Egyed Atilla Perjel

MAGNUS PRIORATUS HUNGARICUS IN CONTINENTE AMERICAE

GRAND PRIOR:  H. E. Atilla Egyed. KGCTH

KITŐL MIT VÁRHATUNK?

Részlet Egyed Atilla Perjel: Isten Veled Hungária,

 Kárpát-medence rövid története c. tanulmányából 

            1848-49-ben a franciák, angolok és amerikaiak (nem a politikusok!) mind velünk éreztek, de gyakorlati segítséget – bizony – nem adtak.  Ezzel szemben a bukás után lelkesen ünnepelték Kossuth Lajost Londonban, New-York-ban.  Ezalatt meg, a dicső Habsburgok Haynaukat, Budenzeket, Goldzitzhereket, stb. akasztottak a nemzet nyakába.  A közoktatást úgy irányították, hogy a magyar nép történeti tudatát, nemzeti öntudatát szétrombolják.  Munkájuk eredményes volt!

            1920-ban szétosztották Magyarország több mint két-harmad részét és a több évszázados „Európa-védés” jutalmául, mint egy 5 millió magyart, saját ősi földjén szolgasorba juttattak, a nyugati nagyhatalmak által kreált utódállamokban. 

            Mit várhatunk a Vatikántól, amelyet sok évszázados Nyugat-védelmünk során szintén megóvtunk tatár-török veszedelmektől, és amelynek – világ viszonylatban és százalékos kiértékelésben – Magyarországon voltak a legnagyobb birtokai?  Erre minden kommentár nélkül ismertetjük Nagy Töhötöm SJ páter könyvéből: Jezsuiták és Szabadkőmivesek a 220 oldalt, amelyen megírja, hogy amikor Ő (t.i. Nagy Töhötöm SJ) a Vatikánban felkereste P. Leibertet, aki a pápának „több, mint hivatalos szószolója”-ként volt ismeretes és szóba került az a valóság, hogy Magyarországnak a szovjet csapatok általi megszállása és az ott véghez vitt borzalmak miatt, sem a Vatikán, sem a többi keresztény egyház nem emelte fel tiltakozó szavát – a Vatikán hivatalos álláspontját így közölte P. Leibert:  „. . . Bár a Szent Atya legmélyebb fajdalommal együtt érez azokkal a szenvedőkkel, akik az orosz uralom alatt egy mérhetetlen sok nyomorúságnak vannak kitéve, de eddig még nem tiltakozott ezek ellen és előre láthatólag nem is fog tiltakozni, bár sokan akarják Őt, erre rávenni. . . a Szentszéket messzebbre néző szempontok vezetik és magasabban nézi az eseményeket, mint azok, akiket a szovjet gyűrű bezárva tart és a szenvedésekben el vannak merülve.

            „A Szentszék tudja és számításba veszi, hogy Európa lakóinak kb. a felét szlávok adják és ezek ma erőre kapnak, Európa felét el is foglalták és onnan nem igen fognak kimenni. . .

            „Ebben az egész kérdésben döntő szempont az, hogy a Szentszék bízik benne, sőt teljesen bizonyosra veszi és már most előre készül is rá, hogy talán húsz-harminc év sem kell hozzá s az Egyház legnagyobb és legmegáldottabb missziós területe Oroszország lesz.  Ezek a szempontok határozzák meg a Szentszék orosz politikáját és ezt jó a magyaroknak is tudniok.”

            Miután Páter Nagy Töhötöm azt a kijelentést tette, hogy „a magyarok nem bíznak az orosz megtérésében. . .” erre Páter Leibert a következő szavakkal közölte a vatikáni álláspontot: 

            „Mi először is nem a bolsevizmus megtérésében bízunk, hanem az orosz nép megtérésében . . .

            „Különösen csodálkozom pedig azon, hogy ezt azok a magyarok mondják, akikről egész Európa úgy vélekedett egyszer 1000 évvel ezelőtt, hogy kárhozatra és pusztulásra szánt pogány népség.”

            Tudnunk kell azt, hogy ez a beszélgetés 1946-ban hangzott el és P. Leibert szavai beigazolódtak!  Na, nem a 20-30 évben (ami azt látszik bizonyítani: még sem annyira csalhatatlanok), de a szláv irányzat támogatásában!  Talán azért, mert Magyarország állja útját az északi és déli szlávság egyesülésének?

            1947-ben nemcsak megerősítették az 1920-as döntéseiket – a nagyhatalmak --, de még ráadásul a szovjet érdekkörbe utalták Hazánkat, hogy az „internacionalizmus” minél biztosabban törje össze a még létező magyar öntudatot!  Eredménnyel!  Mert az 1945 után felnőtt magyarok nagy részének – szomorúan, de biztosan állítjuk – nincsenek elfogadható történelmi ismereteik és a magyarság nemzeti jövőjét az internacionalizmusban vélik látni.  Fogalmuk sincsen arról, hogy Erdély, Délvidék és a Felvidék nem is olyan régen alig pár évtizede még szerves része volt Magyarországnak, éspedig évezredeken keresztül!  Elcsodálkoznak, ha onnan valakivel összetalálkoznak, hogy milyen jól beszélnek magyarul.  Megis kérdik őket, hogy hol tanulták meg ilyen jól a magyar nyelvet?

            Eisenhower, 1956-ban megkönnyezte Szabadságharcunk fiatal hősi halottjait és valószínűleg egyúttal Magyarországot is.  Ha valóban katona és hadvezér lett volna – s  nem írnok, mint Macarthur tábornok jellemezte --, észre kellett volna vegye, hogy a pillanat – amit elmulasztott – kezébe adta a lehetőséget, hogy a szovjet és a kommunizmus harmincöt évvel korábban bukjon és szűnjön meg.  (De lehet, hogy abban az időben bizonyos köröknek még szüksége volt a szovjet mumusra.)

            Most pedig vesünk egy pillantást a Habsburg házra és nézzük meg, hogy jelenlegi reprezentánsaitól (kijelentéseikből kiszűrve!)  mit várhatunk? 

            A Habsburg-család egy cél felé tör, Ottó vezetésével, aki nekünk, magyaroknak udvarol.  Emigrációs újságjaink lihegve kapkodnak – el kell ismerjük – jól megírt, vagy valaki mással jól megíratott cikkeiért.  Ez alatt kedves öccse, Róbert, osztrák főherceg a kanadai szlovákság Világ Kongresszusán, 1972, júniusában, Torontóban, mint arra meghívott előadó, olyan megállapításokat tett, amelyek igen kellemetlenül érintették a Kongresszuson megjelent magyar részvevőket.  (Erről annak idején a torontói Magyar Élet is beszámolt 1974. feb. 16-i számában, cikkíró Dr. Nagy György, miután a Kongresszus jelentése könyv alakban megjelent.)  Habsburg Róbert biztos, hogy a volt uralkodóház szemszögéből adta elő szlovák hallgatóságának szánt mondanivalóját, amiben igen kevés megértést mutatott a magyarok történelmi szerepével kapcsolatban, az elmúlt századok folyamán.  Óvatosan ügyelt arra, hogy ne a magyar nemzetet magát, hanem a „magyar oligarchiát” tegye felelőssé azért, hogy a Habsburg-ház szerinte liberalizáló, más nemzetiségek jogait védő (s ez nagyon igaz!) intézkedései nem érvényesülhettek.  Egész előadásán végig futott az a régi bécsi politikai felfogás, mely minket, magyarokat, mint örök rebelliseket tekintett és kezelt Mohácstól, az I. Világháború végéig.  Szemérmesen elhallgatta, hogy azok a bűnös oligarchák, mind a Habsburgok kegyeiből lettek oligarchák (nagy többségükben nem is voltak magyar származásúak!) és minden cselekedetük Bécsből volt irányítva.

            A török időkkel kapcsolatban a főherceg azt a merész kijelentést tette, hogy a mohácsi vésztől a karlovici békéig (1526-1697), amikor az ország három részre szakadt:

            „A magyar királyság a valóságban Szlovák királyság volt!” 

            A magyar nemzeti felkelésekkel kapcsolatban Róbert élesen elítéli Bocskayt, Thökölyt és II. Rákóczi Ferencet, de szóval sem említi Básta, Caraffa és a többi császári generálisok terrorral összekötött rabló gazdálkodásait Magyarországon, amelyek a felkeléseket kiváltották. 

            Most térjünk át a Ház fejére, Ottóra. Mint magyar – mert annak vallja magát --   úgy az 1848-49-es, mint az 1956-os nemzeti felkelést forradalomnak (még szép tőle, hogy nem ellenforradalomnak nevezi.

            Mindkét megmozdulás a magyar nép szabadságáért, függetlenségének visszaszerzéséért történt, tehát az magyar szemmel nézve nem forradalom hanem szabadságharc, nemzeti felkelés!

            A továbbiakban többek között ezt mondotta: „Bűnös dolog egy népet megfosztani történelmi tudatától!”  És ezeket 1982. októberében, New Yorkban elhangzott beszédében mondotta.

            Ez roppant érdekes kijelentés volt, mert igen csekély – szocialista – változtatással azt a történelmet tanítják ma Magyarországon, amit a „Habsburgok kényszerítettek rá a magyar közoktatásra”, az 1848-49-es szabadságharc – és nem forradalom letörése, vérbefojtása után, mikor – neki – kedves és mintaképül szolgáló nagybácsikája, Ferenc József a „magyar tudomány” legfelsőbb vezetőjévé Budenz, Hunsdorfer, Faber és Goldzitzer professzor urakat nevezte ki.    

            Ha Ő tényleg magyarrá vált volna – ami ugyebár lehetetlen --, mert azon kívül, hogy magyar nyelvet kitűnően megtanulta, egyáltalán nem takargatott szándékkal, semmiféle vérségi kapcsolat sem fűzi a magyar néphez – akkor ezt kellett, mert illet volna mondania:  „Bűnös dolog egy népet megfosztani történelmi tudatától és ezt tette az én Családom 400 éven keresztül!  Cseheket, osztrákokat és egyéb más magyartól teljesen idegen és éppen ezért nekik teljesen megbízható, áltudós szélhámosokkal rakták meg a Magyar Tudományos Akadémiát, akik – dicső Családom parancsára – elterjesztették az egész világon és az iskolai oktatás segítségével, a magyar néppel is elhitették, hogy őseik egy Európát felforgató, műveletlen csürhe voltak.  Ez a közel hetven évig tartó Habsburg propaganda segítette elő és tette lehetővé Magyarország és a magyar nép teljes tönkretételét.  És azt, hogy mint egy ötmillió magyar őslakost kényére-kedvére kiszolgáltattak, Magyarország ősi területére beszivárgókból megalakított utódállamoknak.  Ezt én, mint egy Habsburg, ki felelősnek érzi magát elődei magyar pusztító cselekményeiért, csak úgy tudom, ha nem is teljesen, de részben javítani, hogy élére állok – ha elfogadnak – teljes nemzetközi tekintélyemmel azoknak az áldozatos magyaroknak, akik őstörténelmi kutatásaikkal vissza akarják adni a magyar nép önbizalmát, történelmi és nemzeti tudatát.  Felkészültségemmel én teszem nevetségessé és lehetetlenné azokat, akik elődeim – idejét múlt – tudományos műemlőin nevelkedve, magyar származásuk ellenére is ellenségei a magyar feltámadásnak.”

            De ilyet egy Habsburg nem tehet.  Nem tagadhatja meg magyar faló elődeit!  Csak diszkrét utalásokkal kábíthatja el – a várható címek – rangok reményében a reá még feltekintőket, elrejtve valódi szándékait. 

*          *            *

            Mónus Áron, zsidó származású fizika-matematika tanár, történetíró (hosszú ideig élt Franciaországban) jelenleg Hódmezővásárhelyen lakik és Összeesküvés a Nietzschei birodalomban c. könyvében, amelyet az Antall kormányhatósági rendeletre a megjelenés után elkobzott és megsemmisített, írja: „Tartozom első hazámnak, Magyarországnak és második hazámnak, Franciaországnak, és hasonmás kiadásban közlök néhány őket érintő dokumentumot a nemzetközi kőműves összeesküvésre vonatkozóan.  A kérdéses dokumentumokat a Martinovics Páholy adta nekem, amely megpróbált beszervezni engem azzal a szándékkal, hogy rám bízza hívei vagyonának kezelését a nyersanyag tőzsdén. . . 

            Célszerű megvilágítani egy konkrét példán és egy történelmileg rövid időszakot vizsgálva, miként készíti elő a becstelen szekta egy ország gyarmatként való beépítését – Magyarországét – a leendő Nietzschei zsidó-szabadkőműves Birodalomba.  Ezt a megvilágítást csak nagy vonalakban tesszük.

            Az I. Világháború a szabadkőművesség háborúja volt. Ezért is nevezik ők azt, Nagyháborúnak.  Ami Magyarországot illeti, ha úgy tetszik a trianoni békét, a faj gyűlöletre való uszítás révén született meg, éppen úgy, mint a háború maga.  A szabadkőműves páholyokban, elsősorban Franciaországban, azzal az érvvel álltak elő Magyarország ellen, hogy a magyarság egy ázsiai nép.  Ebből az alapelvből kiindulva – noha ez csak eredetére nézve igaz, egyébként pedig, minden európai népben vannak ázsiai beütések – természetellenes helyzettel álltak szemben az „emberiség jótevői”.  Megengedhetetlennek ítélték, hogy egy ázsiai, tehát egy alacsonyabb rendű faj, uraljon úgymond magasabb rendű európai fajokat, vagyis Ausztria-Magyarország utódállamainak nem magyar népeit.  Ezeket az aljas érveket például két szabadkőműves szélhámos, Tamas Maszaryk, csehszlovák elnök és Woodrow Wilson amerikai elnök még nyilvános beszédeikben is alig álcázták.

            Ezeket a hazugságokat a szabadkőművesség továbbra is bizonyítani szándékozik, az általa elkövetett gaztettek igazolására a történelem előtt.  Ennek módja a magyarság letiprása és a magyar kultúra lezüllesztése.  A nemzeti tudat kitörölése nem más, mint egy közbe eső cél elérése.  Így dolgoznak azon, hogy a magyar kultúra és nemzeti tudat hordozóját, a szép magyar nyelvet sokszor értelmetlen zagyvasággá tegyék, a főleg amerikai szavak belekeverésével.  Ezt a feladatot a szabadkőművesség ellenőrzése alatt álló újságok és a zsidó szabadkőműves újságírók látják el nagy előszeretettel. 

            Mi tehát Magyarország szerepe az eljövendő zsidó szabadkőműves Szent Birodalomban?  Nyilvánvalóan nem uralkodói szerep vár rá.  Az „úri” fajnak szüksége van és lesz, szolga népekre.  Ezt a sorsot szánták a magyarságnak.  Jelenleg tehát a szabadkőművesség azon munkálkodik, hogy Magyarországot, mint leendő gyarmatot előkészítse a zsidó-szabadkőműves világbirodalomba való beépítésére.

            A szolgaságra való előkészítés nem csak kulturális, hanem gazdasági téren sem szünetel.  Egy történelmileg rövid időszakot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az 1956-os forradalom győzelme esetén Magyarország független ország lehetett volna.  A függetlenségbe beleértendő a gazdasági önállóság is.  E nélkül nem is lehet függetlenség.  Magyarország akkor nem volt eladósodva.  Ezért is volt a szabadkőművességnek szüksége arra, hogy kommunizmust még tovább fenn tartsák.  Az amerikai szabadkőművesség rendelte el, vagy inkább indítványozta – alig lehet hallgatólagosnak mondani az indítványt – a forradalom letörését.  Ugyanis az akkori amerikai külügyminiszter Jugoszlávia elnökéhez, Titóhoz fordult, megkérve őt az amerikai álláspont közlésére a szovjetvezetőkkel, miszerint az Egyesült Államok nem akart a Szovjet Unió határán egy úgymond vele ellenséges országot – Magyarországot – támogatni önálló, független országként.

            Gyarmati rendszerbe való beépítés hosszú előkészítő folyamat igénye.  Ez a folyamat, már nagyon előre haladott.  Egyik eszköze volt a kommunizmus természetellenes fenn tartása, tehát a Kádár-rendszer pénzelése és Magyarország eladósítása.  Ugyanis a kommunista rendszer pénzelése nélkül, amelyet a szabadkőművesség irányított, a Kádár rendszer régen összeomlott volna.  Másfelől pedig az ország eladósítása alapozta meg a magyarságnak, mint szolganépnek beépítését az eljövendő zsidó-szabadkőműves világbirodalomba.  A hatalom átvétel tehát hosszú előkészítést igényel, amelyben nagy szerepet játszanak a szabadkőműves újságírók, akiket sokszor amerikai, franciaországi vagy más szabadkőműves befolyás alatt álló országbeli tudósítóként ott tartózkodásuk idején szerveztek be, a szektába.  Az ő feladataik közé tartozik a magyarok bűntudatának kifejlesztése a zsidó holocausttal kapcsolatban.

            Egy egész átfogó stratégiával ütközött szembe a trianoni igazságtalanságnak az a némi enyhítése, amelyet Horthy Miklós kísérelt meg  a II. Világháború kezdete előtt.  Tudnunk kell azonban, hogy Clemenceau a szabadkőműves, a magyarok elleni gaztetteit a szekta vezetőinek engedelmeskedve követte el. 

            A jelenlegi eladósodással kapcsolatban illik még néhány megjegyzést tenni.  A Magyarországon jelenleg szabadkőműves befolyás alatt levő pártok közül elsőként kell említeni a Szabad Demokraták Szövetségét, -- valamint a Fiatal Demokraták Szövetségét – többnyire volt kommunisták sarjainak gyülekezőhelye.  Ezen pártok programjába tartozik az, hogy Magyarország átadja nemzeti kincseinek jó részét nyugati hódítóknak, az adóság fejében.  Azért volt szükség a kommunizmus visszaállítására Magyarországon 1956-ban, mert akkor a tulajdonviszonyok még rendezhetők lettek volna.  A vagyonelkobzások még talán tíz évre sem nyúltak vissza.  A forradalom óta eltelt idő elég volt ahhoz, hogy ezek a viszonyok az óta kiismerhetetlenné, vagy nehezen rendezhetővé váljanak.  Az említett pártok most azért harcolnak, hogy az elkobzott vagyonokat – privatizáció címén – fillérekért dobják a világ meghódítására törekvő bűnbanda elé.  Ez az adóság vállság a szabadkőműves „jótékonyság” következménye.  Akinek a szekta „jót” tesz, az még az ingét is elveszíti. 

            A szabadkőművesség tíz dollárnak megfelelő összegeket költ jótékonysági célokra – ezt világgá kürtöli, és tízmilliárd dollárokat háborúra – ezt pedig szemtelenül eltitkolja.  Ez az igazság a magát „jótékonyság szervezet”-ként feltüntető bűnös szektával kapcsolatban. 

            A holocausttal való zsarolásról is kell még néhány szót szólni.  A magyar zsidókat Horthy Miklós védte, nem is teljesen eredménytelenül, amikor szembeszállt a kis zsidóknak a zsidó szabadkőművesség által történt cserbenhagyásával.  Horthy Miklóst a szabadkőműves világsajtó finoman, lassan lejáratta, noha neki kellene szobrot állítani, nem pedig Raoul Wallenbergnek.  Ezt a lejáratást azért tették, mert ha igazságosan jártak volna el vele, akkor a magyarságot nem lehetne, a majd eljövendő zsidó szabadkőműves világbirodalom szolganépei közé toloncolni, az örökké való bűnösségre hivatkozva.  Horthy Miklós szerepe egyedül is mentesíti a magyarságot minden vád alól.

            Raoul Wallenberg svéd szabadkőműves bankár család sarja, 1944-ben Magyarországra jött, hogy mentse a zsidó pénzeket, mellesleg pedig a zsidókat.  Kincseik egy részét átadta a németeknek, egy részét magának tartotta meg, egy részét pedig a zsidók részére svájci bankokban kellett volna letetetnie a megállapodás alapján.  A németek ennek fejében elismerték az általa kiállított menleveleket.  Mindezt annak példájára tette, amit Warburg zsidó szabadkőműves bankárok Németországban tettek a zsidó vagyonok kimentésére.

            Újpétery Elemér, 1987-ben, a Magvető Könyvkiadó által megjelent könyvében igazolja, hogy a németek szabadon engedték azokat a zsidókat, akik fizettek magukért, vagy akiért fizettek.  A könyv címe: Végállomás Lisszabon.  Megemlítem, hogy 1944. június 26-án Újpétery, magyar diplomata, a következő táviratot küldte a lisszaboni Magyar Követségről a Magyar Külügyminisztériumba:

            „Chorin és Weiss Jenő, valamint több más zsidó német repülőgépen való ideérkezése a városban, a legkülönbözőbb kommentárokra adott alkalmat.  Hasznos volna, ha az ügy hátterét saját tájékoztatásomra ismerném.”

            A közel harminc magyar zsidó családdal kapcsolatban, akik Lisszabonba érkeztek akkor, Újpétery megjegyzi: „Igaznak fogadtam el azt az angolszász vonalról érkező hírt, hogy a megérkezettek több mint ezer kiló arany – és egyéb ékszert hoztak magukkal.  Ezt szabályszerűen bejelentették a repülőtéri vámhatóságoknak és kifizették a megfelelő vámot.  Azon kívül személyi holmiaikat hoztak.” (Kiemelés Mónustól)

            Wallenberg úgy bukott le, hogy zsidók, akiknek elsíbolta a pénzét, besúgták az oroszoknak, mint német kémet.  Magyarországon ma a szabadkőművesség már nem a szocializmus világ megváltó ígéreteit hangoztatja.  A szekta tagjai most liberálisok, szabadelvűek, teljes szabadságot hirdetnek.  Meg nem fogható elveket dicsőítenek és megvalósíthatatlan célok megvalósítását ígérik.  Párizsi és Washingtoni gazdáik részére viszont a nemzeti vagyon – földek, bányák, gyárak – átadását követelik a korlátlan piac szentségére hivatkozva.  A szabadkőművesek liberális eszmékről beszélnek, és világbirodalmat építenek az emberiség leigására.  Magyarországon az angol liberalizmust állítják példának, amely egyáltalán nem volt liberális az angolok uralma ellen lázadó gyarmati népekkel szemben.  Eddig Mónus a magyarokról . . .