, elektronok, és mégis micsoda széles skálája jön létre az elemeknek, több mint száz vegyi elem, melyből az egész anyagi világ összeáll! Kisüt belőlük a teremtő géniusz egyszerű alapelveken nyugvó mindenek feletti bölcsessége.

Nyelvünk szerkezete is az egyszerű bölcsesség elvén alapul, és bámulatos kapcsolati következetességgel, csodálatos vonalvezetéssel épül föl. Akár a világűr bolygórendszerei. A központi mag az alaphangsor (ábécé), a Nap a gyök. Körülötte a szóbokor, mint a bolygók holdjaikkal, majd a többi nap, naprendszerek, galaxisok naprendszereikkel, galaxis-halmazok, tovább a nyelvi végtelen felé. Minden kezdőhang külső hatás által kiváltott, belülről jövő hangjelzés, és értelmes jelentésű! Ebből, e köré épül a gyök. Minden gyökben van egy kulcshang, a gyök körül forog az alapjelentésben azonos, de változatosságában lenyűgöző népes szóbokor, annak összes oldalirányú leágazásával. Esetenként a gyök hangjai közt cserélődik az uralkodó jelleg. Néhol a rokon értelmű szóbokrok kötelezően találkoznak, pályájuk keresztezi egymást, de nem ütköznek, mivel akár a bolygóknak, saját pontosan bejelölt értelmi pályájuk van. Csak párhuzamban forognak hasonló értelmezés körül, árnyalván, színezvén a fogalom értelmét.

Példaként vegyük a számunkra két legfontosabb, nagy jelentőséggel bíró fogalom, a kör és tér viszonyát. Mindkettő teremtőgyök és hatalmas szóbokorral rendelkezik. Mindkettő terület, de a kör – egy pontból kiinduló, saját belső felosztási és körhatári törvények által uralt – szabályos síkidom alakzat. Fogalmában benne van a behatároltság értelme, mivel gyűrűként körülöleli a záróvonal.

A tér nyitott és határtalan. A t hang nyelv-fog, pattanó mássalhangzó, az é magasan szárnyaló, az érzelem, az élet kezdőhangja. A tér több irányban terjedő, és a végtelen felé mutat. Mindkét szó – tér, kör – r-ben végződik, mindkettő súllyal bíró, fontos fogalom. A magyar nyelvben az értelmezés végett a megfelelő hangnak megfelelő helyen kell lennie. Nem lehet másként. A rét is tér, de nem hordozza magában a többirányú, végtelen nyitottság fogalmát, mint a tér. A szóvégi r zöngéje nyitva hagyja a láthatárt, a koppanó t lezárja azt.

Tulajdonképpen térben és körben élünk. A mi pályánk a behatárolt körben, a kör a térben, a tér az űrben van. De mégis – a Föld, a Nap, a Tejút – mind körben mozgó. Itt az ö hang jelzi a térben és körben is jelenlevő törvényt! A törvény behatárol egy mozgásteret. Akár a kör. Az ö benne van az öböl, öl (fn), ölel (karol), ököl, ön, önös, önző, örökség, öreg (koros), ösvény, össze, ösztön, ötvöz, öv, övezet, körzet, környezet, özvegy stb. szavakban, az azokkal kifejezett fogalmakban, melyek mindegyike leszűkített, zárt, behatárolt vagy véges valamit jelöl. Persze, mind a kör, mind a tér mérete viszonylagos. A körben is lehet tér: nagy körben kis tér, nagy térben kis kör. Ám a világmindenség – hol a parányi atomtól a legnagyobb csillagig minden körben mozog – mégiscsak egy hatalmas, körmozgású, végtelen tér, űr, melyet szigorú, megmásíthatatlan fizikai törvények irányítanak. S ahol törvény van, van törvényhozó, betartató, végrehajtó is, aki felülvigyázza annak tiszteletben tartását, műve működését! Aki megszegi a törvényt, vállalja, szenvedi következményeit. Ezt a világűr kutatói és az űrbe kilépő űrhajósok érzik át legjobban, amikor a küldetés sikere érdekében kizárólag az örökérvényű törvényekre hagyatkozhatnak.

Az eredeti nyelvtől, annak alapvető szabályaitól eltérő tömegnyelvek (latin, germán, észak-germán, szláv, angolszász stb.) ezért váltak – még ma is állandóan alakulgató, minden rendszert nélkülöző, zavaros, zagyva, szótömeg nyelvekké, mivel nem világos nyelvi szabályokra épülnek. Ezeknek a szabályoknak csak a kör és tér határain belül megmaradó magyar nyelv felel meg! Az eredeti ősnyelv szabályait mai napig megőrző nyelvünk, az érzelmeket hűen kifejező hangok, gyökök köré épülő szóbokrai szinte a végtelenig terjedhetnek, szaporodhatnak a tér törvénye szerint, de csak megfelelő rugalmas helyezkedéssel, soha nem lépve túl a nyelv alkotója által megszabott kis és nagy belső nyelvi körök meghúzott elméleti határait.

Vagyis megőrzi a külső hatások által kiváltott, a lélek legbelsejéből kiinduló természetes emberi hangadás, gyökké rögzült (Kiss Dénes), alapszavai köré épülő szóbokrok alapértelem szerinti összefüggését, s megmarad az atommag elektron viszonytól a bolygórendszerekig mindent megmásíthatatlan, örökérvényű törvények által működtető, az ősnyelvre szigorúan érvényes, szabályos kereteken, határokon belül.

Ez idáig megmaradt! És úgy tűnik – egyedüli nyelvként!

Nem véletlenül írta Grimm Jakab, a nagy meseíró: „A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.”

Bárhogy is rugdalóznak sokan egy bölcs, teremtő felsőbbség elfogadása ellen, el kell ismerniük, hogy az a rend, a felépítési pontosság, mely a parányi atomok belső szerkezetétől a végtelen Világűr óraműszerű pontos működéséig, s mely az ősnyelv szerkezeti felépítését maradéktalanul megőrző magyar nyelv szintén azokhoz hasonló alapelvi közös vonásaiban is megmutatkozik, egy és ugyanaz alkotóművész jellegzetes kézjegyét viseli.

A színek. Van egy szín, a fehér. Semmi több. De mint az eredeti teljesen tömör ősrögöt, melyet Alkotója – a tudatosan megtervezett, irányított – ősrobbanással szétoszlatva, a világegyetemben előre kiszámított pályára küldött bolygórendszerekké alakítva, ugyanúgy a fehér színt is zseniálisan felbontotta, úgyszólván „szétrobbantotta” több színre, keveredéssel több ezer árnyalatra, és kivetítette az egész élővilágra, megadván mindennek jellegzetes színét. Az egyszerű fehérből megteremtette a színek csodás világát. Hogyan? A szivárványban mutat belőle valamit, de a színek létrejöttének mikéntje titok marad. Akár a fotoszintézis folyamata. Tudjuk, hogy mi megy be a sötétkamrába, és mi jön ki, de hogy belül mi, hogyan megy végbe, nem tudjuk! Az alapszínek körül létrejövő színbokréták gyűrűzése, azok egymáshoz kötődő, egymást követő sok ezernyi árnyalata – akár a bolygórendszerek keringése – a végtelen felé mutat. Ezen is rajta hagyta az emberfeletti alkotó értelem a saját megmásíthatatlan kézjegyét!

A számrendszer, mely az egyből indul, és mindent felölel. A magyar nyelvet a matematika szabályai szerinti felépítés is jellemzi. Ezt írja Bowring is, de bővebben Varga Csaba domborítja ki A kőkor élő nyelve című munkájában (Az egy és a minden jelentésazonossága: világegyetem, világmindenség!). Az egy és az alapszámsor köré felsorakozó tízes, százas, ezres stb. számkörök végtelene.

A zene világa. A zenei hangok egymás közti harmonikus összhangzata az emberi lélek hullámzásainak legcsodálatosabb tükörképe. A zene, akár az emberi arc, az érzelmek minden rezdülését kifejezi, a letört, mélyen lehangolt szomorúságtól a mindent elsöprő, magasan szárnyaló örömig. A világ összes dalkincse az alaphangsor hangkészletéből áll. A néhány hangsoros, nyolc hangból (oktáv) és néhány félhangból kiinduló csodálatos dallamvilágban az emberi érzelmek legfinomabb belső rezdüléseit apró részletekre menően visszatükröző, kifejezésre juttató csodálatos dallamok, harmóniák szerezhetők. A harmóniák kötődnek az egyes alaphangokhoz, olyanok, mint a bolygók holdjaikkal. A lágy és kemény hangsorok hangzatai, harmóniái úgy keringenek a névadó zenei hang és az alaphangsor magja körül, mint a Naprendszer égitestei a Nap körül, a világegyetemet működtető örökérvényű alkotói törvény szerint. Ezeken is felismerhető az egyedi azonosító alkotói kézjegy!

Az egy pontból kiinduló családcentrikus emberi társadalom is hasonló felépítésű, akár a világűr egy pontból kiszakadó galaxisai. Vegyünk példaként egy jeles dinasztiaalapítót, akit nevezzünk Ádámnak, a feleségét meg Évának. Ők a központi mag. Gyermekeik születnek – tíz, húsz – majd azoknak is. Létrejönnek a családok „bokrai”, és egyre több, melyek a központi maghoz kötődnek. A folytatás végtelenbe vesző. De vehetjük akár a magból kifejlődő növényeket is, melyeknek törzsén az új csírákból létrejövő, kihajtó ágai ugyanígy bokrosodnak, növekednek.

Ugyanaz a felépítési, működési alaptörvény érvényes az atomokra, világűrre, zenére, színekre, számokra, ősnyelvre és az emberi társadalom szerkezetére. Mindannyin rajta kitörölhetetlenül a jól felismerhető egyedi, megmásíthatatlan alkotói kézjegy.

Az alkotói kézjegy megállapítás fölött lehet vitázni…, prüszkölni ellene…, lehet kigúnyolni…, nevetni rajta…, de a tény, tény marad! Erre a döbbenetesen összecsengő szerkezeti, alaki azonosság sorozatra nincs más magyarázat! Ezek a dolgok nem alakulgatva, dadogva, botladozva, hanem azonnali használhatósággal, összes alapvető jellemzőikkel, egy csapásra jelentek meg a világ színterén!

Ez az egyetlen megdönthetetlen igazság, a többi szélhámos mellébeszélés, melyek rengeteg elmélettel sorakoznak föl, bonyolultabbnál bonyolultabb magyarázatokkal, a mérhetetlen időt is segítségül hívják, de a fenti egyszerű igazságot alapjaiban meg nem rendíthetik soha!

Azok az elméletek még nagyobb hitet követelnek meg tőlünk, mint a teremtéselmélet, az egy Alkotó által létrehozott Világmindenség. Az a baj, hogy ennek elismerésével alá kellene vetnünk magunkat neki, törvényeinek, és hát ebben a fékeveszett erkölcstelen, szabadosság-elvű, hazugságokkal, csalással, gyilkosságokkal, piszkos pénzzel „bélelt”, azzal mindent uralni akaró, lejtőre állított, elaljasodott világban ezt megtenni egyre nehezebb.

Ám az igazság megfellebbezhetetlen, és mindig igazság marad!

A mi nyelvünk, a magyar nyelv őrzi az első kézből kapott ősnyelv minden lényeges felépítésbeli jellegzetességét. Alapkészletének egyszerűsége lenyűgöző, és mégis milliárdnyi változatra képes. Negyven hang, alig több alapgyök, melyek bővíthetők, és létrejön a beszélhető nyelv, amelyen minden, minden kifejezhető gazdag változatossággal, „az érzelmek /leg/titkos/abb/ rezdülései” is. De negyven hang körüli a világ több ezer nyelvének hangkészlete is.

Ebből is kitetszik az alkotói bölcsesség egyszerű nagyszerűsége.

Az ősrög és a fehér szín példájából kiindulva mondhatnánk, hogy a ma magyarnak nevezett ősnyelv is „szétrobbant”, és létrejött belőle a sok ezer nyelv, melyeknek mindegyike hordozza az ősnyelv töredékeit, azonosítható ismertetőjegyeit, de alapjaiban, szerkezeti felépítésében mára már egyik sem hasonlít rá.

Az ember kifejezési készséggel van alkotva. Társas lény, szólnia kell, akar és tud is szólni. Ehhez kapott egy gondolatközlési alaphangkészletet, melyre ő maga is építeni tudott gyököket, azaz egy szótagú szavakat és a továbbiakban bővítette azokat. Példának fölhozható a kisgyerek kifejezési módja. Egy szótagú szavakkal indul, hangjai ösztöniek, kifejezése tökéletesen illik a megnevezendő akármire. És mily gyorsan fejlődik, bővül szókincse Úgy képzelhető el, mint amikor a műlépet beteszik a méhkaptárba. Megvannak az építmény alapjai, csak tovább kell vinni a munkát, fölépülnek a lép sejtfalai, végül feltöltik azokat tartalommal. Így épült fel nyelvünk szilárd alapokra, szabályos alakzatban, mígnem eljutott mai állapotába.

Csak ha a helyből elmozdulás vagy a szóban kifejezés szószedetét nézzük, ahol 2.400 fölötti az összegyűlt kifejezések száma! Nincs oly nyelv a Földön, mely ily bőséggel tobzódjon kifejezésekben.

Emlékezzünk N. Erbersberg bécsi tudós szavaira: „Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang, világosság.” (kiem. K.S.)

Megvallom soha nem gondoltam volna, hogy a nyelvkutatás útján leleplezhetők a durva történelmi csalások, hazugságok. Mára viszont bebizonyosodott, hogy a génkutatással, régészettel karöltve ez járható út. Hamis – szándékosan tévútra terelt – eredetelméletek dőltek meg, oly nézetek, melyeket addig tudósok pátyolgattak, akadémiák dúcoltak alá, kormányok támogattak, de már vitapartnernek sem fogadhatók el. Ilyen a finnugor elmélet is, mely a magyar nemzet és nyelv megalázására, leértékelésére alkotott osztrák-cionista fércmű, de amely elmélet mára ízetlen lerágott csontként forog védelmezői szájában. knak, melyekre helytálló bi�����������������������������

A magyar nyelvnek még nem adatott meg a méltóhelyen állás a nyelvek rangsorában, annak ellenére, hogy ez az emberiség legnagyobb közkincse, az ősi nyelv, a nyelvek anyja, a valamikori világnyelv, de bizonyos ma még uralkodó magyarveszejtő hatalmi köröknek kényelmetlen lenne beismerni ezt, és tűzzel-vassal ellenállnak. Az Európát ma vezető nemzeteknek ugyanis nagyon nehezükre esne elfogadni, hogy a távoli korok világnyelve, ebből eredően a kontinens első beszélt nyelve a ma magyarnak nevezett nyelv volt, mert ez felvetné az előbb érkezés, letelepedés kérdését. (!!!)

’Az igazság létezik. Csak a hazugságot kell kitalálni!’ Találgatják is „szorgalmasan”. Az emberiség alkotóerejének 90%-a a hazugságok kitalálására pazarlódik el. Csak körül kell nézni, mindenhol támad, fertőződött vele az egész világ.

---------------------------------

Idézzem Marino Alinei olasz nyelvészprofesszort, az Ősi kapocs című mű íróját, a nyelvkutatás eminens alakját, vitathatatlan szaktekintélyt: „A magyar embereket tanulmányaim révén ismertem meg, és megdöbbentett kreativitásuk, intelligenciájuk valamint különleges képességeik, melyek ugyancsak tükröződnek nyelvükben, kultúrájukban.

Azt a felfedezésemet, hogy a mai magyarok azon kurgános temetkezésű népek örökösei, akik Magyarországot a bronzkorban árasztották el, és örökösei az ősi etruszk civilizáció megalapítóinak, a hivatalos tudomány még nem fogadta el. (Tudjuk, kik irányítják ma a pénz erejével az elfogadhatóságot, és mi okból gátolják. K.S.) Ám nincs kétségem afelől, hogy végül el kell fogadnia, és a magyarokat el fogják ismerni, mint a bronz és vaskori Európa egyik legeredetibb és legjelentősebb civilizációjának megalapítóit.”

Ez a könyv, a magyar nyelv – az ősnyelv egyenes ágú leszármazottja – a mi édes anyanyelvünk hangjairól szól. Ezen a nyelven dédelgetett, becézett minket, ezen a nyelven dúdolt bölcsődalt fölöttünk édesanyánk. Ezen a nyelven tanított gyermekdalokra, versekre. Ezen a nyelven ejtettük ki első legkedvesebb szavainkat: ana, apa, és ezen a nyelven nyíltak meg előttünk a nagyvilág titkai.

Aki a hangok rejtélyes világába téved, egy csodálatos labirintusban találja magát, ahol erre is van út, arra is, meg amarra is. Először talán azt kérdezi: mit is keresek itt én? Mit találhatok olyant, amit még senki nem kutatott, nem talált? Ugyan mit tudnak mondani újat azok a száraz, szálkás betűkkel lejegyzett hangok külön-külön?

Mégis, ha érdekli, ha van egy szikra benne, elindul, és ha mindent akar tudni, akkor minden utat be kell járnia. Hosszú út, de nem fog csalódni, megéri. Annak, aki szereti kutatni a hangok értelmét, élvezetes utazásnak számít majd ez a naponkénti bolyongás, mert mindig új dolgokkal találja szembe magát. A belelendülő kutató legszívesebben minden szót megvizsgálna, de nem teheti, mert lehetetlen felsorolni valamennyit, és mindről elmondani mindent, hiszen a hangok összefüggései számtalanok, s minthogy két egyforma útkereszteződés nincs, így a hangok különböző szövegösszefüggésben való találkozása is más-más értelmet domboríthat ki.

Ez esetben nem is az a célom, bár törekszem a hangok minden tulajdonságát felfedni. Kutatási ösztönzőnek szánt tanulmány ez, mely ötletet ad. Ám azokat a szavakat, kifejezéseket, melyek a megemlített kezdő- vagy uralkodó kulcshanggal kapcsolatosak, meghatározóak, a hang értelmét világosan érvényesülni engedik, megkísérlem felsorolni.

Az alaphangok gyökökben való jelenléte, használata kapcsán sokszor ejtek szót a gyerekekről, az ő hanghasználatukról. Hogy miért? Mert ösztöni megnyilvánulásokban nincs őszintébb náluk, még a különböző behatások nyomán ajkukra toluló hangok tekintetében sem. Nincs oly ösztönösen őszinte lény, mint a kisgyerek. Négy fiúgyermeket neveltem föl, szerettem őket, szerettem velük foglalkozni, és ma is élénken fülembe csengenek kiskorukban elhangzott érdekes szavaik.

Minden embernek más a hanghasználata. Észlelhető e különbség, ha a körünkben élők közül megfigyeljük egy erőteljes, kemény, alkalmasint durva személyiség és egy szelíd, művelt ember hang- és szóhasználatát. Ezen felül, akinek amilyen az érdeklődési köre, ami az ő fő mozgatórugója, igyekszik azt beleszőni beszédébe, és azokat oly szavakkal, melyeket egyénisége, műveltsége szerinti szókészletében birtokol. Aki az italt, mulatságot szereti, elmondott történeteibe mindig beleszövi, arról beszél szívesen. Mások a sportról, nőkről, munkájukról stb., és mindezekről oly hang- és szóhasználattal, melyek sajátjai.

Már gyerekkorban megmutatkozik, kialakul ez, a többi nevelés dolga. Például az én két középső fiam közt alig egy év korkülönbség lévén, szinte összenőttek, sokan azt is hitték – ikrek. Közülük a nagyobbik kissé tenyeres-talpas, a kisebbik finomabb alkatú volt. Mint fiúgyermekek férfias játékok iránt érdeklődtek, mindkettőt vonzotta a kalapács. A nagyobbik ezt tatajácsnak nevezte, tehát két kemény, pattogó t hangot mondott az elején. Az öccse – aki ma színművészeti főiskolán van, és zenei, szobrászati hajlamai is vannak – tajatácsnak. Ő a kötelező első kemény hang után, második mássalhangzóként a lágy j hangot használta. És nem tudatosan. Ösztönből.

Hogy milyen az ösztöni névadás, arra is van példa fiaim kiskorából. A két középső nagyobbika, aki tatajácsnak mondta a kalapácsot, igen érdekes megnevezéseket alkotott. Látott egyszer egy sárga lánggal égő petróleumlámpát, és attól kezdve a sárga szín az ő számára ámpaég (lámpaég) volt, mivel a lámpa sárga fényéhez hasonlított.

Így indultak hajdan a megnevezések. A látottak jellemzői adták az ösztönös névadási ötletet. (A kőkor szava: kép. Varga Csaba)

Egy helyen írtam, hogy legkisebbik fiam ásító kamionnak nevezte a billenő tehergépkocsit, és laposító traktornak az úthengert.

Mi okon?

Mert ez a kép állt össze előtte a gépek jellemzőiből: a magasra emelt, „ásító” rakterű gépkocsiról, vagy a mindent széttaposó, szétlapító úthengerről.

Kisgyerekkoromban én is úgy számoltam be nagynénémnek édesanyám fogmosásáról: – Anyám kiseperte a száját!

Nem tudom, valaki már végzett-e az alábbihoz hasonló, ez irányú hangelemző munkát. Érdeklődéssel olvasnám össze megállapításaimmal, mert az – térben és időben – két egymástól távol élő ember véleménye az alaphangokról.

A hangokról írt elemzéseknél néha úgy tűnik, mintha ismétlésekbe bocsátkoznék. Ez azért, mert a szavakat több hang alkotja, és a különböző hangokat a többiek viszonylatában elemezve szükséges szót ejteni több hangnál is ugyanarról a viszonyról.

Ha valaki kutat, és kutatásai közben mélyen beássa magát a hangok birodalmába, oly titkok tárulnak föl előtte, melyek a döbbenet erejével hatnak rá. A hangok a teremtés titkainak egy parányi részét alkotják, de a mi kicsiny voltunkhoz mérten mégis óriási. Talán a gyémántbányászhoz hasonlítható, aki mialatt egy nagy kristály után kutat, a meddőhányóban még rengeteg apró, de gyönyörű szűzgyémántot talál, melyeket nem hagyhat veszni. A hangok rejtelmeiben kutató a sorban egymás után feltáruló titkok súlya alatt ilyenkor úgy érzi, le kell ülnie, mert nem akarja elhinni, hogy ez vele történik. Arcát két kezébe temeti, és beleremeg a gondolatba:

– Istenem, hogyan lehet, hogy a hangok értelmét, azok egyenkénti mély mondanivalóját csak az én anyanyelvemen, a magyar nyelven lehet kutatni és megmagyarázni! Igaz ez?

És eszébe jut az ősidők tűzőrzőinek szerepe, akiknek feladata volt a tűz életben tartása, nem volt szabad hagyniuk kihunyni a tüzet. Valami ilyen szerepe volt évezredeken át annak a népnek, mely megőrizte, megtartotta az isteni adományt, az ősnyelvet.

Egy mára kifosztott – országából, értékeiből kiforgatott, kirabolt, kisemmizett, meggyalázott, levetkőztetett, porig alázott, elszegényített, tönkretett, létében veszélyeztetett nép – a magyar nép – ajkán maradt meg szinte érintetlen tisztaságában ez a nyelv, a nyelvek csírája, a nyelvek ősmagja, az ősmag nyelve, a magyar nyelv.

A világnak úgy kellene vigyáznia az ősnyelv megtartóira, mint a szeme fényére. Ám a világ csak a hamis értékekre figyel.

Amikor rájössz és megérzed, hogy a magyar nyelvben nemcsak a szavak, hanem a hangok is beszélnek, hogy mindegyik önmagában az érzelmek legfinomabb rezdüléseit közvetíteni tudó, mindegyik egy külön kis világ – szinte beleremegsz. Rádöbbensz, hogy minden hangnak van mondanivalója az érem mindkét oldalán levő kifejezésekben! És ekkor úgy érzed, hogy lassan résnyire megnyílik egy ajtó, s az ajtón túl feltárul előtted a teremtés titkainak egy része, a hangok bűvös világának, a csodák országának, az értelem, a gondolatok felszínre törő jeleinek, közlési, közvetítési eszközeinek rejtélye. Minél tovább haladsz, annál jobban kitárul az ajtó, kitágul a tér. Felfedezésed a döbbenet erejével hat rád – ösztönből megérzed, hogy ennyi elrejtett bölcsesség nem jöhetett létre önmagától. Hogy valaki – egy bölcs, felső, magas szellemi erő – megalkotta, és átnyújtotta csodálatos adományként az embernek, akár mintha most neked szólna:

– Beszélj, mondd ki értelmesen, mit érzel!

És elcsuklasz, hihetetlennek érzed ezt az egészet, és nem tudod, mit mondj azon a nyelven, mely az első embernek adatott, és amelyen most te is beszélsz.

Magyarul!

A mi magyar nyelvünkben minden hang egy külön jelenség*.

---------------------------------------

*Csak ha a D hangot nézzük. A d hang a folyamatosság, folytonosság (idő, jövőidő), cselekvés (dia), kedély, hangulat, az üde, édes, a jókedv (dal), a simogatásra ösztönző domb, ded alakzatok kifejezője. Bódító, élvezeti hang. Az érem túloldalán a durvaság, ellenvetés, ellentmondás (de), a vád és védelem hangja is.

G. A g hang bevert szög. Rögzít, megfog, lehorgonyoz, lezár (elég!). A g az igazságosság, megingathatatlanság, de a gördülés hangjele is, a g a forgás tengelye, a lengés középpontja, a mozgás, a hang- és állapotjelölések kulcshangja. A g az utolsó kondulás – a vég. Szózáró, végső, befejező hang, ünnepélyes végcsengés, kongás.

----------------------------------------

Milyen nyelv a magyar nyelv? Milyen mély bölcsességet hordoz ez az egyetlen mai nyelvvel sem egyező, különleges túlvilági nyelv?

Vegyük például az igen, egy szavunkat. Az ig gyök határragként is jelen van a magyar nyelvben, és nem véletlenül. Ennek értelme az, hogy a tisztesség, becsületesség szellemében csak eddig, addig – a d ellenáll, a g gátat állít – az igazság szöggel lerögzített végpontjáig mehet el egy becsületes magyar ember!

Ha a szíve is magyar, és nem csak beszéli a nyelvet!

Az igazságos egyén önmagáról elmondhatja: egy/enes vagyok, ig/azságos vagyok, mert van számomra egy – a Teremtőm által megszabott – határ, az igazságosság megőrzése lehetőségének utolsó pontja, ameddig elmehetek. Eddig, és nem tovább! És talán az etruszk-magyarból így ment át a latinba összevontan: ego, azaz én, ig, egy vagyok, a mag/yar/, mely fel nem bontható egységben áll az ősi, oszthatatlan igazsággal.

Népek magva, magyar! A név kötelez!!! Becsületességre, igazságosságra, tisztességre! Nem mindenki érzi át, csak az, aki magyar!

Nem mindenkinek ad erőt ez. Csak annak, aki szívből magyar!

Magyarázatot ezekre csak magyarul lehet adni. A mag nyelvén, a nyelvek őscsíráján, mely önmagában hordozza az egy, az ig gyökök lélekbe, az emberi személyiség érzelmeinek, indulatainak legmélyebben fekvő fészkébe ágyazott értelmét, ott, ahol az erkölcsi magatartás és a lelkiismeret is volna... ha van, s melyet a beszéd megtervezője, létrehozója, adományozója eleve belevitt e nyelvbe mélységesen mély bölcsességgel.

Márai Sándor írta: „Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás.”

Magyarnak lenni, magatartás!!!

Nem tudom, mikor gyökerezett meg az ősnyelv hordozóira vonatkoztatott, MAG gyökből induló MAGar, MAGyar megnevezés, de szerintem ott kellett lennie megnevezéseik közt a legelső pillanattól. Néha használták, máskor nem, mint egy búvópatak, előjött, eltűnt.

E név nem véletlen! Ez rámutat az eredetre, és benne rejlik a titkok felfedésének kulcsa. E magból bomlik ki a nyelvi titkok csírája!

Csak magyarul adható magyarázat a nyelvi, teremtési titkokra!

A nyelv létrehozójának valami terve volt és van, amiért évezredek viharai közt megtartotta, és továbbra is megtartja a nyelvi vérvonalat utódaira átszármaztató népet. Talán épp a nyelv alkotójának segítségére volt szükség e fennmaradásban. Talán épp ezért volt és van az igazságtalan megvetés az ősnyelvet megőrző néppel szemben a magukat árja népnek tartókban, a tömegnyelvek beszélőiben és ... beste felbujtóikban. Érezték, érzik, hogy a mérhetetlen értékű ősi isteni kincs, a nyelvek magva, a nyelvek őscsírája – amivel ma a Földön semmi nem egyenlő – nem az övék!

Nem az övék! Nem!!!..., legfeljebb beszélik. Beszélik, de nem művelik. Beszélik, telerakják saját nyelvükből való szlenggel, mocsokkal, nyűvik, zúzzák, megvetik, gyűlölik, szándékosan rombolják, s erre ösztönöznek másokat is.

Ez a nyelv azoké, akik szívük minden melegével szeretik, akiket ezen a nyelven becézett az őket keblén hordozó anyukájuk. „A világ legszebb nyelvén, magyarul.” (Melocco Miklós) Akik már magzati állapotukban megszerették ezt a „a különös, ősi erőtől duzzadó” (G. B. Shaw) nyelvet, az e nyelvből fogamzó gyönyörű dallamokat. Ez ama nyelv, melyet Kosztolányi „királyi nyelv”-nek, Bowring „isteni titok”-nak, Mezzofanti „legdallamosabb nyelv”-nek, N. Erbersberg „nyelvészek gyülekezete alkotta nyelv”-nek, O. Berglund „az emberi logika csúcsterméké”-nek, J. Grimm „minden más nyelvet felülmúló”-nak, Varga Csaba „magas szellemi erők ajándéká”-nak nevez.

Ez a nyelv a mi édes anyanyelvünk, az ősmag népéé, az őscsíra népéé. A magyaroké!

Mi volt, és mi a titka ma is a magyarnyelvűek számtantudományban és más tudományágakban is elért nagy sikereinek? Lehetett az bármilyen népből való idetelepült, ha magyarul gondolkodott.

Nyelvünk! Annak bámulatos, mérnöki pontossággal felépített következetes eszmerendszere. Az a nyelv, mely bölcs felépítésénél fogva, minden más nyelvnél jobban kényszeríti ésszerű következtetésekre az elmét – mindkét agyféltekét – az összefüggések, az értelmi, érzelmi egyensúlyhelyzetek keresésében. Itt az E hangok szerepe! Ez a nyelv az emberiség felmérhetetlen kincse, egy csodálatos adomány, melynek értékével ma a Földön semmi sem egyenlő!

Ez nem a mi érdemünk Nem mi alkottuk, hanem egy bölcs tervező. Mi ajándékba kaptuk. Nem mi kaptuk. Az EMBER kapta, csak valahogyan mi voltunk kiszemelve annak évezredeken át való tisztántartására, megőrzésére, továbbvitelére.

Egy biztos, ellenségei, kirablói, országának széttörői nem tudják letiporni az Istentől kapott ősnyelvet megőrző népet. Azon törik meg erejük. Gyűlölködő hatalomvágyuk, mérhetetlen mohóságuk okozza vesztüket. Mert, mint minden más isteni, emberi értéket semmibe vevő, vérforraló, mocskos tettükkel, ez esetben is szembemennek annak akaratával, aki minden mással egyetemben ezt a csodálatos, utánozhatatlan nyelvet is létrehozta.

A magyar nemzetnek –, mint oly népnek, mely a nyelv adományozója részéről kiválasztatott az ősnyelvnek évezredek történelmi viharai közti megőrzésére, átmentésére – föl kell emelkednie a nyelve által képviselt magas erkölcsi szintre, ahhoz méltóvá kell válnia. Ki kell dobnia maga közül a mocskot, és törekednie kell a nyelve által közvetített teremtőerő mélységes mélységeinek megértésére!

Ha ezt nem tudja megtenni, akkor ellenségei nagy örömére, azok évezredes beste vágyait beteljesítve, mint nemzet végképp elveszett!

A reformkori nyelvújításnak – mely szabadkőműves ösztönzésre indult – voltak nagyon jó megvalósításai, és sok selejtje. Ez Kazinczy műveiből kitűnik. Volt olyan, mely mélyen megrontotta a magyar nyelv dallamosságát. Például az igei jövő idő megtörése, melyet azelőtt egy szóban lehetett kifejezni:

menend – menni fog

Így hangzott. Egyszerűbb volt, érthetőbb, célravezetőbb. Évezredeken át jól működött. Semmi szükség nem volt megváltoztatására, kizárólag a modernkedés nyavalyája és az úgynevezett Európa szintre emelés (ugye ismerős a szöveg?) hamis feltűnési viszketegsége okán fertőzték meg a nyelvet. Jó okkal kaptak maró bírálatokat ezért.

Az egyik kifogás, melyet fölhoztak, hogy a nyugati nyelvek modernizálása már lezajlott, és nekünk is kell lépnünk. Azok a nyelvek azonban rendszer nélküli tömegnyelvekként állandó beavatkozást igényelnek. A magyar nyelvet viszont saját gyökrendszere védi.

A több évezredes ősnyelvi örökségű magyar nyelvben a jövőidejű ragozás egy szóban volt megoldható, a rag az igéhez köttetett.

A „fogművesített” jövő időben marad az ige a főnévi igenévi alakja, és ragozza a segédigét.

Rövidebb nem lett, csak bonyolultabb. Ezért igazán kár volt a meszes lelkű szabadkőművesekre hallgatni, és kinyalni vele a németek fenekét. Nélkülük még ma is a csodálatosan dallamos több évezredes magyar nyelvet beszélnénk. Ez is bebizonyította, hogy a magyar nyelv nem változó nyelv. Önmagától nem adja meg magát, bele kellett kotorni erőszakkal, és annak eredménye nem minden esetben jó.

A fenti gondolattal, a nyelvünk változatlanságával kapcsolatos érdekesség például az sz, z és t hangok viszonya. Van az aztán szó, mely valami utáni időre mutat. Tulajdonképpen az azután rövidült változata. Tájszólásban más és más alakot kap, különböző magánhangzók lépnek be, de az értelme nem változik. Lesz belőle: oszt, osztég, Székelyföldön osztán, sosztán. Sokfelé változhat, de az szt páros marad, mondhatni: nem engedi magát kivetni alapjaiból. És ez nem az egyedüli, konokul ellenálló mássalhangzó hangcsomó.

Ez is mutatja, hogy mily nehezen lép ki sodrából a magyar nyelv, tehát nem olyan, mint az összedobált, egyedi hangértékkel nem bíró, gyorsan változó tömegnyelvek. A magyar nyelvben maradandóak a kulcsfontosságú hangok, hangkapcsolatok, és a változásra hajlamos többi hangot is visszaterelik a mederbe. Bármerre csavarodik az aztán jelentésű szó: oszt, osztán, osztég, sosztán, ez a közepén levő hangpáros marad. Úgy képzelhető el, mint az árvíz sodrásának közepén álló, mélyen gyökerező fa, mely körül minden sodródik, némely tárgyak hozzácsapódnak, próbálnak megtapadni, majd leválnak, a fa ellenáll a sodrásnak. Az ár nem tudja magával ragadni. Marad.

Mint Wass Albert Köve. „A kő marad.”

A fog is ragozható volt a régies jövő időben – fogand, fogandó. Hogy miért épp ezt használták a folytonos jövő idő jelölésére, holott a fog inkább visszafog?! Teljesen magyarnyelvtől idegen megoldás! Olyan, mintha egy világ fölötti kontár belenyúlna a bolygók egymáshoz viszonyított mozgásába, megbontva az egyensúlyt, összhangot.

Még megfigyelhető, hogy a régies jövő időben érezhetően benne volt az idő fogalma, a folytonosságot sugalló d és a távolra mutató ó, ő jelenlétével: menendő, építendő, jövendő, leendő, mely értelmet a „kézművesített” jövőidő soha nem tudja visszaadni. A jövendőben annyi, mint jövő időben, leendő – a jövő időben lesz meg. A különbség, hogy az előbbiben – a megvetett régiben – egyetlen szóban!

Például az eljövendő szó megfelelőjét nem is lehet kimondani egy szóban. Hogyan mondanánk: eljönni fogó, el fogó jönni, eljönni való? Eljövő? –, de ez nem adja oly árnyaltan az eljövendő értelmét. Csak körülírva: ami/aki el fog jönni. Négy szó az addigi egy helyett! De a jövendő kifejezésben a vendég gyökszava is benne foglaltatik, akár az örvend szóban (a v jelenléte vidám várakozást sugall), amit a fog segédige nem tud ily árnyaltan visszaadni. Mert, ha azt is belefoglaljuk, akkor így hangzik: az, aki vendégként, el fog jönni. Vagy: az, aki el fog jönni vendégként. Bizony, ez a fog nagyon szuvas, fájó fog a magyar jövő időben. Érződik rajta, hogy „művi megtermékenyítésben fogant, nem idejére született lombikbébi.”

Gábor Áron székely szűkszavúsággal, tömören annyit mondott:

– Lészen ágyú!

Nem úgy, hogy: – Fog lenni ágyú! Nem, mert ő még nem beszélte a fog-ra szabott, divatos, „választékos”, körülmagyarázó jövő időt.

Mitől volt rosszabb a régi hangzás?! Hogy túl egyszerű volt? Hiszen attól volt nagyszerű! Nem szabadott volna hozzányúlni, de ők a német nyelvhez akarták hasonlóvá tenni, bonyolították, hogy pattogó legyen, mint a német. Addigi formájában Mezzofanti a harmadik legdallamosabb nyelvként jelölte meg a magyar nyelvet az olasz és a görög után.

És mivel lett szebb a „fogplasztikázott, műtött” nyelv Balassi veretes, ősi nyelvezeténél?

Semmivel!

Bizony, a nyelv megrontásával kezdődött el a nemzet rombolása. Itt bújtak be a magyar nemzet bőre alá az utálatos nyüvek, férgek, és kezdték hatékonyan szétrágni érzelmi világát! Ekkor vált el az úrhatnám réteg beszédstílusa a póriasnak mondott vidékitől. Addig egyformán szóltak. Attól kezdve a magukat művelteknek tartók az új, „fogprotézissel nyüvesített” nyelvet beszélték, és lenézték azt, aki nem haladt a korral (kórral). Megvetették azt a „tetves” vidékit, falusit, aki a régies, ízes hangzásában beszélte, őrizte a múlt homályába vesző ősiségű, édeni édes anyanyelvét. A nyelv után jött eredetünk, ősiségünk megkérdőjelezése, és tovább a többi. Ma már a létezéshez – földhöz, vízhez, levegőhöz – való jogunkat is megkérdőjelezik ellenségeink.

Az ősnyelv egyenes vérvonalú örökösében, a ma magyarnak nevezett nyelvben egyetlen hang sem véletlenül van ott, ahol van. Minden egyes hang üzenetet közvetít a szóban elfoglalt helyén. És ezért nem szabad belekontárkodni! A hangok értelmét, üzenetét ma nem lehet megmagyarázni a világ egyetlen nyelvén sem, csak azon az egyetlen nyelven, mely megőrizte az ősgyökök alapjaira épített szerkezetét, és érvényesülni engedi a hangok bűvös hatóerejét.

Például vehetjük a folytonos és folyamatos kifejezéseket. Első látásra alig van különbség.

Folytonos. A foly gyök utáni t hanggal, akár kis megszakításokkal járó tevékenység, ismétlődve is. A történést jelző kemény t hang a szó tengelyében meghatározó. Folytonos lehet a víz csöpögése, mely kis megszakításokkal, de folytatódik.

Folyamatos. A nagy folyamokhoz hasonlóan lassú, egyenletes, sima (am), összefüggő események, zavartalan, megszakítás nélküli állandó egymás utáni lefolyása, történése.

Nem egeket rengető a különbség, de észlelhető. És ez a hangok jelenlétéből, azok sorrendi állapotából ered.

-----------------------------------------------

A hangok jelentésének jobb megértéséhez vegyük példának az ERDŐ szavunkat.

Az E hang alapvető tulajdonsága szerint mutatószócska, rámutató hang. Ez esetben is ez a szerepe.

Az R hang az erő hangja, bárhol van, jelenléte meghatározó, valami olyant jelent, ami ural. Ha egy hegytetőről végignézünk a végeláthatatlan messzeséget beborító, azt uraló fák sokaságán, ezt egyetlen szóval úgy tudnánk kifejezni – rengeteg. Ez esetben ezt jelenti az R.

A D hang a régies nyelvezetünkben a folyót jelölő szó egyik hangja volt – ID – ügy, Feketeügy egy háromszéki folyónk. Az ügy folyamatot jelent. A D azonban megmaradt egy nagy súllyal bíró másik szavunkban, ez az IDŐ. Az idő oly folyamat, mely nem áll meg, nem állítható le. Egy mondás szerint, azalatt is múlik, mialatt kimondod a szót – idő. Itt is a megszakítatlan folytatólagosságot jelenti a D.

Az Ő hang távolra mutató, és a bő, tág tér jelzője is. Névmásként a harmadik, a távol levő személyre vonatkozik. Messzire mutat.

Akkor mi az ERDŐ?

Egy fákkal borított Rengeteg, mely folytatólagos (D), végeláthatatlan, távolba veszŐ. És ez a meghatározás, egyetlen, négy hangból álló szóban elrejtve – ERDŐ, melynek minden hangja külön beszél.

Ezt nem adja vissza a román pădure, az olasz foresta, bosco, a francia bois, de egyetlen más nyelv erdőt jelentő szava sem.

Ugyanilyen az ESŐ. Az E itt is rámutató, az S a hulló cseppek sűrűsége, susogása, becsapódásának hangja, az Ő jelző, megszemélyesítő vagy a távolság, ahonnan érkezik. Ha a kisgyerek hangján mondjuk, még szemléletesebb: ECSŐ, a CS jobban visszaadja a vízcseppek becsapódásának hangját, hiszen azért cs hanggal kezdődő a csepp, a csap és a csapadék is. A csap nagyon régi szó, még Nóé, Utnapistim apánk idejéből, az első boroshordók idejéből. Ő szintén ezen a nyelven beszélt. Igen, ahogyan mi. Bizony. Csak olvassanak bele az Ararát hegység lejtőinek neveibe.

Az eső magyarázatát még megközelítve sem adja a román ploaia, az olasz pioggia, a francia pluie. Csak a p hang által van egy halvány utalás a vízre (láp, vagy a gyermekszáj: püpü).

--------------------------------------------

Emlékezzünk Bernard Shaw szavaira: „...ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”

Hogy mi kell ehhez az elemző munkához? Szerintem, a nyelv ismerete mellett, mély érzelmi telítettség. Rá kell érezni a hangokra, át kell érezni minden rezdülésüket, mély értelmüket. Mi a szó mondanivalója, és abban az egyes hangok mit domborítanak ki?

Mintha távolról jönne egy sugallat. Meg kell pendülnie a szívben egy érzékeny húrnak a hang hallatán.

Amikor ez megvan, lehet dolgozni rajta, összevetni egymással, összefüggéseket keresni. Kutatni, kutatni, kutatni a jellemzők után. Ahogyan fentebb említettem, lemenni a hangok gyémántbányájába, és keresni mindenhol. A meddőhányóban is. Itt is érvényes: „Egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék izzadtság.”

Legfontosabb: szeretni ezt a nyelvet, nagyon szeretni, mert ezt nem teheti meg sikerrel más, csak az, aki rendkívülien szereti édes magyar anyanyelvét.

Nagyon. Mint az édesanyját.

Éreznie kell minden rezdülését. Rajta kell csüngenie, mint a kisgyereknek anyukáján, nyakát átölelve, kimondandó szavaira lesve. E nyelven kell dobbannia a szívének. Szerelmesnek kell lennie belé.

Kedves Olvasók!

Ha végigjárták a hangjaink csillogó, kincses ösvényeit, lehet folytatni az elemzést. Mindenkinek nyitott a pálya. Hangjaink a legmagasabb szellemi erő ajándékai. Nekünk, magyaroknak, a nyelv megőrzőinek, első kézből.

Gondoljunk bele: mi mindvégig az egyenes nyelvi ösvényen jöttünk évezredeken át! Jöhetett tűz és víz – és bizony jött is bőven –, mi maradtunk az eredeti nyelvi vérvonalon. Mára már több ezer nyelv van, de csak ez az eredeti.

Nem utángyártott, nem utánnyomás, nem tömegnyelv.

Eredeti!!!

És a nagy történelmi vándorlások viharai, örvényei oly távolra sodorták azokat a nyelveket, hogy – bár gyökeinek töredékeivel mindegyikben markánsan jelen van – ma már egy sem hasonlít rá, a nyelvek anyjára.

-------------------------------------

Arra, hogy a magyar nyelv az első nyelv, a nyelvek anyja, megdönthetetlen érvekkel sorakoznak föl mögém tanúim: a hangok!

-------------------------------------

Csak a mi nyelvünkön lehet megfejteni, kibontani, feltárni a hangok titkait. Csak nekünk árulják el sajátos jelentésüket, összefüggéseiket, nekünk vallanak életükről, történetükről, nekünk tárják fel a rejtélyt, mélyen fekvő titkaikat, legbelső énjüket, az érzelmi kincseiket, melyeket magukban rejtenek.

Csak nekünk vallanak szerelmet, és a szeretetteljes megközelítéstől, érintéstől kibomlanak, kinyílnak, akár egy kifeslő rózsabimbó, vagy egy forró, érzelemdús simogatástól kitárulkozó szerelmes asszony.

Az ősgyökökre épülő szavak minden egyes hangjában elrejtve pihen létrehozója által bölcs megfontoltsággal beletáplált mondanivalójának mélységesen mély értelme.

Csak arra várnak, hogy a szűzkristályok kutatói feltárják titkaikat.

Kívánok minden Kedves Olvasómnak kellemes utazást a hangok csodálatos, rejtelmes világában.

Önök iránti tisztelettel a szerző, Kolumbán Sándor.

-----------------------------------------------

Otto Frisch: „magyar származású tudós fők galaxisának” rejtélyét kereste.

E. Fermi: „Marslakók? Itt vannak, magyaroknak hívják őket.”

Ezekről azonban ma nem beszélünk, mert akkor már fasiszták vagyunk.

Merjünk kicsik lenni! – ez a jelszavuk a két lábon járó takonygyűjtemény bolsevikutódoknak, a füstölgő trágyadombszerű, szociál-liberális kis törpéknek.

Kezdjük a fontos fogalmakkal. Melyek azok? Azon kifejezések, melyek velünk, létezésünkkel kapcsolatosak.

A FÖLD, a bolygó. A négy őselem: föld, víz, levegő, tűz.

Én nem tudom elfogadni, a minden vezető értelem nélkül, önmagát létrehozó, alakító világegyetemet. Ilyen nincs is!

Kell legyen, és van is egy értelmes TEREMTŐ!

Ezt bizonyítja az általa alkotott nyelv! E szó is ama nyelv része és több tételre bontható a hangok értelmezésében. A TER a Világegyetem végtelenéig való kiterjedés, teret nyitó, terményt adó, jó irányba terelő, ebből az ER az erő, a REM remény. Az EM érzelmi gyök, a teremtés emberre vonatkozó érzelmi része, a T a tett, az Ő jelző, rámutató a harmadik személyre. A TŐ forrás, EMTŐ a szeretetforrása, népek eredője (nemző, nemtő). Az E hangok az egyenességet, kiegyensúlyozottságot jelzik. Összességében értelme: alkotó, létrehozó, életre szólító, életfeltételt nyújtó.

Induljunk ki ebből az állásból. Különben nem értjük meg az egyes hangok mondanivalóját. Mi volt akkor, amikor még semmi nem volt, nem volt szilárd anyagi test?

Teljes súlytalanság! Nézzük a többit ebből a szempontból. Melyek a TEST jellemzői a súlytalanság, légiesség szempontjából nézve? Nos, ezek: tapintható, egységes /tömör/, súlya van, és teret foglal el.

Tapintható – Egységes – Súlyos – Térfoglaló. Ez a – TEST.

Minden vitát kizárva, ezt mondják a hangok... és a tények!

A TEST anyagi. A FÖLD is TEST. Ha van anyagi TEST, mely különböző anyagok összetétele, s mely háromirányú (dimenzió) TÉRben foglal helyet, akkor ott törvényekre van szükség, különben nem lesz összhang. Szervezetlenség, összevisszaság lesz minden irányban. Annak a sok anyagnak szigorú szabályokat kell szabni. Maga a TEREMTÉS is szigorú törvény alapján ment végbe. Az anyagok megszabott törvényei, az anyagok viselkedési szabályai szerint. Egy bölcs TEREMTŐ nem kerül ellentmondásba önmagával, saját megalkotott törvényeit nem rúgja föl. Ezt csak a mai kalandor üzlet-, pénzhiénák, sakálpolitikusok, törtető tudákosok, népszerűségvadászok teszik.

Van négy főelem: föld, víz, levegő, tűz. És még egy: a fény.

Ezekből a tömör föld, a FÖLDet, az égitestet alkotó anyag. A többiek átalakító, termésre ösztönző tényezők. De csak akkor, ha hat rájuk egy erő. Teremtőerő.

Mi az ERŐ?

A szó eleji E hang rámutató, az R a megszemélyesített erŐ – a T/ERemt Ő. A mindent létrehozó, eredeztető ERŐ! Az Ő hang, jelző, de szinte közös értelmű a harmadik személy névmásával is, és minden ilyen helyen rámutató: véd ő, kérdez ő, kér ő, győz ő.

Ez az ERŐ mozgósítja az anyagokat, hogy a rájuk szabott töRvény alapján érvényesítsék egymással szemben a bennük, önmagukban rejlő tulajdonságaikat.

És a víz, levegő, tűz tette dolgát a FÖLD alakításában a saját törvényeik szerint.

Nem vakon! Megfelelő irányítással!!

--------------------------------------------------

Csak a ma magyarnak mondott ősnyelv belső felépítése, szelleme igazolja, hogy a VILÁGEGYETEM teremtve volt, nem magától jött létre!

Ezt cáfolni fogják, azok fogják cáfolni legjobban, akik minket, nyelvünket és a TEREMTŐT egyformán utálják. Ezt azzal mutatják ki, hogy minden emberi érzésből kivetkőzve zsarolnak, ölnek, rombolnak, és a tönkretett emberi lelkek fölött korlátlan uralmat akarnak. Ők és neveltjeik tették tönkre a gyönyörű földi világot.

-------------------------------------------------

Mi a FÖLD? Az F hang fő, de figyelmet, védelmet (f>v) biztosító jelentésű is, ugyanakkor: fed, föd, véd (fal, fa koronája) Az Ö nyugalmi kör, szabályozó törvény. Az L a lét, az életfeltételek megléte. ÖL öblös, ölel, övez. A D kerekded, gömbölyű, az édes otthon, odú, védelem, a folytonosság hangjele. Teremtői alapgondolat szerint, egyenes, igazságos törvényekkel szabályozott boldog otthon helye lenne. Az LD páros jelen van a zöld, old, áld, boldog, ildomos szavakban!

VÍZ. Előbb ID. Az id: üd, üde, idítő, üdítő, idvesség, ideség – üdvösség, üdeség – tehát tisztaság. Az id folyót jelentett az ősmagyar nyelvben. Víz, csak az Özönvíz után (lásd az U, Ú hangnál: megúsztuk). A V hangban benne a kispatak vidám csobogása, és a tomboló ár vadsága (id, ad, v-id, v-ad, v-íz). Rokonfogalmú az f hanggal, mely a fő és folyékony kulcshangja is. Az I jelentése, mint fent, de iram, ijedelem is. A Z: íz, izületi illeszkedési simulás, bizalom, de zűrzavar, vízözön is. Ez utóbbiak jól kiérezhetők Petőfi: Tisza című verséből.

A Tisza név külön is megérne egy átfogó elemzést.

LEVEGŐ. Előbb: LÉG, LÉL, LEH. A V hang, a Vízözön után: változékonyság, vihar. A G itt a mozgás jele. Az Ő jelző. Az E hangok a könnyedség (lebegő), elemi szükséglet (lehelet) egyenletes elosztás.

TŰZ. A T tisztító teremtőerő, az Ű elsöprő hatás (űz), a Z, sz értelmű is, és a tökéletes tisztítás (fémek tűzben tisztítása) jele. A tűz, tíz, dísz, tiszta, teljes, tökéletes azonos értelmet hordoznak. A tűz sokszor pusztító, de ilyenkor teret nyit egy újabb alkotás részére.

FÉNY. Az F a felsőség. É az ég, élet. Fent van a legfelső hatalom, a fenség. A fény forrása. A fény létfeltétel. Az N hangnak van egy különleges zöngéje, az indulással, egyensúllyal kapcsolatosan. Például gondoljunk, a zsendül a természet fogalomra. Itt a zs hang mellett az n a másodlagos kulcs, a hang, zene, ének, nóta, nő. Ebből a kifejezésből úgy tűnik ki, hogy a természet dalra zendül, dallal ünnepli az új élet sarjadó indulását, mely a FÉNY hatására kezdődik. Az NY az n hangnál lágyabb, szórtabb hangulatot közvetít. Az ny hang jelzi, hogy megtörik az egy sugárban érkező fenséges erő, és szétszóródva, éltető, kellemes lesz. Csak ha az ernyőre, árnyra gondolunk. A fény az éltető, serkentő, megvidámító erő. A fény az élet..., és az élet maga a fény.

ÉLET. E szó a teremtés egyik bizonyítéka. Az élet szó gyöke ÉL – ige. Az ET a műveltető (t/et). Nincs jelen egészében, viszont mégis azt sugallja, hogy kívülről kapok lehetőséget, élet engem valaki. Nem kell jelen lennie minden mozdulatnál, de el kell indítania, feltételt kell teremtenie. Ez a T mélyebb értelmében eltér az -t főnévképzőtől. A nyelv minden apró rezdülésére figyelni kell, mert a megértés a részletekben rejlik, nyelvünk élő történelem, mindent elmond a teremtésről és az utána történtekről!!

Ádám ott fekszik készen, mint egy mozgásra, gondolkodásra, tettek véghezvitelére képes isteni alkotás. Mint egy motor a próbapadon. El kell indítani. Hatni kell rá. Meg kell adni az első lökést. Megnyomni a gombot, elfordítani a kulcsot. El kell indítani a légzést – lél, levegő – úgymond, l-ÉLET-ni (-et igerag) kell. Ez megtörténik annak részéről, aki létrehozta. Él, lélegzik (k>g, lélekzik, lehel)! Megindultak az önműködés különböző folyamatai, a belső szervi mozgássorozat. A test mozgásban tartása végett minden szerv teszi a dolgát.

Ádám kinyitja szemeit, megmozdul, felül, szétnéz, feláll, elindul. Ádám nem majom..., Ádám ember! Beszédkészséggel és egy alapszókészlet megalkotására való képességgel, készséggel felruházva.

Vele együtt jött a Földre a nyelv. A Világegyetem nyelve! Az isteni nyelv, az angyalok nyelve.*

*Egy Romániában is jelenlevő vallásos világszervezet Olaszországból ideküldött misszionáriusa, bizonyos „Roberto testvér” (valós nemzetisége nem ismert) – román vendéglátóinak érzékeny nacionalizmusát akarván finoman, szőrmentén csiklandozni, simogatni – azt a kijelentést tette, hogy a magyar nyelvet szerinte még az angyalok sem értik.

Szegény, szerencsétlen ember. Nem tudom, milyen íze van a talpnak, mert még nem nyaltam, de hadd váljon egészségére. Ajánlom azonban, kérjen bocsánatot az égiektől, amiért nyelvüket becsmérelte, megalázóan beszélt róla!

A MAG M hangja a megnyilatkozás, a számosodás hangja. Meg, még, mindkettő a folytatással, hozzáadással, sokasítással kapcsolatos. Az A alap, alsó, első, a G az a rögzített pont, az a kis góc, amelyben elrejtve szunnyad a parányira zömített, becsomagolt leendő élő.

A MAG a kezdőpont, legalul van, abból kél, hajt ki a csíra, nő ki a szár, ebből ered a törzs, mely ágakat, lombot növesztve, meghozza gyümölcsét. A MAG a befejezés is, a csúcs. A MAG az alfa és az omega, a kezdet és a vég. A MAG a termés, a teremtés célja, az élet záloga, továbbvivője. A MAG a folytatás, a megismétlődés, az újjászületés. A MAG a kiirthatatlanság biztosítéka.

A CSÍRA a mag lényege, szíve. A mag, gam, gumó, gyüm, ama burok, mely védően körülöleli, magában rejti, őrzi ölcsét, kicsinyét, az élet CSÍRÁját. Az itt is jelen levő r hang a legyőzhetetlen erő.

A teremtőerő

A CSÍRA maga a megismételhetetlen, utánozhatatlan csoda. Benne van elrejtve parányi méretben a belőle majdan kisarjadó élő (ember, állat, növény) minden sajátos tulajdonsága, jellegzetessége, majdani alakja, felépítési terve.

A fáraósírokban talált búzából elültettek néhányat kísérleti célból, és kíváncsian várták az eredményt. Több mint kétezer éves búzaszem!

Száraz, mint a sivatag pora.

Vajon kikel?!...

És kikelt!!

A mag megőrizte csíraképességét oly hosszú időn át, és táptalajba jutván, életre kélt, kihajtott, termést hozott!

Amerikai tudósok készítettek búzaszemet annak minden összetevőjével, alkotó anyagával, külalakra is hasonlót. Minden része olyan volt, mint az eredeti búzaszemnek. A csíra is megalkotva pontosan az eredetihez hasonlóan. Vegyileg, biológiailag ugyanaz az anyagösszetétel. Elültették egy másik búzaszemmel együtt.

Az eredeti kihajtott, a mesterséges nem!

A tudósok csodálkoztak, hogy a két hajszálra azonos anyag miért nem egyformán viselkedik? A válasz:

Az ember korlátolt képességű, csak a már megteremtett kész anyagból tud létrehozni tárgyakat.

De élőt soha!

Ezt sok ember agya, elméje nem képes megérteni, bevenni, felfogni. Hiába lát el a teleszkópok segítségével a Világegyetem eddig megismert legtávolabbi pontjáig, mert az azt létrehozó, működtető bölcsességet illetően, értelmileg csak saját képességeinek határáig jut el. Számára tovább minden fehér folt. Szerinte ott nincs semmi. Sokan így gondolkoztak valaha a Földről is. Hogy lapos, valahol véget ér, mert nincs végtelenség. Aztán jöttek olyanok – szerények, egyszerűek, értelmesek, és kortársaik által megvetettek –, akik megértették, hogy a kör végtelen, a gömbölyű szintén, és hogy ez a forma az isteni bölcsesség végtelenségének megmutatkozása.

A teremtett világ – a térben, űrben elhelyezett – körök világa. Akár egy – átállítás nélkül – évmilliókig elforgó hajszálpontos óramű!

ÉRTELEM, ÉRT –, ha átrendezzük a hangokat: TÉR az ELME számára. Az ÉRrel, eredettel, éréssel, érettséggel kapcsolatos. ÉRT, megért, azért érti, mert megért (az esze). Megérti, mert megérinti elméjét. Tehát az ér, érés, ÉRTELEM, az elme érintése, megértés, érettség. Magas szintű megismerési képesség és készség. A gyökben a főszerep az é, mint felső égi után az r, erő és t, a tudás, teremtés hangoké. Az e hangok képviselik a szintet, egyensúlyt. Az EM, emberi vonatkozás.

GONDOLAT. A GON gyök jelentős bokrot alkot. A G hang itt is kötöttséget jelez, ez esetben az elmében. ’SzöGet üt a fejébe’. Olyan akár egy csíra. Az N belső – jó vagy rossz zöngéjű – hangulati állapot. Az ON jelzi, hogy itt rajta van valami. Tegyük fel, hogy a D hang által képviselt összesség (Lásd a d hangot jellemző bevezetőt!). Így a D egész képviseletével rajta a go-n. Gon-D. Betűrejtvényként is leírható.

___D/ol___

GO

A DOL gyök általi bővítménnyel lesz GONDOL. A DOL tettre utaló gyök, tehát a szó két gyök összetétele. Fordítva, ékkel: lódul. DOL-ogra lódul. A kigondolt valami lehet ilyen vagy olyan irányultságú. Összevontan gonDolog. Van egy mondás: A gond nem játék. Valóban nem, mert a D hang értelme itt – több más d értelmű fogalomra utalva vagy azok mellett – dologi. Érthetőbbé válik az elmének gondolatban munkával, tevékenységgel való kapcsolata, ha gondolgozik alakban írjuk le. Ebből g>k hangváltással lesz, gondolkozik. A közzétett GONDOLAT kiMONDott szó, mondhatnánk: MONDOLAT. Az ajaknyitó m hang, a mag kulcshangja kerül a G helyébe, megszűnik az egy helyhez kötöttség, kihajt, kikel (mag – melegágy) a GONDOLAT ágyából (agy), megnyílik, és elkezdi DOLogi útját a munka, a megoldás irányába. Ez esetben ismertté válik, és már beszélünk róla.

BESZÉD. A gondolatközlés legegyszerűbb, legnagyszerűbb módja. BEntről jön, a SZívből, éSZ által mérlegelve, a SZáj által tagolt hanggá, SZóvá téve. Az É értelem. A D hang jelenléte sokatmondó, mert a BESZÉD tettekre (dia) sarkalló kiMONDott GONDolat. Az enyém, sajátom, édes tulajdonom, dalolva vagy durván mondom, úgy adom elő, ahogyan tudom, folyékonyan (id) mondom vagy eldadogom, vidulok, vádolok, támadok vele vagy védem magam, de mondom...

A BESZÉD fogalmában a d majdnem minden jelentése benne van. Az ÉD együtt saját kedves, bensőséges tulajdont is jelöl, melyet illik elkérni, azaz idézni (idézni – idébb hozni, idehozni).

ÉRZELEM. Személyiséget, egyéniséget is meghatározó. A behatásokra való visszahatás lelkiállapota, mely ilyen vagy olyan irányú lehet. Vonzás vagy elutasítás, szeretet vagy utálat. Az E hangok a szint, szárnyalás, egyensúly. Az R az érzelem ereje, a Z a csodálatos zönge, az L a lenge lelkiség, az EM az érzelem emberi vonatkozása.

SZERETET. Ez az elfogadó, vonzó, odaadó érzelem. Az SZ hang egyértelműen a szív, az R az érzelem ereje, a T az érzelem kimutatásának tettei. Az E hangok az érzelem szintje, annak egyensúlya.

A szeretet a leghatalmasabb, legerősebb jóra hangoló érzelmi erő!

A SZER gyök szívbeli érzelmek szavakban való kifejezésének fontos gyöke. Nem csak ember és ember közötti kapcsolatra, hanem emberfelettiek irányába is mutató. Az imádatnak, mint felfokozott belső érzelemnek külsőségekben való kifejezése is e gyökkel indul. A gyök alapvető értelme a megismétlődés általi sokszorozódás. Valami olyan, amivel nem csak állandósul egy megnyilvánuló érzelem, cselekedet, hanem egyre növekszik. Minden, amiben jelen van a szer gyök, ismétlődés általi többszöröződő, növekvő tevékenységre utal. Elég, ha az érzelmi oldalon a szeretet, szerelem és az ezekhez kapcsolódó más szavakra gondolunk. A szertartás is időszakonként ismétlődő cselekedet. A szer gyöknek hatalmas szóbokra van nyelvünkben. Ide jönnek a szerszám, gyógyszer, beszerzés vagy más e gyökkel kezdődő kifejezések. A latin nyelvbe is innen jutott át. A latin nyelvcsaládhoz tartozó nyelveket kutatva, meglepődünk a ser, cer kifejezések sokaságán, de azon kifejezések gyökei csak magyarul magyarázhatók, legyen ceremónia vagy szerpentin.

UTÁLAT. Az elUTasító, elTÁvolító undorérzet. Az U a legmélyebb fekvésű magánhangzó, de mindhárom magánhangzó alacsonyfekvésű. A TÁ távolít, Á nyílt indulat, L lefelé irány, A alsó szint, T az utálatot kimutató tett. Az utálatnál csak a gyűlölet alantasabb, mely összegyűlt mély ellenérzés és ölésre is sarkalló gonosz indulat.

TUDÁS. Tanulás és Tapasztalat útján megszerzett ismeretek. Az U hang a mélység hangja is, a tudás kútforrása, a D a folytonosság (állandó tanulás) jelzője, ez esetben az ismeretszerzés terén. Az ÁS képző Á hangja a nyitottság új ismeretekre, áldás, az S a súly.

CSELEKEDET. A CS, a CSEL gyök, a játékos ügyesség, az E hangok az elvégzett tettek egyenletessége, az egyensúly tartása, a K hang jelentheti a munka ékességét, de az akadályokat is. A KED gyök, a kedvvel végzett alkotómunka, az ET, a tett.

HALÁL. A mélyről jövő h hang a véghez is kötődik: utolsót lehele – kilehelé (utolsó) le/helet/lk/ét, léleg/k/zetét – elérkezett a halála. A h-al-ál szóban benne van az eltávozó lehelet hangja, az alvást is jelölő fekvőhelyzet, mely ez esetben végső állapot.

Azt mondják, hogy a jó, találó reklámszöveg legkevesebb két értelmet takar, de a nagyon jó reklámszöveg hármat is. A magyar nyelvi szógyökök némelyike sokkal több irányba is elvihető! Ugyanakkor szövegszerkesztési módozatai kimeríthetetlenek. Ezzel is kimutatja igazi isteni eredetét, minden nyelvek fölöttiségét, utolérhetetlen, kiegyenlíthetetlen magasrendű állapotát.

Például az első nővel kapcsolatos kijelentés:

– Te, n/É VA/gy! T/E NÉ/ vagy! Né, azaz, nő. És innen a név szó is. T/e, /NÉ V/agy. Az igazi kezdet mindenben ösztönös, rövid és többjelentésű az eredeti ősnyelvben. Így az is kiderül, miként lehetett az első női NÉV ENÉH is, meg ÉVA is.

Ha az A hang a talajszint, akkor az Á a kebelmagasság, a vágyak, indulatok kifejezője, mely okon néha magasabbra száll. Az E a fejjel, elmével egyszintű, az É az értelem, érzelem égi szárnyalása, a pacsirtadal. Az I, itt van, ha fél, iszkol, ha vidám illan az üde (idítő) forrás, csobogó vizéhez, az Í a vígság emelkedett hangulatában tombol. Az O lehorgadt orral már távozott, az Ó onnan óbégat felénk, az Ö az anyai öl, a védett kör a lábunk körül, annak közepén állunk, az Ő a távoli bőségben terjengő. Az U az alagsor, az Ú a kút mélye, de az ismeretek bányája is. Az Ü ügy, folyómeder, ürgelyuk, az Ű a szűzi tűz és a művészet bűvölete. De a pöce bűze is.

A következő oldalakon felsorolt bizonyítékokkal nem csak az utolsó sor szöget verjük be a finnugor elmélet koporsójába, hanem minden különösebb végtisztesség nélkül, végleg beledöngöljük a földbe... örökre. Ez illeti meg a közel két évszázada halva született, azóta kómában, csöpögőn, lélegeztetőn tartott, a magyar nemzetet lealacsonyítani akaró, béna, habsburgista, cionista, liberál-kommunista, becstelen hazugságot.

Lehetne más hasonlatot is használni, mely találóbb: lehúzzuk rá a vizet, hadd zubogjon a pöce felé.

Odatartozik.

Nem a derék finnekkel van bajunk, hisz a többi nyelvhez hasonlóan velük is van közös értékünk, ők is merítettek nyelvünkből, az ősnyelvből. Igen, ők tőlünk! Hisz mindig a gyerek örököl a szülőtől.

A finnugor elméletnek magyarbecsmérlő hazugságaival, úgy ahogy vannak, nem békülhetünk meg.

Előzetesként talán ennyi.

És akkor most induljunk el a hangok bűvös birodalmába, a lenyűgöző nyelvi csodák országába vezető ösvényen.

Jó utat, kedves Olvasó!

A hangképzést illető idézetek a Magyar Értelmező Kéziszótárból vannak.

Az a hang távolra mutató: a, az, amaz. Első a hangok között: alfa, alef, alafa, élő, eleve, tehát első. Egyik fő szerepe szókezdőként a rákövetkező mássalhangzóra való rámutatás. Alacsonyfekvésű hang, jelen van az érem mindkét oldalán, jelenségek, tulajdonságok, történések leírásánál. Pl.: ajándék, alvás, alázat, nyugalom – alantas, alattomos, aljas. Az á hang: áldás, hála. De bonyolódik zavaros, viszályos helyzetbe is: áradat, átok, árt stb. Meghatározó a szövegösszefüggés. Az á nyitottság.

A Czuczor-Fogarasi szótár az ab gyököt a körrel, körforgással hozza kapcsolatba, abar, h előtéttel habar, habarol, kavar. Jó példa a hangváltásokra, amikor kevés értelemváltozás nélkül jön létre: habar, kavar, bár a kavar v hangja egy kissé vegyít is. A h>k, b>v. Az abrak összetett szó, ez is a habar-hoz kötődik. Zab (zizegő, babszerű) – ló eledel, elébe rakják, és a ló fölhabzsolja habarójával az h/ab-rakos tarisznyából. De lehet habar-rág, k>g hangváltással.

Ábra. Az ab gyökből jön a szintén kerek: ábra, ábrázat. Az Ábel, Ábrahám neveknek is közük van hozzá, ők még ezt a nyelvet beszélték. A b hang uralta szó ez esetben p hanggal is képezhető. Például a szintén ábrát jelentő kép – áb, ép. A p álló, ponthelyzet.

A kisbaba által mondott baba szó is az ábrához, képhez kötődik, főleg sűrű ismételgetésnél adja az ab gyököt. Ebből az apa (b>p). A kicsiket nagyon vonzzák az érdekes kerek, gömbölyű alakzatok. Innen az ösztöni baba szavuk. A baba szót nem mi adjuk szájába. Ez az ő saját szava! Emlékszem, legkisebbik fiam mindig gyűjtögette, őrizgette a gömbölyű vagy lapos kerek kavicsokat, azzal volt tele a zsebe, és ha anyukája nem szedte ki, akkor a mosógépben kocogtak, dörömböltek. Még ma is hajlamos fölvenni egy szép, gömbölyű kavicsot.

Acs, acsarog, acsarkodás. Rokonfogalom a vicsorít, mely a kutyának a fogait kimutató, harapásra kész, támadó szándékát jelzi. Ugyanígy tesz a megvadult kan, csattogtatva fogait. A cs itt hangutánzó, és a dühödt állat acsarkodó fogainak csattogó hangját idézi. Az ilyenre mondják, hogy kimutatja a foga fehérjét. A fogak csont, és összeütéskor csattanó hangot adnak. A cs utáni ar marásra utal (r jelenlét).

Ácsingózik. Az á nyitottság, áhít valamit, cs, csing, csüng egy gondolaton. Erdővidéken, gyerekkoromban, játszva fára csingióztunk, kapaszkodtunk. A g hang az egy pontban való rögzülést jelzi.

Ács, ácsol, csattogtat, ez a csinál ige megfelelője, a közös cs hang is jelzi ezt. Ennek a cs hangnak már más a kicsengése. Ez kedvvel végzett alkotó munkát jelez. Más hangkörnyezet, más jelentés.

Ácsorog. Szájtátva lézeng, forogva lassan mozog. A csorog lassan folydogálást jelent. A g hang az egy helyben toporogó jelölője.

Ádám nevének jelentése – Az Á, mint első, a D folyamat. Tehát vele kezdődik a később tömeggé duzzadó emberi nem. Az ÁD, adományt is jelent. Az ÁM – az m hang a számosító meg gyökben tömeget, népet is jelöl (az m hangnál), de lehet egy e>á hangváltás nyomán EM-ként ember. Másként magyarázva, az am, em, im (édes emlő, simogatás, galamb) gyöngédséget, szelídséget jelölő érzelmi gyökök. E szerint szeretetből van, és mint az emberiség atyja, gyöngéd szeretetet kell árasztania felesége és utódai felé. Ez utóbbi tulajdonság az apa (etruszk apa – apa), apol, ápol szavakból is kitetszik. Nem héber név!!! Ők e nevet félremagyarázva, Vörösnek írják, holott nyelvükön Edom jelentette a vöröst. Az ő nyelvük nem eredeti ősgyökökre épülő nyelv! Olyan, mint a többi összerázott tömegnyelv. A névnek semmi köze a vöröshöz. Az ÁDÁM névben benne az adomány, áldás, a szerető apa, az ám, számosodás gyökén át, a népek atyja jelentés.

Ad. A d hang kedvesség jeleként az ad, adomány, ajándék szavakban is ezt képviseli. Ugyanúgy az odú, kedvelt kis zug, az ebből jövő udvar szintén. (Czu-Fo sz.) Megfigyelhető, hogy a kisgyerekek mennyire szeretnek egy meghitt kis odút berendezni maguknak, és ott játszani.

Az ág lehet csak egy faág, gally, de lehet törzsi, nemzetségi leágazás, például az ókori Ágtörzs (Agatirs). A g hang pontban rögzítést, csomót kifejező szavak kulcshangja, nélküle nincs folyó-, útelágazás. Az ág, másként szár, származás. A szár jelentése eredet (-ár, er-).

Szármisziget vára (Sarmi-seghet-uza) a dákok fővárosa volt.

A g hang benne van a gerinc (körértelmű – henger) szóban is. A gerinc – mely erős, döntő jelentőségű tartóelem – és ág, ez már kész váz, valamilyen szerkezeti felépítmény fő vonalai.

Agg. Ez egyike azon szavaknak, melyet a nyelvújítók visszahoztak a köztudatba. Az aggastyán, öregkori, gondokon – akár az ágon – csüggést, függést, aggódást jelent. Az átélt évek alatt szerzett tapasztalatok birtokában, az őt követők sorsa iránti aggodalom.

Agy. A magban rejlő csírából magasra, nagyra feltörő, az erre vonatkozó magyarázat megfogalmazási helye, a gondolkodás magva, központja. Az elme ágya is. Ehhez hasonlították a gyúrható, alakítható, ’nevelhető’, képlékeny agyagot (l/agymatag, elmei vonatkozás).

Áhítozik. Az áh gyök, az áhít, a h jelenlétéből adódóan mélyről jövő óhajtást, vágyat fejez ki. Erről a rendkívüli h hangnál.

Az ajándék gyökénél két magyarázat is van. Ha az a rámutató, akkor a já a gyök. Székelyföldön sok faluban így mondják – jándék –, az a elhagyásával. A j hang a jó dolgok kezdőhangja: járás, játék, javak, juss stb. Elképzelhető, hogy valaha jándék volt a megnevezés, később beleépült a mutatószó. A másik – valószínűbb – magyarázat az ajnároz aj gyöke. Az ajándék szóban benne a hangulat és a nő, titokzatos zöngéjű n hangja, a kedves d és az ék, mely kiemelkedő dolgot jelöl. A képzők, ragok nem értelmetlen toldalékok. Azok is gyökök. Kifejezők és mindig idomulnak a szó jelentéséhez.

Ajak, száj, testnyílás mint be- és kijárat. Itt megy be a táplálék. Beszédben áldás és átok kijövő nyílása. Az ajak, ajkak látványként is kellemes hatás, ízlelésük még inkább (férfi – nő). Itt az a nem rámutató. Az ak végződés a feltűnően ékes jelenség, melyen megakad a szem. Az ajkak nyílás, jelképes ajtó. A j jelenlét jót jelez. Átjutni egy küszöbön, beajánlva bejutni valahová. Az ajkakon át jutunk be valaki testébe. Ez már bizalom és sajátos személyi varázs függvénye.

Ajtó. A j hang jelen van az ajtó szóban is. Itt az aj gyököt t hang követi – tér, tár. Tárva az ajtó, a kü/szöb/lső és belső tér határa. Az ajtó be- és kijárat. A kitárt ajtón át kilépünk egy térbe, vagy belépünk valakik életterébe. Itt van a t hang szerepe.

Alap, al, alul, tehát lent. Az ap gyök az alap szóban is kulcs, hisz azzal kapcsolódik a talajhoz az építmény. A talapzat szóban benne van a talaj gyöke.

Alattomos. Már a szó indulása jelzi: alatta valaminek, ez esetben minden erkölcsi szintnek. Az om/os végződés a sutban, rejtekben bújó, bomlasztásra, rombolásra kész, álnok, hamis embert jelzi. Az s hang a sunyi, a suttyomban kezdőhangja is. Az alattomos, mint róka lesben áll, puhatolózik, kedvező pillanatra várva tettének valóra váltásához.

Áldás. A hála rokonfogalma, teljesen nyitott ajkakkal kiejtett á (nyitott lélek) a h szinte odaértendő, lévén mélyről jövő kívánság. Tulajdonképpen a hálaadásból rövidült. A d hang a tevékeny (dia) kedvesség fogalmát sugallja. Az á hang ott van az álom, ámul, bámul és sok más olyan szóban, mely tágra nyitott szájjal ejtendő á-t tartalmaz. (etruszk: al – ajánl)

Az aljas olyan, mint az ordas, és abban különbözik az alattomostól, hogy ő mindenkor kész bármilyen szörnyű, embertelen tettre. Nincs az a szint, aminek alá ne menne, minden különösebb gátlás nélkül. Az aljas az emberek legalja. A j, ja utalhat elorzandó javakra.

Alkot. Tehát létrehoz, teremtés esetén, életre szólít. Megfigyelhető az l hang szerepe. Az alkotás esetén akadályt kell legyőzni, akadályokat kell elhárítani, úgyszólván meg kell lágyítani. A szóképzésnél az l hang képes erre. Példa erre az alku. Az alku esetében is akadályt kell legyőzni. Az l lágy hang. Mondhatnánk – engedékeny. Az alkuval lennebb kell szállítani egy szintet. Az alkotó legyőzi az akadály küszöbét, és alakul műve. Az alkotás idején a művész sokszor alkudozik önmagával is, de ez az alkudozás az alkotás (mű) szintjét remélhetőleg nem le, hanem fölemeli. Ez már tehetség függvénye.

A vásári alku is erről szól. Valakinek, vagy mindkét félnek engednie kell. Különben nincs alku. De mi a ku? Az alku mindig lefelé irányított mozgást céloz. Az al már önmagában lenti, alacsony valamiről szól (etruszk alsium – alsó). Az alkunál a ku lefelé irányt jelez. A kút a mélybe megy. A kutyát is kuss rákiáltással „ültetik” le.

Az alkony szó a lefelé hajlást jelenti – lekonyul... a nap. Az élet alkonya az idős kor. Az alkony a nyelvújítás idején hozták vissza, sok más enyhítő, finomító végződésű szóval együtt: -ony, -ény, - ély, -oly. A nyelvújítók régi, elfeledett szavakat hoztak vissza, csak azok ragadtak meg, melyeknek gyökei még éltek.

Az aludni szintén a lefelé irányt jelzi. Lefekszünk. A d hang az édes, kellemes hatás. Benne van az aléltsághoz hasonló állapot, a nyugalom, a hál értelme. Régen az ágyat is álgynak nevezték, meglévén benne az alvás szó gyöke. Az ágyú is álgyú volt, abból eredően, hogy egy ágyba helyezett, fektetett lőfegyver.

Az alma mint kellemes ízű első gyümölcs, alfa, alafa (?!) és a fordított am gyök. A gyümölcsök legfontosabbika. Törökül elma. Az am gyök gyöngédséget jelölő akár a szó elején vagy bármely részén található. Itt az m hang másodlagos kulcshang, a magánhangzót a szövegkörnyezet határozza meg, de azok is jelentéssel bírók, nem véletlen az i, a, e hang léte az m mellett. Az im, am, a tisztelet, imádat gyöke is. Czu-Fo szótár: emel, magasztal (szanszkrit: am – tisztel). Még az ámításban is ilyen értelmet hordoz, az am itt is egyféle „simogatás”, de hamis, csaló szándékkal. Al-ma – az első ámítás gyümölcse?

Az m mint kulcshang, más nyelvekben is jelen van az emberrel kapcsolatos szavakban, vagy n a nők esetében. (az m hangnál)

Andalog. Az n zöngés hangulatkeltőként jelen van az ének, nóta, de a nő szavakban is, mint kellemes hatást keltő hang. Az andalog is kellemes járást, sétát jelent, különösen egy gyönyörű nővel. Ezt jelzi az n-t követő d – édes, kedves – és a nyugalom al szótagja, a dal szótag társul az n hang keltette kellemes zöngéhez. Az andalog jelen van az olasz nyelvben is (etruszk-latin): andante – lassú, lassan járó. A zenében: lassan, folyékonyan. Anda, Vanda, szép zöngéjű nőnevek.

ANNA, az A NA (a nő) név egyértelműen anyát is jelent. Az anya szó az Anna névből alakult erre az alakra, melyben a zöngés n az anyai odaadást szemléltető lágyabb ny hangra cserélődött.

Az apad, apály szóból – csökkenés, kisebbedés – arra gondolhatunk, hogy ezzel a fogalommal a víz (kisbaba: püpü) kapcsán találkozott legelőször az ember. Ezt látszik alátámasztani a p hang mellett a d, míg a másikban az ly hang. Mindkettő folyóval kapcsolatos alaphang. De az ápolás is innen eredeztethető, vagy magas láz, vagy daganat visszaapasztása nyomán lett a beteggondozás megnevezése. Az ap, apol, apolgat jelent csókot, csókolgatást is, tehát az ap gyök a szeretett személy gondozása közbeni meghitt személyi kapcsolatra is utal. A csókolgatás, csókolózás (apolgatás) is lelki-fizikai összekapcsolódás. Érdekes a cs jelenlét – átcsapol, összecsap (jó értel.), tehát összekulcsol, csatlakoztat – csókol. Kulcs – kócs – csók, szívet is nyithat.

Apró. Az ap gyök r bővítménnyel apr, ehhez kötődik az apró kifejezés. Ez már az r bővítmény jelenlétből eredően külső erőbehatásra aprózódott valamit is jelenthet. Pl.: aprít, porít stb.

Az r hang mindig valamilyen „erőalkalmazást” jelent. Az r a legerőteljesebb hangunk, a k a legkeményebb. Az arat (etruszk ar – vág, arat), aratás is ilyen. Rokon a tarol, sarabol szavakkal.

Ár. Az r benne van az ár szóban is. Ez többértelmű. Lehet szúróeszköz, de ellenérték is, hisz a vásárolt holmit, vásárlóerőt jelentő eszközzel válthatjuk meg (v). Talán az arannyal (etruszk atranes – arany) fizetés idejéből rögzült? Mértékegységként az arasz (etruszk arasz – arasz) volt a mindig kéznél levő. Arany fordítva nyara, kenyér, ke/rek/nyereség (Csíkban, Háromszéken ma is kenyer), fizetség. Összefüggnek: kenyérkereset, jó kenyér aranyat ér. Sőt, többet!

Áradat. Vízáradat, Vízözön. Itt szintén az r mutat rá a rombolóerőre. Az Ararát, H/Ararát, (har – hegy, magaslat) jelentése: áradatot meghaladó magaslat. H/Arárat Har – hegy, árat – áradatot.

Az áradat tarol, rombol. Ha bővítjük az ár gyököt a t hanggal – árt – itt az r romboló jelentését fokozza a t hang jelenléte – ártó, ártalmas – ez esetben az r és a t hangnak tettekben való rossz irányba ható szerepe tűnik ki (irt, orot, arat, tör, tarol). De kellemetlen állapotot, tulajdonságot, tárgyat jelentő szavakban is jelen lehet. Például: bánat, bitang, bitó, botlás. Bővebben a t hangnál.

Az ÁRPÁD névben az ÁR, har, hegy, magaslat, áldás, égi harmat. A p jelenthet ragaszkodást, pörgést, de itt talán apára utal, aki táplál. Az ád, régies ad. Ebből az értelemből indulva oszt, mér. Az Árpád második szótagjából még kiérződik az ő, alattvalói iránti és az alattvalók iránta való érzelme is. A d hangba a vád, ítélet, a védelem, de a szeretett személy iránti érzelem is bele van sűrítve. Kedves, becses tulajdon jelentésű helységnevek: Etéd, Küsmőd, Lókod, Szeged, Csanád.

Uralkodóhoz illő név. Semmiképp nem eredhet gabonából, árpából a név. A Magy. Ért. Kézisz. azt írja, hogy a törököktől kaptuk. Az Árpád név ősidőktől jelen van a történelemben, a Biblia kronológiája szerint az i.e. második évezredben már jelen van a név. Hol voltak akkor a törökök? Különben is az Árpád név viselői nem árpalerakatok, raktárak felügyelői voltak, hanem királyok, fejedelmek, vezérek. Az árpából levezetett névkifejtést, a minden magyar értéket, így Árpád fejedelmet is lekicsinylő, becsmérlő habos-burgos, hundor-ferkó, bolsevik, cionista nyelvészek adják magyarázatként az Árpád névre.

Árpa!? – jó, hogy nem tökmag.

Szerencse, hogy nincs ilyen kezdetű valamilyen hitvány gyom vagy bogyóféle, mert akkor abból vezetnék le az Árpád nevet ezek a magyargyűlölő, nyomorult, szerencsétlen flótások és kengyelfutóik.

Az árpa arról kaphatta nevét, hogy igénytelen, hideget tűrő, és így hegyek tövében (har), azok lejtőin is megtermő gabonaféle, például a Hargita tövében is, mely ugyanakkor értékes, tápláló eledel. Régi mondás: „Árpacipó, zablepény, attól nő meg a legény.” A búza már nem szereti a hegyek alatt, csak a síkságot. Ott bő termést nyújt, mondhatnánk: buzog a búza.

Lövétei mondás: Amelyik főd lássa a Hargitát, azon nem teröm meg a búza s a terebbúza. (törökbúza – kukorica) Csak az árpa és a zab.

Ár, árva, v bővítmény. A Czuczor-Fogarasi szótár a megfosztottság fogalmával rokonítja. Orvul (r) elvett értékről szól, ez esetben egy kedves, szeretett személy elvesztéséről (v), aki pótolhatatlan.

Az asz gyökben az sz jelenléte a száraz értelmét közvetíti (ősz), például: aszal, aszú, aszó. De a száraz mellett más értelme is van az asztal, asztag szavakban. Itt a t jelenlét térhatást sugall. Az asztaltető egy sík, az asztag nagy terjedelmű gabonarakás. Az asztagban a gazdag jelentése is megbújik (CzuFo). Gaz/t/dag asztal. Ha látott valaki készülőben levő asztagot, akkor tudja, hogy mielőtt betetőzik, olyan, mint egy hatalmas kerek asztal. Az asztag az esztendő munkájának beérett, egy főre leosztható végső jutalma. Az asztal is, az asztag is magában hordja a szétosztás fogalmát. Buta magyarázat, hogy a szlávoktól vettük át. Aki ezt mondja, soha életében nem látott asztagot, és nem érti a kifejezésben rejlő értelmet. Pipogya tollmoly, tintanyaló – a valós, gyakorlati életképeket mellőző, magyartalan megállapítás.

Át, átok (etruszk at – megátkoz), itt szintén a t hang rossz irányú hatását, az ártó szándékot érezhetjük ki. A megátalkodott szintén ezt az értelmet hordozza, az ilyen ember nem átall rosszat tenni. A t hang szerepe az ártó szándékban mutatkozik meg, amelyet a tettek mezejére kíván helyezni az átkozódó, akár egy harmadik (szellem)személy bevonásával, akire a végrehajtást bízná.

Avul, évül, elévül, elöregszik. A v hang szerepe itt az elmúlás, a vég jelzése. Ebből az év fogalma, mely meghatározott időt ölel föl, rendszeresen visszatérő jelenségekkel, akár az évgyűrű. Múló évek, múló divat. Az évek alatt minden évül, avul, végül elavul (e, é és a v hang).

Áz, ázik, ázott, vizes lett. A z hang kellemetlen zűrös dolgok jelzője, de a vizet is jelzi a fazék, főz szavakban. Átázottan sem kellemes. Itt az á szerepe nem egészen tiszta. Valószínű bosszús szócska, mely az átvizesedés miatt tört fel a szenvedő alanyból. Hasonló lehet a fázik kifejezéshez, mely látványi, és a hideghatás miatti tűzkészítés okán való fával foglalkozásból ered (Kiss Dénes). Az átvizesedett ember á-t kiáltott, azaz á-zott bosszúsan. Elképzelhető az is, hogy áradatban vizesedett meg. Ez esetben összevont rövidítés.

Ehhez hasonló a jég elnevezése, mely a hirtelen meglepetés hangján indult: – Jéééé..., mi lett a vízből! Jég! A g, a mozdíthatatlan, rögzült állapot, a létrejövés folyamatának vége. Az é, mint a meglepetés felkiáltó hangja: – ég! – a fellobbanó tűz esetében, ahol a g a tűzgóc.

„Mássalhangzó: két ajakkal képzett zárhang, a p zöngés párja.”

A b hang az egyik legfurcsább hangunk. Értelmezési iránya bizonytalan. Ha kiejtjük, még nem tudható, merre visz el, attól függ, milyen hang követi. A hangkörnyezet fontos, de inkább a b hang a meghatározó ott, ahol jelen van. Mondhatnánk: az bánja, aki a társaságába keveredik. Egyetlen hang jelenléte, vagy a hangok sorrendi fölcserélése más értelmet ad. Talán több kifejezés van az érem helyzetbonyolító, kedvezőtlen, mint kedvező oldalán.

Érzelmi, lelki kedélyállapot, élethelyzeti, kedvezőtlen jellembeli megítélésű kifejezések kezdőhangja. Pl.: badar, baj, bú, bánat, beteg, búsulás, búcsú, bukás, bakó, becsmérel, bitó, bitang, bizonytalan, bomló, bolond, ború, borzalom, borzadály, bosszú, bősz, bumfordi, bugyuta, bamba, bárgyú, buta, botor, bűn, babona, baleset, balszerencse, balga, balgatag, a politikai balfékek balfogásai stb.

A kedvező megítélés oldalán: becs, becses, becsület, bátor, béke, békesség, bizakodás, bizalom, biztonság, bölcsesség, bőség, boldogság, bók, bor, bohó, bölcső, baba, báj, bébi, bece, bővelkedés stb.

Az a és b hang nem véletlenül vannak a hangsor elején, az életben is elsőként kiejtett hangjaink: ba-ba. A baba szó a kisbaba ajkán kelt. Innen ered a baba, kisbaba megnevezése. A szó: ba-ba, belső indíttatású, ösztöni, mesterkéletlen. A babát a bába segíti a világra. Baba – bába, egyetlen hangkülönbség, ám korban két véglet.

Érdekes a babához tartozó bölcső, székelyül: bőcsű. Egy belső, ölelő kis tér, mely egy kis kincset ölel. A Czu-Fo szótár szerint bilcső, tehát billegő, bellöke, melyet, hogy billegjen, belöktek. Ez jelentheti azt, hogy a bölcső szó képi szóalkotás, de azt is, hogy a kisbabák ringatása velük egyidős. A helyből elmozdulás, ringás, járás, tánc, utazás öröme már itt jelentkezik.

A kis sérülés a baba nyelvén bibi, itt a b hang balos kicsengésű.

A b-vel a bibe, a bibirkálás, babrálás, apró szöszmötölő ujjmozgás. A babszem, biri, csiribiri apróság, még a kis bece, bice, buci, boci és a bocs is. A csibe esetében a cs hang meghatározó, mely kicsinyítő játékosságot tükröz, a b hang a bumfordi esetlenséget. A b hang szerepe a játékosságot kifejező hangkörnyezetben, a bohóság, bájos szépség, becéző szeretet esetében is meghatározó.

A b hang a láb szó meghatározó hangja, a járás több változata megnevezésében van jelen. A ba, bi gyök a járás milyenségét jellemző szóvá alakítható. Például a kellemes látványt nyújtó billegő járás a nőkre jellemző, billegeti magát, vagy fordított gyökkel libeg. De a ballag szó is a járás milyenségére utaló. Olaszul a tánc – ballata, ez is lábmozgás, lábalás (ősnyelv-etruszk-latin). Ebből a balett, balerina. A bi gyökből indul a biccen, biceg. Ezeken kívül van: baktat (-ak- akad), barangol, battyog, bolyong, bitangol, bóklászik, botladozik, botlik, botorkál, bukdácsol, bukdosik, bukik (-uk-, -ak-, akadozás). A bandukol nem andalog, mert a ban gyök (-ban, -ben) befelé fordulás, az and után u, vagy a k-val együtt az akadozó uk következik. A szóvégző kol görbe irányú, laza, csavargó mozgás. A bolyong-nál az ly a folyó kanyargó útja, de a hangyáknak a bolyban összevissza járása is, a szóvégi ong, zsong, dong, tehát gondokkal telten, céltalanul.

Egyértelmű a b hang meghatározó szerepe a lábak és a helyből elmozdulás módja megnevezésében. Megfigyelhető azonban, hogy a b hanggal kezdődő helyváltoztatások bizonytalan, céltalan járást tükröznek. Nemhiába b a bal kezdőhangja is. Innen a bal lábbal kel, bal lábbal lép. E könyvben hátul közlöm a járással kapcsolatos kifejezések gyűjteményét, több mint 1200 kifejezés! A b hanggal kezdődőek egy kis hányada ennek. Tehát nem mindig botladozunk.

A pajtásból /pajkos társ, férfikorban bajtárs /bajban segítőtárs lesz.

A balul végződő balszerencsés dolgok bajt jelentenek. A baj szóban már benne a jaj szava is.

A b és n hangok együtt kellemetlen kicsengésűek, a beékelődő magánhangzó is dönt: bánat, bent, béna, bont, bűn. A b az /el/járás kezdőhangja, az án a módot jelöli – ahogyan. A bánt szóból kicseng, hogy valakit bent lelkében érint a végbevitt tett. Ha bűnt követett el, ez megbontja a lelki benső egyensúlyát, bénító érzelmi hatást okoz. Az n hangulati, a t érintés, tett (az n és t hangnál). Bánásmód: a banya durván bosszút áll Iluskán, aki bánkódik, mert bent, szívében bántja, de örülne, ha jól bánna, tehát jól járna el vele.

Ha valakivel állandóan nagyon rosszul bánnak, bántják, akkor már a bánásmód (durvaság) előjeleit látva pánikba esik. (a b és p rokonhangzók) A bánat hozza a panasz szavát. Ezt ború, búsulás, esetleg bosszú követi visszahatásként.

A b hanggal kezdődő kifejezések – a végletek – szembeállítása olyan érzést kelt, mintha ugyanabból a forrásból édes és keserű folyna, mint az átok és áldás esetében. Pl.: boldogság – bánat, becsül – becsmérel, bizalom – bizalmatlanság, bolond – bölcs, béke – háború, békesség – há/borgás (bor – forr, Czu-Fo sz.), a há-, mélyről jövő érzelmi. Há/ború, há/borgás, morgás, borzolódás, fortyanás (h, r).

A valakikhez tartozás, valakiket szeretni, általuk szeretve lenni, velük együtt jól érezni magunkat a bensőséges (szívre utaló) bizalom (bensőséges, összeillő izület értelme és nyugalom), biztonság érzését adja, ott, ahol becsületesség (megbecsülnek), békesség (nem böknek) honol, ott bőséges áldás van. A megfontolt, bölcs (nem bősz) előrelátás nélkül az élet elképzelhetetlen, mert ezek mind a felhőtlen boldogság (nem balgaság) alapfeltételeit megteremtő fogalmak. Valahol bent vagyunk egy kör-ben, (ke-belben) egy bensőséges (n – hangulat), meghitt környezetben védve, melyből kifelé nem kívánkozunk.

Becsület. A b hang a benső én. Oly belső érték, mely legkedvesebb az ember előtt. Itt az e követi, mely a cs-re mutat: B E kinCS! Valami, ami csillogó – a b-e-cs-ület.

Béke. Ez két gyök: a be régies bé alakja, és a ke. Az első: bent, a lélekben, közösségen belül, két csoport közt. A másik a kellemes, kedves, kebel, kegyelem, kezdet és talán kettő. A szívben, lélekben, vagy két fél közti kellemes, kedves állapot – béke.

Békekötés, amikor a ma magyarnak mondott nyelv világnyelv volt, a két egymással szemben álló fél, ha megegyezett, kezet adtak rá. Kezet rá! – e felszólítás járja ma is megegyezés esetén. A két egymást markoló kezet, a megegyezés jeleként, jelképesen bekötötték. Barátságuk éke a béke lett. A kötéstevés más helyzetekben is szokás volt.

A be gyökből jön a beszéd, a gondolatközlés legegyszerűbb, legnagyszerűbb módja. Erről már volt szó az előzőkben. Valaki beszédét, mely az ő tulajdona, szavait, melyek az ő sajátjai, lehet kölcsönkérni, megjelölve idézni, azaz idehozni, mások előtt feltárni.

A ben, bel bővítményeiből kialakult szóbokor változatok jelölnek mindent, ami valahol egy hangsúlyozott határon belül helyezkedik el. Ide tartozik egy belső térben (-ban) tartózkodó, bent levő és annak elhagyását jelző a -ból, -ből raghasználat. Belsőség, bél, bélés, benső, bensőséges, benn, bendő, böndő, de innen a begy is, melyet régen bengynek ejtettek. Ebből következtethető, hogy egy bizonyos határon belüli tulajdon birtoklása (benti erő, bíró) fogalmának is ezért a b és r a kulcshangjai. Innen az ír, az er gyök b hangelőtétes bír változata, mely erőt vesz értelmű kifejezés. Ha valakik birokra kelnek, akkor az a győztes, aki lebírja a másikat, tehát erőt vesz rajta.

Ez a szellemisége a: bír, birtokol, birodalom, vagy a ráerőltetett bírság fogalmaknak. A b hang sugallata így, több más mellett az erőteljes birtoklás szellemisége is: bátor, bajnok, bölény, büszke, bősz, bíró, és a latinból jött báró is (talán az etruszk városparancsnok bíróból ment át a gyök, bíróból lett báró), a bárd, a balta (etruszk balteus – balta) hatalmi jelvény, az aba a nemzetségi atyák előneve is volt. Meglehet, a virtus szó is b>v hangváltásból ered.

A bíró, bíráskodás, botozás, bárd, bakó, bitó. Szomorú sor, de ezek a hatalom valaki számára balul végződő döntései. A bakóban benne az akasztás gyökszava, és a lefejezés eszköze a bak.

Beteg. A be gyök a belsővel, a teg a távolítással kapcsolatos gyök Czu-Fo. sz. – tegnap, a távolodó nap. Mivel a b hang az élettel kapcsolatos uralkodó hang, bio, buja életerő, annak tegnapi, eltávolodott volta: be-teg. A teg azt is jelenti, hogy a kór távozását szeretnénk.

Bicska, bicsak, zsebkés. Egy szükséges szerszám volt, és még ma is az a fuvarozó – erdőt, mezőt járó – gazdaember zsebében. Ha valamit le kellett nyesni, kellett faragni, kéznél volt a bicska. Sajnos nem csak erre használták, borgőzös, duhaj mulatozások idején is kinyílt néha. Honnan a neve? Ha valaki köszön, biccent a fejével, ha rosszul lép, kificamodik, kibicsaklik a bokája. Mindkét esetben hajlásról van szó. A csuklós busz derékban fordul, A bicska is összecsukható. Innen a név. A csuklik, csikkan, iceg, ficam szavak mind erről szólnak. A cs, c hang cseles mozgást is jelölő hang, a b hang az egyensúly elvesztését jelentő: biccen, billen uralkodóhangja. A cs hanggal együtt – mely az egyenestől eltérést is jelenti (lásd a cs hangnál: csára megy) – adja a bicsaklás értelmét. A fricska is ebből az értelemből indul, a behajlított ujj hirtelen, rugószerű kiegyenesítésével megpattintunk valakit.

A bio (biosz) ógörög szó, mely élet jelentésű. Ám ez a ma magyarnak mondott ősnyelvből ment át az ógörögbe a buja szóból (Varga Csaba: Ógörög: régies csángó nyelv), mely erőteljes életjelenségek kifejezője. Buja növényzet – dús növényzet, buja életerő – hangsúlyozott erős növekedés, de ebből a bő szavunk is. A bővérűséget még mondják bujaságnak is. Honnan ez? Az egymásért égő fiatalok félrehúztak, elbújtak a világ szeme elől, összebújtak, így hát, bujálkodtak.

A buja és báj közt is van kapcsolat. A j hang sok jót is takar.

A bo gyök érzelmi jelentést sejtet (boldog). A bővítmények határozzák meg. A bod gyök érdekes példát nyújt oly hangcserékre, melyeknél alig van értelemváltozás. Bodor, bodorít, körös, kanyaros alakú valamit jelöl. Ha bodon, bödön (o>ö hangváltás) lenne, akkor gömbölyű edény. A bodza a gömbölyű terméséről indul e gyökkel: bodzabogyó (d>gy). Maradjunk a bodornál. Ehhez hasonló a fodor (b>f). Cikornyás kör alakú vonalak egymásutánisága: fodor, bodor. A kackiás bajusz tulajdonosa peder, pödör (b>p, o>e>ö), szintén körkörös mozgással. Aki fonalat sodor (b>s), az is majdnem olyan ujjmozgással végzi. Ha szépen bodorítja a hajat a fodrászlány, szép göndör (b>g) (o>ö) lesz. Megjelenik az n hang is, mely ének, zene, nóta, nő, hangulat színező kulcshangja, így az n megkapó költői szépség felé viszi el az értelmet, a göndör lágyítva gyönyörű.

Erre jöhet egy kérdés: miért jött létre ez a sok változat: bodor, fodor, peder, pödör, sodor, göndör? Azért, mivel a körös (r), kusza vonalak érdekesek, az emberek – nők, férfiak – szeretik azokat, mert szebbé teszik a megjelenést. És mivel nagyon szerették, az alakzatot – mondhatni – becézték. Mint a kisgyereket, akit minél jobban és többen szeretnek, annál több beceneve van.

A fentiekhez még annyit, hogy egyes hangok más oldalról árnyalják a kifejezést. A játékos p hang – peder, pödör kackiásabb, ebből a penderít, penderül, pörög, pördül, melyek tüzes (pír – tűz) táncmozdulatok. A göndör az n közbejöttével hangulatot kelt, lágyabbá, nőiesebbé válik. A g, gy különben is hordoz egy ilyen irányú értelmet. A kellemes látványt keltő fodrok, hajlatok gyöngédségre ösztönzők. És nem utolsósorban, mindegyiknél ott van a d hang, mely érdekes, édes, kedvelt, kedvességet sugárzó fogalomra utal.

A bog gyökben a b hang kiszámíthatatlan rendszertelenséget, az o ponthelyzetet, a g kötött, csomós állapotot jelez. Bog, boglya, boglyas, ágazik-bogazik, bogáncs, bagzik, ezek mind összecsomósodást, kuszált állapotot jelölnek. A b önmagában is bakafántos, de a g hanggal együtt gubancot jelölő. Van lelki vetülete is. Ketten együtt olyanok, mint két gabalyító, bogaras bajkeverő bugris. A bögöly kellemetlen légyféle. A gaborgyás (lásd hebehurgya) idő, rossz idő, a gebe rossz ló, a gibernyúz sovány girhes, a góbé nagy kópé, a göb is bog. Ketten együtt csak a gubában és gabonában jók.

Boh, bohó, bohóc, bohókás, bohóság, alig jobb, mint a b és g együtt, csak ez bohém, habók. Néha hebehurgya, ha hazudik, hebeg-habog, ha határozatlan, akkor habozó, máskor háborog. A munkában habar, ha ételt készít, habarék, úgy eszik, mint a ló, jár a habarója. A lányokba belehabarodik. Bolondos belső indíttatás (b, h).

A bók..., mi a bók? A bók a női lelkek simogató csiklandása (csik-csók). Benne van a boldogító bolondosság, de az ék is, melyet a hölgyre „akasztunk”. A megfelelő pillanatban mondott kedves kis bók, a gyöngédségre, szépre érzékeny nő egész napját szebbé, boldogabbá varázsolhatja. Akkor miért tagadnánk meg ezt a kis kedvességet tőlük?

A bol gyökbővítmény két irányban vihető el. Lehet boldog, lehet bolond, de együtt mindkettő is. Mindkét esetben lelkiállapotot jelöl. A két fogalom csak annyira különbözik egymástól, mint a kőműves a műkövestől. Az alap egy. A bolond nem elmebajos egyértelműen. Jelenthet valamilyen külső hatásra előálló pillanatnyi kiszámíthatatlan lelkiállapotot, bolondosságot. Például szerelmes lesz. Kötnivaló bolond szívem, vagy Szeretni bolondulásig, két sikeres könnyűdal címe volt. Az l hang itt a laza lelki állapot, esetleg léhaság kifejezője.

A bom, bomol, bomló, széteső, szertelen. Ez lehet lelki indíttatású viselkedés is. „Fickó, ne bomolj!” (Heltai). Lehet lazaság (l). Az m hang szájtevékenységet is jelent, tehát lehet étkezési szertelenség (eb – eszik bomolva, torkoskodón), de jelenthet súlyosabb helyzetet is – morgás, marakodás. A fennálló rend bomlasztását is.

A kibomlás, megnyilatkozás, bimbózás, új rügyek, sarjak fakadása, addig rejtett belső értékek feltárulását és a felemelő, üde szépség fokozódását eredményezi. Az m jelenléte főleg az i társaságában – im, gyöngéd simogatás –, érzelmi töltetet rejt. Az om szintén érzelmi töltetű, itt a fellazulást, kitárulkozást sugallja.

Innen egy lépés a bont, bontás, egy addig állandónak tűnő valaminek darabjaira való szétszedése. Tett, t jelenlét. Ez lehet egy tervszerű bontás is. Rosszabbik változata a ront. (r)

A bo gyök az r hanggal bővülve már súlyosabb következménnyel járó dolgokat jeleníthet meg, mert az r hang felborítja a rendet: ború, borzalom, borzadály, há/ború, há/borgás. Borzalom, ez is idetartozó. Itt megjegyezném az al gyök jelenlétét. Az al jelen van a nyugalom, andalog szóban is, ahol kellemes hatású. A borzalom esetében, az rz hangpárossal (r hatás), lesújtó. Más az érzelem esetében, mivel az e, é magas fekvésű.

Sikertelenség, bosszúság esetén, indulatszóként gyakran tolul nyelvünkre b hanggal kezdődő szó. Ha valaki, valami nekünk nem tetsző, azt rögtön egy b hanggal kezdődő szóval jellemezzük. Ilyen indulatszó például a bah, beh, az előbbi negatív, az utóbbi pozitív, mert ha valami tetszik, akkor meg: beh szép, ami mára de szép-re alakult, bár az ellentétes kötőszó itt nem a helyén van.

A b hangnak indulatszóként nyelvre vétele nem véletlen. A b a borzolódás (idegi is), berzenkedés, bosszúság hangja. A hangjellemzés elején felsorolt kifejezések, a két véglet szembeállítása jellemzi a b hangot. Ösztöni hang, a bosszankodás hangja. Ez tör fel belülről. Más dolog, hogy milyen szó alakul az ösztöni b után. Legtöbb esetben vulgáris, útszéli. A bosszból hamar lesz o>a hangváltású szó. Ez már egyéni műveltség kérdése.

Sajnálatos módon, ma azok használnak legtöbb vulgáris mocskos szót, akik legműveltebbnek tartják magukat. Akik bár tudnának választékos udvarias művelt szóhasználattal élni, de egymás közt úgy nyilvánulnak meg, akár egy uradalmi kocsis, aktív bányamester vagy kiszolgált tengerész. Úgyszólván, azzal próbálják „igazolni” a művelt réteghez tartozásukat, hogy a köznapi beszédükben minél pocsékabb, útszéli szavakat használnak. Amilyen visszafogottak, választékosak tudnak lenni művelt viselkedést megkövetelő helyzetben, épp olyan pocsékak, ha elszabadulnak. Így tombolja ki magát a bennük levő valós nyűveltség. Ma az a menő, akinek legocsmányabb a szókincse. Ez a mai eldurvuló korunk kórképe, a közönséges útszéliségre serkentő, oktalan liberalizmus eredménye.

A bosszú sz hangja, a megtorlás ösztöni sziszegő kígyóhangja, bosszú, bosszúállás, ez semmi jót nem ígér, mert akin bosszút állnak, azt elsöpri, de a bosszúállónak sem ad teljes elégtételt, mivel nem állítja vissza a bosszúállásra ösztönző ok előtti állapotot, sőt végképp kiégetheti belőle az emberséget, lelkileg teljesen üressé válhat.

A boszorkány is e gyökből jön. A bosszúálló vén boszorkány. Nem véletlen a balos-bűvös b hang jelenléte és az sz hang is kifejező, az o, az r hang, a kány végződés. Bosszú, orkán, kánya. A boszorkány minden hangja alacsony fekvésű, súlyos hang.

A bot, botorkálás, bottal járás, botladozás akár jelképesen az élet különböző területein. A t az ütközés, bizonytalan tettek kulcshangja is.

A bölcs esetében az ö egy behatárolt kör hangjele. Nem a betű alakja okán! A bölcsesség előrelátást jelent. A bölcs ember távlatokban gondolkodik. Az ö benne van az öböl, öl (főnév), ölel (karol, öv, övezet stb. fogalmakban. Az l az élet, a lélek kulcshangja. Ahol jelen van az ö hang, ott védettség és törvény van. A törvény behatárol, szabályoz, és véd egy cselekedeti mozgásteret. A becsületesség, bölcsesség szintén megóv elhamarkodott vagy rossz döntésektől, mintegy körülölel. Mindkettő csillogó kincs, és azt a célt szolgálná, hogy kiszűrjön minden rosszat, minden botlást.

A bökés fogalma a hím: bika, bak megnevezésbe épült, de itt a szerepet illetően a k hang inkább uralkodó jellegű. (Erről a k hangnál.)

Bőr, bor, bur. A bőr összetett szó: védőburok és őr, az egész testfelület őre: b-őr. A bőrt borítja, védi a borz, azaz a szőr, mely borzolódva borzad, és hideg ellen védi, például az állatok bőrét. A régi Fabulon reklám alapján mondhatnánk: A szőr, a bőre – a bőr, a teste őre! Erre már jöhetne: A Fabulon, a bőre, szőre őre!

Bur, burok, burkol körértelmű szó, valami, ami körülvesz, ami óv, például a hidegtől. Érdekességként – a burok bur gyökének fordítottjából lett az orosz rubáska (kabát), de a gyöknek csak magyarul van értelme, magyarázata. Csak magyarul bontható.

, bajnok, miséges áltozatai�����������������������������������������������������������������������������������������������A büszkeség mindkét végletbe vihető. Lehet felfújt, bősz, bosszús, de lehet a becs, tisz/ta gyökök által jellemezhető.

Bűz, nem szívderítő, inkább orrfacsaró, amilyen a b hangtól elvárható, az ű alacsonyfekvésű, a z hang zűrös kicsengésű. A bűz elűz.

A magyar ember ebből is tud hangulatot kelteni. Az 1800-as évek végén a pesti vasutasok az állomási vécés nénit viccesen bűzről pattant menyecskének mondták.

Bűvös, bűvöl. Ezek mindkét irányba elvihetők. Akkor rossz, ha balra megy. Ha jobbra húz egy elbűvölő szépségű hölgy, bűvösen (ű, szűz, tűz, v varázs) szép, szerelmes szavakat suttog, ez nem is rossz. De vigyázat, vannak boszorkánykonyhák (szépségszalonok), ahol átbuktatják a fejükön a csúnya boszorkányokat, és szép nőkké válnak, szép boszorkányokként visznek a pokolra. Majd reggel ébredéskor mutatják meg valódi arcukat. Bővebben az ű hangnál.

-------------------------------

Összegzésként megállapítható, hogy a b hang: szenvedély, szenvedés, hangulat (bánat, boldog, bolond), külcsín (báj, buja) állapot (birtoklás, bizonytalanság), sorsszerűség (bal-), értelem (bölcsesség), erkölcs (becsület) fogalmak vagy azok mögötti indulat, kedélyállapot kifejezője. Végletek hangja, de mindkét irányban erős, meghatározó kulcshang.

Viccesen: a b hang olyan, mint a számítógépvírus, mindent összezavar, megbontja a rendet. Például a rendkívül állhatatos, rögzítő g hangot is „gubancolja”. A mély lelkiséget sugalló h hangból „bohócot” csinál, de ha még az erős r hangot is bevonja harmadiknak, az már kész háborgás.

C, a bece

„Mássalhangzó: a t és sz hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a dz zöngétlen párja.”

A c hang: kedveskedő, becéző, finomkodó hangvételű jelzők meghatározó hangja. Valaminek vékony, törékeny, gyámolításra szoruló, becézendő voltát kiemelő hang. Érdemes megfigyelni a kisbaba: cici, becéző szavait, vagy a kisgyerekek által, a számukra kedves kisállatok simogatásakor ösztönszerűen kiejtett hangokat.

De a c hang is átmegy néha a másik végletbe, és amilyen fokon kedveskedő egyik oldalon, épp olyan gunyoros, szurkáló tud lenni a másik oldalon. Csúfondáros, epés, cukkoló, cikiző, cucáló, csípős kifejezések kulcshangja is.

Ugyanakkor a c hang figyelemfelhívó, címkéző hang is a szó elején – cégér.

Cáfol, ellentmond. A c figyelemfelhívó, az á a nyílt szembenállást jelzi: állj! Megcáfol, szembemegy az állítással. A cáf gyök f hangja azt mutatja, hogy az ellenvélemény formáló fogást talált az előadott érveken, és cafatokra szedi azt.

Cakk, cikkcakk, összevissza, az egyenestől eltérő irányú mozgás vagy varrásminta jelzője. A többszöri k hang az egyenes vonal ismételt megszakítását mutatja.

Cammog, kullog, ballag. A Czu-Fo. szótár a komondor mozgásával azonosítja: caplatva mozog.

Cécó, felhajtás, hűhó. Ebből is kiszűrődik a címkéző gúny. A két c hang jelenléte több személy részvételét jelzi a nevezett eseményen.

A céda régen a csintalan megfelelője volt, de elítélő értelme is van. Ez a hangokból is kiolvasható, mert itt a címkéző c hangot, akár a cécónál a fölfelé mutató magas é még emeli. Azt, hogy e kettő utáni d hang kedvességet vagy ellenérzést fejez-e ki, azt a d hangot követő magánhangzó dönti el azzal, hogy magas vagy alacsony fekvésű. Itt a szóvégi a mély fekvésű hang. Így a d hang vádoló tulajdonsága tűnik erősebbnek. Ha i volna, akkor cédi, így az édi érződne ki belőle.

A cenk is elítélő, megalázó – a semmirekellő, kirekesztett, hitvány ember (nő, férfi) jelzője. És ez már valóban. Főként a szóvégi nk hangok, melyek az éltető tőről leválasztott, elkülönített, kirekesztett értelmet adják. Például, csonk, tönk, rönk.

Cím. A cím a tartalomra utaló rövid szöveg. Elöl a figyelemfelkeltő, cégérelő c hang, utána a felkínáló: ím.

Cinege. A c a kismadár becézésével kezdi, tovább – vékony, akár a zsineg, de szép az inege, azaz éneke, ez a: cinege. „Nevében az íze.”

Cipellő. A Czu-Fo szótárban a cip – cipeg-tipeg eredő gyöke. A hosszú ll és az ő hang kellemes benyomást nyújt, kecsességet sugall. Ettől eltér a cipelő, mely valamilyen terhet emelő, vivő.

Cipó. Kis, kerek kenyér becézve. A p a táplálással, de a kis púpszerű alakkal is kapcsolatos, az ó hang kicsinyítés. (Ferkó, Jankó)

Cirmos. Ez a név valószínű két szó rövidítéséből állt össze. A cirógatva mosakodó, a jellegzetes macskamosdásra utalva.

Comb. A c itt inkább becéző, de lehet figyelemfelkeltő, kellemest jelölő is, attól függ: libacombról (íz) vagy női combról (simogatás) van szó. Az mb végződés tömör gömbölyű valamit jelöl: comb, domb, gomb, gömb, tömb. Majd mindegyik kellemes hangulatot keltő.

A cudar szó mindkét magánhangzója alacsony fekvésű hang. A c hang az u-val ’törüli a földet’, és itt a d hang vádoló, ellenérzést kiváltó, az ar végződés a maró, harapó jele. A cudar a durva condra posztóhoz hasonló, csak még rosszabb, mivel emberi tulajdonság. Kis hangátrendezéssel a durva irányába halad.

Alábbiakban még néhány c hangtól uralt becéző szó ízelítőként:

betűkiemelés nélkül:talmazó szavainkletet feltételez. át.ezésből korcsult������������������������������������������������������Micimackó, Maci Laci, Lackó, Katica, Ágica, Manci, kacér, hercig, kackiás, keckena, cinka, kacarász, maci, mackó, bece, bice, boci, buci, inci-finci, ici-pici, icipici, iciri-piciri, picuri, picurka, pici, picike, piciny, picinyke, inci- pinci, ponci, punci, cunci,

cipellő, cipeg-tipeg,

cirógat, ciróka-maróka, kedveskedő szócska, szavacska

cifra, cifrázott, kicifrázott, cifraság, cafrang,

cini-cini, gyerekesen a hegedűhang

hacacáré, hajcihő, cécó, cirkusz,

Azok a szavak, melyekben a c hang többször is megjelenik, a rendkívüli édes, kedves fogalmak közé tartozók. Ám a c hang ott van az érem másik oldalán is, bár nem sok kifejezésben.

A kedvezőtlen kicsengésű c hangot tartalmazó kifejezések: cafat, cudar, cikiz, cukkol, heccel, cucáz, cucál (szúr, bökdös), cikáz, cibál, ráncigál, cincál, kucibál, kacibál, ficam, ficamodik, és számomra újabban a gyűlölködő hülyét jelentő igazi tót jövevényszó, a fico = kificamodott elme, lelkület.

A c hangnak van erőt jelentő értelme, például az acél szóban, mely az edz szóval rokon, vagy az acint, acintos szóban, de az ecetben is.

Látható, hogy a magyar nyelv szeretetteljes becézésre alkalmas nyelv. Sőt, nemrégen a világhálón kutatva olvastam Kiss Dénesnek azt a megállapítását, hogy csak a magyar nyelv képes erre. Érdemes rákattintani és keresgélni.

Cs, a csárdás

„Mássalhangzó: a t és az s hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a dzs zöngétlen párja.”

A cs hang kedélyállapotot kifejező hang. Nagyon sok azon szavak közül, melyek a cs hangot tartalmazzák, valamilyen játékos, kicsiny, kicsinyítő, kedves, becses, értékes kincs, becsület, bölcsesség, esetleg cseles, csalafinta, hangulatkeltő, érdekes rajzolatot, gubancos képet, helyzetet leíró, kiismerhetetlen, csodás jelenségre utaló, érdekes dolgot leíró, vidám hátteret, kellemes élvezetet sejtető dolgot fejez ki. Ha egy szóban többször előfordul, az rendkívüli élvezetet jelentő kifejezés.(csecs, csöcsörész, csúcs). Az érem másik oldalán a haragos, ízetlen viselkedés, megnyilvánulás, állapot jelzőhangja is.

A cs hanggal kezdődő gyökökben, bármelyik magánhangzó követi is, értelmes gyököt nagyrészt a harmadik hanggal alkotnak.

Kezdjük a csa gyökkel. A csah – hanggal kapcsolatos; a csak – keveset, kicsit jelent. A csal – önmagában ferde tett. A csáb – ez egy vonzerő. A csák – hetykeség (kópé). A csók, csik – élvezet (bók is). Csár, csor – az r erőt jelez. A csám – evéssel kapcsolatos (m); csel – ügyesség, ügyeskedés, furfang; csil – valami fény (villan). A csin – élvezetet sejtet, az n hangon át, hangulatot jelölő. És lehet folytatni: a csesz, csisz – oda-vissza mozgás, csűr-csavar (kavar) stb.

Tovább is fejleszthető: csak, csikk, cseke – kicsik. A csal, csalárd, de a rossz értelemben vett cseles is idetartozik. A család a cselekvés fogalmához. A félrevágott csákó, játékos hetykeség, a csók, csiklandás, a csen, csin, csenés csínytett. Csámcsog – illetlen evés; csármál, kiabál, ordít; csiszol, csúsztat, csoszog, az sz a súrlódás hangja.

Csáb. A csalogató báj. Csáberő a báj ereje, mely csábít. Nemi vonzerő, ez az úgynevezett sex appeal. Csá – eltér, b – boldogság vagy boldogtalanság irányába.

A csahol szóban már benne a hangot jelző h. Ez az acsarog „szelídebb” kifejezése. Az acsarog esetében az r hang jelzi a veszélyt, mely a mar, rág, harap irányba mutat. A h hang itt az: amelyik kutya ugat, az nem harap, mondást igazolná. Székelyföldön használatos szó: csármál, csárog. Ez a csókák szarkák hangja (a károg a varjaké). Olyan valakire mondják, aki ízetlenül, értelmetlenül hangoskodik, lármát csap. Csap lármát, azaz csármál. Elképzelhető, hogy a csármál, csárog az acsarog további változata.

Már említettem, hogy a cs hang az egyenes vonaltól eltérés fogalmát is hordozza. (csára megy, oldalra kihajt, csákó, a hetykén félrevágott, félrecsapott fejfedő. Czu-Fo sz.) A csa gyökből a csavarás, szintén az egyenestől eltérés fogalmát adja. Innen a csal – az egyenestől eltérő, ferde tett.

A család szó (cseléd) a cselekvéssel rokon, és jelzi, hogy a család létrehozása, fenntartása cselekvő tevékenységet követel. (Czu-Fo sz.)

Csalárd, r jelenlét. Maradandó lelki károkat okozó, bizalmunkba férkőző csaló. A szóvégi d a csaló megtévesztő kedvességét jelző.

A csámcsogás, csemcsegés fogalma a disznóval kapcsolatos hangutánzó kifejezés. Az m szájtevékenységet jelez. A csemcseg szóban mindkét cs hangutánzó, az em jelzi, hogy evés közben történik, a g a hangadással járó cselekvés lefolyását jelzi. Úgy eszel, mint egy malac – mondják a csemcsegő, csámcsogó gyereknek. A csecsemő is adja ezt a cuppanó csiccsentő hangot emés, azaz szopás közben.

Vidékenként a sertést cseka, csika névvel illetik. A cs hang itt is hangutánzó. Ha hajtják valahová, a heccs terelőszót használják, ha hívják, csalják az ólból, akkor csiccsentő hangot hallatnak, és ez eredményes is. A borjaknál a prüccs szó használatos. Erdővidéken még ma is úgy jellemzik azt, akinek nincs semmiféle háziállata, hogy „nála sem heccs ki, sem prüccs ki.” Tehát nem kell kihajtania semmit, mert sem sertése, sem szarvasmarhaféléje nincs.

Csámpás, csámpáz, a csá az egyenestől, megszokottól eltérően, billegő lábfejjel lépő. Az m hang a mozgást, a p a billegő lábfejet jelzi – b>p hangváltás, csámbolyog. A csámbolyog, céltalan botorkálás – csámbolyo/n/g. Talán a csimpánz esetlen lépteiből is jöhet. A csimpánz ősmagyar gyökre épülő szó, a csimpaszkodó majom nevét e nyelven adták, mert idegen nyelveken is így nevezik (francia: chimpanzé, román: cimpanzeu), de csak magyar nyelven magyarázható, bontható föl a név.

Csárda. Az utak, letérők mellett (csá) levő, olykor lármás (csármás), kedvtelést (d) lehetővé tevő időmulató helyiség. Itt ropták a csárdást. (Magy. Ért. Kézisz. szerint nem magyar szó!!!)

Ha valaki italtól becsíp, az becsiccsent. Nyelvével csettint, ha finom az étel, vagy ha egy nő nagyon megtetszik: – Micsoda kis csacsogó csacska (vagy csaj)! Bár a csaj szó nem magyar eredetű, de ősnyelvi gyökről korcsosult, és az utcai köznyelvben elfogadottá vált.

Más látvány is kiválthatja a cs hang ösztönös használatát. Hangulat hozza elő, és hangulatot kelthet. A csecs megnevezés az anyamell tejét cseppekben csemegéző kicsiny csecsemő csiccsentő hangjából jön. Innen is látható, hogy a cs hang szájtevékenységet is jelöl.

Még annyit ehhez, hogy a csecs, csics szó felnőttektől ered, de a kisbaba ugyanazt a saját szókészletében cicinek, didinek nevezi. Ez ősösztöni névadás! Nem tőlünk hallja, ezek az ő szavai, és ha senki nem ejti ki a száján, ő fogja kimondani. Ez ősösztöni, nyelvtől független, dédelgető megnevezése a számára édes: kerekded-nek és pici-nek.

Az, hogy a cselekszik, csinál szavakkal fejezzük ki a munkavégzést, azt jelenti, hogy az emberek, a szóalkotások kezdetén élvezettel végezték azt. Cselekedni, tehát alkotó munkát végezni kellemes időtöltésnek számított, és számít ma is, különben nem lenne jelen a cs hang, a csel gyök. A csel, a cselekedni gyöke is, tehát a kezek ügyes mozgását igényelte.z egyenes von����������������������������������������������������������������������������������������������������������������� A kellemetlen munkavégzés robot, a rabsággal kapcsolatos. Ez van ma, a liberális kiszipolyozó bankbanda vérszívó tevékenysége nyomán.

A csemete, édes kis szavunk. Egészében egy kis sarjadék. Felbontva: cs – kicsiny, emet – külső gondoskodás, táplálás, az em evéssel kapcsolatos, a szóvégi e további kicsinyítő a k hang nélkül.

A cseke, csak, kicsi, a csikk, a csutka is a cse gyökhöz kötődik. Itt a k hang adja kicsinység értelmét: ka, ke.

Ugyancsak cse gyökszármazék a csen, meghatározó a zöngés n jelenlét, csengő, csend. A csen, elcsen, titokban, csendben eltulajdonítást jelent, játékos kicsengése, csínytevő értelme van. A cseng és a csend két ellentétes fogalom. A kulcs a szóvégi g és d hangok jelentési különbözősége. A g hang a hangok megnevezésének kulcshangja: súg, dong, zeng. Erről bővebben a g, d hangoknál.

Csepp, csap, csapadék. Az esőcseppek odacsapódásának hangutánzója. A lecsapódó harmatcseppek, a csapból lassan csöpögő vízcseppek.

A csók is csattan, ha jó volt utána csettint az élvezettől, de a nem kívánt csók után a pofon is csattan. A csók, csikló, csiklandás, élvezettel járó jelenségek, az ik, iklat – mozgást jelent.

A csinál gyöke a csi, gyerekkoromban sokszor kérdeztük egymást játékosan: micsiálsz? (csia – dia). Azaz: mit csinálsz? A csinál, akár a csinos, csintalan, csintalankodás esetében, élvezettel járó műveletet feltételez, n jelenlét (nő, nóta, hangulat). Talán ez okon maradt meg a nemzés kifejezéseként.

Csődör csövéből csúcs, a csíra, innen a cserj, c/sarj. A csikó (a kicsi fordítottja) az új nemzedék. A csi gyökből a kicsi, csikó, csikk.

A csíra mind a kicsi, mind az ír gyökből, írmag, az eredet a továbbszaporítás magva, az íváshoz áll közel, ív, életpálya – íf/jú, annak kezdete – évek – av, avulás, a pálya vége.

A csillogás fényt feltételez (vill), a fény fenség, magasan, mint a csillagok. A bölcsesség, becsület messziről csillogó kincsek. Minden kincs becses, de e kettővel semmi nem ér föl. A csillogás előfeltétele a csiszolás. A bölcsesség, becsület komoly nevelési csiszoló munka eredménye. A végeredmény, a semmilyen pénzzel, fizetőeszközzel meg nem vásárolható csodálatos kincsek: becsület és bölcsesség.

A csesztetés is csiszolás lenne, de ennek már más a kicsengése, akár a csúsztatásnak. A csúsztatás félremagyarázás, valakik hamis vizeken úsztatása, bizonytalan, csúszós talajon vezetése – átverése. A csuszamlik, csusszan, becsusszan már kissé vulgáris zöngéjű.

A csíny, csínytett talán a kicsinyhez köthető, mivel legtöbb csintalanságot, csínyt kisgyerekkorban követ el az ember. A csitt felszólítás a csintalankodás befejezésére.

A csík kilóg a sorból. Ez egy c/síkon végigfutó sáv, vonal.

Csorog-locsog. A locsog esetében gyökfordítás és r>l hangváltás történt, mely más irányba árnyalja a kifejezést, a cs a loccsanási hangutánzó, a g jelzi, hogy hang.

Csörög, csörren, csörgő (g) hangot ad. A csörrenés a cserépedény töréséhez hasonló hang. Ez hangutánzó megnevezés lehet.

Csúnya. Az ocsú, vagyis a selejtes, alja minőség hasonlója a külalak esztétikai látványa tekintetében. A cs az ú hanggal a legalsó szinten, az ny a nyamvadt értelmét adja, és az a is alacsony fekvésű hang.

Csűrben van az állatcsürhe, csorda takarmánya. A csűrnek a csürhéhez nincs köze. A csűr hosszú ű hangja a nagy befogadó űrtartalommal kapcsolatos. Egy nagy űrtartalmú gazdasági épület vagy munkaterület, például üvegcsűr.

Íme néhány cs hangot tartalmazó szavunk:

Ancsa, Marcsa, Jancsi, Tercsi, Julcsi, Karcsi, kicsi, kecs, kecses, kecse, csecse-becse, csecs, csöcs, csöcsös-faros, csöcsöz, csöcsörész,