Kelemen József
Az 1992 júniusában, Rio de Janeiróban megtartott Környezet és Fejlődés Világkonferencia után 10 évvel, 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között, Jonnesburgban ülésezik az ENSZ „RIO+10” FÖLD CSÚCS Konferenciája.
A riói világtalálkozón elért poltikai és felfogásbeli áttörés során született eredemények azonban az elmúlt 10 évben, nem hoztak előrelépést a világ számára a fenntartható fejlődés és a környezet kérdéseiben. Ezért fontos lenne, ha a környezetvédelmi (világ)csúcstalálkozót megnyitó ENSZ főtitkár Kofi A. Annan a beszédében emlékeztetné a Konferencia résztvevőit korábbi elődjének, U Thantnak 1969-ben elhangzott, a világ közvéleményéhez szóló drámai felhívásának alábbi mondataira:
„Nem akarom a körülményeket dramatizálni. Azon információk szerint azonban, amelyeket az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkáraként kapok, úgy becsülöm, hogy e Testület tagjainak még körülbelül egy évtized áll rendelkezésére, hogy elfelejtsék régi vitáikat és hozzálássanak egy világra kiterjedő együttműködéshez, hogy leállítsák a fegyverkezési versenyt, megjavítsák az emberi életteret, leszorítsák a népességrobbanást és megadják a szükságes lökést a fejlődéshez. Ha egy ilyen világot átfogó partneri viszony a következő tíz éven belül nem jön létre, attól tartok, hogy leküzdésük meghaladja az emberi képességeket.”
Több, mint három évtized telt el azóta, hogy U Thant drámai felhívása elhangzott. Hiába szólította fel a világ közvéleményét egy, a világot átfogó partneri viszony létrejöttének szükségességére, a világ mégis a fenntarthatatlan fejlődés útján haladt tovább. Pedig ebben a harmadévszázadnyi időszakban: a XX. század utolsó harmadában még volt esély, hogy megjavításák az emberi életteret. Azonban nem ez történt! A javulás helyett jelentősen rosszabbodott a világ helyzete: tovább romlottak a túlélési esélyeink, bizonytalanná lett a közös jövőnk, mert a világ jövedelmének 82,7 % elfogyasztói: a világ népességének leggazdagabb 1/5-e, közel 1,2 milliárd ember(*), az iparilag legfejlettebb államok, élükön az Egyesült Államok nem a fenntartható fejlődés útját választották, és még ma sem tekintik magukra nézve kötelezőnek azt a felismerést, hogy fenntartható egyensúlyt kell teremtenünk a természet és a gazdaság között. Az egyensúlyra törekvés helyett, tovább növelték az ipari termelést, amelynek - mint tudjuk - a forrása a munka termelékenységének a növelése. A termelékenység növekedésének mintegy 70%-a az olajipar, petrolkémia és fémipar, a vegyszerigényes mezőgazdaság, a közművek, az útépítés, a szállítás és bányászat gazdasági tevékenységének 30%-ában valósult meg - pontosan azokban az ágazatokban, amelyek a leggyorsabban fogyasztják a világ természeti erőforrásait és a nem megújuló energiatartalékok jelentős részét, miközben (magától értetődően) egyre nő a gazdasági tevékenységek során keletkező hulladékok, mint például az üvegházhatásban kiemelkedő szerepet játszó széndioxid mennyisége, előidézve ezzel a klímaváltozást, a globális felmelegedést, amelynek következményei beláthatatlanok. (*A világ népességének 1/5-e, 1,2 milliárd ember pedig mindössze 1,4%-át kapja a világ jövedelmének, napi egy dollárnál kevesebből kell megélnie, éhezik és nem jut megfelelő ivóvízhez sem. )
A világot átfogó, globális megegyezés (szövetség) hiányában, az emberiség fenntarthatatlan fejlődési pályán haladó „gyorsvonata” megállíthatatlanul rohan sorsának VÉGÁLLOMÁSA felé! – pedig az emberiség sorsáért, a közös jövőnk megmentéséért dolgozó tudósok figyelmeztetései az elmúlt harminc évben 10 évenként ismétlődtek. Például 1992-ben több, mint 1600 tudós, köztük 120 Nóbel-díjas „Intés az emberiséghez” címmel felhívást írt alá, amelyben ez áll: „Egy vagy egynéhány évtizedünk van még arra, hogy elhárítsuk a bennünket fenyegető mai veszélyeket. Azután drasztikusan csökkennek esélyeink. Új erkölcsre van szükség, arra a készségre, hogy vállaljuk az önmagunk és a Föld iránti felelősséget.”
-2-
A riói (Környezet és Fejlődés) Világkonferencia és a tudósok intése óta ismét eltelt 10 év, az az évtized, amely esélyt adott az emberiségnek, hogy elhárítsa a veszélyeket!
Ebben az évtizedben is tovább nőtt a klímaváltozást okozó ipari termelés, és ebben az évtizedben ismer(het)tük meg az előre jelzett klímaváltozás okozta kedvezőtlen hatásokat is, amelyek közül fontos kiemelni
- a lehetséges termésmennyiség csökkenését a legtöbb trópusi és szubtrópusi régióban, ahol a legmagasabb a hőmérséklet emelkedése,
- a víz nehezebb elérhetőségét számos vízhiányos régióban, elsősorban szubtrópusi területeken,
- egyre több embert veszélyeztetnek a vírusok vagy a víz által közvetített betegségek (a malária és a kolera), és nő a hőterhelés okozta halálozások száma,
- széles körben növekszik a kockázata annak, hogy emberek milliói esnek áldozatul a megnövekedett csapadéktevékenység kozta áradásoknak és tengerszint emelkedéseknek, és mindezek következtében
- feltartóztathatatlanul megindulnak milliók, az u.n. „környezeti menekültek” a Föld még biztonságosabb térségei felé, a megmaradás reményében.
Az éghajlati szélsőségek előre jelzett változásai - aszályok, árvizek, hőhullámok, lavinák és szélviharok - súlyos következményekkel járhatnak, mivel évről évre nő e jelenségek gyakorisága és súlyossága a világban. Vajon a Közép-Európában, Ázsiában és a Föld más térségeiben történt augusztusi nagy esőzések következtében keletkezett, évszázados rekordokat megdöntő hatalmas árvizek cselekvésre ösztönzik-e a a világ sorsáért felelős politikai döntéshozókat?
Reménykedjünk, hogy a johannesburgi világcsúcs - az előző évtizedek tanulságait is hasznosítva! - egy biztonságosabb világ megteremtését fogja elindítani, amelyben meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a jövő nemzedék számára emberhez méltó, valóban humán egzisztenciát biztosítsunk. Mivel nem az egyre korszerűbb, nagy hatóerejű és hatótávolságú fegyverek kifejlesztése, gyártása és hadrendbe állítása jelenti a jövö nemzedékek iránti felelősséget és szolidaritást mint a fennmaradás legfőbb etikai elvének gyakorlati megvalósítását, hanem a környezetbiztonság megteremtése és megőrzése, kezdeményezzük az EURÓPAI KÖRNYEZET- BIZTONSÁGI KONFERENCIA mielőbbi megtartását. Javasoljuk, hogy ezt a konferenciát előzze meg a KÖZÉP-EURÓPAI KÖRNYEZETBIZTONSÁGI KONFERENCIA, és itt kiemelten, a legfontosabb témák egyikeként tárgyalják meg Európa természetföldrajzilag legegységesebb, legkomplexebb medence-nagytájának, a Kárpát- medence környezetbiztonsági kérdéseit.
A johannesburgi világcsúcs nagyon fontos lépés lehet afelé, hogy a világot ráébressze, mekkora kihívással is állunk szemben, és hogy mekkora elkötelezettség kell ahhoz, hogy ennek a kihívásnak megfeleljünk.
A döntés, a világ sorsáért felelős politikusok kezében van! Azonban ez a döntés nem lehet csak politikai, mert a döntés tárgya etikai kategória. És a döntéseket úgy kell meghozniuk a politikusoknak, hogy közben hűnek kell maradniuk az igazságosság és a szolidaritás alapelveihez, amelyek az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi élet számos irányadó dokumentumában bennefoglaltatnak.
Az emberiség okos határozatokat vár a johannesburgi környezetvédelmi világcsúcs résztvevőitől, a világ sorsáért felelős vezető politikusoktól pedig bölcs döntéseket vár, hogy világcsúcson hozott határozatok maradéktalanul megvalósuljonak.
Befejezésül, álljon itt Albert Einstein bölcs figyelmeztetése:
„az emberiség sorsa ma inkább függ az erkölcsi erőktől, mint bármikor előbb.
Az út a vidám és boldog léthez mindig a lemondáson és önkorlátozáson át vezet.” (Albert Einstein: Hogyan látom a világot? Faust Kiadó, Bp., 1935.)
Kiskunfélegyháza, 2002. augusztus 20. Kelemen József,
a KÖZÉP-EURÓPA KLUB főtitkára