Kelemen József
EGYSÉGES SZEMLÉLETRE ÉS ÖSSZEHANGOLT,
SÜRGŐS, KÖZÖS CSELEKVÉSRE VAN SZÜKSÉG, A MEGMARADÁSUNK ÉRDEKÉBEN!
/ GONDOLATOK A KÁRPÁT-MEDENCE TERMÉSZETI ÉS FÖLDRAJZI EGYSÉGÉRŐL, A MEGBOMLOTT EGYSÉG HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL, A KÖRNYEZETBIZTONSÁGÁRÓL
A TERVEZETT VERESPATAKI BÁNYANYITÁS KAPCSÁN/
„A történelemben a helyzetek, megoldások nem kövülnek meg.
A népek élete fejlődés, változás, amelynek irányát az embernél erősebb,
állandóbb természeti tényezők és az emberekben kialakuló nézetek,
közvélemények és ismeretek szabják meg.”
Gróf Teleki Pál (1921)
a jelen és a jövő nemzedékek iránti felelősséget és szolidaritást jelenti.
VERESPATAK erdélyi település nevét sokan azóta ismerik, amióta a sajtó nyilvánosságra hozta a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) román-kanadai vegyes vállalat felszíni aranybányaprogram előkészületeiről szóló híreket. Ha Románia kormánya engedélyezné a bányanyitást, akkor a tervezett projekt a legnagyobb nyíltszíni aranybánya lenne Európa közepén, a Kárpát-medencében, a Tisza mellékfolyójának, a Maros vízgyűjtő területén.
A RMGC évente 420 millió tonna kőzet kitermelésével, elavult ciánozási technológiával, évente 10 ezer tonna cián felhasználásával és 350 ember foglalkoztatásával 16 év alatt szeretné megkaparintani Erdély kellős közepén, a Szigethegységben, a verespataki hegyek gyomrában rejlő 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. A 2150 ember kitelepítését, a 900 lakóépület, több templom és a temető megsemmisítését is célzó program szerint, Verespatak település helyén 600 hektáros, ciános zagy tárolására alkalmas derítő épülne 180 méter magas gáttal, amely a 2000. január 30-án történt emlékezetes tiszai környezeti katasztrófát okozó román-ausztrál (új nevén) Transgold nevű, „halálgyár”-ként elhíresült vegyes vállalat nagybányai zagytározójánál százszor nagyobb lenne. Gátszakadás esetén, a derítőből kiömlő ciános zagy beláthatatlan kimenetelű ökológiai katasztrófát okozna a térségben. Románia, a tervezett projekt megvalósításával, Erdély és Magyarország környezetbiztonságát veszélyeztetné! (A XXI. században, az ökológia századában a környezetbiztonság a globális biztonság része és meghatározója. )
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a Tisza vízgyűjtő román területén - a Nagybányán üzemelő Transgold nevű „halálgyár” mellett - számos más ipari szennyező objektumot lehet még felsoroni. Ezek közül is fontos felhívni a figyelmet Erdély kellős közepén, a (Középső) Maros, a Nagy Küküllő és Kis Küküllő folyó partvonala mentén épült ipari üzemekre, nevezetesen a földgáz- és kőolaj lelőhelyek és feldolgozó üzemek, festék-, lakk – és más vegyianyaggyártó üzemek, fémfeldgozó- és gépgyátó üzemek, hőerőművek, cement- és panelgyártó üzemek, színesfém-(ólom- és cinkfeldolgozó)kohászati üzemek, műtrágyagyártás, műanyag- és műbőrgyártás, fafeldolgozás és bútorgyártás, textil- és konfekcióipar, élelmiszerfeldolgozó üzemek működésére, amelyek környezetszennyező hatásai és következményei ma már világszerte ismertek.
-2-
Különösen a Nagy Küküllő folyó mellett épült városnak, Kiskapus- (Kopsa Micán-)-nak, a „korom városának” van nagy híre a világban (amelyről Al Gore, az Amerikai Egyesült Államok volt alelnöke is ír a „Mérlegen a Föld” c. könyvében). Itt működik Európa utolsó petróleumszármazék elégetésére alapozott, a gumigyártáshoz szükséges korom gyártóüzeme. Megdöbbentő adatok jellemzik a város és környezetének szennyezettségét. A városlakók átlagos életkora 9 évvel marad alatta az ország más területén élőkének. Egy négyzetméterre havonta lehulló korom mennyisége 3-szorosa a megengedhetőnek. A város színesfémkohászati üzeméből szakadatlanul ömlik a kéndi-oxid, ólomoxid és az ólompor. A lakosság körében, évente 400 ólommérgezéses megbetegedés fordul elő. Az ólom és a kadmium koncentrációja eléri a megengedett érték 10-szeresét. A környéken begyűjtött zöldségek nehézfémtartalma 36-szorosa volt a megengedett értéknek! A Nagy Küküllő folyó itteni szakaszán, 50 km hosszan koromfeketére színezett. A magas légáramlatok a szennyező anyagokat Keletre a Hargitáig, Nyugatra pedig az Erdélyi-érchegységig is elszállítják. A fekete fátyolfelhőből fekete koromeső hullik, amely feketére festi az erdők, s mezők növényzetét, az épületeket, az állatok szőrét, a juhok gyapjúját, a madarak tollát, az emberek bőrét és ruháját. Al Gore a „Mérlegen a Föld” c. könyvében ezt írja: „a fákat és a füvet annyira belepte a korom, mintha tintába lennének mártva. A helyi orvos arról számolt be, hogy még a lovak is csak két óráig maradhatnak a városban, azután el kell őket vinni, különben elpusztulnak.”
Nemzetközi szakértői csoportok is minősítették a Tisza mellékfolyóinak román vízgyűjtő területeiről hazánkba érkező cianid és nehézfém szennyezést, akiknek (közöttük az EU által kiadott Baia Mara Task Force 2000. decemberi brüsszeli jelentés) egybehangzó megállapítása szerint különösen a román területen, Erdélyben elhelyezkedő potenciális szennyező objektumok, elsősorban bányászati meddőhányók és technológiai zagytározók, gyógyszer és vegyi üzemek, színesfém-(ólom- és cinkfeldolgozó) kohászati üzemek stb. ökológiai katasztrófával veszélyeztetik a Tiszát és román területen eredő, illetve áthaladó mellékfolyóit.
Környezetbiztonsági szempontból azonban fontos lenne feltárni Románia egész területén a mintegy 130 urántartalmú meddőhányó, 5,5 millió köbméter sugárzó anyag, 55 millió tonna mérgező hulladék, 900 000 hektár vegyileg szennyezett felhalmozott bányameddő és 200 000 tonna ipari hulladék tárolási helyeit is, hogy nemzetközi összefogással megelőzhessék az országhatárokat nemismerő környezeti katasztrófát.
A Verespatakon tervezett nyíltszíni aranybányanyitás kapcsán felmerült környezetbiztonsági kérdések megértéséhez és a tervezett bányászati tevékenységek (különösen az elavult ciánozási technológia alkalmazásának!) megakadályozásához - a fent leírtak alapján - szükséges volt részletesen értékelni a Kárpát-medence élővilágát fenyegető más, Romániában fellelhető veszélyforrásokat is, a környezeti katasztrófasorozat megelőzése céljából, a megmaradásunk érdekében.
Történik mindez az Európai Unió keleti bővítésének időszakában, Európa kellős közepén, ahol és "Mikor a Gondviselés kincseinek teljes birtokában s legfényesebb ajándékozó kedvében volt, akkor látta el természeti kincsekkel Erdélyt." - írta Hankó Vilmos dr. A mi fürdőink c. írásában, 1898 májusában.
És "mivé is vált a havasok csermelyszép szülötte...", a Lápos, a Szamos és a többi Tisza mellékfolyó vidéke, amelyet Isten „ajándékozó kedvében” teremtett.....? , s amelynek folyóiban "sem hal, sem béka, semmi élőlény nem volt már" akkor sem, amikor 1983-ban (húsz éve!) Beke György leírta ezeket a sorokat a "Boltívek teherbírása" c. riportjában.
A GONDVISELÉS nem azért ajándékozott meg bennünket itt, a Kárpát-medencében élő népeket és nemzeteket, hogy ellene és az EMBER, s minden más élőteremtménye ellen dolgozó - pénzre és nyereségre éhes! - hatalmas erők mohóságukkal, személyes érintettségükkel és rövid távú kizsákmányolásra törekvésükkel elpusztítsák gyermekeink és unkáink életterét.
-3-
Ma már tudjuk, hogy a XX. század mely történései és folyamatai vezettek a Kárpát-medence mai társadalmi, gazdasági és ökológiai problémáihoz.
A Kárpát-medence mint természeti és földrajzi egység Európa egyedülálló szubrégiója, nagy „életgyűjtője”, az itt élő népek és nemzetek közös otthona. A nagy földrajztudós, Reclus Elisée (1830-1905) szavait idézve főművéből (Nouvelle Geographie Universelle. III.): „Oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. A folyók és völgyek rendszere, amelyek a Kárpátok vízválasztóján haladó határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek pedig tartalmazzák mind azt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.” Centrális helyzete a szó legföldrajzibb értelmében teszi Közép-Európává, Európa közepévé a Kárpát-medencét.
A Kárpát-medence a természeti tényezők és az emberi tevékenység által létrehozott sajátos és megismételhetetlen földrajzi egység.
A Kárpát-medence természeti egysége az itt élő népek változatos természetkezelési kultúrái, természetes környezetvédelmi szokásrendjei, felelősséggel művelt tapasztalatai és szakismeretei következményeként maradt meg 1920-ig, harminc nemzedék élete egész munkájának eredményeként, kölcsönösen hatva egymásra úgy, hogy a természet alakította az embert, és az ember formálta a természetet az egyetemes folyamatok együtteseként, a természettel való együttélésük évszázados tapasztalataival.
A Kárpát-medence természeti és földrajzi egységét, az itt együttélő népek és nemzetek békés összetartozását, 1000 esztendő 30 nemzedékének élete egész munkáját szétromboló I. világháborút lezáró békediktátum következményeinek hosszú sorában, a tervezett verespataki bányanyitás csak egy a sok közül.
1920 óta nincs gazdája - pontosabban sok „gazdája” van! - a Kárpát-medencének. A XX. századi békediktátumok következtében szerves környezeti kapcsolatai szétestek: természeti és földrajzi egysége megbomlott, a század végére végsőkig kihasznált és az ökológiai hanyatlás állapotába került Európa páratlan szubrégiója. A katasztrofális azonban az, hogy a természeti és földrajzi egység szétdarablásával együtt az emberi felelősség is szétdarabolódott, mert 1920-ban, az addig egy kéz igazgatta mező- és erdőgazdálkodást, a folyamszabályozást, és általában az egész vízgazdálkodást, az energia- és ipari termelést, a kereskedelmet és szállítást a békediktátummal megszüntették.
Az I. világháború utáni békeszerződések és határváltozások kidolgozásában oroszlánrészt játszó, de a közép-európai viszonyokat nem ismerő Franciaország korábbi államfője, Francois Mitterand egy 1992. február 29-én, a párizsi Chaillot-palotában tartott „Les tribus ou l’Europe” c. nemzetközi konferencián mondott záróbeszédében önkritikusan beismerte, hogy „e század összes békeszerződése és különösen az 1914-1918-as háborút követő békeszerződés, kezdve a versailles-i szerződéssel s ideértve az 1945-ös szerződést s mindazokat, amelyek ezeket követték, mind igazságtalan szerződések voltak, amelyek, hogy kielégítsék a győztes dicsőségvágyát, hatalmi ösztöneit vagy közvetlen érdekeit, minden alkalommal figyelmen kívül hagyták a történelmi, földrajzi, szellemi vagy etnikai realitásokat. A jövendő háború drámája mindig az előző békerendezés keretei között íródott.”
Századunk, a XXI. század egyik legnagyobb kihívását, feladatát jelenti „a győztes dicsőségvágyát, hatalmi ösztöneit vagy közvetlen érdekeit” kifejező békediktátumok következtében végsőkig kihasznált, az ökológiai hanyatlás állapotába került Kárpát-medence természeti és földrajzi egységének a helyreállítása és megőrzése, amely nemcsak Közép-Európa, de egész Európa békéjét és felvirágoztatását is szolgálná. Tehát, a jövő megmentése a tét!
-4-
A jövő megmentése, az itt élő népek és nemzetek megmaradása érdekében, közös történelmi felelősségünk és feladatunk a Kárpát-medence politikai eszközökkel szétdarabolt természeti, földrajzi és gazdasági egységének a helyreállítása, ami a jelen és a jövő generációk iránti felelősséget és szolidaritást is jelenti.
Hogyan állítható helyre a Kárpát-medence egységes mező-, erdő- és vízgazdálkodása, környezet- és természetvédelme, amelyek az életbemaradás alapvető feltételei?
Ez a kérdés nagyobb horderejű és sok tekintetben igényesen szakmaibb annál, semhogy a megoldás csak politikusokra lenne bízható.
Közép-Európa drámája, a közép-európai népek tragédiája figyelmeztető a jelen és jövő számára. Az 1920. június 4-én, a Trianon palotában elkövetett hiba nem ismétlődhet meg!
A kérdés megoldása a térség természeti és földrajzi (domborzati-, vízrajzi- és éghajlati) viszonyainak alapos ismeretére és a lehetőségek erre épített helyes felismerésére épülhet.
Magyarország az Alföld-programot, a Tisza-tervet és a(z új) Vásárhelyi-tervet csak a Kárpát-medence egészére vonatkozó, egységes mező-, erdő- és vízgazdálkodás keretében, a környezet szigorú védelme mellett, ellenőrző és jelző rendszer kiépítésével valósíthatja meg eredményesen. Horvátország, Magyarország, Szerbia és Montenegró, Románia, Ukrajna és Szlovákia is csak ebben az egységes rendszerben biztosíthatja állampolgárainak jólétét és biztonságát most és a jövőben.
A Tisza vízgyűjtő-terület árvízvédelmének fontos feltétele a védőgátak megerősítése és szintjének megemelése, továbbá a Vásárhelyi-tervben meghatározott, a Tisza mentén tervezett víztározók megépítése, de nem elégséges megoldás. Az esztelen erdőirtás folytatása, az újratelepítés elhanyagolása tovább növeli az árvízveszélyt (amelyet már a gátak megerősítésével és megemelésével sem lehet elhárítani), továbbá egyre gyorsul a hegyek lepusztulásának a (talajerózió) folyamata, az erdőtlen lejtőkről az esőzések mind több talajt hordanak le a völgyekbe és víztározókba, a víz pedig egyre fékeveszettebben jut az Alföldre, s így a Tisza féken tartása, az árvízvédelem Magyarországtól is egyre nagyobb anyagi áldozatokat követel. Ezért kiemelt jelentőségű Prof. Dr. Fodor István (1907-2000) „Vizsgálatok a különböző erdőállományok felső fahatárának megállapítására az Észak-Keleti Kárpátokban” című találmánya, amelynek alapján, az 1960-as években , a Rónai havason kísérletet indított el az újraerdősítés céljából. (Az erdőirtások következtében a természetes felső erdőhatár 150-200 méter tengerszint fölött volt a kísérletek megkezdése előtt. A kísérletek bebizonyították, hogy 1200-1400 méterrel a tengerszint felett fekvő havasi legelőn újratelepíthető az erdő.)
A megoldás tehát csak a Kárpát-medence természeti erőinek egységes kezelése lehet, ami az egységes víz- és erdőgazdálkodást, erdőtelepítést, az ökológiailag fenntartható fejlődés követelményeinek szigorú betartását, az átfogó és ellenőrizhető környezet- és természetvédelmet jelenti a bányászat és az ipar, a kereskedelem, az energiatermelés, a közlekedés, a mezőgazdaság, a víz-és erdőgazdálkodás területén egyaránt. Mindezt egy átfogó, a jövő kihívásaira választ adó, a Johannesburgi Nyilatkozatban (2002) is megfogalmazott ökológiailag fenntartható fejlődés céljait és követelményeit megvalósító „Kárpát-medencei feladatok a XXI. századra” elnevezésű programban kell(ene) összefoglalni, amelynek kidolgozása nem késlekedhet.
Ebben a történelmi pillanatban, a Kárpát-medence népei, nemzetei válaszút előtt állnak!
Vajon, képesek leszünk-e arra, hogy - felismervén a Kárpát-medence népeinek egymásra utaltságát és együvé tartozását - most először, igazán egymásra találjunk? Vagy Európa egyedülálló szubrégiója ismét a politikusi vérebek hataloméhes marakodásának a színhelyévé és századunk profitra éhes tőkés társaságainak szabad prédájává válik, ahol népeket irtanak ki és semmisítenek meg vagy üldöznek el lakhelyükről, és ahol nem jöhet létre a természeti erők egységes kezelése, ahol nem valósulhat meg az ökológiailag fenntartható fejlődés ENSZ-programja, és ahol nem érvényesülhet a népek önrendelkezési joga sem, különös tekintettel az élethez való jogra? (Mert „Az élethez való jog az a jog, amelyből az összes többi jog ered. E jog garantálása a világ országaiért felelős személyiségek legfőbb kötelessége.” – Hágai Nyilatkozat. Hága, 1989. március 11.)
-5-
A kérdésekre válaszolva: Új, regionális megállapodás lehet csak a nagyhatalmak befolyásától mentes Kárpát-medence jövője, egy olyan Kárpát-medencéé, amely a béke forrása, nyitott a nemzetek közötti párbeszédre és szolidáris együttműködésre, kész részt vállalni olyan együttműködési módok keresésében és megvalósításában, amely képes a történelemhez, a kultúrákhoz és az emberek eltérő érdekeihez alkalmazkodni és az itt élő népeknek, nemzeteknek közös otthont adni, ahol együtt keressük a közös válaszokat a jövő kihívásaira, mert a megmaradásunk és jólétünk kulcsa a közös veszély felismerésében és a közös cselekvésben rejlik.
Ha ez sikerülne, akkor ismét visszaáll a harmonikus együttélés, és megvalósulhat a mai életnél minőségileg jobb, emberhez méltó élet a Kárpát-medencében és valóban Európa közepe (Közép-Európa) lenne, nemcsak földrajzi értelemben.
Az EURÓPAI UNIÓ keleti bővítése felgyorsíthatja ezt a folyamatot! Ez azonban csak akkor lehet eredményes, ha az integráció a Kárpát-medence jelenlegi, a békediktátumok okozta sajátos helyzetének pontos és alapos ismeretére, a legszigorúbban tudományos valóság feltárására, mélyreható, tudományos ismeretekre és a tapasztalatok átfogó elemzésére, s a lehetőségek ezekre épített felismerésére épülő politikai döntések alapján történik. A XX. századi tudománytalan és megalapozatlan, az ökológiai, földrajzi, történelmi, néprajzi, gazdasági és politikai ismereteket is nélkülöző, hamis és igazságtalan, csak a győztes hatalmak ösztöneit vagy közvetlen érdekeit kielégítő békediktátumainak ez a tanulsága és üzenete a XXI. század számára.
Ma már egyre többen ismerik fel, hogy Európa újjászületését Közép-Európa felemelkedése fogja jelenteni, amelynek feltétele egy konszolidált Közép-Európa, a kitörés pedig egy megújult kultúrájú Közép-Európa lehet. Ezért az itt élő népek értelmiségi legjobbjainak kell összeülniük és megállapodásra jutniok egymással egy közös közép-európai kultúra és a határok nélküli, Egyesült Kárpát-medence megteremtése dolgában.
A halmozódó bizonyítékok ellenére a "nem cselekvés" választása tulajdonképpen az a választás lenne, amellyel engednénk folytatni a rövid távú haszon megszerzéséért folyó természet-kizsákmányolást, és ezzel mi gyorsítanánk fel azt a környezetpusztítást, amely visszavonhatatlanul közel hozná a katasztrófát. Ezért meg kell előzni a katasztrófát, amelynek első, konkrét példája lehetne a tervezett verespataki aranybányaprogram megsemmisítése, a bányanyitási előkészületek azonnali beszüntetése és az eredeti állapotok visszaállítása Verespatakon.
Kiskunfélegyháza, 2003. október 10.
Kelemen József gépész- és gazdasági mérnök,
a KÖZÉP-EURÓPA KLUB főtitkára